JÉZUS KRISZTUS A FÖLDRE 2027 ÉVE SZÜLETETT.

 Pável Márta

JÉZUS KRISZTUS  A FÖLDRE 2027 ÉVE SZÜLETETT.

Jn 21,15-19 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?’’ Ő azt felelte: ,,Igen, Uram, te  tudod, hogy szeretlek!’’ Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd  bárányaimat!’’ Majd másodszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia,  szeretsz-e engem?’’ Azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!’’ Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd juhaimat!’’ Aztán  harmadszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?  Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: ,,Szeretsz-e  engem?’’, és azt felelte: ,,Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy  szeretlek!’’ Ekkor így szólt: ,,Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda  mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.’’ Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: ,,Kövess engem!’’

Ma, Jézus születésnapján ez az evangéliumi rész van kiosztva. Jézus minden szinten azt kérdezi Pétertől, hogy „szeretsz-e engem?” Nagyon fontos ez Jézusnak, hogy sokszor, sőt állandóan kimondjuk, igen Uram, szeretlek. Többször el kell mondani, ismételgetni, hogy szeretjük őt, nem azért mintha Ő süket vagy amnéziás lenne, hanem azért, mert nekünk kell ismételgetni, el ne feledjük, hogy mindenek felett szeretjük. Ez a szeretet feltétele, hogy ő megbízzon minket azzal, ahogy az evangélium mondja; legeltesd az enyéimet, a bárányaimat (bárányok a keresztények, akik ismerik Jézus hangját, vagy áldozati állat) és kétszer mondja: juhaimat (egy évesnél fiatalabb →juh. Az ártatlanság, szelídség, a kiszolgáltatottságot megadóan viselő magatartás jelképe). A pásztorkodásunknak ez a feltétele, mert Jézus szeretete nélkül mit fogunk tanítani? Hogy fogjuk táplálékkal ellátni az embereket, azokat az embereket, akik vágyakoznak Isten után, ha nem a szeretet ereje hajt? Szeretet nélkül nincs senki, aki átadja, nincs, aki prezentálja, nincs aki, őszintén megmondja, hogy mit vár el Isteni az életünk dolgaiban.

Ebben a részben azt mondja, hogy mikor fiatal voltál, oda mentél ahova akartál… Ez nem csak a fiatalságra vonatkozik, meg az öregedésre, hanem arra, amit utána mond: ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezed (kitárod a kezed Isten felé = átadod magadat), más övez fel téged, oda visz, ahova nem akarod. Ez a „nem akarod” azt jelenti, hogy egynek érezzük magunkat Istennel, és azt mondjuk, hogy szeretünk, felvállalunk Téged, pásztorkodunk a Nevedben. Ez a „megöregszel” lélekben való megöregedés, kiteljesedés, beérés. Így akkor megérthetjük azt, hogy kiterjesztik a kezünket Isten nevében. Ő rakja ránk a palástját, az övét, és onnantól kezdve az az erő ural, ami a lelkünket, testünket átjárja, elszállít oda is, ahova nem is gondoljuk. Eleinte nem is akarjuk, vagy nem is hisszük, hogy minket el lehet valahova szállítani. Ez a valahova a másik lét, a felemelő lét, aminek a kezdete a szeretet, a szolgálat elvállalása, és utána a teljes isteni működés megengedése, ezek fantasztikus dolgok!

Jézus azzal folytatja ezt a részt, hogy „kövess engem”. Ez a felszólítás Istentől  többször előfordul az életünkben. Emlékszem, mikor Horányban Jézus mutatott egy sast egy ágon, és azt mondta, hogy „szakadj már el, hogy repülj, indulj!” Ez ugyanazt jelenti mint, hogy kövess engem. Kövess engem a dolgaimban, amit mondok, ahova vezetlek, ahova akarok menni veled, hogy neked adtam a köpenyemet, hogy felruházzalak. Ő kiterjesztette MAGÁT ránk, és oda visz, ahova eleinte nem akarunk menni. Majd akarunk, mert átadjuk magunkat. Látod Őt, tartod magad a végtelen szeretethez, ez minden szinten követéssé válik. Legyen ez a követés egy alap, egy életstílus. Krisztust követjük, ránézünk, s az összes többi olyan, mint mikor ülsz a vonaton, és csak a végállomás van az eszedben, az üdvözülés, a Krisztushoz menetelés. Míg robog a vonat, futnak el melletted a fák, futnak el melletted a házak, a világ, a világ dolgai, nem állsz meg, nem szállsz ki, hanem a végcélra nézel . Mikor követed/átadod neki magadat, egyre jobban fut el melletted a világ, az életed azért, hogy berohanj az örök életbe.

Jézus Krisztusnak   ez lesz a legnagyobb ajándék, amit tőled kaphat.

JÉZUS KRISZTUS A FÖLDRE 2027 ÉVE SZÜLETETT

 Pável Márta

JÉZUS KRISZTUS  A FÖLDRE 2027 ÉVE SZÜLETETT.

Jn 21,15-19 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?’’ Ő azt felelte: ,,Igen, Uram, te  tudod, hogy szeretlek!’’ Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd  bárányaimat!’’ Majd másodszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia,  szeretsz-e engem?’’ Azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!’’ Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd juhaimat!’’ Aztán  harmadszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?  Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: ,,Szeretsz-e  engem?’’, és azt felelte: ,,Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy  szeretlek!’’ Ekkor így szólt: ,,Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda  mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.’’ Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: ,,Kövess engem!’’

Ma, Jézus születésnapján ez az evangéliumi rész van kiosztva. Jézus minden szinten azt kérdezi Pétertől, hogy „szeretsz-e engem?” Nagyon fontos ez Jézusnak, hogy sokszor, sőt állandóan kimondjuk, igen Uram, szeretlek. Többször el kell mondani, ismételgetni, hogy szeretjük őt, nem azért mintha Ő süket vagy amnéziás lenne, hanem azért, mert nekünk kell ismételgetni, el ne feledjük, hogy mindenek felett szeretjük. Ez a szeretet feltétele, hogy ő megbízzon minket azzal, ahogy az evangélium mondja; legeltesd az enyéimet, a bárányaimat (bárányok a keresztények, akik ismerik Jézus hangját, vagy áldozati állat) és kétszer mondja: juhaimat (egy évesnél fiatalabb →juh. Az ártatlanság, szelídség, a kiszolgáltatottságot megadóan viselő magatartás jelképe). A pásztorkodásunknak ez a feltétele, mert Jézus szeretete nélkül mit fogunk tanítani? Hogy fogjuk táplálékkal ellátni az embereket, azokat az embereket, akik vágyakoznak Isten után, ha nem a szeretet ereje hajt? Szeretet nélkül nincs senki, aki átadja, nincs, aki prezentálja, nincs aki, őszintén megmondja, hogy mit vár el Isteni az életünk dolgaiban.

Ebben a részben azt mondja, hogy mikor fiatal voltál, oda mentél ahova akartál… Ez nem csak a fiatalságra vonatkozik, meg az öregedésre, hanem arra, amit utána mond: ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezed (kitárod a kezed Isten felé = átadod magadat), más övez fel téged, oda visz, ahova nem akarod. Ez a „nem akarod” azt jelenti, hogy egynek érezzük magunkat Istennel, és azt mondjuk, hogy szeretünk, felvállalunk Téged, pásztorkodunk a Nevedben. Ez a „megöregszel” lélekben való megöregedés, kiteljesedés, beérés. Így akkor megérthetjük azt, hogy kiterjesztik a kezünket Isten nevében. Ő rakja ránk a palástját, az övét, és onnantól kezdve az az erő ural, ami a lelkünket, testünket átjárja, elszállít oda is, ahova nem is gondoljuk. Eleinte nem is akarjuk, vagy nem is hisszük, hogy minket el lehet valahova szállítani. Ez a valahova a másik lét, a felemelő lét, aminek a kezdete a szeretet, a szolgálat elvállalása, és utána a teljes isteni működés megengedése, ezek fantasztikus dolgok!

Jézus azzal folytatja ezt a részt, hogy „kövess engem”. Ez a felszólítás Istentől  többször előfordul az életünkben. Emlékszem, mikor Horányban Jézus mutatott egy sast egy ágon, és azt mondta, hogy „szakadj már el, hogy repülj, indulj!” Ez ugyanazt jelenti mint, hogy kövess engem. Kövess engem a dolgaimban, amit mondok, ahova vezetlek, ahova akarok menni veled, hogy neked adtam a köpenyemet, hogy felruházzalak. Ő kiterjesztette MAGÁT ránk, és oda visz, ahova eleinte nem akarunk menni. Majd akarunk, mert átadjuk magunkat. Látod Őt, tartod magad a végtelen szeretethez, ez minden szinten követéssé válik. Legyen ez a követés egy alap, egy életstílus. Krisztust követjük, ránézünk, s az összes többi olyan, mint mikor ülsz a vonaton, és csak a végállomás van az eszedben, az üdvözülés, a Krisztushoz menetelés. Míg robog a vonat, futnak el melletted a fák, futnak el melletted a házak, a világ, a világ dolgai, nem állsz meg, nem szállsz ki, hanem a végcélra nézel . Mikor követed/átadod neki magadat, egyre jobban fut el melletted a világ, az életed azért, hogy berohanj az örök életbe.

Jézus Krisztusnak   ez lesz a legnagyobb ajándék, amit tőled kaphat.

SOK MONDANDÓM VOLNA…

 SOK MONDANDÓM VOLNA…

   Jn 16,12-15
   Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket   a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja   mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Ő majd  megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.   Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz,   és kijelenti azt nektek.

  Jézus búcsúzkodása már érezhető, akár a fenti biblia résznél, akár akkor amikor a mi általunk megünnepelt Pünkösdre, a Szentlélek lejövetelére utal.   Ő biztosít minket arról: nem hagylak el árván titeket, visszajövök hozzátok.

Ezen egy kicsit elgondolkoztam, hogy ha valaki igazán elhitte Izraelben, hogy Jézus Isten, mit érezhetett akkor, amikor Jézust megölik? Vagy mit érezhetett arra a gondolatra - ha tényleg rájött...-, hogy Ő Isten, hogy el foga veszíteni, mert emberi formában van és el fog menni. Mindenkinek fáj, ha a nagyanyja, nagyapja, anyja, apja, gyereke stb. elvesztése, de ez semmi ahhoz képest, amikor valaki tényleg felismeri, hogy valóságos Isten Jézus, és Őt elveszti. Ez egy olyan bődületes fájdalom, hogy szinte elviselhetetlen.

 Jézus tudta, hogy vannak köztük olyanok, akik ezt értik, és Jézus mondta, hogy nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. De indirekt módon utal rá, hogy eljövök hozzátok, a Szentlélekkel utal, azt próbálja megértetni, hogy az is Én vagyok. Tehát már itt  Jánosnál, a Szentháromság nagyon pontosan kirajzolódik. Eléggé nyilvánvaló, ahogyan folyamatosan egymásba olvasztja, hogy ti láttok engem, mert én élek, ti is élni fogtok, Én az Atyában vagyok, én pedig ti bennetek, így segítségül összemossa nekünk is a Szentháromságot. Nem mondja ki, hogy az isteni működésnek a három megnyilvánulása, és mindegyik értetek van, és mindegyik, ha titeket meg tud csípni, akkor mindegyiknél ugyanaz  a cél, ami visszavisz az Atyához, a végső eredményhez. Jézus próbálja ezt a maga finom módján az emberiség tudtára hozni. Mikor azt mondja, hogy „ti láttok engem, mert élek, és ti is élni fogtok”. Ezt ott ők helyben nem fogják fel, mert nekik csak az él, akit szemmel látunk. „Ti is élni fogtok” Az Élek az nem azt jelenti, hogy azért él, mert most ott látja, hanem azt jelenti, hogy Én is élni fogok örökké, mert Én az Isten vagyok, és ti is élni fogtok, ha Bennem vagytok, mert azt mondja, hogy ha „szerettek Engem, megtartjátok a parancsolataimat, veletek legyen mindörökké az Igazság Lelke.” Nem hagy el bennünket.

 Uo. „ Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni” (Erről még majd bővebben lesz szó.) Mikor Isten szól a lelkünkben, mindig azt kérdezi az ember, talán most már képes vagyok az Ő végtelen igazságát elviselni. Jézus Krisztus folyamatosan szól, tanít, fegyelmez, nevel. Igaz, sokszor nehezen emészthető, nagyon kemény közlést ad.  De Ő pontosan tudja mikor épült be a lelkünk tudatába az újabb adagja, és mikor jöhet a következő. Igen, Jézus Krisztus „mondja a magáét” és ezt soha, senki nem tudja sem betiltani, sem elhallgattatni. Úgy vélem, hogy a mai emberek ezt a részt biztos, mélyen nem értik meg. Pedig meg kéne és élni kellene vele.

Az Istennek ez egy nagyon szép, egyrészt búcsúzása, vigasztalása, a Szentlélekre irányítottsága, és a mi biztosításunk, hogy Ő nem távozik soha az életünkből. 

Isten adta, közvetítette Pável Márta

LEGYETEK ÉBEREK

 Vasárnapi gondolat

LEGYETEK ÉBEREK

„Senki sem tudja még a Fiú sem!” Lehet, hogy ez azért van Márknál így írva, mert hangsúlyozni akarja, hogy ezt az időpontot senki nem tudja, csak az Atya. Vagy az is lehet(?), hogy Jézussal Istenemberrel sem tudatták az időpontot, de ez lehetetlen, mert Ő Isten. Attól se lehetett félni, hogy Jézus elszólja magát, vagy felelőtlenül, mondja, hogy emberek, holnapután készülődjetek, mert vége. Nem, ez sem lehet. Valószínűleg Márk evangélista így egy erős túlzással hangsúlyozta, az éberségre felhívás miatt. Ez az evangéliumban többször is elhangzik, felhívás arra, hogy mindig magunkba kell nézni, állandóan kérdezzük meg magunktól, hogy mi éberek vagyunk-e?  

Ma láthattátok ma volt egy kedves papi látogatónk, egy vendéggel együtt, akiket végigvezettünk; a tószegi magántemplom, kereszt, keresztút, piramis, nagy sas komplexumon.   Érdekes volt ez a mai látogatás, mert mikor a pap megkérdezte, hogy miből van a keresztút képeinek kerete, mondtam, hogy tepsiből. Elképedtek a találékonyságunkon. Válaszom: igen, Isten segítségével, súgásával minden megy. Ők mondják; ezek már mérnöki teljesítmények, amik itt vannak, mondom: hát igen, Isteni teljesítmények. Felmerült a kérdés, hogy ez sok pénzbe is kerül, mondom igen elég sok pénzbe is került, de még senki sem szegényedett el, senki sem siránkozott, sőt talán észre se veszi, hogy ezt kiadta, mert közbe az Isten ad neki máshonnan.

   Jézus az oltár mögött áll – odatettük…-, a pap eleinte csak nézi, nem szólt egy szót sem, majd kérdezte, hogy miért áll itt? Mondom, mivel nincs egyházi papunk, Ő a mi Főpapunk. Erre a X atya mondta..., hogy ha megint jövök, fogok  misézni. Mondtam neki, köszönöm, és hogy Jézus itt fog állni örökkön örökké. Nézi, hogy miért aranyoztuk be kezéből kijövő vért? Mondom, mert nekünk SAS-oknak Jézusból nem vér folyik, hanem Fény. Látható, volt hatása.  Ekkor mondta először ki  X. atya, hogy nagyon látszik, hogy az Isten keze van rajtunk és ez egy áldásos munka, mert különben ez lehetetlen lenne. Igen, így van. Jól esett a látogatásuk, köszönjük.

Menjünk vissza a vasárnapi evangéliumhoz.

Bevallom, én ettől a végső órától nem félek, egyáltalán nem. Ma mikor bejöttem Jézus szobrához, mint mindig, most is elragad, más világ az Övé.

Váratlanul érkezik, ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mikor az ember elesik, most éppen J. mondta, hogy előbb nagyon  elesett. Egy pillanattal előtte nem tudja, hogy el fog esni és egy pillanat múlva a földön hasal az ember. Én nagyon sokszor  estem el, és komolyan megsérülök, már vigyázok minden léptemre  ne   és mégis elesek. Többnyire semmi előzménye nem volt, hogy elesek, és utána csak az a kérdés van, mégis miért, hogyan esetem el?  Hogyan történt, hogy hirtelen  meghaltam? Ugyanilyen, egyikre sem számítasz!

Legyetek éberek, nem tudjátok, hogy melyik pillanatban jön el a távozásod ideje, mondja Jézus. Hiába mondod azt, hogy nem esel el, hiába mondod, hogy nem, ez olyan gyors lesz, mint ahogy elesel, vagy meghalsz. Ez pillanat alatt megtörténik, ezért hangsúlyozza háromszor is, hogy legyetek éberek, mert nincsen külön idő. Neki az egész életed egy idő. Ő azon belül bármelyik pillanatban jogot formál arra, hogy visszavegye az övét, a lelkedet. Nem fog előtte bejelentkezni. Nem fog előtte névjegyet küldeni, hogy otthon vagy-e jóember 8 óra 10-kor, mert jönnék érted. Nem. Ez egy nagyon fontos tanulság, hogy legyetek éberek, mert ez nem vicc. Ugye sokszor halljátok egymástól, nem hiszem el, hogy meghalt, hiszen tegnap még beszéltem vele, semmi baja sem volt…!

Úgy kell élni, hogy ne kelljen félni távozni sem. Semmitől sem kell félni, ha rábíztuk már életünkben magunkat Krisztusra. Ugyanis ha el kell menni, akkor az lesz a jó, mert Isten így akarja, és amit Ő akar, az nekünk lesz jó. Amit mi akarunk az nem biztos, hogy bejön, mert mi csak kis sávban látunk és nem tudjuk bölcsességgel sem belátni az egész létünket. Ezért miért félnénk? Mert ha a halállal is csak jó történik veled, mert odaadtad az életedet annak, Aki adta,  Ő akarhat helyetted, akkor neked semmi aggódni valód sincs, de semmi. Akkor legyen gondod, ha nem adtad oda és helyette intézkedsz. Akkor meg vannak ásva a gödreid, és bele is fogsz esni. De ennek te vagy az oka.

Minden pillanatunkat úgy éljük, hogy éberek legyünk. Éberség Isten felé, hazafelé!

Isten adta, közvetítette Pável Márta

AZ ISTENI KAPU…

 Vasárnapi gondolat

AZ ISTENI KAPU…

János 10,1-[1]

Ma azon gondolkoztam, hogy az ember látja az anyja, vagy a nagyanyja képét fiatal korában, aztán, látja öregen, aztán lát egy színészt milyen jól nézett ki, majd látja 70-80 évesen, öregen, kissé melankolikus lesz. Aztán az ember magára néz, de tudatában az van, hogy 18 év körüli az arcom, aztán a tükörből visszanéz egy öregember, az már keményen gondolkodásra késztet. Ritkán lát az ember így ilyen távolságból, ahogy most én,  el kell gondolkoznia azon, hogy miért van a mi tudatunkba az, hogy nem akarjuk tudomásul venni az elváltozásunkat, az elmúlásunkat, minden elvesztését.

Nekem ez az 50. anyák napja, így különösen végig gondoltam, először anyámat, nagyanyámat, mind a kettőt, és rájöttem, hogy mindenkinek boldogtalan volt az élete. Aztán mentem feljebb a Szűz Anyához, nem mondhatni, hogy Szűz Anya repesett az örömtől, hogy a halott Fiát foghatta. Szt. Terézt sem mondhatjuk, mint lelki anyánkat boldognak, mert nagyon sokszor bántották, menekült, és lelkileg kínozták. Ha összeszedem az engem érintő öt földi/égi anyát, akkor azt kell, hogy mondja, hogy mindegyiknél bebizonyosodott, hogy a Föld az nem jó hely. Inkább csak kivezető, célra vezető hely. Ezek az anyák mindegyike megtette a magáét. Mindegyik alkotott valami olyat, hogy mi emberi lelkek itt ülhessünk, talán akiknek a célra vezetés  megtörtént. Ezért teljes szívünkből hálásnak kell lenni  és megköszönni az Úrnak, mindenkit  tiszta szívből, akár élő, akár halott anyánknak, vagy nagyanyáinknak. Megköszönni a folyamatosan velünk lévő égi segítő Szűz Anyának, A. Szt. Teréznek is. Boldogok lehetünk, sok anyával vagyunk ellátva, s minket ezek az anyák nagyon vigyáznak, ezért legyünk nagyon hálásak.

Ez a jó pásztor ünnepe egy nagyon kedves vasárnap. Elgondolkoztam ezen is, hogy van, aki ismeri az Úr hangját, valaki nem, viszont mindenkiben az Úr lelke van. Miért lehet az, hogy vannak, akik nem hallgatnak az isteni hangra? Olyan régóta léteztek Isten nélkül, hogy elvesztették a hallásukat Istenre? Akik hallgatnak, valószínűleg visszafelé, az égi haza felé haladnak, vagy éppen nem zuhannak akkorát. A másik fele pedig, aki nem követi a hangját, meg föl se ismeri,  lehetséges, hogy olyan rég elvadult, régóta süket lett, lelkileg/ hallásilag teljesen  eldurvult. Jézus tudja, hogy az emberek akkor sem mind értették, hogy mit akart ezzel mondani, ahogy ma sem értetik.

Úr elmélkedésben   egy hasonlatot mutat, az agy felfokozott működéséről, mikor kívülre kerül a fizikailag mérhető tartományból, de akkor is létezik ilyen  állapot…,   ez is lehet egy kapu. Buddhistáknál is van kapu, van kapuőr is, Krisztus is azt mondja, Én vagyok az ajtó, a kapu. Ez a „kapu” egy nagyon érdekes dolog, mert a keleti emberek tudják, hogy vannak kapuőrök, akik ijesztgetik azt, akinek nem kell, vagy még nem jutott el addig, hogy bemenjen. Ez a kapu valahonnan, valahova visz, de eddig senki nem mondhatta - Jézuson kívül-, hogy Rajtam keresztül megy be üdvözül, ki-be jár, és legelőre talál. Tudomásom szerint, a katolikus vallás az egyetlen, és azért is egyetlen, mert az Isten személyesen emberi formát felvéve csak ebben az egy vallásban jött el. Egyik sem mondja: „Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár …” . Ezt, ha jól meggondoljuk, olyan hatalmat sugall, ami sehol másutt nem fordulhat elő.   Ezen is meditálni kéne, hogy jó-e ez nekünk, vagy nem, mert bűnt tudva és akarva lehet elkövetni, itt pedig Jézus Krisztus  elmondta és ezzel tudjuk!  Isten szemével ez nekünk jó. De ha az ember -aki esetleg azt mondja-, hogy fáradt vagyok, elegem volt ezekből az életből és elegem volt ebből az egészből,  én be akarom fejezni, nem akarom, semmit sem akarok, az már nem jó!  Az Úr pedig biztat, lehetőséget mutat, amit meg sem akarnak az emberek látni, pl. mikor azt mondja, ki-be jár stb.. Megadja nekünk azt a lehetőséget, hogy tudatosan „ki-be járkálhassunk”, hogy nem fog félni attól, hogy kint ragadunk, és nem fél attól sem, hogy ellustulunk, hogy nem fogunk „kimenni” segíteni. Ez egy – sokaknak szinte az értelmetlenségig - felemelt dolog. Ez egy olyan ismeretlen feladat, egy olyan magas szintű megéltetése az isteni dolgoknak, amit eddig nem is értettünk, hogy ez mit jelent. Amikor az Úr mondja, hogy Ő nyitott egy ajtót a Mindenségre, ha te ismered a hangját, utána mész, akkor bevezet az örök élet kapuján. De ha nem ismered a hangját, mert elvadultál, mert nem az Istenre vagy ráállítva, akkor soha az életedben nem mész át a kapun,  mert nem követed, így még azt sem fogod tudni, hogy hol a kapu.

A jó Pásztor velünk marad, az is benne van, hogy nem fut el, ha jön a farkas, hanem védi, tereli, óvja, vezeti a juhait. A mai világban nagyon nagy szükségünk van, hogy nekünk egy olyan szerető Pásztorunk legyen, aki követhető, aki után merjünk menni. A Földön minden instabil, minden megkérdőjelezhető, hogy hihetek-e, nem vernek-e át, mert a mai világ átverések sorozatáról szól.

S akkor mindig van stabil pont, Jézust lehet követni, Ő az a jó Pásztor, aki az életével bizonyította be, hogy egyrészt idejött - tudta mi lesz, hogy megöljük-, mégis megmutatta milyen a végtelen szeretet, hogy Benne van további élet. Igen, lehet Őt követni, Ő nem fog minket becsapni, itt nem kell megzongorázni, hogy igaz-e vagy nem, mehetünk-e utána vagy nem /erre csak a sötét lelkek biztatnak, akik egy rossz „kapuőrök” , akik nem szűrni, hanem minden szinten akadályozni akarnak, hogy üdvösségbe ne jussunk/.

Nekünk egy olyan bizodalmas Istenünk van, aki eljött értünk, előttünk jár és   haza terelget minket az Ő kapuján át.

---

[1] Jn 10,1-10 „Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”

Isten adta, tolmácsolta Pável Márta

EMMAUSZI ÚTON

 Vasárnapi gondolat

EMMAUSZI ÚTON

[1]Az egész földi életünk egy Emmausz, Isten mellettünk megy láthatatlanul, vagy a másik emberben, és megyünk mellette anélkül, hogy felismernénk. Szép történeteket mesélünk el az életéről, még sajnálkozunk is, Ő viszont végig hallgatja anélkül, hogy rádöbbennék, hogy Neki magyarázunk.

Az ember azt is mondhatná, hogy az Isten elrejtette magát előlünk és azért nem ismerjük fel. Az Isten nem akarja, hogy érdekből ismerjük fel, hanem, hogy minden emberben lássuk az Ő lelkét, minden emberben Ő van, így a másik emberben is az Isten lelke vonul mellettünk. Az emberek szeretik elfelejteni, hogy mindenkiben az éltető Lélek Istentől származik, és ha a másik embert bármivel is megbántom, akkor az Istent is bántom. Hiába várja el az ember az isteni segítséget…, Ő sokszor nem az elvárásainknak megfelelően  segít. Nem teheti, mert az akadály mi vagyunk: mert diszharmonikusak az Ő isteni világával, vagy egyenesen engedetlenek: szóval, mulasztással, szeretetlenséggel, így ne is számítsanak semmi különleges kegyelemre, jóra.

Az egész életünk egy emmauszi gyaloglás, ezt be kellene látni. Különös kegyelmi pillanat a kenyértörésnél, amikor rájönnek a tanítványok, hogy Ő az Isten/Jézus Krisztus, de akkor eltűnik a szemük elől. A leckét megkapták, a felismerésük megvan. A késedelmes szívűeknél történik egy visszaút is, ahol érzik, hogy vissza kell menni a többiekhez, s elmondani az örömhírt, hogy megint találkoztak az Úrral. Ez nagyon szép, az Egyház is állandóan elmondja, prédikációkban is hallhatjuk, hogy az örömhírt bármilyen formában tovább kell adni, hogy találkozhatunk az Istennel. Az emberekkel csak az a baj, hogy a nem lángol a szívűek, a késedelmesek a jóra, az a kérdés, hogy meghallják-e, vagy meg akarják-e hallani, amit Isten az emberein  keresztül üzen. Valahogy úgy kellene továbbadni, a hívőknek befogadni a kiemelkedő ünnepeinket is, hogy nem legyen unalmas   az ismétlődő húsvét, karácsony, a különböző evangéliumi részek. Mindig újra fel kellene  fedezni liturgia szépségeit, az isteni üzenetet, de ezt csak úgy lehet, ha lángoló szívvel hallgatják.

Meg lehet-e „sütni” rajtatok egy másik ember lelkét úgy hallgatjátok…, vagy elfásultan, kihűlt lélekkel? Nem lehet kihűlt lélekkel szolgálni, nem lehet kihűlt lélekkel a másik emberben tüzet gyújtani, de sokszor mi is kihűtjük a körülöttünk lévők lelkét.

 Felelősek vagyunk az embertársainkért is, még ha lehűtenének minket. Aki Istenben lángol, az azt mondja, nem hagyom magam, sőt érted is embertársam, az utolsóig küzdök... Tehetünk az ellen, hogy az embertársaink ne belefáradjanak bele a jótéteménybe, ne fáradjanak bele a lángolásba, ha mi Istentől kapott tüzünkkel újra és újra átvilágosítjuk/sütögetjük őket. Vannak olyan emberek, akik  tudatosan, tán  gonoszságból akarják a másikat földbe döngölni, pl., ha minden nap ráöntenek a lelkére jéghideg vizet, és minden nap elmondják neki / gúny űznek belőle/, hogy nincs Isten, akkor egy idő után nem biztos, hogy lehet vele érdemben foglalkozni. Várni kell.

  Egymás mellett haladunk az Úrral az emmauszi úton, aminek felismeréssel kéne végződni, milyen végtelen szerető Istenünk van. Azt is el kéne érnünk - nem csak annak, akinek lángol a szíve, hanem - a másiknak is, hogy engedje ki a szívéből az elkeseredést, a hitetlenséget, a gonoszságot, és hogy befogadó legyen, hogy átpattanhasson a láng, hogy majd ketten égjenek. 

Az lenne a leggyönyörűbb kép a világon, ha az összes ember egyformán lángolva menne Krisztussal hazafelé az úton, hogy megérkezzen az örök égi hazába. Ez egy gyönyörű vágy, tudom, hogy az Istennek is ezt akarná. 

Vasárnapi gondolatot Isten adta, közvetítette: Pável Márta

---

[1]  Lk 24,13-35

   Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással  mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer
   csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: ,,Miről beszélgettek egymással útközben?’’ Ők szomorúan megálltak. Az egyik,  akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: ,,Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?’’ Ő  megkérdezte tőlük: ,,Micsoda?’’ Azt felelték: ,,A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép  előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és  megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a  sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a  hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él.  Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az  asszonyok mondták, de őt magát nem látták.’’ Erre ő azt mondta nekik: ,,Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt,  amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a  Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?’’ És kezdve Mózesen és  valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban  róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha  tovább akarna menni. De marasztalták: ,,Maradj velünk, mert esteledik,  és lemenőben van már a nap!’’ Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor  asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és  odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő  eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: ,,Hát nem lángolt  a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az  Írásokat?’’ Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek  Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük  levőket. Azok elmondták: ,,Valóban feltámadt az Úr, és megjelent  Simonnak!’’ Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy  hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.