PRÉDIKÁCIÓ SÍRÁK KÖNYVE … pár gondolat

 

Pável Márta Isten segítségével

PRÉDIKÁCIÓ SÍRÁK KÖNYVE … pár gondolat

Ha nem az Úrba öltekezel, és ha nem az Úrral vagy, akkor összedől a házad, bármit is csinálsz elveszett. Ez most nagyon aktuális mondat, láthatjuk a menekülőknél, rózsafüzért imádkoztak, talán előbb kellett volna.

Kemencében teszik próbára az edényt, hogy mit bír ki, s ez a kemence lesz egy félelem a háborútól, vagy ha megússzuk, az is egy próba lesz, hogy utána hogyan viselkedünk. Jelenleg humorizálni még nagyon könnyű, de amikor majd az látszik, hogy ki eszik el a másik elől és mit, vagy kinek jut kevesebb, vagy több, ki fekszik melegebb helyen, vagy ki nem, akkor mikor majd igen nyomorúságos idők jönnek ( lásd. Ukrajna), ki fog mutatkozni, hogy kiben mi van, a katarzis mit hoz elő, kiben van a sötétség vagy a fény…

Jó emberből jót hoz elő, mivel akkor a színházasdi véget ért. Lehet szemeket forgatni, meg lehet jó képet vágni, lehet jó kedvünkben jókat mondani, amikor meg fáradtak vagyunk akkor meg kiadjuk a sarat, de a pusztulás szele levetteti komédiás ruhákat.   A katarzis is kihozza az ember mélyén lévő rossz, vagy jó tulajdonságokat. Nem akkor kellett volna dolgozni a jóért vagy a rosszért, amikor baj van.  Hogy a benti rosszat adjuk át a Fénynek, hogy komolyan gondolják az isteni úton levést, ne időtöltés, bandázás legyen az együttlét, s ne színházat játszanak, mint az elmenők. S sajnos mindig lesznek a csoportból elmenők, bejövők kevesebben, mert ez az út nagyon nehéz, kevesen vállalják fel. Fontos,  legyünk valóban tiszták, Isten emberei, mert mindent el lehet tőlünk venni, csak Istent nem. Minden elhagyhat téged, csak Isten nem. Hogy Isten milyen módon nem hagy el minket, az az Ő dolga. De ha haszontalanok vagyunk, akkor nem lesz privilégiumunk, nem lesz különleges elbánásunk, mert a testünknek, a hormonjainknak, az egonknak, a pénzünknek, a rossz természetünknek, hazugságaitoknak éltek. Tapasztalatom szerint ennek nincs értelme, ez nem a jövő útja. Isten nagyon rég óta könyörög, hogy változzunk meg, tisztítsuk ki önmagunkat. Én meg azt látom, hogy aki jó volt, az jó maradt, aki rossz volt az rossz maradt, maximum a kívánságnak megfelelően, színházat játszott. Lehet, hogy maximalista vagyok, de tőlem is ezt várja el az Úr. Lanyhának, langyosnak, hazugnak nem terem isteni babér.  Ezzel nem fogsz eljutni sehova. Nem tudok vigasztalót mondani. Át kellene végre lépni magadon, hogy mennyi időd van rá, azt nem tudom. Egy napod, egy órád, egy heted, éveid…? Pl. nem tudod, hogy mikor gőzöl be a háborús az agyuk, mikor nyírjak ki a világot, milyen erők mozgatják az egészet, semmit sem tudsz. Lehet, hogy egy hét múlva a csoporttal már ott állunk Isten előtt. Mindenki bemutathatja a földi vágyait, tetteit, pénzét, egyebeket, amivel semmire sem fog menni. A megszegett parancsolatok sorát, érdemes lesz elgondolkoznotok. Nem tudjuk mikor jön el a számonkérés órája.

KÉTSZÍNŰ FELFOGÁS

 

Pável Márta Isten segítségével

KÉTSZÍNŰ FELFOGÁS

Zsidó nem engedi ábrázolni az Urat, nevét csak titokban lehetett kimondani, és így sokféle neve volt az Istennek. Ábrázolni nem lehet, de imádni Jeruzsálembe lehet. Mi az, hogy szívben imádni …, hát azt elfelejtették, erre Jézus világít rá, hogy nemcsak áldozati helyen, zsinagógában lehetséges, vagy minden évben fel kellett menni imádni Jeruzsálembe. Kép ábrázolás tilalma mellett, helyiséghez kötötték az Isten imádást. Ha az Isten bennünk van, velünk van, ez egy zsidó elképzelés, hogy imádkozni igazán templomban lehet. Ez nem igaz, ennek az oka, hogy a rabbi/pap találkozzon a hívővel, és kontaktusba legyen vele, ne ürüljön ki a zsinagóga/templom, legyen egy hely, ahol lehet kommunikálni. Az igaz, s ember gyengesége miatt kell is, de nem kizárólagos, mert Isten itt van a lelkünkben, és akár az akácfa alatt is lehet Vele kommunikálni.

Eljön az óra, amikor sem itt, sem Jeruzsálembe nem fogják imádni az Urat,. … figyelmeztetett Jézus. Azt nem tudjuk megmondani, hogy mikor jött el, de eljött ez az óra. Ma aki imádja az Urat, az egy furcsa lénynek tűnik, ha meg is vallja, sokan nem értik, hogy van még ilyen (hóbortosa, megszállott, szent örült?...), hogy imádja az Atyát?

Eljön az óra, hogy az igazi imádás lélekben és igazságban is történhet. A mi csoportunknál eljött ez az óra. Jézus bennünk, körülöttünk van, mindenhol ott van. Nem kell hozzá semmi, hogy imádhassunk az Istent, bárhol megállunk, velünk, belül is ott van. Jézus Krisztus jelzi; hogy sehol sem fogják imádni…, vagy /teszem én hozzá…/ kevés helyen fogják imádni, ez egy szomorú dolog, sokkal nagyobb baj, mint gondolnák. Az Atya olyan módon keres magának embereket, akik lélekben imádják, velük sokkal hathatósabban tud működni.  Olyan végtelen öröm, hogy bárhol vagyok, bármit teszek az Isten jelen van, velem közlekedik, állandó jelenlétet lehet érezni, de sajnos tömeg ezt nem érzi, már nem…,  s ha így sem imádják, akkor mi van? Mi lesz az emberi lelkekkel? Egyre inkább elveszítik a végtelen Istennel való kapcsolatukat, de még az emlékét is.

Isten földi szinten nem tolta arrébb a követelését, nem Jeruzsálemben, zsinagógában, templomban kell imádni Őt, hanem határokat kitágította, tudtatta; - ami addig is úgy volt, csak nem tudták -, mindenütt ott vagyok , veled vagyok, csak akard a lelkedben. Mindig is ez volt a lényeg, csak a szívek durvasága miatt volt helyhez kötve.

Miért olyan nehéz ez? Hova lett a lélekben imádás (akarása is..)? A legfontosabb, hogy működjen ez az egész, egyszerű…  szerelmesnek kellene lenni Istenbe. Ha  Belé szerelmes vagy, akkor minden elintéződött, ez az égi szerelem, ami mindig is volt Vele. Ezt legbelül minden lény tudja, ezért mindig a stabilitásra vágytunk, hogy ne legyenek durvák velünk, ne bántsanak, ne csaljanak meg, egyszóval az isteni végtelen szeretetre korrektségre vágyunk. De ezek a tulajdonságok csak Istennél vannak meg, vagy csökkentve Isten szent embereinél, de ott is lehetnek hibák. Ergo amikor mi erre vágyunk, akkor mi tudatt alatt Istenre vágyakozunk. Ha mi Istenre vágyakozunk és Ő meg ránk, akkor hol van az az akarat, amivel eltaszítjuk Őt, s ezt a vágyat kivetítjük egy-egy emberre (ugye a szerelmünk tárgyára, s sokszor szegény nem is tudja milyen tökéletességet várnának el tőle…), s az emberben mindig csalódni fogunk. Az hazudik, aki azt mondja, hogy még nem csalódott emberben, legfeljebb nem vallja be, megalkudott. Természetesen nem kell elválni pl. egy házasságnál), mert a gyerekek miatt (is) a kompromisszumot meg kell kötni, mégis csak jobb, persze ha nem életveszélyes az együttlét állapota.

Az igazi szeretet amire vágyódsz, aki soha nem fog becsapni, elhagyni, az Isten. Nekünk semmi okunk másba szerelmesnek lenni, mint Istenbe. Fiatalság, fészket kell rakjon. Ok tegye. Viszont állandóan ott a kérdés, de van-e idő  mindenre? Elég rossz idők járnak. Számíts arra, hogy a fiatalság hevében az ösztönödnek engedelmeskedsz, biztos a csalódás, a sírás, a könnyek mindig be lesznek  iktatva. Itt mindegy, hogy hetero, homo, biszexuális valaki ez mindig bekövetkezik, akárhogyan ideologizálják is. Ha valaki nem akarja elszúrni az életét, akkor egyes egyedül Istenbe lehetne igazán szerelmes, de attól még ha nagyon akar, férjhez mehet, megnősülhet, de úgy, hogy figyelje az Istent, hogy első helyen álljon, együtt nézzenek rá, kövessék, mert az Isten féltékeny, nem fog osztozkodni.

3 evangéliumi gondolat: KRISZTUSI JELENLÉT, KERESZTSÉG EREJE, KI A BŰNÖS…

 

Pável Márta Isten segítségével

 KRISZTUSI JELENLÉT

A nagy próféta Izaiás   a Messiásról jövendölt, hogy milyen lesz, s egy nagyon szelíd emberről jövendölt. Beletalált, mert Ő jött. Nem hallani hangos szavát, nem üvöltözik, nincs rossz tulajdonsága, a megroppant nádat nem töri el stb..

Jézus Krisztus mindenben a legszuperebb, és pedagógiailag is meglepő, fájóan tökéletes. Amikor az ember nagyon nagy bajban van, Ő tudja, látja, Ő „betartja” az emberi mondást is; döglött oroszlánba nem rúgunk.  Jézus látja, hogy az ember kiszenvedett, akkor kérésre lehajol hozzá, és felemeli. Nem tart ott neki egy intő, vagy na ugye beszédet. Benne van az a végtelen jóság, amit mi el sem tudunk képzelni mekkora, hogy ha megérdemelné valaki, Ő akkor sem rúgna bele még egyet. Amikor az ember megroppan – ez igen fáj Jézus Krisztusnak-, de tudja, hogy ott egy katarzis lesz, egy fordulat, ami jó irányba is mehet. A langyos emberrel nem lehet semmire menni, de egy megroppant emberrel lehet, mert a máz lejön, érzékennyé válik vagy erre, vagy arra dől. Ha az Isten felé dől, az Isten tárt karokkal várja.

 

Pável Márta Isten segítségével

KERESZTSÉG EREJE

Tanítására várnak a szigetek. Belegondoltam, hogy minden egy sziget - az ember maga is az, a Földünk is az stb.… -, az egész föld erre a tanításra vár,   a Krisztusi jelenlétre. Megjön a Messiás, akit várunk, akit Izaiás jövendölt, Keresztelő János előáll a kereszteléssel. Tudjuk, a keresztség ontológiai szentség, lemoshatatlan. Amikor a vízről beszéltünk, a keresztvíz és a bennünk lévő víz, ha Isten az Ő Szent lelkével   ad vizet nekünk, akkor annak a víznek különleges rezgésének kell lenni, nem törlődik el, és halál után is él. Az a vízzel a lelkedben tett egy olyan isteni machináció, amitől rajtad van a „keresztény bélyeg”, ami másutt (más világokban szó szerint) nem igaz , de mégis egy letörölhetetlen jel.  Ha ez így áll, akkor felértékelődik, hogy egy pecséttel, egy tagsággal rendelkezel, az Isten világában, s a te (testi) víz mivoltod miatt is ez jel, amint keresztvizet vizet rád öntenek, és ami végig folyik rajtad (az elfogadás szándéka rendkívül fontos…), átalakítja a benned lévő vizet lelkestől, testestől. Te ember valóban más leszel.

Egy keresztény ember hiába megy el a baptistákhoz, buddhistákhoz menedéket kérni, stb. nem számít, mert a keresztség ott van rajta. Az ember nem túl sokra becsülte, a kereszténységnek az erejét, sőt ezt nem is tudja, senki sem tanította meg nekik. Jézus Krisztus elmélkedésben való közlése szerint, olyan rezgő különleges erő/fény pecséttel vagyunk megjelölve a transzcendens világban, ami „messziről világít rólunk”, az igen sokat jelent. Jézusnak erre nem volt szüksége, de mikor bemerítkezett és az Atya színt vallott róla, megtette ezt az első lépést, mindenben Krisztus követők vagyunk, ebbe is, mert Ő tudta, hogy ez a keresztség mit tesz velünk. Mi megjelöltek vagyunk, majd a tömegben ez át fog világítani, hogy te a keresztények közé tartozol,  s ez egy nagy kiváltság.

Megjegyzem; ez az egész akkor érvényes teljesen, ha hiszünk benne…, ha kisgyereket keresztelnek meg, pár hónaposan – a szülei hite akarat miatt, akkor úgy is kell nevelni-, különben azt is mondhatja a gyerek, hogy jó de hát nem én akartam, a szüleim vittek oda stb. Mégis elmondhatom, mindenki nagyon el van tévedve, mert ha akarta, ha nem, rajtad van a jel. Drága szüleid rád tették és nagyon jól tették. Ez a jel lehet, hogy egyszer nagyon nagy hasznodra lesz.

 

Pável Márta Isten segítségével

KI A BŰNÖS…

A vámosról az evangéliumokban, mit a bűnös megtestesüléséről, többször van róla szó. A legérdekesebb, hogy a bűnös meghívja vendégségbe, nagy lakomát rendez Jézusnak, a farizeus meg kifogásolja, hogy miért rendezett Lévi vendégséget. (Amúgy azt is megkérdezhetnénk, miért fáj ez neki…?)

Ez olyan visszás dolog, hogy miért teszi szóvá a farizeus, hogy a másik mit rendez, ugyanakkor a Lévi sem volt jobb, sem bűnösebb, mint a többi farizeus (csak őt látványosan megítélték…), aki önmagáról azt hiszi, hogy tiszta és ezért megszól mindenkit.

