Egységben vagyunk Istennel ...

 Egységben vagyunk Istennel   ...

Az emberek közötti egyenlőség nem volt mindig ilyen kiélezett kérdés, mint ma. Gyerekkoromban a faluban azt éreztem, mindenkinek meg van maga helye, és tiszteletet aszerint kap, hogy viselkedik, mennyire jó vagy mennyire galád. Ez nekem egy norma lett, ma is így gondolom, ez a közös elfogadás, tisztelet alapja, semmi más.

Ha a faluba lejött az erdőből a Juliska cigány asszony, mindenki vitte neki a kajamaradékot, kenyeret, kinőtt ruhákat stb., ő pedig mindig hozott gombát az erdőből. Segítettek egymásnak. Aki mester volt bizalommal hívtak, és megbecsülték, ha orvos volt tisztelettel övezték (ő pedig a Dr. Várnay nagyon jó ember volt, kommunistának vallotta magát, ....s ha nem volt pénze a betegnek, ő vette meg a gyógyszerét.) Egység volt, s mindenki a maga helyén teljesített.

Így van ez Isten világában is. Az Oltáriszentségnél Krisztus nem mondta, hogy ennek felet adok, ennek meg ötöt. Ő abszolút egyenlőséget teremtett azzal, hogy együtt emlékezzenek Rá, az Ő nevében átváltoztassák a kenyeret és a bort. Ennek a szétosztására Ő nem tett minőségi különbségeket, nem osztotta meg az embereket, mindenki kaphat belőle, akinek a lelke olyan, hogy Őt akarja.

Az Egyház hozzátette, hogy aki bűnös az nem kaphat, de ez nem is helytelen, mert koszos házba ne menjen, ezzel nem tisztelnék az Ő szeretetét.

Az Oltáriszentség vétele sokszor kérdés az embereknek, hogy valóban hat-e? Ez valóban erő? Ez valóban az, amit az Egyház annyira mond? Mivel az emberek egyre  kiábrándultabbak a hitvilágokból, s  ezért sokakban   ellenállás van,   és kérdezik, akkor most, ez hogy van, mi ez?

Ha azt nézzük, hogy a szentek közül hányan voltak olyanok, akiknek igen-igen nagy élmény volt, hogy áldozhatott, még lebegett is tőle, mint A. Szent Teréz. Előfordult, hogy vérzett az átváltoztatott ostya, ha ellopták a fába rejtették, éjszaka világított. Volt olyan, hogy a szamár is letérdelt előtte. Sokan mondhatják, hogy a fele nem igaz, akkor is a másik fele igaz, okosabb lenne elfogadni, mint tagadni..

A lényeg, hogy a ma az Oltáriszentség ünnepe van, kérdésem, ember át tudod-e úgy élni, hogy neked valóban hasson? Ha megeszem a legfinomabb húslevest, de utána gyorsan megszabadulok tőle nem hat, nem táplál. Ha kimegyek áldozni, de nem lélekkel, akkor szinte semmit sem ért. Vagy ha lélekkel, szeretettel  megyek áldozni, de az első ember felbosszant az úton és azt kívánnám, hogy pusztulna már meg, akkor én magam semlegesítettem  az egészet.

Mindenkinek el kell gondolkozni az Oltáriszentségen, hogy ez mennyire működik nálam aktívan? Ha azt nézzük, hogy Krisztus a világba jött, hogy megkeressen minket és haza vigyen minket, égi ajtót formáljon magából, akkor azt mondhatjuk, hogy Ő senkit nem fog berugdalni, de a lehetőséget megadta. A szabad akaratot mindenben meghagyja, az Eucharisztikus eseménynél is.  Ha akarod  megtagadhatod, elmondhatod, hogy te nem voltál hívő, meg téged nem is érdekel, meg mindenki hülye, aki hisz, és még meg is próbál lebeszélni róla, hogy az a kevés hit  is ami benne volt, az is menjen. DE meg is vallhatod, hittel veheted magadhoz és az életeden, a hatása látszani fog. Ez így működik.

Isten a maga jelenlétével ajándékozott meg minket, hogy emlékezzenek Rá az Oltáriszentségben is. Az emlékeztetés olyan élelmiszerre tette, amit mindenki sűrűn fogyaszt; kenyér és bor, mindenkit emlékeztessen, hogy Ő táplál minket magából, mint a sas a gyermekeit, hogy itt van velünk, bennünk.  Aki ezt az emlékezetet megtartja, és elfogadja Krisztus istenemberi tényét, hogy van és él, miattunk van itt, akkor sikeres lesz a földi léte. Az a baj, hogy az emberiség felénél nem sikeres, még azoknál sem, akik kimennek áldozni, mert szokásból mennek ki. Az Eucharisztia /Krisztus testének és vérének ünneplése kapcsán, el kell azon gondolkozni, hogy meg kéne újítani ezt az egészet, hogy sokkal élőbbé lehessen, mert Ő kizárólag értünk van. Meg kellene érezni, élni, mi az emberiség együvé tartozunk, Istenhez.

Prohászka O.”…. lesz-e a kereszténységből még valamikor társadalmi ideál, mely megfogja s megmozgatja a lelkeket? Gyúlnak-e majd még valamikor a hit fogalmai lobogó, lángoló színekben? „

Isten adta, tolmácsolta Pável Márta