PÁVEL MÁRTA Szomorú a lelkem, ELTÉVEDTEK AZ EMBEREK

 PÁVEL MÁRTA

ELTÉVEDTEK AZ EMBEREK

Szomorú a lelkem az Isten felé süketek miatt, nehéz így tanítani Istent, az evangéliumot, a kinyilatkoztatást az embereknek, amikor egyszer csak rájön az ember /pl.negy műtét után elgondolkodik.../, hogy borzasztó, de süket fülekre talált. Rájövök, hogy minden fontosabb neki, minthogy kiálljon Isten, és az Istennek tetsző dolgok mellett. Kiállás nincs Isten mellett, maximum azért tűrik el, hogy Istenről beszéljek, mert úgy vélik, ez a mániám, vagy hobbim. Rájöttem, igazán fel sem fogják, hogy egyedül Isten az életem, s mivel tudom, milyen élet ez, ezt kívánnám minden embernek, ezt a szabad, magasrendű, szellemi függetlenségben úszó végtelen érzetű életet! De nem, nekik nem kell.

Tamás evangéliuma: „93 Ne adjátok a szentet a kutyáknak, hogy ne vessék azokat a trágyadombra! Ne vessétek a gyöngyök[et a k]ocák elé, hogy ne tegyék azt [mo]rz[sává]! (Mt 7,6)”

Kellene, de nem tudok buddhistás vagy liberális lenni, hogy azt mondjam, ez az életük, minek erőszakoljam. Így van, de akkor minek vagyok én? Nem ennek! Miért nem? Mert erre nincs időm! Nagyon sok mindent tudok, nagyon sok mindent megtaníthatnék, de bájologni, pitiáner dolgokat, hülyeségeket beszélni nekem megalázó, értelmetlen, időpocsékolás. 

Úgy döntöttem, akkor inkább még szókimondóbb leszek, inkább hagyjanak el az emberek, ha Isten nem kell, én se kelljek, csakis Őt szolgálom, az Övé vagyok, nem fogok mást beszélni! Ez számomra rendkívül szomorú, csavarja a szívemet, mert ezeket az embereket is szerettem, de nem erőszakolhatom meg őket azzal, amit nem akarnak.

A saját személyemet semmi szín alatt nem szeretném kedveltetni, főleg úgy nem, hogy közben Istennel pedig nem igazán törődnek. Azt látom az idők folyamán, ahogy tanítok, hogy ha lelkisegélyt adok, ha emberekkel beszélgetek, ha látszólag meghallgatnak, hogy – már vélem –, ha rátérek Istenre, magukban nagyokat ásítoznak, és rimánkodnak, mikor hagyom végre abba, mikor térek rá vidámabb dolgokra. Rájöttem, valóban tényleg süket fülekre találtam /nem a SAS csoportban, a külsösöknél/.

Tamás evangéliuma: ”28 Jézus mondta: A világ közepén álltam, és testben jelentettem ki magam nekik. Mindnyájukat részegen találtam, nem leltem köztük senki szomjúhozót, és fájt a lelkem az emberek fiai miatt, hogy vakok szívükben, és nem látnak. Hiszen üresen jöttek a világra, és arra törekednek, hogy ismét üresen menjenek ki a világból. Ám most részegek. Amikor borukat eltávoztatják, akkor fognak bűnbánatot* tartani.”

 Nagyon is megértem Jézus Krisztus fenti szavait, és iszonyúan fáj az, hogy nem érzem azt, hogy érdemben változott volna az életük, Krisztus óta sem változott, sőt mára még rosszabb. S amikor aztán elkap a keserűség és idézőjelbe kiborulok és kifejtem a véleményemet, akkor persze nem vagyok jó. De ez így van jól, ne is legyek jó, mert ha Isten nem kell nekik, akkor én se kelljek! Azt gondolom, hogy csak Istennel lehet élni. Csak úgy élni, de nélküle nem! Többen is azt hiszik, hogy ha a mi utunkat távolról, lazán  követik, vagy hasonlóan mennek mellettünk és szimpatizálnak velünk, az elég. De nem elég!  Látom az életüket - bármit is beszélnek - szétterültek a világban, mint a Nagyalföld! Nekik nem szűkül az út, hanem a széles úton járnak. Minket Isten egyre jobban szűkít, az anyagi világból kivezet, a keskeny út az, ami már megy. De Ők nem ezen járnak, hanem a horizontot szélesen beterítették az újabb és újabb luxusvágyaikkal, újabb és újabb kitalált dolgokkal, amik teljesen fölöslegesek az ember életében. De ezt nem látják be, nem akarják belátni. Teljesen fölöslegesen fáradoznak érte, ahelyett, hogy imádkoznának, elmélkednének, vagy jobban az Ég felé mennének.

Mikor hallgatom ezeket a fölösleges problémákat, vágyakat, meg ha nem sikerül (J) az afölötti bánatukat, magamban csak szánakozom, Uram, hol tartanak? Miből csinálnak elefántot?  Nagyon régen eljutottam oda Isten segítségével; legyen béke a családomban, legyen tisztességes fedél a fejem felett, ami legyen tiszta, tudjak mit enni, legyen egészségem és a többi nem érdekes, kész vagyok Istennek dolgozni, mert mindenem megvan! Nem érdekel a rang, s az sem, hogy megfeleljek a hatalmasságoknak, nekem abszolút nem opció ez. Luxus és drága ruha sem kell, minek, ha ebben nem vagyok jó, akkor sajnálom őket, de minden úgyis itt marad, kinek, minek törekedjek, semmit sem vihetek magammal.

  De sajnos tanításom nyomán, vagy ismerőseim körében nem ezzel találkozom, hanem nyomorúságos újabb és újabb igényeket támasztó törekvésekkel, olyan dolgokért harcoló emberekkel, amiket nem fognak a sírba vinni magukkal, csak azt, amit a lelkükben megszereztek.

Azt is látom, hogy intellektuálisan fejlettnek látszó nagyon sok ember azt hiszi, hogy Isten majd ráér, vagy nincs is, és hülye mindenki, aki ezt hiszi. Sajnos az istenhívők között legjellemzőbb az, hogy azt hiszik, hogy egy fenékkel meg lehet ülni több lovat is.

Tamás evangéliuma: „47 Jézus mondta: Lehetetlen, hogy egy ember két lóra üljön, két íjat feszítsen ki, és lehetetlen, hogy egy szolga két urat szolgáljon. Vagy tisztelni fogja az egyiket, és megcsúfolja a másikat <... vagy ...>. Nem iszik az ember óbort, és (nem) kíván rögtön új bort inni; és nem öntenek új bort régi tömlőbe, hogy ne feszítsék szét (azt), és nem öntenek óbort új tömlőbe, hogy ne tegye tönkre azt. Nem varrnak régi foltot új ruhára, mert szakadás fog keletkezni (azon). (Mt 6,24; Mk 2,21-22)”

Úgy gondolják, meg lehet „ülni”Istent, hogy 30%-ban elég, ha neki adják magukat, sőt még örüljön is Isten...! A maradék felezve a világi anyagi dolgok, és a rang, ego között. Na most még el vannak attól is szállva, hogy ők jó hívők, ők viszik a baldachint, elsőnek csörtetnek, ha szerepelni kell valahol stb. Amikor ezt elmondom, hogy ez nem így van, akkor értetlenkedve néznek rám, és én vagyok a rossz, a nem „liliomos”. Engem nem érdekel más farizeusi véleménye, főleg, ha ekkorákat téved. De az nagy baj, hogy az emberek kitáncolnak Isten kezei közül. Sőt sokan úgy hiszik, hogy az Isten egy szolgaféle, akivel mindent meg lehet tenni, aki nem sokat jelent, míg ők haszontalan, istenellenes dolgokban fetrengenek.

Ezek a dolgok nagyon fájnak nekem, és nem is tudok vele mit kezdeni, sem egyetérteni, sem azt mondani, hogy csináljátok így tovább. Majd én vigyorgok hozzá, s ha akarjátok, bólogatok is. De ez nem én vagyok, Isten tőlem ezt nem várja, sőt követeli, hogy ne ilyen legyek.

Így tiltakozom, én nem akarok odaát kapni az Úrtól, hogy nem szóltam nektek, tévelygő emberek! Elmondom, nagy többségben most rossz úton jártok, nagy részetek eltévedt, aki meg van magával elégedve, és azt gondolja, hogy apróságokkal ki lehet Isten szemét szúrni. Isten mindent akar, az egész embert, saját magát, és nem pótcselekvéseket pl. hogy a magyar zászlót vigye, vagy a koronát magasztalja, vagy csak az egyházban tisztségeket ellátva elintézze a lelkét. Nagyon sok embert tudok, aki kifelé nyájas, otthon vagy belül megbántja a családját, és nem fogja vissza magát. Akik az anyagi világban nem fogják vissza magukat, aki azon igyekszik, hogy ő valaki legyen, nem szelídül meg, nem tölti be Isten a lelkét, az elveszett. Ne úgy igyekezzenek, hogy kifelé látszódjon, mindenki számára jól látszódjon, hogy ő milyen szuper. Sajnos az ilyen nem az!  Látom, eltévedtek az emberek,  ez így nem működik, ennek rossz vége lesz, én szóltam.

Azt kívánom, legyetek boldogok.

Tamás evangéliuma:” 49 Jézus mondta: Boldogok (vagytok) egyedülállók és kiválasztott<ak>, mert meg fogjátok találni a királyságot, hisz ti abból valók vagytok, (és) ismét oda fogtok menni.

 50 Jézus mondta: Ha azt mondják nektek: "Honnan lettetek?", mondjátok azt

nekik: "A fényből jöttünk, onnan, ahol a fény keletkezett, egyedül (önmaga)

által, [.....]tt, és [k]ijelentette magát képükben."

  Ha azt mondják nektek: "Ti vagytok azok)?"*, ezt mondjátok: "Mi az ő fiai

vagyunk, és az élő Atyának vagyunk a választottai."

  Ha megkérdeznek titeket: "Mi a jele atyátoknak, amely bennetek van?", ezt

mondjátok nekik: "Mozgás és megnyugvás."”

Forráspont? - humor?

 Szeibert Márton

Forráspont? - humor?

A héten volt egy nagy volumenű katolikus ifjúsági rendezvény a BOK Csarnokban, amit az Eucharisztikus Kongresszusra való előkészület jegyében rendezték meg, és amiről egy bő 6 órás felvétel van az interneten. Kicsit belenéztem a videóba, a beszédeket meghallgattam, és volt egy 15 perces rész, ahol egy híres humorista adta elő magát, vagy szebben mondva egyfajta "hitvallást" tett. Nem szeretném és nem is fogom a rendezvényt kielemezni, csupán a humorista által elmondottakkal kapcsolatban szeretném a véleményemet kifejteni, illetve pár szóban összefoglalni, hogy az egész rendezvényről mik az érzéseim.

Kezdem az utóbbival. Összességében azt gondolom, hogy az Egyházban egy nagyon rossz tendencia figyelhető meg. A modern embernek és a fiatalságnak való megfelelni akarás. Például az orgona és a gregorián kiváltása nyálas gitáros énekekre, vagy a liberális mindent megengedő lelkiség, ami komfortos, langyos. Nem vagyok rigorista bigott keresztény, de keresztény vagyok, azaz Krisztus-követő. Ezernyi hibám és bűnöm van, és jobban tudom, hogy mit kéne tennem, mint amennyire valójában teszem. Nem keresem senkiben sem a szálkát, mert látom a saját gerendámat. Tudom, hogy az élet küzdelem, küzdelem önmagammal, és azt is, hogy az élet Krisztussal lesz teljes. Nem a csöpögős, bugyuta énekben és a felemelt kezek lóbálásában, hanem a csöndben. Az orgona vagy jónéhány komolyzene emelheti a lelket, de a manapság népszerű zenék legfeljebb a felszínt kapargatják, és szalmából csinálnak nagy tüzet. Lehet, hogy a többségnek nem vonzó az érces, mély érték, mert nem ismerik fel, de az ember ilyen, tanítani kell, fejleszteni kell, hogy magasabbra jusson és megtanulja szeretni azt, amit korábban képtelen volt. Hogyan várhatnánk el egy írástudatlantól, hogy élvezze az elé helyezett szépirodalmi alkotást? De a megoldás nem az, hogy a Bibliákat lecseréljük képes Bibliákra, hanem az, hogy megtanítjuk olvasni az embereket. Sajnos manapság inkább az értéket csökkentjük le, hogy ne kelljen senkitől sem fejlődést elvárni, hogy könnyebb legyen egy felszínes tömeget összetoborozni. Számomra egy ilyen rendezvény sajnos mindig ezeket az érzéseimet erősítik. Ezen a rendezvényen, a 6 óra alatt egy fél órás előadás Papp Miklós görögkatolikus atyától volt egy olyan lelki érték, ami felszín alá tudott hatolni, és ami felhívta a figyelmet a lényegre, arra, hogy ne csak jól akarjuk érezni megunkat, hanem  szentek, próféták, elitek legyünk önátadással, Isten-szerelemmel. Ezt köszönöm!

A humorista előadásával kapcsolatban több észrevételem is van. Összességében az egész a már fent leírt negatív gondolataimat támasztja alá. Előadta, hogy gyerekkorában még volt benne egy feszültség, egy megfelelni akarás, ami azóta megszűnt, és már békében van önmagával, Istent sokadik helyre tette az életében, akit hetente egyszer esetleg felhív majd fut tovább. Az rendben van, hogy ezt megvallja, de e mellett nagyon fájdalmas, hogy az érződött az egészből, hogy ezt így jónak találja, ezen kár rágódni. Tehát egyszerűen az önmagunkkal való küzdelmet kizárta az életéből, azaz tulajdonképpen a fejlődés lehetőségét zárta ki, azaz a jelen emberi életét dobta ki, pazarolta el. Mert Krisztus tanítása alapján mi tékozló fiai vagyunk Istennek, és a valódi boldogság csak úgy érhet el minket, ha önmagunkat átadjuk Istennek, ha minden nap megküzdünk az egónkkal, ha lélekben befogadjuk Jézus fényét, és ezzel a fénnyel éljük az életünket, és ezt szórjuk szeretettel mindenki felé. Ez nem sétagalopp. Ez egyfajta iga, egyfajta teher, ami Jézus szavaival élve édes és könnyű. Édes és könnyű, mert az élet teljességét adó tiszta fény emeli a lelket; közben viszont iga és teher, mert az ember természete rosszra hajló, amivel igenis küzdeni kell, minden nap oda kell adni Istennek. Ha én a gyermekemet látom, hogy rossz irányba megy, hogy sötét bandák közé keveredik, hogy kábszeresekkel barátkozik, akkor igenis indulattal fogom őt inteni, és mindent megteszek azért, hogy elkerülje azt a szenvedést, amit én már látok, de ő még nem. Nem legyintek, hogy "kicsit hosszabb utat választott", hanem próbálom megóvni. Ez az óvás tűnhet a gyerek szemében nyomasztónak, okozhat görcsöt, de ez a gyerek butasága, amibe nem kellene nekünk is beleesnünk. Sajnálom, hogy a szervezők a megfelelési kényszer hatása alatt Isten hű szolgái helyett humoristát hívnak abból a célból, hogy ő tegyen tanúságot, hitvallást, mert az menő. De milyen hitvallás az egy katolikus rendezvényen, ahol antikrisztusi tanokat vallanak? Ahol buzdítanak a lanyhaságra, ahol elfelejtetik Jézus szavait: "Igyekezzetek bejutni a szűk kapun, tagadd meg magad, vedd föl a kereszted, nem békét hoztam hanem tüzet, virrasszatok és imádkozzatok, a lélek az ami éltet, a test nem használ semmit, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!"

Végül, nem tudom, hogy ez a felszínes tömeg eléri-e azt, hogy egy-egy embert elkapjon és mélyebb vizek felé sodorjon. Ha igen, akkor hálás vagyok Isten ezen csodájának, de ha nem, akkor sajnos a félelmem igazolódik: nem jó ez az irány.

ISTEN NEM ENGESZTELŐ ÁLDOZATOT KÍVÁNT JÉZUSTÓL, HANEM A MEGMENTÉSÜNKET

 Pável Márta

ISTEN NEM ENGESZTELŐ ÁLDOZATOT KÍVÁNT JÉZUSTÓL, HANEM A MEGMENTÉSÜNKET

Először is tegyük rendbe a dolgokat: egy Isten van, aki 3 személyben, miattunk 3 megnyilatkozási formában van jelen. De nem oszthatok. Így egyik sem léphet hátra, sehogyan sem szemlélni csak úgy a másikat.

Tetszik nekem a http://petersziklaja.hu, és itt olvastam Új teológiai irányzat: Jézus nem a bűneinkért halt meg? címmel egy cikket  Renató karmelita atya beszédéről. ...„Krisztus engesztelő áldozatáról beszél olyan módon, ami valóban riasztó lehet egy olyan ember számára, aki nem ismeri az Egyház tanítását. Szavaival szó szerint élve: „Isten minden haragját ráönti Jézusra, hogy „fotelből végignézze” fia szenvedését, és utána, hogy jól kitöltötte a haragját, megengesztelődik?”Tudnunk kell, hogy az Egyház ilyet soha nem tanított, s ezt a fajta elméletet legfeljebb az ateisták vallhatják magukénak. Mégis Renátó atya szavaiból azt érezzük, mintha Krisztus örök Egyházát kritizálná.”

Nos eddig az idézet. Az a baj, hogy amit Renátó atya mond, azt sokszor a papok is hirdetik, nagy lendületükben félreértelmezik, így nem(csak) Ő kritizálja az Egyházat, ha ez kritika, de szerintem nem az.  Renátó atya karmelita szerzetes véleményét, illetve evangéliumi megközelítését olvashattuk, itt kicsit - hogy mondjam - negatívan megjelentetve, s talán nem megértve Renátó atya gondolatait. Ő torz istenképnek mondja azt, amit fönt kiidéztem. 

Értem, mit akart mondani Renátó atya – annak ellenére, hogy nem hallottam és védelmével sem vagyok megbízva...–! Ahogy a bevezetésnél írtam, nem lehet a szentháromságos személyeket külön szemlélni, csak EGY ISTENBEN! Könyveimben és írásaimban is mindig is azt vallottam, hogy az Úr NEM választotta szét magát Atyára és Fiúra sem, egységben volt / és van ma is/  akkor is, mikor Jézus Krisztus a földön volt. Nem végignézi a szenvedését és utána megengesztelődik – ez nagyon emberi, földi, kiforgatott, kissé ószövetségi szemlélet, áldozat meg bárány stb.—, ha ez így lett volna, akkor nem hinném, hogy Ő az az Isten, aki imádok! Isten nem ilyen, egyszerűen minden ismert tulajdonságának ellentmondana! Ő oszthatatlan, magával szemben miért támasztana feltételeket? Ha így lenne / de nincs így/, akkor itt valami baj lenne, de nem ez volt az isteni megtestesülés igazi oka. 

Renátó atya véleményével, amivel úgy nézem sikerült kiakasztani a hierarchikusok egyik részét, valamennyire egyetértek. Miért is? Azt mondanám, hogy egy kicsit másképp fogták fel Isten szavait, földiesen és nem spirituális felfogásban. Azt gondolom és vallom, hogy Jézus Krisztus nem egy önmagában meghasonlott Isten miatt jött ide emberi alakban, hogy majd megkínoztatja, megfeszítteti magát, hogy az emberiség vétkét magára véve kiengesztelődjön irántunk az Atya. Senki ne mondja, hogy ezeket a szövegeket nem hallotta egyházi személyektől, főleg Húsvét táján.

Ez ellen mindig lázadtam, nekem egy gyerekes dolog. Sosem egyeztem bele és nem is így gondolom, főleg elmélkedések után igazolást is kaptam, nem is így van! Szerintem; Krisztus áldozata az, hogy közénk jött, az hogy abból a végtelen Isteni hatalmasságból leereszkedett a végesek, a teremtettek, a bűnösök közé és isteni lelkét belenyomorgatta halandó behatárolt testünkbe! Ez az óriási áldozat része. De ezt az áldozatot, mivel nincs igazán különválva az egy Isten, hanem Egy Isten van 3 megnyilvánulási formában/személyben, így ezt az áldozatot az EGY Isten hozta értünk!  Nekünk 3 személyre van osztva (az ember gyenge felfogósképesége miatt), de egy, így egységben tette meg ezt az utat felénk, senkit nem kellett kiengesztelődni senki felé sem.

 Isteni megtestesülés oka, hogy elmondhassa nekünk, tévelygünk, hogy Ő van, és ki Ő, hogy emberi nyelven beszélhessen velünk, közölje az örömhírt, hogy van kiút az isteni ajtó felé. Nekem ez így teljesen más, és valóban isteni szeretetet tükröz. Ez az isteni áldozat, amibe beletartozik az is, hogy a barbár ember megöli, megkínozza. Nekünk éppen ezért keresztút, az emberi barbárság mementója is! Isten nem kiengesztelődni akar, mert ahhoz meg kell sértődnie vagy haragudnia, de ez nem isteni tulajdonság. Ő az Isten a végtelenségéből, aki mintegy 40 évre kitette magát az emberi végességbe! De tette mindezt úgy, hogy nem sérült meg sehol sem a jelenléte, sem Istensége.

      Gondoljuk meg, hogy ez mekkora nagy dolog, egy hasonlat, ami nyomába sem ér a valóságnak; hogyha mi az európai luxus lakosztályból elmennénk Afrikába, a legfrissebben felfedezett nomád törzshöz élni, akik még a tetejében meg is gyilkolnak minket. De annyira szeretnénk őket, hogy el akarnák mondani nekik, hogy más is van, más élet is van, hogy ők nincsenek külön, hogy őket szereti az Isten. Nekik van helyük, az Isten azt kéri, hogy adják oda magukat, és akkor minden helyrejön stb. Azt gondolom, hogy erről is van szó, és ez ezért is áldozat, de nem azért, amit Renátó atya is kifogásol.

Lehet, hogy Renátó atya más szavakat használt, vagy rosszul értették, vagy kiforgatták, de egyet tudok vele érteni, mert szerintem ő ráérzett arra, hogy az Isten nem despota, az Isten nem bosszúálló, Isten nem áldozza fel egyetlen Fiát stb.(...). Isten nem haragszik Magára = Fiára. Ez nem lehetséges, Istennél nem!  Ő, a jól felfogott a helyesen értett Isten, minden percben megpróbálja megkörnyékezni a lelkes lényeket, mert lelkük örökéletű, Tőle származik!

Istennek mindenkire szüksége van, és válogatott módszerekkel próbálja meg észhez téríteni, felhívni magára a figyelmet, felrázni minden vándorúton lévő lényét! Itt nincs szó a véráldozat akarásáról, áldozati bárányról pedig szó nincsen, itt engesztelődés sincs, hanem visszatérítésről van szó, de van szabad akarat, és így nehézkes, sok munkás kell Istennek. Ami történt, azt az emberi barbárság csinálta, de Isten ezt tudta, és Isten ezzel együtt nemhogy a barbárokat semmisítette volna meg, azokat, akik isteni karnációját keresztre feszítették, nem! Ő ajándékot adott, Magát, örök mementónak az Oltáriszentséget, hogy soha ne feledjük el, emlékezzünk rá, és örök jelenlétét, üzeneteket azok által, akik figyelnek rá. Ő az idők alatt megtanította azokat, akik a (igéjének) közléseinek a hallgatói, hogy Neki nem lehet zablát tenni a szájára, az Ő isteni közlése folyamatos (hiszen ÉL!), akarata mindig igaz és valós, egyedülien az! Jézus Krisztus halála után is velünk volt egy darabig, és most is velünk van, a szívünkben is lakik, soha nem ment el, csak azok életétól, akik nem adnak Neki helyet.  

 Isten és ember iszonyú messzeségben vannak egymástól abban az értelemben is, hogy az ember nem tudja megsérteni, és a bűnökkel saját magának tart be az ember, mert nagyon vastag, sötét réteget rak maga és végtelen Fény/Isten közé. Isten sajnálja, ha valaki távolodik, és nem közeledik felé, ezért minden segítséget megad, hogy ne így legyen. De haragudni nem fog, mert ahhoz egyenlőnek kellene lenni, de az meg paradoxon lenne, hogy az abszolút tökéletes Isten haragudjon magára.  

Van egy jó buddhista közmondás: az ökörre sem lehet haragudni, ha megrúgott (nem keresztényi, de nekem sokat segített az életben). Isten tisztában van az emberi sokféleséggel és köztük a barbársággal is, de tisztában van azokkal a lelkekkel is, akiket megnyert és már visszakapott. Ők az Ő munkásai a Földön és másutt is.

S zárásképpen ide most - úgy érzem - legjobban Sík Sándor verse (Az acélember /Ének a sürgönypóznáról/) illik, a Magányos virrasztó (1936) című kötetből.

Sík Sándor:

Az acélember

Áll, egyenesen, egymagán

Az acélember a hegy homlokán.

Széttárva karcsú, hosszú karjai,

A kábelek kígyóit tartani.

Nem görnyedez és nem erôlködik:

Áll és feszül és hordja terheit.

De hűvös feje túl a drótokon

Hosszan elnéz a nyúlós utakon.

Lát, embereket és országokat,

Bolond és keserű látásokat:

Az éhes ember néma ráncait,

Dokkok penészes árusáncait,

Országhatárok inga-táncait,

És hall, hazug és gyilkos hangokat:

Borhôsöket, barátokat, bankokat,

És népgyűléseket és tankokat.

