Tisztelt
Hugh Owen!
Tisztelt
INVOCABO NOMEN DOMINI Szerkesztősége!
Előzetesben
közölném, hogy rendszeres olvasójuk vagyok még akkor is, ha a cikkek egy
részével nem mindig értek egyet. (Nem tudom ki a cikk írója, nem is érdekel,
mert a cikk tartalma mindent elmond róla, amúgy is tele van csúsztatásokkal…)
De
a kíváncsiság hajt – mint katolikus hittanárt –, hogy hova jutunk el az Egyház
életében, marakodásokban stb. Tehát az ellenségeskedő kritika is mindig
érdekelt, tudnom kell pro és contra hol tartunk.
Viszont,
ez a Teilhard de Chardint megemlítő cikk, amit legutóbb közöltek Fulton Sheen
érsek boldoggá avatása kapcsán – nem tévedése, hanem a „boldog” jó
meglátása!... –, ez abszolút kiverte a biztosítékot nálam is, és minden olyan
embernél, aki józanul gondolkodik, teológiai végzettségű, vagy egyetemet
végzett és filozofikus stb. Egységesen elkeseredtünk, miért tartunk itt? „Úgy
véljük azonban, hogy Isten tiszteletére és dicsőségére kötelességünk bemutatni,
miként tévesztett meg még egy tiszteletreméltó Sheen érsekhez hasonlóan
tehetséges és jámbor embert is a Sátán, az ő választott eszköze, az antiteológus P. Teilhard de
Chardin által – Isten irgalmazzon neki!” (A cikk alább.)
Életében
félvén Tőle, eleget üldözték a zseniális, igen mélyen hivő Teilhard de Chardint.
Tűrhetetlen
és tarthatatlan Egyházunk lángelméjéről ezt írni. Igaza van: „Sheen érsek
azonban annyira meg volt győződve a molekulától az emberig tartó evolúció
tényéről és Teilhard doktrínájának hitelességéről, hogy azt jósolta, Teilhard
atyát 2017-re egyháztanítói rangra fogják emelni: „Nagyon valószínű, hogy 50
éven belül, amikor a Teilhard »szerencsétlen« szókincsének jelentéséről szóló
jelentéktelen, szószaporító viták elülnek vagy másodlagos helyre kerülnek,
Teilhard úgy fog feltűnni, mint Keresztes Szent János és Avilai Szent Teréz:
a huszadik század spirituális zsenijeként.””
Ha
megértenék, ha levetnék az újtól való félelmet, ha a szeretet több lenne és ne az
ego dübörögjön, mikor Teilhardot félreértelmezik, szavait kiforgatják tehetségesen
szómenő teológiai fordulatokkal. Nem, ez nem igaz, Teilhard az a jövő, amerre menni
kéne, hogy ki ne csússzon a talaj a XXI. századi keresztény szemlélet alól.
Ez
az írásbeli szemlélet sehova sem vezet, nem értem meg, hogy miért kell egyes
személyeknek az Egyházat középkori szinten tartani, miért kell a régi
klasszikus, olyan felfogásokhoz ragaszkodni, ami az Istenhitet nem segíti, sőt
a mai világban inkább elhagyhatóvá teszi. Miért akarnák, hogy az Egyház
konzervatív legyen és olyan lángelméket, mint Teilhard sátánozni? Ez méltatlan
az Egyházhoz, a cikkíróhoz, de legfőképpen az, hogy a meg nem értés miatt nem
tartanak ott szellemileg, hogy felfogják milyen messzelátó zseni volt Ő. Igaz,
Teilhardot olvasva sokszor fáj az ember „felfogóképessége” a sok gondolati/tudásbéli
feszegetéstől, igaz, nehezen érthető és könnyen félremagyarázható. De több
alázat kéne, aki nem érti, az jó lenne, ha nem írogatna, és nem sátánozná le
azt, akinek még cipőjét sem pucolhatná ki…, hanem elmélyedve, magától okosabb emberektől
megkérdezné, hogy ez a rész miről szólt. De az, hogy mindig féltek Teilhardtól,
Európán kívül tartották, aki annyira hitte/ tudta az Istent, hogy minden
szenvedést – amit üldözése is okozott – zokszó nélkül tűrte/kibírta. Erről az
emberiség krémjéről azt írni, hogy a sátán választott embere, antiteológus több,
mint szeretetlenség, abszurdum.
Felháborító,
kikérem magamnak az összes Teilhardot megértővel együtt, hogy ezt merjék
közölni. Itt sajnos nagyon nagy baj van, ha csak a gondolkodás nélküli, merev,
középkori gondolkodást támogatják. Az Egyház – akár szembenéznek vele, akár nem
–, lassan pusztul, főleg, mert nem adják azt, amit a fejlődő világ, benne a mélyebben
értelmezett Isten megértése felé vinnék, nem…, inkább ellenkező az irány. Az
értelmesebbje válaszokat vár – Teilhardtól kapott –, de Önöktől – úgy látom –
ilyen cikkek után soha nem fog választ kapni, hanem el fog menni. Önök nem segítettek, hanem ártottak, jó
gondolkodást kívánok.
Üdvözletem,
Vargáné
Pável Márta katolikus hittanár 2026
https://invocabo.wpcomstaging.com/contact/
• Kapcsolat
• Collectio
locorum de communione in manu recepta
Keresés kinyitása
Fulton Sheen halálos tévedése
Az alábbiakban Hugh Owennek, a Kolbe Center alapítójának
írását olvashatják a frissen boldoggá avatott Fulton Sheen érsek kevésbé ismert
oldaláról, a jezsuita Teilhard de Chardin elborult eszméitől való
megtévesztettségéről. A mai olvasók már nem nagyon ismerik személyesen de
Chardin elképesztő hatását a zsinati generációra, még kevésbé ismerik az általa
gyakorolt hatás sátáni jellegét. De mivel sok ma tapasztalható jelenség mögötti
úttévesztés kezdőpontja volt az, legalább egy ilyen rövid összegzésben érdemes
megismerni Teilhard de Chardin tévtanainak kritikáját. Ebben az írásában ezt is
nyújtja Owen.
Urunk Jézus Krisztus figyelmeztetett, hogy a világ vége felé
sok hamis próféta támad majd, és sokakat megtévesztenek:
„Sokan megbotránkoznak majd, elárulják és gyűlölni fogják
egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek. Mivel megsokasodik a
gonoszság, sokak szeretete kihűl majd. De aki kitart mindvégig, az üdvözül. Az
országnak ezt az örömhírét pedig hirdetni fogják az egész világon, tanúságot
tesznek róla minden nép előtt – és akkor eljön majd a vég.” (Mt 24,10-14).
Most csütörtökön, szeptember 24-én a Missouri állambeli St.
Louisban, a The Dome at America’s Centerben boldoggá avatják tiszteletreméltó
Fulton J. Sheen érseket. Sheen érseket joggal tisztelik mindazért, amivel az
Egyház életét gazdagította, legfőképpen azáltal, hogy a világ minden táján
tartott lelkigyakorlatain keresztül népszerűsítette a papok mindennapi
eucharisztikus szentségimádási óráit. Úgy véljük azonban, hogy Isten
tiszteletére és dicsőségére kötelességünk bemutatni, miként tévesztett meg még
egy tiszteletreméltó Sheen érsekhez hasonlóan tehetséges és jámbor embert is a
Sátán, az ő választott eszköze, az antiteológus P. Teilhard de Chardin által –
Isten irgalmazzon neki! Bízunk benne, hogy a tiszteletreméltó érsek lenne az
első, aki szeretné, hogy fény derüljön a megtévesztésére, figyelmeztetésül
mindannyiunk számára, hogy óvakodjunk a teista evolúció csábító tévedéseitől.
