MIÉRT FÉL AZ EMBER?

 MIÉRT FÉL AZ EMBER?

Mai evangélium mottója, hogy ne féljetek.  "Ne félj " értelmű mondat kb. 350 x fordul elő a Bibliában. Ennek az az oka, hogy az ember a földi kivetettségében, amit magának köszönhet valóban fél, s nem légből kapottan, mert itt szinte -Isten kívül -minden kiszámíthatatlan.

Istennél nyugalom, béke, öröklét volt, s mennyire látszik, érződik az eltávozás hatása, amely félelemben is megnyilvánul, mert mindez odaveszett.  Az emberi lények a gőgös nemzedék. Anno a lények kiszakadtak Belőle és kiderült visszájára fordultak dolgok, akár elismerik, akár nem, de a félelem ott van.  Bevallhatjuk,  mindenki valamilyen szinten,  - időben vagy- módon, de fél; az elvesztett biztonság miatt, a jövő miatt, az instabilitás miatt, még saját magunktól is félhetünk, mert emócióink bármibe belerángathatnak.  

Krisztus   a feltámadás után többször is megjelent, mindig azzal kezdte, hogy „ne féljetek”. Többször elhangzott az életében is,  mert Ő nagyon is jól tudta, hogy ez egy jellemző  ránk.  Sokan belebetegednek/belepusztulnak a kilátástalanságba, félelembe, depressziósak lesznek, különböző korképeik lesznek, van aki attól reszketnek, hogy mi lesz vele holnap, vagy mikor hal meg. Létért való küzdelem,    jogos félelem.  Jézus Krisztus vigasztal minket: „Még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” (Lk 12,7)  

  Az ember elgondolkodik azon, hogy kik vagyunk mi, hogy az Atya tudta nélkül nem lehet bajunk. Előzőleg sok és súlyos terheket raktunk magunkra, sok mindent összegyűjtöttünk, ami teljesedni fog rajtunk. A saját életünk elrontói mi magunk vagyunk, az emberek ma is önsors rontást művelnek, az ember elképed, hogy hogyan lehet valaki saját maga ellensége. Ha figyelmezteted rá a lényt, még ő mondja; hogy nem így van, te látod rosszul. Isten minket magunktól megvédeni nem fog és nem is akar, mert a szabad akaratunk működött. Ezen el kell gondolkodni: sokkal kevésbé kellene félni, ha a szabad akaratunkat átadnánk Istennek, így már ha magadtól nem kell tartani, a szabad akarat felhasználásától sem kell félni, akkor valóban nem kell aggódni. Míg az ember dönt, addig Isten nem avatkozik bele, itt ebben az életünkben nem…! Lássuk be,  a háborúban sem ugrott oda az Úr a golyók elé, nem zuhantatta le a repülőgépeket, nem lép közbe, s  így félni kellett egymástól, a gonoszságtól, a rosszaságtól kell. Látható, Ő direktbe nem hárítja el felőlünk a tetteink, döntéseink hatását. Erre nincs oka, nem avatkozik be, ismétlem jelszó: szabad akarat van.   A nem kell félni vigasztalást  csak akkor  lehet 100%- nak venni, ha a te életed az Úrba leledzik, ha az Ő törvényei szerint cselekszel, akkor nyugodt lehetsz, főleg ha becsülettel is  állsz Isten mellett.

Lk 12, 8-9 „Mondom pedig néktek: Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt; Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik az Isten angyalai előtt.” Ez a megvallás nekünk napi parancs lenne, senki sem tagadhatja meg az Urat. Pedig ez napjában többször is megtörténik egy -egy ember részéről.  Abban sem vagyok biztos, hogy az ember fut a lehetőség elé, hogy hogyan vallja meg az Urat, mert fél, vagy gyáva. Igyekszik kikerülni a helyzeteket, ha sarokba szorítják, akkor tán megvallja. A langyos hitek nem sokra visznek, a lagymatag hitű nem fog kiállni az Úr mellett. Ha meghal az ember ez a langyos hit – ami a mai hívók körében jellemző, de van pár kivétel is - , nem lesz elég.

Végezetül: Fel kell tenni a kérdést maguknak, mit akarunk a halálunk után. Állni és várni a „jószerencsét” ami nem fog jönni, mert semmit sem tettünk érte. Csak az lesz a testünk levételekor velünk, amit magunkkal tudtunk vinni, az Isten szeretetét, a Fény szeretetét, akibe bele fogunk rohanni és Ő elfogad. Másik szélsőséges  lehetőség –közte sok variációval…-, a feneketlen, Isten nélküli sötétség, mely minden percben szublimálni, szétoszlatni akar, de nem tud, de az őrjítő félelem állandóan jelen lesz, marad. Embertársaim én szóltam, s ez az  igazság, döntsetek, mit akartok. Most döntsetek, és úgy is életek, nehogy későn legyen, és a halállal kifussatok az időből. Lk 12. 20-21”  Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag.”

Egységben vagyunk Istennel ...

 Egységben vagyunk Istennel   ...

Az emberek közötti egyenlőség nem volt mindig ilyen kiélezett kérdés, mint ma. Gyerekkoromban a faluban azt éreztem, mindenkinek meg van maga helye, és tiszteletet aszerint kap, hogy viselkedik, mennyire jó vagy mennyire galád. Ez nekem egy norma lett, ma is így gondolom, ez a közös elfogadás, tisztelet alapja, semmi más.

Ha a faluba lejött az erdőből a Juliska cigány asszony, mindenki vitte neki a kajamaradékot, kenyeret, kinőtt ruhákat stb., ő pedig mindig hozott gombát az erdőből. Segítettek egymásnak. Aki mester volt bizalommal hívtak, és megbecsülték, ha orvos volt tisztelettel övezték (ő pedig a Dr. Várnay nagyon jó ember volt, kommunistának vallotta magát, ....s ha nem volt pénze a betegnek, ő vette meg a gyógyszerét.) Egység volt, s mindenki a maga helyén teljesített.

Így van ez Isten világában is. Az Oltáriszentségnél Krisztus nem mondta, hogy ennek felet adok, ennek meg ötöt. Ő abszolút egyenlőséget teremtett azzal, hogy együtt emlékezzenek Rá, az Ő nevében átváltoztassák a kenyeret és a bort. Ennek a szétosztására Ő nem tett minőségi különbségeket, nem osztotta meg az embereket, mindenki kaphat belőle, akinek a lelke olyan, hogy Őt akarja.

Az Egyház hozzátette, hogy aki bűnös az nem kaphat, de ez nem is helytelen, mert koszos házba ne menjen, ezzel nem tisztelnék az Ő szeretetét.

Az Oltáriszentség vétele sokszor kérdés az embereknek, hogy valóban hat-e? Ez valóban erő? Ez valóban az, amit az Egyház annyira mond? Mivel az emberek egyre  kiábrándultabbak a hitvilágokból, s  ezért sokakban   ellenállás van,   és kérdezik, akkor most, ez hogy van, mi ez?

Ha azt nézzük, hogy a szentek közül hányan voltak olyanok, akiknek igen-igen nagy élmény volt, hogy áldozhatott, még lebegett is tőle, mint A. Szent Teréz. Előfordult, hogy vérzett az átváltoztatott ostya, ha ellopták a fába rejtették, éjszaka világított. Volt olyan, hogy a szamár is letérdelt előtte. Sokan mondhatják, hogy a fele nem igaz, akkor is a másik fele igaz, okosabb lenne elfogadni, mint tagadni..

A lényeg, hogy a ma az Oltáriszentség ünnepe van, kérdésem, ember át tudod-e úgy élni, hogy neked valóban hasson? Ha megeszem a legfinomabb húslevest, de utána gyorsan megszabadulok tőle nem hat, nem táplál. Ha kimegyek áldozni, de nem lélekkel, akkor szinte semmit sem ért. Vagy ha lélekkel, szeretettel  megyek áldozni, de az első ember felbosszant az úton és azt kívánnám, hogy pusztulna már meg, akkor én magam semlegesítettem  az egészet.

Mindenkinek el kell gondolkozni az Oltáriszentségen, hogy ez mennyire működik nálam aktívan? Ha azt nézzük, hogy Krisztus a világba jött, hogy megkeressen minket és haza vigyen minket, égi ajtót formáljon magából, akkor azt mondhatjuk, hogy Ő senkit nem fog berugdalni, de a lehetőséget megadta. A szabad akaratot mindenben meghagyja, az Eucharisztikus eseménynél is.  Ha akarod  megtagadhatod, elmondhatod, hogy te nem voltál hívő, meg téged nem is érdekel, meg mindenki hülye, aki hisz, és még meg is próbál lebeszélni róla, hogy az a kevés hit  is ami benne volt, az is menjen. DE meg is vallhatod, hittel veheted magadhoz és az életeden, a hatása látszani fog. Ez így működik.

Isten a maga jelenlétével ajándékozott meg minket, hogy emlékezzenek Rá az Oltáriszentségben is. Az emlékeztetés olyan élelmiszerre tette, amit mindenki sűrűn fogyaszt; kenyér és bor, mindenkit emlékeztessen, hogy Ő táplál minket magából, mint a sas a gyermekeit, hogy itt van velünk, bennünk.  Aki ezt az emlékezetet megtartja, és elfogadja Krisztus istenemberi tényét, hogy van és él, miattunk van itt, akkor sikeres lesz a földi léte. Az a baj, hogy az emberiség felénél nem sikeres, még azoknál sem, akik kimennek áldozni, mert szokásból mennek ki. Az Eucharisztia /Krisztus testének és vérének ünneplése kapcsán, el kell azon gondolkozni, hogy meg kéne újítani ezt az egészet, hogy sokkal élőbbé lehessen, mert Ő kizárólag értünk van. Meg kellene érezni, élni, mi az emberiség együvé tartozunk, Istenhez.

Prohászka O.”…. lesz-e a kereszténységből még valamikor társadalmi ideál, mely megfogja s megmozgatja a lelkeket? Gyúlnak-e majd még valamikor a hit fogalmai lobogó, lángoló színekben? „

Isten adta, tolmácsolta Pável Márta

NEM MARADUNK ÁRVÁN

 NEM MARADUNK ÁRVÁN

Több ünnep egymás után, Krisztus feltámadása a húsvét, aztán pünkösd a Szentlélekkel, majd a Szentháromság ünnepe és lezárja a mai Úrnapja. Az Atyát ünnepeljük, Krisztus testét és vérét az Oltáriszentségben.  

 Habár az emberek előtt az Úrnapja főleg a körmenetekkel tetszetős ünnep. A Pünkösd mégis nagyobb ünnep, mert az Egyház megalakulása a Szentlélek eljövetele, aki azóta is velünk van stb.

Az Úrnapja – mint említettem -  egy látványos ünnep, mert körmenettel szokták megünnepelni, és ezzel mintegy  hitvallást is tesznek a világban, hogy mi keresztények vagyunk, mi nem szégyelljük a hitünket, mi végig visszük az Oltáriszentséget az utcákon, hogy megmutassuk, hogy Ő velünk van.

Ismert, hogy Jézus földi létekor sokan féltek, hogy eltávozik, akkor árván maradunk. Az árvaságtól mindenki fél. Sajnáljuk is magunkat tisztességgel.  Az árván maradás az egy önsajnálati faktor. Emlékszem rá mikor anyámat temettem…, most már teljesen árva vagyok érzés bejött, pedig akkor már 50 körül voltam... Az árvaság kérdése bejön Jézussal kapcsolatban is, a nép egy része tényleg fölismerte, hogy Jézus az Isten- mekkora hatalmas dolog ez…-, és fizikailag nem fogja tovább látni, valós fájdalom. Hogy lélekben velünk marad, azt pedig annyira nem hitték, embernek első sajnos az, amit megfoghat, szemmel láthat.

S akkor valóban azt érezhették, hogy ők árvák. Az Úr ismervén az embert, azzal vigasztalt minket, hogy nem hagylak árván titeket, elküldöm nektek a Szentlelket, hogy legyen veletek.  

Prohászka Ottokár: „Úrnapja

A szent áldozás lélek-vétel, a szent áldozás Krisztus-rámborulás, Krisztus-átfolyás, Krisztus belémhatolása. Az isteni Megváltó azért jött a világra, hogy bennünk egy más világot emeljen ki, fejlesszen ki, tegyen vezetővé. Ezt csak akkor tudja tenni, ha az Ő lelkét önti át a miénkbe. Azután a nagy gondolatokat, érzéseket, azokat a nagy kitartásokat, azokat a nagy reakciókat. Nekünk mindnyájunknak erre van szükségünk. Azt mondja: ,,Én vagyok a te lelked gyökere. Nemcsak gyökered vagyok, én a te életed vagyok, a te kenyered vagyok, a te véred vagyok, a te hited vagyok, a te életenergiád vagyok.''

Isten adta, meghallotta Pável Márta

Pável Márta 3 cikk együtt közölve

 

A SZENTLÉLEK ELJÖVETELE,  BÉKESSÉG VELETEK…

János 20.19-23.[1]

 Nem hiszen, hogy a mi csoportunkba, annyira szükség lenne arra, hogy újra eljöjjön a Szentlélek, mert itt van. Mindig is itt volt, mikor meghívott bennünket, s mikor elfogadtuk, fogadalmat tettünk belénk költözött Jézus, tehát gyakorlatilag bennünk van.

Az más dolog, hogy egy ünnep, jelenné teszi az akkori időt, és a megemlékezés megerősíti ezt a tudatot. De ha az akkori eseményt nézzük, hogy az apostolok a fészerben kucorogtak, és féltek, hogy a zsidók őket is elkapják és megölik. Zárt ajtók mögül szinte rájuk tör az Isten Lelke, úgy érezték, hogy ettől az erőtől meggyulladnak, egy hatalmas, ismeretlen képesség költözik beléjük. Ez olyan lett, ami akár belehajtja őket a halálba is, ha kell, és Ők nem hátrálnak ki.  Látható, ahogyan egy gyáva népségből, egy Istent megvalló erős emberi csoport lesz.

Ha magunkra nézek, akkor mégis nekünk is  szükségünk van a Szentlélekre, mert ez az erősség, ami egy harcias megvallásba vinne minket, és ez még hiányzik, sajnos nem mindenkinél van meg. Ti mai emberek nem fészerbe dideregtek, hanem a kényelemben, a liliomosságba pilledtek.

Az Egyház megalakulása ez, amikor az Isten felkentjei kiléptek a nagyvilágba, amikor elkezdték Jézus Krisztus tanítását hirdetni. A Szentlélekkel a karizmákat is ünnepeljük. Tudjuk, sokféle karizma van, van aki gyógyít, van aki prédikál, van aki nyelveken beszél, van aki szervez…, sokféle van. Mindegyikre azt mondhatjuk, hogy Istentől kapott erő birtokába teszi.  Valami pluszt kaptunk, mi emberek, Isten Lelke által, ez egyértelmű, hogy működik és ez így is van. Amikor az ember elfogadja ezt a karizmát, ezt a feladatot, ahogy az apostolokkal történt, ők már nem magukat nézték, nem azt nézték, hogy a világ mit szól hozzá, komfortos leszek-e a szemükben. Tán üldözni fognak, s akár meg is ölhetnek. Szerintem – Jézus Krisztus sorsát látván-, világos volt nekik, hogy ki fogják őket végezni, ahogyan meg is tették. De az Ő lelkükben innentől, nem háborúság, hanem békesség volt. Ha Isten békéje van bennünk, akkor nincsen különösebb vihar, csak akkor, ha lefelé nézel és az egót éled meg. Ha a Szentlélek működik benned, akkor nincs vihar.

Lelki vihar: Napokban szembesültem, pontosabban tegnap, egy hölggyel, akinek a mamája kórházban van…. Sokat gondolkoztam ezen. Azzal a békével, amit én élek meg, mi pluszt lehetne tenni, hogy ebből a helyzetből kikerüljünk.   Lehetetlen volt a K. társunkat megmenteni, de Isten akaratával ki tudtuk imádkozni. Az Úristennek kiabáltunk, zörgettünk s a szíve megkönyörült rajtunk, K. nem halt meg, jól van. Nem hiszem el, hogy egy nagymamát nem lehetne kiimádkozni a kórházból. Nem hiszem el, hogy nem lehet kiimádkozni, hogy  csodamódon valahogy beengedjék. Nem hiszem el, hogy Istennel tehetetlenül ott állnék. Én azt gondolom, hogy lehetne fordítani a sorsán, és nem azt kellene mondani Isten nélkül, hogy hát nincs semmiféle megoldás, ez van. ( Hölgy kb. 3 hónappal előtte kifejtette nekem, nem hisz Istenben, nincs is …, akkor azt gondoltam, szeretném, ha kezébe kerülnél, hogy megtudd, hogy VAN!) Nem igaz, hogy nincs megoldás. Mert ha mi azt mondtuk volna K…nál, hogy nincs megoldás, K. meghal, de mi  nem mondtuk, mi üvöltözve imádkoztunk, hogy ne haljon bele az akut leukémiájába. Ez egy nagy tanulság, hogy ne adjuk föl, míg az Isten bennünk föl nem adja. Mi ne mondjuk azt, hogy vége. Az Isten, ha egy embert, akinek már rákos mindene, és morfiumon él, fájdalmai vannak, nem tud a világgal kommunikálni, az kegyelem, ha magához viszi. Az az Istené, neki a békessége már nem a Földön volt meg, hanem odaát lesz meg. Az Isten egy ajándékot adott neki, hogy elvitte.

Vannak dolgok, amikor nekünk nincs gyerekünk, nincs unokánk, nincs társunk, nekünk senkink sincs, DE nekünk ott van az Isten! Minket Isten egymás mellé szórt le, hogy egymást erősítsük. De mi nem tulajdonolunk senkit sem. Senki nem a mienk. Mindenki Istené. Nekünk úgy kell gondolkozni, beszélni, hogy átadjuk Istennek, ami az Övé, és hálás köszönetet mondunk, hogy ismertük, hogy csiszolódott velünk, adott a testéből, ha esetleg vérrokon, ha nevelt, akkor, hogy átadta a jóságot, amit tudott. Hálásnak kell lenni a másikért, nem beleőrülni a fájdalomba, hanem megköszönni az Úrnak, és Fényt küldeni utána! Ez az Isten békessége. Ez az, amit a Szentlélek Úristen azóta is bennünk tart, azt az örök békét, hogy nem elkeseredni, alig tudunk változtatni, olyan értelemben, hogy a halálon, a halálos betegségeken, egy baleseten nem. Egy halálos betegségnél, ha azt mondom, hogy benne van a kosárba, és benne van az, hogy az Isten minket próbára tesz, mennyire erősek vagyunk, mennyire tudjuk az erőnket, a karizmánkat, kiabálni felé, Isten szereti, ha üvölt felé egy csoport. AZ Isten szereti, ha üvölt egy ember, ugyanis egy ember nagyon sokáig nem üvölt. Néma. Mint a filmben. Az folyamatosan Isten üvöltözik melletted, hogy „te itt vagyok, figyelj már rám, szeretnélek szeretni, ne szenvedjél nélkülem”. Néma vagy nem szólsz vissza. A Némaság film kicsit megrázott, még mindig nyomai vannak a lelkembe, de te ember ezt némaságot játszod el Isten felé. Végre, amikor elkezdesz üvölteni, ez Neki muzsika, zene, hogy a néma, unalmas, közömbös, matériába süllyedt, állati szinten lévő ember fölébredt, fölnéz az égre, meglátja, hogy arra van a megoldás, és visít mit a fába szorult féreg. Ez a szívből jövő visítás ez fog téged megmenteni. Igen visíts Istenhez. Köszönj meg mindent, de amit visszavett az az Övé, azt is köszönd meg, és visítsál az életedben mindig, hogy nyíljon meg minél több ajtó, és a Szentlélekkel te egyre szélesebb sávba legyél.

Isten adta, közvetítette Pável Márta

PÜNKÖSDI ISTEN ADTA ELMÉLKEDÉS A TÓNÁL, AHOVÁ VÉGÜL IS KIMENTÜNK.

