Avilai Szent Teréz Templom

Avilai Szent Teréz Templom
Avilai Szent Teréz Templom
Ennek a felületnek felelős kezelője Varga Péterné/ Pável Márta katolikus hittanár. Célunk őskeresztény módon élni és az evangéliumot, a Bibliát, Isten szavát nem elferdítve, hanem Jézus Krisztus tetszésének megfelelően tovább adni. A Biblia örökéletű, szavaihoz tolmácsolni fogjuk a mélyebb megértést is. A legfrissebb írások alább érhetőek el.

2021. július 3., szombat

Keresztelő Szent János

 Keresztelő Szent János

Az Egyházban három szentnek ünneplik meg a születésnapját: Jézusét, Máriáét, Keresztelő Szent Jánosét, a többinek csak a halálát.

ksz.jpgNagyvárad-Újvárosi Szent László Római Katolikus Plébánia

Július 2., péntek - Sarlós Boldogasszony ünnepe

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (a kép is onnan van.)


Az Egyház ezzel itt „elárulta” magát, mert Mária és Erzsébet találkozik, s mind a kettő terhes.

Ez eddig rendben is van. De hogyan lehet az, hogy Keresztelő János június 24-én születik i.e. 7-ben, Jézus 0-ban és decemberben? Valamelyik túlhordta?! Nem és nem. Lassan jutottunk el odáig, hogy Jézus Krisztus mikor született. Már évet nézve is voltak variációk - nemhogy a hónapot nézve… - ,  0, majd ie. 4. és lassan eljutottak az igazsághoz ie. 7.

Rendben, hiszen Keresztelő János is akkor született. Amit több forrásból is, pl. C. G. Jung Aión-jából is tudhatunk, és ahogyan nekünk is kb. 15 éve Jézus mondta, hogy i.e. 7-ben született, május 29-én, ez pontosan belefér a szentírási mondandóba is- és összevág Ker. Szt. Jánoséval is-. Ismerem a Jézus Krisztus születésének hónapját meghatározó egyházpolitikai okokat, de ezt már ideje lenne a valódi dátumra korrigálni. Az lehet, hogy nem lenne akkor karácsonyfa, bizony nem lenne, de nem is baj, mert ez soha nem volt az isteni lényeg.

Menjünk vissza  Keresztelő Szt. Jánoshoz.    

Izrael legnagyobb prófétája Illés volt. Malakiásnak volt egy írása, miszerint Illés el fog jönni a Messiás előtt. A zsidók ezt tudták, és mikor látták Keresztelő Jánost, rögtön kérdezték, hogy nem Illés vagy? Ő nem mondta, hogy ő Illés, de Jézus később az evangéliumban mondta, hogy Illés már eljött, csak nem ismertétek föl. Illés visszajött és megtette a vallomását Jézusról, ő aki egyengette az Úr útját. Keresztelő János soha nem volt gyáva, sem megalkuvóan liliomos, Ő még a börtönből kiabálta Jézus Krisztust, nem félt attól, hogy megölik, egész végig dicsőítette Jézust, hangosan énekelt, míg le nem fejezék, és fel nem szolgálták tálcán a fejét az uralkodónak.

Illés vagy Keresztelő János, kik Ők? Esszéneus volt, aki hirdette az Urat, nem volt egyedül. Azt pontosan tudhatták, hogy Keresztelő Szt. Jánosban, Illésben (vélhetőleg ugyanazok) aki eljött, az a legnagyobb próféta is egyben. Azért került be a legnemesebb égi spirituális körbe, mert neki egy olyan spirituális feladata volt, ami még ma sem teljesen tiszta előttünk. Valójában keveset tudunk Isten dolgainak mélységéről. Úgy látszik, Illés próféta egy olyan végtelen nagy lélek lehetett, aki igen érdekelt volt, hogy Istent segítse, és előfutára legyen. Az Ószövetségben is 800 körül ő már előfutár volt - csak akkor nem is sejtették kinek… -, Ő a legnagyobb próféta. Isten kitüntette azzal, hogy elragadták a testét tüzes szekérrel, mindenben erősen kirítt a környezetéből. Amikor - vélhetőleg Keresztelő Szt. Jánosban - visszajön, Jézus is mondja, hogy nem ismertétek föl. Ő /Illés/ másodszor is megteszi, hogy nem lapít, nem fél, amikor elfogják. Heródes azért orrolt meg rá, mert megmondta, hogy bűn, amit tesz. Ezért került börtönbe Keresztelő János. Sokan azt vallják, hogy ő földönkívüli volt, az egyház szerint angyal volt, egy nagy nagy próféta, báő önmagáról mindent letagad, de a legvalószínűbb az, hogy ő Illés volt. Istennek egyik legkiváltságosabb munkásával találkozunk, aki spirituális lény volt, nem volt semmije, csak egy saruja és egy teveszőr ruhája, ami igen szúr, és sáskát, mézet evett, Ő, aki előkészítette az Úútját.

Isten adta, közvetítette Pável Márta  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

EGY MISZTIKUS CSOPORTBÓL KIKERÜLŐ ÁRULÓK TETTEI

   Ez a csoport, amit sasnak=Aquilának hívnak, kb. 40 éve működik. Amikor a teológiára jártam, akkor a professzor mondta, ez a csoport rövid...