O.Kuzmich Kinga A KENYÉRSZAPORÍTÁS UTÁN

 

A KENYÉRSZAPORÍTÁS UTÁN

  Jn 6,13-15.

¹³Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. ¹⁴Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” ¹⁵Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.

Megragadott  ez a rész, mert mikor Jézus itt volt köztünk a földön, folyamatosan megpróbálták kiforgatni a szavait, próbára tették, üldözték, az életére törtek. Aránylag kevesebb  olyan jelenet van, amikor a tömeg szintjén rajonganak érte, de ez az egyik ilyen. Elsőre örülhetnénk neki, hogy végre a nép felismeri, mi a jó neki, ki szolgálja valóban a javát, ki mutat neki igaz utat, olyan vezetőt akar választani, aki Istentől származónak, prófétának hisz.

De a cselekedeteikből és Jézus reakcióiból azt szűröm le, hogy ez valahol mégsem egy helyes rajongás, mégsem egy valós rárezgés volt Jézusra és a tanítására. Mikor a kenyérszaporításban Jézus megeteti a népet, az a szeretetének jele, hogy megesett a szíve az Őt hűen, étlen-szomjan is követő és hallgató tömegen. Szeretetből gondoskodik róluk, hogy nekik ne kelljen a testiekre gondolni, csak a lelkiekre tudják fordítani a figyelmüket. Ugyanakkor mindenképpen a lelki táplálékra is utal, ami felülemelkedik a testi éhségen, túllép a földi materiális síkon. Jézus ezt akarta a tanításával megértetni velük, hogy túl kell lépni a testin, hogy lelkiek legyünk.

De sajnos a nép reakciójából nem az látszik, hogy megértették ezt a lelki értelmet, nem az látszik, hogy felfogták volna Jézus üzenetét. Inkább úgy tűnik, megragadva a matériában a 3D-s csodának örvendezve és annak esetleges jövőbeni biztosítása érdekében akarják, akár erőszakkal is királlyá tenni. Sajnos ez az emberrel sokszor előfordul, hogy mikor úgy véli, megtalálta Istent, illetve a követét, akkor ahelyett, hogy valóban kitárná a lelkét és befogadná, hogy mit kér tőle, mit vár tőle Isten, ehelyett hirtelen felbuzdulva megpróbálja a maga kézbe venni a dolgokat és semmin sem változtatva a maga korábbi módján megragadni, birtokba venni, állandósítani a csodát, aminek épp ezzel a magatartással vész el a lényege.

A csodát nem hozhatjuk le a magunk materiális 3D szintjére, mert akkor semmivé válik, nekünk kell felemelkednünk, ahogy Isten már hétről hétre kéri is tőlünk, nekünk kell megváltoznunk a csoda, a kegyelem által, nekünk kell felülemelkednünk saját materiális gondolkodás- és látásmódunkon. A csoda épp arra való, hogy megmutassa az utat, hogyan tudunk túllépni magunkon, hogyan válhatunk lelkibbekké, hogyan válhatunk le a világról. És semmiképp sem arra, hogy a materiális életünket építsük, javítsuk vele.

Nagyon szomorú képnek találom, hogy ez után a durva értetlenség után, Jézus kénytelen visszamenni a hegyre egyedül. Tudjuk, hogy a hegyre menés mindig azt jelképezi, hogy Istenbe visszatér, hogy a le nem fűződöttségét megtartsa, megerősítse, hogy a számára borzalmasan beszűkült földi matéria mivoltából felüdülést nyerjen. Azért érzem ezt a képet mégis szomorúnak, mert mikor Jézus épp azért jött, hogy mindannyiunkat hazatereljen, hogy megmutassa az utat hazafelé, és a próféták után már maga Isten jött le közénk, hogy minél nagyobb hatásfokkal tudjon minket megvilágosítani, akkor Jézus egy olyan tömeges és hatalmas csodát végbe víve, amikor több mint 5000 ember volt tanúja az isteni erejének, azt kell tapasztalja, hogy újra csak egyedül tér vissza a hegyre.

Borzasztó lehangoló az ember ilyen szintű értetlensége, amiből csak az adhat vigaszt, hogy Isten annyira végtelenül szeret, hogy ennek ellenére sem adja fel soha, hogy megmentsen minket. De arra is maximálisan sarkall, hogy nehogy visszaéljek ezzel a hatalmas szeretettel, nehogy szándékosan megsértsem, mert annál alávalóbb már nem lehetek, minthogy mindezek tudatában még el is játsszam a kapott esélyeket.

Összefoglalva, arra kell törekednünk mindnyájunknak, hogy az Istentől hétről-hétre kapott kegyelmeket a legmélyebben megértsük, és magunkon folyamatosan túllépve egyre lelkibbé váljunk.

Oroszi Kuzmich Kinga

  Jn 6,13-15.

¹³Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. ¹⁴Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” ¹⁵Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.

Megragadott  ez a rész, mert mikor Jézus itt volt köztünk a földön, folyamatosan megpróbálták kiforgatni a szavait, próbára tették, üldözték, az életére törtek. Aránylag kevesebb  olyan jelenet van, amikor a tömeg szintjén rajonganak érte, de ez az egyik ilyen. Elsőre örülhetnénk neki, hogy végre a nép felismeri, mi a jó neki, ki szolgálja valóban a javát, ki mutat neki igaz utat, olyan vezetőt akar választani, aki Istentől származónak, prófétának hisz.

De a cselekedeteikből és Jézus reakcióiból azt szűröm le, hogy ez valahol mégsem egy helyes rajongás, mégsem egy valós rárezgés volt Jézusra és a tanítására. Mikor a kenyérszaporításban Jézus megeteti a népet, az a szeretetének jele, hogy megesett a szíve az Őt hűen, étlen-szomjan is követő és hallgató tömegen. Szeretetből gondoskodik róluk, hogy nekik ne kelljen a testiekre gondolni, csak a lelkiekre tudják fordítani a figyelmüket. Ugyanakkor mindenképpen a lelki táplálékra is utal, ami felülemelkedik a testi éhségen, túllép a földi materiális síkon. Jézus ezt akarta a tanításával megértetni velük, hogy túl kell lépni a testin, hogy lelkiek legyünk.

De sajnos a nép reakciójából nem az látszik, hogy megértették ezt a lelki értelmet, nem az látszik, hogy felfogták volna Jézus üzenetét. Inkább úgy tűnik, megragadva a matériában a 3D-s csodának örvendezve és annak esetleges jövőbeni biztosítása érdekében akarják, akár erőszakkal is királlyá tenni. Sajnos ez az emberrel sokszor előfordul, hogy mikor úgy véli, megtalálta Istent, illetve a követét, akkor ahelyett, hogy valóban kitárná a lelkét és befogadná, hogy mit kér tőle, mit vár tőle Isten, ehelyett hirtelen felbuzdulva megpróbálja a maga kézbe venni a dolgokat és semmin sem változtatva a maga korábbi módján megragadni, birtokba venni, állandósítani a csodát, aminek épp ezzel a magatartással vész el a lényege.

A csodát nem hozhatjuk le a magunk materiális 3D szintjére, mert akkor semmivé válik, nekünk kell felemelkednünk, ahogy Isten már hétről hétre kéri is tőlünk, nekünk kell megváltoznunk a csoda, a kegyelem által, nekünk kell felülemelkednünk saját materiális gondolkodás- és látásmódunkon. A csoda épp arra való, hogy megmutassa az utat, hogyan tudunk túllépni magunkon, hogyan válhatunk lelkibbekké, hogyan válhatunk le a világról. És semmiképp sem arra, hogy a materiális életünket építsük, javítsuk vele.

Nagyon szomorú képnek találom, hogy ez után a durva értetlenség után, Jézus kénytelen visszamenni a hegyre egyedül. Tudjuk, hogy a hegyre menés mindig azt jelképezi, hogy Istenbe visszatér, hogy a le nem fűződöttségét megtartsa, megerősítse, hogy a számára borzalmasan beszűkült földi matéria mivoltából felüdülést nyerjen. Azért érzem ezt a képet mégis szomorúnak, mert mikor Jézus épp azért jött, hogy mindannyiunkat hazatereljen, hogy megmutassa az utat hazafelé, és a próféták után már maga Isten jött le közénk, hogy minél nagyobb hatásfokkal tudjon minket megvilágosítani, akkor Jézus egy olyan tömeges és hatalmas csodát végbe víve, amikor több mint 5000 ember volt tanúja az isteni erejének, azt kell tapasztalja, hogy újra csak egyedül tér vissza a hegyre.

Borzasztó lehangoló az ember ilyen szintű értetlensége, amiből csak az adhat vigaszt, hogy Isten annyira végtelenül szeret, hogy ennek ellenére sem adja fel soha, hogy megmentsen minket. De arra is maximálisan sarkall, hogy nehogy visszaéljek ezzel a hatalmas szeretettel, nehogy szándékosan megsértsem, mert annál alávalóbb már nem lehetek, minthogy mindezek tudatában még el is játsszam a kapott esélyeket.

Összefoglalva, arra kell törekednünk mindnyájunknak, hogy az Istentől hétről-hétre kapott kegyelmeket a legmélyebben megértsük, és magunkon folyamatosan túllépve egyre lelkibbé váljunk.

Oroszi Kuzmich Kinga