Pável Márta PÁPA HALÁLA… ÉS MI KÖVETKEZIK UTÁNA?
XVI. Benedek /Joseph Ratzinger / pápa az év utolsó
napján meghalt. Isten vegye magához, sokat szenvedett, Krisztus fontos volt az
életében, és úgy véljük, megérdemelné. Szomorúság ez, s valaminek a kezdete is.
A „két pápa” léte megszűnt. Sokak szerint új pápaválasztás
kéne, de ebben is megoszlanak a vélemények. Lemondott pápa vagy lemondatott pápa…,
vagy hogyan is nevezhetnénk ezt az esetet, azt nem tudom. De az utolsó
hivatalban lévőként olyan pápa halt meg, aki a klasszikus értékeket vette
alapul.
Ferenc pápával kapcsolatban eddig is voltak
fenntartásaim és nem valószínű, hogy ezután nem lesznek, - de kivagyok én, hogy
ilyet mondhatok -, mégis azt gondolom, hogy katolikus keresztényként akár hangosan is gondolkozhatok.
Habár ezt a véleményemet nem sokan osztják – itt nincs szólásszabadság –, de jószerivel
lassan már sehol sincs a Földön…, főleg nem az egyházban. Igaz, az utóbbi
időben ez engem már annyira nem érdekel, mert százszor jobban érdekel a Krisztus
által alapított egyház sorsa, a keresztény emberek hosszútávú megléte, és az
igazi két keresztény hit fennmaradása. Ezek, amik engem érdekelnek, az összes
többi – kivétel, aki igazán Krisztusé - önmaguk által dicsőített, felnagyított
emberek…, már nem hatnak meg.
Őszintén sajnálom, hogy XVI. Benedek pápa távozott -
megváltás volt neki…-, az embernek elszorul a szíve, ha arra gondol, hogy csendes
derűjével, mély hitével nincs már köztünk. Igen távozott, 2005-től sokat kibírt
szegény, mert a lemondatása egy gyalázat volt, tudjuk politikai és gazdasági
külföldi zsarolás, meg egyebek hatására is történt. Ő nem menekült, ott maradt
a Vatikánban - nagyon bölcsen tette…-, kitartott még utána csaknem egy
évtizedig, nem roppant össze, hanem megvárta, amíg az Úristen magához szólítja.
Ez a 95 év emberi mértékkel nézve szép időszak, de úgy gondolom, hogy az utolsó
igazi klasszikus hitű/tettű pápát temetjük, és ez nagyon nagy baj, hogy nincs
köztünk. A titkárától hallottam az EWTN TV-ben, volt egy szép gondolata a
csónakban alvó Krisztussal kapcsolatban. Ezt tovább gondoltam és rájöttem
Krisztus egy csónakban van velünk, de csak akkor avatkozik közbe, ha nagyon
kérjük, ha felébresztjük, de addig sem aludt, csak nem akarta a szabad
akaratunkat befolyásolni…
Nagy baj a hitünkre, további létünkre nézve is
az, ami vélhetőleg bekövetkezik. Ha azt nézem, hogy Krisztus elmélkedésben
miket mond, és milyen feladatokat rótt ki az általa kinevezett csoportokra,
emberekre, akkor egy kicsit elképedek és kicsit félek is, mert nagyon sokat
kell tenni azért, hogy a Krisztus egyháza továbbra is megmaradjon.
A továbbiakban mi van nem tudom, most megint egy pápa van a
Ferenc pápa, akinek a legalitását sokan megkérdőjelezik, én ebben nem foglalok
állást, de azt gondolom, hogy ő az én szememmel elég liberális pápa és nekem
nem is tetszik. Néha megpróbálja magát visszafogni, akkor azért van egy két jó
gondolata/nyilatkozata is. De láttam, ahogy elsején - az olasz tévében - beszédet
mond – jó, elmúlt 80 éves… -, de ha a Szentlélek beszélne belőle - márpedig egy
pápából illene, hogy az beszéljen illetve, hogy Ő is meghallja…-, akkor én nem papírból
mondanám fel – gondolom - a más által megírt szöveget, amit rendesen felolvasni
sem tudott, mert többször beletévesztett. Hanem egy cetlire a fő gondolatot leírnám,
4-5 szót…, majd félretéve szabadon mondanám a prédikációmat az embereknek. Ez hitelesebb
lenne és nem kéne félni…, ha Isten beszélne belőle, semmiféle félnivalója nem
lenne, viszont kiütő, hihetőbb lenne és a kimondott szó ereje nagyobb lenne,
mint ebben az esetben, néha tévesztve. De hagyjuk, idős és ez van, neki ennyi
jutott, ennyit tud.
Mi lesz tovább? Hány éve lehet a Ferenc pápának, most
már egyedül maradva, ki tudja még mit tesz? Mi lesz a Ferenc pápa halála után,
ki következik? Vannak drukkolók pro és kontra emberek, különböző vélemények. Mi nem
tudjuk eldönteni, hogy mi lenne jó, ezt csak egyedül Isten tudja, de az a
kérdés, hogyan imádkozik az egyház – felébreszti-e - a velünk egy hajóban utazó
Jézus Krisztust, úgyis hogy az Isten beleszóljon? Van-e hozzá elég őszinte hit,
kiabálás, akarat? A mai helyzetet nézve, nem hiszem.
Azt, hogy ki legyen majd az új pápa…, nem tudom, hogy
Isten ezt akarja-e tovább konzerválni, vagy valami újat akar? Az egyház már az Isten
szemében eléggé lejáratta magát, és az Isten valamilyen új szerkezetet akar, ami
nem hierarchikus, ami nem szemforgató, ami nem bűnös, hanem szent, most ez a szentség
hol tart…, kétséges. Tudjuk, Jézus Krisztus tevékeny, valami új van
kialakulóban, célja; összegyűjtse az igazi Krisztus követőket és azt a nagyon
sok bukdácsoló embert. Sokan célt tévesztettek, pedig ők is menni akarók, a
szentség felé törekvő emberek. Be kell látnunk, csak egy célunk lehet, hogy
szentek legyünk!
Ma nagyon kevés ember akarja ezt, ha lenne egy olyan pápa,
aki ezt mondja, teljes életével képviseli, nem politikai pápa, nem liberális pápa,
hanem kizárólag Krisztus követést teszi, szorgalmazza. Nem mindenkinek tetsző pápa
lenne - de most sem az…-, inkább csak egy lényeg van; Istennek tetszik-e? Nem kell
a médiának, nem a politikának, nem egyes szerveteknek tetszen a pápa, hanem
egyedül Istennek dolgozó/élő pápa kell, hogy legyen. Nem tudom hova jutunk, és
nem tudom, mikor jutunk a változásig, de részemről kérem az Úristent, segítse meg
a Földet, az embereket, segítse meg, hogy ne vesszenek el, hanem Hozzá
találjunk haza.