Nagyböjti előzetes
BŰN ÉS LEPRA
Lk 5, 12Amikor
Jézus az egyik városban tartózkodott, egy leprával borított férfi meglátta, elé
borult és kérte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” 13Erre
kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” És
azonnal megtisztult a leprától. 14Meghagyta neki, hogy ne
mondja el senkinek: „Hanem menj el, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel
tisztulásodért a Mózes által előírt áldozatot bizonyságul nekik.” 15A
dolog híre mégis egyre jobban elterjedt. Nagy tömeg gyűlt egybe, hogy
hallgassa, és ki-ki meggyógyuljon betegségéből. 16Ő azonban
elvonult a pusztába, és imádkozott.
Nem véletlen nagyböjt
előtt ez az evangéliumi rész, mert ha
jól belegondolunk lélekben mindannyian leprások vagyunk.
Ha valakin foltok ,
vagy a jellegzetes tünetei voltak, akkor meg kellett mutatni magát a papnak, aki döntött - nem az orvos, más világ volt…-, hogy el kell
zárni a tömegtől.
Milyen világ volt ez? Gyógyszer nem volt a leprára, ma már van. Egyetlen módszer volt, hogy az egész nép ki ne pusztuljon, hogy elzárják, szeparálják. Képzeld el, hogy egy ember, aki amúgy is beteg, külön zárják, nem mehetett be a faluba, csak azt ehetett, amit a rokonok, vagy akik megszánták messziről letettek neki ételt. Ha vittek neki vittek..., ha nem vittek neki akkor nem evett. Ha már levált a keze, a végtagjai, nem volt aki felöltöztesse, akár hideg volt, akár nem, de nem volt aki gyógyítsa, beszéljen vele, simogassa, mert nem mehettek a közelébe. Ez mennyire embertelen dolog volt. A közösség védelme, és a személy teljes kivetettsége. A mi korunkban ilyen volt a covid. Megtanítottak félni minket. Tudjuk, hogy nekünk mi esik a legrosszabbul, ha betegségben, bajunkban magunkra hagynak. Ez a szívtelen modor, az egyén részéről ez nagyon rossz dolog volt, embertelen, lélektelen. Nem elég, hogy ott kellett hagynia a családját, mindenkit és még az étel is esetleges volt, mikor már nem tudott semmit csinálni, ott halt meg kínok, keservek között.
Ilyenkor, mikor egy
leprás oda mer menni Jézushoz, hogy gyógyíts meg, ez egy hatalmas dolog, hogy
Jézus meggyógyítja, hozzá mer nyúlni, mert a pap sem nyúlt hozzá, ránézett és
azt mondta, hogy menj. Jézus pontosan tudta a
saját isteni erejét, így nem is félt tőle.
Ha akarod meg tudsz
tisztítani engem, mondja a leprás Jézus Krisztusnak. Ha ez az ember eljutott
arra a szintre, hogy az isteni kegyelem ilyen szinten megvalósuljon rajta. Ha
lejárt neki a szenvedésének az ideje. Meg tudsz tisztítani engem, itt nem az
van, hogy feltételezte, hogy Jézus nem tudja megtisztítani, hanem az, hogy én
megadtam magam, megengedem neked, hogy megtisztíthatsz engem. Nem ragaszkodom a
bűnös voltomhoz, nyomoromhoz, halálos betegségemhez, átadom magam neked.
Megtisztíthatsz, persze
ha akarod. Jézus azt mondja, hogy akarom, hozzányúlt, és a beteg egyből meggyógyult.
Sokszor elhangzik Jézus idejében, hogy senkinek nem mondjátok el…! S szinte a nagy örömükben mindig elmondják. Jézus isteni jelen időben élt/ gondolkodott, tudta, hogy el fogja mondani. Így is lett, s ez az ember örömében fűnek fának elkiabálta. Ennek következtében Jézus nem mehetett nyilvánosan a városba, mert miért? Többek közt előbb felkeltette volna a farizeusok figyelmét, előrébb hozta volna a megfeszítését/ kivégzését. Nem mintha Jézus félt volna a zsidóktól, a leprásoktól, betegektől, de biztos, hogy tömegesen megtámadták volna; ellenségeskedéssel, másik pedig gyógyulás akarásával.
Miért lett volna ez baj? Mert nem mindegyik volt abban a helyzetben, hogy kapitulál Isten előtt. A többi leprás nem érte el azt a fokot, hogy ezt kimondja, azt várta volna, hogy grátisz gyógyítsa meg. Nem hajolt meg előtte, hogy meggyógyíthatsz, elengedem a bűnöm akarását. Jézus nem akart idő előtt nagy feltűnést okozni, egy meghatározott menetrendje volt, ha csúnyán tudom csak kifejezni magamat.
Ha nekünk bajunk van és kérjük az Istent, azt kell mondani, én föladom magam, befejezem az ellenállást, mert a betegséget saját maga szülte meg magának. Bajainkat a saját engedetlenkedésünk, térbeliségünk okozza, hogy beengedtük a sötétséget, hogy bennünk lakjon. Ha eldöntötted, hogy meg akarok szabadulni a magam sötétségétől, és azt mondom, hogy jöhetsz meggyógyíthatsz, s valóban visszavonhatatlanul így is gondolja az ember, Jézus nem gondolkozna azon, hogy meggyógyítson-e. Ő csak arra vár, hogy kapitulálj. Ezt a kapitulációt kéne megcsinálni hamvazó szerdán, s mindennap.
Isten előtt kapitulálni, mindenkinek jobb lenne az élete, teljesülhetne
a cél amiért itt vannak a földön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése