HIT ÉS TUDÁS

 HIT ÉS TUDÁS

 Pável Márta

Mai evangéliumi részben sokszor szerepel a hit szó/fogalom.  (Jn 3,16-)

Igaz, az egyházi tanítással szemben nem nagyon díjazom a hitet a tudás háttérbe szorítása miatt. A TUDOM  állapotot jobban szeretetem. Az a kérdés, hogy az embernél a hit megelőzi-e a tudás? Teológiában azt mondják, hogy igen, a hit nagyobb adomány, mint a tudás, mert ha hiszel, akkor még nem tudod, nagyobb odafigyelés, nagyobb szeretet, őszintébb tudattalan állapot, magadat Istennek odaadni. Azt gondolom, hogy ebben is lehet, hogy igazság van, de a hit bizonyos esetekben kicsorbulhat. Sokszor elhangzik, hogy azt hittem, és mégsem úgy volt. Ha a hitet nem követi bizonyos tudás Istenben, akkor szerintem, ha egy nagy katarzis él meg valaki, akkor nagyon könnyen az egész átfordulhat   nem hivésbe. Ebben a mai világban nem engedhetjük meg, hogy a hitünk átforduljon.

Mindig arra törekedtem a tanítványaimnál, hogy a meglévő, vagy a nem meglévő hit, tudássá legyen. Nálunk ez működik, mert tudás az, hogy elmélkedésben lelki szemeiddel látod Istent, tudod kivel beszéltél, tudod, hogy mit mondott, rengeteg csodát csinált az életünkben, ami kézzel fogható. Mennyi mindent megtudatott velünk a világegyetemről, a szerkezetekről, az írásokról, múlt életeinkről, az univerzumokról stb. Az Isten minket nem hiszegetési alapra állított rá, hanem egyfajta kemény tudásra.

Ismétlem, ez az Egyháznak nem kedves ez, nekik a hit az méltóságosabb, mint a tudás. A tudásból nem lesz hit, minek higgye, ha tudja.  A hitből viszont még lehet tudás. Így ha valamit megtudok, akkor azt már nem hiszem, s talán hozzásegített a hit, mert már tudom.  

Krisztus nem mondhatta a zsidóknak ott a hegyek között, a réten, hogy ti tudjátok ezeket. Nem tudják, nekik vadonatúj ez a kinyilatkoztatás. Ő nem mondhatta a tudást, csak azt, hogy ha elhiszitek, hogy Engem az Atya küldött? Elhiszitek, hogy csak Én mehetek fel a mennybe? Ott így végig kérdezi őket. Ő ott a pusztában a hit alapján próbálja megmagyarázni a zsidóknak, hogy mit akar az Isten. Tudatja, hogy világosságot akar, hogy haza akarja vinni, hogy ne vesszetek el, hogy nem büntetni jöttem, hanem szeretni benneteket stb.! Gyakorlatilag ez egy kinyilatkoztatott program, hogy miért jött ide Jézus, hogy mit akart, hogy az emberek elhiggyenek.

„Aki nem hisz ….” Egy igazán sötét ember nem hiszi Istent, tudni meg főleg nem akarja. El van telve magával, mindent kitalál, csak hogy ne kelljen hinni Istenben. Akikben világosságot gyújt az Isten világossága, ott már nem kell hinni, mert tudják. A hit egy kis ajtó a tudás felé. Szörnyű, hogy sok ember a hitnél megreked és nem is akar tudni. Sokkal egyszerűbb elfogadni azt, hogy hiszek, megvallani Őt.

 Mikor megkérdezed valakitől, hogy vagy az Istennel? Válasz sokszor: Hát hiszek valami erőbe, kozmoszba, univerzumba. (Ilyenkor én, amit gondolok róluk, az nem közlésképes.) Az ilyen emberek egy szóval sem mondják, hogy tudom, hogy van Isten. Ebben a lepusztult nihilista világban jobb az ő lelkének, ha elkeni az egészet, mint a sarat, mint  mikor az öregasszonyok vályoggal vakolták a földet. Ez fajta a „hiszegetek” nekem gyalázat és zavaró. De ha valakitől megkérdezed, hogy  áll Istennel és azt mondja, hogy tudom, hogy van Isten, akkor jó, már nincs is miről beszélni, mert mi egy oldalon állunk.

  Sok hitetlen azt mondja, hol van mutasd meg az Istent? Miért nem csönget be? Ha meg becsöngetne az lenne a baj. Miért nem szólt nekem, ha rosszat teszek? Hát igen, itt van hittan tanulás és tanítás hiányossága. Legnagyobb bűnök között van, hogy nem tanítjuk meg, sem felszínesen, sem mélységeiben  Istent a gyerekeiknek, rossz példát mutatnak, farizeusian viselkednek stb..

  Sajnos mi vándorúton lévő emberek  tudunk rosszak lenni, de mivel Ő annyira más, olyan hatalmas, megértő szeretettel bír, válaszul nem dob el minket.   Ő ha elesettek vagyunk, vagy nyomorultak nem hagy magunkra, csak kérni kell Őt, a végtelenül jóságos Istent. Nem lehet, hogy ne támogasson minket. Itt kell bekapcsolódni a hitünknek, ami még nem tudás, de azt már hisszük, hogy Isten mindenkor ott van nekünk, a lelkünk Tőle származik. Ő akkor is odanyújtja a kezét, ha addig  százszor is megtagadtad.   

Krisztus velünk él. Nekünk egy csodálatos Istenünk van!  

Békés, kegyelmekben gazdag HÚSVÉTOT kívánok 

JÉZUS TUDTA MI LAKIK AZ EMBERBEN

 

 2021.03.11.

JÉZUS TUDTA MI LAKIK AZ EMBERBEN…

Isten adta, közvetítette Pável Márta

Jn 2,13-25  Közel volt a zsidók Pászkája, és Jézus fölment Jeruzsálembe. 14 A templomban ökör-, juh- és galambkereskedôket talált, s az odatelepedett pénzváltókat. 15 Akkor kötelekbôl ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta. 16 A galambárusoknak pedig azt mondta:Vigyétek el innen ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká! 17 Akkor tanítványai visszaemlékeztek arra, hogy írva van:  Emészt engem a buzgóság házadért  {Zsolt 69,10}. 18 A zsidók azonban

megszólították, és azt kérdezték tôle:  Milyen csodajelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?<< 19 Jézus azt felelte nekik: Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt! 20 A zsidók erre így szóltak: >>Negyvenhat esztendeig épült ez atemplom, és te három nap alatt fölépítenéd?<< 21 De ô a saját testének templomáról mondta ezt. 22 Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak, és a szónak, amelyet Jézus mondott. Jézus Húsvétkor Jeruzsálemben 23 Amikor Jeruzsálemben volt Húsvét ünnepén, sokan hittek az ô nevében, mert látták csodajeleit, amelyeket művelt. 24 De Jézus nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, s mert 25 nem szorult rá, hogy valaki tanúságot tegyen az emberrôl; jól tudta ugyanis, hogy mi lakik az emberben.

Az utolsó mondat a legmegrázóbb az egész evangéliumi részben. Jézus nem bízott az emberben, mert tudta, hogy mi lakik bennük. Gondoljatok bele, milyen nehéz nektek is, mikor valakiről megvan a véleményetek, és mégis muszáj vagy vele együtt élni, és újra és újra beléd vágják a kést, és te tudod, hogy holnap és holnap után is újra megteszi, és mégis egymás mellé vagytok rendelve. Krisztusnak nem is lett volna muszáj ezt tenni, hogy eltűrjön minket a megbízhatatlanokat, akik nem valljanak róla színt, mert nyomorúságos lelkületűek, de mégse adta fel, nem ment el. Nem vágta oda a dolgokat.

Igaz, hogy amikor vásárcsarnokot csináltak a templomból, akkor elhagyta a béketűrése. Milyen lelkülete volt, hogy Ő tudta egyedül a Földönt, hogy ki az Isten. Egyedül Ő tudta, hogy milyen hatalmasság hozzánk képest, és Ő annak a kimondhatatlan Istennek megnyilvánulásaként volt itt. Persze, hogy az Atyáért való buzgóság emésztette. Az utolsó csepp véréig felháborította, hogy az ember semmit sem tisztel. Mindenből vásárcsarnokot csinál, pénzt harácsol, mindent megszentségtelenít, s nem csak a zsidó templomot. A te tested a Szentlélek temploma, tehát a te testedben benne van a Szentlélek. A benned lévő Krisztus felháborodhatna naponta azon (s naponta megéletjük Vele…), hogy te hogyan szentségteleníted meg: Kétszínűséggel, ármánykodással, hazudozással, alkudozással, lustasággal, és hálátlansággal, a legnagyobb a szeretetlenséggel. Krisztusnál akár jelképesen értelmezhető zsidók templomának, bazárrá, vásárcsarnokká tevése, s az vonatkozik mindannyiunk testére. Képzeld el, pl. aki a testéből él, képzeld el, hogy az Úrnak mit kell naponta végig élnie. Képzeld el, aki csak azon töri a fejét, hogy hogyan gyalázza, bántsa a másikat, cigánykodik, az Istennek ez hányinger, s hogy Ő még mindig ott van benned és még mindig megbocsát. Mi sajnos a testünkben állandóan elképesztő módokon bántjuk az Istent. Állandóan újabb és újabb kihívások elé állítjuk. Nekünk nagyon jó a fantáziánk abban, hogy újabb bűnöket eszeljünk ki. Kifogyhatatlan. A jóság, a jó ötlet, a megváltozni akarás az nincs. De, hogy milyen cudar dolgokat találjon ki az ember, az van.  

„A templomot újra építem!” Lehet, hogy pl. 46 évet éltél eddig, ez alatt csináltál mindent, ami miatt megérdemled, hogy az ellenség lerombolja a templomodat, mert ha nem védi tovább az Úr, erre a sorsra is juthatsz.  Be tudja dobni az Úr neked a lapot, miért ne dobná be? Ha te semmit nem teszel meg felé, akkor megvan a módszere, hogy hogyan zárja be ezt az Istennek nem gyümölcsöző életet. Istent nem fogja érdekelni, hogy hány kocsid van, hány milliód van a bankban, nem fogja érdekelni, hogy mit halmoztál össze, az fogja érdekelni, hogy te mit tettél meg Neki. És akkor leromboltatik a templom, a tested temploma is. Krisztus eljött értünk, de mi mindenféle módon romboljuk a templomát.

Kicsit álljunk meg, kicsit ébredjünk fel, kicsit gondoljuk végig, hogy mi keresztények vagyunk. A bennünk élő, befogadott Krisztust minden nap ne gyalázzuk szét azzal, hogy mit kell neki néznie. Amikor valami olyat akarsz tenni, amit nem kéne, akkor figyelj picit befelé, hogy Te Uram ezt látod, így is megteszem? Így is hazudok? Így is gyűlölködők? Így is szeretetlen vagyok? De előveszem az Urat, amikor bajom van; hogy jaj Uram, segíts. Van min gondolkoznunk, van tisztulni valónk, főleg magunkkal szembenézés kellene, most Húsvét közeledtével.   

ISTEN AKARATA, PARANCSA, ELKÉPZELÉSE, SOKSZOR MERŐBEN MÁS MINT A MIÉNK

 Isten adta, közvetítette Pável Márta

ISTEN AKARATA, PARANCSA, ELKÉPZELÉSE, SOKSZOR MERŐBEN MÁS MINT A MIÉNK

Az ember fél az ismeretlentől, a szellemektől, de többnyire főként az Istentől. Nem akarja az Istent közvetlenül érzékelni a /lelki/tűzben, fél Tőle. Ez a jelenség megvan az Újszövetségben is, az emberek inkább a szenteket imádják, mint az Urat, mert Ő sok nekik. Az Ószövetségben ugyanez történik. Isten erre azt mondja, hogy jó a te nemzedékedből fogok én prófétát támasztani, és én adom a szájába a szavakat. Ha te nem hallgatsz rá, aki a nevembe szól, akkor én bosszút állok. Valóság az, hogy egy igazi prófétát nehezebb felismerni, és vannak hamis próféták. Nehéz megkülönböztetni az igazat a hamistól. Krisztust is, aki nem próféta volt, hanem Isten, főleg sokat próbálgatták, hogy igazi-e vagy sem. Az Úr a Bibliában  azt mondja, hogy bosszút állok, de utána hozzá teszi, hogy aki mást mond, mint amit én mondtam neki, azt meg öljétek meg.  

A mi életünkben is van prófétaság, mert az Isten beszél - akár tetszik, akár nem -, mi meg elmondjuk akinek csak lehet, aki nem űz gúnyt belőle. Ez a „prófétaság” nem szűnik meg, a mai napig van. De aki mást mond - aki maga gondolatait mondja el az Uré helyett…-, azt öljék meg, így van  a Bibliában. Az emberek szeretik kiszínezni a dolgokat, és benne van a másikban, hogy amit te mondasz az  nem biztos, hogy úgy van, nem Isten mondta, ahhoz hozzá teszek, elveszek. Ha valóban Isten beszél, azt hagyjuk meg úgy, ahogy van. Ne tegyük érdekesebbé, szomorúbbá, tegyük olyanná, amilyennek Ő az Isten akarta. Minden szónak ereje van, minden tettnek ereje van, és helye van. Az ember, ha ezt meghamisítja, akkor komoly bajt csinál. Szeretnénk, hogy a dolgok másként történjenek az életünkben, mint ahogy történnek, de Isten akarata, parancsa, elképzelése, sokszor merőben más, mint a miénk. Mi szeretnénk az Isten akaratát, parancsát beigazgatni a mi szánk íze szerint. Ha nem megy, akkor mi fellázadunk, nyivákolunk, visítozunk, ahelyett, hogy az Úr akaratát akarnánk megkeresni, magunkra szeretnénk alkalmazni.

Viszont ma is  sajnos sokan elvárják, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy ő az ember kitalálta. Milyen Isten lenne, ha mindenki akarata szerint működne az Úr.  A gőgös embernek akár tetszik, akár nem…, tessék mindenkinek Hozzá igazodni, és Hozzá, kezei elé letenni az akaratát. Ez nagyon nehéz dolog, mert az ember nagyon makacs lény, nem szeretné a bűneit, a kényelmét feladni, az Isten meg hajthatatlan. Sok ember hajthatatlan, sok kívánsága van, ami ellenkezik az Úr akaratával; hogy szerelmes legyen, sok pénze legyen, rangja legyen, minőségi órája legyen stb..  Azt viszont nem akarja, hogy az Isten embere legyen. Az nem jut eszébe, ha az Isten, aki mindent tudó, téren időn kívüli, egybe látja dolgokat…, főként szeret minket, csak jót akarhat nekünk. Az ember alázatlan és lázadó - ennek az isteni jónak áll ellen-, saját vágyát dédelgeti, s ha nem teljesedik be, meg fog sértődni.  

Istentől eltávolodott világ, ez fizikai és lelki qualitási pusztulatot okoz. A pusztulat azt jelenti, hogy ellenkezésedben azt gondolod: jó lenne, ha elpusztulnál, de nem fogsz, mert a lélek hallhatatlan.

 Jézus nem úgy tanított, ahogy megszokták az írástudók, hanem úgy tanított, ahogy az Isten tanít. Nekünk kell ráfordulni Istenre, nem azt kell várni, hogy az Isten forduljon utánunk. 

„Uram, mint elkóborolt bárány, szorongva kerestelek magam körül, míg Te mindvégig bennem lakoztál. Vándoroltam városok utcáin, terein, sehol sem leltelek, mert nem találhatom meg kívül azt, aki mindig bennem lakozott”

Szent Ágoston

JÉZUS PÉTER ANYÓSÁT GYÓGYÍTJA

 Vasárnapi gondolat, Isten adta, közli Pável Márta

JÉZUS PÉTER ANYÓSÁT GYÓGYÍTJA.

Mikor Izraelben jártam és ott álltam Péter anyósának a háza előtt sok gondolat fordult meg a fejemben. Az anyósok többségükben nem igazán értik meg a vejüket, elgondoltam mit szólhatott az öregasszony, amikor Péter azt mondta, hogy én elmentem embereket halászni, Jézust követem. Addig ott volt a Genezáreti tónál és minden nap kifogta az napra szükséges betevőt a családjának. Péter innentől más lett, Isten ügyében lett elkötelezett.

 Azt nem tudjuk, hogy  mibe betegedett bele az anyósa,  igaz  akkoriban   mindenki beteg volt, mint ma is. Amikor Péter odamegy Jézussal, akkor érdekes jelenség zajlik le. Jézus megfogta a Péter anyósának kezét, isteni erőt ömlesztett át bele, az idős hölgy annyira "felderült", hogy egyből fel is szolgált. Ami Istennek nem lehetetlen, az nekünk igen nehezen megy. Haldokló beteget, vagy nagyon beteget feltámasszunk, vagy tíz perc múlva üzemképessé tegyük, ez csak Jézusnak sikerülhetett.  Akkoriban nem volt körzeti orvos meg semmi, s mikor az emberek hallották  a csodát, hogy meggyógyult, akkor az összes többi oda futott, hogy őt is, mert szükséges volt a gyógyulásuk.

Ne felejtsük el, hogy az evangéliumban inkább  Krisztusra érvényes, hogy gyógyít. Buddha  senkit nem gyógyított meg- legalább is nem szól róla ismert történet-,  mert Buddha inkább utat  mutatott, ösvényt jelölt ki, így élj, ez történik veled, juss el a megvilágosodásig. Többi keleti vallás is hasonlóan gondolkodott, ha nem csinálod, hát majd születhetsz újra, s ennyi. Buddha egy fényes lény, de nem úgy egy humánus lény, mint Jézus. Krisztus ott van a betegségeknél, meggyógyítja akit kéri, de Hozzá kell menni. Jézus soha nem hajtotta a betegeket, had gyógyítsalak meg. Akik oda mentek Péter anyósának a házához, és önként kérték a segítséget, őket meggyógyította, Jézus mindenkit meggyógyított, de ismétlem, a betegnek hittel kell kérni.

Mi tudunk-e más nevében kérni?

Mi egyfolytában imádkozunk,  csak nem biztos, hogy annyira hat, mintha a beteg is hittel kérné. Jézus azt mondja, hogy elmegyek, mert máshol is kell hirdetnem az evangéliumot. Az elsőség Jézusnál nem a gyógyítás volt, hanem, hogy azt értesse meg velünk, hogy ők miért vannak a Földön, akkor nem fognak annyira megbetegedni, cél kell. Azt láttam, hogy prevenciót csinált. El akarta magyarázni nekik, hogy működik az Isten, Ő főként nem a terápiával foglalkozott, és ezért mondta, hogy itt hagylak benneteket, és megyek tovább, mit tegyetek elmondtam... Ezt az isteni működést meg kell értenünk, nem úgy működik az Isten, ahogy én eldöntöm, hanem úgy működik, ahogyan Ő akar és nekem kell hozzá fordulnom, hogy ezt a működést élvezhessem, vagy megértsem, haszonélvezője legyek.

HÁT IGEN, LEGYETEK ÉBEREK!

 Pável Márta

HÁT IGEN, LEGYETEK ÉBEREK!

Adventi evangéliumi részlet nagyon erősen felhív arra, hogy:

Mk 13,33-37 Vigyázzatok tehát, legyetek éberek és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő! Mint az ember, aki idegenbe készült: mikor elhagyta házát, hatalmat adott szolgáinak, mindenkinek a maga dolgában, az ajtónállónak pedig megparancsolta, hogy ébren legyen. Legyetek tehát éberek; nem tudjátok ugyanis, mikor jön el a ház ura, este-e vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel; hogy amikor váratlanul eljön, alva   ne találjon benneteket. S amit nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Legyetek éberek!’’

Tudjuk, jelenleg két pápánk van. Egy – szerintem – lemondatott, akitől ezek az alábbi sorok származnak, a másik Ferenc, aki nekem sehogyan sem hiteles.(Nem kötelező hazudozni, lehetek őszinte is nem?) Részemről – aki emberekért soha nem rajongtam, csakis azokért, akik tévedhetetlenül Isten emberei, csatornái – eddig viszonylag közömbös voltam XVI. Benedek pápával kapcsolatban /aki ugye Ratzinger atya…/, mégis Őt ismerem el magamban továbbra is pápának.

Mindazon ellenére, hogy a napokban az alábbi sorait olvastam, ami nekem, Jézus Krisztus Istenségének nem éppen a legalázatosabb felfogása, erősen hiányos mindenhatósággal. Ha elolvassák az alábbi sorokat, akkor láthatják, az írásból erősen úgy tűnik, mintha az Egyház lenne elöl, és nem Jézus Krisztus! (Remélem ez csak fordítási hiba, vagy tévedés.)

J. Ratzinger A mustármag reménye /Prugg Verlag 1979/ című könyvéből, Henri de Lubac szerint 101. old.: „Tudják-e azok, akik Jézust még elfogadják, de az Egyházat tagadják, hogy végső soron az Egyháznak köszönhetik Őt? ...   Jézus számunkra élő valaki. De micsoda futóhomok temette volna el, ha nem is a nevét és emlékét, de eleven befolyását, az Evangélium hatását és az isteni személyében vetett hitet egyházának látható folytonossága nélkül? … Az Egyház nélkül Krisztus párává válnék, szétmállanék, elhalna. És mi lenne az emberiség, ha nem volna többé Krisztusa?” (kiemelés tőlem) Kérdés ezzel mennyire ért egyet a Pápa? Ha nem, akkor miért idézték be?

Nos, erre mit mondjak?... Istent senki sem győzheti le, még a saját Egyházának tehetetlensége vagy rossz tevékenysége sem ölheti meg, Ő akkor is itt van. Ő mindig él, győztes és világegyetemek királya!

Nézek és ámulok, ennyire csak pap lenne a visszavonult Pápa. Ez nem gonoszság, és nem rosszindulat, hanem elképesztő elfogultság az Egyház felé. Hogyan gondolhatja bárki is, hogy bármi is Isten = Jézus Krisztus felett lenne. Aki ezt gondolja, annak súlyos baja van az istenképével.(Bocsánat, de sokkal inkább Krisztussal vagyok, mint bárkivel a Földön.) Legyetek éberek, hangzik el ma az evangéliumban, hát már ennyire? Az Egyházon belüli tanítás felől is éberkedjünk? Sajnálattal veszem tudomásul, hogy mindamellett, hogy úton-útfélen becsapnak minket, megvezetnek, még saját anyaszentegyházunkon belül sem lehetünk biztosak. Tudjuk, olvassuk, hogy Ferenc pápa miket beszél, arra jobb nem odafigyelni, de ha a klasszikus gondolkodók is – néha-ilyet írnak, az sajnálatos.

 Meg kell kérdeznünk, hol a biztos, igaz pont? Életünk viszonylag rövid, de a becsapások száma hatalmas. Akarva-akaratlan megvezetnek bennünket. Kinek hihetünk? Egyedül Istennek! De az emberek többsége nincs kommunikatív viszonyban Istennel, mert erre nem nevelték, pedig lehetne. Azt nem tudhatjuk, mikor jön az el az Úr, illetve mi mikor kerülünk elé a halálunk folytán, mert nekünk az is egyfajta eljövetel...!  Hivatkozhatunk-e arra, hogy rosszul tanítottak, megvezettek, vagy ami most is van…, szinte politikai érdek mentén beszélnek a vallási élet terén is. (Fogadjuk be a mohamedán bevándorlókat - csókolgatják a lábukat…-, akik majd lebontják a templomainkat, mecsetté teszik, és majd megölnek hitünkért stb.) Nem állnak ki – csak néha langyosan, azaz sehogyan sem- az üldözött keresztényekért.

 Mondhatom az evangélium szavait: legyetek éberek, de ha az emberek megkérdezik, mondd, hogyan tegyem, nagyon nehéz egyszerű, rövid, gyorsan végrehajtható, hiteles, igaz választ adnom. Ez a világ nem segít ebben sem.

Prohászka O. Legyetek világító emberek: „A kereszténység ne legyen betű, fogalom, hanem szellem, élet, valósághatalom, élethatalom, újjászületés, életöröm. Az evangélium tűz, amely hegyeket domborít; felülről jövő tűz, amely apostolokat ébreszt; tavaszi szél, a végtelenségnek lehelete, amelytől megújul, felmagasztosul az emberi szellem…”

Temetői gondolataim

 Pável Márta

Temetői  gondolataim

Mászkálok a hulló, sárguló, a pirosló a falevelek között enyhe szélben, s jókora melankólia vett rajtam erőt.

Mindig felteszi magának az ember a kérdést, miért fáj az is, aki 20- 30 éve elment? S mennyivel erősebben, szinte kibírhatatlanul fáj az, amikor rövid ideje távozott sírjánál állunk. Mi az a szaggató érzés a szívünk táján? Lehet, hogy magunkat is siratjuk, akik mindnyájan a követni fogjuk azokat, akiket most virággal, égő gyertyával tisztelünk meg és így emlékezünk rájuk?

A kezünk a keresztjükön, és egyre élesebben rájuk gondolva visszavonhatatlanul felismerjük az élet mulandó, számunkra is. Legalább egy évben egyszer szembesülünk azzal, hogy mi is ugyanoda fogunk kerülni, ahova ők.

Mi is az éltünk célja?  Az itt világosan kiderül, hogy nem a fogyasztás, ITT MOST láthatjuk mekkora területet tudhatnak ideiglenesen magukénak. Ha szólítanak, ha lejárt a mandátumunk menni kell, mindent itt hagyva. Torkunkat szorongató keserűség, miért van mindez?

Eddig, míg az hittük élünk, mindent meg akarunk élni, ugyanakkor felmerül bennünk a kérdés; éltünk-e igazán? Újra és újra előjön a kérdésünk, miért fáj ennyire a halottak eltávozása, miért zokog a szívünk, amikor már nincsenek velünk, nem élhetünk meg együtt jót és rosszat? Velük vagyunk? Már fizikailag nem, lélekben igen, de ezt nem sokan hiszik.

 Ilyenkor fokozottan megtapasztalják az egyre hevesebben rájuk törő magány érzését. Igen, ha csak emberben bízunk, ő meghalhat, az örök, aki mindig velünk van egyedül az Isten! Magányt szenvedünk, ha Isten nélkül élünk.  Csakis Istenben lehet örök vigaszunk, más nincs! Időlegesen embertársainkkal lehet némi vigaszunk, akiket szeretünk, akikkel megosztottuk a sivár földi létünket, de nem mi rendelkezünk a lényekkel, s tudat alatt is tudjuk, ez csak időleges, elmúlik... Külön sorsuk van, és mi csak annak örülhetünk, hogy ismertük Őket. El kell  engedni a megholtakat is, nem a miénk a lény lelke, hanem Istené, a teste földben, a többi, ami halhatatlan továbbment. A temetőben a levetett földi ruhájuk/a porladó testünk maradt csak, de lelkük él!

Nem szabad a még testbe élőknek arra rámenni, belebetegedni, hogy egy szeretett lény távozott, aki soha nem volt miénk, hanem Istené! Így  mi ha Isten felé fordulunk, akkor az is benne van Istenben, akit eltemettünk. Nyugodtan elmondhatom, mindenki valós istenkép nélkül árva!  

Temetőben járva mennyi elárvult, magányosan kóboroló embert látunk. Ha  belenézünk a szemünkbe, valami szívszaggatóan elárvult kép nézz vissza. A temetőben találkoztam   egy idősebb  szakadt ruhájú férfival, aki kidobott koszorúkról szedte le a fenyőágakat. Elkomorulva néztem, a temetőbe valakihez viheti ezeket. Nem hiszem, hogy ennyire skót lett volna, inkább nagyon szegény, hogy kukából szedte ki a fenyőágakat és ki tudja honnan a virágokat, de mégis úgy érezte, hogy ki kell menni a temetőbe. S akárhonnan szerezte, oda kell vinni valakihez. Mindez szomorú, és szép is egyben. 

 Mindebben   ami nekem a legszomorúbb az, hogy Istent tagadják, sőt aki erről ír megszólják,  sokszor nem elfogadott, mint a napokban megkaptam szégyenletes vagyok a hitem miatt!  Közben a depresszió, a pótszerek alkalmazása dívik Isten helyett. S nem veszik észre ezt a magányt, ezt az egyedüllétet, ezt a rosszul megért életet maguknak okozzák az emberek. Imádkozzunk együtt az eltávozottakért.

Egy szép sírfelirattal fejezem be-:

"Miért sirattok? 
Isten arca volt, mely simogatóan reám hajolt, 
S én mentem , most fényözönben élek 
És nem vagyok más, csak tisztuló lélek! 
Ha emlegettek, köztetek leszek, 
De fáj, ha látom hulló könnyetek. 
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, 
Mert én már Istennél vagyok."  

Messiást várni és fel nem ismerni…

 Vasárnapi gondolat: Messiást várni és fel nem ismerni…

Az ember nagyon hálátlan lény, s mindig ilyen volt. Aki jót akar tenni vele, azt bántja, aki a legközelebb van hozzá, abba lehet rúgni. Kiszámíthatatlan teremtmény.  

A zsidók anno úgy tűnt, nem bírják azt a másságot, amit Isten=Jézus Krisztus képvisel…, az ő gondolkodásukkal sok területen szembe megy, így időnként – felfogásuk szerint –  Istenkáromlásért akarják megkövezni. Ő meg vitázik velük, illetve felhívja figyelmüket arra, amit tanítottak, azt mondja, hogy „Istenek vagytok”. Erre most, nagyon sok ezoterikus, felkapja a fejét: mi van beleírva a Bibliába? Az, hogy az emberek… a zsidók Istenek. Tudjuk, hogy hogyan lehet ezt érteni, az Isten lelke van bennünk, tehát Istenhordozók vagyunk. Aztán, hogy mit csinálunk Vele, hogy szégyenítjük meg, hogy zárjuk be, hogy pocsékoljuk el az életünket bűnökkel, az egy iszonyatos dolog. A halhatatlan isteni Lélek bennünk van, borzalmas, sokszor azt is át kell élnie, amikor az emberek megtagadják, sajnos ez így van.

Jézus Krisztus csak a működése vége felé mondja meg, ki Ő, addig csak sejteti, mivel még sok dolga van köztünk, és tanítani akar, úgy pedig valószínűleg sokkal hamarabb kivégezték volna. Tény: „Ő az Isten Fia…” Jézus eleinte ódzkodott attól, hogy megmondja nekik az igazságot, hogy „az Atya és Én egyek vagyunk”. „Az Atya küldött. Aki Engem látja az az Atyát látja” stb. Megpróbálta százféleképpen a tudtukra adni, mi az igazság. A zsidóknak azonban ez nem esett le, és a mai napig az emberiség zömének sem esik le. Nehéz ezt anno nekik is, meg sokaknak ma is elképzelni, hogy az Isten a földre száll és velük beszélget. A zsidókkal való „párbeszéd” végén Jézus Krisztus jobbnak látta, hogy csak úgy  eltűnik a szemük elől. 

Jézus Krisztus az Atya tetteit viszi végbe. A zsidónak az a tett, hogy nem harcias a viselkedése, s ahogyan Jézus Krisztus élt, az nem illett a Messiásra váró képükbe, nem tetszett nekik. Jézus a végtelen béke, a szeretet, a harmónia stb., ami a zsidóktól  - amit Jézus hirdetett – nagyon messze áll. A zsidók szerették volna kiverni a rómaiakat, harcolni akartak sok környező néppel, hatalmat, területet, gazdagságot, uralmat szerettek volna, de Jézus Krisztus Isten Országát hirdette, nem a földit, így ezeket a tetteket nem várhatták el Tőle. Jézus nem ment neki a római katonáknak, amikor provokálták, még akkor is azt mondta, hogy kinek kell adót fizetni, Ő mindig megpróbált az emberek között nem feszültséget kelteni. Jézus hiába mondja, hogy „az Atyám tetteit viszem végbe”, ők akkor hitték volna el, hogy az Atya tetteit viszi végbe, ha élükre áll, háborút vezet Izrael dicsőségére. Ezt várták, de nem ez lett. Egy halk szavú ember jött.

Milyen frusztráció keletkezhetett a zsidókban? Várták a Messiást, és nem voltak benne biztosak, hogy nem az. De azt meg, hogy az, nem akarták elfogadni. Az egyik része, amelyik megtért, s elfogadta, ők voltak kevesebben. A másik része, meg nem akarta elfogadni. Ezért inkább mindent ellene fordítottak, nehogy az ő téves világképüket, amit a Messiásról alkottak, át kelljen írni, mert ők ezt nem akarták. S a mai napig nem fogják átírni, mert nem egyezik az ő elvárásaikkal. Sajnos vagy hála Istennek, Jézus Krisztus nem emberi módon gondolkodik, nem nekünk akar megfelelni, hanem minket szeretne jobb útra téríteni. Isten azt akarta nekünk sugallni, hogy mindig mindenki felé nyitott és befogadó, csak ezt az emberiségnek meg kellene hallania, s Felé fordulni.  

Különös dolog felszólítani valakit, aki alig ismeri magát,

 hogy szakadjon el önmagától és térjen meg Istenhez!

 Azt kell felszólítani erre, aki ismeri magát!

Pascal

Gondolatot Isten adta, közvetítette Pável Márta