Pável Márta Isten kegyelméből -- Jézus Krisztus szigorított…

 Pável Márta Isten kegyelméből

 Jézus Krisztus szigorított…

Az evangéliumot olvasva rájöhetünk, hogy az Ószövetséghez képes Jézus Krisztus nem megengedő, hanem szigorító.

A „Ne ölj!” parancsot egyenlővé teszi azzal, ha haragszol, a paráználkodás fizikai tényét egyenlővé teszi a gondolati paráználkodással. Jézus nem engedi, hogy engedékeny legyél, így is kezdi ezt az evangéliumi részt, hogy aki egy iótát is elhagy a szövegből, az a legkisebb lesz az összes közül.

Az ember nagyon hajlamos arra, hogy akár a tízparancsolatot, az evangéliumot, az egész Biblia tényét meghamisítsa, vagy sajátságosan értelmezze, és önmaga felé megengedő legyen.  De Isten azt mondja, hogy még egy vesszőt sem hagyhatsz el. Ebben Ferenc pápa élen jár – melegek házassága –, ő elköveti azt, amit Krisztus mond, hogy meg ne próbáld!

Isten nem megengedő, inkább az öléshez teszi hasonlóvá a harag szót. Nem visszafelé viszi a parancsokat, hanem még finomítja. Ő elvárhatta, hogy mivel fél millió éve van ez a sarzs; most már fejlődhettetek, nem vadállatok vagytok, cipőben jártok, ti kulturáltabb emberek lehettek (😊), így vegyük át még egyszer a parancsolatokat, elmondom nektek finomabban, miért vétkeztek.

A XXI. sz. visszament a nőt hajánál fogva húzkodó őskorba, annulálta a parancsokat, ő maga magának az Istene lesz, és ő csinál magának parancsokat. Ez nem működik. Ez több mint életveszélyes.

A zsidóknál könnyű volt ölni, pl. a szikáriusok fekete köpenyben jártak, ha valaki nem tetszett nekik, halálosan megszúrták, senki nem vette észre, hogy ők voltak. Krisztus tudja, hogy az ölés a haragvással kezdődik.

Szigorítás az is, hogy az „oktalan” jelző még elmegy, de a „bolond” nem. A bolond a gyehenna tüzére méltó. /Paráznaság: elhangzott múltkor egy vélemény, ha az asszony nem tudja, akkor az nem akkora baj…/ A gondolati paráznaság is paráznaság. Az ember nem állat, meg kell magát fékeznie, erre mondja a Biblia, ha megbotránkoztat a viselkedésed, szemedet a látvány, vájd ki. Ti láttatok már valakit a bűne miatt kivájt szemmel mászkálni? Ugye nem.

Veszedelmes világot kezdtünk élni.

„Ne esküdj hamisan…” Ugye nálunk mindenki esküt tett Istennek a sasságra, a papságra. Ha megszeged a közösségi szellemet, az alapelveket, amit az Isten elvár tőlünk, akkor te hamisan esküdtél. Sehogy se esküdj. Az eskütevés az Úr szemében igen nagy dolog. Ki az, aki köztünk hosszas lebeszélés után esküt tesz, majd a haveroknak, az egojának, a vérének él, hazudozik? Elmondom, az nem pap. Az Úr utálja a hazugságot. Belementünk abba a csapdába, hogy ha nem tartják meg az esküjüket, ezzel csak növelik a vétküket.  De akkor is, ha nem úgy tartják be, ahogy Ő kérte.

Az igen az igen, a nem az nem legyen. Senki nem szereti, mikor beszél valakivel, és osztani kell mi igaz, mi hamis, ha hazug az egész lénye.

Próbáljuk meg, ha annyira menni akarunk előre, tisztulni akarunk, meg akarjuk kapni azt a kegyelmet, hogy Isten súgjon nekünk, akkor lelkileg és erkölcsileg is egyenesedjünk ki, ne csapjátok be magatokat, engem, mást és mindenkit. Hanem legyetek becsületesek, őszinték magatokkal, lásd be: ezt csináltam, ez a bűn, itt és most rögtön, végleg abbahagyom.     

TI VAGYTOK A FÖLD SÓJA…

„Ti vagytok a Föld sója.” Az emberben felmerül a kérdés, hogy mindenki az, vagy csak az apostolok, vagy akiket úgy küldött ide feladattal, vagy akik közben felnőttek a feladathoz. A Bibliában erre nem ad konkrét választ, hogy ez ti vagytok, vagy nem.  Az ember szívesen mondaná, hogy ez a kollektív felelősség, hogy az egész föld népe, hogy ti vagytok a föld sója. A só apró dolog, kevés elég belőle, de jó ízt ad. Ebből az következik, hogy a

kiválasztottak lehetnek kevesen is, akkor is ők a föld sója, talán elég is lenne. Tudjuk jól, hogy ha egy étel sótlan, nem lehet megenni, de ha túl sós, akkor sem. Velünk ellentétben Isten ismeri a mértéket.

Ha valaki azt az ízt, azt a pluszt, azt az Isteni ízesítő erőt bele tudja magából vinni az életébe, és más emberek életébe is, hogy be tudja-e hinteni vele a földet, ez egy komoly tett, nagy feladat lenne.

„Ti vagytok a világ világossága.” Ez valamivel egyszerűbbnek tűnik, mert az Isten fényét kell világítani, és akkor mindenki világosságban él. Ha a lámpát meggyújtják, nem lehet eldugni. Az Isten belőlünk lámpást csinált, kitette a tartóra, hogy mindenki lássa, de ezt fel kell vállalni, és nem csak alkalmilag. Ha Isten világosságot adott, hogy szolgáljunk, azt   közben nem lehet elfújni, sem az ágy alá tenni. Nem lehet Istent cserbenhagyni, nem lehet süketnek lenni, úgy érezni, hogy zsenánt ezzel foglalkozni, nem akarják működtetni, mert a világ vonzza az embert Isten helyett.  (Láttunk a körünkben ilyet, mára nagy ripacs lett a világot választó illető.)

  Világítani kell, ez egyértelmű. Ha nekiállsz világítani, akkor többé már nem te vagy, az az ember mássá lett, átváltozott hétköznapi emberből, többé nem az, akinek eddig gondoltad magad. Sokkal több, másabb és elkötelezett, olyan dolgokat fog csinálni, amiről nem is gondolta, hogy megteszi. De az Úrért meg kell tenni.

Ha az Isten meggyújtotta a lámpánkat, akkor nekünk világítani kell. Mindenki próbálja meg ma az elmélkedésben megérezni a lángot, hogy ott a világosság, és nem az egyiptomi sötétség a miénk, nem az ego, az önzés sötétsége, hanem az a földöntúli fény, a mi részünk.

Pável Márta PÁPA HALÁLA… ÉS MI KÖVETKEZIK UTÁNA?

Pável Márta     PÁPA HALÁLA… ÉS MI KÖVETKEZIK UTÁNA?

XVI. Benedek /Joseph Ratzinger / pápa az év utolsó napján meghalt. Isten vegye magához, sokat szenvedett, Krisztus fontos volt az életében, és úgy véljük, megérdemelné. Szomorúság ez, s valaminek a kezdete is.

A „két pápa” léte megszűnt. Sokak szerint új pápaválasztás kéne, de ebben is megoszlanak a vélemények. Lemondott pápa vagy lemondatott pápa…, vagy hogyan is nevezhetnénk ezt az esetet, azt nem tudom. De az utolsó hivatalban lévőként olyan pápa halt meg, aki a klasszikus értékeket vette alapul.

Ferenc pápával kapcsolatban eddig is voltak fenntartásaim és nem valószínű, hogy ezután nem lesznek, - de kivagyok én, hogy ilyet mondhatok -, mégis azt gondolom, hogy  katolikus keresztényként akár hangosan is gondolkozhatok. Habár ezt a véleményemet nem sokan osztják – itt nincs szólásszabadság –, de jószerivel lassan már sehol sincs a Földön…, főleg nem az egyházban. Igaz, az utóbbi időben ez engem már annyira nem érdekel, mert százszor jobban érdekel a Krisztus által alapított egyház sorsa, a keresztény emberek hosszútávú megléte, és az igazi két keresztény hit fennmaradása. Ezek, amik engem érdekelnek, az összes többi – kivétel, aki igazán Krisztusé - önmaguk által dicsőített, felnagyított emberek…, már nem hatnak meg.

Őszintén sajnálom, hogy XVI. Benedek pápa távozott - megváltás volt neki…-, az embernek elszorul a szíve, ha arra gondol, hogy csendes derűjével, mély hitével nincs már köztünk. Igen távozott, 2005-től sokat kibírt szegény, mert a lemondatása egy gyalázat volt, tudjuk politikai és gazdasági külföldi zsarolás, meg egyebek hatására is történt. Ő nem menekült, ott maradt a Vatikánban - nagyon bölcsen tette…-, kitartott még utána csaknem egy évtizedig, nem roppant össze, hanem megvárta, amíg az Úristen magához szólítja. Ez a 95 év emberi mértékkel nézve szép időszak, de úgy gondolom, hogy az utolsó igazi klasszikus hitű/tettű pápát temetjük, és ez nagyon nagy baj, hogy nincs köztünk. A titkárától hallottam az EWTN TV-ben, volt egy szép gondolata a csónakban alvó Krisztussal kapcsolatban. Ezt tovább gondoltam és rájöttem Krisztus egy csónakban van velünk, de csak akkor avatkozik közbe, ha nagyon kérjük, ha felébresztjük, de addig sem aludt, csak nem akarta a szabad akaratunkat befolyásolni…

  Nagy baj a hitünkre, további létünkre nézve is az, ami vélhetőleg bekövetkezik. Ha azt nézem, hogy Krisztus elmélkedésben miket mond, és milyen feladatokat rótt ki az általa kinevezett csoportokra, emberekre, akkor egy kicsit elképedek és kicsit félek is, mert nagyon sokat kell tenni azért, hogy a Krisztus egyháza továbbra is megmaradjon.

A továbbiakban  mi van nem tudom, most megint egy pápa van a Ferenc pápa, akinek a legalitását sokan megkérdőjelezik, én ebben nem foglalok állást, de azt gondolom, hogy ő az én szememmel elég liberális pápa és nekem nem is tetszik. Néha megpróbálja magát visszafogni, akkor azért van egy két jó gondolata/nyilatkozata is. De láttam, ahogy elsején - az olasz tévében - beszédet mond – jó, elmúlt 80 éves… -, de ha a Szentlélek beszélne belőle - márpedig egy pápából illene, hogy az beszéljen illetve, hogy Ő is meghallja…-, akkor én nem papírból mondanám fel – gondolom - a más által megírt szöveget, amit rendesen felolvasni sem tudott, mert többször beletévesztett. Hanem egy cetlire a fő gondolatot leírnám, 4-5 szót…, majd félretéve szabadon mondanám a prédikációmat az embereknek. Ez hitelesebb lenne és nem kéne félni…, ha Isten beszélne belőle, semmiféle félnivalója nem lenne, viszont kiütő, hihetőbb lenne és a kimondott szó ereje nagyobb lenne, mint ebben az esetben, néha tévesztve. De hagyjuk, idős és ez van, neki ennyi jutott, ennyit tud.

Mi lesz tovább? Hány éve lehet a Ferenc pápának, most már egyedül maradva, ki tudja még mit tesz? Mi lesz a Ferenc pápa halála után, ki következik? Vannak drukkolók pro és kontra emberek, különböző vélemények.   Mi nem tudjuk eldönteni, hogy mi lenne jó, ezt csak egyedül Isten tudja, de az a kérdés, hogyan imádkozik az egyház – felébreszti-e - a velünk egy hajóban utazó Jézus Krisztust, úgyis hogy az Isten beleszóljon? Van-e hozzá elég őszinte hit, kiabálás, akarat? A mai helyzetet nézve, nem hiszem.

Azt, hogy ki legyen majd az új pápa…, nem tudom, hogy Isten ezt akarja-e tovább konzerválni, vagy valami újat akar? Az egyház már az Isten szemében eléggé lejáratta magát, és az Isten valamilyen új szerkezetet akar, ami nem hierarchikus, ami nem szemforgató, ami nem bűnös, hanem szent, most ez a szentség hol tart…, kétséges. Tudjuk, Jézus Krisztus tevékeny, valami új van kialakulóban, célja; összegyűjtse az igazi Krisztus követőket és azt a nagyon sok bukdácsoló embert. Sokan célt tévesztettek, pedig ők is menni akarók, a szentség felé törekvő emberek. Be kell látnunk, csak egy célunk lehet, hogy szentek legyünk!

Ma nagyon kevés ember akarja ezt, ha lenne egy olyan pápa, aki ezt mondja, teljes életével képviseli, nem politikai pápa, nem liberális pápa, hanem kizárólag Krisztus követést teszi, szorgalmazza. Nem mindenkinek tetsző pápa lenne - de most sem az…-, inkább csak egy lényeg van; Istennek tetszik-e? Nem kell a médiának, nem a politikának, nem egyes szerveteknek tetszen a pápa, hanem egyedül Istennek dolgozó/élő pápa kell, hogy legyen. Nem tudom hova jutunk, és nem tudom, mikor jutunk a változásig, de részemről kérem az Úristent, segítse meg a Földet, az embereket, segítse meg, hogy ne vesszenek el, hanem Hozzá találjunk haza.

In memoriam XVI. Benedek pápa

 Rizmayer Péter

In memoriam XVI. Benedek pápa

Magam is meg meglepődtem, mennyire mélyen megdöbbent, megvisel, hogy meghalt XVI. Benedek pápa. Úgy érzem, mintha elatyátlanodott volna az egyház, hirtelen. Az is érdekes, hogy ahogy nézem a médiát, olyan, mintha eddig – gondolom elsősorban a lemondása miatt – elfátyolozva élt volna közöttünk, de most, a halálával, ez a fátyol leszakadt, és most már szembe lehet, szembe mernek nézni azzal, hogy ki is volt ő valójában. Őt tekintem igazi földi pápának. Ami legjobban megragadott benne, az a szeretet, és egyben folyamatos törekvése a szeretetre. Láttam benne a tudóst, aki Istennel beszélve, az égre koncentrálva írja a műveit, gondolkodik, igazi, az lelkek számára értékes és előre vivő műveltsége van, és mégis mindezt háttérbe szorítja – és éppen ezzel kiteljesíti azt – amikor szemben áll vele valaki, és ő teljes egészében annak a valakinek szenteli magát, teljes alázatával odafigyelt rá. Példamutató az odafordulásának ez az élessége, amit átjárt a szeretet és ebből a szeretetből építkező humor is. Azt éreztem benne, hogy mélyen átérzi és komolyan veszi azt a feladatát, hogy ő Krisztus helytartója, és a fő célja az, minél több lelket Istenhez tereljen. Istennek jó pásztora legyen.

Úgy érzem, az egyház életében egy nagy korszak utolsó képviselője volt ő, amely korszakban élt Pietrelcinai Szent Pio, Karl Rahner. Számomra az is mélyen megható, hogy lemondása után is a Vatikánban élt, mintegy aranyketrecben, szótlanul, alázatosan, némán viselve a  némaságot, minden szenvedést. Talán ez volt a legnagyobb erőpróbája az életének. Isten nyugosztalja.

Izajás a Messiásról

Pável Márta      Izajás a Messiásról

Ez az Izajás rész Krisztusról szól, a Messiás várása jövendölésekkel. Hittek is benne a zsidók, mindaddig, míg meg nem látták, hogy Jézus nem egy harcias alkat, nem akar semmi erőszakot stb., így szépen lassan kiesett a zsidók kegyeiből, mint Messiás nem jöhetett számításba, mert ők nem ezt várták.

Amit Izajás elmond, igaz is volt; bölcsesség, értelem, erő stb., az mind isteni tulajdonságot jelképezett, hogy ilyen fog érkezni a Messiás képében. Csak az az igazság, hogy ha ilyen érkezik, akkor az ellentmondásban van a zsidó várakozással, mert ha bölcs, értelmes, Isten félelme jellemző rá, akkor nem lesz gyilkos, fegyverrel nem harcol, nem megy a római birodalom ellen. Tehát ezek a zsidó elvárások nem jöttek össze, helyette megérkezett az a szelíd Messiás, akit Izajás mond, hogy igazságos, bölcs stb..

Ezt a jézusi jelenlétet a mai napig érezzük és észleljük az életünkben, lehet, hogy néha nem így gondoljuk, de aztán rájövünk, hogy Jézus Krisztus teljesen igazságos. Tartós béke következik a Messiás eljövetelekor, ami nem vált valóra, de nem a Messiás miatt, hanem az emberi természet miatt. Nem volt béke, nem volt édenkerti állapot, mikor az oroszlán együtt legelészett a birkával, és az oroszlán megtanult füvet enni, nem volt olyan béke, hogy a farkas és a bárány igen jóban lettek volna.

Azon el lehet gondolkodni, amikor a Facebookon látjuk azokat a képeket, hogy különböző állatok mennyire szeretik egymást pl., amikor a ló kidugja a fejét a karámból, hogy az iciri-piciri kismacskát simogassa a fejével. Néha úgy tűnik, miközben ezeket látom, hogy az állatok körében talán kitört a mennyország. Ezek hirtelen jóban lettek egymással, pedig mindenkibe azt ültették, hogy ezek haragban vannak, a táplálékláncban mindenki meg fog enni mindenkit, de egészen más képeket lehet látni az állatvilágról. Az állatok lehet, hogy tudják, hogy eljön a második eljövetel, mert előre kibékülnek egymással, csak mi nem tudjuk. Furcsa jelenség manapság az, hogy körbe járnak az állatok, azt sem tudjuk, hogy miért. Mi lesz itt? Tényleg valami nagy baj lesz?

Azt is hozzá teszi az Izajás rész, hogy a Föld tele lesz az Isten uralmával. Ezek a gyanús mozzanatok az állatok körül, de a Föld nincs tele Isten uralmával. Szeretnénk, hogy tele legyen, de nincs. Isten is szeretné, de ma ettől nagyon messze állunk.

Adventkor elhatározzuk, hogy bűneinket, helytelen tetteinket megbánjuk, jók leszünk, más életet kezdünk, ha ennek egy-két százaléka sikerül, már az is jó dolog. De általában ennyi sem szokott sikerülni. Akkor most mi van? Egy dolgot nagyon figyelemben kéne tartanunk, hogy Krisztus a maga oldaláról megtett mindent. Ő ide jött megszületve közénk, megvárta, míg a mocskos kezek megölik, állandóan itt van a lelkünkben, beszél, noszogat minket. A Szentlélek Úristen sem távozott el, tehát Isten azt mondhatja, fájó érzéssel széttárva a kezét, hogy én mindent megtettem. Én itt vagyok, nem hagytalak el titeket, amit lehet, alátok hordok, de ti törődtök-e velem, odafigyeltek-e rám?

