Pável Márta SZERETNÉM A KATOLIKUS KERESZTÉNYSÉGET IDEÁLISNAK megélni!

 

Pável Márta

SZERETNÉM A KATOLIKUS KERESZTÉNYSÉGET IDEÁLISNAK megélni!

 

Olyannak, amilyennek Jézus Krisztus akarja. Kizárólag Istenért élő, földi dolgaiban az Úr Istent első helyen megélő, világító, jóságos lényeknek, akik nem hazudnak, s szeretnek.

Elvárások, vágyaink. Azok akik a nagy gyűjtőfogalomba tartoznak, ami az EGYHÁZ, azok közül senki sem élhetne magának, nem habzsolhatná a pénzt, a rangokat, nem lehetne érdekkeresztény (pl. akik a Kormányban forgatják a szemüket és „sportszerűen” állatokat ölnek, pénzt harácsolnak, gőgösek stb.). Nem lehetne semmi szinten szexuálisan aberrált, elfajzott, parázna. Tudnia kellene, mi az elég, mindenben Krisztust kellene követnie, s tudni kellene megkérdezni az Urat, mielőtt valami fontosat dönt, hogy megteheti-e. Ma köztük erről szó sincs – nem képesek rá –, legalábbis 99,5% nem!   

Honnan vannak az elvárásaim? Onnan, hogy mi, akik Jézus Krisztussal elmélkedésben kommunikálunk, Ő vezet minket, tudom, mit követel és mit akar elérni, tudom, milyen nehéz megtenni, de mi igyekszünk, igaz kisebb-nagyobb botlásokkal, de tennünk kell. Ha az Egyház – ahova tartozunk, ahonnan soha nem megyünk el, de megjavítani akarjuk… – ebben partner, s nem ellenség lenne, micsoda segítség és öröm köszönthetne ránk. Mostani tudásom és tapasztaltom szerint (alázatlanság és előítéletek miatt is) az Egyház képviselői nem képesek eddig eljutni, pedig ez a célja az egyháznak, nem a rang, nem a gazdagodás, a nagyképűsködés, hanem az alázatos szolgálat Isten ügyében, s kizárólag csak azért. Az Evangéliumot szigorúan, de mögöttes – nem ellentmondó – tartalommal lehet követni, az elmélkedésben kapottakat feldolgozni, beépíteni, sok szent tette ezt…s kibírták!

A mai egyházat a hierarchia irányítja, melynek 3 szintje van, ami végül a hívőkbe megy át, mint királyi papságba. Tehát a klérusnak (mind felszentelt pap ) durván három "szintje" van: 1. püspök, aki lehet: pápa, bíboros, érsek, megyéspüspök, segédpüspök. 2. fokozatú pap lehet: esperes, plébános, káplán 3. fokozat diakónátus.  A szerzetesek külön vannak.

Alulról, az egyszerű hivő oldaláról kezdem, a keresztény hívektől, és a hívőknél meglévő problémát felfelé fogom vezetni, mert a hívők közül kerülnek ki a papok. Elsősorban a szeretet legyen mindenki felé, arról ismerjenek meg minket, hogy igaz szívből, nem farizeusi módon szeretjük egymást. A szeretet lenne az alapvető dolog, ez az őskeresztényeknél is így indult. Tragikus, hova jutott a mai kereszténység…, pl., ha kimegyek a miséről, akkor látom, ritkán állnak meg az emberek csoportban beszélgetni, ha pedig megáll két-három öregasszony, akkor kibeszélik egymást. Többnyire nem a szeretet uralkodik a beszélgetésekben, hanem; ...nem hallottad…, láttad.., hogy néz ki..? Jaj, mit mondott … mit nem mondott az atya. Még mise után sem a felhőtlen szeretet uralkodik, és ez igen nagy baj. Közülük kerülnek ki azok, akik papok lesznek, ők nevelték így őket. Mára a hívők – sok okból – sincsenek lelkileg a csúcson és a pap, aki kikerül, olyan is lesz. Ez pont olyan, mint a politikus, a nép olyan politikust választ, mint amilyen ő maga, és olyan pap kerül ki a nép köréből, amilyen ő maga.  Vannak kivételek, igaz papok is vannak szerencsére, s remélem, többen lesznek. Az embereknek kiskoruktól fogva kellene a gyermekeiket úgy nevelni, dicsőség legyen, hogy papnak megy, de ma ez fordítva van. Annyira lejáratta magát a papság a liberális világ és a sötét erők markában, hogy inkább nevetség tárgyai lesznek a jövendő tisztelendők, pedig annak kéne lenniük. De ez ma nagyon nehéz, és ez a bajokból csak egy kis ízelítő volt. 

