MENJ A „FÉNY” FELÉ, HA JÓT AKARSZ MAGADNAK!

Pável Márta hittanár

 ( A cikk majd a Magazinunkban is megjelenik.)

Ez a keresztények, a buddhisták és az összes komoly vallással foglalkozó  ember tudása, mert -szerintem - a jógik és az összes halottas könyv mind-mind ezt ajánlja: jól tenné, amikor valaki meghal, hogy a „fény” felé megy,  ez egy abszolút igazság.

„Árvai Attila Ragadozók. Ne menj a fény felé. Sseootndrp,1h30icln:230 t016ml99clTp5luh4ma1le49f0mh09cmug1g  „· 

Ennél valótlanabb, -nekem - butább írást még nem olvastam, pedig sok kókler írogat mindenfélét. Ez vezeti a negatív listát, nekem ez egyenesen a sötétség ajánlása.

Utánanéztem Árvai Attilának, írónak tüntetik fel. Hááát, mit mondjak? Idézem: „Test és lélekvesztő, energetikai táplálék és fizikai rabszolga vagy, születésedtől kezdve a halálod pillanatáig…. Amikor eljön az idő, belépsz a szellemi síkra, vagy (asztrál síkra) ott szépen folytatódik a megvezetések sorozata: megjelenik a fény a sötét alagút végén, amit majd alig vársz, hogy elérj... Halálod után a fényár elérése, tulajdonképpen egy "reset gomb", ahol újra definiálnak: kompletten eltüntetik korábbi emlékeidet, majd mehetsz vissza szenvedni, oda ahonnan jöttél. Tehát: ne menj a fény felé.” (kiemelés tőlem)

Elég volt ennyit idézni ebből a szörnyűségből, bőven elég is, és nem akartam kedvet sem csinálni az olvasására. Mi nem leölni való, energiákkal táplálkoztató áldozatok vagyunk, hanem saját ego, a gőg éri el azt, ahol vagyunk.

Csak, hogy az író úr tanuljon egy kicsit, ha már erősen tévútra tévedt, bár tudom, úgy sem fog, de legalább aki eddig józanul hitt, meg is maradjon abban.

- Szóval, mi, emberek olyanok vagyunk, mint a sötét bolygók, akiket Istentől hozott lelkünk éltet, ami fényes. Aki ezt besötétíti, az olyanokat ír, mint Á.A.

- A sötétség a fény hiánya, s ezt sokan tudták: Plótinosztól, Szt. Ágostonon át mindenki.

- Nézze végig a Ghost filmet, sokat tanulhatna belőle.

- Olvasson halál élményeket, és láthatja: a jó a fény, tehát Isten visszaküldi tisztulni.

- Isten nem belőlünk étkezik –ahogyan körülírta-, hanem magába akar fogadni (visszafogadni!!!) a végtelen Fénybe, ahonnan eljöttünk! De amíg valaki sötét, ez nem fog sikerülni, s meg sem érti miről beszélek!.

- Ehnaton fáraó véletlenül vette a Napot isteni megtestesülésnek? Nem hinném, mert egy zseni volt.

- Biblia: Lukács 1, 67-79. „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” 

- uo. Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek” (Jn 3:21)

- uo. Jn 6, 22 A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, 23 de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség!

-uo. Jn 1, Ige. 2 ' volt kezdetben Istennél. 3 Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. 4 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 5 A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl.6 Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve.

7 Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. 8 Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.  9 Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. 10 A világban volt, a világ Ő általa lett, de a világ nem ismerte fel őt.

Keleti irodalomból:

- Miután a szív és a lélegzés szorosan összefügg egymással, ezért a világosság körforgásba hozását egyesítenünk kell a lélegzés szabályozásával. Ehhez elsősorban a fülnek a világosságára van szükség. http://buddhizmus.network.hu/blog/buddhizmus_klub_hirei/a-vilagossag-korforgasa-es-a-lelegzes-szabalyozasa

- A Középkori És Újkori Filozófia Története 22.o.”… A fényességtől megfosztott világi hatalmak sorsa meg van pecsételve. Krisztus u.i. földre szállása alkalmával a világ minden erőit alapjukban rázta meg… A Pistis Sophia antropológiája szerint u.i. az ember három részből áll. Fényből, mely által a felső, isteni világgal rokon; a pneumából, amely a bűn felé vonja; végül a testből, amely létrejöttét a világegyetem összes hatalmasságainak köszönheti. A fény, melyben része van, képessé teszi arra, hogy döntsön szabadon a jó és rossz között; a test ellenben kényszerűen vonja a gonosz felé.”

- A seb az a hely, ahol a fény beléd hatol. Dzsalál ad-Dín Rúmí

Folytathatnám a felsorolást bármeddig. Persze ha valaki nem akar hallani, nem is fog.

Ha spirituális szinten valaki nem érti a dolgokat, akkor írjon irodalmat, vagy amit akar, de ezt NE! Á.A. író úrral nem tudom, hogy mi történt, nem ismerem (vagy mindig is ilyen volt?), de nem is szeretném megismerni, s nem tudom, hogy melyik ujjából szedte ezt a téveszmét, a szörnyűséget össze, hogy kerüljék a fényt stb. Magában mindenki azt gondol, amit akar, de ha a népet butítja, azt nem hagyhatom. Az a baj, hogy nagyon sok ember keresi az Istent, de nem autentikus helyeken teszi. Isten nem a sötétség, hanem a világ világossága, az Isten az abszolút Fény! Semmi másra nem vágyhatna az igazán hívő ember, minthogy isteni fénnyel egyesüljön, hazaérjen. Ezt akarja megfúrni? Micsoda sötét dolog ez?! Ha valaki egész életében a pincében él, azaz lelki sötétségben, ha halálában meglátná a fényt, maga elé kapná a „kezét”, mert tiltakozik, nem akarja az Istent. Pont ezért reinkarnálódnak. Akik a Fénybe mennek, nem fognak sehova sem visszamenni. Pont ez a Krisztus nagy tette, hogy magából is ajtót nyit nekünk a Fény felé. (Nekem elhiheti, teológiát végzett hittanár vagyok!) Senki nem akar mibelőlünk élni, ez ócska rémisztgetés! Ez egy őrület, egy abnormális dolog. Azt gondolom, hogy nagyon jó lenne, ha mielőtt valaki írogat, megbeszélné vagy megnézné szakemberrel, hogy miről ír. Nem tudom, hogy milyen író ez az úr, ismétlem nem is érdekel, de az biztos, hogy bárhol látom, elfordulok, mert felháborítónak találom, hogy ilyet kell olvasnom, és az embereket ilyennel butítja.

De kérek mindenkit, NE HIGGYE EL, HOGY NEM A FÉNY FELÉ KELL MENNI, HA MEGHAL, MERT A SÖTÉTSÉG AZ NEGATÍV ERŐ!

„Szükség van a rosszra, hogy tudd, mi a jó. Szükség van a sötétségre, hogy tudd, mi a fény. „Matt Haig

 

 

 

 

 

SZERETET, ELLENSÉG szeretete….

„Prédikáció „

Pável Márta

 

Ez a mai evangélium rész minden nem hívő embert kiborítana, és azon gondolkozna, hogy mit szeressek az ellenségemen,  hogy tartsam oda a másik orcámat is, és a nem hívő meg van győződve, hogy a katolikusok nem normálisok. Szóval ez   így összefoglalná. De ezt lehetne másképp is értelmezni.

A másik értelmezése meg nekem az, hogy amikor az Olimposz hegyen egyszer elmélkedtem, és Jézus a legmagasabb fenyőfánál felül nőtt, tehát olyan 20 méteres lehetett, és a kereszten volt,  a fenyőfa helyett kereszt volt. Ő nézett le, és kérdeztem Tőle, hogy haragszol-e azokra, akik megfeszítettek?  Azt mondta, hogy nem, mert óvodások.

  Engem egy örök életre megrázott, mert ez az óvodások szebb, mintha én azt gondolnám, hogy ökörre se lehet haragudni, ha megrúgott. De hát az óvodásra sem, mert azt se tudja, hogy mit cselekszik. Nem lehet számon kérni azt, aki nincs azon a szellemi szinten, hogy mit csinál a másikkal. Végig se gondolja, hogy esetleg Isten emberét üti, vagy azt gyalázza meg, vagy annak hazudik, ez nem jut el a tudatáig. De gyakorlatilag, ha buddhistásan nézem, ökör szinten van.   Ezt már annyiszor mondtam, hogyha én felolvasnám a Bibliát vagy Origenész az ökörnek, és helyébe hozzám vágja a fejét, vagy belém rúg, akkor nem az ökör a hibás, hanem én.

 Ezt kell meggondolnom, hogy az ellenség az ellenség-e? Ha annak fogom fel, hogy velem egy síkon van, és  megrúg, akkor vagy egy síkon van velem, vagy én vagyok a hibás, hogy így kezelem, és nem azt nézem, hogy karmikusan hol tart, a különböző nemességi fokokban hol tart. Ugye a medvével se állsz oda vívni, meg az ilyennel se, mert úgyis ő győzne. Az egyik a hülyeségével, a másik az erejével. Vagy mind a kettővel, nem?

Tehát tudnom kéne, hogy hol a határ. Itt nem feltétlenül arról van szó, hogy pofoztasd magad egy szerencsétlennel halálra, hanem arról, hogy el se kezd az akciót, mert nem érdemes. Na most ugye ez áll a számítókra, a hazudozókra, a két színűekre, mindenkire, hogy nem kell nekünk arra a síkra lemenni, óvodások ahhoz képest, ahol mi vagyunk, és a mi lelkünknek igazából nem is szabadna emiatt fájni.

De a bajok… azok vannak…, hogy az a baj a bajokkal, hogy az ember sokszor nem tudja megfelelően helyére tenni a dolgokat. Tehát valaki megsértett, valaki megbántott, vagy esetleg valaki meghalt, vagy valaki nagyon beteg. Az valóban  baj, mi még nem tudjuk olyan magas szinten kezelni a megbántást, vagy akár a halált, ami egyenes folytatása tovább az életnek,  hogy ne érintsen minket ezek a dolgok, amelyek így történtek.

Szeretet.

Először is a szeretet, az ellenség szeretete, előbb megbeszéltük, hogy nincs is ellenség, mert   aki egy szinten van, az nem lesz ellenséges. Ha pedig nincs egy szinten, akkor nem lehet ellenséges, csak sokan úgy vélik, ha rosszul szemlélik az életed, hanem egy elmaradt lény. A  kutya is megharaphat, de azt nem mondod, hogy ellenségednek, hanem hát ilyen. …   

A másik az, hogy irgalmazni kell, meg megbocsátani a másiknak. Hát az emberek azt elvárják, hogy Isten bocsásson meg nekik, de van, aki évekig tárolja a haragját, meg évekig beteszi a másikat jogtalanul egy skatulyába, meg duzzog valami miatt. Na most ha Isten is duzzogna ránk évekig a tetteid miatt, nagyon rosszul járnál, tehát ezt is el kell felejteni, ez az evangéliumi részben  így mind benne van, hogy ezt is felejtsük el.  

Nekem ami a fő mondata  a mai evangéliumnak; amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak nektek is mérni.  

Visszataszító, ha valaki tudja mit kellene csinálni, csak hogy éppen nem azt csinálja. De én mindenkit óvok ettől, hogy bárkinek eljátszd az eszedet, hogy mekkora „szent vagy”, és nem úgy élsz. Ez iszonyatos ronda dolog, hogyha forgatod a szemedet, és közben kiderül, hogy teljesen mást csinálsz. Ez nekem Istenkáromlás. Ez az Isten tettének a meggyalázása, ez az utunknak a megtiprása. Tehát ilyet nem szabad csinálni, hogy valaki  mindenkit megszól, mindenkit bekategorizál, és ő nem úgy él . Akkor kussoljon!  

 A szeretetet…, az Isteni szeretetet nem bírjuk elképzelni, hogy milyen. Gondolkoztam már rajta, sokat mert Isten nem emocionális szeretettel szeret.

Azt se mondhatom, hogy igazságos szeretettel szeret, mert akkor együnket se kéne szeretnie,   hát akkor, hogy szeret? Valóban, lehet, hogy kicsit úgy is szeret, mint egy nő  szereti a hülye gyerekét. Hogy ha bedobja az ablakot, nem vágja agyon, megcsináltatja az ablakot és megkéri, hogy máskor ne dobd be. Ha valami nagy rossz dolgot csinál, lehet, hogy rövid időre bezárja valahova, de utána megint szóba áll vele, és ha elcseszi az életét, új életet kap.

Akkor Isten lehetőséget ad … visszatapsolja, hogy lehetőséget ad ezt elszúrtad, kapsz egy másikat. Ez nem, hogy nem keresztényi, hanem nagyon is isteni irgalmas segítséget jelent. Hogy az Isten újra enged próbálkozni. Na most azt a szeretetet, amit ember gyakorol,  abban viszont van egy kis hamisság.

Egyrészt van benne vérségi, mert a genetika az valahol még a testeken keresztül is átugrik,.. annak a rezgése… Másrészt van benne egyfajta önzés is, mert hogy hát azért jó lesz szót fogadni anyámnak, apámnak…, nem fog adni nekem zsebpénzt. Vagy pl. 14 éves korodban ez előfordulhat, vagy nem veszi meg azt a cipőt, amit akarsz, hát … szeretetet mutatok. Vannak őszinte szeretetek is, ritkán, de az nem az,  mikor  valamiért összevesztek, és magadban esetleg eltemeted, vagy rondákat gondolsz rá, akkor az nem őszinte szeretet volt. Mert ha föl tud bosszantani egy mondat vagy valami, akkor az nem volt őszinte szeretet, megértés hol van?   Például házastársak között, van a szerelem, aztán utána van (??? lesz???) a szeretet?  Főleg, ha van két-3  gyerek,   kénytelen vagyok szeretetet mutatni, vagy szeretni, hogy ott ne hagyjon, vagy szét ne essen a család, vagy ne legyenek árvák a gyerekek. Azt akarom ezzel mondani, hogy a szeretet a Földön sokszor megalkuvás. Érdek. Netalántán önző érdek. A  szeretetnek feltétel nélküli szeretetnek kéne lenni, én meg azt gondolom, hogy többnyire feltételhez fűzzük a szeretetet. Rendesen viselkedik velem, törődik velem, rendesen beszél velem, számíthatok rá, hogy valami barter üzletbe szeretünk.

Nézd meg, hogy a kutyát, azt barter üzletben szereted-e? Azt kell mondanom, nagyrészt igen. Olyan aranyos, olyan cuki, meg tudom gyömöszölni, na meg ugat is, mikor kell. Ha egyiket se csinálná, csupa szerény lenne, nem ugatna, néha megharapna, kérdezem, szeretnéd-e úgy. Én biztos vagyok benne, hogy nem. Ugyanez áll mindenre, hogy a szeretetünk az nagyon messze van az Isten-i meg nem értett szeretettől, mert fogalmunk nincs, hogy még mire képes az isteni szeretet. Azt mondjuk… látjuk, hogy még eddig nem pusztította el az emberiséget, tehát ez egy hősies tett tőle. De hogy még mire képes, azt nem tudjuk. Azt sem tudjuk, hogy bennünk fellángol-e valaha olyan szeretet, amikor tudom úgy szeretni a sas társamat, hogy utána nem szedem a batyumat és szó hang nélkül otthagyom. Tudom-e úgy szeretni a családtagjaimat, s mindenkit, hogy azt érezzem, hogy nekem nagyon fájna, hogyha nem lennének. Mert valahol összeköt ez az isteni lélek, ami közös bennünk. Ott van benne egy olyan potenciál, amit esetleg még fel lehet virágoztatni, ha még esetleg ránk hallgatna, így esetleg hazamehetne. Tehát ez a szeretet, ez mindenkire vonatkozna.

 Végezetül az ellenség. Ugye mondtam az előbb, hogy ne vegyük úgy, hogy ellenség. Hanem úgy vesszük, hogy fejletlenebb lélek, nem megvalósult karmával, vagy éppen rossz sorsa teljesedik rajta. Ha arra gondolsz, hogy milyen rossz lesz neki hosszú időkön keresztül. Hogy mennyi haragot, durvaságot, téveszmét hordoz magában, egy állandó gyűlölködő, szavainkat kiforgató, ellenségeskedő, mindig megsértődő valaki, akkor neked azt látni kell azt, hogy ez lélekben beteg. Az nem ellenséged. Az egy hiányos, beteg ember.  Most tök mindegy, hogy ki. Milyen távolságra van Tőled? Nem veheted ellenségnek, hanem azt veheted, hogy segítségre szorul.

Nem azt mondom, hogy mindig lehet rajta segíteni, nem… csak ritkán. Isten sem futkározott földi életében senki után, nem kapta el a vérző asszonyt hogy erőszakkal meggyógyítsa, hanem Ő fogta meg Istent. Tehát segíteni az ilyeneket úgy lehet, hogy békén hagyod, és amikor látod, hogy segítségre szorul, akkor halványan megemlíted, hogy segítesz, de persze nem engeded magad szétrúgni. Azzal együtt a segítséggel mindig nyitva kell lenni az ajtónak, még akkor is, ha úgy érzed, hogy úgy viselkedett, ahogy nem kéne.

 Igen, most sokakban fölmerül, hogy mi van a tőlünk elmentekkel? A lelkünkben   ne tápláljunk haragot, mert nem azon a szinten vannak, még ha itt voltak se értették egészen az egyre szigorodó utat, mert akkor itt lennének. Tehát ne egy síkon kezeld az öklöt, meg a kocsma előtt üldögélőt, meg az utcasarkon álldogálót, meg az egotól megőrültet, meg a rangkórságtól szenvedőt. Nem vagyunk egyformák. Te fölfelé mész az ég felé, te átrezegteted magad, te fénnyé akarsz válni, ő meg itt vízszintes irányba akar boldog lenni pl. férfit, vagy nőt, rangot, pénzt akar , s ennyi.

Ha valaki vízszintes irányba akar boldog lenni, nem fogja Isten úgy segíteni, ugyanis nem Isten, hanem a maga dolgát akarja tenni, minek segítené? Nem ezért született a világra, hogy  elpocsékolja a talentumait.  Azért született a világra, hogy üdvözüljön, hogy felismerje, hogy a lelke egyre fényesebb, ha haza kell menni. Aki földi dolgokat akar. Hacsak nem ha pl. 2 milliméteres a lélekedénye, hogy azt mondja az Isten, jól van, még egy milliószor születsz,   akkor nem fog neki grátisz segíteni. Mert miért segítene? Az Isten egy szuper lény, aki tudja, mit miért csinál, ok-okozati törvények vannak, akár tetszik, akár nem, ezek vannak.   Ő az életet azért adja, hogy ezzel te előbbre juss. Tehát itt az isteni szeretet nem az, hogy nem szeret, hanem tudja, hogy mikor fordítod rossz irányba, mikor elég, mikor süllyedsz már annyira meg, hogy baj lesz, akkor azt mondja, hogy jó, akkor fordítsunk, akkor befejezzük, kezdjük elölről. Tehát ezt az isteni szeretetet nem értheted. Sokkal logikusabb, sokkal emberibb, és sokkal istenibb, mint gondolnánk.

A mi szeretetünkkel csak próbálnánk utánozni az Istenét, amit most már elmondtam, ez se csöpög az Isten szeretettől. Ha visszatekintek a ma elmondottakra, akkor azt mondom,  az emberiség egy részére azt mondhatom, hogy azért nem ellenség, mert nincs egy síkon velem. Ez nem ugyan isteni szeretet, de muszáj vagyok így gondolkozni, ha túl akarom élni az emberiséget, ha nem akarok kétségek, bánatok és könnyek között élni, akkor azt kell mondanom, hogy mégis így gondolkozom, mert azért ez nem bűn, de így mégsem az igazi isteni szeretet jegyében zajlok le, ezt értsétek meg.

- Ámen. 

 

Pável Márta

ÁRAMLÁS (hívő megközelítésben)

Hogyan kezdődött a felismerés…?

Flow/áramlás, tudtam erről az elvről, de eddig nem foglalkoztam vele. Valamelyik nap este azt éreztem, hogy nagyon sok minden baj húz, hogy aggódom pár dologért, diszkomfortos voltam. Hirtelen megálltam, mert belül egy hang megszólalt,   áramlás, hagyd, hadd múljanak a dolgok, menjenek, ahogy akarnak. Akkor hirtelen kiengedtem a kezemből mindent,   mint egy szél elvitte, megkönnyebbültem, majd elkezdtem gondolkozni, hogy mi volt ez. (Minden nélkülem is megoldódott…) Azt tudom, hogy kintről irányítanak, azt tudom, hogy olyan dolgokat mondanak, amiről nem, vagy alig vettem tudomást.   Erről az áramlásról (flow) régen hallottam, elkezdtem ezen gondolkozni, és utánanézni, rájöttem, hogy mi ezt csináljuk, csak teljesen másképp, más síkon. Többször tesszük elmélkedésben, hogy lekötjük magunkról a gondokat, kapcsolatokat, otthagyjuk Istennek, akkor is hasonlóan engedjük ezt az áramlást. Átadjuk Istennek, úgy legyen, ahogy jónak látja, egy darabig megy is, majd sajnos csak visszakötjük mi újra ezeket. 

 

Maradok ennél az áramlás magyar szónál. Egy szó mennyiféle tartalmat hordozhat. A pszichológia köztudatba ez a flow szó be van írva Csíkszentmihályi Mihály nevéhez, írása és munkássága nyomán. Miután a könyvét – ismét –, alaposan elkezdtem olvasni rájöttem, két malomban őrlünk, hogy egy szó, egy fogalom teljesen mást, két dolgot jelent. Rögtön az elején két olyan idézetek közlök, ami messze nem fér össze azzal, amit én gondolok. 17.o. (https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/flow.pdf) „… a vallás csak időleges sikereket könyvelhet el az élet értelmetlenségével való harcban; nem ad végleges választ. A történelem bizonyos pillanataiban a vallás képviselői meggyőzően magyarázták el az emberi lét problémáit, és hihető válaszokat adtak. Kr. e. a IV. századtól Kr. u. a VIII. századig a kereszténység Európában terjedt el, az iszlám a Közel-Keleten lett népszerű és a buddhizmus Ázsiát hódította meg. Ezeknek a vallásoknak több száz évig sikerült olyan kielégítő célokat tűzni az emberek elé, melyeknek életüket szentelhették, ma azonban egyre nehezebb elfogadni világnézetüket. A forma, melyben igazságaikat közlik – mítoszok, kinyilatkoztatások, szent iratok – többé már nem ébreszt hitet a tudományok és a racionális gondolkodás korában, még akkor sem, ha igazságtartalmuk változatlan maradt. Lehetséges, hogy egy nap majd fölemelkedik egy erőteljes új vallás, de addig is azok, akik a jelen vallásokban keresnek vigasztalást, gyakorta azzal fizetnek lelki békéjükért, hogy hallgatólagosan nem vesznek tudomást arról, amit a világ működéséről tudunk”

S ami végleg meggyőzött, hogy nekünk ehhez semmi közünk:

uo. 23.o „Ne reménykedjünk abban, hogy cseles módszerekkel hamar célt érünk. Némelyik ember a tudatba vetett misztikus hittel azt várja, hogy addig még nem tapasztalt csodákra lesz képes, és hogy abban, amit ő a szellem birodalmának hív, bármi lehetséges. Mások azt állítják magukról, hogy képesek szellemekkel kommunikálni, elmúlt életekbe belépni és mindenféle természetfeletti érzékkel rendelkeznek. Ha nem vesszük számításba a nyilvánvaló szélhámosokat, akkor ezekről a be számolókról általában kiderül, hogy öncsalásról van szó – olyan hazugságokról, melyekkel egy túlságosan érzékeny elme áltatja önmagát.”

Az igaz, mindenkinek joga van ebben a témában is úgy gondolkodni, ahogyan csak akar, hívőként vagy materialistaként, csak a megállapítások, a vélt igazak mások, még az is lehet a saját rendszerében igaz, de hogy összességében mi az igazság, az egy nagy kérdés. Az én rendszerem, ami Jézus Krisztus követésén alapul és nem osztozik ezzel a felfogással, bármennyire is sokat idézett, népszerű a pszichológiája.

El kellett döntenem, mi fér abba amit erről gondolok:   az ő könyvéből a materialista pszichológia fogalma, mert lehetséges, hogy akik ebben dolgoznak, azoknak segítség is, de nekem a rendszerembe ez úgysem fér bele, úgyhogy innentől fogva senkinek se kell a kettőt összevetni, mert köszönőviszonyban sincsenek egymással, hála Istennek.

Egyszerűen magyarul ÁRAMLÁS az, amiről írok.  Részemről (Isten segítségével) spirituálisan gondolom el az áramlást, s valóban nem sok köze van a kettőnek egymáshoz.  

Mi is az ÁRAMLÁS spirituálisan?

Vannak dolgok, amelyek anélkül jól teszik a dolgokat, hogy az ember beavatkozna, például minden beavatkozás nélkül ilyen egy folyó, amely A-ból - B pontba     csakúgy…. folyik. A folyók régebben tudták a dolgukat, mert hagyták, például a Nílus, mikor hagyták, rendesen elöntötte a földeket, termékenyítette, átáztatta, majd utána jó termést hozott. Nagyon sok folyó így tenne, ha nem építenék be kastélyokkal a partját, s nem akarná az ember szabályozni azt, ami működne, mert a természet tudja mit kell tenni. A Tisza is ilyen, ha nem szabályozták volna agyon, akkor nem futna le az országból a vize, hanem kiönthetne, feltölthetné a természetes tárolókat is, átitatná két oldalon a földeket stb. De nem, ebbe is beleszólt az ember, sajnos.

Az életünk tulajdonképpen ilyen folyó, csak az ember a szabad akaratából elfelejtette honnan és hova folyik. Miután a „honnan”-t is meg a „hová”-t is elfelejtette, így olyan mint a céltalan vitorlás, akinek semmiféle szél sem kedvez, és hánykódik az életében. Ő maga próbál kapaszkodni és újabb fogódzkodókat kitalálni.

 Valamennyire persze nekem is kell időnként kapaszkodni, úton vagyok…, de   nem úgy, hogy lényegesen gátolnám magamat, mivel a felismert célom irányába tartok, csak néha gátolom a haladást. Amit meg tudok tenni, hogy én úgy áramolhassak, hogy az a legkisebb súrlódással járjon. Nem olyan könnyű, mert testből és lélekből = ember vagyok, és nem mindig azonos erővel tudok lelkesen áramlani. Főleg, ha közben összekapaszkodom (kötődöm) egy csomó másik lénnyel, családdal, gyerekekkel, barátokkal. Ez egy szeretetcsapda (meg kell oldani*[1]), ami lényegesen lassít az áramlásban. Nekik is más és más a sorsuk, de tudok-e – ha kapaszkodom lényekbe –, úgy áramlani, ahogy kell? S őket is gátolhatom.

 Tudok-e akarni úgy áramlani, vagy megakadok…, ha féltem őket, akiket a szeretet = sokszor kötődés, vagy a ragaszkodás (ami pl. a buddhizmusban elvetendő dolog), erős emocionális viszony, az elvesztéstől való félelem, halál, mennyire lök vissza a cél felé való „vidám” áramlásban.   

A JELENBEN kellene, az isteni jelenben LENNI, akkor NEM AGGASZTANA SE MÚLT, SE JÖVŐ.

Gondoljunk bele, hogy ha az életünket hagyjuk áramolni, mert tudjuk honnan jöttünk, mi az eredetünk, mennyivel könnyebb, mintha nem tudjuk és akadékoskodunk, állandóan fontoskodunk. Céltalanság (és eredetismeret) nélkül bedobozoljuk magunkat, önmagunk gátjává válunk. Nagyon nagy lelki intelligencia kell ahhoz, hogy valaki tudja a különbséget, hogy hol a határ, mi a jó, mi a rossz, mikor válik hanyaggá, és mikor válik skrupulózussá. Nagyon-nagyon nagy intelligencia kell és az áramlás egészséges hagyása, ami végül is leghasznosabb lenne, ez egy különlegesen fejlett léleknek egy tulajdonsága lehet.

Azt gondolom, hogy az áramlást nagyon nehéz megtenni, mert a lelkes ember úgy gondolja, hogy mindent nekem kell elintézni, mindent nekem kell felügyelni, és ha nem teszem, akkor hanyag és nemtörődőm vagyok. Sőt állandóan forog az agyuk, hogy mi hogyan legyen. Pedig ha felismernék a bedobott energiát, ami állandóan dolgozik a tudatunkban, meg a végeredményt – ami többnyire nem is tőlünk függ –, elkeserítően rossz hatásfok jönne ki. Ez a téves működés szinte mindenkiben benne van. A mai ember sokat gyötrődik (sőt a társadalom tudatosan félelemben is tartja), elmúlik valami, jól vagy rosszul alakulnak a dolgai, mi a szerepe, miről tehet, miről nem?

Az ÁRAMLÁS ilyenkor nem akadálytalanul történik.  

Mi történik máshogy? Arra gondoltam, hogy semmi sem áramlik önmagától, valaminek valami felé lejteni, húzni, csalogatni kell, szívni, serkenteni kell.  

Ekkor kötöttem össze ezt az áramlást Istennel. Amikor odaadom a szabad akaratomat, amikor elengedem a világot, amikor azt gondolom, hogy nincs szükségem semmire, és odaadom Istennek, legyen úgy, ahogy akarod, ekkor az odaadás miatt Ő húzni-vonni fog a határa felé, jön a pneuma, és az áramlással úszom a végső célba.

DE ez nem olyan, mint a döglött hal, úszik az árral, és mi azt mondjuk, hogy az élő hal szembe úszik. Pontosan…, nagyon is élőnek kell lenni, hogy tudjam elengedni magamat, a szabad akaratommal helyesen tudjak élni. Először erősnek kell lennem ahhoz, hogy feladhassam magam Istennek. Nagyon erős hitűnek kell lenni, mert többségükben az emberek nem hisznek abban, hogy hazaviszik őt az isteni hazába, és csak az erősebbek csinálják végig. Odaadás kell, az egész életemet az áramlásra kell szenteljem, engedékeny legyek, ami a Végtelen felé visz anélkül, hogy minden partmenti ágba megkapaszkodnék. Ha az isteni folyóra bízom magamat, akkor nem kapaszkodhatok a fűzfába, majd a következő fűbe-fába, mert akkor nem tudok sodródni az áramlással. Istenbe vetett bizalom kell, hogy jó felé visz, jó tempóban, de elötte tudnom kell a célt, hogyan és mi felé akarom magam adni? De lehet rosszul is dönteni, ugyanígy más irányba is vihet az áramlás, a szétesésbe is. 

Tudom, nehéz az ember sorsa, nagyon nehéz az átadás, nem erre neveltek minket. Ami szépnek és jónak tűnik, hogy első a család (többnyire Isten elé téve…, majd elvárják, hogy ezt Isten támogassa…), hogy úgy érzik, hogy a család az övék, és hogy ehhez vélt vagy valós feladata van. Az aggódás a mi életünk része, erre vagyunk szocializálva, nem tudunk lemondani róla. Sokan azt gondolhatják, nem is kell. Nem úgy kell működtetni az életünket, hogy ezzel az önmagunk, haladásunk gátjává váljunk. Nekünk át kéne az Istennek mindent adni, akkor nyugodtan úsznék az árral, áramolnék békésen Isten felé. Tudatosítani magunkban, semmi és senki sem a miénk, ha a miénk lenne valami, a sírba is vihetnénk.

Ha őszinték vagyunk magukhoz, akkor belül érezhetjük, hogy folyamatosan hadonászunk lelkileg, küszködünk mint disznó a jégen, teljesen feleslegesen, nem mi irányítjuk más emberek sorsát, dolgát (ez egy téveszménk). Ha gyerekünk van, egy idő után részinformációkat tudunk róla, úgyis tudom, hogy azt fog csinálni, amit akar. A világ is, ha háborúzni akar, bármit teszek, megteszi. De ha hazafelé tartok Isten felé, ha a szeretet ömlik belőlem, a fény rezgése, akkor mindent megtettem a világgal is, magammal is, ez az állandó aggodalmaskodás ellenszere.

Ha az ÁRAMLÁSOM során elgyengülök, mert akikhez ragaszkodtam, azokra gondolok, a megoldás az, hogy újból és újból adjam oda Isten kezébe azokat, akiket szeretek, ezzel a legjobb helyre adtam. A szabadság szeretetével, hogy azokat még jobban adjam oda, hogy ők is ki tudjanak lépni a harcból, be tudjanak menni a partról a folyóba, ÁRAMLANI…

---

[1] *Szeretni kell, de nem ragaszkodni. Feladatunk van, de nem akadályozhatjuk a másikat folyásában/áramlásában, mert mi úgy gondoljuk.

Pável Márta EMBERI VÁGY, HOGY JÉZUS RÁNK NÉZZEN?

 

Pável Márta

EMBERI VÁGY, HOGY JÉZUS RÁNK NÉZZEN?

Többször látom, hogy különböző variációkban átdolgozzák a Torinói Lepel Jézus Krisztus arcát, és kinyitatják a szemét.

Az emberek tudat alatti vágyálma lehet, hogy rájuk nézzen az Isten? Megdöbbentő /de tetszik is/, hogy az utóbbi időben a Facebookon egyfolytában látom, hogy a Torinói Lepel Jézus arcát különböző módokon manipulálják úgy, hogy kinyissa a szemét, forgassa a fejét, hogy élő legyen. Az emberek szívében ezek szerint ott a vágy, hogy „szemezhessenek” Istennel, hogy élőként láthassák, hogy kommunikálhassanak vele, hogy valós legyen a kapcsolat. (A kép a Fb.-ról)

 

Ez a vágy nagyon szép, de azt is tudniuk kéne, hogy az Isten emberi formát öltve  Jézus Krisztusként, amikor meghalt ill. feltámadt, feljebb emelte ezt a kapcsolatot a fizikai létből az égi /spirituális létbe. Itt valahogy megakadt a kommunikáció, s az egyházak sem szorgalmazzák ennek a megélését, hogy Jézus Krisztus nemcsak, hogy rád néz, hanem érzi minden feszülésed, minden bajod, örömöd stb. Egy magasabb szintű kapcsolatot hozott létre az emberrel. Minden gondolatodat, minden, akár ideológiai, filozófiai, vagy egyéb problémádat tudja. Ember, neked kell kész lenni, hogy ezt az égi kapcsolatot megfogod, hogy lereagálod, mert ez egy finomabb kapcsolat, ez már nem a testre, hanem sokkal magasabb szintre vonatkozik, lélek a lélekkel való találkozásra késztetne. Az embernek szüksége lenne a valóságra való felrázásra, de hogyan viselkedik, ha megkapja ezt. Prohászka pár sorával érzékeltetem: Igen, az emberiség lelke olyan, mint a víz, mely a tűzön melegszik és forr, mihelyt pedig elhúzzuk a tűzről, siet túladni a lelki erőmegfeszítéseken s petyhüdt, lusta s érzéki lesz. https://gondola.hu/media/prohaszka/Prohaszka09.pdf

Ha mégis túl lép valaki az anyagi létén a lelkében is, akkor már nem kell a manipulált kép, mert az igazi bármikor elérhető, ha befogadtad Jézust. Onnantól akár hallhatod is a lelkedben, benned van, mert mindenütt ott van, de sajnos csak kevesekben tudatosul.

Viszont, ha tudatosan és hittel befogadtad, akkor tudsz Vele beszélni, akkor élővé válik a kapcsolat, és ez a háromdimenziós látás képe átmegy egy örökösen élő képbe.  

Aki élt már egyedül, tudja, milyen természetes dolog a magánbeszéd. A lenyelt szavak marják az embert. Megkönnyebbülünk, ha kikiálthatjuk kínunkat. Aki egyedül hangosan beszél, mintegy a bennünk lakó Istennel társalog. Victor Hugo

 

Kis segítség, mi legyen az ÚJÉVI változásod…

2024.12.29. ISTEN DOLGA AZ ELSŐ

Isten sugalmazta, leírta Pável Márta

 Az Ószövetségből, Sámuel könyvéből olvasok fel egy részt. „²²Anna nem ment fel. Azt mondta a férjének: »Nem megyek fel, amíg el nem választom a gyermeket. Akkor majd felviszem, hogy jelenjen meg az Úr színe előtt, és végleg ott is maradjon.«

²⁴Amikor aztán elválasztotta, felvitte magával, három fiatal bikával, három véka liszttel és egy korsó borral együtt, és elvitte az Úr házába, Silóba. A gyermek még kicsinyke volt.

²⁵Amikor levágták a fiatal bikát, odavitték a gyermeket Hélihez. (a főpap – szerk.)

²⁶Anna ekkor így szólt: »Kérlek, uram! Életedre mondom, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki előtted álltam, amikor itt az Úrhoz imádkoztam.

²⁷Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem.

²⁸Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál.«
Ezután imádták ott az Urat.”

Ebből az ószövetségi részből szeretnék pár gondolatot megosztani. Itt ezt Anna cselekedte, aki Héli főpaphoz ment,  ahogy fent olvasható. Ez eléggé megható, mert ugye könyörög a gyerekért, hogy neki is szülessen…, majd meglesz a gyerek, utána elviszi Héli főpap elé azzal, hogy én visszaadom az Úrnak. Mekkora nagy lélek az ilyen! Egyet téved azért, mert azt mondja, hogy kölcsönbe adom, mely idő alatt kölcsönben kell lennie. Csakhogy azt felejtette el, hogy az Úr neki is kölcsönbe adta a gyereket. Tehát ő a kölcsönt kölcsönbe adta, mert a gyerek nem az övé. De amikor valaki annyira szeretne egy gyereket, hogy biztos éjjel-nappal azért imádkozik, meg ki tudja, hány állat vérét szórták szét ez ügyben, akkor mégis mekkora hite van, hogy leteszi a Héli főpaphoz a gyerekét, hogy bánjon vele, hogy az Úré legyen, és nem mond időt. És nem mondja azt, hogy mi történik közben a gyerekkel. Lehet, hogy soha az életben nem akar hozzá visszamenni, mert Isten „elvarázsolja”, és marad a főpapnál, papnak. Ő nem arra mondja, hogy egész időre kölcsön adom az Úrnak, hanem azt, hogy mely alatt kölcsönbe kell lennie az Úrnál. Ez másra is érthető, az emberek itt egymásnak ki vannak osztva, anya a gyereknek, a gyerek, az unoka a nagyszülőnek, az anyjának, az apjának, egymással kölcsönösen átható hálózatban vagyunk.

Mindenkit kiosztott az Úr valakinek, s nem azért osztotta ki, hogy a pokolba taszítsa, hanem azért osztotta ki, hogy hazavigye ahhoz, akitől jött: az Úrhoz. Minél lelkibb az az ember (a szülő), lehet, hogy nem érti meg a gyerek, lehet, hogy átkozza, lehet, hogy mindenfélét mond rá (az érezhető hite miatt…), de az, ha igaz szülő és istenhívő, akkor tudja, hogy őneki az Istenhez kell szállítania, mert csak munkálkodásra kapta kölcsönbe.

S lám itt van, ahogy mondja az Anna, hogy ő addig kölcsönbe adja, ameddig neki (az Úrnak) kell. Ha az Úr azt mondja neki, hogy énnekem végleg kell, akkor visszaadja a kölcsönt, amit kapott, és belenyugszik, mert soha nem is volt az övé, minden lélek Istené. Tehát ez az, hogy csak abban téved Anna, hogy nem az övé, hanem az Úré, ő kapta kölcsön, és ő csak a kölcsönt adja vissza. Egy olyan alázatot takar ez a rész, amely az embert tényleg megindítja, és azt látja, hogy a zsidóknak is mély hite volt helyenként. Ezt nekünk tisztelni kell.

A másik, ami ma elhangzik a Lukács evangéliumából, (amikor ma a Szent Család ünnepe volt, én ezt egy kicsit furcsának érzem, hogy Szent Család ünnepén beteszik ezt a részt, hogy a 12 éves Jézus elveszik a templomban. ) Ezt nem is részletezném, hanem azt, amikor kérdezi Jézus - ami az embert kissé gyomron vágja -, hogy miért kerestetek engem, nem tudjátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem. Ez a mondat egy 12 éves gyerek szájából, ha elhangzik, az már mindent elmond, hogy ez a gyerek nem ember. Egy gyerek 12 évesen ilyet nem mond. Ez égi hatalom, amikor  nem érdekli, hogy ott anyja van, meg apja van, hanem csak az Isten dolga érdekli. Jézuson annyira látszik, hogy föntről éppen megérinti a Földet, nem tapad senkihez, és nem érdekli, hogy szemrehányást tesz az anyja, apja, bárki, hanem neki egy fontos: az Isten dolga.  Ez is megrendítő, hogy ő tudja, mert egyértelmű, hogy Istenember, hogy mi az Isten dolga. Ő tudja /az emberek közt egyedül Ő tudja…/, hogy miért jött ide. Ő mindenkivel ellentétben megrendíthetetlenül tudja a dolgát.   

Egy kérdést fel kéne hozzátok tenni. Mikor Jézus felteszi a kérdést, miért kerestek engem a földi dolgok között? Miért kerestek engem ott, ahol én nem lehetek? Miért vártok el tőlem olyan dolgokat, ami nem az Atyám dolga? Ti, akik papok vagytok, meg sasok, meg sasjelölek, megkérdeztétek-e ezt a világtól, tudattátok-e velük, amikor tőletek mást kértek /ami ellenkezik az isteni feladatoddal/, hogy tegyél meg, hogy elsősorban neked az Atyád dolgaival van dolgod? Leállítottad magad? Esetleg egy vásárlás, vitatkozás, szeretetlenség, vagy bűnös tettek közben ez eszetekbe jutott, mint Krisztus követőknek? Tudatosan úgy éltek, hogy Nekem az a dolgom, azért vagyok itt a Földön, hogy hazamenjek, és az Atyám tetteit kell képviselnem a Földön.  Főleg, ha pap vagy. Megfogadtad, felszenteltek, Atyád dolgait kell cselekedned! S ez valami szinten mindenkire vonatkozik, mindnyájan apostoli munkára küldhettünk.  Ez a mai részből kiemelendő, és magadra fordítandó, hogy van-e benned annyi erő, van-e benned annyi tisztesség, van-e benned annyi akarat, hogy ha el is pártoltál, visszaállítod magad. Visszaállítod

magad, mivel Krisztus követők vagyunk, 12 éves Krisztus ezt mondja bele a szívedbe, bele a fejedbe, bele a tudatodba, akkor neked, az Istent hívőnek/követőnek, ezt kell csinálnod, hogy az ő dolgával kell elsősorban foglalkozni. Nem mondta senki, hogy ne tanuljál, ne szerezz jó jegyeket, ne legyen családod, ne legyen

rendes öltözéked, ne legyen rendes lakásod. De ne legyen luxus, ne legyen sznobság!  Semmi ne legyen benned, ami bűnös. Isten jól ismer minden embert, tudja mi van szívedben, a gondolataidban, meg lehet minden, ha leveszed a kezed az anyagról / a világi dolgokról, akkor sem lesz semmiben sem hiányod, mert utánad fogja szórni az Úristen azt, ami neked szánt.

De szenvedni fogsz, nem fogod elkerülni, ha nem Rá nézel, ha kapaszkodsz bármibe, amit nem neked szántak, csak felesleges küzdés lesz az életed. Mindig vedd figyelembe, hogy az Úristen dolga az első, s ez a mai nap üzenete, zárd így az évet, hogy ezt gondold végig, és kezd úgy az ÚJ ÉVET, hogy lélekkel, ésszel és szívvel rakd össze: ki az első, a második, és az összes többi utána.   

Isten áldjon meg mindenkit a 2025-ös évben!

2024.12.24. PRÉDIKÁCIÓ KARÁCSONY, -KIVÁLASZTOTTSÁG, -HÁLA

 

2024.12.24. PRÉDIKÁCIÓ KARÁCSONY, -KIVÁLASZTOTTSÁG, -HÁLA

/ Isten segítségével:Pável Márta/

Ma gondolkoztam, hogy mi szépet lehetne,  karácsonyi megközelítésként adni. 

Jézus oldaláról, hogy lehetne jobban megközelíteni, amikor nem is értjük azt, mi igazából a jelentősége, hogy milliárdnyi, sokszoros milliárdnyi lény közül, hogy minket kiválasztott. Most nem hiszem, hogy rontana az, hogy még másokat is kiválasztott, de az, hogy minket kiválasztott, hogy közénk jön, fölveszi ezt a formát, ez gyanúm szerint valami különleges megbízás ez nekünk.

Valami különleges jelzés, hogy ezt az egész történelmi tényt felfogjuk, mert Krisztus születése léte, itt léte  tény. Az, hogy feltámad, az is történelmi tény, mert kb. 800 embert tanuja volt rá. Tehát a föltámadni meg csak Krisztus tud, aki Istenember. Tehát az, hogy Isten közénk jön, ezt ma ünnepeljük - most mindegy,  nem fontosan az, hogy pontosan mikor született-, de ez a mai ünnep azt is jelenti, hogy jelzés felénk, hogy ennyire kellünk Neki.

Nem is bírjuk felfogni aggyal, hogy az Isten kicsoda, meg sem értjük, hogy mi a végtelen Fény, és mi itt vagyunk lassan, kb. 40 éve, mindig érezzük, hogy még mindig tud a Fényéből olyat mutatni, ami megpusztít, amit addig nem ismerünk.  Ő Fénye az minden energián, minden anyagon, mindenen túlmenő Fény.    Ő ebből a végtelen hatalomból lejön, és belepréseli magát egy emberi formába, csak azért, mert itt vagyunk mi, emberként.

Az ember elgondolkodik ezen, hogy mi lehet rajtunk az, amért ő ezt megtette értünk. Azt tudjuk, hogy Isten mindenkit szeret, mert mindenki az ő lelkéből van. De ez egy, hogy kiválik, a mindenhatóságából, hogy ebbe az igazán fájdalmas létformába 40 évet körülbelül itt eltöltsön, miattunk.  Meg kéne keresni az okot magunkba, vagy Istenben, hogy mi ez az ok? Talán az, hogy nagyon sokrétű lelket adott nekünk,  érzünk mély lelket tépő fájdalmakat, vagy érzünk olyan összetételű/mélységű gondolkodást, amivel túl tudnánk lépni mindenen.

Attól, hogy Ő tudja, hogy mi van bennünk, milyen potencia, de mi ezt nem tudjuk, tán csak néha kicsit sejtjük.   Azon is el kéne gondolkozni, hogy miért vonz minket, embereket…, szerintem mi alábecsüljük magunkat és sokan ezért viselkednek állati módon. Minden mással foglalkozunk, mint kéne. Nem fogjuk fel, hogy ez egy milyen végtelen tett volt, hogy Ő eljött hozzánk.    

Még folytathatom azzal is, amikor megölték, akkor nem azt mondja, hogy felejtsetek el, hanem itt hagyja az Oltáriszentséget, itt felhívja a figyelmet a Szentlélekre, és akivel minden pillanatban ostromból minket, hogy belénk költözhessen. Isten nem egoista, nem konok, nem gőgös, nem sértődik meg /pedig millió okot adott erre eddig az emberiség…/, Neki semeddig sem tartana az az egészet megsemmisíteni. De Ő nem akar minket megsemmisíteni, hanem annak ellenére, hogy cudarul bánt vele az emberiség, még mindig a lehető legtöbbet adja, és minden pillanatban megpróbálja elérni azt, hogy a lelket visszavigye a végtelen hazába, az öröklétbe.

Az emberek ezt -szerintem -nem fogják fel. Helyette „elbárányozzák, elbirkázzák”, elnyálazzák, „eltélapózzák” ezt az ünnepet. Sajnos a többség nem fogja fel azt, hogy ezzel is, hogy közénk jött felemelte az ember tudatát, mert ki akar bennünket rázni az anyagba szorult világunkból, meg akarja mutatni, hogy mi mik vagyunk, hogy Neki ez miért volt érdemes, hogy miért kellett megtennie.  Azt gondolom, hogy utolsóként megemlítve a szeretet egy nem átlagos formáját is megtapasztalhattátok ezzel is.

Mi nem tudunk így szeretni, és el sem bírjuk képzelni azt a szeretetet, amikor jót teszek, megölnek, és akkor se hagyom ott, hanem folyamatosan ostromlom ezeket a lényeket. Ekkora szeretetet egy ember nem bír el képzelni, és az ő szeretete még ettől is nagyobb. Mert ha picit, ha egy morzsányit mész Hozzá, akkor ő egy kenyérnyit rád önt. Ha egy kenyérnyit mész hozzá, ezerannyit  önt rád. Tehát csak egy picit kell lépned felé, és Ő mindig rád ömleszti magát, mert a szeretettel az Ő lelkét vissza akarja tenni a végtelenbe, ahonnan eljöttél.

Ez a karácsony éjjel a születés ünneplésének az éjjele, erre hívja fel a figyelmet, hogy te egy nagyon kiváltságos helyzetben vagy.

Ezt kéne hálásan megköszönni az Úristennek, hogy mindig velünk van. Megköszönni a tizenketteket, megköszönni a papságunkat, és megköszönni, hogy itt vagyunk egymásnak. A templomunkat, és ezt az egész felemelt életünket.

Ha megnézem az embereket, annyira nyomorultak tudnak lenni, és érhet minket bánat, tragédia, akármi, Vele fel tudunk állni. Akkor is tudjuk, még ha alig   ismerjük Isten dolgait, hogy akkor is Ő ott van, soha nem hagy el, érezzük a szeretetét. Jó, hogy az ő tetteit nem tudjuk/nem is bírjuk  felfogni,  de a szeretetét, amivel minket állandóan megkörnyékez, az tapasztalható.

Nem tudok róla, tán nem létezik olyan Magyarországon, hogy egy kisebb közösségnek olyan parancsot ad, hogy építsen egy templomot, a közösség 2 év alatt saját kezével, minden  állami, egyházi stb. támogatás nélkül is fel tudja építeni a templomot  . Mi ezt a templomot minden percben szépítjük, és tényleg Isten gyermekeiként ezzel kaptunk egy zárt, égi csatornát, hogy beleülhessünk az „égbe menő liftbe”..

AQUILA az ő földre jövetelét, elfogadását, lelkünkbe szálást adva Neki, Ő ezzel így megpecsételte, még plusz ajándékot adott nekünk, hogy pluszba beemelt minket ebben a kegyelemben. Úgy érzem, hogy mai éjszaka ennek a hálája, a köszönete legyen a szívünkben, hogy ő mi ezt megteszi értünk. Amen.

KARÁCSONY előtti gondolatok

 

 

Isten kegyelméből Pável Márta

KARÁCSONY előtti gondolatok

Isten közel van hozzád, veled van, benned van.

A szentlélek lakozik bennünk, a jó és rossz

cselekedeteinek állandó tanúja és ahogy mi viselkedünk

vele szemben, úgy viselkedik velünk szemben ő.

Az ember nem lehet meg jó Isten nélkül.

Cicero

A U.Gy.püspök   elment a rabokhoz a börtönbe, szép karácsonyi tett. Ott lelkibeszédet, misét tartott nekik.  Elkezdtem ezen gondolkozni, hogy végül is szép dolog, hogy kimennek ilyenkor a börtönbe, mert ezek a nyomorult rabok tulajdonképpen, mind rabszolgák -a saját a bűneik rabszolgája- akik felszabadításra várnak.  

Azt mondjuk, hogy karácsonykor megélhetjük, Krisztusban a szabadság eljött, hogy kirángasson minket a földi süppedésből, hogy bemutassa, hogy Ő van, létezik. Ővele lehet menni, hogy Ő a kapu, hogy elmondjon nekünk mindent. Valóban nagyon szép tett, hogyha elmennek a börtönbe, és elmondják nekik a lelki lehetőséget is. Teszik ezt pont akkor, amikor ilyenkor jogos büntetésük miatt még jobban egyedül vannak, és jó alkalom arra, még magába is szállhasson bármelyik. Tehát ez egy különös kegyelmi cselekedet.

Gondolkoztam … akkor is azt kell belátni, hogy a földi élet rabszolgája vagyunk mi is, minden. Amikor az ember sokszor elkeseredik, és azt gondolja, hogy - ilyen szokásos szöveggel-, hogy állítsátok meg a földet, le akarok szállni. Ez  kiskoromban jutott  először eszembe, meg az is, hogy innentől nem mész sehova a Föld rabja vagy csak hosszabb pórázon, mint a bebörtönzött.

Mi megoldás lenne a menekülésre?  Az öngyilkosság…, de ugye ez tilos, meg úgyis visszaküldenek, sokkal rosszabb lesz neked. Ez nem jó…, az út egyirányú, valójában te különben meg nem mész sehova. Menekülni földrészek, országok közt, szerintem balga dolog, mert hiába mész el bármelyik földrészre, a saját eső felhőidet mindenhova magaddal viszed. Nem lesz jó. Bárhova mész, mindenütt kitörhet egy polgárháború, földrengés, hatalomváltás, bármi. Egyszerűen tehetetlen vagy, nem tudsz kibújni a bőrödből. Próbálkozhattok különböző liberális dolgokkal, de nem tudod megváltoztatni magadat, jó, átoperáltathatod, lesz melled vagy nem lesz melled, de az semmit nem változtat- még ha soha nem is ismernék el-, belül az maradtál, aki voltál, az elégedetlenkedő lélek.

Egyszerűen „születésed előtt” eldöntött végrehajtó vagy, s  ezt akárhogy is nézem, te végig viszed, tán ez is a kereszted. Aztán azon kívül még te tetézed a rabszolgaságaidat, a kötöttségeiddel, az érzelmeiddel, a makacsságaiddal, stb. Kijelentesz valamit, és ha belehalsz, és tudod is…, nem jó, akkor sem változtatod, ez is rabság. Ha akkor is megcsinálsz valamit, hogyha ég föl leszakad, pedig már mindenki mondja, s te is tudod, hogy nem lesz jó vége. Sok ilyen van: Pl. egy kapcsolatban, vagy egy munkahelyen, vagy egy bármiben, amihez ragaszkodsz, de te szinte rabszolgája vagy ennek a valaminek, amit nem tudsz otthagyni, s nem tudod elengedni. Ez is egy rabság.

Aztán másik, hogy a félelmeinknek és a szokásainknak a rabszolgái vagyunk. Tehát félnek az emberek, és gerjesztik is a félelmet, azért szeretik a krimit, mert szeretnek félni. Ha nincs elég félnivaló, krimit néz, tehát az ember állandóan félni akar. A félelem mellett, és ott van még a babona. A babona az egy édesded félelem. Tehát kitalálja, hogy ez így szokott történni, és akkor az úgy fog történni. Miért történik meg? Bevonzza. Szokták mondani, hogy fekete macskát megy az úton, és akkor mi van? Semmi! De ha babonás, akkor annyira fél, hogy utána tényleg nekimegy valaminek, és akkor azt fogja mondani a tényleg babonás, na ugye igaz… Tehát a babonáink szerintem még a szokásainktól is rosszabbak, mert a szokásainkon esetleg változtathatunk, persze attól függ, ki mennyire babonás.   

Visszatérve a félelmekhez. Az embereknek a rabságban tartása működik – valahol ez sulykolva is van…-,   fél a holnaptól, fél a ma estétől, fél az emberektől, nem bízik senkiben, az egész élete egy olyan gyanakvás, mintha settenkedve járna a világba várja, hogy ki mikor ugrik rá. Na most hogyha ezt a félelmet is le tudná vetni az ember, a babonákkal együtt, a konoksággal meg a rossz szokásokkal együtt, akkor egy felszabadultabb lény lehetne.   A börtönben, akik vannak, azoknak tetteik miatt is volt okuk félni, mert előbb-utóbb tudják, hogy elkapják őket. Ha nem kapják el, akkor is szoronghat, mert nem tudja, mikor zárják el, tehát ő megcsinálta úgy a bűnt, hogy még be is csukják érte.  A tízparancsolati bűnért általában, s ha nem kapnak el, nem szoktak becsukni. Csak akkor, ha már jogszabály dönti el, hogy olyan fokon követed el a tízparancsolati bűnt, mert a szomszédot százszor is megölheted gondolatban, még nem zártak be, de egyszer fizikailag megölöd, akkor jön a jogkövetkezmény. Tehát itt ez a lényeg, hogy magadnak csinálod meg a bűnt és elkezdhetsz félni.

Az emberi szabad akarat ok a szabadságra, mert idézőjelben szabadon eldönthetted, hogy mit akarsz. Igen ám, de most egy eszesebb lényként -az egész után- megkérdezhetnéd tőlem, hogy milyen szabad akarat az, amikor azzal kezdem az egészet, hogy nem tudsz a földről leszállni.

Nem tudod megváltoztatni a külsőd sem, időt sem. Nem tudod megváltoztatni a rendszert, nem tudsz visszamenni az ókorba, vagy nem tudsz előre menni ezer évvel. Semmit nem tudsz megcsinálni, tehát kvázi   rabságban vagy. Mégis így is azt merem mondani, hogy szabad akaratod van. Van, mert ezt régen – tudom egyház szerint nincs preegzisztencia - eldöntötted, hogy idejössz, s mit vállalsz fel, ez anno egy szabad akarati tett volt. Na most a sok rablánc közül, amit hosszú időn át magadra raktál, nagyon nehéz kikeveredni, hogy azt mondhassad, hogy a Te szabad akaratod érvényesülhet. Vélem, hogy a szabad akaratunk itt a Földön részlegesen érvényesül, csak akkor érvényesül teljesen, ha az előzményeket nézve és a feladataimat vállalva, annak a tükrében nézem a mai szabad akaratomat, akkor van, különben nem mondhatom/ nem érezhetik úgy, hogy van.  

Mi történik…,  ezeket az emberi játszmákat Jézus végig látja.  Tószegen is mindig arról beszéltünk, minden   tele van lényekkel, a templom is. Tudjuk, hogy lények milliárdjai vannak, és minden mindenben van.  Ez a film (https://intercontactnews.com/2024/12/17/25419/) pontosan jól rávilágít, hogy így van.  Jézus azt mondja, hogy kiválaszt minket, az Isten személyeként közénk leszületik. (Azt persze mi nem tudjuk, hogy kiket választott még ki.) De azt tudjuk, hogy minket kiválasztott. Na most ez, amiért kiválasztott - lehet, hogy mindenkit kiválasztott-, akkor örülhetünk neki, hogy beleestünk…, hozzánk is eljött. Ha meg külön minket kiválasztott, akkor meg bajba vagyunk, mert akkor valami nagy oka van, és nekünk ezt a nagy okot teljesíteni kellene. Csak az ember ezt szereti elsikálni, süketet és vakot játszani, s ezzel nem szeret szembenézni, hogy mi lehet ez a nagy ok.

Isten, a világ világossága, akkor a fényével megmutatja neked (élesíti a lelki látásodat) kívülről, hogy te valóban rab vagy. Ebben a fenti filmben a vége felé azt mondja, hogy akkor látnád meg igazából, mi vagy, ha a másik lény szemével látnád. Jézus százszor megmutatta nekünk, hogy gyere, gyere belém, és nézz magadra. Hányszor megkért minket arra, hogy nézzünk kívülről magunkra, mert belülről magunkat nem látjuk, hogy milyenek vagyunk. De az ő szemével látjuk, hogy milyen bűneink vannak, mitől vagyunk rabok.  

Ő karácsonykor idejön közénk, vállalja ezt az emberi formát. Mikor láthatod, hogy sok milliárd,  kifejezhetetlen mennyiségű forma van, Ő fölveszi ezt a cseppet sem menő formát, és csak azért, egyrészt szeretetből, másrészt a hazavezetésből, valamint  hogy megvilágosítson, hogy felismerd a bűnös  rabságodat… hagyd abba. Az embereknek karácsonykor, már nem jut eszükbe, hogy ők abbahagyják a rabságot (azt hiszik így élni természetes), s sokan a világosságot sem fogadják be, amit Isten gyújtott magából, nekünk.   Cél, abban a világosságban lássa meg a lény a saját tetteit, lássa meg az ő saját haszontalanságait, az ő önzését, hogy ő inkább szórakozni akar, mint üdvözülni, hogy ő inkább paráználkodni akar, mint hazamenni. Sok ember inkább csak érzékszerveit kielégíteni pl. zabálni akar ahelyett, hogy Isten felé menjen, nem ismeri a mérsékletességet, nem ismeri a jóságot, nem ismeri mi az, hogy a micsoda öröm másik embernek önzetlenül adni, hanem fanyalogva teszi. Tehát az Isten azt a világosságot akarta gyújtani bennünk, amikor meglátjuk az Ő szemével, hogy milyen haszontalan sorozatot csinálsz, te, ember.   Ezzel a haszontalan sorozattal soha nem fogsz égi hazádba hazamenni. Így életről életre mész rabnak, újra és újra és szenvedsz. Ebben a jó kis formában, amiben vagyunk, ahol a betegség, halál, földrengés, hideg, meleg, munka, akármi, sorolhatnám szenvedtet minket, ezt akarod ismételni vagy még rosszabb életformákat azért, mert nem vagy hajlandó felismerni, hogy az Isten világosságot gyújtott, meg akarja mutatni, hogy mi a te szabadságod, és az kizárólag Benne van.

Nem az Isten a rabság, a te vagy a rabság. Ő a szabadságot adja, hogy azt mondja, hogy menj magadból ki, gyere hozzám a Fénybe, legyél velem együtt. A testedet majd meglesz, abban cselekszel, de segítelek, és utána végleg kiszabadulsz, és végleg szabad vagy. Ő ezt a világosságot adja, a világ világossága megérkezik ilyenkor karácsonykor.

Krisztus születésével maradjon köztünk, kér minket, hogy csatlakozzunk a szabadsághoz, csatlakozzunk Hozzá. Ő a szeretetből teszi ezt,  minden lényben, amit ebben a filmben is látunk, mindegyikben kell, hogy legyen lélek. Különben nem élne. Ezt a sokféleséget, amit mondtam, többször megértük, hogy tele van a templom, és érezzük azt, hogy mindenki benne van. De ez is sokakban, sajnos egy olyan múló hangulat; hogy jaj, de szép volt, tényleg érzem, hogy ott nyüzsög, és akkor úgy, ahogy volt el is felejted.

Ha mélyen belegondolsz, hogy az Úristen abból a végtelen, kifejezhetetlen, elképzelhetetlen örök valóságából lejön - körülbelül 40 évre közénk-, hogy beszéljen velünk, hogy maradjon nyoma, hogy az Isten törődik velünk, hogy megkér minket, hogy fogadjuk be, ahogy a tószegiek énekelték, hogy eljössz a jászolhoz és befogadod magadba. Megteszed-e? Megteszed-e karácsonykor? Vagy a saját magad kis játszadozásait csinálod továbbiakban, és amikor meghalsz, akkor már nem tudsz mit csinálni. Hacsak nincs egy különleges lény, aki segítsen, vagy aki csoportban imádkozzon, különben 99,9%-ában úgy zuhan meg a lélek, ahogy kell.

Ezt akarja az Úristen nekünk karácsonykor megmagyarázni, hogy ő hozza a világosságot, hogy meglásd a rabságodat, amiből kiszabadít, ha észhez térsz, hogy értelem az értelemmel működjön.   Nem véletlenül akarja azt, hogy ne emóció legyen, mert az elmúlik, hanem értelemmel akarja, hogy csatlakozz az Ő értelmébe, hogy lásd be, hogy mit ne csinálj meg, hogy mikor fogsz kiszabadulni a rabságból, hogy mikor leszel a szabad. Na most ez a karácsony lényege, megszületik a Fény, a szabadságod! 

 Isten a világ világossága. Ő emberformába idejön. Ő mindig fénylik. És a fény, ha befogadod, benned lesz. Ha benned lesz a Fény, akkor nem fogsz sötét dolgokat csinálni, mert minden tettre belülről, a szívedből rávilágít, és te látni fogod, akkor egy isteni gyermekként mész a világba.

Hát kérlek benneteket, hogy most KARÁCSONYKOR,  vegyétek azt, -hogy ez az ünnep mindegy, hogy nem ekkor van az igazi születési idő-, de ez most lényegtelen, tér-idő nincs. A tényt nézzük, hogy a Krisztus közénk jött, azért, hogy a rabságból kivigyen a Fénybe minket.  A hálád ne az legyen, hogy azt nézd, hogy te mit kaptál, hanem hálád legyen az, hogy Isten neked adta magát, te meg hálából befogadod és a kapott Fény szétszórod mindenki felé, hogy nekik is örömük legyen.  Ezt kell tenni a szeretetből.   

 

... az emberi lélek mindig növekszik, mindinkább

tudatára jut a saját szellemiségének,

mindinkább közeledik az Istenhez és tökéletesedik.

Akár tudjuk, akár nem, ez a folyamat folyton

 előrehalad. Ha azonban tudod és akarod azt

amit az Isten akar, akkor az életed szabad és örömteljes lesz.

Tolsztoj