Avilai Szent Teréz Templom

Avilai Szent Teréz Templom
Avilai Szent Teréz Templom
Ennek a felületnek felelős kezelője Varga Péterné/ Pável Márta katolikus hittanár. Célunk őskeresztény módon élni és az evangéliumot, a Bibliát, Isten szavát nem elferdítve, hanem Jézus Krisztus tetszésének megfelelően tovább adni. A Biblia örökéletű, szavaihoz tolmácsolni fogjuk a mélyebb megértést is. A legfrissebb írások alább érhetőek el.

2024. február 21., szerda

 

A FÁJDALOM

 (Pável Márta)

A fájdalom hasznáról beszélhetünk, s mint jó katolikus elmondhatjuk, hogy szükséges a fájdalom. (Nem szívesen értek ezzel egyet, nem szeretek szenvedni, de lássuk alább.)

Mt 9, 14Odamentek hozzá János tanítványai és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid ellenben nem böjtölnek?” 15Jézus így felelt: „Hát búsulhat a násznép, míg vele a vőlegény? Eljön a nap, amikor elviszik a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.

Jézus azt mondja, hogy a násznéppel van Ő. Ha kicsit átfordítjuk a mai korunkra, az átlag kereszténynek, vagy a nem elég mélyre jutott szentnek, ha nem szenved eléggé, akkor a mai katolikus felfogás szerint nem eléggé jó... A böjtölést, ami a szenvedéssel is felért, azt természetesnek vették.

A mi AQUILA csoportunk nem böjtöl, nem vesszőzi magát, nem kel fel hajnalban rorátéra, semmilyen önkínzó módszert nem vezettünk be. Nem hordunk szúrós ruhákat, és nem alszunk fahasábon. Az összes kínzó eszköz ki lett iktatva. Miért? Mert azt gondoltam, hogy ha velem van a Vőlegény, akkor örülnöm kell. Akkor nem kell kínozni magam, akkor nem érhet fájdalom. Ha velem, bennem van Krisztus, akkor nem kell félnem, hogy elveszítem útközben. Akkor nem kell ütögetni magam, hogy a világ ellen, Krisztusra fordítsam a szemem, mert velem van, bennem lakik. Miért kéne nekem éheztetni a Vőlegényt. Míg bennem van az Úr örvendeznem kéne és közben szenvedjek? Nem szenvedek, hanem örülök.

Mégis földi éltünk nincs szenvedés nélkül, és mi is szenvedünk, miért? Nem magunk miatt szenvedünk, hanem mert szeretünk, ragaszkodunk egymáshoz, fáj látni az emberek fájdalmát, önkínzását, s ebben is isteni szenvedésben részesülünk, amit Ő is érez miattunk.   Buddha  kb. így mondta, hogy ne ragaszkodj semmihez, ne kösd le magadat a földi dolgokkal, ne akarj senkihez sem tartozni, ne szeress úgy, hogy szenvedj az elvesztésétől. Ez nekünk nem teljesen járható út. Hiába van bennünk a krisztusi öröm, hogy bennünk él, attól még szeretünk, elveszítjük a szeretett embert, az kegyetlenül fáj.   Úgy fáj, mint ahogyan Krisztusnak fáj minden elveszett lélek, akit nem tud visszakapni, aki nem fogad szót neki, aki nem hallgat a szavára, aki mindent megcsinál ellene, az Krisztusnak is fáj, Ő is szenved, akkor is ha Ő a végtelen boldogság. Ő nem maga miatt szenved, hanem miattunk, és ha bennünk él Krisztus, mi sem magunk miatt szenvedünk, mert Krisztussal boldogok vagyunk, hanem azok miatt szenvedünk, akiket elvesztünk, szenvednek, mert nagy a szeretetünk. Mi nem vagyunk szívtelenek, nem vagyunk külön állóak, testvérei vagyunk egymásnak, mi egymást szeretjük, valóban testvérek vagyunk,  megérinthet minket a többiek szenvedése, abban az állapotban is, hogy Krisztus velünk van, mert a szeretetünk nagy. A szeretet szenvedésében osztozunk Krisztus fájdalmában.

Isten nem azt akarja, hogy valaki mazochista legyen, ez az Istennek nem tetszik, mert az gyengeség. Nekem nem az lényeg, hogy nem eszek meg egy kenyeret, vagy egy csokit, hanem ránézek az Úrra és szeretem, és úgy ropogtatom a csokit, hogy a szívem közben majd kipusztul annyira szeretem. Isten erre vár. Nem arra vár, hogy milyen böjtös, rorátés ember legyen és közben rohad belülről a lelke, de látszat tevékenysége megnyugtatja. Az érdekli, hogy tiszta szívből szeressen, és el fog múlni belőled az a kényszer, hogy nekem nem szabad nevetnem stb., ez hazugság, álnokság. 

Nekünk örvendezni kell az Istenben, ránézni csillogó szemekkel, mert a Krisztus boldogság, Ebbe a boldogságba tudjuk Felé felnyújtani a szeretett elhunytunkat is.

Tudjuk, bárki jön az utunkba, ha hallgat ránk, Krisztus nekünk adott erejével, ránk bízott feladatával  elvezetjük Hozzá.  Krisztus nem könyörög nekünk, senkit sem erőszakol meg magával, ha nem akarják meghallgatni, elhallgat…! Krisztust követni kell, itt az idő míg élünk megfordulhatnak,  menjenek  Krisztus után. De azt is látjuk, aki süket erre, aki nem akarja,  mi meghagyjuk a szabadságot, ahogyan Krisztus is meghagyta nekünk, szabadon befogadtuk, szabadon bennünk van.

