Kinek kell az orvos?

 

Kinek kell az orvos

Rizmayerné Márkus Edit

Mk 2,  17Amikor ezt Jézus meghallotta, így szólt hozzájuk: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”

Lévi bűnös ember volt. Vámos volt. Miért volt bűnös? Megvetett foglalkozása volt. Talán nem önszántából választotta, talán igen. Lehet, ha választhatott volna, ő is inkább a szent iratok tanulmányozásának szentelte volna az életét, mint a farizeusok. Nem tudjuk, csak azt, hogy megvetettként élt, Jézus mégis megszólítja és Lévi egyből a házába hívja és megvendégeli Jézust a többi vámszedővel együtt.

A farizeusok, akik messze elkerülték a vámszedőket, kérdőre vonják Jézust, hogyan állhat szóba ilyen bűnösökkel. Jézus rövid válasza elgondolkodtató: a betegeknek kell az orvos, nem az egészségeseknek. A farizeusok gondolhatják azt, hogy akkor Jézus az orvos, a vámszedők a betegek és természetesen ők az egészségesek. Ez a frappáns válasz leszerelte a méltatlankodó farizeusokat. Ha elég zárt és kerek elképzelésük volt magukról és világról, ebben meg is nyugodhattak. Ugyanakkor, ha egy kicsit is mélyebben belegondoltak a válasz értelmébe, felmerülhetett bennünk az a kétség, hogy vajon Jézus tényleg egészségesnek gondolta-e őket.

Más helyen olvashatjuk, hogy Jézus meszelt sírokhoz hasonlítja az írástudókat. Jézus válasza talán éppen inkább a magukat egészségesnek tartó farizeusokról szól, akiknek nincs szükségük – úgy gondolják – orvosra. A farizeusok a világ szerint jó helyen voltak, egészségesek, Isten törvényeit ismerők, a szent iratok értelmét kutatók, egészéges, hívő emberek. Jézushoz nem fordulnak segítségért, azt hiszik, nincs Rá szükségük.

Jézus azokhoz tud szólni, akiket a világ nem fogad be, vagy akiknek elegük van valamilyen okból a világból: nem találják a helyüket, keresnek valamit, elégedetlenek a látszat valósággal, akik a világ szerint betegek. Lévi egyből a házába fogadta Jézust. Ő megszólít minket, de erre nekünk kell felfigyelnünk, teret, módot adnunk, hogy meghallgassuk. Csak a világ számára vak szemmel és süket füllel látjuk meg a valóságot és halljuk meg Istent.

Nem folytatódik a történet, mi lesz azután Lévivel, hogy Jézust a házába fogadta. Viszont, ha mi egyszer már beengedtük Jézust, nem szabad Őt onnan elengedni vagy kiűzni. Vigyázni kell a kincsükre, mert elveszthető. Legyen Jézus a házigazda nálunk, irányítson Ő. Adjuk át Neki a gyeplőt, de ne csak hébe-hóba, hanem ez legyen az alapállapot: Jézus nálunk lakik és Ő a házigazda.

Ennek a kincsnek a féltése alázatot, odafigyelést és szeretetet kíván tőlünk. A félelem, hogy elveszíthetjük, hogy nem halljuk majd meg, mit mond nekünk Jézus csak hátráltatni fog minket ezen az úton. A félelemben bár alázatosságnak tűnhet, magunkkal foglalkozunk vagy magunkat féltjük. Isten szavának a fürkészése legyen mindennapjaink része, ne szalasszuk el a lehetőségeket. Azon sem kell aggódnunk, hogy nem, vagy csak homályosan értjük eleinte Isten szavát. Csak tovább előre, majd egyre jobban fogjuk hallani, érteni, látni, aztán majd lassan az érzékelésen túl fölfogni a Végtelent.

Hosszú még az út, ideje továbblépni.