Avilai Szent Teréz Templom

Avilai Szent Teréz Templom
Avilai Szent Teréz Templom
Ennek a felületnek felelős kezelője Varga Péterné/ Pável Márta katolikus hittanár. Célunk őskeresztény módon élni és az evangéliumot, a Bibliát, Isten szavát nem elferdítve, hanem Jézus Krisztus tetszésének megfelelően tovább adni. A Biblia örökéletű, szavaihoz tolmácsolni fogjuk a mélyebb megértést is. A legfrissebb írások alább érhetőek el.

2021. február 16., kedd

ISTEN AKARATA, PARANCSA, ELKÉPZELÉSE, SOKSZOR MERŐBEN MÁS MINT A MIÉNK

 Isten adta, közvetítette Pável Márta

ISTEN AKARATA, PARANCSA, ELKÉPZELÉSE, SOKSZOR MERŐBEN MÁS MINT A MIÉNK

Az ember fél az ismeretlentől, a szellemektől, de többnyire főként az Istentől. Nem akarja az Istent közvetlenül érzékelni a /lelki/tűzben, fél Tőle. Ez a jelenség megvan az Újszövetségben is, az emberek inkább a szenteket imádják, mint az Urat, mert Ő sok nekik. Az Ószövetségben ugyanez történik. Isten erre azt mondja, hogy jó a te nemzedékedből fogok én prófétát támasztani, és én adom a szájába a szavakat. Ha te nem hallgatsz rá, aki a nevembe szól, akkor én bosszút állok. Valóság az, hogy egy igazi prófétát nehezebb felismerni, és vannak hamis próféták. Nehéz megkülönböztetni az igazat a hamistól. Krisztust is, aki nem próféta volt, hanem Isten, főleg sokat próbálgatták, hogy igazi-e vagy sem. Az Úr a Bibliában  azt mondja, hogy bosszút állok, de utána hozzá teszi, hogy aki mást mond, mint amit én mondtam neki, azt meg öljétek meg.  

A mi életünkben is van prófétaság, mert az Isten beszél - akár tetszik, akár nem -, mi meg elmondjuk akinek csak lehet, aki nem űz gúnyt belőle. Ez a „prófétaság” nem szűnik meg, a mai napig van. De aki mást mond - aki maga gondolatait mondja el az Uré helyett…-, azt öljék meg, így van  a Bibliában. Az emberek szeretik kiszínezni a dolgokat, és benne van a másikban, hogy amit te mondasz az  nem biztos, hogy úgy van, nem Isten mondta, ahhoz hozzá teszek, elveszek. Ha valóban Isten beszél, azt hagyjuk meg úgy, ahogy van. Ne tegyük érdekesebbé, szomorúbbá, tegyük olyanná, amilyennek Ő az Isten akarta. Minden szónak ereje van, minden tettnek ereje van, és helye van. Az ember, ha ezt meghamisítja, akkor komoly bajt csinál. Szeretnénk, hogy a dolgok másként történjenek az életünkben, mint ahogy történnek, de Isten akarata, parancsa, elképzelése, sokszor merőben más, mint a miénk. Mi szeretnénk az Isten akaratát, parancsát beigazgatni a mi szánk íze szerint. Ha nem megy, akkor mi fellázadunk, nyivákolunk, visítozunk, ahelyett, hogy az Úr akaratát akarnánk megkeresni, magunkra szeretnénk alkalmazni.

Viszont ma is  sajnos sokan elvárják, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy ő az ember kitalálta. Milyen Isten lenne, ha mindenki akarata szerint működne az Úr.  A gőgös embernek akár tetszik, akár nem…, tessék mindenkinek Hozzá igazodni, és Hozzá, kezei elé letenni az akaratát. Ez nagyon nehéz dolog, mert az ember nagyon makacs lény, nem szeretné a bűneit, a kényelmét feladni, az Isten meg hajthatatlan. Sok ember hajthatatlan, sok kívánsága van, ami ellenkezik az Úr akaratával; hogy szerelmes legyen, sok pénze legyen, rangja legyen, minőségi órája legyen stb..  Azt viszont nem akarja, hogy az Isten embere legyen. Az nem jut eszébe, ha az Isten, aki mindent tudó, téren időn kívüli, egybe látja dolgokat…, főként szeret minket, csak jót akarhat nekünk. Az ember alázatlan és lázadó - ennek az isteni jónak áll ellen-, saját vágyát dédelgeti, s ha nem teljesedik be, meg fog sértődni.  

Istentől eltávolodott világ, ez fizikai és lelki qualitási pusztulatot okoz. A pusztulat azt jelenti, hogy ellenkezésedben azt gondolod: jó lenne, ha elpusztulnál, de nem fogsz, mert a lélek hallhatatlan.

 Jézus nem úgy tanított, ahogy megszokták az írástudók, hanem úgy tanított, ahogy az Isten tanít. Nekünk kell ráfordulni Istenre, nem azt kell várni, hogy az Isten forduljon utánunk. 

Uram, mint elkóborolt bárány, szorongva kerestelek magam körül, míg Te mindvégig bennem lakoztál. Vándoroltam városok utcáin, terein, sehol sem leltelek, mert nem találhatom meg kívül azt, aki mindig bennem lakozott”

Szent Ágoston



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

AZ ISTENT KERESŐK GYAKRAN CSALÓDNAK…

  Pável Márta AZ ISTENT KERESŐK GYAKRAN CSALÓDNAK…   Sokszor tapasztalt dolog, amiről az alábbiakban írok, hogy - most mindegy miért, ...