A FÁJDALOM
A fájdalom hasznáról
beszélhetünk, s mint jó katolikus elmondhatjuk, hogy szükséges a fájdalom. (Nem
szívesen értek ezzel egyet, nem szeretek szenvedni, de lássuk alább.)
Mt 9, 14Odamentek hozzá János tanítványai és
megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te
tanítványaid ellenben nem böjtölnek?” 15Jézus így felelt: „Hát
búsulhat a násznép, míg vele a vőlegény? Eljön a nap, amikor elviszik a
vőlegényt, akkor majd böjtölnek.
Jézus azt mondja, hogy
a násznéppel van Ő. Ha kicsit átfordítjuk a mai korunkra, az átlag
kereszténynek, vagy a nem elég mélyre jutott szentnek, ha nem szenved eléggé,
akkor a mai katolikus felfogás szerint nem eléggé jó... A böjtölést, ami a
szenvedéssel is felért, azt természetesnek vették.
A mi AQUILA csoportunk
nem böjtöl, nem vesszőzi magát, nem kel fel hajnalban rorátéra, semmilyen
önkínzó módszert nem vezettünk be. Nem hordunk szúrós ruhákat, és nem alszunk
fahasábon. Az összes kínzó eszköz ki lett iktatva. Miért? Mert azt gondoltam,
hogy ha velem van a Vőlegény, akkor örülnöm kell. Akkor nem kell kínozni magam,
akkor nem érhet fájdalom. Ha velem, bennem van Krisztus, akkor nem kell félnem,
hogy elveszítem útközben. Akkor nem kell ütögetni magam, hogy a világ ellen,
Krisztusra fordítsam a szemem, mert velem van, bennem lakik. Miért kéne nekem
éheztetni a Vőlegényt. Míg bennem van az Úr örvendeznem kéne és közben
szenvedjek? Nem szenvedek, hanem örülök.
Mégis földi éltünk nincs szenvedés nélkül, és mi is szenvedünk, miért? Nem magunk miatt szenvedünk, hanem mert szeretünk, ragaszkodunk egymáshoz, fáj látni az emberek fájdalmát, önkínzását, s ebben is isteni szenvedésben részesülünk, amit Ő is érez miattunk. Buddha kb. így mondta, hogy ne ragaszkodj semmihez, ne kösd le magadat a földi dolgokkal, ne akarj senkihez sem tartozni, ne szeress úgy, hogy szenvedj az elvesztésétől. Ez nekünk nem teljesen járható út. Hiába van bennünk a krisztusi öröm, hogy bennünk él, attól még szeretünk, elveszítjük a szeretett embert, az kegyetlenül fáj. Úgy fáj, mint ahogyan Krisztusnak fáj minden elveszett lélek, akit nem tud visszakapni, aki nem fogad szót neki, aki nem hallgat a szavára, aki mindent megcsinál ellene, az Krisztusnak is fáj, Ő is szenved, akkor is ha Ő a végtelen boldogság. Ő nem maga miatt szenved, hanem miattunk, és ha bennünk él Krisztus, mi sem magunk miatt szenvedünk, mert Krisztussal boldogok vagyunk, hanem azok miatt szenvedünk, akiket elvesztünk, szenvednek, mert nagy a szeretetünk. Mi nem vagyunk szívtelenek, nem vagyunk külön állóak, testvérei vagyunk egymásnak, mi egymást szeretjük, valóban testvérek vagyunk, megérinthet minket a többiek szenvedése, abban az állapotban is, hogy Krisztus velünk van, mert a szeretetünk nagy. A szeretet szenvedésében osztozunk Krisztus fájdalmában.
Isten nem azt akarja, hogy valaki mazochista legyen, ez az Istennek nem tetszik, mert az gyengeség. Nekem nem az lényeg, hogy nem eszek meg egy kenyeret, vagy egy csokit, hanem ránézek az Úrra és szeretem, és úgy ropogtatom a csokit, hogy a szívem közben majd kipusztul annyira szeretem. Isten erre vár. Nem arra vár, hogy milyen böjtös, rorátés ember legyen és közben rohad belülről a lelke, de látszat tevékenysége megnyugtatja. Az érdekli, hogy tiszta szívből szeressen, és el fog múlni belőled az a kényszer, hogy nekem nem szabad nevetnem stb., ez hazugság, álnokság.
Nekünk örvendezni kell az Istenben, ránézni csillogó szemekkel, mert a Krisztus boldogság, Ebbe a boldogságba tudjuk Felé felnyújtani a szeretett elhunytunkat is.
Tudjuk, bárki jön az
utunkba, ha hallgat ránk, Krisztus nekünk adott erejével, ránk bízott feladatával
elvezetjük Hozzá. Krisztus nem könyörög nekünk, senkit sem
erőszakol meg magával, ha nem akarják meghallgatni, elhallgat…! Krisztust követni
kell, itt az idő míg élünk megfordulhatnak, menjenek
Krisztus után. De azt is látjuk, aki süket erre, aki nem akarja, mi meghagyjuk a szabadságot, ahogyan Krisztus is
meghagyta nekünk, szabadon befogadtuk, szabadon bennünk van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése