Pável Márta
AZ ÉLETÜNK OKA...
Ha végignézem a Naprendszer bolygóinak a működését, s kívülről nézek rá, akkor be kell látni, nagyon esetleges minden. Ha csak a Naprendszert nézem, és félreteszem azokat a tényezőket, amik miatt kialakult, csak a jelenlegi működést figyelve is nagyon kaotikusnak, ugyanakkor nagyon rendszerezettnek is tűnik minden, azzal együtt, hogy eléggé variábilis az egész. Csupa ellentmondás.
Jelenleg szinte mindenhol különböző erejű, de javarészt vulkáni tevékenység játssza a döntő szerepet. A NASA szakemberei szerint az élet alapját ezek a vulkánok is adják. Itt a Földön is ismert, mit tud tenni egy kitörés, ez ellen senki nem tehet semmit, az életünket is elveheti, vagy megsemmisítheti otthonunkat. Az életünkben mára TV-műsorokból tudjuk, esetleg egy yellowstone-i kitörés akár véget vethet az emberiségnek is, és sejtelmünk sincs róla, hogy ez mikor következeik be, íme ismét egy nagy esetlegesség.
Azt is tudjuk már, hogy a Naprendszerben nagyon különböző életfeltételek vagy tevékenységek vannak (hőmérséklet-különbségek, levegő vagy anélküli bolygók, azok összetétele stb.), amelyek még a NASA kutatói szerint is alkalmasak valamiféle élet kialakulására. (Nekem az a bajom ezzel, hogy többnyire még mindig szerves életben gondolkoznak, de ez nem ennek a cikknek a témája.)
Az élet helyet kér és kap, független attól, mi mennyit tudunk erről. Az élet akkor is élet, ha messze nem olyan, mint a miénk. Azt felvethetnénk, hogy – mint vélem/tudom...- a matéria azért van, hogy Istentől távol járó lényeknek legyen hely az észhez térésre, a visszamenetelre. Azt még nem biztos, hogy jól értem, hogy az anyagi világ pl. bolygók, naprendszerek miért ilyen viharosak, kiszámíthatatlanok, veszélyesek. Ugyanakkor mégis logikát látok benne, hogy így legyen, mert a magát részlegesen kiüresítő, anyaggá váló isteni erő célja nem az, hogy szép nyugodtan éldegéljünk, hanem elég rövid időt kapva arra, hogy észhez térjünk és eredeti létünkbe, bele Istenbe visszatérjünk.
Na most nem az a lényeg – amiről nagyon sok szó esik –, hogy milyen és mennyi fajta élet van. A fontos az, amiről ma egyre kevesebbet beszélnek, miért vagyunk itt, s hogyan tesszük ezt az életet gyümölcsözővé. Sajnos azzal semmit sem érünk el, hogy fogyasztunk, szórakozunk, szexelünk, vagy öljük egymást.
Az élettartamra vonatkozólag lennének észrevételeim, mert főleg a fiatalok nem gondolnak arra, hogy meghalhatnak, vagy nagyon ritkán pl. egy temetésen. Aztán ahogy közeledik az élet második felének lehanyatló korszaka, egyre többször eszébe jut az embereknek a halál, de nem biztos, hogy helyes következtetésre jutnak és jó irányváltást tesznek. Majd hetven felé még többször foglalkoztatja az elköltözés ténye, ezt is nagyon különbözően éli meg az ember; várja, belenyugszik, vagy lázad és röhejessé teszi magát. Habár tudni kell, hogy a halál az nem egy végleges állapot, csak egy testváltás, a lélek az marad, ami volt, és folytatja útját, vagy szerencsés esetben visszamegy Istenhez.
Ahogy egy vulkán ellen sem tudunk semmit sem tenni, úgy a halál ellen sem. Ez a hangulat persze változik az emberben, de többnyire valahol talán jogtalannak érzi az ember, hogy eljön érte a halál. Amint szokott..., az történik, hogy a testünk/ruhánk elkopik, már esetleg fejlettségi szintünknek primitív, szűk, nem tudom már így a célját elérni, nem érzem jól magam benne, akkor szenvedés lenne tovább benne maradni. A halállal új ruhát is kaphatunk, ha nem megyünk végleg haza Istenhez. Új esély, megújulás, ezek valójában - úgy gondolom - kegyelmi állapotok. Habár ez nem teljesen katolikus gondolkodás, de nem ártana visszakanyarodni errefelé, tisztább, értelmesebb lenne hitünk megélése is. Szerintem semennyire sem károsodik az Úristen léte, Krisztus értése, sőt felnagyulna a megváltó volta, mert ő az, aki ki tud menteni minket ebből a forgásból. Így sehol sem praktikus, hogy egy kisimított, pontosan beállított világban éljünk, mert az paradicsomi állapot lenne, és soha nem akarnának visszamenni Istenhez. Amúgy is a zavaros lelkek nem is ezt igénylik.
Kung Mester „A Mester így szólt:
– A határt mindenki saját módján lépi át. Mondd meg, hogy milyen határsértést követtél el és megmondom, hogy ki vagy.”
Mert mindig odajutnak a lelkek, amilyen világot akarnak. Mivel többféle dimenzió van, a finomabb anyagi világot igénylő lelkeket biztosan nem riogatja sem vulkán, sem árvíz, mert az nem az a matéria, mint amiben mi élünk, más kategória. A finomabb világokban nem olyan sűrű a test, jobban érzékelhetik az Urat, és jobban vágyódhatnak haza Hozzá. Kérdésem; kell-e egy nagyon hosszú életű lélek, jó lenne-e az Istentől eljövő léleknek egy olyan állapot, amiben sokára lesz vége, a mi számításunk szerint pl. 10 000 év múlva? Ha elgondolkozik az ember, hogy mi az élete célja, megtette-e, s mennyi szenvedés, betegség, fájdalom, csalódás van a földön, akarna-e eddig élni, nem hinném, hogy megnyerné ezt a választást.
Halhatatlan a lélek, különböző és teljesen mindegy milyen formájú teremtényekben, eredete mindegyiknek Isten. Nem cél, hogy örökkön fogva távol legyen. Lehet, ezért nagyon változó a világ, amivel mindent megtapasztalhatunk, jót, rosszat, s életeink minősége folyamatosan kihat ránk, amit mi okoztunk magunknak. Békétlen lélek nem szülhet békés embert. Amiben vagyunk, amit kaptunk, meg ami körülöttünk van, éppen megfelel annak, amit akartunk, még ha tudatosan nem is tudjuk. Az életünk törékeny, bizonytalan ideig tart, hála Istennek, és ezért ezt az életet szerintem nagyon átgondoltan kellene élni, hogy célt érjünk.
Isten nyomon követett bennünket, a mi formánkat felvéve utánunk jött.
Hogy milyen világot akarjunk, hogy mik a lehetőségeink, azt éppen a Földre születésével mutatta meg nekünk Jézus Krisztus. Akármilyen nagy sötétségben is voltunk, ha Felé nézünk, ha Őt akarjuk, kiszabadít minket magunk alkotta fogságunkból.
Karácsonykor az Ő végtelen jóságos leszületését ünnepeljük, s ezzel, hogy világossá tette mit kellene tennünk, egyben a mi hazatérésünket lehetővé tette Istenhez.
Karácsony nem a színek orgiája, az eladósodás ideje, hanem a Földre született Krisztus befogadásának az ideje, az életünkbe, a lelkünkbe, mert a világ világossága közénk érkezett.
Gyalázatnak érzem, amikor az emberek nem jutnak el ennek megértésére.
T Merton: Tauler János mondja egyik beszédében: amikor Isten lelkünket keresi, úgy tesz, mint az evangéliumi példabeszéd asszonya, aki elvesztette garasát és felforgatta az egész házat, míg csak meg nem találta. Belső életünknek ez a ,,felforgatása'' lényeges a lelki növekedéshez, mert enélkül kényelmesen megmaradunk az igazi életszentség többé-kevésbé csalóka elképzeléseinél.
Boldog, örömmel teli, békés Karácsonyt, és hathatós megújulást az új évre!
A KÉP FORRÁSA FB