A diakónusok, akikről nem szívesen beszélek, mert csak rossz tapasztalataim vannak (biztos vannak jók is, csak még egyet sem láttam). Ők a hierarchikus periféria, a legalsó szint, de már „atyáztatják” magukat, az őskeresztényeknél ez szóba sem jöhetett volna. Szerintem nem azt teszik, amit kéne, papot játszanak kevesebb munícióval, viszont sokan nagyképűen viselkednek, sokszor vetélkedve a pappal. Ezt nagyon meg kellene rendszabályozni. Nemhogy javítanák azt az egyházképet, amit szeretnénk, ami ideális lenne, hanem rontják (pl. engem egy diakónus – aki plébániát vezet…- kioktatott, jegyezzem meg Jézus pontosan 2 méter volt. Hát… ez a szintje.)

Áldozópapság/plébános, akik ebben a kategóriában nem igazán ragosak, de tisztelendők. S ezzel semmi baj sem lenne, mert nem lehetne cél a rangkórság, hanem csak Isten szolgálata. Ha csak ez lebeghetne a szemük előtt, és a püspök is békén hagyná őket, lehet, hogy sokkal jobban tudnák tenni a dolgukat.  De a papok állandó szorongásban vannak, mikor helyezik el őket, s hogy ez ne következzen be, még megalkuvásokra is képesek, sajnos.  Az, aki valamiért nem tetszik a püspökének, nem az uralkodó széljárás felé tart, az úgy marad, ahogy volt, még esperes sem lesz belőle, hanem örök életében (jobb esetben) plébános, vagy káplán marad. Nem mintha baj lenne, de ők, miután nincs más, ahol előbbre jutnának, úgy érzik – sajnos úgy érzik – ezekért a földi rangokért küzdeni kell...  Gyakorlatilag az áldozó pap találkozik a legtöbbet a hívőkkel, mégis, ha jó egy plébános, és megfelelően korrelál a püspök vágyaival, elképzeléseivel, akkor az már nem plébános, hanem feljebb viszik és odatesznek helyette egy frissen végzett, vagy „valami van a füle mögött” papot.  Nagyon kevés olyan pap van, akit évtizedekig megtartanak egy helyen, hogy legyen ideje megdolgozni az embereket Isten ügyében. Vigyázni kellene a papokra, többet kellene velük beszélgetni, de nem unatkozó, magányos hölgyek céltáblájának lenni, nem szerelmesnek lenni beléjük, meg különféle vágykeltő dologba belevinni őket. Úgy kéne rájuk nézni, mint az ég küldöttjeire, akik nem követik a földi vágyaikat. A pappal való kapcsolat ne hiúságból, ne megszokásból, ne sznobérából legyen, hanem őszinte keresztény szeretetből, sok beszélgetéssel, ha kell vitákkal is. A hívővel olyan kapcsolatot kellene kialakítania a papnak, hogy viselkedésével, hitével, emberségével elfogadtassa magát, higgyenek az Isten által adott szavaiban.

