AZ ELSŐ KENYÉRSZAPORÍTÁS.
/Máté evangéliuma 14,13-21/
13A hír hallatára Jézus elhajózott onnan egy elhagyatott helyre, hogy egyedül legyen. De a nép tudomást szerzett róla, és gyalogszerrel utánament a városokból. 14Amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket. 15Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” 16Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” 17„Csak öt kenyerünk van és két halunk” – felelték. 18„Hozzátok ide!” – mondta, 19s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. 20Mindnyájan ettek s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek. 21Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett.
Jézus elhajózott a többiektől, ez az eset közvetlenül Keresztelő János halála után volt, gondolom egyedül akart lenni, hogy feldolgozza ezt a veszteséget, hiszen egyrészt Jézusnak rokona volt, másrészt Jézus 100%-ig ember is volt, volt fájdalma.
Mikor az ember ezt a részt olvassa több dolog szembetűnő, amit nem sűrűn szoktak ebből a részből kiemelni. De nézzük kicsit részletsebben. A nép, amikor ezt megtudta, hogy Jézus elhajózott (vélhetően a Genezáret-i tavon), gyalogszerrel utána tódult a városokból. Tudjuk a Biblia lényeges elemeket ír csak le, így nem tudunk arról semmit, hogy: vajon melyik irányba mentek és honnan, ugyanis egyik oldalán folyik a Jordán, így arra felé csak nehézkesen tudott volna elmenni, így valószínű, hogy északra indultak. Azonban akkoriban azon a környéken nem volt túl sok város, így kissé túlzó a leírásban szereplő „városokból” kifejezés. A történet elbeszéléséből, úgy tűnik, mintha az egész esemény egy nap alatt játszódott volna, tehát Jézus csónakba ülve elment, miközben a tömeg ellepte a partot . A nép buzgalmát látva Jézusnak megesik rajtuk a szíve, rögtön meg is gyógyított pár beteget. S álljunk is itt meg.
Gondoljátok végig, hogy a végtelen Isten Jézusként felveszi a formánkat és leköltözik hozzánk, mindezt úgy, hogy Ő mindvégig 100% Isten is marad. Mitől rendült meg Jézus? Keresztelő János halálától, a gyógyulásra sóvárgó betegektől és a tolongó sokaságtól, akik mindannyian Istent keresik és Őt szomjazzák. Jézus rögtön cselekedett, meggyógyította a betegeket és tanítani kezdte őket. A rész nem említi, hogy Jézus mikor ment ki a tóra, csak azt lehet tudni, hogy beesteledik és Jézus még mindig gyógyít és tanít. A tanítványok, azok, akik tapintatosan figyelmeztetik Jézust az idő múlására és arra, hogy étlen-szomjan nem maradhatnak az emberek, bocsássa el őket Jézus, hogy ki-ki vissza tudjon menni a falujába: „ … hadd széledjenek szét a falvakba …”. (Először azt írja „városokból”, majd másodszorra már „falvakba” mond, tehát helyhatározóból is kettő féle van. ) Majd úgy folytatja, hogy „Elhagyatott itt ez a hely …” tehát csak a tóparton történhettek az események, bár részleteket nem ismerhetünk meg a leírásból. Uo. s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” 16 Még egy gondolatig a bevezető részre, ahogy Máté ezt körbe írta, nekem egy olyan érzésem van, mint mikor mindennel felturbózták Jézus születését, holott azt sem tudták, hogy hol ( melyik utca/ház stb., de most kijelöltek egy kört (….)oda lehet belenyúlni itt született…) és mikor ( melyik én, milyen hónap) született pontosan Jézus. Lépjünk tovább, a lényegen mindez mit sem változtat, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Rendhagyó módon eddig nem a lényeget hangsúlyoztam, mert az csak most jön.
Tekintsünk el attól, hogy belebonyolódjunk a 7,- 12 –es stb. a számok misztikájába, próbáljunk meg a lényegre koncentrálni. Azt gondolom, hogy a tóparton összegyűltek a szegény emberek, akik érzik azt, hogy az igazi itt van. Még ha akkor csak prófétának vették - itt még ők nem tudják, hogy Ő Isten fia -, aki nagyon szépen beszél, a szívükbe szól, amitől ők megremegnek. Lelkükbe hatolt, képesek akkor is utána zarándokolni Jézusnak, ha Ő már falun kívül van, ha éhesek vagy ha sötétedik. A közbiztonság sosem volt jó –anno- Izraelben, de az összegyűltek ezzel akkor, ott nem foglalkoznak. Ez a szép benne, hogy ők nem úgy gondolkoznak, mint az apostolok. Az apostolok racionálisak: „Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!”. Az apostolok valahogy nem értették meg a népet, nem értették meg, hogy miért ül ott a nép étlen-szomjan a sötétedéskor is. Jézus gondolkodása teljes ellentétes az apostolokéval, Jézus megérti, s nem akar megválni a lelke részeitől, ha már utána mentek, akkor nem akarja őket szélnek ereszteni, mert Ő nem ijed meg sem a sötéttől, sem az elhagyatottságtól. Nála nincs olyan, hogy lehetetlen. Jézus megparancsolja az apostoloknak hozzátok ide, ami van. Teljesen mindegy, hogy egy, kettő vagy öt kenyér volt, kettő vagy tíz hal lett volna ott, lényegtelen. Ötezer férfi -mert ugye akkoriban az asszonyok és gyerekek még nem voltak egyenrangúak a férfiakkal-, lakott jól. (Ha beszorozzuk a férfiak létszámát kb. hárommal: nők, gyerekek, akkor azt kapjuk, hogy tizenötezren laktak jól)… és még megmaradt a biblikus (szám) tizenkét kosár élelem.
Máté nem emlékezik meg a maradék sorsáról, de menjünk vissza a szebb részhez. Isten megmutatja, hogy aki benne bízik, aki nem gondol a föld dolgaira, aki nem aggodalmaskodik -mert az apostolokon kívül egyetlen egy ember sem aggodalmaskodott, különben hazaindultak volna -, de ők nem, ott ültek a fűben és várták, hogy mit mond még Isten. Nem érdekelte őket, hogy esetleg fázni fognak, vagy hangosan korogni fog a gyomruk, ez mind nem érdekelte őket. Isten=Jézus Krisztus megérezte azt, hogy ezeknek az embereknek kinyílt a szíve, hogy nekik szükségük van Rá, azért jöttek, amiért Ő jött el a Földre. Összeért a kettő vonal, és Ő megadta nekik azt, amiért odajöttek.
Ezt követően Máté már nem folytatja a történetet, hiszen a következő történet már a vízen járás csodája. Az evangélium már nem beszél arról, hogy ezek az emberek mit csináltak. Én azt is el tudom képzelni, hogy hajnalig maradtak az Úrral, mert ha már ettek-ittak, bár az ivást nem említi az evangélium, de lehet, hogy ittak a Jordánból, akkor miért kellett volna elmenniük. Miért nem lehetett volna virrasztani egy éjszakát és megvárni a hajnalt együtt? Lehet, hogy pont ez történt, amit kihagytak az írásból. Mit élt meg a nép és hogy miként fejezték be ezt a gyönyörű eseményt, azt nem tudhatjuk. Az csak a jóindulatunkra van hagyva.
Azt gondolom, hogy ebből a mi konklúziónk az legyen, amikor az Úristennel találkozunk -ahogy a nép tette-, ne aggodalmaskodj, ne törődj egyéni szükségleteiddel (hideg van, messze van, félsz, éhes vagy). A jelszó Ő nektek mindent megad. Ha az Úrral vagy, elmúlnak a szükségleteid, mert Ő közben gondoskodik rólad, hogy neked minden ott legyen, amire igazán szükséged van. Én egy dolgot mondok, tapasztalom; többet ad, mint kéne. Ezt nap, mint nap érzem, hogy sokkal többet ad, mint kéne. El vagyunk kényeztetve. Nincs aggodalmaskodásra okod, mert Ő ezerszer jobb, mint elképzeled, előtted jár, rád ömleszti magát mindenféle szinten, mert az Övé vagy. Ezt fogadd meg, hogy ne gyere elő a kicsinyes emberi gondjaiddal. Legyél gavallér, nyitott és nem szűkmarkú, így ömleszd oda a teljes lelked. Ülj ki a mezőre, az csillagos ég alá és ne érdekeljen, hogy mi történik, te függeszd Rá a szemed és csak hallgass ... , akkor megjön Ő, és be kell befogadnod.
Isten adta, tolmácsolta Pável Márta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése