Pável Márta
Miért kezdtünk el közölni vasárnapi gondolatokat?
Most tiszta vizet öntünk a pohárba.
A közlést közkívánatra tesszük.
Az ok egy hosszabb, kb. 30 éves folyamat.
Rögtön az elején megjegyzem, vannak jól és spirituálisan prédikáló papok is, csak többnyire nekünk nem ilyenek jutottak, vagy nagyon ritkán. De vannak, és jóban is vagyunk az ilyen pappal.
Mi is sokszor tapasztaltuk, hogy bármelyik templomba megyünk, néha-néha hallani egy jó prédikációt, de tartósan nagyon ritkán. Itt számít az időpont és a távolság is. Az a templom, ahol sorozatban kiváló prédikációt hallani, nekünk vagy messze van, vagy annyian vannak, hogy nem férnek be, mert az emberek vágynak rá. Az mindenkire igaz, hogy folyamatosan senkinek sem sikerül egyforma mélyen, szépen beszélni Istenről, mert ehhez megfelelő dolgok egybeesései kellenek; például olyan evangéliumi téma, egy-egy olyan kegyelmi pillanat is kell, vagy egy olyan lelkiség, vagy olyan passzban kell lennie valakinek, hogy hol szebben, hol még szebben tudjon beszélni, de olyan előfordul, hogy ezek hiányában kevésbé szépen tud prédikálni. Ezt is értjük, így van.
De az, hogy valaki hétről hétre teljesen mással foglalkozik, hogy semmit nem segít az emberek emelkedésén, az tűrhetetlen.
Bennem felmerült a kérdés, mi a fontosabb? Mindenben kívánalmak szerint engedelmeskedjek az egyházi papoknak, vagy inkább Istennek, aki szolgálatra küldött az emberek közé, a megmentésükre. Világos – bármily bosszantó is sokaknak – az utóbbit választottam. A folyamat elejéből (kb. 30 éve) egy példa: vasárnap az összes, kb. 60 hittanosommal misén voltunk.[1] A prédikáló összes vasárnapi mondandója ennyi volt: „...a Körtéren megállt az óra…. Lássátok ebben is Isten dicsőségét… Ámen.”[2] Tanítványaim (14-18 évesek…) alatt rázkódott a pad, úgy nevettek. Mise után közölték velem, ők ilyen misére nem járnak, tegyek valamit, vagy el fognak menni. Gondolkoztam és tettem. Bevezettük, hogy minden mise után együtt maradunk, és én elmondom, amit a pap nem közölt. Ez 3 évtizede így van. De ez a rettenet ma is így van ezen a plébánián, a másik papnál is. [3]
Jézus Krisztust imádom, meghalnék érte, ha kell, s így kimondottan felháborítóak ezek a dolgok, hogy az odamenő embereket nem hozzá vezetik! Ezek a szememben bűntettek Isten dolgai iránt. Felháborító! Időközben be-be jöttek ismerősök is köreinkbe, és hallották, hogy milyen beszélgetés van Istenről, elszomorodtak, nekik miért nem lehet ilyen „prédikációkat” hallgatni. Lehetne, de messze vannak. „Igen így van, nem küldenéd el nekünk?” - kérleltek. Miután – ismétlem – Isten minket meghívott a szolgálatára, úgy gondoltam, megosztom a többi emberrel is, mert igényük volt rá. Akik értik és szeretnének mélyebb evangelizálást hallgatni, olvasni, már elég sokan is voltak, valamint akinek elküldtük, az tovább is küldte stb., akkor legyen már szervezett küldés, felelősséget is vállalva. Megsajnáltam az embertársaimat. S egy idő múlva megérett, rendben, foglaljuk írásba, tegyük ki, s aki akarja, növekedjen rajta az Úr dicsőségére.
Persze méregből, ego miatt stb. mindent ki lehet találni ellenem, ellenünk, de ezek nem igazak. Nem válogatunk a Biblia szavaiban, nem használunk fel kiragadott mondatokat. Direkt lábjegyzetbe is be szoktam idézni az egész szentírási részt. Egyes szavak kiragadását többnyire azok teszik, akikkel most olyan nagy összeborulásban vannak…! S érdekes módon, ez nem tűnik fel nekik (pedig Pázmány P., Prohászka foroghat sírjában).
Másik indirekten közölt vád, hogy autonómiát képzünk. Hát igen, ha autonómia volt Avilában Avilai Szt. Teréz Szt. József kolostora, akkor ez ránk is igaz. Vagy a Meteorákon, a csúcson élő szerzetesek, vagy a pusztai atyák is ilyenek voltak? Mi mindenkinek mindent megtanítunk - ha akarja. Befogadók vagyunk azzal, aki nem akarja uralni azt, ami több mint 30 éve működik. MI Isten SASAI részt veszünk az egyházi szertartásokon, hitünket rendszeresen megvalljuk, és rengeteget dolgozunk Istenért[4]. De a piszkálódásokból, gonoszkodásból, áskálódásokból, szétszedési akciókból elegünk van. NEM!!! Békében akarjuk szolgálni Jézus Krisztust! Aki a pletykálkodást, szeretetlenséget, békétlenséget szítja, nincs vele dolgunk.
Persze ez az egyházi rendelkezéseket sérti, ha nő, világi, evangéliumot magyaráz külön engedély nélkül stb. Maguk szemében igazuk van, de Isten szemében meg nincs, mert Jézus Krisztus hívott el minket az Ő szolgálatára, mert az emberek hit, Isten nélkül halnak meg. Inkább megköszönhetnék, hogy valaki felkarolja azokat is, akiket a paphiány vagy sok pap silánysága hitetlenségig elüldöz.
Mi is az egyház része vagyunk, s nem megyünk el, mert Krisztus a feje, az, hogy belül a bűnös emberek mit csinálnak, hogy élnek vissza a hatalmukkal, az nem a mi dolgunk, azt majd Krisztus elintézi velük. Nekünk Krisztussal van dolgunk, és mindent meg is teszünk, amit kér. Krisztus mindig azt „mondja” nekünk, hogy mi ne foglalkozunk semmi mással, csak amit ő mond, hogy mihez tartsuk magunkat. Mi sasosan szeretnénk békességben lenni.
Tehát az autonómiáról azt mondom, hogy a gyökerünk az egyházban van, az a pont, ahol érintjük a talajt, de az ég felé kiteljesedően, egyre szélesebb sávban hozzuk Istentől a segítő fényét, erejét. Viszont semmiféle ijesztgetés nem fog eltántorítani minket.
Így is lehetne nézni a vasárnapi Isten üzenetének közléseit, főleg, hogy Isten minket messze elvitt Magához, és visszaépülni nem szeretnénk, és nem is fogunk; DE MINDENKIT SEGÍTENI SZERETNÉNK A BOLDOG ISTENBEN LEVÉSHEZ!
[1] Tanúim vannak.
[2] Ezt anno Keszthelyi Püspök úrnak is legalább 40-en elmondtuk, aki teljesen kiakadt; hogy ez miylen rettenetse. Az volt...
[3] Pl. a pap sok miséjén a prédikáció úgy, vagy megközelítőleg úgy fejeződik be, hogy szegény Jézus Krisztust a tanítványai vigasztalták(!!!JAJ!!!)
[4] Tanítunk, haldoklóknak lelkisegítséget adunk, embereket lelkileg segítünk stb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése