PÁVEL MÁRTA Szomorú a lelkem, ELTÉVEDTEK AZ EMBEREK

 PÁVEL MÁRTA

ELTÉVEDTEK AZ EMBEREK

Szomorú a lelkem az Isten felé süketek miatt, nehéz így tanítani Istent, az evangéliumot, a kinyilatkoztatást az embereknek, amikor egyszer csak rájön az ember /pl.negy műtét után elgondolkodik.../, hogy borzasztó, de süket fülekre talált. Rájövök, hogy minden fontosabb neki, minthogy kiálljon Isten, és az Istennek tetsző dolgok mellett. Kiállás nincs Isten mellett, maximum azért tűrik el, hogy Istenről beszéljek, mert úgy vélik, ez a mániám, vagy hobbim. Rájöttem, igazán fel sem fogják, hogy egyedül Isten az életem, s mivel tudom, milyen élet ez, ezt kívánnám minden embernek, ezt a szabad, magasrendű, szellemi függetlenségben úszó végtelen érzetű életet! De nem, nekik nem kell.

Tamás evangéliuma: „93 Ne adjátok a szentet a kutyáknak, hogy ne vessék azokat a trágyadombra! Ne vessétek a gyöngyök[et a k]ocák elé, hogy ne tegyék azt [mo]rz[sává]! (Mt 7,6)”

Kellene, de nem tudok buddhistás vagy liberális lenni, hogy azt mondjam, ez az életük, minek erőszakoljam. Így van, de akkor minek vagyok én? Nem ennek! Miért nem? Mert erre nincs időm! Nagyon sok mindent tudok, nagyon sok mindent megtaníthatnék, de bájologni, pitiáner dolgokat, hülyeségeket beszélni nekem megalázó, értelmetlen, időpocsékolás. 

Úgy döntöttem, akkor inkább még szókimondóbb leszek, inkább hagyjanak el az emberek, ha Isten nem kell, én se kelljek, csakis Őt szolgálom, az Övé vagyok, nem fogok mást beszélni! Ez számomra rendkívül szomorú, csavarja a szívemet, mert ezeket az embereket is szerettem, de nem erőszakolhatom meg őket azzal, amit nem akarnak.

A saját személyemet semmi szín alatt nem szeretném kedveltetni, főleg úgy nem, hogy közben Istennel pedig nem igazán törődnek. Azt látom az idők folyamán, ahogy tanítok, hogy ha lelkisegélyt adok, ha emberekkel beszélgetek, ha látszólag meghallgatnak, hogy – már vélem –, ha rátérek Istenre, magukban nagyokat ásítoznak, és rimánkodnak, mikor hagyom végre abba, mikor térek rá vidámabb dolgokra. Rájöttem, valóban tényleg süket fülekre találtam /nem a SAS csoportban, a külsösöknél/.

Tamás evangéliuma: ”28 Jézus mondta: A világ közepén álltam, és testben jelentettem ki magam nekik. Mindnyájukat részegen találtam, nem leltem köztük senki szomjúhozót, és fájt a lelkem az emberek fiai miatt, hogy vakok szívükben, és nem látnak. Hiszen üresen jöttek a világra, és arra törekednek, hogy ismét üresen menjenek ki a világból. Ám most részegek. Amikor borukat eltávoztatják, akkor fognak bűnbánatot* tartani.”

 Nagyon is megértem Jézus Krisztus fenti szavait, és iszonyúan fáj az, hogy nem érzem azt, hogy érdemben változott volna az életük, Krisztus óta sem változott, sőt mára még rosszabb. S amikor aztán elkap a keserűség és idézőjelbe kiborulok és kifejtem a véleményemet, akkor persze nem vagyok jó. De ez így van jól, ne is legyek jó, mert ha Isten nem kell nekik, akkor én se kelljek! Azt gondolom, hogy csak Istennel lehet élni. Csak úgy élni, de nélküle nem! Többen is azt hiszik, hogy ha a mi utunkat távolról, lazán  követik, vagy hasonlóan mennek mellettünk és szimpatizálnak velünk, az elég. De nem elég!  Látom az életüket - bármit is beszélnek - szétterültek a világban, mint a Nagyalföld! Nekik nem szűkül az út, hanem a széles úton járnak. Minket Isten egyre jobban szűkít, az anyagi világból kivezet, a keskeny út az, ami már megy. De Ők nem ezen járnak, hanem a horizontot szélesen beterítették az újabb és újabb luxusvágyaikkal, újabb és újabb kitalált dolgokkal, amik teljesen fölöslegesek az ember életében. De ezt nem látják be, nem akarják belátni. Teljesen fölöslegesen fáradoznak érte, ahelyett, hogy imádkoznának, elmélkednének, vagy jobban az Ég felé mennének.

Mikor hallgatom ezeket a fölösleges problémákat, vágyakat, meg ha nem sikerül (J) az afölötti bánatukat, magamban csak szánakozom, Uram, hol tartanak? Miből csinálnak elefántot?  Nagyon régen eljutottam oda Isten segítségével; legyen béke a családomban, legyen tisztességes fedél a fejem felett, ami legyen tiszta, tudjak mit enni, legyen egészségem és a többi nem érdekes, kész vagyok Istennek dolgozni, mert mindenem megvan! Nem érdekel a rang, s az sem, hogy megfeleljek a hatalmasságoknak, nekem abszolút nem opció ez. Luxus és drága ruha sem kell, minek, ha ebben nem vagyok jó, akkor sajnálom őket, de minden úgyis itt marad, kinek, minek törekedjek, semmit sem vihetek magammal.

  De sajnos tanításom nyomán, vagy ismerőseim körében nem ezzel találkozom, hanem nyomorúságos újabb és újabb igényeket támasztó törekvésekkel, olyan dolgokért harcoló emberekkel, amiket nem fognak a sírba vinni magukkal, csak azt, amit a lelkükben megszereztek.

Azt is látom, hogy intellektuálisan fejlettnek látszó nagyon sok ember azt hiszi, hogy Isten majd ráér, vagy nincs is, és hülye mindenki, aki ezt hiszi. Sajnos az istenhívők között legjellemzőbb az, hogy azt hiszik, hogy egy fenékkel meg lehet ülni több lovat is.

Tamás evangéliuma: „47 Jézus mondta: Lehetetlen, hogy egy ember két lóra üljön, két íjat feszítsen ki, és lehetetlen, hogy egy szolga két urat szolgáljon. Vagy tisztelni fogja az egyiket, és megcsúfolja a másikat <... vagy ...>. Nem iszik az ember óbort, és (nem) kíván rögtön új bort inni; és nem öntenek új bort régi tömlőbe, hogy ne feszítsék szét (azt), és nem öntenek óbort új tömlőbe, hogy ne tegye tönkre azt. Nem varrnak régi foltot új ruhára, mert szakadás fog keletkezni (azon). (Mt 6,24; Mk 2,21-22)”

Úgy gondolják, meg lehet „ülni”Istent, hogy 30%-ban elég, ha neki adják magukat, sőt még örüljön is Isten...! A maradék felezve a világi anyagi dolgok, és a rang, ego között. Na most még el vannak attól is szállva, hogy ők jó hívők, ők viszik a baldachint, elsőnek csörtetnek, ha szerepelni kell valahol stb. Amikor ezt elmondom, hogy ez nem így van, akkor értetlenkedve néznek rám, és én vagyok a rossz, a nem „liliomos”. Engem nem érdekel más farizeusi véleménye, főleg, ha ekkorákat téved. De az nagy baj, hogy az emberek kitáncolnak Isten kezei közül. Sőt sokan úgy hiszik, hogy az Isten egy szolgaféle, akivel mindent meg lehet tenni, aki nem sokat jelent, míg ők haszontalan, istenellenes dolgokban fetrengenek.

Ezek a dolgok nagyon fájnak nekem, és nem is tudok vele mit kezdeni, sem egyetérteni, sem azt mondani, hogy csináljátok így tovább. Majd én vigyorgok hozzá, s ha akarjátok, bólogatok is. De ez nem én vagyok, Isten tőlem ezt nem várja, sőt követeli, hogy ne ilyen legyek.

Így tiltakozom, én nem akarok odaát kapni az Úrtól, hogy nem szóltam nektek, tévelygő emberek! Elmondom, nagy többségben most rossz úton jártok, nagy részetek eltévedt, aki meg van magával elégedve, és azt gondolja, hogy apróságokkal ki lehet Isten szemét szúrni. Isten mindent akar, az egész embert, saját magát, és nem pótcselekvéseket pl. hogy a magyar zászlót vigye, vagy a koronát magasztalja, vagy csak az egyházban tisztségeket ellátva elintézze a lelkét. Nagyon sok embert tudok, aki kifelé nyájas, otthon vagy belül megbántja a családját, és nem fogja vissza magát. Akik az anyagi világban nem fogják vissza magukat, aki azon igyekszik, hogy ő valaki legyen, nem szelídül meg, nem tölti be Isten a lelkét, az elveszett. Ne úgy igyekezzenek, hogy kifelé látszódjon, mindenki számára jól látszódjon, hogy ő milyen szuper. Sajnos az ilyen nem az!  Látom, eltévedtek az emberek,  ez így nem működik, ennek rossz vége lesz, én szóltam.

Azt kívánom, legyetek boldogok.

Tamás evangéliuma:” 49 Jézus mondta: Boldogok (vagytok) egyedülállók és kiválasztott<ak>, mert meg fogjátok találni a királyságot, hisz ti abból valók vagytok, (és) ismét oda fogtok menni.

 50 Jézus mondta: Ha azt mondják nektek: "Honnan lettetek?", mondjátok azt

nekik: "A fényből jöttünk, onnan, ahol a fény keletkezett, egyedül (önmaga)

által, [.....]tt, és [k]ijelentette magát képükben."

  Ha azt mondják nektek: "Ti vagytok azok)?"*, ezt mondjátok: "Mi az ő fiai

vagyunk, és az élő Atyának vagyunk a választottai."

  Ha megkérdeznek titeket: "Mi a jele atyátoknak, amely bennetek van?", ezt

mondjátok nekik: "Mozgás és megnyugvás."”