C.D. Teilhard védelméért

 

Tisztelt Hugh Owen!

Tisztelt INVOCABO NOMEN DOMINI Szerkesztősége!

 

Előzetesben közölném, hogy rendszeres olvasójuk vagyok még akkor is, ha a cikkek egy részével nem mindig értek egyet. (Nem tudom ki a cikk írója, nem is érdekel, mert a cikk tartalma mindent elmond róla, amúgy is tele van csúsztatásokkal…)

De a kíváncsiság hajt – mint katolikus hittanárt –, hogy hova jutunk el az Egyház életében, marakodásokban stb. Tehát az ellenségeskedő kritika is mindig érdekelt, tudnom kell pro és contra hol tartunk.

Viszont, ez a Teilhard de Chardint megemlítő cikk, amit legutóbb közöltek Fulton Sheen érsek boldoggá avatása kapcsán – nem tévedése, hanem a „boldog” jó meglátása!... –, ez abszolút kiverte a biztosítékot nálam is, és minden olyan embernél, aki józanul gondolkodik, teológiai végzettségű, vagy egyetemet végzett és filozofikus stb. Egységesen elkeseredtünk, miért tartunk itt? „Úgy véljük azonban, hogy Isten tiszteletére és dicsőségére kötelességünk bemutatni, miként tévesztett meg még egy tiszteletreméltó Sheen érsekhez hasonlóan tehetséges és jámbor embert is a Sátán, az ő választott eszköze, az antiteológus P. Teilhard de Chardin által – Isten irgalmazzon neki!” (A cikk alább.)

Életében félvén Tőle, eleget üldözték a zseniális, igen mélyen hivő Teilhard de Chardint.

Tűrhetetlen és tarthatatlan Egyházunk lángelméjéről ezt írni. Igaza van: „Sheen érsek azonban annyira meg volt győződve a molekulától az emberig tartó evolúció tényéről és Teilhard doktrínájának hitelességéről, hogy azt jósolta, Teilhard atyát 2017-re egyháztanítói rangra fogják emelni: „Nagyon valószínű, hogy 50 éven belül, amikor a Teilhard »szerencsétlen« szókincsének jelentéséről szóló jelentéktelen, szószaporító viták elülnek vagy másodlagos helyre kerülnek, Teilhard úgy fog feltűnni, mint Keresztes Szent János és Avilai Szent Teréz: a huszadik század spirituális zsenijeként.””

Ha megértenék, ha levetnék az újtól való félelmet, ha a szeretet több lenne és ne az ego dübörögjön, mikor Teilhardot félreértelmezik, szavait kiforgatják tehetségesen szómenő teológiai fordulatokkal. Nem, ez nem igaz, Teilhard az a jövő, amerre menni kéne, hogy ki ne csússzon a talaj a XXI. századi keresztény szemlélet alól.

Ez az írásbeli szemlélet sehova sem vezet, nem értem meg, hogy miért kell egyes személyeknek az Egyházat középkori szinten tartani, miért kell a régi klasszikus, olyan felfogásokhoz ragaszkodni, ami az Istenhitet nem segíti, sőt a mai világban inkább elhagyhatóvá teszi. Miért akarnák, hogy az Egyház konzervatív legyen és olyan lángelméket, mint Teilhard sátánozni? Ez méltatlan az Egyházhoz, a cikkíróhoz, de legfőképpen az, hogy a meg nem értés miatt nem tartanak ott szellemileg, hogy felfogják milyen messzelátó zseni volt Ő. Igaz, Teilhardot olvasva sokszor fáj az ember „felfogóképessége” a sok gondolati/tudásbéli feszegetéstől, igaz, nehezen érthető és könnyen félremagyarázható. De több alázat kéne, aki nem érti, az jó lenne, ha nem írogatna, és nem sátánozná le azt, akinek még cipőjét sem pucolhatná ki…, hanem elmélyedve, magától okosabb emberektől megkérdezné, hogy ez a rész miről szólt. De az, hogy mindig féltek Teilhardtól, Európán kívül tartották, aki annyira hitte/ tudta az Istent, hogy minden szenvedést – amit üldözése is okozott – zokszó nélkül tűrte/kibírta. Erről az emberiség krémjéről azt írni, hogy a sátán választott embere, antiteológus több, mint szeretetlenség, abszurdum.   

Felháborító, kikérem magamnak az összes Teilhardot megértővel együtt, hogy ezt merjék közölni. Itt sajnos nagyon nagy baj van, ha csak a gondolkodás nélküli, merev, középkori gondolkodást támogatják. Az Egyház – akár szembenéznek vele, akár nem –, lassan pusztul, főleg, mert nem adják azt, amit a fejlődő világ, benne a mélyebben értelmezett Isten megértése felé vinnék, nem…, inkább ellenkező az irány. Az értelmesebbje válaszokat vár – Teilhardtól kapott –, de Önöktől – úgy látom – ilyen cikkek után soha nem fog választ kapni, hanem el fog menni.  Önök nem segítettek, hanem ártottak, jó gondolkodást kívánok.

Üdvözletem,

Vargáné Pável Márta katolikus hittanár 2026

 

https://invocabo.wpcomstaging.com/contact/

 

•             Kapcsolat

•             Collectio locorum de communione in manu recepta

Keresés kinyitása

Fulton Sheen halálos tévedése

 

Az alábbiakban Hugh Owennek, a Kolbe Center alapítójának írását olvashatják a frissen boldoggá avatott Fulton Sheen érsek kevésbé ismert oldaláról, a jezsuita Teilhard de Chardin elborult eszméitől való megtévesztettségéről. A mai olvasók már nem nagyon ismerik személyesen de Chardin elképesztő hatását a zsinati generációra, még kevésbé ismerik az általa gyakorolt hatás sátáni jellegét. De mivel sok ma tapasztalható jelenség mögötti úttévesztés kezdőpontja volt az, legalább egy ilyen rövid összegzésben érdemes megismerni Teilhard de Chardin tévtanainak kritikáját. Ebben az írásában ezt is nyújtja Owen.

Urunk Jézus Krisztus figyelmeztetett, hogy a világ vége felé sok hamis próféta támad majd, és sokakat megtévesztenek:

„Sokan megbotránkoznak majd, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek. Mivel megsokasodik a gonoszság, sokak szeretete kihűl majd. De aki kitart mindvégig, az üdvözül. Az országnak ezt az örömhírét pedig hirdetni fogják az egész világon, tanúságot tesznek róla minden nép előtt – és akkor eljön majd a vég.” (Mt 24,10-14).

Most csütörtökön, szeptember 24-én a Missouri állambeli St. Louisban, a The Dome at America’s Centerben boldoggá avatják tiszteletreméltó Fulton J. Sheen érseket. Sheen érseket joggal tisztelik mindazért, amivel az Egyház életét gazdagította, legfőképpen azáltal, hogy a világ minden táján tartott lelkigyakorlatain keresztül népszerűsítette a papok mindennapi eucharisztikus szentségimádási óráit. Úgy véljük azonban, hogy Isten tiszteletére és dicsőségére kötelességünk bemutatni, miként tévesztett meg még egy tiszteletreméltó Sheen érsekhez hasonlóan tehetséges és jámbor embert is a Sátán, az ő választott eszköze, az antiteológus P. Teilhard de Chardin által – Isten irgalmazzon neki! Bízunk benne, hogy a tiszteletreméltó érsek lenne az első, aki szeretné, hogy fény derüljön a megtévesztésére, figyelmeztetésül mindannyiunk számára, hogy óvakodjunk a teista evolúció csábító tévedéseitől.

A fiatal Fulton Sheen atya elutasítja a teista evolúciót

Sheen érsek későbbi behódolása a teilhard-i tévedéseknek annál is inkább megdöbbentő, mivel korábbi írásaiban még teljesen elvetette azokat. Fiatal teológusként kiterjedt áttekintést írt a modern filozófiáról, amely „az Istenről alkotott új fogalom megszületésének” volt tanúja:

„Ez az evolúcióban lévő Isten… Isten egymást követő teremtéseken keresztül születik meg. Ahogy a világ fejlődik, Ő is fejlődik; ahogy a világ tökéletesedik, Ő is tökéletesedik. [Ráadásul] az ember szükséges lépcsőfok Isten evolúciójában. Ahogy az ember a vadállatból lett, úgy Isten is az emberből lesz.”

Egyik korai művében, a Love One Another (Szeressétek egymást) című könyvében Sheen gúnyolódott azon az elképzelésen, hogy Krisztus nagy parancsolatát – „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” – le lehetne vezetni a létezésért folytatott, évmilliókon át tartó evolúciós küzdelemből:

„»Az ember a vadállatból származik; ezért szeretnie kell felebarátját.« Milyen ostobának hangzik ez! Mindenki tudja, hogy a legalkalmasabbak túlélésének törvénye soha nem alakulhat át szeretetté, és a létezésért folytatott küzdelem sem fejlődhet emberi testvériséggé. Ha a vadállatoktól származunk, akkor joggal várható el tőlünk, hogy vadállatként is viselkedjünk.”

A modern filozófia 300 oldalas áttekintése után a fiatal Sheen atya így összegzett:

„A korok bölcsességét és tapasztalataink kvintesszenciáját az az egyszerű igazság adja meg, amelyet az egyszerűek megértenek, és amelyet oly sok filozófus elfelejt: hogy mi nem »isten-csinálók, hanem Isten által csináltak« vagyunk.”

Sheen érsek és „az evolúció legnagyobb diadala”

Sheen érsek „megtérését” a teista evolúcióhoz annak a folyamatnak a részeként kell értelmezni, amelyet Ernst Haeckel német anatómus és darwinista apologéta „az evolúció legnagyobb diadalának” nevezett: a katolikus értelmiségi elit meggyőzését arról, hogy össze kell békíteniük a mikrobától az emberig tartó evolúciós hipotézist a katolikus hittel – annak ellenére, hogy az Index Kongregáció (Sacra Congregatio Indicis) 1878-ban egyértelműen elítélte azt a tézist, miszerint „az evolúció összeegyeztethető a keresztény tanítással”; a Pápai Bibliabizottság határozatai fenntartották Ádám és Éva különleges teremtését, valamint a Teremtés könyve 1–3. fejezetének szó szerinti történelmi igazságát; Szent X. Piusz pápa pedig 1907-es Lamentabili sane kezdetű iratában elítélte azt az állítást, hogy az Index Kongregáció elítéléseit félvállról lehetne venni.

Darwin azzal érvelt, hogy a különböző életformák felépítésbeli hasonlóságai azt bizonyítják, hogy mindannyian egy közös őstől fejlődtek ki. Haeckel szerint a különböző szervezetek embrióinak hasonlósága azt bizonyította, hogy a magasabb rendű életformák a születés előtt „megismételték” evolúciós történetüket, és mindannyian egy közös őstől származnak. Hogy ezt a „bizonyítékot” meggyőzőbbé tegye kortársai számára, Haeckel meghamisította halak, szalamandrák, csirkék, teknősök, nyulak, disznók és emberek embrióiról készült rajzait, eltúlozva a hasonlóságaikat és minimalizálva a különbségeiket.

 Haeckel hamisítása: felső sorban a különböző állati és az emberi embriók általa készített rajzai, az alsó sorban az adott élőlény embrióinak tényleges fotói

________________________________________

Bár Haeckel csalása még életében lelepleződött, az evolúciós hipotézis megkövetelte a közös származást, és az embriológiai rekapituláció fogalma évtizedeken át mély hatást gyakorolt az embriológia tanulmányozására. Az Egyesült Államokban a Notre Dame Egyetem neves tudósa, P. John Augustine Zahm nagy hatású, Evolution and Dogma (Evolúció és dogma) című könyvében több oldalt szentelt az „embriológiai rekapitulációnak”, mint a darwini hipotézis bármely más „bizonyítékának”.

Amikor A fajok eredete megjelenésének századik évfordulóján, 1959-ben a világ vezető evolúcióbiológusa, Sir Julian Huxley kijelentette, hogy az Ernst Haeckel rajzain bemutatott „embriológia” nyújtja „az evolúció legmegdöbbentőbb bizonyítékát”, az evolúcióhívő kollégái már több mint fél évszázada uralták a nyugati világ szinte összes egyetemét és kutatóközpontját. Mégis, saját bevallása szerint az „embriológiai rekapituláció” volt a legjobb bizonyíték, amivel elő tudtak állni. 1950-ben XII. Piusz pápa a Humani generis enciklikában arra buzdította a katolikus szakértőket, hogy „vizsgálják meg” az evolúciós hipotézis melletti és elleni bizonyítékokat, de nyilvánvaló volt, hogy szinte egyetlen katolikus tudós sem vetette alá Huxley kijelentéseit szigorú vizsgálatnak. Németországban például az abortuszpárti aktivisták ügyesen kihasználták a német katolikus értelmiség megosztottságát, hogy a törvényhozás elé terjesszék a terhességmegszakítás legalizálására vonatkozó követeléseiket. Karl Rahner, aki az élen járt a [magzatvédő] 218. paragrafus [enyhítése] körüli harcban, a Naturwissenschaft und Theologie című kiadványban (11. füzet, 86. oldal, 1970) ezt írta:

„Úgy gondolom, léteznek olyan biológiai fejlemények, amelyek ember előttiek, de ezek a fejlemények mégis az ember irányába mutatnak. Miért ne lehetne ezeket a fejleményeket átvinni a törzsfejlődésből (filogenézis) az egyedfejlődésbe (ontogenézis)?”

Ezekkel a szavakkal a német nyelvterület legbefolyásosabb katolikus teológusa egy haeckiánus evolúciós érvrendszert fogalmazott meg az abortív fogamzásgátlás és az abortusz mellett, azt állítva, hogy az emberi lények az evolúció minden szakaszán átmennek anyjuk méhében. A biológia tankönyvek a mai napig világszerte azzal érvelnek, hogy a halak, kétéltűek, hüllők, emberek és alacsonyabb rendű emlősök embriói közötti hasonlóságok az evolúciós hipotézist bizonyítják. Számos példa közül tipikus az a képaláírás, amely egy 2002-ben megjelent, széles körben használt amerikai biológia tankönyvben a különböző életformák embrióit ábrázoló rajzokat kíséri. A „Gerincesek embriológiai fejlődése” címet viselő szöveg így szól:

„Figyeljük meg, hogy e gerincesek korai embriószakaszai meglepő hasonlóságot mutatnak egymással, még akkor is, ha az egyedek különböző osztályokból (halak, kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök) származnak. Minden gerinces egy megnagyobbodott fejrésszel, kopoltyúrésekkel és farokkal kezdődik, függetlenül attól, hogy ezek a tulajdonságok megmaradnak-e a kifejlett egyedben.”

Ez az állítás azt a benyomást kelti, mintha az emberi embriók – mint a gerincesek törzsének tagjai – kopoltyúrésekkel rendelkeznének. Ez azonban nyilvánvalóan hamis. Az emberi embriók garatíveinek (garatbarázdáinak) semmi közük a kopoltyúrésekhez, hanem a külső és a középső füllé, valamint a nyakcsontokká, izmokká, idegekké és mirigyekké fejlődnek. Ráadásul a DNS felfedezése után az evolúciós hipotézis igazába vetett hit arra késztetett sok evolúcióbiológust, hogy megjósolják: a különböző szervezetek hasonló testrészeit ugyanazok a gének fogják irányítani. Ez azonban hamisnak bizonyult, mivel az embriológusok felfedezték, hogy ugyanazon testterv megvalósulását – mint például az ötujjú végtagokat – a különböző szervezetekben (például bálnákban és emberekben) eltérő gének szabályozzák, és teljesen különböző embriológiai utakon keresztül érhető el. Annak ellenére, hogy az „embriológiai rekapituláció” mítoszának nem volt tudományos alapja, úgy tűnik, Sheen érseket éppúgy megtévesztették, mint Rahner atyát – mert nyolc évvel a Humani generis után már magabiztosan áradozott Teilhard írásairól, amelyek az élet élettelenből való evolúciójáról szóltak:

„Teilhard számára kontinuitás van a táplálékot kereső állat és az északra mutató mágnes között; a generatív aktusban egyesülő hím és nő, valamint a kémiai vegyületet alkotó két atom egyesülése között. A jelentés nem ugyanaz minden esetben, de ebben az egyesülésben több van puszta szófordulatnál. Az atomok ugyan nem élnek, de rendelkeznek azzal, amit elő-életnek (pre-life) nevezhetnénk.”

Fulton Sheen érsek halálos tévedése

Anélkül, hogy ismernénk Sheen érsek elméjének minden belső rezdülését, könnyen belátható, hogy annak a meggyőződésének, miszerint a molekulától az emberig tartó evolúció már nem képtelenség, hanem „tudományos tény”, szörnyű következményei lettek. Nyilvánvaló hite abban, hogy az Egyház hagyományos teremtési doktrínáját az új „tudomány” fényében felválthatja a teista evolúció, minden bizonnyal segít megmagyarázni lelkesedését John Courtney Murray gondolataiért a II. Vatikáni Zsinaton, valamint azért, hogy a hagyományos, Egyház-központú katolikus társadalom képét felváltsa az Egyesült Államokban gyakorolt vallásszabadság ideáljával. A valóságban az amerikai stílusú, állam és egyház szétválasztásával járó vallásszabadság ideálját éppolyan lehetetlen „kifejleszteni” az egyház és állam katolikus egységének hagyományos ideáljából, mint amilyen lehetetlen egy egysejtű szervezet életét kifejleszteni az atomi részecskék „elő-életéből”.

1967-ben Sheen már visszhangozta és magáévá tette az anyag Omega-pontig tartó evolúciójának teilhard-i látomását. Ezt írta:

„Az egész világ Krisztus, a Király felé emelkedik, még az óceáni árapály feltartóztathatatlan hullámzása is a Hold és a Nap vonzása alatt. (…) Az ő [Teilhard de Chardin] alapvető orientációja az volt, hogy a föld beteljesítése révén érje el a mennyet. Krisztusivá tennii az anyagot.”

Egy idős pap barátom, akinek élete átfedésben volt Teilhardéval, megjegyezte, hogy Teilhard atya a kedvességéről volt ismert, és igaz, hogy az anyag krisztusivá tételébe vetett hit arra késztethet egy embert, hogy kedvességet mutasson minden ember és minden dolog iránt a bennük lévő isteni elem miatt. Ez azonban hamis kedvesség, ha elmulasztja elismerni a javak Isten által teremtett hierarchiáját a mindenségben – Isten transzcendenciáját; az ember Isten képmására és hasonlatosságára való teremtését; az ember uralmát a teremtés felett; a természetfeletti javak végtelen felsőbbrendűségét a természetiekkel szemben; valamint a jócselekedetre és a bűn elkerülésére vonatkozó erkölcsi parancsot.

Teilhard rendszerében – amint az fiatalemberként átélt sorsfordító spirituális élményéből kiderül, amikor egy olyan „jelenléttel” találkozott, amelyet „minden jó és minden rossz kombinált esszenciájaként” írt le – az isteni energia hajtja a mindenség minden tevékenységét, így lehetetlenné válik különbséget tenni a természetes és a természetfeletti, a jó és a rossz között, amennyiben Teilhard istensége mindegyikükön keresztül megnyilvánul. A kegyelem és a természet rendjének ez az összemosása olyan központi helyet foglalt el „új kereszténységében”, hogy a kedves Teilhard még a jó modoráról is megfeledkezett, amikor Dietrich Von Hildebrand a kegyelem doktora, Szent Ágoston írásait idézte evolúciós doktrínájával szemben: „Ne beszéljen nekem arról a szerencsétlen emberről!” – tiltakozott hevesen. „Mindent elrontott a természetfeletti bevezetésével.” Mesterükhöz hűen a mai teilhardisták még a pogány vallásokban és az olyan immorális szexuális viselkedésben is megtalálják az „isteni elemet”, amelyek pedig objektíve elválasztják a lelkeket az élő Istennel való közösségtől. Sheen érsek azonban annyira meg volt győződve a molekulától az emberig tartó evolúció tényéről és Teilhard doktrínájának hitelességéről, hogy azt jósolta, Teilhard atyát 2017-re egyháztanítói rangra fogják emelni:

„Nagyon valószínű, hogy 50 éven belül, amikor a Teilhard »szerencsétlen« szókincsének jelentéséről szóló jelentéktelen, szószaporító viták elülnek vagy másodlagos helyre kerülnek, Teilhard úgy fog feltűnni, mint Keresztes Szent János és Avilai Szent Teréz: a huszadik század spirituális zsenijeként.”

Összegzés

Ebben a hírlevélben nem áll szándékomban megtagadni azt a sok jót, amit Sheen érsek püspökként, íróként és prédikátorként életében véghezvitt, különösen a papok számára indított eucharisztikus szentségimádási órák népszerűsítésével. De kötelességem súlyos elmulasztása lenne, ha nem mutatnék rá arra az inkoherenciára, amelyet Teilhard evolúciós doktrínájának elfogadása vitt bele a gondolkodásába – éppúgy, ahogy ez ma is inkoherenciát szül oly sok katolikus értelmiségi és egyházi vezető gondolkodásában. A teilhardi teista evolúció negatív hatásának felismerése és elutasítása különösen most szükséges, amikor oly sok egyházi vezető aktívan együttműködik szekuláris partnereivel egy istentelen Új Világrend felépítésén, egy világ-vallással, egy evolúción alapuló „új kereszténységgel”.

Teilhard „új kereszténységében” könnyű elhinni, hogy „a cél szentesíti az eszközt”, mert az evolúció istene szándékosan használ fel spirituális és anyagi rosszat céljai eléréséhez. Így Teilhard képtelen volt elítélni azokat a totalitárius kormányokat, amelyek olyan „hasznos” változásokat kényszerítettek a lakosságra, amelyek felgyorsítanák az ember evolúcióját. Valóban előre látta és támogatta egy olyan világkormány felemelkedését, amely „jótékony” törvényeket kényszerítene az emberiségre, felgyorsítva az ember evolúcióját az Omega-pont felé. A Vatikán lelkesedése az oltási kötelezettségekért, amelyek abortuszhoz köthető vakcinákat kényszerítettek a világ teljes lakosságára, velejéig teilhardi jelenség, mivel bűnrészességét a gyermekkereskedelem, az abortusz és a magzati kísérletek globális iparágában a „közjó” olyan fogalmával racionalizálja, amelyet megfosztottak elsődleges természetfeletti dimenziójától, és a puszta természeti, anyagi javak szintjére redukáltak.

Krisztusban a Szeplőtelen Szűz által, Szent Józseffel egységben:

Hugh Owen

Forrás

Share this:

 

 

Gondolataim a szőlőmunkás példabeszédről

2026 (Pável Márta)

Bevallom nektek őszintén, hogy  kíváncsian lestem, hogy   a pap mit fog mondani​ a misén. Aztán rájöttem, kicsit ide-oda kapott, de   semmi építőt​ sem hallottam. Igaz, ez a téma szokatlan, hogy ez isteni segítség nélkül nehezen oldható meg, habár minden években beszélni kell róla.