Kevés jó lelkivezető pap van, segíteni kellene őket, hogy legyenek.  Ha nem él vissza a pap a helyzetével, rendesen Istent szolgálja, akkor biztonságot kellene neki adni, ne féljen, hogy elhelyezik, ha jó közösséget teremt, mert az tarthatatlan, hogyha valaki tíz-húsz év alatt összehoz egy rendes paplakot, a templomot tataroztatja, majd a hívőket összeszedni, tele van a templom stb., akkor elhelyezik valahova, kezdje elölről. Majd a helyébe tesznek egy olyat, aki mindent szétrombol, kiüríti a templomot. Nem értem, miért jó ez a püspöknek? Ilyet nem egyet és nem kettőt láttam, s beszélgettem olyan pappal is – már halott sajnos, nem kell keresni –, aki azért állt neki inni /ő maga vallotta meg nekem/ mert három plébániát és/vagy templomot tatarozott, s mikor kész volt, mindig kicserélték valami kedvencre, mindig elhelyezték valami romos helyre. Bármennyire is jó hite volt a papnak, de a kiszolgáltatottsága miatt ezt nehezen tűrte, megborult és italhoz nyúlt.  Ez teljesen érthető, elszomorító, hogy sok ilyen van. Tehát úgy érzem, a papság /aki nincsen földi rangban/ azonkívül, hogy Isten felkentje, nagyon kiszolgáltatott a püspök szeszélyének, s nem mindig a jóindulatának.

Nem beszélve arról, hogy anyagilag megéri-e nekik a küszködés? Vasárnap láttam az egyik budapesti plébánián, ahogy a gyertyák csonkig égtek. Elképesztő, s nem biztos, hogy van pénze gyertyára. Egyszer elbeszélgettem egy másik pappal, aki bemutatta nekem, hogy a vasárnapi pénzből, meg a különböző szolgáltatásokból – amiért pénzt kérhet – annyi jött neki össze, hogy fűteni már nem tudott rendesen, a minimális maradt, a gyertyákat sem tudta rendesen megvenni, ostyára mindenhogyan kellett a pénz.  Sokszor igen szorult helyzetben volt, ha néha nem segített volna püspökség, nem is tudta volna működtetni a plébániát. (Megjegyzem: Jeruzsálemben elkóboroltam a csoporttól – ami tilos – bementem egy mellék úti keresztény templomba, ami omladozott, kijött a pap, szó szerint rongyos volt ruhája, és annyira örült, hogy betévedtem, hogy megölelt. Utána nekem már mutogathattak bármit, kirakat volt.)  Nem vonzó a területi papság /nagyon nagy hit kell, hogy végig vigye…/, minimálbér, igaz, kap kocsit, lakást, néha segítenek rajta, és papi nyugdíjas házba is mehet.  Nem tudok mindent ebben a cikkben leírni, az egy tanulmány lenne. 

Menjünk feljebb, mivel a problémát csak részint érintem, a püspök és az áldozópap közötti rangokba (esperes, plébános, káplán). Az esperes nagyobb rang, mint a plébános, vagy a káplán. De még mind a nép közelében van, sokat tehetne. Az esperes szava sokat jelent az elhelyezéseknél, de sajnos nem mindig pártatlan.

Püspök, aki lehet: pápa, bíboros, érsek, megyéspüspök, segédpüspök. Nos kb. 2-3 éve voltam egy faluban misén, ahol a pap olyan volt, mint egy szívtelen gép. Közölte, neki nincs ideje megállni (ugye az emberekhez pár szót szólni…) négy miséje van: 45 perc és 15 perc, amíg a másik helyiségbe ér. Olyan összecsapott, lélektelen misét keveset hallottam, mint az volt, meg tudtam volna rázni!  Most meglepetésemre (barátaim mesélték) ugyanaz a pap, már egy éve püspök, ugyanolyan elképesztően nihil bérmálási beszédet mondott. Isten ezt látja, de a felettese, aki püspökké avatta, miért nem látta, mi motiválta? ( Most olvasom prédikációt tanít, hogyan kell  tenni, jaj, hova jutottunk?) Majd ilyen lélektelen gépek vezényelgetik a plébánosokat? Itt is csak éppen érintem az ideálisnak nem mondható helyzet elemzését. Igaz, sokat beszélgettem tisztességes, hívő, elfogadó püspökkel is – már Ő is halott –, de a papok közül sokan szidták. Nos hol az igazság?

