ISTEN NEM ENGESZTELŐ ÁLDOZATOT KÍVÁNT JÉZUSTÓL, HANEM A MEGMENTÉSÜNKET

 Pável Márta

ISTEN NEM ENGESZTELŐ ÁLDOZATOT KÍVÁNT JÉZUSTÓL, HANEM A MEGMENTÉSÜNKET

Először is tegyük rendbe a dolgokat: egy Isten van, aki 3 személyben, miattunk 3 megnyilatkozási formában van jelen. De nem oszthatok. Így egyik sem léphet hátra, sehogyan sem szemlélni csak úgy a másikat.

Tetszik nekem a http://petersziklaja.hu, és itt olvastam Új teológiai irányzat: Jézus nem a bűneinkért halt meg? címmel egy cikket  Renató karmelita atya beszédéről. ...„Krisztus engesztelő áldozatáról beszél olyan módon, ami valóban riasztó lehet egy olyan ember számára, aki nem ismeri az Egyház tanítását. Szavaival szó szerint élve: „Isten minden haragját ráönti Jézusra, hogy „fotelből végignézze” fia szenvedését, és utána, hogy jól kitöltötte a haragját, megengesztelődik?”Tudnunk kell, hogy az Egyház ilyet soha nem tanított, s ezt a fajta elméletet legfeljebb az ateisták vallhatják magukénak. Mégis Renátó atya szavaiból azt érezzük, mintha Krisztus örök Egyházát kritizálná.”

Nos eddig az idézet. Az a baj, hogy amit Renátó atya mond, azt sokszor a papok is hirdetik, nagy lendületükben félreértelmezik, így nem(csak) Ő kritizálja az Egyházat, ha ez kritika, de szerintem nem az.  Renátó atya karmelita szerzetes véleményét, illetve evangéliumi megközelítését olvashattuk, itt kicsit - hogy mondjam - negatívan megjelentetve, s talán nem megértve Renátó atya gondolatait. Ő torz istenképnek mondja azt, amit fönt kiidéztem. 

Értem, mit akart mondani Renátó atya – annak ellenére, hogy nem hallottam és védelmével sem vagyok megbízva...–! Ahogy a bevezetésnél írtam, nem lehet a szentháromságos személyeket külön szemlélni, csak EGY ISTENBEN! Könyveimben és írásaimban is mindig is azt vallottam, hogy az Úr NEM választotta szét magát Atyára és Fiúra sem, egységben volt / és van ma is/  akkor is, mikor Jézus Krisztus a földön volt. Nem végignézi a szenvedését és utána megengesztelődik – ez nagyon emberi, földi, kiforgatott, kissé ószövetségi szemlélet, áldozat meg bárány stb.—, ha ez így lett volna, akkor nem hinném, hogy Ő az az Isten, aki imádok! Isten nem ilyen, egyszerűen minden ismert tulajdonságának ellentmondana! Ő oszthatatlan, magával szemben miért támasztana feltételeket? Ha így lenne / de nincs így/, akkor itt valami baj lenne, de nem ez volt az isteni megtestesülés igazi oka. 

Renátó atya véleményével, amivel úgy nézem sikerült kiakasztani a hierarchikusok egyik részét, valamennyire egyetértek. Miért is? Azt mondanám, hogy egy kicsit másképp fogták fel Isten szavait, földiesen és nem spirituális felfogásban. Azt gondolom és vallom, hogy Jézus Krisztus nem egy önmagában meghasonlott Isten miatt jött ide emberi alakban, hogy majd megkínoztatja, megfeszítteti magát, hogy az emberiség vétkét magára véve kiengesztelődjön irántunk az Atya. Senki ne mondja, hogy ezeket a szövegeket nem hallotta egyházi személyektől, főleg Húsvét táján.

Ez ellen mindig lázadtam, nekem egy gyerekes dolog. Sosem egyeztem bele és nem is így gondolom, főleg elmélkedések után igazolást is kaptam, nem is így van! Szerintem; Krisztus áldozata az, hogy közénk jött, az hogy abból a végtelen Isteni hatalmasságból leereszkedett a végesek, a teremtettek, a bűnösök közé és isteni lelkét belenyomorgatta halandó behatárolt testünkbe! Ez az óriási áldozat része. De ezt az áldozatot, mivel nincs igazán különválva az egy Isten, hanem Egy Isten van 3 megnyilvánulási formában/személyben, így ezt az áldozatot az EGY Isten hozta értünk!  Nekünk 3 személyre van osztva (az ember gyenge felfogósképesége miatt), de egy, így egységben tette meg ezt az utat felénk, senkit nem kellett kiengesztelődni senki felé sem.

 Isteni megtestesülés oka, hogy elmondhassa nekünk, tévelygünk, hogy Ő van, és ki Ő, hogy emberi nyelven beszélhessen velünk, közölje az örömhírt, hogy van kiút az isteni ajtó felé. Nekem ez így teljesen más, és valóban isteni szeretetet tükröz. Ez az isteni áldozat, amibe beletartozik az is, hogy a barbár ember megöli, megkínozza. Nekünk éppen ezért keresztút, az emberi barbárság mementója is! Isten nem kiengesztelődni akar, mert ahhoz meg kell sértődnie vagy haragudnia, de ez nem isteni tulajdonság. Ő az Isten a végtelenségéből, aki mintegy 40 évre kitette magát az emberi végességbe! De tette mindezt úgy, hogy nem sérült meg sehol sem a jelenléte, sem Istensége.

      Gondoljuk meg, hogy ez mekkora nagy dolog, egy hasonlat, ami nyomába sem ér a valóságnak; hogyha mi az európai luxus lakosztályból elmennénk Afrikába, a legfrissebben felfedezett nomád törzshöz élni, akik még a tetejében meg is gyilkolnak minket. De annyira szeretnénk őket, hogy el akarnák mondani nekik, hogy más is van, más élet is van, hogy ők nincsenek külön, hogy őket szereti az Isten. Nekik van helyük, az Isten azt kéri, hogy adják oda magukat, és akkor minden helyrejön stb. Azt gondolom, hogy erről is van szó, és ez ezért is áldozat, de nem azért, amit Renátó atya is kifogásol.

Lehet, hogy Renátó atya más szavakat használt, vagy rosszul értették, vagy kiforgatták, de egyet tudok vele érteni, mert szerintem ő ráérzett arra, hogy az Isten nem despota, az Isten nem bosszúálló, Isten nem áldozza fel egyetlen Fiát stb.(...). Isten nem haragszik Magára = Fiára. Ez nem lehetséges, Istennél nem!  Ő, a jól felfogott a helyesen értett Isten, minden percben megpróbálja megkörnyékezni a lelkes lényeket, mert lelkük örökéletű, Tőle származik!

Istennek mindenkire szüksége van, és válogatott módszerekkel próbálja meg észhez téríteni, felhívni magára a figyelmet, felrázni minden vándorúton lévő lényét! Itt nincs szó a véráldozat akarásáról, áldozati bárányról pedig szó nincsen, itt engesztelődés sincs, hanem visszatérítésről van szó, de van szabad akarat, és így nehézkes, sok munkás kell Istennek. Ami történt, azt az emberi barbárság csinálta, de Isten ezt tudta, és Isten ezzel együtt nemhogy a barbárokat semmisítette volna meg, azokat, akik isteni karnációját keresztre feszítették, nem! Ő ajándékot adott, Magát, örök mementónak az Oltáriszentséget, hogy soha ne feledjük el, emlékezzünk rá, és örök jelenlétét, üzeneteket azok által, akik figyelnek rá. Ő az idők alatt megtanította azokat, akik a (igéjének) közléseinek a hallgatói, hogy Neki nem lehet zablát tenni a szájára, az Ő isteni közlése folyamatos (hiszen ÉL!), akarata mindig igaz és valós, egyedülien az! Jézus Krisztus halála után is velünk volt egy darabig, és most is velünk van, a szívünkben is lakik, soha nem ment el, csak azok életétól, akik nem adnak Neki helyet.  

 Isten és ember iszonyú messzeségben vannak egymástól abban az értelemben is, hogy az ember nem tudja megsérteni, és a bűnökkel saját magának tart be az ember, mert nagyon vastag, sötét réteget rak maga és végtelen Fény/Isten közé. Isten sajnálja, ha valaki távolodik, és nem közeledik felé, ezért minden segítséget megad, hogy ne így legyen. De haragudni nem fog, mert ahhoz egyenlőnek kellene lenni, de az meg paradoxon lenne, hogy az abszolút tökéletes Isten haragudjon magára.  

Van egy jó buddhista közmondás: az ökörre sem lehet haragudni, ha megrúgott (nem keresztényi, de nekem sokat segített az életben). Isten tisztában van az emberi sokféleséggel és köztük a barbársággal is, de tisztában van azokkal a lelkekkel is, akiket megnyert és már visszakapott. Ők az Ő munkásai a Földön és másutt is.

S zárásképpen ide most - úgy érzem - legjobban Sík Sándor verse (Az acélember /Ének a sürgönypóznáról/) illik, a Magányos virrasztó (1936) című kötetből.

Sík Sándor:

Az acélember

Áll, egyenesen, egymagán

Az acélember a hegy homlokán.

Széttárva karcsú, hosszú karjai,

A kábelek kígyóit tartani.

Nem görnyedez és nem erôlködik:

Áll és feszül és hordja terheit.

De hűvös feje túl a drótokon

Hosszan elnéz a nyúlós utakon.

Lát, embereket és országokat,

Bolond és keserű látásokat:

Az éhes ember néma ráncait,

Dokkok penészes árusáncait,

Országhatárok inga-táncait,

És hall, hazug és gyilkos hangokat:

Borhôsöket, barátokat, bankokat,

És népgyűléseket és tankokat.

Az eszme önmagára-lázadását,

A forradalmak bárgyú körfutását,

Az ôrülések örök újulását.

A földgömb reng és ég a szemhatár.

Az acélember néz és konstatál.

Áll és szótalan ég felé feszül:

Hordja a kábelt rendületlenül.

S ha olykor egy-egy holdas éjszakán

Ráül terhével a szörnyű magány,

S a látomások emlékeitôl

Dereka már-már megroppanni dôl:

Ilyenkor elég egy szempillanás:

A szomszéd hegyen másik óriás,

A harmadik ormon a harmadik

Hordozza látomása titkait.

Egy pillanat, egy közös rezzenés:

A három acélember összenéz.

Testvér -- mondja az acélpillanat --

Tudom: gyengének lenni nem szabad.

Tudom, a mi törvényünk állani:

Mi vagyunk a Vezeték várai.

Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek,

De rajtunk megyen át az Üzenet.

Az ismeretlen Igét hordja vállunk.

Bennünket ideállítottak. Állunk.