Zörgessetek…

 Zörgessetek…

  Lukács 11. 9. alapján

 Ma elhangzott a szentírási részből: Az én gondolataim, nem a ti gondolataitok. Ez az izajási -ami elhangzott- gondolat az Úrra jellemző, s ez sok konfliktust, meg nem értést okoz az emberekben. Az én logikám szerint elgondolok valamit, az Istennek sokszor nem úgy van. Az én emberi logikámat sok minden befolyásolja, az Úrét az isteni igazsága hatja át. Nekünk mindig meg kell hajolni Isten igazsága előtt. Elmélkedésben sokszor látjuk és mondjuk is, hogy nem is gondoltuk volna, hogy így van, pedig így van. Mi másként gondolkodunk, mint az Úr. A mai evangéliumban,  ott az van, hogy a béres az utolsó óráiban…, összefügg azzal, hogy az Úr gondolata, meglátása, véleménye, meg az akarata mennyivel másabb, mint a miénk. Csak valamit ne felejtsük el, hogy az Úr VÉGTELEN. A végtelenből nézve a mi életünk, a mi kis nyomorúságunk… semmitmondó. Az Úristen az életedet, a célodat, milyen voltál, milyen leszel, mi a jövőd, mi volt a múltad, mindent egyben lát benned. Sokszor neked ember úgy tűnik, hogy nem úgy döntött az Úr, ahogy neked jó, vagy ahogyan te elképzelted, mert az Ő döntése teljesen más.

Viszont, ha az ember egy kicsit is intelligens és hívő, akkor azt mondja, hogy én elengedem az én akaratomat, mert én csak buta tudok lenni, és átadom magam az Úrnak, hogy legyen meg amit Ő akar. Innentől fogva ne azzal foglalkozzunk, hogy az Úrral nyomorultul vívjunk állandóan.  Egy biztos, hogy nem te győzöl. Egy olyan harcban, ahol egyértelmű, hogy vesztes vagy, szerintem elmebeteg, aki neki áll küzdeni, ellenkezni. Az albán légelhárítás mindig veszteséget takar. Szerintem, aki ebben a pozícióban van, hogy sas, akkor ez kizárja azt, hogy ő vívjon. Itt a kapituláció mehet csak, ezerrel. Gyönyörű az élet Istennel, és szörnyű nélküle. Istenben kell bízni, nem emberekben.

Kitartó ima. Azt mondja az Isten, hogy keressetek, zörgessetek, kérjetek, nem azt mondja, hogy kérj, zörgess, hanem folyamatosan csináld. Mi talán több milliószor mondtuk az Úrnak, hogy nem. Ő azt mondja, hogy többször zörgessetek, de nem mondja hányszor. Ahányszor szükséges. Keressetek, könyörögjetek, imádkozzatok, és azt mondja, hogy kérjünk. Az Isten bíztat minket arra, hogy merjünk felé fordulni, kérni, bezörgetni Hozzá, elpanaszolni neki a bajunkat, meghallgat, de lehet, hogy elsőre nem fog segíteni. Nekünk el kell ismerni, hogy az emberiség hazudozó. Ez a megbízhatatlanság benne van a vérünkben, nekünk sokszor el kell nekünk valamit mondani, hogy rögzüljön, és ha az első kérésre ugrana az Isten, lehet, hogy nem is gondoltad komolyan. Mi lenne, ha mindent rögtön megadna? Káosz.  Mi megszoktuk, hogy nem teljesednek a kívánságaink elsőre. Ezért aztán mindent kérünk. Ha tudnánk, hogy elsőre teljesedik /nem tennéd…?/, pl. kívánod, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene, és ha látod, hogy megdöglik csodálkozva ott állnál, hogy ez tényleg megdöglött. De miután nem döglik meg a szomszéd tehene, innentől fogva átokfecsérlő leszel, hát minden meggondolatlanúl mondasz, mert úgysem teljesedik, te meg – magad kárára…- szórod magadból a sarat. Csak egyet felejtünk el, hogy a negatív energia visszahat ránk. Nem döglik meg a szomszéd tehene, de beláthatatlan időn belül te fogsz károsodni.  Sajnos ezt nem látod, ezt eddig senki sem tanította meg, hogy semmi sem vész el, maximum visszahat. Isten nem adja meg elsőre, mert tudja, hogy nem egészen vagyunk normálisak, tudja, azt hogy milyenek vagyunk, tudja azt, hogy nem gondoltunk át semmit, és sokszor becsaptuk őt is, magunkat is. Nekünk kitartónak kell lenni a kívánságainkban is, meg a tetteink következményeit is látni kéne.

Isten tökéletes és nagyon, nagyon jó szülő, csak egyet felejtünk el, hogy az Isten nem felejt, a legjobb pedagógus. Az Isten nem fog neked olyat megadni, ami káros lesz később, mert Ő tudja, hogy milyen vagy, mit csináltál előzőleg.  Itt egy alázati faktor van beiktatva, hogy próbáld meg elfogadni, hogy a végtelen mindenséghez, aki a tömény Fény, hogy belakjuk magunkat és az első tény amivel belakjuk magunkat az alázat. Ebbe nem fér bele, hogy a tízparancsolatot megzongorázom, nem fér bele, hogy dacolok, nem fér bele, hogy megtagadom, nem fél bele, hogy én egoista vagyok, ebbe csak az fér bele, hogy megvárom, míg az Úr belém költözik, és a Fényével fölemel. Akkor megszűnik a végtelen kisebbségem.  Megszűnik a nyomorúságom, akkor láthatom az Ő végtelen ragyogását. Szó szerint láthatom. Ezt ajánlja fel az Úr, hogy kiment ebből a nyomorúságos szigetekből, mazsolavilágból. Ezt kéne nekünk egyre tudatosabban, valóságosabban megélnünk.

Isten adta, Pável Márta leírta