SEMMINEK
SEM LENNE ÉRTELME ISTEN NÉLKÜL
(Pável
Márta)
Nem bírom elképzelni, hogyan képesek élni az
Istent tagadók, mi motiválja őket? Nem arról van szó, amint a marxisták
állítják, hogy kell az embernek valami fogódzkodó, hanem az embernek biztos
tudata van arról, hogy tartozik valahova, és ez nem a Föld.
Mit tesz, mit tehetne, miért lenne az ember? Ha
nincs Isten, egyszerűen az anyag alakult ki értelemé? Minek, hogyan? Mindennek
van valami értelme, még ha nem is látjuk. Ha valami véletlenül kialakulna,
úgyis kéne maradnia, mitől fejlődne? Van fejlődés, vagy /és van entrópia, ami állandóan
vissza is akarja kapni a magáét, egymás ellen dolgoznak. Véletlenül tennék?
Kérdés: Isten/lélek nélkül a lények mitől
mozognának, mitől élnek és mitől hagyják abba az élet jeleit? Ami itt kulcskérdés,
hogy a lélek van-e, honnan van, milyen természetű? Az élettelenből mi távozott
el pillanatok alatt? Csakis egy anyagtalan valami lehet, ami a lélek, és az
kizárólag Istentől van, soha nem pusztul el, mert nem anyagi.
Fontos
és elgondolkodtató kérdések/tények ezek. A vallási felfogásokat a mai kor főleg
középszintű embere nemes egyszerűséggel félresepri, vagy baromságnak
nyilvánítja. Igaz, vannak hívögetők, akik ezzel maximum a vigaszig jutnak el,
de a végső hazamenetelig nem. Vannak keresők, akik többet akarnak, de könnyedén,
nos ezekből él meg az a sok megtévesztő kókler. S vannak az igaz keresők. A nehéz
út eleinte tetszetős, de mikor a föld, a hormonok szava vagy az ego eluralkodik,
sokan nem küzdenek tovább a végső kijutásért.
Nem hisznek a további életben, carpe diem a
jelszavuk. A hívők szerint igen nagy tévedésben élnek (ők meg rólunk gondolják
ezt…), hogy kinek van igaza, itt a földi 3D viszonyok közt nehezen eldönthető.
Mégis miért írom ezt a sok cikket Isten léte
mellett? Bizonyosságom van Istenről, a transzcendens létről, a további
lehetőségeinkről, a halhatatlan lelkünk miatt. Jelzem, szótartó vagyok, és nem
hazudok, de féltem az embereket, kiabálom Isten igazságát a szélbe, hátha
meghallja valaki, hátha tudok segíteni. S ha egy is felébred a cikkeim elolvasása
után, már nem tettem hiába.
Valaki, aki Istennel él, tudja, mit veszít
az, aki nem ezt teszi. Időlegesen lehet Isten nélkül lenni, de az életükön
látszik is, hogy transzcendens egzisztencia tudata nélküli az életvitelük. Sokan azt gondolják, hogy a Föld népességének fele
igazán hitetlen, köszönik szépen, jól élnek, és semmi bajuk nincs… egyelőre. Ez
nem azt jelenti, hogy ez a tiszavirág léptékű felfogás igaz lenne, mert nem
több, nem hosszabb ez az élet, mint ameddig a tiszavirág él, mégis sok mindent
befolyásolhat, hogy hogyan élik le. Ez nagyon átmeneti állapot.
Mindenkinek magának kellene feltenni a
kérdést, hogy igazából miért van itt. Az biztos, hogy nem az érzékszervek
igényeinek kielégítése okán. Olyan vélemény is van, hogy az élet véletlenül
alakult ki a Földön, nekem ez Andersen-mese. Véletlen? Az annyira lehetetlen,
mint hogy a tengerparton lévő roncsokból a szél összefújna egy űrhajót. Azt sem
fogja összefújni, és az élet sem fog ilyen szinten magától kialakulni, célszerű,
okos létrehozás nélkül. A háttérben rejlő fő ok Isten, aki nélkül semmit sem lehetne
tenni. Fel kellene ismerni, mi célja van a létnek, a létezőknek, fajonként,
személyenként.
Konkrétabban. Az természetes, ha felül valaki
a vonatra, tudja, mi az ember célja ezzel, hova akar menni. Ha „felülnek” az
élet vonatára = pl. formai világot akarnak a lelküknek, – ami milliószor
jelentősebb –, miért gondolják, hogy nem volt célja? Volt, csak a születés homálya
elfedte, de ki lehet deríteni. Cél nélkül hogy lehet élni? Bolyongani, mint a
tengeren cél nélküli vitorlás?
Van
transzcendentális egzisztencia, így nincs más józan megoldás, mint felkészülni
a végre, az innen való távozásra. Nem szabad a szemeinket csak erre a földi
fogyasztói társadalomra függeszteni. Nem szabad azt hinni, hogy most jó nekem,
aztán majd később is jó lesz, ebben biztos lehet, hogy nem lesz jó.
Ha azt mondom, hogy az Isten egy menedék az
embernek, valószínűleg, sőt biztos, hogy igaz. Az emberi élet célja – ha csak
úgy él, ahogyan az állatvilágban is tapasztalt ösztön, inger uralkodik rajta –,
Isten tagadásával nem válik világossá. Ha nem éli meg a célját, akkor elpocsékolta
az életét. Nem lehetetlen az életünk céljára rájönni, mert vannak jelek,
alkalmak, affinitások, amik a feladataink felé vezetnek, persze, durva, konok
lélek nem veszi észre.
Sajnos Isten oktatásának sok-sok alacsonyszintű,
meg nem értett isteni működésből fakadó, formaságon és farizeusságon alapuló
formája van, a mai oktatás isteni kegyelem nélkül sehova sem vinne. Isten világa
nem anyagi, nem megfogható, földi eszközökkel nem is bizonyítható. Magunkat készre,
alkalmassá kell tenni ennek a nagyon magas tudásnak, érzékelésnek, megismerésnek
a befogadására. Nagyon sok tévtanító, csaló van, nagyon óvatos vagyok ezzel
kapcsolatban, hogy mire mondom, hogy jó, és mire mondom azt, csak óvatosan vagy
rossz. Egy biztos, hogy az Istenre irányultságot a szokásos elkenős szövegekkel,
nagyképűsködéssel nem lehet megteremteni az emberekben.
Látom
az elkeseredett kaparkodást az egyházak részéről, de szerintem, messzire egyik
sem visz. Igaz, sok ember nem is akar mélyre menni, csak a part mentén snecikre
akar halászgatni, úgy hiszik, ennyi elég. Pedig nagyon nem! Persze vannak jó papok,
jó püspökök, csak kevesen. Lehet védekezni, de a mély, valós Istenre
irányultságot így, ahogy most csinálja az Egyház, kevés sikerrel valósíthatja
meg. Akkora a baj – annyi kiábrándultság, és liberális bujtogatás után –, hogy ahhoz,
hogy az Istent hirdetőknek higgyenek is-, szinte szentnek kellene lenni, hogy
az életükkel, a tanításaikkal világítsanak.
Reménykedjünk
– talán a várhatóan bekövetkező katarzisok is belesegítenek –, talán vissza
lehet vezetni az embereket az igazi, valós Isten ismeretre. Arra az életre, ahonnan
jöttünk, és ahova megyünk, és hogy ezt az életet átmenetnek, egy próbajáratnak
tekintsük.
Az idő előrehaladtával az embert – Istenhite
ellenére… – nagyon sokszor elönti a hiábavalóság érzete, hogy miért vagyok itt még
a Földön? Egyre kevesebb értelmét látom az egésznek, ahogy haladok az időben, kedves
emberek hullanak el mellőlem, s egyre jobban kiismerem az embereket – nem
mindig válik a javukra… ! S ha az ember kincset talál, ha egy igazi, őszinte
embert látok, még ott van a kisördög, hogy hátha egyszer a fényt lecsukja benne
az ördög, és belőle is sötétség jön ki. De így nem lehet élni, Júdást is
elviselte Jézus Krisztus. A földön kevés ember mondhatja el magáról, hogy tisztán
ragyogó fehér lélek, tökéletes jellem stb. De mégis, higgyünk és bízzunk
egymásban, hogy összefogózkodva a jót erősítsük, hogy az isteni fény felé megyünk.
Van célunk, feladatunk, amiért ideszülettünk, lehet, hogy fáj a feladat
teljesítése, de lehet, hogy örömmel csináljuk, mert látjuk az értelmét.
Mi az értelme az életünknek? Az, hogy van
Isten, és velünk van, még ha sokszor azt érezni, hogy elhagyott minket, akkor is
ott van, még jobban ott van, mint vélnénk. Mindennek az értelme a mindent
átható, mindenütt jelenlevő Isten, aki nem forma, aki nem egy lekerekített,
behatárolható lény, hanem a mindenség alapja! Jó lenne ezt a különállást
megszüntetni, de lesz, aki nem érti, nem akarja, nem tudja, miről beszélek, gondolhatja,
hogy nem vagyok normális. Ez jó, szeretek Isten bolondja lenni, mint N. Szt. Fülöp,
ez engem nem zavar, mert nem rólam mond valaki véleményt, hanem magáról.
Kérem,
gondolkozzon el minden kedves olvasó, merre tart, miért van itt, mi dolga van Istennel,
megtette-e a dolgát?
.jpg)
