Pável Márta
ISTEN KATALIZÁTORÁVÁ KELL VÁLNUNK.
"…katalizátorokká kell válniuk, hogy magunkat és elfelejtett
részeinket újból össze tudjuk kapcsolni, közelebb tudjuk hozni
az egyiket (a hiányzót) a másikhoz, amely szenved nélküle. "
"Nem kis bátorság kell ahhoz, hogy fejest ugorjunk saját félelmeinkbe.
Akiben viszont megvan ez a bátorság, az busás jutalomban részesülhet."
Forrás: Peter Orban / Ingrid Zinnel /Thea Weller: Symbolon
Több mint 30 éve vezetek elmélkedéseket, s eleinte az aggasztott, amit alább leírok, mert az okot nem értettem. Majd Isten segített ebben is. A problémám az volt, hogy összekevertem a habitust/képességet a tisztasággal. A kérdésem az volt, miért sikerül: a negatív ember elmélkedése…
Visszatérően azon gondolkoztam, hogy lehet az, hogy a negatív irányba forduló ember is tud, legalább is eleinte, elmélkedni és méghozzá nem is rosszul…
Majd végigfuttattam azt, amit erről tudtam: A legfelső angyal, akinek negatív az irányultsága Lucifer. Tehát róla nem lehet elmondani, hogy nem tudja Istent, mert ha nem tudná, nem lenne a bűne ilyen óriási!!! S ha nem lenne a legfőbb negatív, akkor nem főangyal lenne, hanem pl. ember.
Innen következik, hogy itt a földön is nagyon magas szellemiségű és híg lelkületű (értem alatta, nem annyira materializált …) ember tudhat – egy darabig eredményesen – elmélkedni, mert megvan benne a potenciál a „látásra". Az más dolog, hogy képtelen hasznosítani, mert benne van a dac, felfogja, de nem építi be, nem teszi, olyan, mint aki nézegeti a cukrászboltot kívülről, de soha nem eszik süteményt: mert vagy utálja, vagy mert különböző okok miatt nem akarja stb. Ilyen a negatív irányultságú ember is. Kiüríti magából a kapott kincset, s meggyőzi magát, hogy nem igaz, holott ott éppen olyan jól tudta, hogy igaz, mint a hívő lelkületű.
Különbség az, hogy egyik épül ettől a tudástól, a másik pedig folyamatosan leépül. Ugyanis aki tudva tudja, de nem teszi, annak nagyobb a bűne, mert tudjuk, hogy tudva és akarva lehet bűnt elkövetni. A kapott tudást alárendeli a maga akaratának és vágyainak, és azért nem vesz róla tudomást, sem elfogadási, sem megélési szinten, mert akkor fejet kellene hajtania az Úrnak s ettől fél legjobban.
Nos ez valahogyan így van.