Jézus mikor azt mondja, hogy kövess engem, a Lévi még követi is, meg is vendégeli, bár a farizeus is hallotta, de mégsem követi. Ez a kövess engem, egy érdekes mondat. Valakinek azt mondod, hogy „gyere köves engem”, esetleg  megyünk vele egy darabig, majd elgondolkodunk minek?  De ha Krisztus mondja, hogy gyere és kövess engem, akkor valami megmagyarázhatatlan történhet az emberekben, egyrésze követi, egyrésze meg sem akarja hallani, hogy kövess engem, pl. farizeusok nagy részét. Ez a szó azoknál, aki nincsen Istennek elkötelezve, egy komplexust okoz, nem tudjuk miért, de van bennünk valami, végigfut egy (talán tudat alatt ismert) program, hogy a Krisztus követése…, az valami  sorsot megváltoztató döntéssel jár, valamiből kimozdít, valamit elvarázsol belőlem, vagy elkér tőlem valamit, amit én (eleinte) nem akarok oda adni. Krisztus követése…, sokaknak ez a szó visszarettentő. Ha egy átlagembernek (akit nem neveltek megfelelően hitre) azt mondod, hogy kövess engem - főleg ha tudják, hogy Krisztustól jön a felszólítás…-  , nem fogja azt mondani, hogy követlek, helyette fölsorol ezer dolgot a Földön, hogy miért nem követi, hogy neki mennyi más dolga van. (Pont ahogyan az evangéliumban is van.) Arra nem gondol, hogy az Isten pillanatok alatt megoldhatja a problémáját, ennyire/eddig a megértésben, az Istenhez hajlásban nem megy el az ember.  Lévi követi (most láthatjuk mekkora nagy dolog ez…), nem hogy nem követi, hanem még vendégül is látja, egy lakomát rendez, örömmel követi.  Ez a lakoma egy különleges örvendezést jelent, abba az időben (is) ez sok pénzbe is került.  Mi - lények, szerintem - adósok vagyunk, ezzel a lakomával(is), hogy ezt az örömet, megosszam mással, hogy én követem…, s ez milyen fenséges érzés, s erre meghívjam   az embereket, hogy tanúim legyenek, az én örömömnek, hogy belevágtam Krisztus követésébe.  

Mindenkivel megéreztetni milyen az, amikor követjük a Krisztust, egy belő lakomát, örömet lehetne érezni,  hogy ez milyen boldogság  . Ehhez az kéne, hogy ez valóban boldogság legyen, ne színház.  

Pável Márta SZINEVÁLTOZÁS...hit

 Pável Márta

SZINEVÁLTOZÁS...hit

Színeváltozás hatása a tanítványokban.

Megérezték, hogy valami jó, különleges történik, "betekintést" kaptak a transzcendenciába, látták, hogy az Isten vakító lesz, áthat mindent téren és időn keresztül. Megjelenik a zsidók által ismert személy, Illés és Mózes is. Az apostolok a látvány miatt egy darabig valószínűleg nem tértek magukhoz, majd maguk között elkezdték megvitatni a történteket.

A feltámadásról is szó esik, azt sem értik mit is jelent, mi ez, mert eddig, senki még nem támadt fel, ez a jelenség (előrejelzése is) megrázta őket. 

Ez az ószövetségi rész főleg a hitről szólt. Ma látni kell, hogy az emberek milyen különböző módon hisznek, vagy nem hisznek. Nagyon különbözőek vagyunk. Valaki szeretne hinni, de nem tud, vagy nem elég mélyen, valakinek meg könnyen megy a hit, valószínűleg ez a karmának is betudható, Isten kegyelmével vegyesen. Akinek könnyen megy a hit, az döbbenten szemléli azt, akinek nem megy, s szenved ettől. Nem érti (a hivő), hogy mi a probléma, hiszen vannak tények, van Isten, csodák, van lélek, Isten folyamatosan "nyomatja" magát különféle meglepetésekkel stb…! Erre azt mondja a nem hívő, hogy vele még nem történt  semmi, soha nem történik ilyesmi. /Ami ugyan nem igaz…/ Ugyanis nem elég gyengéden figyel, nem próbál meg kapcsolatba lépni Istennel, hanem a maga vaskos 3D módján él, s így várja a „csodát”. Az ember hite -a saját szemében- akkor értékelődig fel, amikor azt látja, hogy a másiknak nincs, s aki ettől megkeseredik, utálni kezdi az embert, irigykedik; neked könnyen megy, mert van hited. Erről persze mindenki maga tehet, de ezt soha nem ismernék el, inkább eljátsszák a kivetettet. Azt elfelejtik, hogy a hitért valamikor meg kellett dolgoznia, oda kellett magát adnia, akit az Isten megszólít és elkezd hinni, akkor az illetőt elkötelezi. Nem lehet úgy hinni, hogy úgy élek ahogy akarok, azt csinálok amit akarok, rombolok a Földön, de mivel ugyan hiszek, mégis Isten Te meg segíts meg engem (szinte kötelező jelleggel gondolják-☹). Az emberek többsége így gondolkodik, hogy „beosztja” az Istennek, hogy segítsen, mert ő hívő (milyen mély hívő, s mire jut vele, azt most hagyjuk…., mert szinte semmire!)

Az igazi  hit az egy rendkívülién mély és érzékeny kapcsolat. Az apostolok, mikor Jézussal kb. 3-4,5 évet jártak  az alatt az idő alatt, szépen lassan volt valami isteni erő ami, megragadta őket Istenből, belementek a csapdába, otthagyták a családjukat, mert Krisztust követték. A meggyőződésük, a hitük, hogy tényleg Istennel vannak, az nem rögtön jött meg. Szépen lassan ért be, s ez a színeváltozás is egy hitlöket volt a számukra.

Az itt a kérdés, hogy amit  látunk,   amit mutat, megélet velünk sasokkal hétről hétre Isten, az elégséges-e ahhoz, hogy föladd az egod, az földet, a szabad akaratodat, át add magad teljesen, és majd Isten visszaoszt neked annyit, amennyit akar.  Elengedsz mindent(???), és majd csak Isten dirigálja az életedet, hogy te mit, hogyan, mikor csinálj. Elég-e ehhez a hited? Nem félsz-e közben azt mondani Istennek, hogy legyen meg a Te akaratod? Pár évtized után jutottam el addig, megéreztem; nagyon jó dolog, hogy Istennek azt mondhatom, hogy legyen meg a Te akaratod, mert már tudom ettől jobbat magamnak nem akarhatok. Isten pedig mert nem küld el, hanem  örömmel veszi, hogy átadok neki mindent, életemet, sorsomat, mert, mára már tudom, hogy egyetlen helyen van, az a jó hely Nála van, sehol máshol.

Aki a saját akaratát érvényesíti, hogy én így akarom, én ezt gondoltam, és nem adja át magát, az nem hisz igazán. A hit nagyon fontos dolog az elkötelezettség szempontjából. A hit megnyitja a szemedet, hogy láthass, hogy mi van odaát, meg tudd különböztetni, hogy mikor akarnak becsapni és mikor nem. A hittel az Isten adja beléd az Ő világosságát, egy másfajta látásmódot, így látod a hamisságokat is. 

 Nem azért vagyunk, hogy a többi embert megbíráljuk a hite miatt, hanem azért, hogy próbáljunk meg segíteni, de többnyire ellenállnak, így ritkán vagy nem is lehet. Mi csak példát mutathatunk, kis enzimet adhatunk, ami beoltja őket,  mert mindenki a saját hitéért magának kell megharcolnia, megküzdenie. Sajnos nem tudok a másik helyett meggyógyulni, ha nem hisz, üdvözülni sem, nem tudok a másik helyett, az Istennel beszélni, ha az Isten vele nem áll szóba. Előbb az embernek kell a legmélyebb hittel hozzá fordulni, hogy létre jöjjön az az oda-vissza kapcsolat.

Az apostoloknak a színeváltozás egy megrendítő tény volt, még ha nem is így írnak róla, azt gondolom, hogy az összes elmélkedésnek megrendítő ténynek kéne lenni, és nem liturgikus megszokásnak. Az ember ha bemegy a templomba és hallgatja a liturgiát, többnyire unja,   nem is tudja, hogy miről szólt. Ezen sürgősen változtatni kell  minden szinten.

A mi elmélkedésünk, Isten kapcsolatunk, nem lehet liturgikus megszokás, automatizmus. Erről Isten segítségével gondoskodunk. A legmélyebb hódolattal kell fogadnunk, hogy is beszélt velem az Isten. Alapállapot Istennek mindig igaza van-😊! Nem lehetne, hogy Neki nem lenne igaza, akkor is az van, ha sűrűn   azt érzed, hogy téged mindig megnyirbál, ami fáj, kiigazít, szembesít, stb.! Erősen, mégis gyengéden - te hittel, odaadással mentél felé-, megmutatja a nyomorúságodat, pl. ezzel miért feküdtél bele a sárba, és mit kell javítani, és nagyon nagy szeretettel hívogat, hogy állj fel, gyere velem az én világomba, az én transzcendens létembe. Szállj ki magadból, a halandóságodból, nyomorodból, én szárnyakat adok, veled vagyok. Isten ezt akarja velünk elérni. De addig amig nem hiszünk rendesen, gyakorlatnak vesszük az elmélkedést, és elfelejtjük, míg nem ráz megannyira, hogy teljesen belakjon minket, semmit sem ér.

 Pável Márta Isten kegyelméből

 Jézus Krisztus szigorított…

Az evangéliumot olvasva rájöhetünk, hogy az Ószövetséghez képes Jézus Krisztus nem megengedő, hanem szigorító.

A „Ne ölj!” parancsot egyenlővé teszi azzal, ha haragszol, a paráználkodás fizikai tényét egyenlővé teszi a gondolati paráználkodással. Jézus nem engedi, hogy engedékeny legyél, így is kezdi ezt az evangéliumi részt, hogy aki egy iótát is elhagy a szövegből, az a legkisebb lesz az összes közül.

Az ember nagyon hajlamos arra, hogy akár a tízparancsolatot, az evangéliumot, az egész Biblia tényét meghamisítsa, vagy sajátságosan értelmezze, és önmaga felé megengedő legyen.  De Isten azt mondja, hogy még egy vesszőt sem hagyhatsz el. Ebben Ferenc pápa élen jár – melegek házassága –, ő elköveti azt, amit Krisztus mond, hogy meg ne próbáld!

Isten nem megengedő, inkább az öléshez teszi hasonlóvá a harag szót. Nem visszafelé viszi a parancsokat, hanem még finomítja. Ő elvárhatta, hogy mivel fél millió éve van ez a sarzs; most már fejlődhettetek, nem vadállatok vagytok, cipőben jártok, ti kulturáltabb emberek lehettek (😊), így vegyük át még egyszer a parancsolatokat, elmondom nektek finomabban, miért vétkeztek.

A XXI. sz. visszament a nőt hajánál fogva húzkodó őskorba, annulálta a parancsokat, ő maga magának az Istene lesz, és ő csinál magának parancsokat. Ez nem működik. Ez több mint életveszélyes.

A zsidóknál könnyű volt ölni, pl. a szikáriusok fekete köpenyben jártak, ha valaki nem tetszett nekik, halálosan megszúrták, senki nem vette észre, hogy ők voltak. Krisztus tudja, hogy az ölés a haragvással kezdődik.

Szigorítás az is, hogy az „oktalan” jelző még elmegy, de a „bolond” nem. A bolond a gyehenna tüzére méltó. /Paráznaság: elhangzott múltkor egy vélemény, ha az asszony nem tudja, akkor az nem akkora baj…/ A gondolati paráznaság is paráznaság. Az ember nem állat, meg kell magát fékeznie, erre mondja a Biblia, ha megbotránkoztat a viselkedésed, szemedet a látvány, vájd ki. Ti láttatok már valakit a bűne miatt kivájt szemmel mászkálni? Ugye nem.

Veszedelmes világot kezdtünk élni.

„Ne esküdj hamisan…” Ugye nálunk mindenki esküt tett Istennek a sasságra, a papságra. Ha megszeged a közösségi szellemet, az alapelveket, amit az Isten elvár tőlünk, akkor te hamisan esküdtél. Sehogy se esküdj. Az eskütevés az Úr szemében igen nagy dolog. Ki az, aki köztünk hosszas lebeszélés után esküt tesz, majd a haveroknak, az egojának, a vérének él, hazudozik? Elmondom, az nem pap. Az Úr utálja a hazugságot. Belementünk abba a csapdába, hogy ha nem tartják meg az esküjüket, ezzel csak növelik a vétküket.  De akkor is, ha nem úgy tartják be, ahogy Ő kérte.

Az igen az igen, a nem az nem legyen. Senki nem szereti, mikor beszél valakivel, és osztani kell mi igaz, mi hamis, ha hazug az egész lénye.

Próbáljuk meg, ha annyira menni akarunk előre, tisztulni akarunk, meg akarjuk kapni azt a kegyelmet, hogy Isten súgjon nekünk, akkor lelkileg és erkölcsileg is egyenesedjünk ki, ne csapjátok be magatokat, engem, mást és mindenkit. Hanem legyetek becsületesek, őszinték magatokkal, lásd be: ezt csináltam, ez a bűn, itt és most rögtön, végleg abbahagyom.     

TI VAGYTOK A FÖLD SÓJA…

„Ti vagytok a Föld sója.” Az emberben felmerül a kérdés, hogy mindenki az, vagy csak az apostolok, vagy akiket úgy küldött ide feladattal, vagy akik közben felnőttek a feladathoz. A Bibliában erre nem ad konkrét választ, hogy ez ti vagytok, vagy nem.  Az ember szívesen mondaná, hogy ez a kollektív felelősség, hogy az egész föld népe, hogy ti vagytok a föld sója. A só apró dolog, kevés elég belőle, de jó ízt ad. Ebből az következik, hogy a

kiválasztottak lehetnek kevesen is, akkor is ők a föld sója, talán elég is lenne. Tudjuk jól, hogy ha egy étel sótlan, nem lehet megenni, de ha túl sós, akkor sem. Velünk ellentétben Isten ismeri a mértéket.

Ha valaki azt az ízt, azt a pluszt, azt az Isteni ízesítő erőt bele tudja magából vinni az életébe, és más emberek életébe is, hogy be tudja-e hinteni vele a földet, ez egy komoly tett, nagy feladat lenne.

„Ti vagytok a világ világossága.” Ez valamivel egyszerűbbnek tűnik, mert az Isten fényét kell világítani, és akkor mindenki világosságban él. Ha a lámpát meggyújtják, nem lehet eldugni. Az Isten belőlünk lámpást csinált, kitette a tartóra, hogy mindenki lássa, de ezt fel kell vállalni, és nem csak alkalmilag. Ha Isten világosságot adott, hogy szolgáljunk, azt   közben nem lehet elfújni, sem az ágy alá tenni. Nem lehet Istent cserbenhagyni, nem lehet süketnek lenni, úgy érezni, hogy zsenánt ezzel foglalkozni, nem akarják működtetni, mert a világ vonzza az embert Isten helyett.  (Láttunk a körünkben ilyet, mára nagy ripacs lett a világot választó illető.)

  Világítani kell, ez egyértelmű. Ha nekiállsz világítani, akkor többé már nem te vagy, az az ember mássá lett, átváltozott hétköznapi emberből, többé nem az, akinek eddig gondoltad magad. Sokkal több, másabb és elkötelezett, olyan dolgokat fog csinálni, amiről nem is gondolta, hogy megteszi. De az Úrért meg kell tenni.

Ha az Isten meggyújtotta a lámpánkat, akkor nekünk világítani kell. Mindenki próbálja meg ma az elmélkedésben megérezni a lángot, hogy ott a világosság, és nem az egyiptomi sötétség a miénk, nem az ego, az önzés sötétsége, hanem az a földöntúli fény, a mi részünk.

Pável Márta PÁPA HALÁLA… ÉS MI KÖVETKEZIK UTÁNA?

Pável Márta     PÁPA HALÁLA… ÉS MI KÖVETKEZIK UTÁNA?

XVI. Benedek /Joseph Ratzinger / pápa az év utolsó napján meghalt. Isten vegye magához, sokat szenvedett, Krisztus fontos volt az életében, és úgy véljük, megérdemelné. Szomorúság ez, s valaminek a kezdete is.

A „két pápa” léte megszűnt. Sokak szerint új pápaválasztás kéne, de ebben is megoszlanak a vélemények. Lemondott pápa vagy lemondatott pápa…, vagy hogyan is nevezhetnénk ezt az esetet, azt nem tudom. De az utolsó hivatalban lévőként olyan pápa halt meg, aki a klasszikus értékeket vette alapul.

Ferenc pápával kapcsolatban eddig is voltak fenntartásaim és nem valószínű, hogy ezután nem lesznek, - de kivagyok én, hogy ilyet mondhatok -, mégis azt gondolom, hogy  katolikus keresztényként akár hangosan is gondolkozhatok. Habár ezt a véleményemet nem sokan osztják – itt nincs szólásszabadság –, de jószerivel lassan már sehol sincs a Földön…, főleg nem az egyházban. Igaz, az utóbbi időben ez engem már annyira nem érdekel, mert százszor jobban érdekel a Krisztus által alapított egyház sorsa, a keresztény emberek hosszútávú megléte, és az igazi két keresztény hit fennmaradása. Ezek, amik engem érdekelnek, az összes többi – kivétel, aki igazán Krisztusé - önmaguk által dicsőített, felnagyított emberek…, már nem hatnak meg.

Őszintén sajnálom, hogy XVI. Benedek pápa távozott - megváltás volt neki…-, az embernek elszorul a szíve, ha arra gondol, hogy csendes derűjével, mély hitével nincs már köztünk. Igen távozott, 2005-től sokat kibírt szegény, mert a lemondatása egy gyalázat volt, tudjuk politikai és gazdasági külföldi zsarolás, meg egyebek hatására is történt. Ő nem menekült, ott maradt a Vatikánban - nagyon bölcsen tette…-, kitartott még utána csaknem egy évtizedig, nem roppant össze, hanem megvárta, amíg az Úristen magához szólítja. Ez a 95 év emberi mértékkel nézve szép időszak, de úgy gondolom, hogy az utolsó igazi klasszikus hitű/tettű pápát temetjük, és ez nagyon nagy baj, hogy nincs köztünk. A titkárától hallottam az EWTN TV-ben, volt egy szép gondolata a csónakban alvó Krisztussal kapcsolatban. Ezt tovább gondoltam és rájöttem Krisztus egy csónakban van velünk, de csak akkor avatkozik közbe, ha nagyon kérjük, ha felébresztjük, de addig sem aludt, csak nem akarta a szabad akaratunkat befolyásolni…

  Nagy baj a hitünkre, további létünkre nézve is az, ami vélhetőleg bekövetkezik. Ha azt nézem, hogy Krisztus elmélkedésben miket mond, és milyen feladatokat rótt ki az általa kinevezett csoportokra, emberekre, akkor egy kicsit elképedek és kicsit félek is, mert nagyon sokat kell tenni azért, hogy a Krisztus egyháza továbbra is megmaradjon.

A továbbiakban  mi van nem tudom, most megint egy pápa van a Ferenc pápa, akinek a legalitását sokan megkérdőjelezik, én ebben nem foglalok állást, de azt gondolom, hogy ő az én szememmel elég liberális pápa és nekem nem is tetszik. Néha megpróbálja magát visszafogni, akkor azért van egy két jó gondolata/nyilatkozata is. De láttam, ahogy elsején - az olasz tévében - beszédet mond – jó, elmúlt 80 éves… -, de ha a Szentlélek beszélne belőle - márpedig egy pápából illene, hogy az beszéljen illetve, hogy Ő is meghallja…-, akkor én nem papírból mondanám fel – gondolom - a más által megírt szöveget, amit rendesen felolvasni sem tudott, mert többször beletévesztett. Hanem egy cetlire a fő gondolatot leírnám, 4-5 szót…, majd félretéve szabadon mondanám a prédikációmat az embereknek. Ez hitelesebb lenne és nem kéne félni…, ha Isten beszélne belőle, semmiféle félnivalója nem lenne, viszont kiütő, hihetőbb lenne és a kimondott szó ereje nagyobb lenne, mint ebben az esetben, néha tévesztve. De hagyjuk, idős és ez van, neki ennyi jutott, ennyit tud.

Mi lesz tovább? Hány éve lehet a Ferenc pápának, most már egyedül maradva, ki tudja még mit tesz? Mi lesz a Ferenc pápa halála után, ki következik? Vannak drukkolók pro és kontra emberek, különböző vélemények.   Mi nem tudjuk eldönteni, hogy mi lenne jó, ezt csak egyedül Isten tudja, de az a kérdés, hogyan imádkozik az egyház – felébreszti-e - a velünk egy hajóban utazó Jézus Krisztust, úgyis hogy az Isten beleszóljon? Van-e hozzá elég őszinte hit, kiabálás, akarat? A mai helyzetet nézve, nem hiszem.

Azt, hogy ki legyen majd az új pápa…, nem tudom, hogy Isten ezt akarja-e tovább konzerválni, vagy valami újat akar? Az egyház már az Isten szemében eléggé lejáratta magát, és az Isten valamilyen új szerkezetet akar, ami nem hierarchikus, ami nem szemforgató, ami nem bűnös, hanem szent, most ez a szentség hol tart…, kétséges. Tudjuk, Jézus Krisztus tevékeny, valami új van kialakulóban, célja; összegyűjtse az igazi Krisztus követőket és azt a nagyon sok bukdácsoló embert. Sokan célt tévesztettek, pedig ők is menni akarók, a szentség felé törekvő emberek. Be kell látnunk, csak egy célunk lehet, hogy szentek legyünk!

Ma nagyon kevés ember akarja ezt, ha lenne egy olyan pápa, aki ezt mondja, teljes életével képviseli, nem politikai pápa, nem liberális pápa, hanem kizárólag Krisztus követést teszi, szorgalmazza. Nem mindenkinek tetsző pápa lenne - de most sem az…-, inkább csak egy lényeg van; Istennek tetszik-e? Nem kell a médiának, nem a politikának, nem egyes szerveteknek tetszen a pápa, hanem egyedül Istennek dolgozó/élő pápa kell, hogy legyen. Nem tudom hova jutunk, és nem tudom, mikor jutunk a változásig, de részemről kérem az Úristent, segítse meg a Földet, az embereket, segítse meg, hogy ne vesszenek el, hanem Hozzá találjunk haza.

In memoriam XVI. Benedek pápa

 Rizmayer Péter

In memoriam XVI. Benedek pápa

Magam is meg meglepődtem, mennyire mélyen megdöbbent, megvisel, hogy meghalt XVI. Benedek pápa. Úgy érzem, mintha elatyátlanodott volna az egyház, hirtelen. Az is érdekes, hogy ahogy nézem a médiát, olyan, mintha eddig – gondolom elsősorban a lemondása miatt – elfátyolozva élt volna közöttünk, de most, a halálával, ez a fátyol leszakadt, és most már szembe lehet, szembe mernek nézni azzal, hogy ki is volt ő valójában. Őt tekintem igazi földi pápának. Ami legjobban megragadott benne, az a szeretet, és egyben folyamatos törekvése a szeretetre. Láttam benne a tudóst, aki Istennel beszélve, az égre koncentrálva írja a műveit, gondolkodik, igazi, az lelkek számára értékes és előre vivő műveltsége van, és mégis mindezt háttérbe szorítja – és éppen ezzel kiteljesíti azt – amikor szemben áll vele valaki, és ő teljes egészében annak a valakinek szenteli magát, teljes alázatával odafigyelt rá. Példamutató az odafordulásának ez az élessége, amit átjárt a szeretet és ebből a szeretetből építkező humor is. Azt éreztem benne, hogy mélyen átérzi és komolyan veszi azt a feladatát, hogy ő Krisztus helytartója, és a fő célja az, minél több lelket Istenhez tereljen. Istennek jó pásztora legyen.

Úgy érzem, az egyház életében egy nagy korszak utolsó képviselője volt ő, amely korszakban élt Pietrelcinai Szent Pio, Karl Rahner. Számomra az is mélyen megható, hogy lemondása után is a Vatikánban élt, mintegy aranyketrecben, szótlanul, alázatosan, némán viselve a  némaságot, minden szenvedést. Talán ez volt a legnagyobb erőpróbája az életének. Isten nyugosztalja.