Vasárnapi gondolatok: FARIZEUS ÉS A VÁMOS
Lukács evangélium 18.9.[1]
Az az igazság, hogy az életemben nem is tudnám megszámlálni, hogy hányszor találkoztam olyan emberrel, aki úgy viselkedett, mint a farizeus. Nagyon sok ember meg van arról győződve, hogy ő mindent megtesz az Istennek, hogy ő tökéletes, hogy ő üdvözülni fog, de én közben kapásból tíz olyan dolgot is tudnék mondani neki- ismervén őt…-, ami ezt megakadályozná. HA ezt folyamatában tenném, persze nem én lennék a legjobb, de ez engem nem is érdekelne. Az a baj, hogy az embereknek nincs önkritikájuk. Ugye ahogy itt a vámos felsorolja magáról; hogy imádkozik, tizedet ad, templomba jár, hogy ő milyen nagyon jó ember, még talán segíti a szegényeket is stb., de egy biztos, meg van magával elégedve. Egyszer meg kéne neki kérdeznie Istentől, hogy az Isten is meg van-e vele elégedve?
A farizeusok meg a többiek sem olyanok, hogy oda álljanak Isten elé.(Mi -minden évben- nagyszerdán elé fogunk állni, és megkérdezni, hogy Uram meg vagy-e velünk elégedve? Mit nem tettünk jól?) Ismétlem mi, akiket az Úr meghívott a szolgálatára, évente Elé állunk. A hierarchikus papság is odaáll-e?
Egy átlagember, aki azt gondolja magáról, hogy tökéletes. Nagyon sok embertől azt hallom, hogy nincs nekem semmi bűnöm, nem csinálok én semmi rosszat, nem megyek én sehova, én egy nyomorult, szegény ember vagyok, milyen bűnt csinálnék. Magába is tud bőven csinálni bűnt, mert az is bűn lehet, hogy az egész világot utálja, meg az embereket is és azért nem megy sehova, mert nem akar egy embert sem látni, senkinek nem segít semmit…! Szerintem soha nem lehetünk elégedettek magunkkal, mert mindig van mit javítani tisztogatni, fényesítgetni magunkon is, nem csak máson kell ezt meglátni.
Nekem igen szép látvány - még ha közben nagyon vigyázunk-, a szinte családként működő- 6 kis hívő gyerek öröme, akik ebben a szörnyű időben, mindennek ellenére, örömmel vannak egymással. Én valahogy azt érzem, hogy szükség van, de nekünk Isten embereinek is az együttlétre. Gondolkoztam rajta, mert próbálják az agyamat mosni, hogy jaj mi van ha megkapom, én meg azt mondom, hogy jobban károsunk, ha most az ember a családját is kitiltja. Nekem ti harminc valahány éve a családom vagytok. Én nem tudnám elképzelni, hogy a családommal nem találkozom. Én nem tudnám elképzelni, hogy féljek a családomtól, és a családom sem fog félni tőlem. Ez egy próba, hogy ennek beugrunk-e? És azt mondom, hogy ne féljetek, mert véletlenül senki sem hal meg. Ha valaki meghal annak ott volt az ideje. Akkor befejezte a dolgát, vagy nem csinálta jól, vagy valami nagy bajból mentette meg az Úristen, nem lehet tudni. Ne bíráljuk és ne is kísértésük az Urat, maradjunk abba, hogy ne féljünk, nézzünk vidáman az égre, és éljük az életünket, persze nem kell mindenkit megölelni, nem muszáj szájmaszk nélkül vásárolni menni, semmit nem muszáj. Vigyázzunk persze, tartsunk be mindent, amit javasolnak. De én a családomat nem engedem el. Feleslegesen ne menjünk ki, ne bolyongjunk, de a lelki vonzat nem elengedhető.
Azt mondom, amit nekünk is mond Jézus Krisztus; ne akarjuk, hogy ez járvány tovább lehessen. Akarattal lökjük el, égessük el a tudatunkban, és nagyon erősen arra koncentráljunk, nem jöhet a közelünkbe, mi Isten emberei vagyunk és erősen vizionáljuk, hogy megég, ha ebbe fénybe belejönne. De továbbítsuk Isten fényét a világba is, és űzzük el ezt a pusztító gonosz erőt.
Visszatérek az evangéliumra, a vámosra. A vámosba agyilag bele van táplálva, hogy bűnös. Végül is ő egy megvetett. Meg áll a híd egyik felénél, vagy egy út egyik felénél, és tartja a markát, mert csak úgy mehet át valaki, mert az utat az építette, aki őt megbízta és bért kap. Így tőle meg kérnek egy fix összeget, és neki meg kell fejelni valamennyivel a fix összeget, hogy megélhessen, ha nem növelné meg, akkor ingyen állna a vámos az úton. A vámost mindenki utálja, persze vannak kapzsi és kevésbé kapzsi vámosok. Ez a vámos, aki föl se mer nézni, és csak a mellét verve könyörög Úrhoz, a jelek szerint nem a legnagyobb nyereségre törekvő volt és nem a legragadozóbb. Mélyen magába szállt, biztos sajnálta azt az embert, aki át akart menni az úton, vagy a hídon, vitt tíz tojást,s megy öt tyúkot eladni, és abból tán negyedét elvették a vámon. Hát ilyen ez a világ. A vámos közutálatnak örvendő ember volt, mégis Isten másként gondolkozik, s azt mondja, hogy a vámos megígazultan ment haza, míg a másik nem.
Ne legyünk elbizakodottak, abba se legyünk elbizakodottak, hogy Isten papjai vagyunk, meg abba se, hogy meghívottak, meg abba se, hogy Isten kiválasztottjai. Ezeket nem elbizakodottságra kell használni, hanem egy örömre, hogy a mi Jézusunk az Ő családjává fogadott minket. Isten minket minden nap Magához hív, mert az Övé vagyunk. Mi nem elbizakodottak vagyunk, hanem az Ő családja. A szeretett és szerető gyermekei. Kérjük meg az Urat, hogy mi a nagy családja könyörgünk, hogy múljék el ez a szörnyűség a Földről.
[1] Lk 18, 9Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: 10„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. 11A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. 12Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. – 13A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! – 14Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése