MIT MONDANÁL ISTENNEK?...

Pável Márta k. hittanár

 

Ahol Isten felépít egy gyülekezetet, ott a Sátán is építeni akar egy

kápolnát. (Marint Luther)

 

Facebookon lehet olvasni egy -egy felületen - melynek címében szerepel

Isten szó, mert úgy vélik, hogy ezzel sokaknak el lehet adni - pl. ilyen

kérdés, hogy mit mondanál Istennek, hogyha beszélni tudnál vele.

Bevallom ezeket letiltom, mielőtt jól felidegesítenek. Miért is?

Eleve is az ilyen posztok hibásak. Istennek nem kell semmit elmondani,

Ő mindent tud, mindent hall. Innentől kezdve az, hogy mit mondanál el

neki, egy hamis gondolkodás / tanítás. Viszont aki ilyeneket ír, vagy javasol, előttem hitbeli hibáit tárja fel, és terjeszti.

Gondolkodjunk együtt. Mivel Isten mindenható, akkor az embernek nem

panaszkodni kéne, hanem hallgatni Rá. Ha odafigyelő hallgatásra

biztatnának, ha a hivő tudna is hallgatni, hogy meghallja, hogy Isten mit

mond a bánataira, választ adjon addig feltett gondolati, szóbeli sóhajaira,

reklamációkra, minden más lenne. De nem, akik ilyen felületeket

futtatnak ezt nem értik. Inkább az Isten felé odaadó, meghallgató

csendet kellene szorgalmazni, azt, hogy hogyan lehet elcsendesülni, hogy

befogadóvá váljon az isteni szóra, válaszra. Istennel való kommunikáció

nem így kezdődik, hogy leülök panaszkodni, s mire Isten válaszolhatna…,

be is fejezve esetleg keresztet vetve …, de elmegy a hívő. Mi ez?

Mirehasználja Istent, panaszládának, ezt megtehetné egy pszichológusnál is,

igaz annak fizetni kell.

Aki csak panaszkodni akar, és nem is hiszi, hogy választ kap… pedig

kaphatna, de lehet, hogy teljesen mást, mint a” hívő” addig gondolta,

mert Isten nem bólogató. Isten mindent tud rólunk, a legbelső

gondolatainkat, érzésinket is. Nekünk kellene Vele kommunikálni, hogy

mi is tudhassuk mit akarna, hogyan javítaná meg életünket. Igaz, a földi

bűnös vágyakat nem támogatná, s lehet, hogy tudatalatti „védekezés” az,

hogy panaszkodnak, és tudják a választ (amit nem  akarnának hallani..), mert Isten többnyire gyökeres fordulást kívánná az életükben.

Aki csak beszélt, választ sem akart, de az akkor ne mondja, hogy Isten nem

hallgatott meg, dehogynem, csak Ti nem hallgattátok meg a válaszát.

 

Isten nem az ember szemével néz, hanem sokkal élesebb, messzebb látó

szemmel; nem úgy ítél, mint az emberek, hanem sokkal-sokkal

bölcsebben. Charlotte Bronte

SEMMINEK SEM LENNE ÉRTELME ISTEN NÉLKÜL

(Pável Márta)

 

Nem bírom elképzelni, hogyan képesek élni az Istent tagadók, mi motiválja őket? Nem arról van szó, amint a marxisták állítják, hogy kell az embernek valami fogódzkodó, hanem az embernek biztos tudata van arról, hogy tartozik valahova, és ez nem a Föld.

Mit tesz, mit tehetne, miért lenne az ember? Ha nincs Isten, egyszerűen az anyag alakult ki értelemé? Minek, hogyan? Mindennek van valami értelme, még ha nem is látjuk. Ha valami véletlenül kialakulna, úgyis kéne maradnia, mitől fejlődne? Van fejlődés, vagy /és van entrópia, ami állandóan vissza is akarja kapni a magáét, egymás ellen dolgoznak. Véletlenül tennék?

Kérdés: Isten/lélek nélkül a lények mitől mozognának, mitől élnek és mitől hagyják abba az élet jeleit? Ami itt kulcskérdés, hogy a lélek van-e, honnan van, milyen természetű? Az élettelenből mi távozott el pillanatok alatt? Csakis egy anyagtalan valami lehet, ami a lélek, és az kizárólag Istentől van, soha nem pusztul el, mert nem anyagi.

Fontos és elgondolkodtató kérdések/tények ezek. A vallási felfogásokat a mai kor főleg középszintű embere nemes egyszerűséggel félresepri, vagy baromságnak nyilvánítja. Igaz, vannak hívögetők, akik ezzel maximum a vigaszig jutnak el, de a végső hazamenetelig nem. Vannak keresők, akik többet akarnak, de könnyedén, nos ezekből él meg az a sok megtévesztő kókler. S vannak az igaz keresők. A nehéz út eleinte tetszetős, de mikor a föld, a hormonok szava vagy az ego eluralkodik, sokan nem küzdenek tovább a végső kijutásért.

Nem hisznek a további életben, carpe diem a jelszavuk. A hívők szerint igen nagy tévedésben élnek (ők meg rólunk gondolják ezt…), hogy kinek van igaza, itt a földi 3D viszonyok közt nehezen eldönthető.

Mégis miért írom ezt a sok cikket Isten léte mellett? Bizonyosságom van Istenről, a transzcendens létről, a további lehetőségeinkről, a halhatatlan lelkünk miatt. Jelzem, szótartó vagyok, és nem hazudok, de féltem az embereket, kiabálom Isten igazságát a szélbe, hátha meghallja valaki, hátha tudok segíteni. S ha egy is felébred a cikkeim elolvasása után, már nem tettem hiába.

Valaki, aki Istennel él, tudja, mit veszít az, aki nem ezt teszi. Időlegesen lehet Isten nélkül lenni, de az életükön látszik is, hogy transzcendens egzisztencia tudata nélküli az életvitelük.  Sokan azt gondolják, hogy a Föld népességének fele igazán hitetlen, köszönik szépen, jól élnek, és semmi bajuk nincs… egyelőre. Ez nem azt jelenti, hogy ez a tiszavirág léptékű felfogás igaz lenne, mert nem több, nem hosszabb ez az élet, mint ameddig a tiszavirág él, mégis sok mindent befolyásolhat, hogy hogyan élik le. Ez nagyon átmeneti állapot.

Mindenkinek magának kellene feltenni a kérdést, hogy igazából miért van itt. Az biztos, hogy nem az érzékszervek igényeinek kielégítése okán. Olyan vélemény is van, hogy az élet véletlenül alakult ki a Földön, nekem ez Andersen-mese. Véletlen? Az annyira lehetetlen, mint hogy a tengerparton lévő roncsokból a szél összefújna egy űrhajót. Azt sem fogja összefújni, és az élet sem fog ilyen szinten magától kialakulni, célszerű, okos létrehozás nélkül. A háttérben rejlő fő ok Isten, aki nélkül semmit sem lehetne tenni. Fel kellene ismerni, mi célja van a létnek, a létezőknek, fajonként, személyenként.

Konkrétabban. Az természetes, ha felül valaki a vonatra, tudja, mi az ember célja ezzel, hova akar menni. Ha „felülnek” az élet vonatára = pl. formai világot akarnak a lelküknek, – ami milliószor jelentősebb –, miért gondolják, hogy nem volt célja? Volt, csak a születés homálya elfedte, de ki lehet deríteni. Cél nélkül hogy lehet élni? Bolyongani, mint a tengeren cél nélküli vitorlás?

Van transzcendentális egzisztencia, így nincs más józan megoldás, mint felkészülni a végre, az innen való távozásra. Nem szabad a szemeinket csak erre a földi fogyasztói társadalomra függeszteni. Nem szabad azt hinni, hogy most jó nekem, aztán majd később is jó lesz, ebben biztos lehet, hogy nem lesz jó.

Ha azt mondom, hogy az Isten egy menedék az embernek, valószínűleg, sőt biztos, hogy igaz. Az emberi élet célja – ha csak úgy él, ahogyan az állatvilágban is tapasztalt ösztön, inger uralkodik rajta –, Isten tagadásával nem válik világossá. Ha nem éli meg a célját, akkor elpocsékolta az életét. Nem lehetetlen az életünk céljára rájönni, mert vannak jelek, alkalmak, affinitások, amik a feladataink felé vezetnek, persze, durva, konok lélek nem veszi észre.

Sajnos Isten oktatásának sok-sok alacsonyszintű, meg nem értett isteni működésből fakadó, formaságon és farizeusságon alapuló formája van, a mai oktatás isteni kegyelem nélkül sehova sem vinne. Isten világa nem anyagi, nem megfogható, földi eszközökkel nem is bizonyítható. Magunkat készre, alkalmassá kell tenni ennek a nagyon magas tudásnak, érzékelésnek, megismerésnek a befogadására. Nagyon sok tévtanító, csaló van, nagyon óvatos vagyok ezzel kapcsolatban, hogy mire mondom, hogy jó, és mire mondom azt, csak óvatosan vagy rossz. Egy biztos, hogy az Istenre irányultságot a szokásos elkenős szövegekkel, nagyképűsködéssel nem lehet megteremteni az emberekben.

Látom az elkeseredett kaparkodást az egyházak részéről, de szerintem, messzire egyik sem visz. Igaz, sok ember nem is akar mélyre menni, csak a part mentén snecikre akar halászgatni, úgy hiszik, ennyi elég. Pedig nagyon nem! Persze vannak jó papok, jó püspökök, csak kevesen. Lehet védekezni, de a mély, valós Istenre irányultságot így, ahogy most csinálja az Egyház, kevés sikerrel valósíthatja meg. Akkora a baj – annyi kiábrándultság, és liberális bujtogatás után –, hogy ahhoz, hogy az Istent hirdetőknek higgyenek is-, szinte szentnek kellene lenni, hogy az életükkel, a tanításaikkal világítsanak.

Reménykedjünk – talán a várhatóan bekövetkező katarzisok is belesegítenek –, talán vissza lehet vezetni az embereket az igazi, valós Isten ismeretre. Arra az életre, ahonnan jöttünk, és ahova megyünk, és hogy ezt az életet átmenetnek, egy próbajáratnak tekintsük.

Az idő előrehaladtával az embert – Istenhite ellenére… – nagyon sokszor elönti a hiábavalóság érzete, hogy miért vagyok itt még a Földön? Egyre kevesebb értelmét látom az egésznek, ahogy haladok az időben, kedves emberek hullanak el mellőlem, s egyre jobban kiismerem az embereket – nem mindig válik a javukra… ! S ha az ember kincset talál, ha egy igazi, őszinte embert látok, még ott van a kisördög, hogy hátha egyszer a fényt lecsukja benne az ördög, és belőle is sötétség jön ki. De így nem lehet élni, Júdást is elviselte Jézus Krisztus. A földön kevés ember mondhatja el magáról, hogy tisztán ragyogó fehér lélek, tökéletes jellem stb. De mégis, higgyünk és bízzunk egymásban, hogy összefogózkodva a jót erősítsük, hogy az isteni fény felé megyünk. Van célunk, feladatunk, amiért ideszülettünk, lehet, hogy fáj a feladat teljesítése, de lehet, hogy örömmel csináljuk, mert látjuk az értelmét.

Mi az értelme az életünknek? Az, hogy van Isten, és velünk van, még ha sokszor azt érezni, hogy elhagyott minket, akkor is ott van, még jobban ott van, mint vélnénk. Mindennek az értelme a mindent átható, mindenütt jelenlevő Isten, aki nem forma, aki nem egy lekerekített, behatárolható lény, hanem a mindenség alapja! Jó lenne ezt a különállást megszüntetni, de lesz, aki nem érti, nem akarja, nem tudja, miről beszélek, gondolhatja, hogy nem vagyok normális. Ez jó, szeretek Isten bolondja lenni, mint N. Szt. Fülöp, ez engem nem zavar, mert nem rólam mond valaki véleményt, hanem magáról.

Kérem, gondolkozzon el minden kedves olvasó, merre tart, miért van itt, mi dolga van Istennel, megtette-e a dolgát? 

 

MENJ A „FÉNY” FELÉ, HA JÓT AKARSZ MAGADNAK!

Pável Márta hittanár

 ( A cikk majd a Magazinunkban is megjelenik.)

Ez a keresztények, a buddhisták és az összes komoly vallással foglalkozó  ember tudása, mert -szerintem - a jógik és az összes halottas könyv mind-mind ezt ajánlja: jól tenné, amikor valaki meghal, hogy a „fény” felé megy,  ez egy abszolút igazság.

„Árvai Attila Ragadozók. Ne menj a fény felé. Sseootndrp,1h30icln:230 t016ml99clTp5luh4ma1le49f0mh09cmug1g  „· 

Ennél valótlanabb, -nekem - butább írást még nem olvastam, pedig sok kókler írogat mindenfélét. Ez vezeti a negatív listát, nekem ez egyenesen a sötétség ajánlása.

Utánanéztem Árvai Attilának, írónak tüntetik fel. Hááát, mit mondjak? Idézem: „Test és lélekvesztő, energetikai táplálék és fizikai rabszolga vagy, születésedtől kezdve a halálod pillanatáig…. Amikor eljön az idő, belépsz a szellemi síkra, vagy (asztrál síkra) ott szépen folytatódik a megvezetések sorozata: megjelenik a fény a sötét alagút végén, amit majd alig vársz, hogy elérj... Halálod után a fényár elérése, tulajdonképpen egy "reset gomb", ahol újra definiálnak: kompletten eltüntetik korábbi emlékeidet, majd mehetsz vissza szenvedni, oda ahonnan jöttél. Tehát: ne menj a fény felé.” (kiemelés tőlem)

Elég volt ennyit idézni ebből a szörnyűségből, bőven elég is, és nem akartam kedvet sem csinálni az olvasására. Mi nem leölni való, energiákkal táplálkoztató áldozatok vagyunk, hanem saját ego, a gőg éri el azt, ahol vagyunk.

Csak, hogy az író úr tanuljon egy kicsit, ha már erősen tévútra tévedt, bár tudom, úgy sem fog, de legalább aki eddig józanul hitt, meg is maradjon abban.

- Szóval, mi, emberek olyanok vagyunk, mint a sötét bolygók, akiket Istentől hozott lelkünk éltet, ami fényes. Aki ezt besötétíti, az olyanokat ír, mint Á.A.

- A sötétség a fény hiánya, s ezt sokan tudták: Plótinosztól, Szt. Ágostonon át mindenki.

- Nézze végig a Ghost filmet, sokat tanulhatna belőle.

- Olvasson halál élményeket, és láthatja: a jó a fény, tehát Isten visszaküldi tisztulni.

- Isten nem belőlünk étkezik –ahogyan körülírta-, hanem magába akar fogadni (visszafogadni!!!) a végtelen Fénybe, ahonnan eljöttünk! De amíg valaki sötét, ez nem fog sikerülni, s meg sem érti miről beszélek!.

- Ehnaton fáraó véletlenül vette a Napot isteni megtestesülésnek? Nem hinném, mert egy zseni volt.

- Biblia: Lukács 1, 67-79. „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” 

- uo. Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek” (Jn 3:21)

- uo. Jn 6, 22 A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, 23 de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség!

-uo. Jn 1, Ige. 2 ' volt kezdetben Istennél. 3 Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. 4 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 5 A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl.6 Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve.

7 Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. 8 Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.  9 Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. 10 A világban volt, a világ Ő általa lett, de a világ nem ismerte fel őt.

Keleti irodalomból:

- Miután a szív és a lélegzés szorosan összefügg egymással, ezért a világosság körforgásba hozását egyesítenünk kell a lélegzés szabályozásával. Ehhez elsősorban a fülnek a világosságára van szükség. http://buddhizmus.network.hu/blog/buddhizmus_klub_hirei/a-vilagossag-korforgasa-es-a-lelegzes-szabalyozasa

- A Középkori És Újkori Filozófia Története 22.o.”… A fényességtől megfosztott világi hatalmak sorsa meg van pecsételve. Krisztus u.i. földre szállása alkalmával a világ minden erőit alapjukban rázta meg… A Pistis Sophia antropológiája szerint u.i. az ember három részből áll. Fényből, mely által a felső, isteni világgal rokon; a pneumából, amely a bűn felé vonja; végül a testből, amely létrejöttét a világegyetem összes hatalmasságainak köszönheti. A fény, melyben része van, képessé teszi arra, hogy döntsön szabadon a jó és rossz között; a test ellenben kényszerűen vonja a gonosz felé.”

- A seb az a hely, ahol a fény beléd hatol. Dzsalál ad-Dín Rúmí

Folytathatnám a felsorolást bármeddig. Persze ha valaki nem akar hallani, nem is fog.

Ha spirituális szinten valaki nem érti a dolgokat, akkor írjon irodalmat, vagy amit akar, de ezt NE! Á.A. író úrral nem tudom, hogy mi történt, nem ismerem (vagy mindig is ilyen volt?), de nem is szeretném megismerni, s nem tudom, hogy melyik ujjából szedte ezt a téveszmét, a szörnyűséget össze, hogy kerüljék a fényt stb. Magában mindenki azt gondol, amit akar, de ha a népet butítja, azt nem hagyhatom. Az a baj, hogy nagyon sok ember keresi az Istent, de nem autentikus helyeken teszi. Isten nem a sötétség, hanem a világ világossága, az Isten az abszolút Fény! Semmi másra nem vágyhatna az igazán hívő ember, minthogy isteni fénnyel egyesüljön, hazaérjen. Ezt akarja megfúrni? Micsoda sötét dolog ez?! Ha valaki egész életében a pincében él, azaz lelki sötétségben, ha halálában meglátná a fényt, maga elé kapná a „kezét”, mert tiltakozik, nem akarja az Istent. Pont ezért reinkarnálódnak. Akik a Fénybe mennek, nem fognak sehova sem visszamenni. Pont ez a Krisztus nagy tette, hogy magából is ajtót nyit nekünk a Fény felé. (Nekem elhiheti, teológiát végzett hittanár vagyok!) Senki nem akar mibelőlünk élni, ez ócska rémisztgetés! Ez egy őrület, egy abnormális dolog. Azt gondolom, hogy nagyon jó lenne, ha mielőtt valaki írogat, megbeszélné vagy megnézné szakemberrel, hogy miről ír. Nem tudom, hogy milyen író ez az úr, ismétlem nem is érdekel, de az biztos, hogy bárhol látom, elfordulok, mert felháborítónak találom, hogy ilyet kell olvasnom, és az embereket ilyennel butítja.

De kérek mindenkit, NE HIGGYE EL, HOGY NEM A FÉNY FELÉ KELL MENNI, HA MEGHAL, MERT A SÖTÉTSÉG AZ NEGATÍV ERŐ!

„Szükség van a rosszra, hogy tudd, mi a jó. Szükség van a sötétségre, hogy tudd, mi a fény. „Matt Haig

 

 

 

 

 

SZERETET, ELLENSÉG szeretete….

„Prédikáció „

Pável Márta

 

Ez a mai evangélium rész minden nem hívő embert kiborítana, és azon gondolkozna, hogy mit szeressek az ellenségemen,  hogy tartsam oda a másik orcámat is, és a nem hívő meg van győződve, hogy a katolikusok nem normálisok. Szóval ez   így összefoglalná. De ezt lehetne másképp is értelmezni.

A másik értelmezése meg nekem az, hogy amikor az Olimposz hegyen egyszer elmélkedtem, és Jézus a legmagasabb fenyőfánál felül nőtt, tehát olyan 20 méteres lehetett, és a kereszten volt,  a fenyőfa helyett kereszt volt. Ő nézett le, és kérdeztem Tőle, hogy haragszol-e azokra, akik megfeszítettek?  Azt mondta, hogy nem, mert óvodások.

  Engem egy örök életre megrázott, mert ez az óvodások szebb, mintha én azt gondolnám, hogy ökörre se lehet haragudni, ha megrúgott. De hát az óvodásra sem, mert azt se tudja, hogy mit cselekszik. Nem lehet számon kérni azt, aki nincs azon a szellemi szinten, hogy mit csinál a másikkal. Végig se gondolja, hogy esetleg Isten emberét üti, vagy azt gyalázza meg, vagy annak hazudik, ez nem jut el a tudatáig. De gyakorlatilag, ha buddhistásan nézem, ökör szinten van.   Ezt már annyiszor mondtam, hogyha én felolvasnám a Bibliát vagy Origenész az ökörnek, és helyébe hozzám vágja a fejét, vagy belém rúg, akkor nem az ökör a hibás, hanem én.

 Ezt kell meggondolnom, hogy az ellenség az ellenség-e? Ha annak fogom fel, hogy velem egy síkon van, és  megrúg, akkor vagy egy síkon van velem, vagy én vagyok a hibás, hogy így kezelem, és nem azt nézem, hogy karmikusan hol tart, a különböző nemességi fokokban hol tart. Ugye a medvével se állsz oda vívni, meg az ilyennel se, mert úgyis ő győzne. Az egyik a hülyeségével, a másik az erejével. Vagy mind a kettővel, nem?

Tehát tudnom kéne, hogy hol a határ. Itt nem feltétlenül arról van szó, hogy pofoztasd magad egy szerencsétlennel halálra, hanem arról, hogy el se kezd az akciót, mert nem érdemes. Na most ugye ez áll a számítókra, a hazudozókra, a két színűekre, mindenkire, hogy nem kell nekünk arra a síkra lemenni, óvodások ahhoz képest, ahol mi vagyunk, és a mi lelkünknek igazából nem is szabadna emiatt fájni.

De a bajok… azok vannak…, hogy az a baj a bajokkal, hogy az ember sokszor nem tudja megfelelően helyére tenni a dolgokat. Tehát valaki megsértett, valaki megbántott, vagy esetleg valaki meghalt, vagy valaki nagyon beteg. Az valóban  baj, mi még nem tudjuk olyan magas szinten kezelni a megbántást, vagy akár a halált, ami egyenes folytatása tovább az életnek,  hogy ne érintsen minket ezek a dolgok, amelyek így történtek.

Szeretet.

Először is a szeretet, az ellenség szeretete, előbb megbeszéltük, hogy nincs is ellenség, mert   aki egy szinten van, az nem lesz ellenséges. Ha pedig nincs egy szinten, akkor nem lehet ellenséges, csak sokan úgy vélik, ha rosszul szemlélik az életed, hanem egy elmaradt lény. A  kutya is megharaphat, de azt nem mondod, hogy ellenségednek, hanem hát ilyen. …   

A másik az, hogy irgalmazni kell, meg megbocsátani a másiknak. Hát az emberek azt elvárják, hogy Isten bocsásson meg nekik, de van, aki évekig tárolja a haragját, meg évekig beteszi a másikat jogtalanul egy skatulyába, meg duzzog valami miatt. Na most ha Isten is duzzogna ránk évekig a tetteid miatt, nagyon rosszul járnál, tehát ezt is el kell felejteni, ez az evangéliumi részben  így mind benne van, hogy ezt is felejtsük el.  

Nekem ami a fő mondata  a mai evangéliumnak; amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak nektek is mérni.  

Visszataszító, ha valaki tudja mit kellene csinálni, csak hogy éppen nem azt csinálja. De én mindenkit óvok ettől, hogy bárkinek eljátszd az eszedet, hogy mekkora „szent vagy”, és nem úgy élsz. Ez iszonyatos ronda dolog, hogyha forgatod a szemedet, és közben kiderül, hogy teljesen mást csinálsz. Ez nekem Istenkáromlás. Ez az Isten tettének a meggyalázása, ez az utunknak a megtiprása. Tehát ilyet nem szabad csinálni, hogy valaki  mindenkit megszól, mindenkit bekategorizál, és ő nem úgy él . Akkor kussoljon!  

 A szeretetet…, az Isteni szeretetet nem bírjuk elképzelni, hogy milyen. Gondolkoztam már rajta, sokat mert Isten nem emocionális szeretettel szeret.

Azt se mondhatom, hogy igazságos szeretettel szeret, mert akkor együnket se kéne szeretnie,   hát akkor, hogy szeret? Valóban, lehet, hogy kicsit úgy is szeret, mint egy nő  szereti a hülye gyerekét. Hogy ha bedobja az ablakot, nem vágja agyon, megcsináltatja az ablakot és megkéri, hogy máskor ne dobd be. Ha valami nagy rossz dolgot csinál, lehet, hogy rövid időre bezárja valahova, de utána megint szóba áll vele, és ha elcseszi az életét, új életet kap.

Akkor Isten lehetőséget ad … visszatapsolja, hogy lehetőséget ad ezt elszúrtad, kapsz egy másikat. Ez nem, hogy nem keresztényi, hanem nagyon is isteni irgalmas segítséget jelent. Hogy az Isten újra enged próbálkozni. Na most azt a szeretetet, amit ember gyakorol,  abban viszont van egy kis hamisság.

Egyrészt van benne vérségi, mert a genetika az valahol még a testeken keresztül is átugrik,.. annak a rezgése… Másrészt van benne egyfajta önzés is, mert hogy hát azért jó lesz szót fogadni anyámnak, apámnak…, nem fog adni nekem zsebpénzt. Vagy pl. 14 éves korodban ez előfordulhat, vagy nem veszi meg azt a cipőt, amit akarsz, hát … szeretetet mutatok. Vannak őszinte szeretetek is, ritkán, de az nem az,  mikor  valamiért összevesztek, és magadban esetleg eltemeted, vagy rondákat gondolsz rá, akkor az nem őszinte szeretet volt. Mert ha föl tud bosszantani egy mondat vagy valami, akkor az nem volt őszinte szeretet, megértés hol van?   Például házastársak között, van a szerelem, aztán utána van (??? lesz???) a szeretet?  Főleg, ha van két-3  gyerek,   kénytelen vagyok szeretetet mutatni, vagy szeretni, hogy ott ne hagyjon, vagy szét ne essen a család, vagy ne legyenek árvák a gyerekek. Azt akarom ezzel mondani, hogy a szeretet a Földön sokszor megalkuvás. Érdek. Netalántán önző érdek. A  szeretetnek feltétel nélküli szeretetnek kéne lenni, én meg azt gondolom, hogy többnyire feltételhez fűzzük a szeretetet. Rendesen viselkedik velem, törődik velem, rendesen beszél velem, számíthatok rá, hogy valami barter üzletbe szeretünk.

Nézd meg, hogy a kutyát, azt barter üzletben szereted-e? Azt kell mondanom, nagyrészt igen. Olyan aranyos, olyan cuki, meg tudom gyömöszölni, na meg ugat is, mikor kell. Ha egyiket se csinálná, csupa szerény lenne, nem ugatna, néha megharapna, kérdezem, szeretnéd-e úgy. Én biztos vagyok benne, hogy nem. Ugyanez áll mindenre, hogy a szeretetünk az nagyon messze van az Isten-i meg nem értett szeretettől, mert fogalmunk nincs, hogy még mire képes az isteni szeretet. Azt mondjuk… látjuk, hogy még eddig nem pusztította el az emberiséget, tehát ez egy hősies tett tőle. De hogy még mire képes, azt nem tudjuk. Azt sem tudjuk, hogy bennünk fellángol-e valaha olyan szeretet, amikor tudom úgy szeretni a sas társamat, hogy utána nem szedem a batyumat és szó hang nélkül otthagyom. Tudom-e úgy szeretni a családtagjaimat, s mindenkit, hogy azt érezzem, hogy nekem nagyon fájna, hogyha nem lennének. Mert valahol összeköt ez az isteni lélek, ami közös bennünk. Ott van benne egy olyan potenciál, amit esetleg még fel lehet virágoztatni, ha még esetleg ránk hallgatna, így esetleg hazamehetne. Tehát ez a szeretet, ez mindenkire vonatkozna.

 Végezetül az ellenség. Ugye mondtam az előbb, hogy ne vegyük úgy, hogy ellenség. Hanem úgy vesszük, hogy fejletlenebb lélek, nem megvalósult karmával, vagy éppen rossz sorsa teljesedik rajta. Ha arra gondolsz, hogy milyen rossz lesz neki hosszú időkön keresztül. Hogy mennyi haragot, durvaságot, téveszmét hordoz magában, egy állandó gyűlölködő, szavainkat kiforgató, ellenségeskedő, mindig megsértődő valaki, akkor neked azt látni kell azt, hogy ez lélekben beteg. Az nem ellenséged. Az egy hiányos, beteg ember.  Most tök mindegy, hogy ki. Milyen távolságra van Tőled? Nem veheted ellenségnek, hanem azt veheted, hogy segítségre szorul.

Nem azt mondom, hogy mindig lehet rajta segíteni, nem… csak ritkán. Isten sem futkározott földi életében senki után, nem kapta el a vérző asszonyt hogy erőszakkal meggyógyítsa, hanem Ő fogta meg Istent. Tehát segíteni az ilyeneket úgy lehet, hogy békén hagyod, és amikor látod, hogy segítségre szorul, akkor halványan megemlíted, hogy segítesz, de persze nem engeded magad szétrúgni. Azzal együtt a segítséggel mindig nyitva kell lenni az ajtónak, még akkor is, ha úgy érzed, hogy úgy viselkedett, ahogy nem kéne.

 Igen, most sokakban fölmerül, hogy mi van a tőlünk elmentekkel? A lelkünkben   ne tápláljunk haragot, mert nem azon a szinten vannak, még ha itt voltak se értették egészen az egyre szigorodó utat, mert akkor itt lennének. Tehát ne egy síkon kezeld az öklöt, meg a kocsma előtt üldögélőt, meg az utcasarkon álldogálót, meg az egotól megőrültet, meg a rangkórságtól szenvedőt. Nem vagyunk egyformák. Te fölfelé mész az ég felé, te átrezegteted magad, te fénnyé akarsz válni, ő meg itt vízszintes irányba akar boldog lenni pl. férfit, vagy nőt, rangot, pénzt akar , s ennyi.

Ha valaki vízszintes irányba akar boldog lenni, nem fogja Isten úgy segíteni, ugyanis nem Isten, hanem a maga dolgát akarja tenni, minek segítené? Nem ezért született a világra, hogy  elpocsékolja a talentumait.  Azért született a világra, hogy üdvözüljön, hogy felismerje, hogy a lelke egyre fényesebb, ha haza kell menni. Aki földi dolgokat akar. Hacsak nem ha pl. 2 milliméteres a lélekedénye, hogy azt mondja az Isten, jól van, még egy milliószor születsz,   akkor nem fog neki grátisz segíteni. Mert miért segítene? Az Isten egy szuper lény, aki tudja, mit miért csinál, ok-okozati törvények vannak, akár tetszik, akár nem, ezek vannak.   Ő az életet azért adja, hogy ezzel te előbbre juss. Tehát itt az isteni szeretet nem az, hogy nem szeret, hanem tudja, hogy mikor fordítod rossz irányba, mikor elég, mikor süllyedsz már annyira meg, hogy baj lesz, akkor azt mondja, hogy jó, akkor fordítsunk, akkor befejezzük, kezdjük elölről. Tehát ezt az isteni szeretetet nem értheted. Sokkal logikusabb, sokkal emberibb, és sokkal istenibb, mint gondolnánk.

A mi szeretetünkkel csak próbálnánk utánozni az Istenét, amit most már elmondtam, ez se csöpög az Isten szeretettől. Ha visszatekintek a ma elmondottakra, akkor azt mondom,  az emberiség egy részére azt mondhatom, hogy azért nem ellenség, mert nincs egy síkon velem. Ez nem ugyan isteni szeretet, de muszáj vagyok így gondolkozni, ha túl akarom élni az emberiséget, ha nem akarok kétségek, bánatok és könnyek között élni, akkor azt kell mondanom, hogy mégis így gondolkozom, mert azért ez nem bűn, de így mégsem az igazi isteni szeretet jegyében zajlok le, ezt értsétek meg.

- Ámen. 

 

Pável Márta

ÁRAMLÁS (hívő megközelítésben)

Hogyan kezdődött a felismerés…?

Flow/áramlás, tudtam erről az elvről, de eddig nem foglalkoztam vele. Valamelyik nap este azt éreztem, hogy nagyon sok minden baj húz, hogy aggódom pár dologért, diszkomfortos voltam. Hirtelen megálltam, mert belül egy hang megszólalt,   áramlás, hagyd, hadd múljanak a dolgok, menjenek, ahogy akarnak. Akkor hirtelen kiengedtem a kezemből mindent,   mint egy szél elvitte, megkönnyebbültem, majd elkezdtem gondolkozni, hogy mi volt ez. (Minden nélkülem is megoldódott…) Azt tudom, hogy kintről irányítanak, azt tudom, hogy olyan dolgokat mondanak, amiről nem, vagy alig vettem tudomást.   Erről az áramlásról (flow) régen hallottam, elkezdtem ezen gondolkozni, és utánanézni, rájöttem, hogy mi ezt csináljuk, csak teljesen másképp, más síkon. Többször tesszük elmélkedésben, hogy lekötjük magunkról a gondokat, kapcsolatokat, otthagyjuk Istennek, akkor is hasonlóan engedjük ezt az áramlást. Átadjuk Istennek, úgy legyen, ahogy jónak látja, egy darabig megy is, majd sajnos csak visszakötjük mi újra ezeket. 

 

Maradok ennél az áramlás magyar szónál. Egy szó mennyiféle tartalmat hordozhat. A pszichológia köztudatba ez a flow szó be van írva Csíkszentmihályi Mihály nevéhez, írása és munkássága nyomán. Miután a könyvét – ismét –, alaposan elkezdtem olvasni rájöttem, két malomban őrlünk, hogy egy szó, egy fogalom teljesen mást, két dolgot jelent. Rögtön az elején két olyan idézetek közlök, ami messze nem fér össze azzal, amit én gondolok. 17.o. (https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/flow.pdf) „… a vallás csak időleges sikereket könyvelhet el az élet értelmetlenségével való harcban; nem ad végleges választ. A történelem bizonyos pillanataiban a vallás képviselői meggyőzően magyarázták el az emberi lét problémáit, és hihető válaszokat adtak. Kr. e. a IV. századtól Kr. u. a VIII. századig a kereszténység Európában terjedt el, az iszlám a Közel-Keleten lett népszerű és a buddhizmus Ázsiát hódította meg. Ezeknek a vallásoknak több száz évig sikerült olyan kielégítő célokat tűzni az emberek elé, melyeknek életüket szentelhették, ma azonban egyre nehezebb elfogadni világnézetüket. A forma, melyben igazságaikat közlik – mítoszok, kinyilatkoztatások, szent iratok – többé már nem ébreszt hitet a tudományok és a racionális gondolkodás korában, még akkor sem, ha igazságtartalmuk változatlan maradt. Lehetséges, hogy egy nap majd fölemelkedik egy erőteljes új vallás, de addig is azok, akik a jelen vallásokban keresnek vigasztalást, gyakorta azzal fizetnek lelki békéjükért, hogy hallgatólagosan nem vesznek tudomást arról, amit a világ működéséről tudunk”

S ami végleg meggyőzött, hogy nekünk ehhez semmi közünk:

uo. 23.o „Ne reménykedjünk abban, hogy cseles módszerekkel hamar célt érünk. Némelyik ember a tudatba vetett misztikus hittel azt várja, hogy addig még nem tapasztalt csodákra lesz képes, és hogy abban, amit ő a szellem birodalmának hív, bármi lehetséges. Mások azt állítják magukról, hogy képesek szellemekkel kommunikálni, elmúlt életekbe belépni és mindenféle természetfeletti érzékkel rendelkeznek. Ha nem vesszük számításba a nyilvánvaló szélhámosokat, akkor ezekről a be számolókról általában kiderül, hogy öncsalásról van szó – olyan hazugságokról, melyekkel egy túlságosan érzékeny elme áltatja önmagát.”

Az igaz, mindenkinek joga van ebben a témában is úgy gondolkodni, ahogyan csak akar, hívőként vagy materialistaként, csak a megállapítások, a vélt igazak mások, még az is lehet a saját rendszerében igaz, de hogy összességében mi az igazság, az egy nagy kérdés. Az én rendszerem, ami Jézus Krisztus követésén alapul és nem osztozik ezzel a felfogással, bármennyire is sokat idézett, népszerű a pszichológiája.

El kellett döntenem, mi fér abba amit erről gondolok:   az ő könyvéből a materialista pszichológia fogalma, mert lehetséges, hogy akik ebben dolgoznak, azoknak segítség is, de nekem a rendszerembe ez úgysem fér bele, úgyhogy innentől fogva senkinek se kell a kettőt összevetni, mert köszönőviszonyban sincsenek egymással, hála Istennek.

Egyszerűen magyarul ÁRAMLÁS az, amiről írok.  Részemről (Isten segítségével) spirituálisan gondolom el az áramlást, s valóban nem sok köze van a kettőnek egymáshoz.  

Mi is az ÁRAMLÁS spirituálisan?

Vannak dolgok, amelyek anélkül jól teszik a dolgokat, hogy az ember beavatkozna, például minden beavatkozás nélkül ilyen egy folyó, amely A-ból - B pontba     csakúgy…. folyik. A folyók régebben tudták a dolgukat, mert hagyták, például a Nílus, mikor hagyták, rendesen elöntötte a földeket, termékenyítette, átáztatta, majd utána jó termést hozott. Nagyon sok folyó így tenne, ha nem építenék be kastélyokkal a partját, s nem akarná az ember szabályozni azt, ami működne, mert a természet tudja mit kell tenni. A Tisza is ilyen, ha nem szabályozták volna agyon, akkor nem futna le az országból a vize, hanem kiönthetne, feltölthetné a természetes tárolókat is, átitatná két oldalon a földeket stb. De nem, ebbe is beleszólt az ember, sajnos.

Az életünk tulajdonképpen ilyen folyó, csak az ember a szabad akaratából elfelejtette honnan és hova folyik. Miután a „honnan”-t is meg a „hová”-t is elfelejtette, így olyan mint a céltalan vitorlás, akinek semmiféle szél sem kedvez, és hánykódik az életében. Ő maga próbál kapaszkodni és újabb fogódzkodókat kitalálni.

 Valamennyire persze nekem is kell időnként kapaszkodni, úton vagyok…, de   nem úgy, hogy lényegesen gátolnám magamat, mivel a felismert célom irányába tartok, csak néha gátolom a haladást. Amit meg tudok tenni, hogy én úgy áramolhassak, hogy az a legkisebb súrlódással járjon. Nem olyan könnyű, mert testből és lélekből = ember vagyok, és nem mindig azonos erővel tudok lelkesen áramlani. Főleg, ha közben összekapaszkodom (kötődöm) egy csomó másik lénnyel, családdal, gyerekekkel, barátokkal. Ez egy szeretetcsapda (meg kell oldani*[1]), ami lényegesen lassít az áramlásban. Nekik is más és más a sorsuk, de tudok-e – ha kapaszkodom lényekbe –, úgy áramlani, ahogy kell? S őket is gátolhatom.

 Tudok-e akarni úgy áramlani, vagy megakadok…, ha féltem őket, akiket a szeretet = sokszor kötődés, vagy a ragaszkodás (ami pl. a buddhizmusban elvetendő dolog), erős emocionális viszony, az elvesztéstől való félelem, halál, mennyire lök vissza a cél felé való „vidám” áramlásban.   

A JELENBEN kellene, az isteni jelenben LENNI, akkor NEM AGGASZTANA SE MÚLT, SE JÖVŐ.

Gondoljunk bele, hogy ha az életünket hagyjuk áramolni, mert tudjuk honnan jöttünk, mi az eredetünk, mennyivel könnyebb, mintha nem tudjuk és akadékoskodunk, állandóan fontoskodunk. Céltalanság (és eredetismeret) nélkül bedobozoljuk magunkat, önmagunk gátjává válunk. Nagyon nagy lelki intelligencia kell ahhoz, hogy valaki tudja a különbséget, hogy hol a határ, mi a jó, mi a rossz, mikor válik hanyaggá, és mikor válik skrupulózussá. Nagyon-nagyon nagy intelligencia kell és az áramlás egészséges hagyása, ami végül is leghasznosabb lenne, ez egy különlegesen fejlett léleknek egy tulajdonsága lehet.

Azt gondolom, hogy az áramlást nagyon nehéz megtenni, mert a lelkes ember úgy gondolja, hogy mindent nekem kell elintézni, mindent nekem kell felügyelni, és ha nem teszem, akkor hanyag és nemtörődőm vagyok. Sőt állandóan forog az agyuk, hogy mi hogyan legyen. Pedig ha felismernék a bedobott energiát, ami állandóan dolgozik a tudatunkban, meg a végeredményt – ami többnyire nem is tőlünk függ –, elkeserítően rossz hatásfok jönne ki. Ez a téves működés szinte mindenkiben benne van. A mai ember sokat gyötrődik (sőt a társadalom tudatosan félelemben is tartja), elmúlik valami, jól vagy rosszul alakulnak a dolgai, mi a szerepe, miről tehet, miről nem?

Az ÁRAMLÁS ilyenkor nem akadálytalanul történik.  

Mi történik máshogy? Arra gondoltam, hogy semmi sem áramlik önmagától, valaminek valami felé lejteni, húzni, csalogatni kell, szívni, serkenteni kell.  

Ekkor kötöttem össze ezt az áramlást Istennel. Amikor odaadom a szabad akaratomat, amikor elengedem a világot, amikor azt gondolom, hogy nincs szükségem semmire, és odaadom Istennek, legyen úgy, ahogy akarod, ekkor az odaadás miatt Ő húzni-vonni fog a határa felé, jön a pneuma, és az áramlással úszom a végső célba.