Nagyot ugrok: a PÁPA! A népi mondás szerint a fejétől bűzlik a hal. Hát a jelen állapotunk szerint Ferenc pápa erre nagyon rászolgál, azt mondhatnánk, nagy részben tőle erednek a rossz dolgok, de ez a folyamat már előtte is elkezdődött, s valószínűleg már akkor is benne volt a keze. Az egész egyházi devalvációt egy „csoport” csinálja és ő, a Pápa – úgy érzem – egy báb a csoport kezében. Nem akarok konteókat alkotni, ha elolvassák – elérhető – azokat az irodalmat, meg a nem Pápa mellett szóló írásokat, és ha az egyiket és a másikat egymás mellé teszik, mindenkinek világossá válik, hogy a jelenlegi egyházi vezetés a Pápa irányításával a katolikus kereszténységnek egy tragédia.

Részemről katolikus keresztényként nem tudom elfogadni a tetteit, a teológiai hibáit, az Oltáriszentség előtt nem tud letérdelni, de egy ázsiai, afrikai embernek le tud hajolni, hogy megcsókolja a lábát. Sorolhatnám napestig a hibáit, hogyha ő nevezi ki a püspököket – és megy lefelé a bontás –, ő dönti el, hogy javaslatra ugyan, de kit kennek fel  püspöknek, csak az Ő szekerét tolókat fogja kinevezni, mert ha pl. ha erősen ortodox szemléletű lenne a jelölt, nem nevezné ki! Elgondolható, hogy a lefelé bontásban mivé lesz az egyház, s ez több, mint tragédia, így csak a Szentlélek Úristen mentheti meg az egyházat. Mégpedig most úgy tűnik, hogy a hierarchiától függetlenül megszólítva igaz hitű, kis csoportok alakulnak, akiket az Úristen önmaga vezet, mert a műve, a krisztusi műve nem veszhet el, még ha most úgy is nézi ki.   

            Nekünk a Krisztus alkotta megváltás művét, az evangéliumot, az örömöt, hogy Ő velünk van, adja át egyre erősebben. Egyre mélyebb istenhitre vezet, mély megértésre és nem arra, hogy a kinyilatkoztatás kora véget ért, hogy ne mondhassa el az Őt meghallgatóknak a mélyebb igazságokat. Ki parancsolhat az Úrnak, ki tilthatná meg, hogy értelmes lelkeket tovább tanítson, mert megértek rá? Az Úr mindenkor beszélget és az Úr velünk 30 éve beszélget, és még soha nem mondott olyat, ami ellentétes a Bibliával, de olyat igen, ami nincs benne /tehát tovább tanít/, vagy eddig nem értették, nem jól olvastak a sorok között.  

Mi Istentől kapott tudással, megértéssel szívesen segítenénk az egyházat, de ők ebből nem kérnek, azt nézik, hogy nők, meg világiak, nem azt érzik, hogy Isten emberei megosztanák azt, amit az Úrtól kaptak. Én azt gondolom, hogy az egyháznak fel kéne állni a posványából, vissza kéne állítani magát az őskeresztény szintre, és minden olyan embert, aki nem való oda, el kellene távolítani, és be kellene vonni olyanokat, akik tiszta szívvel csak az Urat szolgálnák. Nem szabadna nézni nemet, kort, nemzetiséget, csak azt, hogy Isten emberei vagy sem. Az Egyháznak nem bábokra, nem politikusokra, nem gőgre van szüksége, hanem Istenért dolgozó őszinte, akár meghalni is kész emberekre, akik az Úrnak tisztaszívű gyermekei és akikre számíthat. 

 

Pável Márta    Isten adta…

  LEGYETEK ÉBEREK…

Mi az olaj, ami fényben tartja a lámpát. Ennél az evangéliumi résznél az egyház nagyon sok mindent mond, de most  nem feltétlen azt követem.

Az olaj egy muníció. Amikor az ember megszületik, a hinduk azt mondják, hogy megfelelő számú lélegzettel születik. Azért mondják, hogy ne pihegj, mert ellélegzed az idődet. Ezért tanítanak a jógik lélegezni.

A muníció a lélek energiája, fénye. Mit csinálnak a balgák, ostobák? Meggondolatlanul tékozolnak. Azt gondolják, hogy az utolsó pillanatban  adni fog nekik valaki a saját  muníciójából?