 

Nagyböjti előzetes

 BŰN ÉS LEPRA

 (Pável Márta)

Lk 5, 12Amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, egy leprával borított férfi meglátta, elé borult és kérte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” 13Erre kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” És azonnal megtisztult a leprától. 14Meghagyta neki, hogy ne mondja el senkinek: „Hanem menj el, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes által előírt áldozatot bizonyságul nekik.” 15A dolog híre mégis egyre jobban elterjedt. Nagy tömeg gyűlt egybe, hogy hallgassa, és ki-ki meggyógyuljon betegségéből. 16Ő azonban elvonult a pusztába, és imádkozott.

Nem véletlen nagyböjt előtt ez az evangéliumi rész,  mert ha jól belegondolunk lélekben mindannyian leprások vagyunk.

Ha valakin foltok , vagy a jellegzetes tünetei voltak, akkor meg kellett mutatni magát a  papnak, aki  döntött  - nem az orvos, más világ volt…-, hogy el kell zárni a tömegtől.

Milyen világ volt ez? Gyógyszer nem volt a leprára, ma már van. Egyetlen módszer volt, hogy az egész nép ki ne pusztuljon, hogy elzárják, szeparálják. Képzeld el, hogy egy ember, aki amúgy is beteg,  külön zárják, nem mehetett be a faluba, csak azt ehetett, amit a rokonok, vagy akik megszánták messziről letettek neki ételt. Ha vittek neki vittek..., ha nem vittek neki akkor nem evett. Ha már levált a keze, a végtagjai, nem volt aki felöltöztesse, akár hideg volt, akár nem, de nem volt aki gyógyítsa, beszéljen vele, simogassa, mert nem mehettek a közelébe. Ez mennyire embertelen dolog volt. A közösség védelme, és a személy teljes kivetettsége. A mi korunkban ilyen volt a covid.   Megtanítottak félni minket. Tudjuk, hogy nekünk mi esik a legrosszabbul, ha betegségben, bajunkban magunkra hagynak. Ez a szívtelen modor, az egyén részéről ez nagyon rossz dolog volt, embertelen, lélektelen. Nem elég, hogy ott kellett hagynia a családját, mindenkit és még az étel is esetleges volt, mikor már nem tudott semmit csinálni, ott halt meg kínok, keservek között.

Ilyenkor, mikor egy leprás oda mer menni Jézushoz, hogy gyógyíts meg, ez egy hatalmas dolog, hogy Jézus meggyógyítja, hozzá mer nyúlni, mert a pap sem nyúlt hozzá, ránézett és azt mondta, hogy menj. Jézus pontosan tudta a  saját isteni erejét, így nem is félt tőle.

Ha akarod meg tudsz tisztítani engem, mondja a leprás Jézus Krisztusnak. Ha ez az ember eljutott arra a szintre, hogy az isteni kegyelem ilyen szinten megvalósuljon rajta. Ha lejárt neki a szenvedésének az ideje. Meg tudsz tisztítani engem, itt nem az van, hogy feltételezte, hogy Jézus nem tudja megtisztítani, hanem az, hogy én megadtam magam, megengedem neked, hogy megtisztíthatsz engem. Nem ragaszkodom a bűnös voltomhoz, nyomoromhoz, halálos betegségemhez, átadom magam neked.

Megtisztíthatsz, persze ha akarod. Jézus azt mondja, hogy akarom, hozzányúlt, és a beteg egyből meggyógyult.

Sokszor  elhangzik Jézus idejében, hogy senkinek nem mondjátok el…! S szinte a nagy örömükben mindig elmondják.  Jézus isteni jelen időben élt/ gondolkodott, tudta, hogy el fogja mondani. Így is lett, s ez az ember örömében fűnek fának elkiabálta. Ennek következtében Jézus nem mehetett nyilvánosan a városba, mert miért? Többek közt előbb felkeltette volna a farizeusok figyelmét, előrébb hozta volna a megfeszítését/ kivégzését. Nem mintha  Jézus félt volna a zsidóktól, a leprásoktól, betegektől, de biztos, hogy tömegesen megtámadták volna; ellenségeskedéssel, másik pedig gyógyulás akarásával. 

Miért lett volna ez baj? Mert nem mindegyik volt abban a helyzetben, hogy kapitulál Isten előtt. A többi leprás nem érte el azt a fokot, hogy ezt kimondja, azt várta volna, hogy grátisz gyógyítsa meg. Nem hajolt meg előtte, hogy meggyógyíthatsz, elengedem a bűnöm akarását. Jézus nem akart idő előtt nagy feltűnést okozni,  egy meghatározott menetrendje volt, ha csúnyán tudom csak kifejezni magamat.   

Ha nekünk bajunk van és kérjük az Istent, azt kell mondani, én föladom magam, befejezem az ellenállást, mert a betegséget saját maga  szülte  meg magának. Bajainkat a saját  engedetlenkedésünk, térbeliségünk  okozza, hogy beengedtük a sötétséget, hogy bennünk lakjon. Ha  eldöntötted, hogy meg akarok szabadulni a magam sötétségétől, és azt mondom, hogy jöhetsz meggyógyíthatsz, s valóban visszavonhatatlanul így is gondolja az ember, Jézus nem gondolkozna azon, hogy meggyógyítson-e. Ő csak arra vár, hogy kapitulálj. Ezt a kapitulációt kéne megcsinálni hamvazó szerdán, s mindennap. 

Isten előtt kapitulálni, mindenkinek jobb lenne az élete, teljesülhetne a cél  amiért itt vannak a földön. 

Pável Márta   2024 06 30 PRÉDIKÁCIÓ JÉZUS GYÓGYITÁSÁRÓL Ez az evangélium rész  két csodáról szól. A kettő között látszólag nincs különbs...