A kicsi tó egy nagyon tiszta vizű tó volt, egy darab hullám nem volt rajta, és egy falevél sem. Viszont körbe fák voltak, és a fák teljes mértékig tükröződtek a vízen.   Gyönyörű volt ez a látvány, amit Isten meg is ragadott, és azt mondta a lelkünkbe, hogy mi tükör által homályosan látunk. Azt a világosságot, azt a valóságot, aki Ő, amely jelenleg a víztükör felett van, azt mi nem vagyunk teljesen képesek látni. Mi csak a tükörképet látjuk – ahogyan Platón is említette-, most, hogy nem hullámzik a víz, és nincsenek rajta koszok se, jól látható a tükröződés. De a koszok/ bűnök minél több van, annál inkább nem láthatunk még annyit sem Isten valóságából, amennyit láthatnánk. A hullámok/ indulatok azok is fodrozzák a vizet, és eltűnik a víztükör. Ugyanolyan, mint mikor a tengernél állunk, és a kövek csak akkor látszódnak, ha nem verdesi a partot a hullám, különben semmit sem látunk. Ez a nagy igazság, ha bűnben és érzelemi viharban élünk, még annyit sem észlelhetünk Istenből, mint ha békességben lennénk.  

PÜNKÖSDI MISE ELMARADT...

Ezt a pünkösdi bánatomat nem rombolásnak szánom, de nem hallgathatok. Hívő embertársaim miatt is közlöm, ezt a megtörtént esetet. Köztudott, hetek óta nem lehettünk misén, mert karantén volt. Most végre a papok is dolgozhatnak, végre  kimehetnének az emberek közé  stb. Habár volt aki eddig is kiment, például falvakban pl. Nemesgulácson stb. végig vitték az oltáriszentséget többször is.  Ugyanitt orgonakoncerteket szerveztek, és interneten leadták, tehát nagyon sokféle dolgot csinálhattak a papok. De nem mindegyik. Ahova mi eddig többnyire misére jártunk – mert országot járva több helyre is megyünk-, viszont Pünkösd vasárnapján lepattantunk az ajtóról, zárva volt. Az esti misére szándékoztunk menni, és sehol senki. Közben más hívek is jöttek. (S már körülbelül 30-35-en álltunk az ajtó előtt - ez ennek a templomnak jó félházat jelent-J.) Mígnem egyik társunk körülnézett és látta kiírva, hogy vasárnaptól csak délelőtt van mise. Miért éppen Pünkösddel kezdte? Tán ki volt fáradva a nagy zárlatban, nem volt kíváncsi ránk, mi dolga akadt? Jó érzékkel, ha égeti a vágy Isten miatt, hogy minél több embert hazaszállítson az Úrhoz, egy pap nem tesz ilyet. Évekkel ezelőtt szokássá tették, hogy iskolaszünetben az esti misét nem tartották meg vasárnap, csakhogy iskola szünet még nincs! Viszont Pünkösd volt! Pünkösd előtti vasárnaptól kezdhette el csak a nyilvános misézést, rögtön meg is unta…?  Ha én hierarchikus pap lennék, állandóan ott lennék, és lesném ki, mikor akar betérni. De nem, ő nem, erre nem tudok többet mondani. Nekem ez végtelen szomorú! 

Amikor mi kocsikkal együtt elmentünk egy kicsi tóhoz, hogy ott egy kicsit elmélkedjünk, a hívők egyrésze jött utánunk, ez még szomorúbb volt, legszívesebben átöleltem volna Őket. Mi utána visszamentünk a kisházunkba és bibliai felolvasásokkal és egyéb tevékenységekkel megünnepeltük a Pünkösdöt, amit nem sikerült az egyházunkban, a templomban.  

Sajnálatos és gyalázatos dolognak tartjuk ezt a jelenséget, főleg hogy felhívtuk a papot, hogy mondja már meg, hogy mi van, és még a telefont sem vette fel. Hát ilyenek is vannak.

---

[1] ¹⁹Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” ²⁰E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. ²¹Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” ²²Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!