Pável Márta ADVENT KÖZELEDTÉVEL … A SZABAD AKARATUNK problémája, TRAGÉDIÁJA

 

 

Pável Márta

ADVENT KÖZELEDTÉVEL … A SZABAD AKARATUNK problémája, TRAGÉDIÁJA

( Előzetes a decemberi AQUILA Magazinunkban megjelenő cikkből)

 

Tapasztalatból tudom, ha egy cikket úgy kezdek , hogy ’Isten’, akkor az emberek fele el sem olvassa. A szabad akarat fogalma még elfogadhatóbb, ezért adtam ezt a címet. Habár az csak a konklúzió. Nem mellőzhető, hogy Istentől származó lelkek vagyunk, és különösen fontos kérdés a léte.

Minél jobban irodalmazok a szabad akarat kérdésében, rá kell jönnöm, hogy a többségnek nincs annyira helyén ez a fogalom, mint ahogyan magam vélem. Többségi vélemény szerint, mi nem tehetünk arról, amit teszünk, mert szerintük vagy az agyunk döntött előre valamiféle mechanizmus alapján, vagy lelki robotok vagyunk,  stb.  De amit most írok, azt kevesen képviselik, pedig szerintem ennek van logikus értelme, különben akármit is tehetnénk, mindenféle retorzió nélkül, s ez nem igaz.

(Ez az alábbi idézetekből is kiderülhet.)

Mivel Isten saját magát nem kötheti meg, nem tagadhatja meg  a szabad akaratát, mivel belőle származó lelkek vagyunk, így a saját szabad akaratát nem veheti el tőlünk sem. Ergo a lélek, ami miatt élünk, ami bennünk van - ezért vagyunk halhatatlanok is -, felelős is azért, amit döntött. Igaz, így mi ki vagyunk vetve a saját szabad akaratunknak, a mindent belátó gondolkodás, meglátások hiánya miatt.

Pár  idézet: „A Kozmosz akaratának megfelelően vagyunk, és az irányít minket... csak marionettfigurák vagyunk, mechanikus bábuk.” Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij

Ha itt a kozmosz alatt akár Istent is érthetnénk, akkor sem vagyunk mechanikus bábuk, habár jobban járnánk, mint a saját torz döntéseink nyomán élni.  

„Az ember, bárki legyen is, mindig és mindenütt úgy szeretett cselekedni, ahogy akart, nem pedig úgy, ahogy a józan ész és az előny parancsolta; akarni pedig akarhat bárki bármit, tulajdon érdekei rovására is.” Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij. Szerintem itt a lényeg, érdekeink ellen teszünk, és ehhez van szabad akaratunk, de fordítva is igaz. Pont ezért van a Miatyánkban:  ’legyen meg a Te akaratod…’, mert Isten tisztában van vele, mire vagyunk képesek, hogy lehetünk önsorsrontók.

„Az emberek szabadoknak tartják magukat, mert hiszen tudatuk van akarásaikról és vágyaikról, az okokról pedig, amelyek vágyakozásra és akarásra késztetik őket, mivel nem ismerik, sejtelmük sincs.” Baruch Spinoza

Azt kell mondanom,  ez sajnos igaz. A késztetés, az igazi valónk nagyon rejtett, s éppen ezért semmi okunk sincs tagadásara, egora, sem Isten felé az ökölrázásra.

Megdöbbentő volt, amikor a pszichológus lányom mondta, hogy minden ember azt hiszi magáról, hogy ő a legjobb, legtökéletesebb, és hogy a  legfőbb az emberek között, stb.  Ezt akkor én kicsit túlzásnak vettem, és azóta így szemlélem az embereket, hogy tényleg ezt gondolják-e magukról. És igen, valóság lehet, mert a legprimitívebb ember is a legokosabbnak gondolja magát, úgy is nyilatkozik, viselkedik, pedig őrjítően látszik a különbség az egyének között.  Csak az tudja ezt a téves „gőgőt” megakadályozni, ha alázatosan felismerjük a helyzetünket, hogy mi milyen pozíciót töltünk be itt az életünkben. A másik pedig az, hogy az ember elgondolkodik a viszonyokon, ami közte és a végtelen Isten közt van.

