AZ ÁJTATOS, FARIZEUSI KERESZTÉNYEK KIÁBRÁNDÍTÓAK

 Pável Márta

AZ ÁJTATOS, FARIZEUSI KERESZTÉNYEK KIÁBRÁNDÍTÓAK

Már több évtizede vagyok hittel kapcsolatos szakmában, és nagyon sok tapasztalatom gyűlt össze ezalatt, nyugodtan elmondhatom, hogy az életemben a legtöbb bánatot azok az emberek okozták, akiknek segítettem. Hitbélileg alig képzett divatkeresztény, aki farizeusi, ájtatos, viszont tele van gonoszsággal, előítéletekkel, még a segítő kézbe is beleharap. Az ilyenek – szerintem – sokkal rosszabbak, mint a hitetlen, de jó szándékú ember. Alapjában még mindig szeretem az embereket /habár néha nagyon nehéz…/, és mindig elfogadóan, újrakezdve fordulok feléjük, és az esetek 80%-ban súlyosan sérülhetnék – a tetteik miatt –, ha nem csak Istenre néznék, és elérhetnének a lelkemig, de ez eszelős luxus lenne, ha megengedném. Egy idő után olyanok lettek az ájtatosok, mint az inkvizítorok, akik ugyanolyan kegyetlenek. Minden pletykának, érdekükben sérült gáncsoskodóknak is bedőlnek, a rangos valakik szava szent, gondolkodás nélkül nekiesnek Isten emberének, még akkor is, ha látványosan jót tett velük, mert a hitük meg semmi. Ezek az ájtatos hívők – s nem csak katolikus lehet, hanem bármilyen fajta keresztény… – keményen, gátlás nélkül támadnak neki a másik embernek, s közben a fejükön látszik az a buta elégedettség. Nos, ez a látvány, ez a nézés, ez a jámborodó arc az egyik legnagyobb fájdalmas kétszínűség. 

A hitetlen emberek között valaki teljesen közömbös, van, aki ugyanilyen támadó, csak még a felfogása is nehézkes, de ezt nem tudja magáról /sőt…/, és intelligenciahiányos. De vannak olyan hitetlen emberek, akik alapjában véve nyitottak, még talán meg is tudják mondani, miért hitetlenek. Ők többnyire kiábrándultak, rosszul, illetve sehogyan sem fogták meg őket, nem idejében érkezett a nem megfelelő segítség, mikor az Istent keresték. Tehát nagyon sok oka van a hitetlenségnek, amit nagyon sajnálok.   

Az igaz, hogy az embertől, ha hívő, többet várnék el, mint a többitől, azt várnám el, hogy kevésbé rúgjon bele a másikba. De nem ez történik.

Megfigyeltem, hogy miután a mi utunk nagyon speciális, talán kicsit rebellis is, de őszintén, katolikus normák szerinti igaz hittel Istennek élünk, ez még több konfliktust generálhat. Mi azt nyugodtan elmondhatjuk, senkit nem bántunk, s ha védekezésre szorulunk, akkor amennyire lehet megtesszük, de kisebb rugdalózások már nem érnek el hozzánk.

 Így azt gondolom, hogy azok, akik most véresszájú keresztények, akik előtte kommunisták voltak, ugye most templomba járnak, és most úgy csodálják a papot, ahogyan annak idején a párttitkárt. Közben – számos ilyenről tudom –, volt szeretője, tudom, hogy milyen anyagiakért folyó csatát vívtak a többi emberrel, tudom a gyűlöletközpontjukat. Ismerem azt, hogy mennyire szeretnének egyre többnek látszani, rangkórságban szenvednek. DE AZ ISTENSZERETETET ÉS -FÉLELMET NEM ISMERIK. De ezek az emberek sokszor ítéletet mondanak, olyan embereket becsmérelnek, szektáznak, hülyének néznek, akik nem tradicionálisan, hanem bátran, Istent felvállalva élnek. Akik nem tévesztik össze az Istenimádatot a papimádattal.  Akik mélyen Istentől kiindulva élnek, Istent imádják és onnan lefelé érvényesül a világ, és nem fordítva, akik ki merik mondani azt, hogy mi az ember dolga a világban, nos azokat kikezdik.  Akik jó szándékkal hozzáfordulnak a másik emberhez, ha baj van, és a kezüket nyújtják, akkor jön az a fordulat, hogy a magát jónak hívő, ájtatos ember, a „hívő” … hálátlanul beleharap, megbántja. Teszik ezt az ájtatos, farizeusi, teológiailag abszolút nulla keresztények, valódi szektások, megtévesztett vallásúak, félig megbízhatatlan szekták, nagyon sokan.

Sok olyan emberről tudok; aki házasságtörő kapcsolatban él, de vallási lelkigyakorlatokra jár, meg minden vasárnap áldozik (?), vagy aki azt sem tudja, mi a Szentháromság, de másokat rágalmaz. Olyanokról is, akik végtelen egoisták, sznobok, hogy csak fenn tudják hordani az orrukat, és semmit sem látnak az emberből, hitük zagyva, de ítélkeznek, sőt letiltják másokat, mert ők tudják…! 

A tapasztalatom az – s lehet, hogy most egy újabb ilyen eset kapcsán kissé hányingerem támadt, s azért írom le ezeket –, hogy ezek az emberek szépen susognak mögöttünk, s – irányítottan – butaságokkal is rágalmaznak, nyilatkoznak rólunk. Például: nem is vagyunk keresztények, mert nem lehetne kör alakú a templomunk. Ugye magáért beszél a butaság, a legősibb magyar templomok közül sok kör alakú volt. Aztán úgy, hogy miért nem kereszt van a templom tetején? Azért, mert Jézus van a tetején kitárt karral, hogy várlak benneteket, ugyanakkor egy háromméteres aranyló kereszt van a templom előtt. De a sok gonosz ájtatosnak ez sem számít.  Volt olyan, aki azt mondta, hogy a d. p. … azt mondta, ne jöjjenek ide, mert mi krisnások vagyunk, azért nem mernek kijönni. Magáért beszél, hát tényleg ez a jellemző Krisnára…: Szt. Teréz nevén van, Krisztus áll a tetején, 3 méteres kereszttel, keresztúttal… Igen, ezek a dolgok erősen minősítik őket, és nekünk is üzenet. Hát, ha a butaság üvöltözni tudna, ezek egész nap vinnyognának. Na most ilyenkor az embernek elmegy a kedve attól, hogy harcoljon az igazságért, azt kellene mondani, hogy hagyom ott, ahol vannak, hulljanak pokolra. Sok ember, aki eleinte közelít hozzánk, de farizeusi hatásra… – barátilag – ilyen susogásra hisztérikussá válik, és minket is megsértve menekül a fénytől, a sötétségbe. Lehet, hogy oda is való. Ilyenkor mit tegyek, hagyjam, hogy hisztérikusan ne merjen meghallgatni minket, vagy ne merjen közénk jönni, és ezzel a túlvilági lehetőségeit veszti el? Persze szabad akarat van, hagyni kell, de fáj.

Az is fájdalmas, mikor van egy szép ünnepünk, sokan megígérik, hogy jönnek, és nem jönnek. Majd megtudjuk, azért, mert „hivatalosan lebeszélték őket” olyan emberek, akiknek az élete egy keresztény playback. Nemrég jöttek a damaszkuszi útról, s ezzel a leghangosabbak. Ők mondanak az emberről ítéletet, akik régen párttagok voltak, aztán mindenféle szervezetbe beléptek, aztán mikor divatba jött a kereszténység (mert kormányra került…), hát akkor gyorsan mindenkinek keresztények lettek, ez ilyen …!

A politika is sok-sok szemforgatást igényel, rendet tudnék tenni köztük. Én azt gondolom, hogy az embereknek nem másokat kéne megítélni, nem másoktól kéne félni, hanem magukba nézni, és attól, amit láttak, elborzadni. Isten mindenkit állandó magába nézésre inspirál, s mindig van kihúzandó gyom. Ez mindenkire áll.

Viszont egy baj van, hogy az Egyház a miénk is, és soha nem fogunk elmenni, sem megtagadni, és ezek az emberek azt hiszik, hogy csak az övék. Hisznek azoknak, akik hazugsággal, erkölcstelen élettel, érdekből forgatják a szemeiket, de Isten nagyon távol áll tőlük. Mi javítani, a jókkal együttműködni és életerőssé szeretnénk tenni. Mi nem fogunk liliomosok lenni, nem az emberi önbecsapás, hazudozás a lényeg, hanem amit az Úristen parancsol, elvár, követel.