DE ez nem olyan, mint a döglött hal, úszik az árral, és mi azt mondjuk, hogy az élő hal szembe úszik. Pontosan…, nagyon is élőnek kell lenni, hogy tudjam elengedni magamat, a szabad akaratommal helyesen tudjak élni. Először erősnek kell lennem ahhoz, hogy feladhassam magam Istennek. Nagyon erős hitűnek kell lenni, mert többségükben az emberek nem hisznek abban, hogy hazaviszik őt az isteni hazába, és csak az erősebbek csinálják végig. Odaadás kell, az egész életemet az áramlásra kell szenteljem, engedékeny legyek, ami a Végtelen felé visz anélkül, hogy minden partmenti ágba megkapaszkodnék. Ha az isteni folyóra bízom magamat, akkor nem kapaszkodhatok a fűzfába, majd a következő fűbe-fába, mert akkor nem tudok sodródni az áramlással. Istenbe vetett bizalom kell, hogy jó felé visz, jó tempóban, de elötte tudnom kell a célt, hogyan és mi felé akarom magam adni? De lehet rosszul is dönteni, ugyanígy más irányba is vihet az áramlás, a szétesésbe is. 

Tudom, nehéz az ember sorsa, nagyon nehéz az átadás, nem erre neveltek minket. Ami szépnek és jónak tűnik, hogy első a család (többnyire Isten elé téve…, majd elvárják, hogy ezt Isten támogassa…), hogy úgy érzik, hogy a család az övék, és hogy ehhez vélt vagy valós feladata van. Az aggódás a mi életünk része, erre vagyunk szocializálva, nem tudunk lemondani róla. Sokan azt gondolhatják, nem is kell. Nem úgy kell működtetni az életünket, hogy ezzel az önmagunk, haladásunk gátjává váljunk. Nekünk át kéne az Istennek mindent adni, akkor nyugodtan úsznék az árral, áramolnék békésen Isten felé. Tudatosítani magunkban, semmi és senki sem a miénk, ha a miénk lenne valami, a sírba is vihetnénk.

Ha őszinték vagyunk magukhoz, akkor belül érezhetjük, hogy folyamatosan hadonászunk lelkileg, küszködünk mint disznó a jégen, teljesen feleslegesen, nem mi irányítjuk más emberek sorsát, dolgát (ez egy téveszménk). Ha gyerekünk van, egy idő után részinformációkat tudunk róla, úgyis tudom, hogy azt fog csinálni, amit akar. A világ is, ha háborúzni akar, bármit teszek, megteszi. De ha hazafelé tartok Isten felé, ha a szeretet ömlik belőlem, a fény rezgése, akkor mindent megtettem a világgal is, magammal is, ez az állandó aggodalmaskodás ellenszere.

Ha az ÁRAMLÁSOM során elgyengülök, mert akikhez ragaszkodtam, azokra gondolok, a megoldás az, hogy újból és újból adjam oda Isten kezébe azokat, akiket szeretek, ezzel a legjobb helyre adtam. A szabadság szeretetével, hogy azokat még jobban adjam oda, hogy ők is ki tudjanak lépni a harcból, be tudjanak menni a partról a folyóba, ÁRAMLANI…

---

[1] *Szeretni kell, de nem ragaszkodni. Feladatunk van, de nem akadályozhatjuk a másikat folyásában/áramlásában, mert mi úgy gondoljuk.

Pável Márta EMBERI VÁGY, HOGY JÉZUS RÁNK NÉZZEN?

 

Pável Márta

EMBERI VÁGY, HOGY JÉZUS RÁNK NÉZZEN?

Többször látom, hogy különböző variációkban átdolgozzák a Torinói Lepel Jézus Krisztus arcát, és kinyitatják a szemét.

Az emberek tudat alatti vágyálma lehet, hogy rájuk nézzen az Isten? Megdöbbentő /de tetszik is/, hogy az utóbbi időben a Facebookon egyfolytában látom, hogy a Torinói Lepel Jézus arcát különböző módokon manipulálják úgy, hogy kinyissa a szemét, forgassa a fejét, hogy élő legyen. Az emberek szívében ezek szerint ott a vágy, hogy „szemezhessenek” Istennel, hogy élőként láthassák, hogy kommunikálhassanak vele, hogy valós legyen a kapcsolat. (A kép a Fb.-ról)

 

Ez a vágy nagyon szép, de azt is tudniuk kéne, hogy az Isten emberi formát öltve  Jézus Krisztusként, amikor meghalt ill. feltámadt, feljebb emelte ezt a kapcsolatot a fizikai létből az égi /spirituális létbe. Itt valahogy megakadt a kommunikáció, s az egyházak sem szorgalmazzák ennek a megélését, hogy Jézus Krisztus nemcsak, hogy rád néz, hanem érzi minden feszülésed, minden bajod, örömöd stb. Egy magasabb szintű kapcsolatot hozott létre az emberrel. Minden gondolatodat, minden, akár ideológiai, filozófiai, vagy egyéb problémádat tudja. Ember, neked kell kész lenni, hogy ezt az égi kapcsolatot megfogod, hogy lereagálod, mert ez egy finomabb kapcsolat, ez már nem a testre, hanem sokkal magasabb szintre vonatkozik, lélek a lélekkel való találkozásra késztetne. Az embernek szüksége lenne a valóságra való felrázásra, de hogyan viselkedik, ha megkapja ezt. Prohászka pár sorával érzékeltetem: Igen, az emberiség lelke olyan, mint a víz, mely a tűzön melegszik és forr, mihelyt pedig elhúzzuk a tűzről, siet túladni a lelki erőmegfeszítéseken s petyhüdt, lusta s érzéki lesz. https://gondola.hu/media/prohaszka/Prohaszka09.pdf

Ha mégis túl lép valaki az anyagi létén a lelkében is, akkor már nem kell a manipulált kép, mert az igazi bármikor elérhető, ha befogadtad Jézust. Onnantól akár hallhatod is a lelkedben, benned van, mert mindenütt ott van, de sajnos csak kevesekben tudatosul.

Viszont, ha tudatosan és hittel befogadtad, akkor tudsz Vele beszélni, akkor élővé válik a kapcsolat, és ez a háromdimenziós látás képe átmegy egy örökösen élő képbe.  

Aki élt már egyedül, tudja, milyen természetes dolog a magánbeszéd. A lenyelt szavak marják az embert. Megkönnyebbülünk, ha kikiálthatjuk kínunkat. Aki egyedül hangosan beszél, mintegy a bennünk lakó Istennel társalog. Victor Hugo

 

Kis segítség, mi legyen az ÚJÉVI változásod…

2024.12.29. ISTEN DOLGA AZ ELSŐ

Isten sugalmazta, leírta Pável Márta

 Az Ószövetségből, Sámuel könyvéből olvasok fel egy részt. „²²Anna nem ment fel. Azt mondta a férjének: »Nem megyek fel, amíg el nem választom a gyermeket. Akkor majd felviszem, hogy jelenjen meg az Úr színe előtt, és végleg ott is maradjon.«

²⁴Amikor aztán elválasztotta, felvitte magával, három fiatal bikával, három véka liszttel és egy korsó borral együtt, és elvitte az Úr házába, Silóba. A gyermek még kicsinyke volt.

²⁵Amikor levágták a fiatal bikát, odavitték a gyermeket Hélihez. (a főpap – szerk.)

²⁶Anna ekkor így szólt: »Kérlek, uram! Életedre mondom, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki előtted álltam, amikor itt az Úrhoz imádkoztam.

²⁷Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem.

²⁸Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál.«
Ezután imádták ott az Urat.”

Ebből az ószövetségi részből szeretnék pár gondolatot megosztani. Itt ezt Anna cselekedte, aki Héli főpaphoz ment,  ahogy fent olvasható. Ez eléggé megható, mert ugye könyörög a gyerekért, hogy neki is szülessen…, majd meglesz a gyerek, utána elviszi Héli főpap elé azzal, hogy én visszaadom az Úrnak. Mekkora nagy lélek az ilyen! Egyet téved azért, mert azt mondja, hogy kölcsönbe adom, mely idő alatt kölcsönben kell lennie. Csakhogy azt felejtette el, hogy az Úr neki is kölcsönbe adta a gyereket. Tehát ő a kölcsönt kölcsönbe adta, mert a gyerek nem az övé. De amikor valaki annyira szeretne egy gyereket, hogy biztos éjjel-nappal azért imádkozik, meg ki tudja, hány állat vérét szórták szét ez ügyben, akkor mégis mekkora hite van, hogy leteszi a Héli főpaphoz a gyerekét, hogy bánjon vele, hogy az Úré legyen, és nem mond időt. És nem mondja azt, hogy mi történik közben a gyerekkel. Lehet, hogy soha az életben nem akar hozzá visszamenni, mert Isten „elvarázsolja”, és marad a főpapnál, papnak. Ő nem arra mondja, hogy egész időre kölcsön adom az Úrnak, hanem azt, hogy mely alatt kölcsönbe kell lennie az Úrnál. Ez másra is érthető, az emberek itt egymásnak ki vannak osztva, anya a gyereknek, a gyerek, az unoka a nagyszülőnek, az anyjának, az apjának, egymással kölcsönösen átható hálózatban vagyunk.

Mindenkit kiosztott az Úr valakinek, s nem azért osztotta ki, hogy a pokolba taszítsa, hanem azért osztotta ki, hogy hazavigye ahhoz, akitől jött: az Úrhoz. Minél lelkibb az az ember (a szülő), lehet, hogy nem érti meg a gyerek, lehet, hogy átkozza, lehet, hogy mindenfélét mond rá (az érezhető hite miatt…), de az, ha igaz szülő és istenhívő, akkor tudja, hogy őneki az Istenhez kell szállítania, mert csak munkálkodásra kapta kölcsönbe.

S lám itt van, ahogy mondja az Anna, hogy ő addig kölcsönbe adja, ameddig neki (az Úrnak) kell. Ha az Úr azt mondja neki, hogy énnekem végleg kell, akkor visszaadja a kölcsönt, amit kapott, és belenyugszik, mert soha nem is volt az övé, minden lélek Istené. Tehát ez az, hogy csak abban téved Anna, hogy nem az övé, hanem az Úré, ő kapta kölcsön, és ő csak a kölcsönt adja vissza. Egy olyan alázatot takar ez a rész, amely az embert tényleg megindítja, és azt látja, hogy a zsidóknak is mély hite volt helyenként. Ezt nekünk tisztelni kell.

A másik, ami ma elhangzik a Lukács evangéliumából, (amikor ma a Szent Család ünnepe volt, én ezt egy kicsit furcsának érzem, hogy Szent Család ünnepén beteszik ezt a részt, hogy a 12 éves Jézus elveszik a templomban. ) Ezt nem is részletezném, hanem azt, amikor kérdezi Jézus - ami az embert kissé gyomron vágja -, hogy miért kerestetek engem, nem tudjátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem. Ez a mondat egy 12 éves gyerek szájából, ha elhangzik, az már mindent elmond, hogy ez a gyerek nem ember. Egy gyerek 12 évesen ilyet nem mond. Ez égi hatalom, amikor  nem érdekli, hogy ott anyja van, meg apja van, hanem csak az Isten dolga érdekli. Jézuson annyira látszik, hogy föntről éppen megérinti a Földet, nem tapad senkihez, és nem érdekli, hogy szemrehányást tesz az anyja, apja, bárki, hanem neki egy fontos: az Isten dolga.  Ez is megrendítő, hogy ő tudja, mert egyértelmű, hogy Istenember, hogy mi az Isten dolga. Ő tudja /az emberek közt egyedül Ő tudja…/, hogy miért jött ide. Ő mindenkivel ellentétben megrendíthetetlenül tudja a dolgát.   

Egy kérdést fel kéne hozzátok tenni. Mikor Jézus felteszi a kérdést, miért kerestek engem a földi dolgok között? Miért kerestek engem ott, ahol én nem lehetek? Miért vártok el tőlem olyan dolgokat, ami nem az Atyám dolga? Ti, akik papok vagytok, meg sasok, meg sasjelölek, megkérdeztétek-e ezt a világtól, tudattátok-e velük, amikor tőletek mást kértek /ami ellenkezik az isteni feladatoddal/, hogy tegyél meg, hogy elsősorban neked az Atyád dolgaival van dolgod? Leállítottad magad? Esetleg egy vásárlás, vitatkozás, szeretetlenség, vagy bűnös tettek közben ez eszetekbe jutott, mint Krisztus követőknek? Tudatosan úgy éltek, hogy Nekem az a dolgom, azért vagyok itt a Földön, hogy hazamenjek, és az Atyám tetteit kell képviselnem a Földön.  Főleg, ha pap vagy. Megfogadtad, felszenteltek, Atyád dolgait kell cselekedned! S ez valami szinten mindenkire vonatkozik, mindnyájan apostoli munkára küldhettünk.  Ez a mai részből kiemelendő, és magadra fordítandó, hogy van-e benned annyi erő, van-e benned annyi tisztesség, van-e benned annyi akarat, hogy ha el is pártoltál, visszaállítod magad. Visszaállítod

magad, mivel Krisztus követők vagyunk, 12 éves Krisztus ezt mondja bele a szívedbe, bele a fejedbe, bele a tudatodba, akkor neked, az Istent hívőnek/követőnek, ezt kell csinálnod, hogy az ő dolgával kell elsősorban foglalkozni. Nem mondta senki, hogy ne tanuljál, ne szerezz jó jegyeket, ne legyen családod, ne legyen

rendes öltözéked, ne legyen rendes lakásod. De ne legyen luxus, ne legyen sznobság!  Semmi ne legyen benned, ami bűnös. Isten jól ismer minden embert, tudja mi van szívedben, a gondolataidban, meg lehet minden, ha leveszed a kezed az anyagról / a világi dolgokról, akkor sem lesz semmiben sem hiányod, mert utánad fogja szórni az Úristen azt, ami neked szánt.

De szenvedni fogsz, nem fogod elkerülni, ha nem Rá nézel, ha kapaszkodsz bármibe, amit nem neked szántak, csak felesleges küzdés lesz az életed. Mindig vedd figyelembe, hogy az Úristen dolga az első, s ez a mai nap üzenete, zárd így az évet, hogy ezt gondold végig, és kezd úgy az ÚJ ÉVET, hogy lélekkel, ésszel és szívvel rakd össze: ki az első, a második, és az összes többi utána.   

Isten áldjon meg mindenkit a 2025-ös évben!