Az ember ugyanezt érzi, amikor „fényez” valakit, aki nem teljes szívvel fogadja el. Pedig az Isten fényét adod, mégsem gyógyul. Isten magát adja nekünk, ha nem fogadjuk el Őt teljes szívvel, nem fogunk belőle profitálni, nem fogunk belőle növekedni, mert nekünk azt kellene elérni, hogy teljes szívvel legyünk ott a kapcsolatban. Az nem szerelem Isten felé, ha nem teljesen Isten az első, pedig annak kéne lenni, nem jó félig-meddig, meg, ha ráérek… így nem működik. Ha valaki volt a földön szerelmes, akkor tudja, hogy milyen érzés az, hogy teljes mértékig, száz százalékig a szerelmemre gondolok, várom, nagyon jó lenne összekötni az életünket, nos így kellene Isten után vágyakozva élni. Aki ezt érzi, és nincs földi ember Krisztus elé téve, az van a helyén. Aki ezt nem érzi az nincs a helyén, annak még sokat kell dolgoznia önmagán. Annak még sok teendője van, lehet, hogy apró szikrák sikerülnek az úton, de a negatív erő be-beköszönget az életébe. Harcolni kell, kezdheti újra, és ezzel kezdődik az útja, de közben, ha bárki Isten elé kerül ebben a szerelemben, akkor ismét visszaeshet. Még nagyon sok tennivaló van, hogy sikeres legyen a hazamenetel. Nem kell elgyávulni, akarni kell, Isten segít, sikerülni fog!

Ahogyan a nagy tengert nem lehet egy kis edénybe átmerni,

éppen oly kevéssé tudjuk a végtelen Istent véppen oly kevéssé tudjuk a végtelen Istent véges eszünkkel fölfogni.

Francis Spirago 

Adventi kezdet

 

Adventi kezdet

 (Pável Márta)

Az új egyháziév adventtel úgy kezdődik, hogy egy kis fenyegetés van a liturgikus szövegben.  Legyetek jók, gondolkozzatok, mert eljön az Úr, s ha nem talál készen benneteket, „ráfáztok”. Az emberek nem szeretik, főleg ilyen háborús helyzetben, hogy fenyegetik, a végidőkre figyelmeztetik őket.

A Máté evangéliumban elhangzik (Mt 24,40-41): Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ez komoly figyelmeztetésnek tűnik, de a többség vállat von, nem kell komolyan venni. A többség már annyi mindent nem vesz komolyan a Bibliából, a hitünkből, azt hiszik, hogy ez már nagyon sok.

Isten sugalmazott szavai nem hazudnak, maximum az időt és módot nem teljesen értjük meg. Nem tudják a XXI. századi gondolkodással, képletesen sem elképzelni, hogy ott az orruk előtt történik valami válogatás. Az egyik égbe száll, a másik kapál, míg meg nem pusztul. Nem tudjuk elképzelni, hogy ez a szétosztás, hogy lesz. Mennyi idő alatt zajlik le, ez egy szimbolikus szöveg-e, vagy véres valóság, sajnos ezt mi sem tudjuk. Sokan nem is hiszik, nem is gondolják, hogy ez így van.

Állandóan elhangzik: Legyetek éberek, előtettek fog elválni az ocsú a búzától, ki az, akit ott hagynak kapálni, a másik meg elmehet. De hogy mehet el, kivel, mikor, hogyan, milyen formában, nos ezek megválaszolatlan kérdések maradnak egyelőre. Egy biztos, ennek megélésre senki sem vágyik, ezt senki nem szeretné megélni. Mikor erről van szó, hogy a végidőben szétválogatnak minket, hirtelen mindenki liliomosan gondolkodik, főleg magára nézve... (velem nem lesz semmi rossz), sajnos ilyenek vagyunk.

Itt megígérni nem tudjuk, mikor jön el a tolvaj/megmentő, aki elrabol minket, vagy átvisz minket egy másik létformába. A racionális ember azt kérdezi, hogy mi a fenét csinálnak velem odaát? Hogy visznek el, testben? Nincs is élhető bolygó a közelben, mondja a XXI sz. felvilágosult lénye.  

Nem tudhatjuk, hogy ez hogyan lesz, fel sem fogja a cinikus ember, mert végig sem gondolja..., hát egyik elviteli variáció sem lenne jó neki.

Mi nem szó szerint értjük a dolgokat, hanem lelkileg és kérdezzük, hogy felkészültek vagyunk-e erre a változásra, az „utazásra”, mert lehet, hogy ketten ott állnak a mezőn, az egyiknek kész a lelke – most egy hipotézist mondok csak –, s fénnyé válik, elmegy, a másik meg nézi, húú..., hogy mi lett a szomszédommal, világos lett és eltűnt. Ez a variáció is lehetséges.

Elhangzik az adventi figyelmeztetés, hogy legyünk készen, ezen az ünnepen felszólít az egyház, legyél készen, gondolkozzál el egy kicsit, mert ez így a továbbiakban nem lesz jó. Én nem azt kérem, hogy menjetek el rorátéra /persze az sem bűn😊/, de azt gondolom, hogy bármikor egy kis időre meg kell állni az életben és elgondolkozni, hogy jól csináltam-e eddig, hogy kész vagyok-e a győztes távozásra, ha most azt mondják az „égiek”, hogy itt a vége és bezárul a kapu. Ember, végig gondoltad-e, hogy te a „kapun” átkerülve hova jutsz, az nagyon komoly dolog. Kizárnak a matériába, és folytathatod a nyomorúságos életeket, vagy átmész a kapun, és megfoszthatod a testedet a matériától s már látod  Isten vár, tán kiderül nem hiába éltél. Ezt meg kellene tenni, önmagunkba nézni. Ezt nem muszáj adventkor, de próbálkozzál most is, beszéld meg magaddal, hogy ez az időszak, amit megéltél, felfogtál, amiben fölébredtél, mennyire hasznos, mennyire tudod megcsinálni, hogy sikeres legyél a lelkek birodalmában is.

 

Leonardo da Vinci: Minden példabeszéd            

  Amikor a követ megütötte a tűzsugár, az nagyon csodálkozott és

szigorú hangon így szólt hozzá: ,,Milyen őrület ösztönöz arra, hogy

kínozz? Ne okozz több fájdalmat nekem, mert tévedsz: én senkinek nem

okoztam soha fájdalmat.''

  Így felelt erre a tűzsugár: ,,Légy türelemmel, s akkor meglátod,

milyen csodálatos dolog támad majd belőled.''

  Ezekre a szavakra megnyugodott a kő, türelmesen tűrte a csapásokat,

és meglátta, hogyan pattant ki belőle a csodálatos tűz.

  Isten is így pattantja ki belőlünk sokszor, a sors csapásai által, a

Szeret Lángot!  Minden lélek a napból való.

  Az Úr, minden dolgok világossága, lesz oly kegyelmes hozzám, hogy

engem, aki a fényt kutatom, szintén megvilágosít.

A HIT NAGYSÁGA

 Pável Márta

A HIT NAGYSÁGA

Azt mondja az Úr: „ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, (…) semmi sem lesz számotokra lehetetlen" (Mt 17,20). Milyen pici a mustármag… Mindenki, aki hívő, azt hiszi, az ő hite ettől sokkal nagyobb, de sajnos nem így van. Pedig hittel bármire képes lehetsz!

Bennem mindig vitát kelt a hit és a tudás viszonya, melyik van előbb, melyik fontosabb, és itt rá kell jönnöm, nem jó a kérdés.   A megoldás abban van, hogy mikor, melyik kell. Azt szoktam mondani - szeretném hinni…-, hogy a tudás előbbre való, mint a hit. Mert ha tudom, akkor már minden ok. De most ebben meg kell cáfolnom magamat. Ha azt mondom, hogy tudom, hogy igaza van az Istennek ebben a részben, mert ha akkora a hitem, mint egy mustármag, akkor a fa beleugrik a vízbe, de ezt mégsem tudom elhinni, pedig tudom, hogy igaz, akkor itt a tudás megvan, de nincs meg a hit. Tudom, hogy az Isten nem hazudik, tudom, hogy a Biblia igazat mond, tudom, hogy lehetséges, és itt mégsem a tudás van elöl, hanem a hit, s ha a hit nincs meg, akkor nem működik a rendszer. Nem véletlenül mondja ezt az Isten. /Ő soha nem beszél össze-vissza. Amit mond, az úgy van. / Mit is akar Ő nekünk ezzel mondani? Azt, hogy kishitűek vagyunk. Nekünk, embereknek akkora erőt, lehetőséget, potenciát adott – amiről álmodni sem merünk, elképzelni sem tudjuk –, amit így akar kifejezni, hogy végre fogjuk már föl, hogy kik is vagyunk. Ezt a nagy képességet, amit a Tőle hozott lelkünk milyensége ad, mi naponta mindig lebontjuk, leöntjük vízzel, hitetlenséggel, nyomorúsággal.

Rendszeresen, a társadalom irányításával is megpróbáljuk tönkre tenni ezt a nagy képességet, amit az Úr adott. Amikor a szentek csodákat tesznek, akkor nem gondoljuk azt, hogy az egész mustármagnyi hitet gyakorolták és így tehették. Talán nem is az egészet, esetleg a negyedét… S ha az egészet visszavennénk, elképesztőek lehetnénk. Nem lenne semmi helye, hatalma a sötét erőnek fettünk, így is csak a hitetlenség miatt van.

Isten megpróbál vonzó dolgokat adni, felébreszteni földi álmunkból… pl.ami annyira valóságosnak tűnik (pl. álmomban repülök), hogy komolyan elgondolkodik az ember… meg tudnám tenni, pusztán csak az akaratommal?

Lehet, hogy most, amikor baj van a világban, s ki tudja, még mekkora következik, most kéne föltámadnunk, most kéne azt az erőt visszaszednünk, amit az Úr nyilvánvalóvá tett, hogy nekünk van. Miért ne lenne?

A lelkünk a végtelen Istentől van, akinek minden lehetséges, minket ez a lélek mozgat, éltet. Ha végig gondoljuk, hogy az Istennek az ellopott részei vagyunk, bennünk az Ő végtelen potenciálja van, akkor miért nem működik? Oka: nincs egy mustármagnyi hited sem, mert nem hiszed el, mire lennél képes, Te, aki ember vagy. Szinte mindenki a valóság elől menekülve struccot játszik. A képességed alaposan betakarod, eldugod, lebeszéled magad róla, húztál egy vastag testet magadra és azt mondtad, hogy ez nem igaz. De ha mindezt leveszed, logikusan gondolkozol és tudod, hogy tényleg az Isten lelke van benned, ettől vagy halhatatlan, akkor tényleg képes lennél mindenre.

Isten ezt akarja nekünk mondani. Ezt a hitet akarja nekünk visszaadni Jézus, hogy ember, neked nem kéne szenvedni, akár repülhetnél, mint egy sas, akár mondhatnád, hogy köszönöm, befejeztem, megyek vissza, haza Hozzád, Uram!

A megoldás nem a depresszió, az önpusztítás vagy az öngyilkosság, hanem a felismerés. Hogy szabad akaratodnál fogva kijelentheted, fejet hajtok az Isten előtt és máris „a lovak közé csaphatunk”, mehetünk. El kellene hinnünk magunkról, hogy Isten lelkét hordozó lényként bármit könnyedén megtehetnénk.

Közös akarattal kiolthatnánk a háborút, mert a lelkünk ereje akkora „atombombát „ robbanthatna, hogy kiesne a fegyver a kezükből. Helyette itt ülünk, sipákolunk, piskóták vagyunk és kétszer évente csak hallgatjuk: ha akkora lenne a hited, mint a mustármag…

Mindenki azt mondja magában, hogy ez milyen szép lenne, jó lenne – s talán azt is, hogy én, aki ezt írom, nem itt élek, a fellegben járok, s talán az elmém nem is kerek… –, de attól félek, senki se meri azt mondani, hogy holnaptól oda állok, növelem a hitem. Van itt egy bűvös mondat a végén. Kötelességetek megtenni, amit az Úr parancsol a szolgának. Itt van egy kulcs, ha Isten neked parancsol, mint Isten lelkes lényének, a sajátjának parancsol, és te ne úgy fogd fel, hogy szívességet teszel, hanem úgy, hogy ez az Övé, saját magát irányítja, s te átadod magad.

Kötelességed megtenni, nem jár érte jutalom, mert oda tartozol. Ezek az első lépések, azt mondod, hogy adjál nekem hitet, hogy ekkora hitem legyen, itt kezdene visszaépülni a hit, az áldozatos tevékenységgel, hittel felfogott gondolkodásmóddal, és akkor működne a világ, az a világ, amit Isten nekünk szánt.

 

AKI MAGÁT TÖBBRE TARTJA…

 

AKI MAGÁT TÖBBRE TARTJA…

Az üres kalász fent hordja a fejét, ez egy nagy igazság, és ha a mi utunkat nézzük, rá kell jönnünk, hogy ha minél inkább haladunk az úton, egyre többet mutat az Isten, s annál inkább látjuk, hogy nem tudunk semmit. Csak sejtjük, mennyi minden van még hátra.

Isten állandóan robogva visz a láthatatlan transzcendens világába. Már a „fényen túl” is ment, olyan kimondhatatlan rezgéstartományba, ami a mi fogalmainkkal megnevezhetetlen, de több, mint a fény.  Fogalmunk sincs, nem tudjuk, hogy mi jön még. Nem győzünk loholni Isten után, állandóan ösztönöz, hogy meg tudjuk érteni azt a formanélküliséget, amit Ő meg akar nekünk mutatni, amit át akar éltetni velünk.

Nem tudhatom, hogy a többi lény közül kinek, milyen mértékig mutatja meg ezeket Isten, de ez semmiképpen sem ok arra, hogy előre tegyük magunkat. Inkább összemegyünk az információk súlya alatt. Viszont, ha nem vitt volna lelkileg ilyen messze minket az Isten, talán még fájhatna is a farizeusi ember összehasonlító viselkedése, amivel minket leír, vagy abnormálisnak stb. titulál. Látható, nagyon sokan, tehát a többség meg van elégedve hitbéli állapotával. Sőt normának tekinti, és a másságot, a” többet” nem bírja el, mivel azt gondolhatja, hogy ő nagyon jó, nagyon tudja, ötös volt Bibliából, minden szentséget felvett és ő a helyén van. Ismétlem, a probléma az, hogy az ember könnyen elszáll magától, és azt hiheti, hogy minden rendben, de nem így van.

Avilai Szt. Teréz lelki mamánk arra tanít, hogy ha minél jobban megyünk Istenhez, Ő annál nagyobb fényt gyújt bennünk, így már a halvány (bűn)port is észrevesszük a lélek asztalán. Ha Isten nem gyújt elég fényt még bennünk – mert nem engedjük –, akkor jobb esetben a tízparancsolat az etalon, de ezt sem tartják be, mégis jónak tartják magukat az ájtatos keresztények is (pl. igen tudnak gyűlölködni). Tudjuk, ha a tízparancsolatot megszegik, durván bűnösek, de ennek a szó szerinti betartása is kevés a végleges hazamenetelhez. AQUILA-ként mi ezen már  túlmentünk, atomnyi porok törölgetésénél kéne a lelkünknek tartani, hogy egyre jobban tiszták legyünk, Istennel egységben legyünk, hogy bűn nélkül legyünk, ezen dolgozunk.

Nincs semmi okunk az elszállásra, mert még mindig nem vagyunk szuperek, mindez nem elég arra, hogy haza mehessünk az égi hazába. Sok mindent tudunk – s ez egyre jobban kicsivé tesz –, de nem tudjuk, hogy még mi van vissza, milyen mély tisztasági fokok vannak még. De azt már tudjuk, hogy folyamatosan haladnunk kell. Az üres kalász fent hordja a fejét, mert nem zavarja semmi, azt hiszi, hogy minden az övé. A teli pedig lehorgasztja, már tudja: pici vagyok, semmit sem tudok, minél többet megértek, annál jobban megyek össze, de annál nagyobb a vágyam minden elérésére az Isten világa felé.

A jelképesen lehorgasztott fej mindenféleképpen hasznos, mert minden alkalommal szembenézek magammal, hajlandó-e az Úr arra, hogy engem tovább vigyen, neveljen, tisztítson, tömje a lelkemet, az agyamat, a tudatomat, hogy tovább ismertessen meg az Úr világával. Míg a földies parancsokkal kínlódok, nem fogok eljutni odáig, mert lekapcsol.

Az előre vagy a hátra ültetést te magad intézed el ezen az úton, s jobb az alázat. Isten nem fog földiesen szólni, nem kéri számon minden percben, hogy mit teszel a tisztaságodért, de tudnod kell, egyedül az Isten vihet előre, Ő az, aki mindig újat adhat. Emberként választhatsz, beáldozhatod az életedet, de akkor ott maradsz a földi síkon, akkor Isten nem fogja azt mondani, hogy gyere velem előre, nem is bírnád ki, mert nem vagy rá alkalmas, nem vagy rá képes.

Egy pap vasárnap ezt prédikálta: Minden ember jó, Isten így teremtett. Jó lenne hinni, de nem ez a valóság. Az AQUILA tudása szerint, melyet Istentől kapott, szabad akartunkból mi váltunk ki Istenből, nem erre ( a külön állásra) lettünk teremtve, csak megengedte az eljövetelt, mint a tékozló fiúnak, de visszavár. Az ember szeretné azt hinni, hogy minden ember jó, de a pap hozzátette, hogy bűnre hajlandó, alkalmas. (Ez egy kis ellentmondás.) Én nem hiszem, hogy itt és most a Földön minden ember jó. Amikor kivált Istenből, és ott a felsőbb dimenziókban van, ha már akkor visszafelé tart, akkor el tudom képzelni, hogy jobb. De mikor kiválása után több millió életet élt, akkor a jóságával kapcsolatban problémám van.

A kisbabáról Jézus is mondja, hogy aki egyet is megront, jobb, ha malomkövet köt a nyakába. De a kisgyereknek is több kolonca van. Egyik a karmája, másik a szülők, a társadalom milyensége. stb.. Hogy mit csinálnak/nevelnek belőle, ez a probléma. A kisgyerek is magával hozza az összes karmikus bűnét és vonzatát, ami nyakon is fogja csapni. Lehet, hogy a pólyában, két évesen, tíz évesen vagy bármikor, de nyakon fogja csapni, a bumeráng elv működik.  Itt tiszta lappal nem kezdhetünk a Földön, csak úgy tűnhet. Beláthatja a szülő, hogy a gyereknek a tiszta lapja nem tiszta, ha ezt Isten segítségével felismeri, akkor tud neki segíteni. Ha valaki a gyerekét minél előbb Istenhez tereli, letudja a bűnét, akkor segített rajta igazán, különben nem.

Sajnos többnyire belelátok az emberekbe, gyerekekbe is. Ha megállapítom magamban, hogy a kisgyerekben mi van, pl. a 3 éves kislány hogy mozog/riszál, néz, s ha nyomom követem, pl. 15 év múlva látom, teljesíti azt, amit 3 évesen beleláttam. Benne van az egészben a karmája, hogy mit hozott. Ha a szülő észreveszi, segítsen rajta, hogy a hozott anyagból próbálja a legjobbat kihozni.

Végezetül, senki sem szállhat el magától, tökéletesek soha sem leszünk, önvállveregetésre semmi okunk sem lehet. De arra van lehetőségünk, hogy folyamatosan akarjunk tökéletesedni Isten segítségével.

Pável Márta