Krisztus Király ünnepe

Krisztus Király ünnepe

(János evangéliuma alapján)

Krisztus Király ünnepe egy méltóságos ünnep, ami egyben fájdalmat is okoz.

Jézus elfogatásából egy részt kivettünk, ahol Pilátus részéről kérdésként merül fel, hogy Ő valóban a zsidók királya-e? Jézus szokásához híven visszakérdez. Nagyon finom beszélgetés ez a kihallgatás, mert Jézus Krisztus végig árnyalt marad, szinte bedobja a kendőt, gondolhatja: „higgy amit csak akarsz, messze állok ettől az egésztől….”

Az igazság az, Ő semmiképpen sem a zsidók királya, hanem a világegyetemek URA, mindene, császára stb. Azt kérdezi Pilátustól, hogy magadtól mondod ezt, vagy mások mondják ezt? Pilátus – akiből nem érzek gonoszságot, hanem valamiféle okot keres, hogy megértse, ezt a szemmel láthatóan becsületes embert miért hurcolták elé…-, mindenáron meg akarja tudni, hogy kinek a királya. Jézus nem mondja meg és amikor visszakérdez, Pilátust elhagyja a türelme, megkérdezi, hogy hát zsidó vagyok én? Nem, Pilátus nem volt zsidó, ő római ember volt, és a zsidók adták a kezére Jézust, honnan tudhatná ő mit forraltak ki Jézus ellen. Szinte jószándékúan megkérdezné Jézust, mit tettél Te ember, hogy ide hoztak? Jézus Krisztus elmondja, hogy nem ebből az országból való, a zsidók kezébe került, nem innen való az én országom stb.. Pilátus nem azt mondta, hogy mi az, hogy nem innen való vagy - nem hergelődik fel, hogy Jézus megint miket válaszolt-, úgy tűnik, hogy Pilátusba egy kicsit befészkelődik a Szentlélek, egész végig úgy tűnik, hogy bár Pilátus a zsidók és a római politika miatt vállalta, hogy elítéli, a maga módján talán meg is mentené az Istenembert. Nem igazán akarta elítélni, még az utolsó percben is fel akarta mentetni, itt sem azt kérdezte, hogy mi az, hogy nem innen való vagy? Leszűrte a tanulságot (elhitte, hogy KIRÁLY), tehát király vagy Te, kérdezte ismét? Jézus még mindig nem mondja meg, hogy Ő király. Nem is jó a szó, Jézus nem is mondhatta, hogy Ő király. Ő nem király, Ő a mindenség végtelen Ura. Nincsen erre jó rang, nem mondhatta ezt, de a földön, mi így vagyunk megcsinálva, császár, király, stb. adtunk neki egy rangot. Pilátus is megpróbált egy rangot adni, így vagyunk szocializálva. Jézus Krisztus válaszul itt egy hitvallást tesz, elmondja, hogy miért jött a világba, hogy tanúságot tegyen stb.. Mint későbbi iratokból kitűnik, ez Pilátusnak a szívében nyomot hagyott. Nem akarom szenté avatni, de ebben a kihallgatásban Jézuson kívül, Pilátus volt az egyetlen jobb ember. Ő egy kényszer/zsidóktól való félelem  hatására cselekedett.

Jézus királysága, itt a földön valós, mivel mindenki rangkórságban szenved, valahogy ki kell fejezni, ki is lehet Ő. Krisztusnak, soha semmije sem volt, háza sem, több ruhája sem, pénze sem, mégis Ő a legfőbb valaki, akit jobb híján mi Krisztus királynak nevezünk.

Engem nagyon bánt, mikor ezen az ünnepen a Krisztust dicsőitő ének közben a pap kisétál. Miért nem tud ott állni, példát mutatni, és azt mondani, hogy én a Király előtt állok, el nem mozdulok, én vagyok a Király kisgyereke, akit a Király vezetget, játszom a lábainál, mert a Király engem befogadott. Miért nem tudnak minket így nevelni, miért nem tudnak követendő példát mutatni, hogy Őt az egyszülött Királyt mi hívők úgy fogjuk föl, ahogy van. Nem ezt teszik. 

Isten adta, közvetítette Pável Márta

Tószegi képek

SEMMI…, S MINDEN

 Sajnos van olyan eset is, amikor az ember annyira szegény, hogy rájön nincs tovább, hiába spórol, gyűjtöget. Belátja, hogy vége, nincs több erő, lehetőség…, feladja, akkor itt meghal, mert nincs több élelem, hiába küzdött.

Mennyire kell hinni, mikor Illés azt mondja az ószövetségi részben a szegény asszonynak, hogy: „add nekem az utolsó lisztecskédet”. Az emberekben – mint az evangéliumoknál a szegény asszony két fillérjénél is – kérdésként merülhet fel, hogy miért adja oda az utolsót is, de aztán végül azt is odaadja, mindegy neki, hiszen tudja, hogy utána úgyis éhen hal, mert nincs több lehetősége.

Több félét is gondolhat az asszony: „nekem mindegy legalább nem szenvedek”, vagy „oda adom, mert hátha erőszakkal veszi el” stb., vagy nem gondolkodik semmin, ha kérik, akkor oda is adja. Mindkettő ugyanazon az elven működik, a szegény asszony két fillérje, illetve Illés próféta és az asszony közti történet is, mert egyik asszonynak sem volt többje és vége volt. Egyik az Ószövetségi, a másik az Újszövetségi felfogás, de a mondandó ugyanaz.

Az ószövetségi rész nekem szebb, hosszabb, Illés úgy kezdi, hogy: „ne félj”. Kérdés, hogy kellett-e a nőnek Illés szavaiban hinni. Akkor is voltak hitetlenek, de ez a nő hitt. Ez a szegény asszony nem gondolkodott semmin, nem kételkedett, valahogy érezhette Isten emberének a kisugárzását, hogy Illés nem össze-vissza beszél, nem fogja becsapni. Ahogyan Illés kérte, úgy cselekedett, elkészítette a kis cipót, s vitte Illés prófétának.  Egyszer csak hirtelen, Napként felcsillant a fény, a remény, elcsodálkozott, hogy aki kért, annak adott a cipóból, de az mégsem fogyott el, többen jöttek, nem fogyott el.  A csodát Illés által az Úr vitte véghez.

Isten csodákat csinál, amikor akar valamit az ember lelkülete miatt, azért, mert az embereknek szüksége van erre, mert sajnos a csodákon keresztül kapható meg az ember szíve. A szegény asszony két fillérjénél nem  tett csodát, ott példabeszédet mondott. A Királyok könyvében leírtak szerint csodát tett, s a zsidó felfogás szerint azonnal látszik is a jó cselekedetek haszna. Az Újszövetségben nem látszik azonnal a tett gyümölcse, mert itt már erősebben átjön a lélek halhatatlanságának, az odaáti életének a valósága. A Krisztus által közölt mondandó finomabb, intelligensebb.

Melyik a könnyebb? Amikor jót cselekszünk és rögtön látjuk a hasznát, vagy amikor csak később. Amikor a szegény asszony továbbra is szegény marad és nem írja le a Biblia, hogy vele a továbbiakban mi történik, hogy megoldódott-e az élethelyzete. Ez az újszövetségi mondandó, az „eredmény” nem prompt jön, hanem később, és ehhez nagyobb hit kell. Az ember ott áll, kitéve az Istenbe vetett bizalmának, hogy Isten előbb vagy utóbb megsegíti. Ehhez sokkal nagyobb hit kell, mert Isten nem mindig úgy működik, ahogyan mi akarjuk, vagy elképzeljük. 

Isten adta, közvetítte Pável Márta