Az eszme önmagára-lázadását,

A forradalmak bárgyú körfutását,

Az ôrülések örök újulását.

A földgömb reng és ég a szemhatár.

Az acélember néz és konstatál.

Áll és szótalan ég felé feszül:

Hordja a kábelt rendületlenül.

S ha olykor egy-egy holdas éjszakán

Ráül terhével a szörnyű magány,

S a látomások emlékeitôl

Dereka már-már megroppanni dôl:

Ilyenkor elég egy szempillanás:

A szomszéd hegyen másik óriás,

A harmadik ormon a harmadik

Hordozza látomása titkait.

Egy pillanat, egy közös rezzenés:

A három acélember összenéz.

Testvér -- mondja az acélpillanat --

Tudom: gyengének lenni nem szabad.

Tudom, a mi törvényünk állani:

Mi vagyunk a Vezeték várai.

Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek,

De rajtunk megyen át az Üzenet.

Az ismeretlen Igét hordja vállunk.

Bennünket ideállítottak. Állunk.

Jézus Krisztus beszélgethet is velünk, valóban él!

 Jézus Krisztus beszélgethet is velünk, valóban él!

A napokban eljutott hozzám egy levél, amely a Püspöki karnak, ezen belül személy szerint egyesével minden püspöknek címzett levél volt. Feladója – nem jegyeztem meg pontosan, mert hamarabb töröltem, mint kellett volna… –, magyarországi (stílusuk után idősebb), nemzeti vagy valami hasonló szövetség volt. Nem nekem címezték a levelet, de továbbítva elküldték hozzám is. Nem vagyok illetékes a válaszra, habár az a véleményem  – ismerve az egyházi hierarchiát –, ők erre sem fognak válaszolni. Amúgy lehet, helyükben én sem válaszolnék rá, mert hát nem egy összeszedett levél, és  – már bocsánat mindenki felé, szerintem – a levélnek nem sok értelme volt, s amit ki tudtam belőle hámozni az annyi, hogy Jézus él.  

 Ezzel egyetértek, de ezek után már semmi mással.

Ugyanis az, hogy a halott Jézus van a kereszten, az egy mementó kéne hogy legyen, nem dísznek tettük ki, hanem felmutathatjuk, ilyen barbár az ember! Az, hogy közénk jön a végtelen Isten, az ember ilyen barbár, hogy felszegeli a fára és ezt a lelki felszegelést a bűnei miatt az ember mindennap megteszi, erre emlékeztetni kell. Nem is veszik észre, hogy mit tesznek az Isten megtagadásával, a parancsolatok megszegésével, a gyengéd szeretetének semmibevételével. Mindennap kiűzik az életünkből azt, Aki miatt vannak, Aki felettük van, s egy darabig szabad akaratból az ember minden rosszat megtehet, próbálja megsemmisíteni (nihilizmus, tagadás) magához lehúzni (nős volt, gyerekei voltak stb.), vagy egyéb módokon (kiforgatni a kinyilatkoztatást, személyét természeti jelenségre alázni stb.) megalázóan viselkedni Istennel.

A kereszten függő halott Jézus Krisztus igencsak aktuális, így láthatóan a keresztút nem csak Krisztus szenvedését célozza.  Nem csak erre kéne gondolni,  hanem hogy ez az emberi barbárság mementója. Sajnálom, ha nem értik az emberek, mi miért van, annak ellenére, hogy Jézus Krisztus ÉL. Jelzem, nálunk több olyan kereszt is van a falon, ami ilyen (lásd a képet), amit az olaszoktól hoztunk.  

 Krisztus él, az egyértelmű és ezzel egyetértek, de úgy kellene tanítani, prédikálni és a dogmákat úgy kellett volna alakítani, hogy Jézus Krisztusba nem forrasztjuk bele a szót, hanem a megfelelően megvizsgált egyéneken keresztül, ha akar, üzenhessen. Mert hát ÉL és ÉLNI is fog.

Tudom, sokan, akik nem teljesen hívők, felkaphatják a fejüket, hogyan él, ha meghalt a kereszten? Röviden: Jézus Krisztus = Isten, csak a testünket vette fel és vetette le, mikor itt befejezte, de Ő a Végtelen Lélek, aki halhatatlan és nem is hagyott el minket, csak a szemnek láthatatlan/transzcendens dimenzióban van. Viszont – így kellene tanítani is…–, ha mi emberek elcsendesedünk, kizárjuk a zavaró 3 dimenziót, akkor abban a csöndben megszólal Krisztus, segít, tanít, dorgál, vezet, velünk van, egyszóval nagyon is ÉL. Aki ezt tagadja, az nem hívő, halott Isten nem Isten! Isten azt akarja, hogy egyre finomodjunk, hogy ismét közeli kapcsolatban lehessünk Vele.

Igaz, ezt az Egyháznak mindig is így kellett volna tanítania, figyelembe kellett volna vennie azokat az üzeneteket is, amiket nem papoknak adott/ad az Úr, igaz, nagy munka lett volna az autentikus kiszűrése, de ez is feladat. Talán kevesebbet tudnának a papok magukkal, meg rossz irányba gyerekekkel foglalkozni, hiúsági dolgokkal törődni, helyette lenne idő a szolgálatot növelni. Tapasztalatunk szerint az Isten folyamatosan korrigálja azokat a hibákat, amik a mi életünken előfordulnak és nem jó irányba visznek, de hallgatni kell RÁ és nem azt mondani; vége a kinyilatkoztatásnak. Nem értem, ha ÉL Krisztus, hogyan lehetne befogni egyházilag a száját, már mindent elmondtál, s ne tovább… micsoda durva hitetlenség, gőg ez. Nem akarják meghallgatni, akit hirdetnek? Azt elhiszem, zavaró, mert Jézus Krisztus nagyon kemény, de ha Isten élő hallgatói lennének, nem itt tartanánk, mohamedán veszély sem lenne, mert ők is érzenék azt az erőt, amit ez a tény sugall, nem próbálkoznának a keresztényekkel. Igen, kívülről valóban úgy látszik, mintha nem sok keresztényben élne az Isten/Jézus Krisztus!
  Nálunk AQUILA = Isten SASAINÁL erről szól a keresztény hitünk, Isten beszélő viszonyban van velünk, s mi a hallgatói vagyunk, tehát tud szólni, ha valami nem tetszik Neki, korrigál minket. Nem én vezetem a csoportot, hanem az ÉLŐ KRISZTUS, magam csak egy kis halló csatorna vagyok, aki közvetítek, vezetek, végrehajtatok, és majd összekapcsolom az embert Istennel, kiszállok, teszem a többi dolgom. Hát igen, Isten él!

Igazuk van a levélíróknak, de ahogyan tették, abban nem. Remélem, a címzetteknek annyit hat, hogy elgondolkoznak azon (is), hogy másképpen, sokkal mélyebben, az élő Krisztussal kéne megéletni a Krisztus követők hitét. Élőben kommunikálni Istennel és e szerint vezetni az Egyházát.

Prohászka Ottokár: Naplójegyzetek III 1924

„ Jan. 1. Uram, mutasd meg arcodat! Látni akarlak s többet venni tôled s meríteni belôled, mint eddig. Aki csak a maga fogalmaihoz ragaszkodik s nem fogadja el a másét, az olyan, mint akinek a nap hátulról süt, s így mindig saját árnyékába lép. Nem lelkünk s énünk vetületeit akarjuk, hanem a közvetlen fényt! Ezt add, Úr Jézus!”

Pável Márta Nyílt válasz a szép magyar nyelvért aggódónak

 Pável Márta

Nyílt válasz a szép magyar nyelvért aggódónak

Egy szelíd dörgedelmet olvastam a FB-on, ahol az író kifogásolta az ott megjelenő írások minőségét, magyartalanságát stb. Sok szempontból igazat is adok a nyelvünket védő írónak.

Lehet, hogy kissé üldözési mániám van, de helyenként úgy éreztem, hogy egy része személy szerint nekem is lett adresszálva. Igen szép a magyar nyelv, valóban, amennyire lehet, küzdeni kell érte. Igaz, hogy én sokszor magyartalanul fogalmazok, de amiről írok, az az, ami lehetővé teszi, hogy 50 év múlva is magyarul beszéljünk, amiért kritizálok, az az, hogy 50 év múlva is lehessenek valós és ájtatos (mondjuk, utóbbiak nekem nem hiányoznának) keresztények is, mert ha csak szép magyar nyelven írnak, de nincs valós üzenete, sehova sem jutunk! Nem lesz, aki beszélhesse! Én ezt ismertem fel, s bocsánat, ha nem hagyok fel az Istenhit és a magyarság védelmével sem.

 Igen, a lehetőségekhez képest küzdeni kell a magyaros kifejezésért, az esztétikus és válogatott nyelvi megfogalmazásért, valós az aggodalom.  Amit magamra vettem, s elismerem, hogy nem tudok olyan jól magyarul, mint amennyit írok. Viszont ez nem szépirodalom, erre nem is pályáznék. A szépirodalom, ami előfordul – nekem – magáért való, kérdés, jobbítja-e az emberiséget. Azok az írások, amiket írok, még ha nem is hiánytalan magyarsággal íródtak, de kritikusak, jobbítóak, társadalmunknak feltétlenül hasznosak. Én nem dicsekszem, hanem javítani akarok. Senkit sem kritizálnék, ha az embereknek lenne igazi, jó hitük, s erre hathatósan vezetnék őket, de nem így van. Én nem vagyok magamtól elszállva – senki vagyok –, de Isten munkás gyermekeként Neki dolgozom. Miért engem választott, és nem a szépen, választékosan írogató, beszélő kritikust, azt meg kellene Tőle kérdezni.

  Igen, más vádat nem, vagy nehezen lehetett volna felhozni ellenem, csak ezt. Amit írok igaz, amire figyelmeztetek, hogy baj lesz, bejön, amit írok, segíti az emberiséget, új szempontokat láttatok, és semmiben nem hazudok.

Megértem, ha a kritika talán külső indíttatásra, olyan irányból érkezett, akiknek a rossz tanítását kifogásolom, illetve az életüket jobbá tenném, s követelem a valós Krisztus megismertetését, tanításának átadását. Míg a lelkipásztorok (egy része) nem úgy látják el az embereket, ahogyan Krisztus akarja, bírálni, reklamálni, üzenni fogok, s az én számat csakis Isten foghatja be. Valóban, lehet, hogy esetleg Grétsy László vagy egy magyartanár megbuktatna, de az emberek felé való szolgálatomat nem fogom abbahagyni, még akkor sem, ha a cikk íróját ezzel zavarom. Kérem Őt, hogy a továbbiakban ne olvasson. Nem mindig jön össze a tökéletes magyarság és a fontos, embereket jobbá tevő mondandó, jó lenne, de ritkán van így.  

Részemről csak a mondandó érdekes, abszolút szándékoztam nem szépirodalmi művet írni. Célom az emberek lelki, erkölcsi, humánus felemelése, keresztény hitük megőrzése, növelése, helyes politikai gondolkodás kialakítása stb. Hazánkat, nemzetünket, családunkat, helyes Istenhitet védő írásokat írtam. Nem is vagyok rá képes, de nekem nem elsődleges az író által megfogalmazott cizellált, mindenben hibátlan magyar nyelv használata. Kevesek birtokolják ezt a tudást.   

Istentől ilyen képességet kaptam — de mindenki   döntse el, hogy kinek mi a fontosabb –, ez az én szolgálatom, ezzel fogok élni/szolgálni.

Tudom a hibám, és számíthatok a továbbiakban főleg indirekt támadásra, mert merek és tudok önállóan gondolkozni, elmélkedni, meghallgatni, hogy Isten mit akar tőlem. Tudom, ez nem megszokott és a hatalmasságoknak idegesítő is, volt ez már így többször is a történelemben. Senkit sem tudok úgy elfogadni, hogy felnézzek rá, sem dicsérgetni, aki teljes lelkével, teljes erejével nem az Isten dolgát teszi.  

A napokban azon gondolkoztam, szeretném Ferenc pápát is szeretni, ahogy életem során már volt pár pápa és szerettem őket, kivéve a mostanit; a tettei, a beszédei, a javaslatai miatt nem megy, mert Istent jobban szeretem, és a kettő nem korrelál egymással.

Innentől nem érdekelhet az, hogy kinek tetszik, vagy nem a magyarságom. Csak megmarad az a kb. 500 ember, aki naponta – 3 felületen – olvassa az írásaimat.  Úgy vélem, segítek Istennek tetsző módon élni, azt hiszem, hogy meglátásaimmal adok, lelkeket rázok fel, különben nem olvasnák, s ekkor már szolgáltam. Számszerűleg és mélységében így talán  szolgálok annyit, mint pl. egy falusi pap kb. 220 aktív főnek.

