Pável Márta SZINEVÁLTOZÁS...hit

 Pável Márta

SZINEVÁLTOZÁS...hit

Színeváltozás hatása a tanítványokban.

Megérezték, hogy valami jó, különleges történik, "betekintést" kaptak a transzcendenciába, látták, hogy az Isten vakító lesz, áthat mindent téren és időn keresztül. Megjelenik a zsidók által ismert személy, Illés és Mózes is. Az apostolok a látvány miatt egy darabig valószínűleg nem tértek magukhoz, majd maguk között elkezdték megvitatni a történteket.

A feltámadásról is szó esik, azt sem értik mit is jelent, mi ez, mert eddig, senki még nem támadt fel, ez a jelenség (előrejelzése is) megrázta őket. 

Ez az ószövetségi rész főleg a hitről szólt. Ma látni kell, hogy az emberek milyen különböző módon hisznek, vagy nem hisznek. Nagyon különbözőek vagyunk. Valaki szeretne hinni, de nem tud, vagy nem elég mélyen, valakinek meg könnyen megy a hit, valószínűleg ez a karmának is betudható, Isten kegyelmével vegyesen. Akinek könnyen megy a hit, az döbbenten szemléli azt, akinek nem megy, s szenved ettől. Nem érti (a hivő), hogy mi a probléma, hiszen vannak tények, van Isten, csodák, van lélek, Isten folyamatosan "nyomatja" magát különféle meglepetésekkel stb…! Erre azt mondja a nem hívő, hogy vele még nem történt  semmi, soha nem történik ilyesmi. /Ami ugyan nem igaz…/ Ugyanis nem elég gyengéden figyel, nem próbál meg kapcsolatba lépni Istennel, hanem a maga vaskos 3D módján él, s így várja a „csodát”. Az ember hite -a saját szemében- akkor értékelődig fel, amikor azt látja, hogy a másiknak nincs, s aki ettől megkeseredik, utálni kezdi az embert, irigykedik; neked könnyen megy, mert van hited. Erről persze mindenki maga tehet, de ezt soha nem ismernék el, inkább eljátsszák a kivetettet. Azt elfelejtik, hogy a hitért valamikor meg kellett dolgoznia, oda kellett magát adnia, akit az Isten megszólít és elkezd hinni, akkor az illetőt elkötelezi. Nem lehet úgy hinni, hogy úgy élek ahogy akarok, azt csinálok amit akarok, rombolok a Földön, de mivel ugyan hiszek, mégis Isten Te meg segíts meg engem (szinte kötelező jelleggel gondolják-☹). Az emberek többsége így gondolkodik, hogy „beosztja” az Istennek, hogy segítsen, mert ő hívő (milyen mély hívő, s mire jut vele, azt most hagyjuk…., mert szinte semmire!)

Az igazi  hit az egy rendkívülién mély és érzékeny kapcsolat. Az apostolok, mikor Jézussal kb. 3-4,5 évet jártak  az alatt az idő alatt, szépen lassan volt valami isteni erő ami, megragadta őket Istenből, belementek a csapdába, otthagyták a családjukat, mert Krisztust követték. A meggyőződésük, a hitük, hogy tényleg Istennel vannak, az nem rögtön jött meg. Szépen lassan ért be, s ez a színeváltozás is egy hitlöket volt a számukra.

Az itt a kérdés, hogy amit  látunk,   amit mutat, megélet velünk sasokkal hétről hétre Isten, az elégséges-e ahhoz, hogy föladd az egod, az földet, a szabad akaratodat, át add magad teljesen, és majd Isten visszaoszt neked annyit, amennyit akar.  Elengedsz mindent(???), és majd csak Isten dirigálja az életedet, hogy te mit, hogyan, mikor csinálj. Elég-e ehhez a hited? Nem félsz-e közben azt mondani Istennek, hogy legyen meg a Te akaratod? Pár évtized után jutottam el addig, megéreztem; nagyon jó dolog, hogy Istennek azt mondhatom, hogy legyen meg a Te akaratod, mert már tudom ettől jobbat magamnak nem akarhatok. Isten pedig mert nem küld el, hanem  örömmel veszi, hogy átadok neki mindent, életemet, sorsomat, mert, mára már tudom, hogy egyetlen helyen van, az a jó hely Nála van, sehol máshol.

Aki a saját akaratát érvényesíti, hogy én így akarom, én ezt gondoltam, és nem adja át magát, az nem hisz igazán. A hit nagyon fontos dolog az elkötelezettség szempontjából. A hit megnyitja a szemedet, hogy láthass, hogy mi van odaát, meg tudd különböztetni, hogy mikor akarnak becsapni és mikor nem. A hittel az Isten adja beléd az Ő világosságát, egy másfajta látásmódot, így látod a hamisságokat is. 

 Nem azért vagyunk, hogy a többi embert megbíráljuk a hite miatt, hanem azért, hogy próbáljunk meg segíteni, de többnyire ellenállnak, így ritkán vagy nem is lehet. Mi csak példát mutathatunk, kis enzimet adhatunk, ami beoltja őket,  mert mindenki a saját hitéért magának kell megharcolnia, megküzdenie. Sajnos nem tudok a másik helyett meggyógyulni, ha nem hisz, üdvözülni sem, nem tudok a másik helyett, az Istennel beszélni, ha az Isten vele nem áll szóba. Előbb az embernek kell a legmélyebb hittel hozzá fordulni, hogy létre jöjjön az az oda-vissza kapcsolat.

Az apostoloknak a színeváltozás egy megrendítő tény volt, még ha nem is így írnak róla, azt gondolom, hogy az összes elmélkedésnek megrendítő ténynek kéne lenni, és nem liturgikus megszokásnak. Az ember ha bemegy a templomba és hallgatja a liturgiát, többnyire unja,   nem is tudja, hogy miről szólt. Ezen sürgősen változtatni kell  minden szinten.

A mi elmélkedésünk, Isten kapcsolatunk, nem lehet liturgikus megszokás, automatizmus. Erről Isten segítségével gondoskodunk. A legmélyebb hódolattal kell fogadnunk, hogy is beszélt velem az Isten. Alapállapot Istennek mindig igaza van-😊! Nem lehetne, hogy Neki nem lenne igaza, akkor is az van, ha sűrűn   azt érzed, hogy téged mindig megnyirbál, ami fáj, kiigazít, szembesít, stb.! Erősen, mégis gyengéden - te hittel, odaadással mentél felé-, megmutatja a nyomorúságodat, pl. ezzel miért feküdtél bele a sárba, és mit kell javítani, és nagyon nagy szeretettel hívogat, hogy állj fel, gyere velem az én világomba, az én transzcendens létembe. Szállj ki magadból, a halandóságodból, nyomorodból, én szárnyakat adok, veled vagyok. Isten ezt akarja velünk elérni. De addig amig nem hiszünk rendesen, gyakorlatnak vesszük az elmélkedést, és elfelejtjük, míg nem ráz megannyira, hogy teljesen belakjon minket, semmit sem ér.