Ha rájön az ember, és úgy is viselkedik, hogy porszem, hacsak a három dimenziós csillagos eget,  a Tejútrendszer szélén lévő bolygónkat nézi, ami igazából  egy kis mákszem, azon élünk kb. 7 milliárdan, meg sok más lény is, akkor ha reális lenne, kissé összemenne a gőgje.

De honnan lehet ez a beképzeltség? Azt merem gondolni – igaz,  iszonyú messze vagyunk az abszolút Istentől, de mégis - Tőle, onnan hozhatott ez nagy öntudat,  amit a távoljárás homálya, a lebutulás, stb. bevont, eltorzított  lett és gőggé alakult. Másképpen megmagyarázhatatlan, hogy a lelkes lényen látszik, és azt képzeli egy olyan hatalommal szemben, aki végtelen, mindenütt ott van, hogy megteheti a lázadást, az engedetlenséget, a hatalmasra nőtt egot.  S ez még csak a hármas dimenzió, de az összes többi dimenzióra is áll, olyanok vagyunk - egy hasonlattal élve –, mint egy végtelenített arany pudingban lévő mákszemek vagy mazsolák, s mindenütt, két ember között is ott van a   teljes lét = az Isten. Így az Isten pontosan ezért érzi, mi mit gondolunk, mert állandóan körülölel minket, tehát mindenkinek minden rezdülése számon van tartva, mert mi ebben a végtelenített Fényben, mint mazsolák/mákszemek benne vagyunk. Mielőtt a másik felé kinyúlnánk a kezünkkel, közben át kell haladnunk az Isteni erőn / a léten, Ő tehát minden rendülésünket, örömünket, bajunkat észleli. Érthetetlen, miért kell újra és újra elmondani, hogy Isten létezik, hogy éljék rendesen ezt a rövid ideig tartó életet. Mindent elszúrhatnak, mert nem az a világ, nem az az ego, akit tévesen értelmeznek. Mindenki a végtelen részéhez tartozik, akármilyen primitíven is éli meg. Mivel minden mindenre hatással van, nincsenek elszigetelt világok, mindenkinek úgy is kéne viselkedni. (Itt most nem térek ki az alacsony rezgésűek károkozására.)

Nem csak így advent elején kellene az embereknek magukba szállni, amikor két  nagy  ünnepkörben mindig „hamut szórnak” a fejükre,  meg rorátéra, meg   egyebekre járnak, pár nap, és elfelejtik, majd húsvét előtt, a nagyböjtben ismét előveszik az ájtatos képüket, és ezt évente kétszer megismétlik. Nem tetszik Istennek ez a link, feledékeny viselkedés.

Életükben közben semmi nem változik. Mi lenne, ha nem kéne se adventet, se nagyböjtöt tartani, hanem állandóan ott lennének abban az Isteni létben. Tudatosan – félelem nélkül -  engednék magukat Istennek átjárhatóvá válni, hogy áthassa őket is, mivel Isten tökéletes, mivel Isten nem akar rosszat, nem is akarhat. Semmi bajuk sem lenne, ha teljesen átadnák Neki a szabad akaratukat, és esetleg amíg a földön vannak, szolgálnának a többi emberért, hogy az alvókat is fölébresszék. Nem lenne semmi baj, mert a bajokon már túllépnének, mert a Végtelent engedték magukba, elfoglalhatta őket is. Tudom, ezt most nem sokan értik meg, sokan hülyének tartanak, tudom, de ez engem nem érdekel, mert ez az igazság, ez a valóság. Végre fel kellene az embereknek ébredni, és ezt az adventet végre egyszer komolyan, nem hullámozva, nem színészkedve (sehova sem vivő koszorúkat gyártva), nem külsőségekben, farizeusi módon megélni, hanem igazán átadni magunkat Istennek.

Hány éve nem tették meg? Most itt az idő, ez lenne végre az igazi cél.