Avilai Szent Teréz Templom

Avilai Szent Teréz Templom
Avilai Szent Teréz Templom
Ennek a felületnek felelős kezelője Varga Péterné/ Pável Márta katolikus hittanár. Célunk őskeresztény módon élni és az evangéliumot, a Bibliát, Isten szavát nem elferdítve, hanem Jézus Krisztus tetszésének megfelelően tovább adni. A Biblia örökéletű, szavaihoz tolmácsolni fogjuk a mélyebb megértést is. A legfrissebb írások alább érhetőek el.

2019. július 23., kedd

Pável Márta „JÉZUS PEDIG SZERETTE MÁRTÁT…”

 Pável Márta

„JÉZUS PEDIG SZERETTE MÁRTÁT…”

Rövidesen Márta névnap jön, e héten az evangéliumból is a Mártát megemlítő részt olvasták fel. Így kicsit elmélyednék ebben a témában. Nekem, Mártának, ha csak szó szerint olvasnám az alábbi részt, kissé fájna, hogy Jézus Krisztus, akit úgy imádok, joggal kissé megfegyelmezett.

Márta szorgalmas. A jelen Márták többségükben – akiket ismerek mind – agilisek, szorgalmasak, vibrálók, még jól is főznek. Lehet, hogy a név kötelez? Nagyon sok ember nem szereti a nevét, én büszke vagyok rá, mert egyetlen emberről írták a Bibliában: „JÉZUS PEDIG SZERETTE MÁRTÁT...” – ez engem is kötelezett, mert én is nagyon szeretem Jézust.

A Lk 10,28-tól kezdődő részt többen többféleképpen magyarázták már, íme most itt egy másik megközelítés.

Tudvalévő, hogy a nők az akkori Izraelben asszonyállat néven is emlegetődtek, nem lehettek örökösök, tanuk sem stb. Az, hogy Jézus Krisztus Mártát, Máriát, Lázárral együtt így kiemelte, ha arra járt, náluk szállt meg, betért hozzájuk pihenni, enni, inni is, az nem volt véletlen. Ők olyan pontok voltak, akik előre születésükkel biztosították, hogy Jézus Krisztus ne legyen teljesen egyedül az emberek között. Ne csak a gyűlölet, gyilkos sugárzás tere érje mindig, hanem az odaadó szereteté is, és ez a család ilyen volt. Nem voltak gyerekeik, valószínűleg a létükkel csak Istennek szolgáltak, így Jézus akadálytalanul mehetett hozzájuk, itt kapott igaz szeretet is.

Étkeztetés… imádság

Ha a földi ember éhes, gondolom, előbb enne, majd imádkozik. De Jézus Krisztus napjai meg voltak számlálva (nem 70-90 év jutott), csak pár év tanításra volt ideje, minden pillanatot kihasznált a szellemi, lelki épültetésre is.

Márta sokat és gyorsan cselekedett, DOLGOS NŐ VOLT. Az ő házukat olyanná tette Máriával, ahova valóban betérhetett Jézus Krisztus. Nagy öröm volt számára, ha Jézust vendégül láthatta, maximalista volt, hogy minden jól a helyén legyen. Tudta, s előre remegett a szíve…, megint jön Jézus, az érkezésére is lelkesen készült. 

Mártának és Máriának sok munka volt a vendégek érkezéséig. Mária lassabb, kissé elmélázóbb lehetett, aki nem is annyira volt talpraesett, mint Márta. Szerette a három testvér egymást, segítették is egymást, Jézus szolgálata pedig a legnagyobb céljaik közé tartozhatott. Valószínű, hogy amíg Jézus Krisztus megérkezett, addig Mária a maga módján segített, de akkor mindent feledve és szerintem kissé önző módon magára hagyta Mártát. Igen, valóban a jobbik részt választotta, hogy szájtátva hallgatta Jézust, de ezzel Mártát kizárta ebből. Mondhatnák Márta lelkiismeretes, másra is figyelő és duális lény volt, ég és föld együtt szerepelt repertoárjában, még ha nem is egyenlő arányban, mert nagyon erősen hívő volt.

Ha a magam természetére gondolok, a helyében én is szerettem volna inni Jézus szavait, de nem mehettem, mert akkor nem esznek. Ebben a helyzetben én is mérges lennék, mi van, ha én is hagyok csapot-papot és odaülök, s akkor mikor esznek? Addig duzzogtam volna magamban, míg Jézusnak szólok. „Uram, nem számít neked, hogy a testvérem magamra hagyott a felszolgálásban? Mondd hát neki, hogy jöjjön, segítsen nekem” (Lk 10,40). 

Jézus válasza meglepte-e, megbántotta-e Mártát? „Márta, Márta, sok minden miatt aggódsz és nyugtalankodsz. Pedig kevés dologra van szükség, vagy csak egyre. Mária a maga részéről a jó részt választotta, és nem fogják azt elvenni tőle”Lk 10,41. Ezt csak az tudhatja megérteni, akit Jézus Krisztus megtanított a maga égi módján gondolkozni. Ő nem a földiek fejével döntött. Márta ismerte ennyire és a válaszából meg is értette, hogy Jézusnak – kinek az étel századrangú volt…–,  az esett volna jobban, ha akár később esznek, de a szívének kedves ember, Márta is hallhatja, amiket mond. Jézusnak fájt, hogy Márta ezekből a közléseiből a főzés miatt kimarad, ő pedig nem ismételgethette magát, az idő haladt…

Ha úgy nézzük Jézus Krisztust, ahogyan Ő akarja, hogy felfogjuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy dolog érdekelte; minél több, minél mélyebb tanítást elmondani, minél több emberhez eljuttatni az isteni igazságot. Innentől minden csak másod-, vagy harmadlagos volt. Neki nem voltak vonzóak az ízletes ételek, soha nem hallottunk róla, hogy lett volna kedvenc étele, ami volt, azt evett. Az előkészületek nem lehettek fontosabbak ennél. Jézust bánthatta, hogy a tehetséges, nagyon spirituális, jó ember, Márta ezzel az alkalommal nem a hitét erősíti.

Mikor Jézus Krisztus azt mondta, hogy Mária a jó részt választotta, Márta tudta, hogy igaza van, sőt éppen ezért reklamált, hogy menjen Mária, gyorsabban végeznének, és Ő is hallgathatja Jézust. Tudta, hogy ő gondolkodott földiesen, hogy miből maradt ki, s szívében nagy bánat gyúlt, felismerve Isten igazságát és tiszteletben tartotta Jézus szavait, ami a korunkra is nagyon fontos tudás.

Tanulság nekünk is; a lendület, a földi sistergés néha leveszi a szemünket az égről, Istenről, s erre figyelni kell, ezt nem szabad tenni...

Látható, Lázár halálánál is mennyire tiszta, tanulni képes, helyesen gondolkodó volt Márta. Itt nagy próba volt, Lázár szeretetén és elvesztésén kívül az is, hogy egyetlen férfi volt a családban: az akkori zsidóknál, ha a férfi meghal és marad két nő, az a függetlenségükre nézve tragikus lehetett, ugyanis a törvény valami rokon férfit föléjük tett volna. Mikor Lázár haldokolt, majd meghalt, Márta nem esett pánikba, Jézus Krisztusért küldött, bízott Benne, mindenek felett, ebben a nagy bajban is csakis benne bízott. Sőt, amikor meghalt Lázár, akkor is Isten kezébe tette le a dolgokat. Mekkora, milyen igazi, tevőleges hite volt. Márta mikor meghallotta, hogy Jézus közeledik a faluhoz, kirohant eléje, nem gondolkodott, nem mérlegelt, csak rohant, egy menedék volt számára Jézus! (Mária a visszafogott módján otthon imádkozott.)  

  S amit akkor Jézusnak mondott, az alap volt, Ő erre várt volna mindenkitől, hogy Jézus igazi voltát felismerje. Legelsőnek Ő, a nő mondja ki, kristálytiszta megfogalmazásban.  21Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. 22De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” 23Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.”24 „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.”25Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. 26Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?”27 „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”

Ez a hitvallás volt az, amit a földi embertől Isten elvárt, és Mártától megkapta. Márta ezzel mindent elmondott.

János apostol, mikor ez írta, láthatjuk okkal tette:  „JÉZUS PEDIG SZERETTE MÁRTÁT ÉS ENNEK NŐVÉRÉT ÉS LÁZÁRT” (Jn 11,5). 


EGY MISZTIKUS CSOPORTBÓL KIKERÜLŐ ÁRULÓK TETTEI

   Ez a csoport, amit sasnak=Aquilának hívnak, kb. 40 éve működik. Amikor a teológiára jártam, akkor a professzor mondta, ez a csoport rövid...