Avilai Szent Teréz Templom

Avilai Szent Teréz Templom
Avilai Szent Teréz Templom
Ennek a felületnek felelős kezelője Varga Péterné/ Pável Márta katolikus hittanár. Célunk őskeresztény módon élni és az evangéliumot, a Bibliát, Isten szavát nem elferdítve, hanem Jézus Krisztus tetszésének megfelelően tovább adni. A Biblia örökéletű, szavaihoz tolmácsolni fogjuk a mélyebb megértést is. A legfrissebb írások alább érhetőek el.

2020. június 14., vasárnap

NEM MARADUNK ÁRVÁN

 NEM MARADUNK ÁRVÁN

Több ünnep egymás után, Krisztus feltámadása a húsvét, aztán pünkösd a Szentlélekkel, majd a Szentháromság ünnepe és lezárja a mai Úrnapja. Az Atyát ünnepeljük, Krisztus testét és vérét az Oltáriszentségben.  

 Habár az emberek előtt az Úrnapja főleg a körmenetekkel tetszetős ünnep. A Pünkösd mégis nagyobb ünnep, mert az Egyház megalakulása a Szentlélek eljövetele, aki azóta is velünk van stb.

Az Úrnapja – mint említettem -  egy látványos ünnep, mert körmenettel szokták megünnepelni, és ezzel mintegy  hitvallást is tesznek a világban, hogy mi keresztények vagyunk, mi nem szégyelljük a hitünket, mi végig visszük az Oltáriszentséget az utcákon, hogy megmutassuk, hogy Ő velünk van.

Ismert, hogy Jézus földi létekor sokan féltek, hogy eltávozik, akkor árván maradunk. Az árvaságtól mindenki fél. Sajnáljuk is magunkat tisztességgel.  Az árván maradás az egy önsajnálati faktor. Emlékszem rá mikor anyámat temettem…, most már teljesen árva vagyok érzés bejött, pedig akkor már 50 körül voltam... Az árvaság kérdése bejön Jézussal kapcsolatban is, a nép egy része tényleg fölismerte, hogy Jézus az Isten- mekkora hatalmas dolog ez…-, és fizikailag nem fogja tovább látni, valós fájdalom. Hogy lélekben velünk marad, azt pedig annyira nem hitték, embernek első sajnos az, amit megfoghat, szemmel láthat.

S akkor valóban azt érezhették, hogy ők árvák. Az Úr ismervén az embert, azzal vigasztalt minket, hogy nem hagylak árván titeket, elküldöm nektek a Szentlelket, hogy legyen veletek.  

Prohászka Ottokár: „Úrnapja

A szent áldozás lélek-vétel, a szent áldozás Krisztus-rámborulás, Krisztus-átfolyás, Krisztus belémhatolása. Az isteni Megváltó azért jött a világra, hogy bennünk egy más világot emeljen ki, fejlesszen ki, tegyen vezetővé. Ezt csak akkor tudja tenni, ha az Ő lelkét önti át a miénkbe. Azután a nagy gondolatokat, érzéseket, azokat a nagy kitartásokat, azokat a nagy reakciókat. Nekünk mindnyájunknak erre van szükségünk. Azt mondja: ,,Én vagyok a te lelked gyökere. Nemcsak gyökered vagyok, én a te életed vagyok, a te kenyered vagyok, a te véred vagyok, a te hited vagyok, a te életenergiád vagyok.''

Isten adta, meghallotta Pável Márta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

AZ ISTENT KERESŐK GYAKRAN CSALÓDNAK…

  Pável Márta AZ ISTENT KERESŐK GYAKRAN CSALÓDNAK…   Sokszor tapasztalt dolog, amiről az alábbiakban írok, hogy - most mindegy miért, ...