Kérdés: El tudsz-e menni valahova szerezni olajat, anélkül, hogy ki ne csúsz az időből? Egy adott fény tartalmát, muníciót meg lehet-e növelni, vagy csak csökkenteni lehet? Azt gondolom, hogy időben végzett elmélkedéssel, Istennel való együttléttel, fény kéréssel az olajadat, muníciódat növelni lehet.  Ezt mutatja az is, mikor egy embert „fényezünk”, hogy nem ebből a munícióból adunk,  hanem amit közben pluszban Istentől imával kérünk. De nem úgy, hogy ostoba volt egész életében, semmit sem csinált, utána oda jön, bajba vagyok, mert „hirtelen” jön az Úr és akkor most adjál nekem.   Nem így működik a rendszer, mindenki azt gondolja, hogy elég lesz, ha az élete utolsó pillanatában megtér (sokan akkor sem…). Nincs idő játszadozni, nem lesz képes odáig eljutni. Lehet, hogy előbb meghal, mert elfogyott az a fénye, ami addig életben tartotta. Lehet, hogy kéne neki nyolcvan év, ahhoz hogy éljen, megtérjen, üdvözüljön, hogy az Istent magába fogadja, de elszórta a lehetőségeit, nem imádkozott, elmélkedett, nem tette az Istenhez a lelkét, nem töltögette fel magát, lehet, hogy csak negyven évig lesz elég, akkor elkezd haldokolni, és lassan, fájdalmasan meghal. Boltban nem tud venni muníciót, ugyanis ezért meg kell küzdeni.

Az emberek általában nincsenek tisztában magukkal, hogy mit csinálnak az életükkel. Nincsenek tisztában a „fényviszonyokkal”. Az egyház erre azt mondja, előrelátó-e vagy nem. Ha valaki belátja, hogy hogyan működik ez a rendszer, ez a világ, akkor belátja, hogy én ezt a kegyelmet el is tudom szórni, és a maradék  kevés lesz, célhoz nem futok be.

Érdemszerzés ideje az itteni életünk. Igaza van az egyháznak, mert ez időt lehet a muníciónak a növelése is felhasználhatnám, nem csak az elfecsérlésre.  Akit nem tud megragadni az egyház, belső hiánypótlásuk miatt megkeresik a szektákat, a pránanadit stb., mert az Isten a levegőben kicsi fénycseppecskéket/pránát  juttat , ha jól lélegzel, akkor egy kicsit tudod növelni vagy megtartani a muníciót. De így nem lehetséges annyit összeszedni, amennyi egy nagy szent, hazajuttató élethez szükséges.   Az érdemszerzés ideje sokszor előbb le fog járni, mint számítanak rá, mint kényelmes élete folytán kéne, ezért kellene fokozottan ébernek lenni. 

Ez a muníció a látáshoz is szükséges. Lásd, hogy közeleg az Úr, megérkezett és meglátni/ észre venni, hogy a te életed mire megy ki. Ebbe sok minden belefér; pl.  egy rendesen megélt házasság, gyerekek, állás, kocsi, de semmi luxus. Nem fér bele perverzió, olyan dolog, ami erkölcsileg kilengeti a világból. Az utolsó pillanatban nem adhatsz másnak, vezetheted, kikíséred, de ha sötétség várja, jobb ha elmész mellöle. Benne van a Szentírásban, hogy aki az utolsó órában dolgozott is annyit kapott, mint aki végig dolgozta a napot. De ez nem azt jelenti, hogy úgy üdvözült mint a nagy lelkiedényű szentek, de a lehetőséget megkapja, de érmeket nem szerzett, most nem zuhan meg egyből, hanem várják és „elintézik” vele amúgy a dolgokat.

Biblia azt mondja, hogy ostoba, aki elfecsérli az idejét, lehetőségeit, olaját. Az ember nagyon sokszor találkozik olyan emberekkel, akire nem azt mondom, hogy szimplán ostoba, hanem ennek a hússzorosát. Úgy érzem, hogy beforr a szám, minek beszéljek, ez annyira ostoba, hogy erre nincsenek szavak. A koskafeje, gőgje, egoja megakadályozza az előrelátást. Az ilyen az utolsó percben hiba rohan olajért. Elszúrta, konok, hitetlen lett, tagadásban élt. Ezekkel mit lehet kezdeni? Semmit.

Az adventi várakozás kapujába van ez a bibliai rész, hogy mindenki gondolkozzon el azon, hogy a meglévő fény készlete, muníciója milyen üzemben van, tele van, kitart-e addig míg számonkérésre megy? Elég lesz-e ahhoz, hogy fölfelé szálljon, vagy éppen haldoklik benne a lélek és megélheti az időtlennek érzett szétesést?  A betegségek rendszerint akkor jönnek amikor a lélek muníció/fény hiányában haldoklik.

Próbálkozzatok elgondolkozni azon - tudom ez a csoport (AQUILA) nagyon sokat töltekeztek, de elég hamar elengeditek, de szerencsére nem mindet, csak részben-, megvan-e a készség mindegyikötökben, hogy rendszeresen jöjjön és újra és újra feltöltse magát. Kérdés, ez egy nagy katarzis, betegség, háború kitörésekor elég lesz-e a mai „töltöttség”? Nekünk úgy kell megszilárdítani magunkat, hogy mi mindig világítsunk, akármi hullik az égből, nem szabad hagyni kihunyni a fényünket, ezt nekünk tenni kell. Ha megtesszük, akkor mi az isteni szót megfogadtuk, és nem az ostobák közé tartozunk, hanem az okosak közé.             

Pável M. KÉT KIUGROTT, FELSZENTELT PAP „ÁSKÁLÓDÁSA”

 

KÉT KIUGROTT, FELSZENTELT PAP „ÁSKÁLÓDÁSA”…

Füzes Ádám és Hodász András, háttérben a liberális teológusnő Perintfalvi Ritával (PR) jó triumvirátust alkotnak, akiknek a liberális világ örvend, sokkal több olvasójuk van mint egy püspöknek.

Ne az ő általuk meghatározott szintről, a durva 3 dimenzióból elemezzük a dolgokat – ahova az „igazukért” egyre mélyebbre sodornak minket,  tréningekkel stb. módon. NE, mert ez a világ kis időre van eszközül. Nem ide kell tartani, hanem isteni megközelítésről kellene gondolkodni, élni; ez az amiért van az egyház, amiért vannak a papok, ami feladatuk lenne, kiemelni földből az ég felé az embereket. Ennél a három kis okoskodónál, önmaguk felé hajló kezüknél, hol van az égi igazság?

Ami összetartozik az megtalálja egymást, ez köztudott. Mindhárman tanultak, teológiát végzetek, s megmelegedtek, sértődöttek, és az egyházat rombolók -szerintem-.

Dr. Tomka Ferenc egyetemi tanár, teológus, szociológus írása nyomán:

(1.) PR: „A cikkem középpontjában álló, a „nemek társadalmi egyenlőségét” hirdető eszmék, célja a férfiak és a nők társadalmi egyenlőségének megvalósítása – ami egyáltalán nem ellentétes az egyház testvéri egyenlőségre építő jézusi ideáljával.” – A „legveszélyesebb szcenárió talán az lenne, ha gender studies-t és a gender mainstreaminget támadó kultúrharc oda vezetne, hogy nem lehetne többet beszélni a férfiak és nők társadalmi egyenlőségéről, hogy bizonyos embercsoportok – szexuális orientációjuk miatt – még az eddigieknél is súlyosabb kirekesztés áldozataivá válnának.” (kiemelés tőlem)

M: Az ilyen gondolatok alapján folyamatosan úgy tűnik, mintha a gender irányokat ellenzők a férfi és női egyenlőséget tagadnák. Persze PR soraiból is kitűnik, hogy „bizonyos embercsoportokról” is szól, akik „szexuális orientációjuk miatt a kirekesztés áldozataivá válhatnak”. - Ezzel szemben a PR által az idézett írók közül is többen megállapítják, hogy a gender ellenes világmozgalom általában nem tagadja a férfiak és nők egyenlőségét, a szembenállásnak más vagy mélyebb okai vannak.⁸

Innentől nem ezzel akarok foglalkozni, csak kis ízelítő a ravasz stílusról és az igazság kulturált elkenéséről a három „teológus” részéről.

Mi is a bajom velük?

Az igazi krisztusi élet, amelyik igen mély misztikus tartalommal jár együtt, amibe semmiféle szexualitás nem fér bele, mert a testiségnek a megnyilvánulása, szorgalmazása nem volt Krisztus célja. Az igazi transzcendencia az, hogy túllépünk a földi kereteken, itt hagyjuk, egyre szubtilisebbé tesszük a testünket, egyre inkább leegyszerűsödünk és lelkivé válunk. Bármilyen szexuális orientációjú lenne az ember, a teológusoknak, a papságnak nem azzal, hanem lelki fejlődéssel, Krisztus legmélyebb közvetítésével kellene foglalkozni, különben miért teológusok, miért papok? Ha igazán Krisztust követnék, akkor az, ami most főidőben foglalkoztatja őket, nem lenne lehetséges opció, csak eltévedésük esetén.  Mindennek meg van az ideje, helye és mértéke, de ha valaki a transzcendenciát, a misztikát meri emlegetni, akkor vegye le még a gondolatait is a szexuális irányultságáról. /Az általam vezetett csoport kizárólag lelki szinten való fejlődéssel foglalkozik, tudom miről beszélek. /(3) Prohászka O.  77.o. „  Ugyanis áll az, hogy minél tökéletesebb a test, annál alkalmasabb arra, hogy a lélek áthassa s szolgálatára fölhasználja, s erőit vele közölje. Az erőközlés által a test az élet magasabb és teljesebb fokára emeltetik, érzékei élesednek, szellemi tehetségei elevenebbek és képesebbek.”

Lélekben és nem testben találkozunk a misztikus élmények alapján Istennel , és itt semmiféle LMBTQ, meg egyéb elméletek nem jöhetnek szóba, itt ez nem lényeges. Ha valaki megtartja a hatos parancsolatot, és mindegy, hogy hetero-  vagy homoszexuális, mindenhogyan meg kell tartania, ha egyházi és isteni törvények alapján él, ha nem, akkor meg hagyja békén az egyházat, alapítson szektát. De ha megtartja a hatodik parancsolatot akkor innentől ez az egész hármójuk által generált melegedés, s egyéb, felesleges.  Ha igazán a misztikában, a transzcendens megéléssel foglalkoznának, akkor nem mentek volna el a papságtól, mert átélték volna azt, milyen szeretetben, összefogásban Istenért dolgozni, élni, őszintének lenni és nem a maguk (szexuális, ego stb.) vágyait  szolgálni. Hol van az említett három embernek az igazi Istenszolgálata, hol van az, amit Avilai Szt. Teréz mondott: ISTEN EGYEDÜL ELÉG.

 (2) Hodász szerint a párkapcsolata miatt jutott szerkesztőség (Szemlélek) arra a döntésre, hogy nem dolgozik vele tovább.

 „A katolikus tanítás szerint nem baj, ha valaki meleg, de az már igen, ha megéli”. Nem értem, hogy egy (volt) katolikus pap, hogy képes azon felháborodni, ha egy egyház közeli lap - ha kiderül róla, hogy meleg - szakít vele és finoman elküldik. Elég baj, hogy addig is meleg volt, és titokban tartotta - nem mondott fel azonnal -, hanem szemforgatva bocsátotta meg, gyóntatás közben a hasonló bűnöket Isten nevében. Felháborító ez a nagyfokú kétszínűség. S mikor nyilvánosságra kerül nem maga megy el, hanem sérelmezi, ha megkérik, hogy hát ne rongálja a környezetet. Akár titokban, akár már nyilvánosan meleg az éppen olyan baj, mert megvezette a hívőket. A hívők jó szándékból nem nyomoznak egy pap után, vagy becsukják szemüket, elhessegetik a dolgokat.  Pedig ahogy már Hodászról írják, nyilvánosan csókolózik vagy ölelget (nem tudom mit tett, de nem is érdekel, nekem szánalmas) az utcán egy másik férfival, az már egy kis halált okoz azokban a hívőkbe, akik hittek a szavainak, akik elhitték a szolgálatának őszinteségét. Hogy borulhat meg így valaki, annyira nincs tisztában teológián végzett pap létére, hogy a felszentelése nem kabaré volt, hanem véres igazság, hogy a hatos parancsolatot – akár nővel akár férfival csókolózik – megszegi. Két oknál fogva is, mert egyrészt nőtlenséget fogadott – igaz, nem nősült meg, de a paráználkodás is bűn, főleg egy papnál, akinek példát kellene mutatnia –, másrészt pedig azonos neművel – amit ugye most már az egyház is megpróbálja a sok meleg hatására elfogadtatni –, de az nem azt jelenti, hogy Isten is elfogadja, hogy Krisztus is ezt mondta volna. Sem Pápa, sem Hodász, sem Füzes Ádám senki nem írhatja át azt, amit Isten akar, s a Biblia nem a meleg vágyak megélése mellett, hanem ellene szól! Lehet most hörögni, ez tény! S akárki akarja megváltoztatni, Isten elleni bűnt követ el, mert a megváltás nem erről szól. Sok hívőt vezetnek meg ezzel a hierarchikus tisztelettel, de nem kellene birka módjára a tanulatlan népnek belemenni a bűnbe, bárki vezet oda. Krisztus nem nemiséget akar, nem testet akar, nem paráználkodást akar, nem a kiskapukat akarja, amit a bűnnek nyitnak. Ő csak a lelket akarja, megtisztulva. Ébresztő emberek, gondolkozzatok, amit ez a három ember tesz veletek, az nem kereszténység, az a sötét szakadék.

Igen, sok hiba van az egyházban, főleg most szerintem Ferenc pápa kapcsán – aki úgy látom önállósítja magát az isteni akarattól, a Bibliától stb.–. De az egyház Krisztusé és az egyház mi vagyunk, az emberek, akik nem a bűnnek szolgálunk, nem a testünknek szolgálunk, nem a szexuális orientációnak hódolunk,  hanem a lelkünket akarjuk a testből felmutatni Isten felé, a lelkünket akarjuk hazajuttatni. A test nem arra jó, hogy kilökjön az útról, hanem egy védőeszköz, egy szállító autó, hogy célhoz érjünk.  

Miért foglalkozik ez a három ember azzal, amivel nem kellene, miért akarja lealacsonyítani továbbiakban is a keresztény szellemet a maga szintjére? Igen népszerűek, olvasottak lettek azoknak, akik nem Isten gyermekeként élnek: az álkeresztényeknek, a hitetlenek liberálisoknak, stb., de mit akarnak elérni? Ugyanis ez igaz ördögi működés. Igaz, nem látjuk, mikor csap le rájuk Isten keze, de nem fog elmaradni (Isten megengedi, hogy a saját akaratuk szerinti sötétségbe vessék magukat), szerintem sürgősen, de nagyon sürgősen abba kellene nekik hagyni. Előbb vagy utóbb megkapják a magukét, ami nagyon súlyos lesz, benne van a Bibliában, hogy aratáskor válogatnak szét (persze, nem biztos , hogy ebbe is hisznek, ami írva van…), és ez még nem az aratás, de már nagyon közel van, még ilyen emberek vannak ilyen tettekkel, addig nem számíthatunk semmi jóra.

(3) 201 o Prohászka : „Vigye az ördög a tudósok fejtegetéseit, az új fölfedezéseket, a természetnek most megismert csodáit; mentsük meg inkább a hitet. Térjünk vissza a kezdethez : higgyük azt, amit azelőtt hittünk, ragaszkodjunk a betűhöz, s ne zavarjuk meg a hívek fejeit új, csodálatos magyarázatokkal, melyeknek tényleg nincs más eredményük, mint hogy kételyek támadnak a lélekben, s gyengül a már úgy is meggyengült hit. „

Irodalom

1.      1.http://tomkaferenc.hu/aktualitasok/idealizalt-es-gyilkos-gender/

2.  2.  https://hvg.hu/itthon/20230802_Hodasz_Andras_A_parkapcsolatom_miatt_szakitott_velem_a_Szemlelek

3.      3. http://www.ppek.hu/facsimile/Prohaszka_15_Hit_es_esz_Hitvedelmi_dolgozatok_facsimile.pdf