Szóval most így értette​  meg velem ezt az Úristen.

Az emberi élet az olyan rövid, a hosszú életek sorában, hogy akár egy napnak is megfelelne. A dénár az pedig nem más (vehetjük, úgy is..), mint belépő az Isten Országában, a hazamenetelhez, a kapuban egy bedobott tantusz.

  Na most innentől kezdve rögtön más lesz a helyzet, mert amikor azt mondja, hogy kint állnak a téren, mert dolgozni akarnának (tudjuk sok  az aratnivaló, de kevés a munkás..)…, akkor egyrészt mindig figyelni kell arra, hogy  Isten  miért , s mennyire szeret minket. Ugye ez egy elég érdekes dolog. Szerintem – ahogyan az emberiség viselkedik… -semmi oka nincs rá, de ő tudja, hogy van oka rá , mégpedig azért, mert tőle van a lelkünk. Ő tudja, hogy belőle szakadtunk ki, és hazavár minket. Jézus Krisztus folyamatosan  igyekszik minket ébren tartani, már akiket sikerül.  

Ő nem azt nézi-  amit az emberek sokszor egymással tesznek…-, hogy hogyan tudna utálni, hanem azt nézi, hogy miért tud szeretni. Ez a mi nagy​ szerencsénk. Na most itt a piactéren is, akár  9-12 órát is álltak, vártak… -kicsit menjünk nem katolikusba, de jó magyarázat…- mert pl. elötte vagy   900 ezer életed volt arra, hogy változtass, de csak most értél meg, most jött el az ideje….

  Tehát kérdés az, hogy mikor hagyod abba az életedbe, s azt mondod, hogy elég a szenvedésből, a távol járásból.  Mikor   mondod/ döntöd el, hogy kiállsz a piactérre, hogy befejeztem a vándorlást Uram, én dolgozni akarok Neked. Azt meg akarom kapni az egy dénárt=a belépőmet, hogy hazamehessek, hogy bedobhassam a kapudon az érmémet.

 

Ez nem minden embernek egyszerre jut az eszébe, hogy nem mindenki olyan lelkes, mint a szentek, hogy ott igyekezve kora reggeltől  dolgozhasson. A másik pedig végig szenvedi az életét, és rájön pl. 6 órakor, hogy nem megy tovább, kapitulálok, odaadom magam, kimegyek, és csinálom, amit a gazda mond, de őt nem érdekelte az, hogy a 6 órás, meg a 3 órás, hogy mennyit kapott az első.

Az elsőt -földi felfogásban…- érdekelte, de nem őt. Mert ő már megszenvedett, mert ő már annyira dacos volt, annyira nem akarta az Isten, annyira nem akart kapitulálni, annyira úgy gondolta, majd én elintézem. Micsoda megtörettetés, amikor már hosszú-hosszú életek után egyszerre csak azt mondja, hogy nem megy ez, megadom magamat, mindegy mit kell  tenni…, megyek s teszem…

Odamegy, és jelentkezik Isten munkásának. Ebben a felfogásban senki -szerintem - senki nem lepődik meg, vagy nem reklamálna. Hogy az Isten őt is beengedte az ajtón  és különbségtétel nélkül , hogy őt is visszafogadta.

Igaz? Ez csak egy emberi felfogással tűnhet úgy, hogy igazságtalan, mert mögé nem értették bele az Isten szeretetét. Aki azt mondja, hogy én jó vagyok , visszafogadlak téged. (Olyan jó, hogy embernek ez elképzelhetetlen.)  Tudjátok még mi ebben az érdekes? Egyetlen egy ember se, aki kiment a piac​tér​re, nem kérdezte meg, hogy mit dolgozok. Nem mondta azt, hogy jó, de  ennyiért nem megyek el. Nem mondta azt, hogy meggondoltam magam. Nem hagyta ott a szőlőmunkát. Nem feküdt el lustán. Egyik se tette. Miért nem? Mert sok-sok szenvedés van mögötte , mire kiáll  az élet piacára, és azt mondom, hogy itt vagyok, az már egy olyan kimondás, egy olyan tett, ami megalapozott, ami    egy végső döntés. Ez egy megtérés. Ez megérdemli a saját maga dénárját, hogy bedobja, hogy kinyissa vele az Isten felé lévő ajtót.

 Ez a mai rész erről is szólhatott, sajnálom, hogy nem értették meg.

NŐK ÉS AZ EGYHÁZ (Pável Márta)

 

NŐK ÉS AZ EGYHÁZ

(Pável Márta)

Ismét olvasható, hogy többszöri civil ostrom ellenére az Egyház megállapította, hogy miután a diakónusság is papi rend, innentől kezdve a nőnek semmi helye ott. Nem lehet nőket diakónussá se, nemhogy pappá szentelni.

Tudom, hogy kár velük vitatkozni, mert a maguk 2000 éves konzervatív érdekeik/érveik megvannak, mégis szeretnék 21. századi szemmel nőként gondolkodni a papságról.

Induljunk ki onnan, hogy mindenkiben Isten lelke van, most mindegy, milyen módon került bele a lélek (teremtéssel, kiválással stb.). Ez dogma: halhatatlan a lelkünk, ugye ezért van halál utáni életünk is. A lelkünknek nincs neme, miután az Isten lelke sem férfi vagy nő. (Az, hogy férfiként testesült meg köztünk, annak az volt az oka, hogy akkoriban a zsidók körében a nő olyan asszonyállat-féleképpen szerepelt, és nem voltak jogai, így nőként semmi esélye sem lett volna, hogy meghallgassák!) Istentől való a lelkünk, és az, hogy most milyen nemű testben van, az másodlagos, ahogy az is, hogy a testünk milyen kvalitású energiákkal működik, bár lehet, hogy titkon ezzel is problémájuk van.

Aki pap akarna lenni, az nem a test miatt szeretné, hanem a lelke vonzása, Isten meghívása parancsolja így, hogy szolgálatot ilyen módon teljesítsen. Akár férfi, akár nő! Megjegyzem – tudom –, sokakban felmerül az ellenállás, minek foglalkozzanak a továbbiakban olyanokkal, akik mereven ellenállnak, és ezért jobb híján megteremtik a maguk lehetőségeit, akár az Istennel karöltve is. Ugyanis, ha Isten vonz, és az emberi lélek és Isten összekapcsolódik, nincs joga senkinek sem megakadályozni, hogy meg legyen az, amire az Isten noszogatja. Senki, de senki sem állhat az Isten és az ember közé, még az Egyház sem, mivel a halál után csak ők ketten lesznek egymással szemben – s mivel szabad akarata van az embernek –, nem mutogathat senki másra, a butaság, a félelem, a lustaság stb. nem mentség.

Igaz, hogy a hierarchikusok, nemcsak lelki, hanem materiális szervezet is, s mint Egyház magának kitulajdonította a jogot, hogy ki lehet pap, ki nem, illetve kit ken fel, kit nem, s ez nagy különbség.

De, ha távolabbról megnézem, egyéb szempontok is felmerülnek. Vannak különböző irányzatok, csoportok, amelyek a nők felszentelésének az akadályát főleg abban látják, hogy félnek attól, hogy nem változik át az ostya és a bor Krisztus testévé és vérévé, merthogy azt a mozdulatot, szavakat utánozzák, amit Krisztus mutatott – Krisztus férfi volt –, és félnek attól, hogy, ha női energiákkal azt a mozdulatot teszik, az nem ugyanazt jelenti. (Ebben lehet egy kis sámánisztikus babona is.) Tehát mozdulat és szó együtt, és a hívők/pap akarata/ vágya az, amiknek hatására átváltozik... Viszont ez nem ilyen egyszerű, mert sokkal több, de nagyon hosszú lenne a cikk. (Nem merem leírni, hogy elmélkedésben Jézus Krisztus ezt hogyan magyarázta meg, mert akkor teljesen felesleges lenne a nők és férfiak megkülönböztetése, de ez senkit sem érdekel, el sem hiszik, nem baj, ez van, és kész.)

Szememben a félelem, a konzervativizmus, ergo rugalmatlanság, beszűkültség, és dolgok nem egybelátása így együtt, nagyfokú gyengeségnek tűnik. Igaz, hogy az emberben a női és a férfi energia, a vibrálása/frekvenciája stb. más, de a lélek az egy, és minden emberben egy. Gyakorlatban láthatjuk, hogy a férfinek sem passzol mindig ez a papi feladat, és rengeteg sok bűnt elkövetnek, amit nem szeretnék itt ismételgetni. Az is igaz, hogy ha nők és férfiak vegyesen lennének az Egyházban, akkor ott nem tudom, milyen félelmet okozhatna bennük a szexuális keveredés. De ez is a gyengeséget mutatja.[1]

Ha az Egyház is tudná, hogy akiket felszentel – és tök mindegy, hogy nők lennének vagy férfiak –, mit fognak csinálni, hogy bízhat-e bennük, akkor ez nem lenne probléma. De pillanatnyilag nem tudja, és a félelem és a gyengeség innen is eredhet, szerintem.

Sajnos egyre kevesebb a pap, és akik vannak, azok is leterheltek, innentől kezdve a helyzet nem javulni fog, hanem romlani. Át kéne dolgozni az egész rendszert, kinyitni a nők előtt is a papság – nem csak diakónusság – felé az ajtót, mindenféle félelem nélkül. Isten bízik az emberben, az Egyháznak is kéne. Lehet beszélni Istennel elmélkedésben lélektől lélekig, így a kérdésre Ő válaszolna, elmondaná, hogy nők is lehetnek papok, sőt! De ma ezek is zárt ajtók, hiába rázom, hiába próbálkozom, semmi eredménye. Az, hogy minek néznek, már rég nem érdekel. Isten és az ember…, közöttük minden más akarat sallang.

Sürgősen változtatni kéne, mert egyre inkább terjed a mohamedán vallás, és sok más önmegvalósító elképzelés is. Pontosan a konzervatív zártság miatt nő az
elszakadók száma. Vissza lehetne hozni az embereket, csak nagyon rugalmasan nyitni kéne. Miután lelkes lény az ember, és nem csak férfi vagy nő, akik Isten egyenrangú gyermekei, ezért nem kéne sem az államnak, sem az Egyháznak, sem senkinek különbséget tenni férfi és nő között, mert a két fél az egy gömb, és az emberiség így teljes, és a gömbnek az egyik felét nem lehetne uralkodóvá tenni a másik fölött.

A nők saját szemükkel nézik a valóságot, úgy, ahogy mi, férfiak nem tudjuk látni. Egy nő másképp lát egy problémát, másképp lát bármilyen dolgot, mint mi, férfiak. A kétféle látásmódnak ki kell egészítenie egymást, és fontos, hogy a megbeszéléseken ott legyenek a nők.                          – Ferenc pápa

 

---

[1] Megjegyezném, amikor hittantáborban egy nagy teremben aludtak a lányok és a fiúk együtt, én bíztam bennük, hogy semmi szexuális dolgot nem fognak egymással tenni a 12-16 évesek. Nem is tettek! Ugyanakkor az apácának, akinek elmondtam, fölállt a haja, és azt mondta, hogy válasszam szét a termet fiúkra meg lányokra. Az apácának szót fogadva, én a terembe hosszában felraktam egy függönyt, hogy legalább ne lássák egymást. Reggelre mit láttam? Földobták a függönyt a plafonon lévő vasszelvényre, és ugyanúgy voltak, mint eddig, és jót röhögtek. Előtte is mondtam nekik, nem én találtam ki, és többet nem is próbálkoztam vele, s igazuk volt. Miért van ez? Azért van, mert én tudom, hogy kiket neveltem, és hogyan, nem félek, bíztam bennük, tudom, hogy akiket tanítok, mit fognak csinálni.

Pável Márta ADVENT KÖZELEDTÉVEL … A SZABAD AKARATUNK problémája, TRAGÉDIÁJA

 

 

Pável Márta

ADVENT KÖZELEDTÉVEL … A SZABAD AKARATUNK problémája, TRAGÉDIÁJA

( Előzetes a decemberi AQUILA Magazinunkban megjelenő cikkből)

 

Tapasztalatból tudom, ha egy cikket úgy kezdek , hogy ’Isten’, akkor az emberek fele el sem olvassa. A szabad akarat fogalma még elfogadhatóbb, ezért adtam ezt a címet. Habár az csak a konklúzió. Nem mellőzhető, hogy Istentől származó lelkek vagyunk, és különösen fontos kérdés a léte.

Minél jobban irodalmazok a szabad akarat kérdésében, rá kell jönnöm, hogy a többségnek nincs annyira helyén ez a fogalom, mint ahogyan magam vélem. Többségi vélemény szerint, mi nem tehetünk arról, amit teszünk, mert szerintük vagy az agyunk döntött előre valamiféle mechanizmus alapján, vagy lelki robotok vagyunk,  stb.  De amit most írok, azt kevesen képviselik, pedig szerintem ennek van logikus értelme, különben akármit is tehetnénk, mindenféle retorzió nélkül, s ez nem igaz.

(Ez az alábbi idézetekből is kiderülhet.)

Mivel Isten saját magát nem kötheti meg, nem tagadhatja meg  a szabad akaratát, mivel belőle származó lelkek vagyunk, így a saját szabad akaratát nem veheti el tőlünk sem. Ergo a lélek, ami miatt élünk, ami bennünk van - ezért vagyunk halhatatlanok is -, felelős is azért, amit döntött. Igaz, így mi ki vagyunk vetve a saját szabad akaratunknak, a mindent belátó gondolkodás, meglátások hiánya miatt.

Pár  idézet: „A Kozmosz akaratának megfelelően vagyunk, és az irányít minket... csak marionettfigurák vagyunk, mechanikus bábuk.” Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij

Ha itt a kozmosz alatt akár Istent is érthetnénk, akkor sem vagyunk mechanikus bábuk, habár jobban járnánk, mint a saját torz döntéseink nyomán élni.  

„Az ember, bárki legyen is, mindig és mindenütt úgy szeretett cselekedni, ahogy akart, nem pedig úgy, ahogy a józan ész és az előny parancsolta; akarni pedig akarhat bárki bármit, tulajdon érdekei rovására is.” Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij. Szerintem itt a lényeg, érdekeink ellen teszünk, és ehhez van szabad akaratunk, de fordítva is igaz. Pont ezért van a Miatyánkban:  ’legyen meg a Te akaratod…’, mert Isten tisztában van vele, mire vagyunk képesek, hogy lehetünk önsorsrontók.

„Az emberek szabadoknak tartják magukat, mert hiszen tudatuk van akarásaikról és vágyaikról, az okokról pedig, amelyek vágyakozásra és akarásra késztetik őket, mivel nem ismerik, sejtelmük sincs.” Baruch Spinoza

Azt kell mondanom,  ez sajnos igaz. A késztetés, az igazi valónk nagyon rejtett, s éppen ezért semmi okunk sincs tagadásara, egora, sem Isten felé az ökölrázásra.

Megdöbbentő volt, amikor a pszichológus lányom mondta, hogy minden ember azt hiszi magáról, hogy ő a legjobb, legtökéletesebb, és hogy a  legfőbb az emberek között, stb.  Ezt akkor én kicsit túlzásnak vettem, és azóta így szemlélem az embereket, hogy tényleg ezt gondolják-e magukról. És igen, valóság lehet, mert a legprimitívebb ember is a legokosabbnak gondolja magát, úgy is nyilatkozik, viselkedik, pedig őrjítően látszik a különbség az egyének között.  Csak az tudja ezt a téves „gőgőt” megakadályozni, ha alázatosan felismerjük a helyzetünket, hogy mi milyen pozíciót töltünk be itt az életünkben. A másik pedig az, hogy az ember elgondolkodik a viszonyokon, ami közte és a végtelen Isten közt van.

Ha rájön az ember, és úgy is viselkedik, hogy porszem, hacsak a három dimenziós csillagos eget,  a Tejútrendszer szélén lévő bolygónkat nézi, ami igazából  egy kis mákszem, azon élünk kb. 7 milliárdan, meg sok más lény is, akkor ha reális lenne, kissé összemenne a gőgje.

De honnan lehet ez a beképzeltség? Azt merem gondolni – igaz,  iszonyú messze vagyunk az abszolút Istentől, de mégis - Tőle, onnan hozhatott ez nagy öntudat,  amit a távoljárás homálya, a lebutulás, stb. bevont, eltorzított  lett és gőggé alakult. Másképpen megmagyarázhatatlan, hogy a lelkes lényen látszik, és azt képzeli egy olyan hatalommal szemben, aki végtelen, mindenütt ott van, hogy megteheti a lázadást, az engedetlenséget, a hatalmasra nőtt egot.  S ez még csak a hármas dimenzió, de az összes többi dimenzióra is áll, olyanok vagyunk - egy hasonlattal élve –, mint egy végtelenített arany pudingban lévő mákszemek vagy mazsolák, s mindenütt, két ember között is ott van a   teljes lét = az Isten. Így az Isten pontosan ezért érzi, mi mit gondolunk, mert állandóan körülölel minket, tehát mindenkinek minden rezdülése számon van tartva, mert mi ebben a végtelenített Fényben, mint mazsolák/mákszemek benne vagyunk. Mielőtt a másik felé kinyúlnánk a kezünkkel, közben át kell haladnunk az Isteni erőn / a léten, Ő tehát minden rendülésünket, örömünket, bajunkat észleli. Érthetetlen, miért kell újra és újra elmondani, hogy Isten létezik, hogy éljék rendesen ezt a rövid ideig tartó életet. Mindent elszúrhatnak, mert nem az a világ, nem az az ego, akit tévesen értelmeznek. Mindenki a végtelen részéhez tartozik, akármilyen primitíven is éli meg. Mivel minden mindenre hatással van, nincsenek elszigetelt világok, mindenkinek úgy is kéne viselkedni. (Itt most nem térek ki az alacsony rezgésűek károkozására.)

Nem csak így advent elején kellene az embereknek magukba szállni, amikor két  nagy  ünnepkörben mindig „hamut szórnak” a fejükre,  meg rorátéra, meg   egyebekre járnak, pár nap, és elfelejtik, majd húsvét előtt, a nagyböjtben ismét előveszik az ájtatos képüket, és ezt évente kétszer megismétlik. Nem tetszik Istennek ez a link, feledékeny viselkedés.

Életükben közben semmi nem változik. Mi lenne, ha nem kéne se adventet, se nagyböjtöt tartani, hanem állandóan ott lennének abban az Isteni létben. Tudatosan – félelem nélkül -  engednék magukat Istennek átjárhatóvá válni, hogy áthassa őket is, mivel Isten tökéletes, mivel Isten nem akar rosszat, nem is akarhat. Semmi bajuk sem lenne, ha teljesen átadnák Neki a szabad akaratukat, és esetleg amíg a földön vannak, szolgálnának a többi emberért, hogy az alvókat is fölébresszék. Nem lenne semmi baj, mert a bajokon már túllépnének, mert a Végtelent engedték magukba, elfoglalhatta őket is. Tudom, ezt most nem sokan értik meg, sokan hülyének tartanak, tudom, de ez engem nem érdekel, mert ez az igazság, ez a valóság. Végre fel kellene az embereknek ébredni, és ezt az adventet végre egyszer komolyan, nem hullámozva, nem színészkedve (sehova sem vivő koszorúkat gyártva), nem külsőségekben, farizeusi módon megélni, hanem igazán átadni magunkat Istennek.

Hány éve nem tették meg? Most itt az idő, ez lenne végre az igazi cél. 

 

MIT MONDANÁL ISTENNEK?...

Pável Márta k. hittanár

 

Ahol Isten felépít egy gyülekezetet, ott a Sátán is építeni akar egy

kápolnát. (Marint Luther)

 

Facebookon lehet olvasni egy -egy felületen - melynek címében szerepel

Isten szó, mert úgy vélik, hogy ezzel sokaknak el lehet adni - pl. ilyen

kérdés, hogy mit mondanál Istennek, hogyha beszélni tudnál vele.

Bevallom ezeket letiltom, mielőtt jól felidegesítenek. Miért is?

Eleve is az ilyen posztok hibásak. Istennek nem kell semmit elmondani,

Ő mindent tud, mindent hall. Innentől kezdve az, hogy mit mondanál el

neki, egy hamis gondolkodás / tanítás. Viszont aki ilyeneket ír, vagy javasol, előttem hitbeli hibáit tárja fel, és terjeszti.

Gondolkodjunk együtt. Mivel Isten mindenható, akkor az embernek nem

panaszkodni kéne, hanem hallgatni Rá. Ha odafigyelő hallgatásra

biztatnának, ha a hivő tudna is hallgatni, hogy meghallja, hogy Isten mit

mond a bánataira, választ adjon addig feltett gondolati, szóbeli sóhajaira,

reklamációkra, minden más lenne. De nem, akik ilyen felületeket

futtatnak ezt nem értik. Inkább az Isten felé odaadó, meghallgató

csendet kellene szorgalmazni, azt, hogy hogyan lehet elcsendesülni, hogy

befogadóvá váljon az isteni szóra, válaszra. Istennel való kommunikáció

nem így kezdődik, hogy leülök panaszkodni, s mire Isten válaszolhatna…,

be is fejezve esetleg keresztet vetve …, de elmegy a hívő. Mi ez?

Mirehasználja Istent, panaszládának, ezt megtehetné egy pszichológusnál is,

igaz annak fizetni kell.

Aki csak panaszkodni akar, és nem is hiszi, hogy választ kap… pedig

kaphatna, de lehet, hogy teljesen mást, mint a” hívő” addig gondolta,

mert Isten nem bólogató. Isten mindent tud rólunk, a legbelső

gondolatainkat, érzésinket is. Nekünk kellene Vele kommunikálni, hogy

mi is tudhassuk mit akarna, hogyan javítaná meg életünket. Igaz, a földi

bűnös vágyakat nem támogatná, s lehet, hogy tudatalatti „védekezés” az,

hogy panaszkodnak, és tudják a választ (amit nem  akarnának hallani..), mert Isten többnyire gyökeres fordulást kívánná az életükben.

Aki csak beszélt, választ sem akart, de az akkor ne mondja, hogy Isten nem

hallgatott meg, dehogynem, csak Ti nem hallgattátok meg a válaszát.

 

Isten nem az ember szemével néz, hanem sokkal élesebb, messzebb látó

szemmel; nem úgy ítél, mint az emberek, hanem sokkal-sokkal

bölcsebben. Charlotte Bronte

SEMMINEK SEM LENNE ÉRTELME ISTEN NÉLKÜL

(Pável Márta)

 

Nem bírom elképzelni, hogyan képesek élni az Istent tagadók, mi motiválja őket? Nem arról van szó, amint a marxisták állítják, hogy kell az embernek valami fogódzkodó, hanem az embernek biztos tudata van arról, hogy tartozik valahova, és ez nem a Föld.

Mit tesz, mit tehetne, miért lenne az ember? Ha nincs Isten, egyszerűen az anyag alakult ki értelemé? Minek, hogyan? Mindennek van valami értelme, még ha nem is látjuk. Ha valami véletlenül kialakulna, úgyis kéne maradnia, mitől fejlődne? Van fejlődés, vagy /és van entrópia, ami állandóan vissza is akarja kapni a magáét, egymás ellen dolgoznak. Véletlenül tennék?

Kérdés: Isten/lélek nélkül a lények mitől mozognának, mitől élnek és mitől hagyják abba az élet jeleit? Ami itt kulcskérdés, hogy a lélek van-e, honnan van, milyen természetű? Az élettelenből mi távozott el pillanatok alatt? Csakis egy anyagtalan valami lehet, ami a lélek, és az kizárólag Istentől van, soha nem pusztul el, mert nem anyagi.

Fontos és elgondolkodtató kérdések/tények ezek. A vallási felfogásokat a mai kor főleg középszintű embere nemes egyszerűséggel félresepri, vagy baromságnak nyilvánítja. Igaz, vannak hívögetők, akik ezzel maximum a vigaszig jutnak el, de a végső hazamenetelig nem. Vannak keresők, akik többet akarnak, de könnyedén, nos ezekből él meg az a sok megtévesztő kókler. S vannak az igaz keresők. A nehéz út eleinte tetszetős, de mikor a föld, a hormonok szava vagy az ego eluralkodik, sokan nem küzdenek tovább a végső kijutásért.

Nem hisznek a további életben, carpe diem a jelszavuk. A hívők szerint igen nagy tévedésben élnek (ők meg rólunk gondolják ezt…), hogy kinek van igaza, itt a földi 3D viszonyok közt nehezen eldönthető.

Mégis miért írom ezt a sok cikket Isten léte mellett? Bizonyosságom van Istenről, a transzcendens létről, a további lehetőségeinkről, a halhatatlan lelkünk miatt. Jelzem, szótartó vagyok, és nem hazudok, de féltem az embereket, kiabálom Isten igazságát a szélbe, hátha meghallja valaki, hátha tudok segíteni. S ha egy is felébred a cikkeim elolvasása után, már nem tettem hiába.

Valaki, aki Istennel él, tudja, mit veszít az, aki nem ezt teszi. Időlegesen lehet Isten nélkül lenni, de az életükön látszik is, hogy transzcendens egzisztencia tudata nélküli az életvitelük.  Sokan azt gondolják, hogy a Föld népességének fele igazán hitetlen, köszönik szépen, jól élnek, és semmi bajuk nincs… egyelőre. Ez nem azt jelenti, hogy ez a tiszavirág léptékű felfogás igaz lenne, mert nem több, nem hosszabb ez az élet, mint ameddig a tiszavirág él, mégis sok mindent befolyásolhat, hogy hogyan élik le. Ez nagyon átmeneti állapot.

Mindenkinek magának kellene feltenni a kérdést, hogy igazából miért van itt. Az biztos, hogy nem az érzékszervek igényeinek kielégítése okán. Olyan vélemény is van, hogy az élet véletlenül alakult ki a Földön, nekem ez Andersen-mese. Véletlen? Az annyira lehetetlen, mint hogy a tengerparton lévő roncsokból a szél összefújna egy űrhajót. Azt sem fogja összefújni, és az élet sem fog ilyen szinten magától kialakulni, célszerű, okos létrehozás nélkül. A háttérben rejlő fő ok Isten, aki nélkül semmit sem lehetne tenni. Fel kellene ismerni, mi célja van a létnek, a létezőknek, fajonként, személyenként.

Konkrétabban. Az természetes, ha felül valaki a vonatra, tudja, mi az ember célja ezzel, hova akar menni. Ha „felülnek” az élet vonatára = pl. formai világot akarnak a lelküknek, – ami milliószor jelentősebb –, miért gondolják, hogy nem volt célja? Volt, csak a születés homálya elfedte, de ki lehet deríteni. Cél nélkül hogy lehet élni? Bolyongani, mint a tengeren cél nélküli vitorlás?

Van transzcendentális egzisztencia, így nincs más józan megoldás, mint felkészülni a végre, az innen való távozásra. Nem szabad a szemeinket csak erre a földi fogyasztói társadalomra függeszteni. Nem szabad azt hinni, hogy most jó nekem, aztán majd később is jó lesz, ebben biztos lehet, hogy nem lesz jó.

Ha azt mondom, hogy az Isten egy menedék az embernek, valószínűleg, sőt biztos, hogy igaz. Az emberi élet célja – ha csak úgy él, ahogyan az állatvilágban is tapasztalt ösztön, inger uralkodik rajta –, Isten tagadásával nem válik világossá. Ha nem éli meg a célját, akkor elpocsékolta az életét. Nem lehetetlen az életünk céljára rájönni, mert vannak jelek, alkalmak, affinitások, amik a feladataink felé vezetnek, persze, durva, konok lélek nem veszi észre.

Sajnos Isten oktatásának sok-sok alacsonyszintű, meg nem értett isteni működésből fakadó, formaságon és farizeusságon alapuló formája van, a mai oktatás isteni kegyelem nélkül sehova sem vinne. Isten világa nem anyagi, nem megfogható, földi eszközökkel nem is bizonyítható. Magunkat készre, alkalmassá kell tenni ennek a nagyon magas tudásnak, érzékelésnek, megismerésnek a befogadására. Nagyon sok tévtanító, csaló van, nagyon óvatos vagyok ezzel kapcsolatban, hogy mire mondom, hogy jó, és mire mondom azt, csak óvatosan vagy rossz. Egy biztos, hogy az Istenre irányultságot a szokásos elkenős szövegekkel, nagyképűsködéssel nem lehet megteremteni az emberekben.

Látom az elkeseredett kaparkodást az egyházak részéről, de szerintem, messzire egyik sem visz. Igaz, sok ember nem is akar mélyre menni, csak a part mentén snecikre akar halászgatni, úgy hiszik, ennyi elég. Pedig nagyon nem! Persze vannak jó papok, jó püspökök, csak kevesen. Lehet védekezni, de a mély, valós Istenre irányultságot így, ahogy most csinálja az Egyház, kevés sikerrel valósíthatja meg. Akkora a baj – annyi kiábrándultság, és liberális bujtogatás után –, hogy ahhoz, hogy az Istent hirdetőknek higgyenek is-, szinte szentnek kellene lenni, hogy az életükkel, a tanításaikkal világítsanak.

Reménykedjünk – talán a várhatóan bekövetkező katarzisok is belesegítenek –, talán vissza lehet vezetni az embereket az igazi, valós Isten ismeretre. Arra az életre, ahonnan jöttünk, és ahova megyünk, és hogy ezt az életet átmenetnek, egy próbajáratnak tekintsük.

Az idő előrehaladtával az embert – Istenhite ellenére… – nagyon sokszor elönti a hiábavalóság érzete, hogy miért vagyok itt még a Földön? Egyre kevesebb értelmét látom az egésznek, ahogy haladok az időben, kedves emberek hullanak el mellőlem, s egyre jobban kiismerem az embereket – nem mindig válik a javukra… ! S ha az ember kincset talál, ha egy igazi, őszinte embert látok, még ott van a kisördög, hogy hátha egyszer a fényt lecsukja benne az ördög, és belőle is sötétség jön ki. De így nem lehet élni, Júdást is elviselte Jézus Krisztus. A földön kevés ember mondhatja el magáról, hogy tisztán ragyogó fehér lélek, tökéletes jellem stb. De mégis, higgyünk és bízzunk egymásban, hogy összefogózkodva a jót erősítsük, hogy az isteni fény felé megyünk. Van célunk, feladatunk, amiért ideszülettünk, lehet, hogy fáj a feladat teljesítése, de lehet, hogy örömmel csináljuk, mert látjuk az értelmét.

Mi az értelme az életünknek? Az, hogy van Isten, és velünk van, még ha sokszor azt érezni, hogy elhagyott minket, akkor is ott van, még jobban ott van, mint vélnénk. Mindennek az értelme a mindent átható, mindenütt jelenlevő Isten, aki nem forma, aki nem egy lekerekített, behatárolható lény, hanem a mindenség alapja! Jó lenne ezt a különállást megszüntetni, de lesz, aki nem érti, nem akarja, nem tudja, miről beszélek, gondolhatja, hogy nem vagyok normális. Ez jó, szeretek Isten bolondja lenni, mint N. Szt. Fülöp, ez engem nem zavar, mert nem rólam mond valaki véleményt, hanem magáról.

Kérem, gondolkozzon el minden kedves olvasó, merre tart, miért van itt, mi dolga van Istennel, megtette-e a dolgát? 

 

MENJ A „FÉNY” FELÉ, HA JÓT AKARSZ MAGADNAK!

Pável Márta hittanár

 ( A cikk majd a Magazinunkban is megjelenik.)

Ez a keresztények, a buddhisták és az összes komoly vallással foglalkozó  ember tudása, mert -szerintem - a jógik és az összes halottas könyv mind-mind ezt ajánlja: jól tenné, amikor valaki meghal, hogy a „fény” felé megy,  ez egy abszolút igazság.

„Árvai Attila Ragadozók. Ne menj a fény felé. Sseootndrp,1h30icln:230 t016ml99clTp5luh4ma1le49f0mh09cmug1g  „· 

Ennél valótlanabb, -nekem - butább írást még nem olvastam, pedig sok kókler írogat mindenfélét. Ez vezeti a negatív listát, nekem ez egyenesen a sötétség ajánlása.

Utánanéztem Árvai Attilának, írónak tüntetik fel. Hááát, mit mondjak? Idézem: „Test és lélekvesztő, energetikai táplálék és fizikai rabszolga vagy, születésedtől kezdve a halálod pillanatáig…. Amikor eljön az idő, belépsz a szellemi síkra, vagy (asztrál síkra) ott szépen folytatódik a megvezetések sorozata: megjelenik a fény a sötét alagút végén, amit majd alig vársz, hogy elérj... Halálod után a fényár elérése, tulajdonképpen egy "reset gomb", ahol újra definiálnak: kompletten eltüntetik korábbi emlékeidet, majd mehetsz vissza szenvedni, oda ahonnan jöttél. Tehát: ne menj a fény felé.” (kiemelés tőlem)

Elég volt ennyit idézni ebből a szörnyűségből, bőven elég is, és nem akartam kedvet sem csinálni az olvasására. Mi nem leölni való, energiákkal táplálkoztató áldozatok vagyunk, hanem saját ego, a gőg éri el azt, ahol vagyunk.

Csak, hogy az író úr tanuljon egy kicsit, ha már erősen tévútra tévedt, bár tudom, úgy sem fog, de legalább aki eddig józanul hitt, meg is maradjon abban.

- Szóval, mi, emberek olyanok vagyunk, mint a sötét bolygók, akiket Istentől hozott lelkünk éltet, ami fényes. Aki ezt besötétíti, az olyanokat ír, mint Á.A.

- A sötétség a fény hiánya, s ezt sokan tudták: Plótinosztól, Szt. Ágostonon át mindenki.

- Nézze végig a Ghost filmet, sokat tanulhatna belőle.

- Olvasson halál élményeket, és láthatja: a jó a fény, tehát Isten visszaküldi tisztulni.

- Isten nem belőlünk étkezik –ahogyan körülírta-, hanem magába akar fogadni (visszafogadni!!!) a végtelen Fénybe, ahonnan eljöttünk! De amíg valaki sötét, ez nem fog sikerülni, s meg sem érti miről beszélek!.

- Ehnaton fáraó véletlenül vette a Napot isteni megtestesülésnek? Nem hinném, mert egy zseni volt.

- Biblia: Lukács 1, 67-79. „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” 

- uo. Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek” (Jn 3:21)

- uo. Jn 6, 22 A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, 23 de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség!

-uo. Jn 1, Ige. 2 ' volt kezdetben Istennél. 3 Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. 4 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 5 A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl.6 Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve.

7 Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. 8 Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.  9 Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. 10 A világban volt, a világ Ő általa lett, de a világ nem ismerte fel őt.

Keleti irodalomból:

- Miután a szív és a lélegzés szorosan összefügg egymással, ezért a világosság körforgásba hozását egyesítenünk kell a lélegzés szabályozásával. Ehhez elsősorban a fülnek a világosságára van szükség. http://buddhizmus.network.hu/blog/buddhizmus_klub_hirei/a-vilagossag-korforgasa-es-a-lelegzes-szabalyozasa

- A Középkori És Újkori Filozófia Története 22.o.”… A fényességtől megfosztott világi hatalmak sorsa meg van pecsételve. Krisztus u.i. földre szállása alkalmával a világ minden erőit alapjukban rázta meg… A Pistis Sophia antropológiája szerint u.i. az ember három részből áll. Fényből, mely által a felső, isteni világgal rokon; a pneumából, amely a bűn felé vonja; végül a testből, amely létrejöttét a világegyetem összes hatalmasságainak köszönheti. A fény, melyben része van, képessé teszi arra, hogy döntsön szabadon a jó és rossz között; a test ellenben kényszerűen vonja a gonosz felé.”

- A seb az a hely, ahol a fény beléd hatol. Dzsalál ad-Dín Rúmí

Folytathatnám a felsorolást bármeddig. Persze ha valaki nem akar hallani, nem is fog.

Ha spirituális szinten valaki nem érti a dolgokat, akkor írjon irodalmat, vagy amit akar, de ezt NE! Á.A. író úrral nem tudom, hogy mi történt, nem ismerem (vagy mindig is ilyen volt?), de nem is szeretném megismerni, s nem tudom, hogy melyik ujjából szedte ezt a téveszmét, a szörnyűséget össze, hogy kerüljék a fényt stb. Magában mindenki azt gondol, amit akar, de ha a népet butítja, azt nem hagyhatom. Az a baj, hogy nagyon sok ember keresi az Istent, de nem autentikus helyeken teszi. Isten nem a sötétség, hanem a világ világossága, az Isten az abszolút Fény! Semmi másra nem vágyhatna az igazán hívő ember, minthogy isteni fénnyel egyesüljön, hazaérjen. Ezt akarja megfúrni? Micsoda sötét dolog ez?! Ha valaki egész életében a pincében él, azaz lelki sötétségben, ha halálában meglátná a fényt, maga elé kapná a „kezét”, mert tiltakozik, nem akarja az Istent. Pont ezért reinkarnálódnak. Akik a Fénybe mennek, nem fognak sehova sem visszamenni. Pont ez a Krisztus nagy tette, hogy magából is ajtót nyit nekünk a Fény felé. (Nekem elhiheti, teológiát végzett hittanár vagyok!) Senki nem akar mibelőlünk élni, ez ócska rémisztgetés! Ez egy őrület, egy abnormális dolog. Azt gondolom, hogy nagyon jó lenne, ha mielőtt valaki írogat, megbeszélné vagy megnézné szakemberrel, hogy miről ír. Nem tudom, hogy milyen író ez az úr, ismétlem nem is érdekel, de az biztos, hogy bárhol látom, elfordulok, mert felháborítónak találom, hogy ilyet kell olvasnom, és az embereket ilyennel butítja.

De kérek mindenkit, NE HIGGYE EL, HOGY NEM A FÉNY FELÉ KELL MENNI, HA MEGHAL, MERT A SÖTÉTSÉG AZ NEGATÍV ERŐ!

„Szükség van a rosszra, hogy tudd, mi a jó. Szükség van a sötétségre, hogy tudd, mi a fény. „Matt Haig