Pável
Márta
FARIZEUSI
HÍVŐK BABONÁS FÉLELME A MÉLYEBB ISTENHITTŐL
A
félelem okát kellene először is tisztázni. Ha valaki emberi agyának,
felfogásának kapacitásához mérten szembe tudna nézni azzal, amitől fél, és
logikusan, sőt talán kívülről tudná nézni az életét, akkor ezek a belé ültetett
farizeusi, babonás félelmek elmúlnának vagy csökkennének.
Azt
gondolom, hogy a keresztények (s mások is…) nagy része babonás félelemben van
tartva, amit nagyon helytelenítek. Azt kellene tenni, arra vezetni az embereket,
hogy tudjanak beszélni Istennel, és akkor meg tudnák beszélni személyre
szabottan, az ő körülményeiknek megfelelő tetteiket. Mivel a lélek örökéletű,
így a hosszas folyamatában tudni kéne, mennyire logikus és mennyire állnak rá a
kocka szabályok. Nem azt mondom, hogy szegjék meg a tízparancsolatot vagy
bármelyiket, de azt mondom, hogy ha a papság – akik között nagyon sok – mocskos életet él, olyat,
amit az ellenségemnek se kívánnék, nem hiszem, hogy szavaik autentikusak
lennének. A hívőknél Isten kellene első legyen, hogy mit mond, esetleg második
a pap. Igaz, Isten ki van iktatva (rossz hittantanítás miatt is stb.), de különösen
elvárnám egy paptól, hogy azt tegye, amit hirdet.
A
pap a katekizmussal összehangban azt hirdeti a szószékről, hogy nem áldozhatsz,
ha első házasságodból nem választottak el egyházilag stb. Igaz, hogy másodszor
is megházasodtál polgárilag, és itt van két gyereked, és jól élsz, de nem
áldozhatsz, mert ez az egyházi törvény. (Csendesen megjegyzem, erről a
Bibliában egy szó sincs, hogy nem áldozhat valaki, sőt áldozásról sem.) Őszintén
megmondom, én ezzel nem értek egyet, mert itt nagyon nagy kérdés, miért vált el
valaki, nagyon nagy kérdés az is, hogy hány évig él együtt valakivel
tisztességben. Részemről biztos, hogy megbeszéltem volna Istennel:1. -hogy
elválhatok-e? 2. -Ha elválhatok, akkor pedig áldozni fogok. Nem érdekelne az,
hogy egyházilag elválasztottak-e vagy sem (mert ez főként pénz, kapcsolatok és
sok egyéb tényező kérdése). Tudom, hogyan működik ez. (Teológián azon
vigyorogtunk, hogy csak az nem válik el, aki nem akar. Mindig láttuk a kiskaput
is.) Ismerek olyan embert, aki ugyanilyen kocka hívő volt, rákot kapott a sok
bajtól, nem tudott elválni a férjétől, és amikor már X-szer utasította vissza
az egyház a válásának a kimondását, akkor már egy évvel a halál előtt volt. Úgy
halt meg, hogy az egyházzal együtt az Istentől is elhidegült. Mi értelme van
ennek? Mi értelme van ennek a farizeusi gondolkodásnak, viselkedésnek? Ez nem
Isten kapcsolat, ez egy habosított semmi, ami sehova sem vezet!
Isten
nem azért van, hogy minket sanyargasson, Ő tudja, hogy minden embernek egyedi
sorsra van, s ezt kettőjüknek kell rendezni Istennel. Másnak nem! Tudom, erre
nem alakulhatnak egyházi szabályok, de mindenkit úgy kellene tanítani, hogy
Istennel kommunikálni legyen képes. (Igaz, ez bizonyos anarchiához vezethetne,
mert lelkileg sem eléggé intelligensek az emberek.) Persze ehhez nagyobb hit,
alázat kellene, s önvizsgálat is, hogy a helyes lelkiismeret szerint úgy viselkedjen
mindenki, hogy ne csapjon be senkit. Az egyház ebbe segíthetne, de jelenleg merev
szabályai mentén visszatart, de nekik is úgy kellene élni, hogy hallgassanak rájuk,
példát kéne mutatniuk, de nem negatív példát! Ha negatív példát mutatnak, akkor
pedig ne kényszerítsék az embereket olyan szabályba, amit ők soha nem tartottak
be. Azt gondolom, hogy a butaság az iszonyatosan negatív szerepet játszik az Isten
és az ember kapcsolatában.
Ismert
jelenség, hogy a farizeusok viselkedése milyen álságos az igaz hittel
kapcsolatban. (Erről ugyan már írtam.) Viszont megfigyelhető, hogy a kocka
farizeusok saját maguk gátjává válnak, mert nem engedik magukat továbbvinni. Megelégednek
azzal, ahol tartanak, azzal a semmivel! Többször belefutok olyanba, hogy elsőre
értelmesnek látszó emberrel elkezdek beszélni, amikor elhomályosul a szeme és
látom, hogy belül van egy farizeusi kockafejűség, amit nem fogok tudni eltörni,
és hamar föl is adom, mert már megtanultam, hogy ezekkel fölösleges
foglalkoznom.
Miről
beszélek? Amikor az ember egyre halad, hite mélyül az Isten felé, az egyre
mélyülő megérésben kicsúszik a formavilágból, kicsúszik a nominalizmusból, kicsúszik
a megfogható mindenből, és egy olyan területre kerül, ahol már csak a lelkek
működnek. Mondhatná azt egy materialista vagy egy farizeus, nesze semmi, fogd
meg jól, de ez a semmi több az itteni földi mindennél.
Amikor
az ember eljut egy folyamatos haladásban egy olyan szintre, amikor fél szavakból
megértjük egymást azokkal, akikkel együtt elmélkedünk, mégis ott a parancs: segítsük
a többi embertársunkat. Viszont többnyire a többi embertársunkat lehetetlen
segíteni, mert bezárt kockafejű farizeusok. Sőt ők még rágalmaznak is minket, s
ők azok, akik azt gondolják, hogy ők járnak a helyes úton. Mi, akik nagyon haladunk
Isten felé, mi vagyunk a gyanúsok és minket kell kiutálni, ugyanakkor alapvető
fogalmakkal nincsenek tisztában, kérdéseik hét-nyolcéves szinten vannak. Mégis
ezek az emberek úgy gondolják, hogy az övék a bölcsek köve, és minket nekik el
kell ítélni. Jellemző a farizeusi kockafejűek gondolkodására, ha bemennek a
templomunkba, nem tűnik fel nekik, hogy semmiféle szektás kép nincs, keresztút
van, Jézus Krisztus szobra, képe, Szűz Mária, A. Szt. Teréz, Pio szobrai,
képei, oltárai, és a templom tetején pedig kitett karral Jézus, aki jelzi, hogy
mindenkit vár és behív a templomba.
Ez
eddig nem is érdekes, mert mindenki a maga sorsának a kovácsa. Mondjuk annyiból
érdekes, hogy az bánt minket, hogy nem tudjuk a többi embert – a butaságaik miatt – elvinni az igazi hit
mélységeibe. Igaz, aki betéved, annak is nehéz dolga van, mert túl messze
mentünk, és ha valaki azt hiszi, hogy egy ilyen kis laza klubba jön be, az nagyot
téved. Itt viszont belép a gőg, eddig valakinek hitte magát a kis IQ 90-110-es
szintjével, és közben elhangzik az, amit fel sem fog, hogy nem érti, hanem zagyvaságnak
ítéli, és gyűlölködni kezd. Hát sajnos ilyen a világ. Nehéz embereket erre a
szűk útra vinni, és megtartani, mert nem ez a divat, s lelkileg erősen
leépültek.
Tudom,
a misztikát művelők közt kialakult egyfajta beszéd/életmód/felfogás, aminek
nincsen földi értelemben vett értéke, nincs pénzértéke, nem tudok érte kocsit
venni, nem tudom halálosan tele enni magam belőle, innentől kezdve valóban
nincs materiális, kézzel foghatóan olyan értéke, amit ma az emberek fontosnak tartanak.
Ennyit látnak. Nehéz olyat találni, aki hajlandó lenne ehhez a nagyon kemény és
már „elgalapozott” úthoz csatlakozni, sőt ahogy mélyülnek a dolgok, inkább
kifelé mennek az emberek, mint befelé. Ez nagyon szomorú, hogy a világ
alapjában még nem érett meg erre sem. Avilai Szt. Teréz azt mondta elmélkedésben:
nem leszünk sokan, de nagyon kemények… hát ez sajnos igaz lett.
Utunk
során az ember különböző olyan tudásokat kap meg, amit valószínűleg más nem
nagyon tud, de hogy nem tanítják, az biztos. Az ember mégis azt gondolja, hogy elgondolkodhatnának
azon, ami a Bibliában van, hogy ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a
másikat otthagyják, ezt akkor nagyon érdemes lenne rettenetesen komolyan venni
az embereknek. Szerintem nem is értik ennek a súlyát. Azt gondolják – eléggé
eltévedve –, hogy mindegy, hogy
mit csinál valaki itt, majd a jó Isten kegyelme megsegíti, a protestáns világ hatására
is elég könnyen veszik a dolgot, hogy majd a hit üdvözíti őket.
Az
elmélkedő ember láthatja, hogy milyen iszonyatos éles szelekció megy, és hogy
különböző lelkeknek a képességei (lelki edényei…), már a halálban más-más
helyzetbe teszi őket. Sokan nem értik, tán nagy eszükkel zagyvaságnak is
tartják, amit mondok, de ez az ő bajuk, nem az enyém. Viszont igaz, ez az
olvasmány nem mindenkinek való, nem mindenki értheti meg a maga mélységében.
Nem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy még komolyabban kell venni az ember lelki
fejlesztését, mint eddig vették, mert ez egy halálosan, véresen komoly dolog.
Ismétlem,
biztos, hogy a többség nem is érti, hogy miről beszélek, de nem adom fel. Sokan
kérdezik, mit érdekel engem a zárt lelkű ember sorsa, hát… sajnos logikámon felüli emberszeretetem. Ha a logika mentén haladnék,
azt mondanám, hogy mit akarok én ezektől, mit foglalkozom velük – csak vicsorogva
támadni fognak, ami igaz is –,
de hát sajnos nem egészen így van, mert mindenkiben Isten lelke van, ha Ő
meghalt értünk, én, a senki, hogy differenciálhatnék.
Sajnos
a multiverzumokhoz képest mi, emberek erősen kis senkik, kis elmaradottak
vagyunk, nem lehetünk büszkék, csak arra, ha Jézus Krisztus kezét megragadva ki
tudunk innen kerülni. Mivel bennünk van affinitás Istenhez – ez a szerencsénk –, e szerint kellene
élni, meg kéne valósítani, amiért itt életet kaptunk. Sajnos ezzel nincsenek
tisztában az emberek.