A fiatal Fulton Sheen atya elutasítja a teista evolúciót
Sheen érsek későbbi behódolása a teilhard-i tévedéseknek
annál is inkább megdöbbentő, mivel korábbi írásaiban még teljesen elvetette
azokat. Fiatal teológusként kiterjedt áttekintést írt a modern filozófiáról,
amely „az Istenről alkotott új fogalom megszületésének” volt tanúja:
„Ez az evolúcióban lévő Isten… Isten egymást követő
teremtéseken keresztül születik meg. Ahogy a világ fejlődik, Ő is fejlődik;
ahogy a világ tökéletesedik, Ő is tökéletesedik. [Ráadásul] az ember szükséges
lépcsőfok Isten evolúciójában. Ahogy az ember a vadállatból lett, úgy Isten is
az emberből lesz.”
Egyik korai művében, a Love One Another (Szeressétek
egymást) című könyvében Sheen gúnyolódott azon az elképzelésen, hogy Krisztus
nagy parancsolatát – „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” –
le lehetne vezetni a létezésért folytatott, évmilliókon át tartó evolúciós
küzdelemből:
„»Az ember a vadállatból származik; ezért szeretnie kell
felebarátját.« Milyen ostobának hangzik ez! Mindenki tudja, hogy a
legalkalmasabbak túlélésének törvénye soha nem alakulhat át szeretetté, és a
létezésért folytatott küzdelem sem fejlődhet emberi testvériséggé. Ha a
vadállatoktól származunk, akkor joggal várható el tőlünk, hogy vadállatként is
viselkedjünk.”
A modern filozófia 300 oldalas áttekintése után a fiatal
Sheen atya így összegzett:
„A korok bölcsességét és tapasztalataink kvintesszenciáját
az az egyszerű igazság adja meg, amelyet az egyszerűek megértenek, és amelyet
oly sok filozófus elfelejt: hogy mi nem »isten-csinálók, hanem Isten által
csináltak« vagyunk.”
Sheen érsek és „az evolúció legnagyobb diadala”
Sheen érsek „megtérését” a teista evolúcióhoz annak a
folyamatnak a részeként kell értelmezni, amelyet Ernst Haeckel német anatómus
és darwinista apologéta „az evolúció legnagyobb diadalának” nevezett: a
katolikus értelmiségi elit meggyőzését arról, hogy össze kell békíteniük a
mikrobától az emberig tartó evolúciós hipotézist a katolikus hittel – annak
ellenére, hogy az Index Kongregáció (Sacra Congregatio Indicis) 1878-ban
egyértelműen elítélte azt a tézist, miszerint „az evolúció összeegyeztethető a
keresztény tanítással”; a Pápai Bibliabizottság határozatai fenntartották Ádám
és Éva különleges teremtését, valamint a Teremtés könyve 1–3. fejezetének szó
szerinti történelmi igazságát; Szent X. Piusz pápa pedig 1907-es Lamentabili
sane kezdetű iratában elítélte azt az állítást, hogy az Index Kongregáció
elítéléseit félvállról lehetne venni.
Darwin azzal érvelt, hogy a különböző életformák
felépítésbeli hasonlóságai azt bizonyítják, hogy mindannyian egy közös őstől
fejlődtek ki. Haeckel szerint a különböző szervezetek embrióinak hasonlósága
azt bizonyította, hogy a magasabb rendű életformák a születés előtt
„megismételték” evolúciós történetüket, és mindannyian egy közös őstől
származnak. Hogy ezt a „bizonyítékot” meggyőzőbbé tegye kortársai számára,
Haeckel meghamisította halak, szalamandrák, csirkék, teknősök, nyulak, disznók
és emberek embrióiról készült rajzait, eltúlozva a hasonlóságaikat és
minimalizálva a különbségeiket.
Haeckel hamisítása:
felső sorban a különböző állati és az emberi embriók általa készített rajzai,
az alsó sorban az adott élőlény embrióinak tényleges fotói
________________________________________
Bár Haeckel csalása még életében lelepleződött, az evolúciós
hipotézis megkövetelte a közös származást, és az embriológiai rekapituláció
fogalma évtizedeken át mély hatást gyakorolt az embriológia tanulmányozására.
Az Egyesült Államokban a Notre Dame Egyetem neves tudósa, P. John Augustine
Zahm nagy hatású, Evolution and Dogma (Evolúció és dogma) című könyvében több
oldalt szentelt az „embriológiai rekapitulációnak”, mint a darwini hipotézis
bármely más „bizonyítékának”.
Amikor A fajok eredete megjelenésének századik évfordulóján,
1959-ben a világ vezető evolúcióbiológusa, Sir Julian Huxley kijelentette, hogy
az Ernst Haeckel rajzain bemutatott „embriológia” nyújtja „az evolúció
legmegdöbbentőbb bizonyítékát”, az evolúcióhívő kollégái már több mint fél
évszázada uralták a nyugati világ szinte összes egyetemét és kutatóközpontját.
Mégis, saját bevallása szerint az „embriológiai rekapituláció” volt a legjobb
bizonyíték, amivel elő tudtak állni. 1950-ben XII. Piusz pápa a Humani generis
enciklikában arra buzdította a katolikus szakértőket, hogy „vizsgálják meg” az
evolúciós hipotézis melletti és elleni bizonyítékokat, de nyilvánvaló volt,
hogy szinte egyetlen katolikus tudós sem vetette alá Huxley kijelentéseit
szigorú vizsgálatnak. Németországban például az abortuszpárti aktivisták
ügyesen kihasználták a német katolikus értelmiség megosztottságát, hogy a
törvényhozás elé terjesszék a terhességmegszakítás legalizálására vonatkozó
követeléseiket. Karl Rahner, aki az élen járt a [magzatvédő] 218. paragrafus
[enyhítése] körüli harcban, a Naturwissenschaft und Theologie című kiadványban
(11. füzet, 86. oldal, 1970) ezt írta:
„Úgy gondolom, léteznek olyan biológiai fejlemények, amelyek
ember előttiek, de ezek a fejlemények mégis az ember irányába mutatnak. Miért
ne lehetne ezeket a fejleményeket átvinni a törzsfejlődésből (filogenézis) az
egyedfejlődésbe (ontogenézis)?”
Ezekkel a szavakkal a német nyelvterület legbefolyásosabb
katolikus teológusa egy haeckiánus evolúciós érvrendszert fogalmazott meg az
abortív fogamzásgátlás és az abortusz mellett, azt állítva, hogy az emberi
lények az evolúció minden szakaszán átmennek anyjuk méhében. A biológia
tankönyvek a mai napig világszerte azzal érvelnek, hogy a halak, kétéltűek,
hüllők, emberek és alacsonyabb rendű emlősök embriói közötti hasonlóságok az
evolúciós hipotézist bizonyítják. Számos példa közül tipikus az a képaláírás,
amely egy 2002-ben megjelent, széles körben használt amerikai biológia
tankönyvben a különböző életformák embrióit ábrázoló rajzokat kíséri. A
„Gerincesek embriológiai fejlődése” címet viselő szöveg így szól:
„Figyeljük meg, hogy e gerincesek korai embriószakaszai
meglepő hasonlóságot mutatnak egymással, még akkor is, ha az egyedek különböző
osztályokból (halak, kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök) származnak. Minden
gerinces egy megnagyobbodott fejrésszel, kopoltyúrésekkel és farokkal kezdődik,
függetlenül attól, hogy ezek a tulajdonságok megmaradnak-e a kifejlett
egyedben.”
Ez az állítás azt a benyomást kelti, mintha az emberi
embriók – mint a gerincesek törzsének tagjai – kopoltyúrésekkel rendelkeznének.
Ez azonban nyilvánvalóan hamis. Az emberi embriók garatíveinek
(garatbarázdáinak) semmi közük a kopoltyúrésekhez, hanem a külső és a középső
füllé, valamint a nyakcsontokká, izmokká, idegekké és mirigyekké fejlődnek.
Ráadásul a DNS felfedezése után az evolúciós hipotézis igazába vetett hit arra
késztetett sok evolúcióbiológust, hogy megjósolják: a különböző szervezetek hasonló
testrészeit ugyanazok a gének fogják irányítani. Ez azonban hamisnak bizonyult,
mivel az embriológusok felfedezték, hogy ugyanazon testterv megvalósulását –
mint például az ötujjú végtagokat – a különböző szervezetekben (például
bálnákban és emberekben) eltérő gének szabályozzák, és teljesen különböző
embriológiai utakon keresztül érhető el. Annak ellenére, hogy az „embriológiai
rekapituláció” mítoszának nem volt tudományos alapja, úgy tűnik, Sheen érseket
éppúgy megtévesztették, mint Rahner atyát – mert nyolc évvel a Humani generis
után már magabiztosan áradozott Teilhard írásairól, amelyek az élet
élettelenből való evolúciójáról szóltak:
„Teilhard számára kontinuitás van a táplálékot kereső állat
és az északra mutató mágnes között; a generatív aktusban egyesülő hím és nő,
valamint a kémiai vegyületet alkotó két atom egyesülése között. A jelentés nem
ugyanaz minden esetben, de ebben az egyesülésben több van puszta
szófordulatnál. Az atomok ugyan nem élnek, de rendelkeznek azzal, amit
elő-életnek (pre-life) nevezhetnénk.”
Fulton Sheen érsek halálos tévedése
Anélkül, hogy ismernénk Sheen érsek elméjének minden belső
rezdülését, könnyen belátható, hogy annak a meggyőződésének, miszerint a
molekulától az emberig tartó evolúció már nem képtelenség, hanem „tudományos
tény”, szörnyű következményei lettek. Nyilvánvaló hite abban, hogy az Egyház
hagyományos teremtési doktrínáját az új „tudomány” fényében felválthatja a
teista evolúció, minden bizonnyal segít megmagyarázni lelkesedését John
Courtney Murray gondolataiért a II. Vatikáni Zsinaton, valamint azért, hogy a hagyományos,
Egyház-központú katolikus társadalom képét felváltsa az Egyesült Államokban
gyakorolt vallásszabadság ideáljával. A valóságban az amerikai stílusú, állam
és egyház szétválasztásával járó vallásszabadság ideálját éppolyan lehetetlen
„kifejleszteni” az egyház és állam katolikus egységének hagyományos ideáljából,
mint amilyen lehetetlen egy egysejtű szervezet életét kifejleszteni az atomi
részecskék „elő-életéből”.
1967-ben Sheen már visszhangozta és magáévá tette az anyag
Omega-pontig tartó evolúciójának teilhard-i látomását. Ezt írta:
„Az egész világ Krisztus, a Király felé emelkedik, még az
óceáni árapály feltartóztathatatlan hullámzása is a Hold és a Nap vonzása
alatt. (…) Az ő [Teilhard de Chardin] alapvető orientációja az volt, hogy a
föld beteljesítése révén érje el a mennyet. Krisztusivá tennii az anyagot.”
Egy idős pap barátom, akinek élete átfedésben volt
Teilhardéval, megjegyezte, hogy Teilhard atya a kedvességéről volt ismert, és
igaz, hogy az anyag krisztusivá tételébe vetett hit arra késztethet egy embert,
hogy kedvességet mutasson minden ember és minden dolog iránt a bennük lévő
isteni elem miatt. Ez azonban hamis kedvesség, ha elmulasztja elismerni a javak
Isten által teremtett hierarchiáját a mindenségben – Isten transzcendenciáját;
az ember Isten képmására és hasonlatosságára való teremtését; az ember uralmát
a teremtés felett; a természetfeletti javak végtelen felsőbbrendűségét a
természetiekkel szemben; valamint a jócselekedetre és a bűn elkerülésére
vonatkozó erkölcsi parancsot.
Teilhard rendszerében – amint az fiatalemberként átélt
sorsfordító spirituális élményéből kiderül, amikor egy olyan „jelenléttel”
találkozott, amelyet „minden jó és minden rossz kombinált esszenciájaként” írt
le – az isteni energia hajtja a mindenség minden tevékenységét, így
lehetetlenné válik különbséget tenni a természetes és a természetfeletti, a jó
és a rossz között, amennyiben Teilhard istensége mindegyikükön keresztül
megnyilvánul. A kegyelem és a természet rendjének ez az összemosása olyan központi
helyet foglalt el „új kereszténységében”, hogy a kedves Teilhard még a jó
modoráról is megfeledkezett, amikor Dietrich Von Hildebrand a kegyelem doktora,
Szent Ágoston írásait idézte evolúciós doktrínájával szemben: „Ne beszéljen
nekem arról a szerencsétlen emberről!” – tiltakozott hevesen. „Mindent
elrontott a természetfeletti bevezetésével.” Mesterükhöz hűen a mai
teilhardisták még a pogány vallásokban és az olyan immorális szexuális
viselkedésben is megtalálják az „isteni elemet”, amelyek pedig objektíve
elválasztják a lelkeket az élő Istennel való közösségtől. Sheen érsek azonban
annyira meg volt győződve a molekulától az emberig tartó evolúció tényéről és
Teilhard doktrínájának hitelességéről, hogy azt jósolta, Teilhard atyát 2017-re
egyháztanítói rangra fogják emelni:
„Nagyon valószínű, hogy 50 éven belül, amikor a Teilhard
»szerencsétlen« szókincsének jelentéséről szóló jelentéktelen, szószaporító
viták elülnek vagy másodlagos helyre kerülnek, Teilhard úgy fog feltűnni, mint
Keresztes Szent János és Avilai Szent Teréz: a huszadik század spirituális
zsenijeként.”
Összegzés
Ebben a hírlevélben nem áll szándékomban megtagadni azt a
sok jót, amit Sheen érsek püspökként, íróként és prédikátorként életében
véghezvitt, különösen a papok számára indított eucharisztikus szentségimádási
órák népszerűsítésével. De kötelességem súlyos elmulasztása lenne, ha nem
mutatnék rá arra az inkoherenciára, amelyet Teilhard evolúciós doktrínájának
elfogadása vitt bele a gondolkodásába – éppúgy, ahogy ez ma is inkoherenciát
szül oly sok katolikus értelmiségi és egyházi vezető gondolkodásában. A teilhardi
teista evolúció negatív hatásának felismerése és elutasítása különösen most
szükséges, amikor oly sok egyházi vezető aktívan együttműködik szekuláris
partnereivel egy istentelen Új Világrend felépítésén, egy világ-vallással, egy
evolúción alapuló „új kereszténységgel”.
Teilhard „új kereszténységében” könnyű elhinni, hogy „a cél
szentesíti az eszközt”, mert az evolúció istene szándékosan használ fel
spirituális és anyagi rosszat céljai eléréséhez. Így Teilhard képtelen volt
elítélni azokat a totalitárius kormányokat, amelyek olyan „hasznos”
változásokat kényszerítettek a lakosságra, amelyek felgyorsítanák az ember
evolúcióját. Valóban előre látta és támogatta egy olyan világkormány
felemelkedését, amely „jótékony” törvényeket kényszerítene az emberiségre,
felgyorsítva az ember evolúcióját az Omega-pont felé. A Vatikán lelkesedése az
oltási kötelezettségekért, amelyek abortuszhoz köthető vakcinákat
kényszerítettek a világ teljes lakosságára, velejéig teilhardi jelenség, mivel
bűnrészességét a gyermekkereskedelem, az abortusz és a magzati kísérletek
globális iparágában a „közjó” olyan fogalmával racionalizálja, amelyet
megfosztottak elsődleges természetfeletti dimenziójától, és a puszta
természeti, anyagi javak szintjére redukáltak.
Krisztusban a Szeplőtelen Szűz által, Szent Józseffel
egységben:
Hugh Owen
Forrás
Share this:


