SZERETET, ELLENSÉG szeretete….

„Prédikáció „

Pável Márta

 

Ez a mai evangélium rész minden nem hívő embert kiborítana, és azon gondolkozna, hogy mit szeressek az ellenségemen,  hogy tartsam oda a másik orcámat is, és a nem hívő meg van győződve, hogy a katolikusok nem normálisok. Szóval ez   így összefoglalná. De ezt lehetne másképp is értelmezni.

A másik értelmezése meg nekem az, hogy amikor az Olimposz hegyen egyszer elmélkedtem, és Jézus a legmagasabb fenyőfánál felül nőtt, tehát olyan 20 méteres lehetett, és a kereszten volt,  a fenyőfa helyett kereszt volt. Ő nézett le, és kérdeztem Tőle, hogy haragszol-e azokra, akik megfeszítettek?  Azt mondta, hogy nem, mert óvodások.

  Engem egy örök életre megrázott, mert ez az óvodások szebb, mintha én azt gondolnám, hogy ökörre se lehet haragudni, ha megrúgott. De hát az óvodásra sem, mert azt se tudja, hogy mit cselekszik. Nem lehet számon kérni azt, aki nincs azon a szellemi szinten, hogy mit csinál a másikkal. Végig se gondolja, hogy esetleg Isten emberét üti, vagy azt gyalázza meg, vagy annak hazudik, ez nem jut el a tudatáig. De gyakorlatilag, ha buddhistásan nézem, ökör szinten van.   Ezt már annyiszor mondtam, hogyha én felolvasnám a Bibliát vagy Origenész az ökörnek, és helyébe hozzám vágja a fejét, vagy belém rúg, akkor nem az ökör a hibás, hanem én.

 Ezt kell meggondolnom, hogy az ellenség az ellenség-e? Ha annak fogom fel, hogy velem egy síkon van, és  megrúg, akkor vagy egy síkon van velem, vagy én vagyok a hibás, hogy így kezelem, és nem azt nézem, hogy karmikusan hol tart, a különböző nemességi fokokban hol tart. Ugye a medvével se állsz oda vívni, meg az ilyennel se, mert úgyis ő győzne. Az egyik a hülyeségével, a másik az erejével. Vagy mind a kettővel, nem?

Tehát tudnom kéne, hogy hol a határ. Itt nem feltétlenül arról van szó, hogy pofoztasd magad egy szerencsétlennel halálra, hanem arról, hogy el se kezd az akciót, mert nem érdemes. Na most ugye ez áll a számítókra, a hazudozókra, a két színűekre, mindenkire, hogy nem kell nekünk arra a síkra lemenni, óvodások ahhoz képest, ahol mi vagyunk, és a mi lelkünknek igazából nem is szabadna emiatt fájni.

De a bajok… azok vannak…, hogy az a baj a bajokkal, hogy az ember sokszor nem tudja megfelelően helyére tenni a dolgokat. Tehát valaki megsértett, valaki megbántott, vagy esetleg valaki meghalt, vagy valaki nagyon beteg. Az valóban  baj, mi még nem tudjuk olyan magas szinten kezelni a megbántást, vagy akár a halált, ami egyenes folytatása tovább az életnek,  hogy ne érintsen minket ezek a dolgok, amelyek így történtek.

Szeretet.

Először is a szeretet, az ellenség szeretete, előbb megbeszéltük, hogy nincs is ellenség, mert   aki egy szinten van, az nem lesz ellenséges. Ha pedig nincs egy szinten, akkor nem lehet ellenséges, csak sokan úgy vélik, ha rosszul szemlélik az életed, hanem egy elmaradt lény. A  kutya is megharaphat, de azt nem mondod, hogy ellenségednek, hanem hát ilyen. …   

A másik az, hogy irgalmazni kell, meg megbocsátani a másiknak. Hát az emberek azt elvárják, hogy Isten bocsásson meg nekik, de van, aki évekig tárolja a haragját, meg évekig beteszi a másikat jogtalanul egy skatulyába, meg duzzog valami miatt. Na most ha Isten is duzzogna ránk évekig a tetteid miatt, nagyon rosszul járnál, tehát ezt is el kell felejteni, ez az evangéliumi részben  így mind benne van, hogy ezt is felejtsük el.  

Nekem ami a fő mondata  a mai evangéliumnak; amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak nektek is mérni.  

Visszataszító, ha valaki tudja mit kellene csinálni, csak hogy éppen nem azt csinálja. De én mindenkit óvok ettől, hogy bárkinek eljátszd az eszedet, hogy mekkora „szent vagy”, és nem úgy élsz. Ez iszonyatos ronda dolog, hogyha forgatod a szemedet, és közben kiderül, hogy teljesen mást csinálsz. Ez nekem Istenkáromlás. Ez az Isten tettének a meggyalázása, ez az utunknak a megtiprása. Tehát ilyet nem szabad csinálni, hogy valaki  mindenkit megszól, mindenkit bekategorizál, és ő nem úgy él . Akkor kussoljon!  

 A szeretetet…, az Isteni szeretetet nem bírjuk elképzelni, hogy milyen. Gondolkoztam már rajta, sokat mert Isten nem emocionális szeretettel szeret.

Azt se mondhatom, hogy igazságos szeretettel szeret, mert akkor együnket se kéne szeretnie,   hát akkor, hogy szeret? Valóban, lehet, hogy kicsit úgy is szeret, mint egy nő  szereti a hülye gyerekét. Hogy ha bedobja az ablakot, nem vágja agyon, megcsináltatja az ablakot és megkéri, hogy máskor ne dobd be. Ha valami nagy rossz dolgot csinál, lehet, hogy rövid időre bezárja valahova, de utána megint szóba áll vele, és ha elcseszi az életét, új életet kap.

Akkor Isten lehetőséget ad … visszatapsolja, hogy lehetőséget ad ezt elszúrtad, kapsz egy másikat. Ez nem, hogy nem keresztényi, hanem nagyon is isteni irgalmas segítséget jelent. Hogy az Isten újra enged próbálkozni. Na most azt a szeretetet, amit ember gyakorol,  abban viszont van egy kis hamisság.

Egyrészt van benne vérségi, mert a genetika az valahol még a testeken keresztül is átugrik,.. annak a rezgése… Másrészt van benne egyfajta önzés is, mert hogy hát azért jó lesz szót fogadni anyámnak, apámnak…, nem fog adni nekem zsebpénzt. Vagy pl. 14 éves korodban ez előfordulhat, vagy nem veszi meg azt a cipőt, amit akarsz, hát … szeretetet mutatok. Vannak őszinte szeretetek is, ritkán, de az nem az,  mikor  valamiért összevesztek, és magadban esetleg eltemeted, vagy rondákat gondolsz rá, akkor az nem őszinte szeretet volt. Mert ha föl tud bosszantani egy mondat vagy valami, akkor az nem volt őszinte szeretet, megértés hol van?   Például házastársak között, van a szerelem, aztán utána van (??? lesz???) a szeretet?  Főleg, ha van két-3  gyerek,   kénytelen vagyok szeretetet mutatni, vagy szeretni, hogy ott ne hagyjon, vagy szét ne essen a család, vagy ne legyenek árvák a gyerekek. Azt akarom ezzel mondani, hogy a szeretet a Földön sokszor megalkuvás. Érdek. Netalántán önző érdek. A  szeretetnek feltétel nélküli szeretetnek kéne lenni, én meg azt gondolom, hogy többnyire feltételhez fűzzük a szeretetet. Rendesen viselkedik velem, törődik velem, rendesen beszél velem, számíthatok rá, hogy valami barter üzletbe szeretünk.

Nézd meg, hogy a kutyát, azt barter üzletben szereted-e? Azt kell mondanom, nagyrészt igen. Olyan aranyos, olyan cuki, meg tudom gyömöszölni, na meg ugat is, mikor kell. Ha egyiket se csinálná, csupa szerény lenne, nem ugatna, néha megharapna, kérdezem, szeretnéd-e úgy. Én biztos vagyok benne, hogy nem. Ugyanez áll mindenre, hogy a szeretetünk az nagyon messze van az Isten-i meg nem értett szeretettől, mert fogalmunk nincs, hogy még mire képes az isteni szeretet. Azt mondjuk… látjuk, hogy még eddig nem pusztította el az emberiséget, tehát ez egy hősies tett tőle. De hogy még mire képes, azt nem tudjuk. Azt sem tudjuk, hogy bennünk fellángol-e valaha olyan szeretet, amikor tudom úgy szeretni a sas társamat, hogy utána nem szedem a batyumat és szó hang nélkül otthagyom. Tudom-e úgy szeretni a családtagjaimat, s mindenkit, hogy azt érezzem, hogy nekem nagyon fájna, hogyha nem lennének. Mert valahol összeköt ez az isteni lélek, ami közös bennünk. Ott van benne egy olyan potenciál, amit esetleg még fel lehet virágoztatni, ha még esetleg ránk hallgatna, így esetleg hazamehetne. Tehát ez a szeretet, ez mindenkire vonatkozna.

 Végezetül az ellenség. Ugye mondtam az előbb, hogy ne vegyük úgy, hogy ellenség. Hanem úgy vesszük, hogy fejletlenebb lélek, nem megvalósult karmával, vagy éppen rossz sorsa teljesedik rajta. Ha arra gondolsz, hogy milyen rossz lesz neki hosszú időkön keresztül. Hogy mennyi haragot, durvaságot, téveszmét hordoz magában, egy állandó gyűlölködő, szavainkat kiforgató, ellenségeskedő, mindig megsértődő valaki, akkor neked azt látni kell azt, hogy ez lélekben beteg. Az nem ellenséged. Az egy hiányos, beteg ember.  Most tök mindegy, hogy ki. Milyen távolságra van Tőled? Nem veheted ellenségnek, hanem azt veheted, hogy segítségre szorul.

Nem azt mondom, hogy mindig lehet rajta segíteni, nem… csak ritkán. Isten sem futkározott földi életében senki után, nem kapta el a vérző asszonyt hogy erőszakkal meggyógyítsa, hanem Ő fogta meg Istent. Tehát segíteni az ilyeneket úgy lehet, hogy békén hagyod, és amikor látod, hogy segítségre szorul, akkor halványan megemlíted, hogy segítesz, de persze nem engeded magad szétrúgni. Azzal együtt a segítséggel mindig nyitva kell lenni az ajtónak, még akkor is, ha úgy érzed, hogy úgy viselkedett, ahogy nem kéne.

 Igen, most sokakban fölmerül, hogy mi van a tőlünk elmentekkel? A lelkünkben   ne tápláljunk haragot, mert nem azon a szinten vannak, még ha itt voltak se értették egészen az egyre szigorodó utat, mert akkor itt lennének. Tehát ne egy síkon kezeld az öklöt, meg a kocsma előtt üldögélőt, meg az utcasarkon álldogálót, meg az egotól megőrültet, meg a rangkórságtól szenvedőt. Nem vagyunk egyformák. Te fölfelé mész az ég felé, te átrezegteted magad, te fénnyé akarsz válni, ő meg itt vízszintes irányba akar boldog lenni pl. férfit, vagy nőt, rangot, pénzt akar , s ennyi.

Ha valaki vízszintes irányba akar boldog lenni, nem fogja Isten úgy segíteni, ugyanis nem Isten, hanem a maga dolgát akarja tenni, minek segítené? Nem ezért született a világra, hogy  elpocsékolja a talentumait.  Azért született a világra, hogy üdvözüljön, hogy felismerje, hogy a lelke egyre fényesebb, ha haza kell menni. Aki földi dolgokat akar. Hacsak nem ha pl. 2 milliméteres a lélekedénye, hogy azt mondja az Isten, jól van, még egy milliószor születsz,   akkor nem fog neki grátisz segíteni. Mert miért segítene? Az Isten egy szuper lény, aki tudja, mit miért csinál, ok-okozati törvények vannak, akár tetszik, akár nem, ezek vannak.   Ő az életet azért adja, hogy ezzel te előbbre juss. Tehát itt az isteni szeretet nem az, hogy nem szeret, hanem tudja, hogy mikor fordítod rossz irányba, mikor elég, mikor süllyedsz már annyira meg, hogy baj lesz, akkor azt mondja, hogy jó, akkor fordítsunk, akkor befejezzük, kezdjük elölről. Tehát ezt az isteni szeretetet nem értheted. Sokkal logikusabb, sokkal emberibb, és sokkal istenibb, mint gondolnánk.

A mi szeretetünkkel csak próbálnánk utánozni az Istenét, amit most már elmondtam, ez se csöpög az Isten szeretettől. Ha visszatekintek a ma elmondottakra, akkor azt mondom,  az emberiség egy részére azt mondhatom, hogy azért nem ellenség, mert nincs egy síkon velem. Ez nem ugyan isteni szeretet, de muszáj vagyok így gondolkozni, ha túl akarom élni az emberiséget, ha nem akarok kétségek, bánatok és könnyek között élni, akkor azt kell mondanom, hogy mégis így gondolkozom, mert azért ez nem bűn, de így mégsem az igazi isteni szeretet jegyében zajlok le, ezt értsétek meg.

- Ámen. 

 

Pável Márta

ÁRAMLÁS (hívő megközelítésben)

Hogyan kezdődött a felismerés…?

Flow/áramlás, tudtam erről az elvről, de eddig nem foglalkoztam vele. Valamelyik nap este azt éreztem, hogy nagyon sok minden baj húz, hogy aggódom pár dologért, diszkomfortos voltam. Hirtelen megálltam, mert belül egy hang megszólalt,   áramlás, hagyd, hadd múljanak a dolgok, menjenek, ahogy akarnak. Akkor hirtelen kiengedtem a kezemből mindent,   mint egy szél elvitte, megkönnyebbültem, majd elkezdtem gondolkozni, hogy mi volt ez. (Minden nélkülem is megoldódott…) Azt tudom, hogy kintről irányítanak, azt tudom, hogy olyan dolgokat mondanak, amiről nem, vagy alig vettem tudomást.   Erről az áramlásról (flow) régen hallottam, elkezdtem ezen gondolkozni, és utánanézni, rájöttem, hogy mi ezt csináljuk, csak teljesen másképp, más síkon. Többször tesszük elmélkedésben, hogy lekötjük magunkról a gondokat, kapcsolatokat, otthagyjuk Istennek, akkor is hasonlóan engedjük ezt az áramlást. Átadjuk Istennek, úgy legyen, ahogy jónak látja, egy darabig megy is, majd sajnos csak visszakötjük mi újra ezeket. 

 

Maradok ennél az áramlás magyar szónál. Egy szó mennyiféle tartalmat hordozhat. A pszichológia köztudatba ez a flow szó be van írva Csíkszentmihályi Mihály nevéhez, írása és munkássága nyomán. Miután a könyvét – ismét –, alaposan elkezdtem olvasni rájöttem, két malomban őrlünk, hogy egy szó, egy fogalom teljesen mást, két dolgot jelent. Rögtön az elején két olyan idézetek közlök, ami messze nem fér össze azzal, amit én gondolok. 17.o. (https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/flow.pdf) „… a vallás csak időleges sikereket könyvelhet el az élet értelmetlenségével való harcban; nem ad végleges választ. A történelem bizonyos pillanataiban a vallás képviselői meggyőzően magyarázták el az emberi lét problémáit, és hihető válaszokat adtak. Kr. e. a IV. századtól Kr. u. a VIII. századig a kereszténység Európában terjedt el, az iszlám a Közel-Keleten lett népszerű és a buddhizmus Ázsiát hódította meg. Ezeknek a vallásoknak több száz évig sikerült olyan kielégítő célokat tűzni az emberek elé, melyeknek életüket szentelhették, ma azonban egyre nehezebb elfogadni világnézetüket. A forma, melyben igazságaikat közlik – mítoszok, kinyilatkoztatások, szent iratok – többé már nem ébreszt hitet a tudományok és a racionális gondolkodás korában, még akkor sem, ha igazságtartalmuk változatlan maradt. Lehetséges, hogy egy nap majd fölemelkedik egy erőteljes új vallás, de addig is azok, akik a jelen vallásokban keresnek vigasztalást, gyakorta azzal fizetnek lelki békéjükért, hogy hallgatólagosan nem vesznek tudomást arról, amit a világ működéséről tudunk”

S ami végleg meggyőzött, hogy nekünk ehhez semmi közünk:

uo. 23.o „Ne reménykedjünk abban, hogy cseles módszerekkel hamar célt érünk. Némelyik ember a tudatba vetett misztikus hittel azt várja, hogy addig még nem tapasztalt csodákra lesz képes, és hogy abban, amit ő a szellem birodalmának hív, bármi lehetséges. Mások azt állítják magukról, hogy képesek szellemekkel kommunikálni, elmúlt életekbe belépni és mindenféle természetfeletti érzékkel rendelkeznek. Ha nem vesszük számításba a nyilvánvaló szélhámosokat, akkor ezekről a be számolókról általában kiderül, hogy öncsalásról van szó – olyan hazugságokról, melyekkel egy túlságosan érzékeny elme áltatja önmagát.”

Az igaz, mindenkinek joga van ebben a témában is úgy gondolkodni, ahogyan csak akar, hívőként vagy materialistaként, csak a megállapítások, a vélt igazak mások, még az is lehet a saját rendszerében igaz, de hogy összességében mi az igazság, az egy nagy kérdés. Az én rendszerem, ami Jézus Krisztus követésén alapul és nem osztozik ezzel a felfogással, bármennyire is sokat idézett, népszerű a pszichológiája.

El kellett döntenem, mi fér abba amit erről gondolok:   az ő könyvéből a materialista pszichológia fogalma, mert lehetséges, hogy akik ebben dolgoznak, azoknak segítség is, de nekem a rendszerembe ez úgysem fér bele, úgyhogy innentől fogva senkinek se kell a kettőt összevetni, mert köszönőviszonyban sincsenek egymással, hála Istennek.

Egyszerűen magyarul ÁRAMLÁS az, amiről írok.  Részemről (Isten segítségével) spirituálisan gondolom el az áramlást, s valóban nem sok köze van a kettőnek egymáshoz.  

Mi is az ÁRAMLÁS spirituálisan?

Vannak dolgok, amelyek anélkül jól teszik a dolgokat, hogy az ember beavatkozna, például minden beavatkozás nélkül ilyen egy folyó, amely A-ból - B pontba     csakúgy…. folyik. A folyók régebben tudták a dolgukat, mert hagyták, például a Nílus, mikor hagyták, rendesen elöntötte a földeket, termékenyítette, átáztatta, majd utána jó termést hozott. Nagyon sok folyó így tenne, ha nem építenék be kastélyokkal a partját, s nem akarná az ember szabályozni azt, ami működne, mert a természet tudja mit kell tenni. A Tisza is ilyen, ha nem szabályozták volna agyon, akkor nem futna le az országból a vize, hanem kiönthetne, feltölthetné a természetes tárolókat is, átitatná két oldalon a földeket stb. De nem, ebbe is beleszólt az ember, sajnos.

Az életünk tulajdonképpen ilyen folyó, csak az ember a szabad akaratából elfelejtette honnan és hova folyik. Miután a „honnan”-t is meg a „hová”-t is elfelejtette, így olyan mint a céltalan vitorlás, akinek semmiféle szél sem kedvez, és hánykódik az életében. Ő maga próbál kapaszkodni és újabb fogódzkodókat kitalálni.

 Valamennyire persze nekem is kell időnként kapaszkodni, úton vagyok…, de   nem úgy, hogy lényegesen gátolnám magamat, mivel a felismert célom irányába tartok, csak néha gátolom a haladást. Amit meg tudok tenni, hogy én úgy áramolhassak, hogy az a legkisebb súrlódással járjon. Nem olyan könnyű, mert testből és lélekből = ember vagyok, és nem mindig azonos erővel tudok lelkesen áramlani. Főleg, ha közben összekapaszkodom (kötődöm) egy csomó másik lénnyel, családdal, gyerekekkel, barátokkal. Ez egy szeretetcsapda (meg kell oldani*[1]), ami lényegesen lassít az áramlásban. Nekik is más és más a sorsuk, de tudok-e – ha kapaszkodom lényekbe –, úgy áramlani, ahogy kell? S őket is gátolhatom.

 Tudok-e akarni úgy áramlani, vagy megakadok…, ha féltem őket, akiket a szeretet = sokszor kötődés, vagy a ragaszkodás (ami pl. a buddhizmusban elvetendő dolog), erős emocionális viszony, az elvesztéstől való félelem, halál, mennyire lök vissza a cél felé való „vidám” áramlásban.   

A JELENBEN kellene, az isteni jelenben LENNI, akkor NEM AGGASZTANA SE MÚLT, SE JÖVŐ.

Gondoljunk bele, hogy ha az életünket hagyjuk áramolni, mert tudjuk honnan jöttünk, mi az eredetünk, mennyivel könnyebb, mintha nem tudjuk és akadékoskodunk, állandóan fontoskodunk. Céltalanság (és eredetismeret) nélkül bedobozoljuk magunkat, önmagunk gátjává válunk. Nagyon nagy lelki intelligencia kell ahhoz, hogy valaki tudja a különbséget, hogy hol a határ, mi a jó, mi a rossz, mikor válik hanyaggá, és mikor válik skrupulózussá. Nagyon-nagyon nagy intelligencia kell és az áramlás egészséges hagyása, ami végül is leghasznosabb lenne, ez egy különlegesen fejlett léleknek egy tulajdonsága lehet.

Azt gondolom, hogy az áramlást nagyon nehéz megtenni, mert a lelkes ember úgy gondolja, hogy mindent nekem kell elintézni, mindent nekem kell felügyelni, és ha nem teszem, akkor hanyag és nemtörődőm vagyok. Sőt állandóan forog az agyuk, hogy mi hogyan legyen. Pedig ha felismernék a bedobott energiát, ami állandóan dolgozik a tudatunkban, meg a végeredményt – ami többnyire nem is tőlünk függ –, elkeserítően rossz hatásfok jönne ki. Ez a téves működés szinte mindenkiben benne van. A mai ember sokat gyötrődik (sőt a társadalom tudatosan félelemben is tartja), elmúlik valami, jól vagy rosszul alakulnak a dolgai, mi a szerepe, miről tehet, miről nem?

Az ÁRAMLÁS ilyenkor nem akadálytalanul történik.  

Mi történik máshogy? Arra gondoltam, hogy semmi sem áramlik önmagától, valaminek valami felé lejteni, húzni, csalogatni kell, szívni, serkenteni kell.  

Ekkor kötöttem össze ezt az áramlást Istennel. Amikor odaadom a szabad akaratomat, amikor elengedem a világot, amikor azt gondolom, hogy nincs szükségem semmire, és odaadom Istennek, legyen úgy, ahogy akarod, ekkor az odaadás miatt Ő húzni-vonni fog a határa felé, jön a pneuma, és az áramlással úszom a végső célba.

DE ez nem olyan, mint a döglött hal, úszik az árral, és mi azt mondjuk, hogy az élő hal szembe úszik. Pontosan…, nagyon is élőnek kell lenni, hogy tudjam elengedni magamat, a szabad akaratommal helyesen tudjak élni. Először erősnek kell lennem ahhoz, hogy feladhassam magam Istennek. Nagyon erős hitűnek kell lenni, mert többségükben az emberek nem hisznek abban, hogy hazaviszik őt az isteni hazába, és csak az erősebbek csinálják végig. Odaadás kell, az egész életemet az áramlásra kell szenteljem, engedékeny legyek, ami a Végtelen felé visz anélkül, hogy minden partmenti ágba megkapaszkodnék. Ha az isteni folyóra bízom magamat, akkor nem kapaszkodhatok a fűzfába, majd a következő fűbe-fába, mert akkor nem tudok sodródni az áramlással. Istenbe vetett bizalom kell, hogy jó felé visz, jó tempóban, de elötte tudnom kell a célt, hogyan és mi felé akarom magam adni? De lehet rosszul is dönteni, ugyanígy más irányba is vihet az áramlás, a szétesésbe is. 

Tudom, nehéz az ember sorsa, nagyon nehéz az átadás, nem erre neveltek minket. Ami szépnek és jónak tűnik, hogy első a család (többnyire Isten elé téve…, majd elvárják, hogy ezt Isten támogassa…), hogy úgy érzik, hogy a család az övék, és hogy ehhez vélt vagy valós feladata van. Az aggódás a mi életünk része, erre vagyunk szocializálva, nem tudunk lemondani róla. Sokan azt gondolhatják, nem is kell. Nem úgy kell működtetni az életünket, hogy ezzel az önmagunk, haladásunk gátjává váljunk. Nekünk át kéne az Istennek mindent adni, akkor nyugodtan úsznék az árral, áramolnék békésen Isten felé. Tudatosítani magunkban, semmi és senki sem a miénk, ha a miénk lenne valami, a sírba is vihetnénk.

Ha őszinték vagyunk magukhoz, akkor belül érezhetjük, hogy folyamatosan hadonászunk lelkileg, küszködünk mint disznó a jégen, teljesen feleslegesen, nem mi irányítjuk más emberek sorsát, dolgát (ez egy téveszménk). Ha gyerekünk van, egy idő után részinformációkat tudunk róla, úgyis tudom, hogy azt fog csinálni, amit akar. A világ is, ha háborúzni akar, bármit teszek, megteszi. De ha hazafelé tartok Isten felé, ha a szeretet ömlik belőlem, a fény rezgése, akkor mindent megtettem a világgal is, magammal is, ez az állandó aggodalmaskodás ellenszere.

Ha az ÁRAMLÁSOM során elgyengülök, mert akikhez ragaszkodtam, azokra gondolok, a megoldás az, hogy újból és újból adjam oda Isten kezébe azokat, akiket szeretek, ezzel a legjobb helyre adtam. A szabadság szeretetével, hogy azokat még jobban adjam oda, hogy ők is ki tudjanak lépni a harcból, be tudjanak menni a partról a folyóba, ÁRAMLANI…

---

[1] *Szeretni kell, de nem ragaszkodni. Feladatunk van, de nem akadályozhatjuk a másikat folyásában/áramlásában, mert mi úgy gondoljuk.