Teszem a dolgom lelkiismeretem szerint, ahogy az Úr diktálja, és próbálom vezetni a többi embert. Elnézést kérek a cikk írójától, ha úgy gondolja, nem kellene tennem. Azért én nem haragszom rá, de nem hagyom abba, szeretnék sokkal, de sokkal többet szolgálni az Úrnak, szeretnék sokkal, de sokkal több emberhez elérni.  

Köszönöm mindenki figyelmét és megértését.

SZŰZANYA NEM FÖLDANYA

 SZŰZANYA NEM FÖLDANYA

Most közeledik AUGUSZTUS 15. SZŰZANYA MENNYBEMENETELÉNEK ÜNNEPE. Ebből az alkalomból pár gondolatomat közlöm. A Szűzanya tisztelet mostanáig úgy-ahogy  megvolt, de pl. a mai /egyházi/ igyekezetek, félek, hogy károsítják az eddig helyesnek látszó irányt.   https://www.americamagazine.org/faith/2018/06/08/vatican-releases-preparatory-document-pan-amazonian-synod)

Természetesen Isten=Jézus és az összes transzcendens világi lelkek tisztelete többféleképpen lehetséges. Attól függően, hogy kinek, milyen mélységben van a hite, hogy földi síkon vagy messzire is gondol, azt részesíti előnyben.

Szeretnék egy közepes megközelítést közölni.

Gyerekkoromban Szűzanyához nagyon sokat imádkoztam. Emlékszem, egyszer anyám egy családi veszekedés után elment. Lehettem vagy kilenc éves, amikor azt mondtam a Szűzanyának; elmondom az egész rózsafüzért, csak hozd vissza anyámat. Emlékszem, tiszta szívből üvöltözve, sírva végeztem a rózsafüzérrel, már az utolsó szemeknél tartottam, amikor hallottam anyám cipőjének a kopogását, hogy megjött.   Onnantól tudtam, hogy Szűzanyában lehet bízni! A vándorló embernek Ő is segítség, hathatós, és ha őszintén kérik, jelen van, nem hagy magunkra. Egy igazi Anya! Ma sem feledem, csak jobban Krisztushoz vezetett, mint akkoriban megéltem, de ez a cél.

 A Bibliából tudjuk, Jézus, az isteni gyermek szülőanyja Mária. Gondoljunk bele, hogy Isten a Földre születik, mert már látja, hogy csak egy megoldás van, hogy minket észhez térítsen, megmentsen. Egyértelmű, Isten nem fog szülőanyjának, magának egy akármilyen testet szerezni, koszos, buta testbe nem megy, mi sem feküdnék bele. Istennek egy teljesen tiszta lélek kellett, aki ezzel a céllal született. Szűz Mária előtte is, kozmikus méretekben nézve is jelentős lélek volt, akinek univerzális tevékenységi köre van. Ő volt az, aki még „odakint” vállalta – a családjában is rendkívüli dolgok történtek – az isteni gyerek világra hozatalát, felnevelését.  Nagy tévedés és az egész meg nem értő lehúzása (talán nem véletlen, azzal a céllal, hogy keresztény hitünk omoljon szét) Szűzanyát földanyának nevezni. Botrány! Őreá, aki milliószor nagyobb ennél, nem tekinthetünk semmiféle politikai érdekből, árulásból alkotott ezoterikus, liberális és Istentől elrugaszkodott tévelméletekkel. Tán föld-anyának a GAIA elméletet mondhatnám, az is elég szép. Szűzanyánk az univerzumnak magas szellemi része, aki mintegy szellem anyaként „működik”. Ő az, aki anyai jósággal kiterjeszti a kezét az Őt kérők felé, de mindenféleképpen az Isten földi megnyilvánulását segítette és ezt folyamatosan teszi is.  

Halálát követően, mennybevétele után sem szűnik meg spirituálisan jelen lenni. Nézzük meg azt a rengeteg Mária jelenést, amelyek közül többet is az egyház hivatalosan elismert. Nem téveszméket kellene alkotni, hanem elmélyedni abban, amit Szűz Mária közölni akar a világgal, ez mindenkinek jobb lenne!  Szűzanya nem Isten, Ő egy nagyon fejlett, magasan kvalifikált szellemi lény, aki az egyik legnépszerűbb a földi világunkban is. Ami Istennek kellett, azt megtette, de nem nyugszik, ma is szolgál, ma is teszi a dolgát. Jézus Krisztus megváltó dolgában tevékenykedik. Sokan – teológiai tudatlanság miatt –összekeverik és hozzá, mint Istenhez imádkoznak, ez hibás. De aki azon a szinten áll, hogy nem fogja fel az Isten mélységét, még megközelítőleg sem, hanem egy földi, de nagyon emelkedett lénybe kapaszkodik, megértem. Nem tanították meg neki rendesen a hittant! Viszont annál, hogy semmit se tenne az Isten felé nyitott, kereső ember, ez feltétlenül jobb.

Mária mindenféleképpen Istenre mutat, soha nem istenítette magát, nem is fogja. A protestantizmusban Máriának az elvetése, illetve nem eléggé a helyén kezelése talán ilyen félreértéseken alapszik. Én azt gondolom, hogy nem lehet a sarokba dobni egy folyamatosan szeretettel működő istenközeli lényt, aki a Szűz Mária! Ő segíti, fejleszti az Istennel már egyesülni vágyó vagy Isten közelében lévő földi élőlény életét.   

Jaj lenne a földnek, ha az ő segítsége elmaradna, ezért mindenki, aki az ősegyház tiszteletében is jelenlevő Szűzanyát, vagy a már Istenhez távozott szenteket le akarja építeni, nihilizmus felé vivő engedményeket tenni…, szerintem a legsúlyosabb, Isten elleni bűnt követi el.

Fokozott alázatot, elgondolkodást kérek azoktól, akik nem kizárólag Krisztus és őt segítő szellemi lények felé akarják vinni a kereszténységet. A belső ellenség rosszabb, mint a külső, de felismerhető, s ebben kérjük drága Szűz Anya segítségét, imádkozzon a szétesőben lévő, árulókkal teli egyházért, amit Fia, Krisztus a megmentésünkért, tisztán, csakis őt imádókkal akart! Jézus Krisztus végtelen tettét semmi és senki sem rombolhatja, még a fent hivatkozott dokumentumtervezettel sem. Akkor ez az Egyház nem lesz az, amibe mi belekeresztelkedtünk, amiben két évezrede élünk! Nekünk vissza kell térni az eredeti igazi katolikus hithez, valláshoz, amiben nincsenek alkuk, meghunyászkodások, istentelenségek, az igazi Krisztust /akaratát elfelejtő, félremagyarázó, liberalizmussal bekenő, memória zavaros egyének! Az újkeletű téveszméktől mentesen Istent /Jézust, a mindenség Királyát kristálytisztán kell látnunk. Jézus Krisztus mindenek fölött van, és mindenkinek, az egyháznak is, legfőképpen előtte kéne fejet hajtania, csak az akaratát lesni, elmélkedésekben minden tettüket ellenőrizni. Tán nem jutottunk volna el eddig, hogy egyre kevesebben vagyunk, s ölnek minket  és senki sem véd meg a téveszméktől sem…, főleg az nem, akiknek kellene.  

Amit Krisztus nekünk adott, az Övé, ezt az egyházat legjobban Szűzanya segíti. Kiabálom, baj van! Kérek Mindenkit, hogy Szűz Anya ünnepén sírva, könyörögve kérje, Szűz Mária segítse vissza Egyházát, Krisztus igazi, önzetlen, politika mentes szolgálatára, arra az útra,  amiről fokozatosan letértek. Mennybevitelének napján adjunk neki egy lelkileg  

EGY RÓZSÁT.

Pável Márta „JÉZUS PEDIG SZERETTE MÁRTÁT…”

 Pável Márta

„JÉZUS PEDIG SZERETTE MÁRTÁT…”

Rövidesen Márta névnap jön, e héten az evangéliumból is a Mártát megemlítő részt olvasták fel. Így kicsit elmélyednék ebben a témában. Nekem, Mártának, ha csak szó szerint olvasnám az alábbi részt, kissé fájna, hogy Jézus Krisztus, akit úgy imádok, joggal kissé megfegyelmezett.

Márta szorgalmas. A jelen Márták többségükben – akiket ismerek mind – agilisek, szorgalmasak, vibrálók, még jól is főznek. Lehet, hogy a név kötelez? Nagyon sok ember nem szereti a nevét, én büszke vagyok rá, mert egyetlen emberről írták a Bibliában: „JÉZUS PEDIG SZERETTE MÁRTÁT...” – ez engem is kötelezett, mert én is nagyon szeretem Jézust.

A Lk 10,28-tól kezdődő részt többen többféleképpen magyarázták már, íme most itt egy másik megközelítés.

Tudvalévő, hogy a nők az akkori Izraelben asszonyállat néven is emlegetődtek, nem lehettek örökösök, tanuk sem stb. Az, hogy Jézus Krisztus Mártát, Máriát, Lázárral együtt így kiemelte, ha arra járt, náluk szállt meg, betért hozzájuk pihenni, enni, inni is, az nem volt véletlen. Ők olyan pontok voltak, akik előre születésükkel biztosították, hogy Jézus Krisztus ne legyen teljesen egyedül az emberek között. Ne csak a gyűlölet, gyilkos sugárzás tere érje mindig, hanem az odaadó szereteté is, és ez a család ilyen volt. Nem voltak gyerekeik, valószínűleg a létükkel csak Istennek szolgáltak, így Jézus akadálytalanul mehetett hozzájuk, itt kapott igaz szeretet is.

Étkeztetés… imádság

Ha a földi ember éhes, gondolom, előbb enne, majd imádkozik. De Jézus Krisztus napjai meg voltak számlálva (nem 70-90 év jutott), csak pár év tanításra volt ideje, minden pillanatot kihasznált a szellemi, lelki épültetésre is.

Márta sokat és gyorsan cselekedett, DOLGOS NŐ VOLT. Az ő házukat olyanná tette Máriával, ahova valóban betérhetett Jézus Krisztus. Nagy öröm volt számára, ha Jézust vendégül láthatta, maximalista volt, hogy minden jól a helyén legyen. Tudta, s előre remegett a szíve…, megint jön Jézus, az érkezésére is lelkesen készült. 

Mártának és Máriának sok munka volt a vendégek érkezéséig. Mária lassabb, kissé elmélázóbb lehetett, aki nem is annyira volt talpraesett, mint Márta. Szerette a három testvér egymást, segítették is egymást, Jézus szolgálata pedig a legnagyobb céljaik közé tartozhatott. Valószínű, hogy amíg Jézus Krisztus megérkezett, addig Mária a maga módján segített, de akkor mindent feledve és szerintem kissé önző módon magára hagyta Mártát. Igen, valóban a jobbik részt választotta, hogy szájtátva hallgatta Jézust, de ezzel Mártát kizárta ebből. Mondhatnák Márta lelkiismeretes, másra is figyelő és duális lény volt, ég és föld együtt szerepelt repertoárjában, még ha nem is egyenlő arányban, mert nagyon erősen hívő volt.

Ha a magam természetére gondolok, a helyében én is szerettem volna inni Jézus szavait, de nem mehettem, mert akkor nem esznek. Ebben a helyzetben én is mérges lennék, mi van, ha én is hagyok csapot-papot és odaülök, s akkor mikor esznek? Addig duzzogtam volna magamban, míg Jézusnak szólok. „Uram, nem számít neked, hogy a testvérem magamra hagyott a felszolgálásban? Mondd hát neki, hogy jöjjön, segítsen nekem” (Lk 10,40). 

Jézus válasza meglepte-e, megbántotta-e Mártát? „Márta, Márta, sok minden miatt aggódsz és nyugtalankodsz. Pedig kevés dologra van szükség, vagy csak egyre. Mária a maga részéről a jó részt választotta, és nem fogják azt elvenni tőle”Lk 10,41. Ezt csak az tudhatja megérteni, akit Jézus Krisztus megtanított a maga égi módján gondolkozni. Ő nem a földiek fejével döntött. Márta ismerte ennyire és a válaszából meg is értette, hogy Jézusnak – kinek az étel századrangú volt…–,  az esett volna jobban, ha akár később esznek, de a szívének kedves ember, Márta is hallhatja, amiket mond. Jézusnak fájt, hogy Márta ezekből a közléseiből a főzés miatt kimarad, ő pedig nem ismételgethette magát, az idő haladt…

Ha úgy nézzük Jézus Krisztust, ahogyan Ő akarja, hogy felfogjuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy dolog érdekelte; minél több, minél mélyebb tanítást elmondani, minél több emberhez eljuttatni az isteni igazságot. Innentől minden csak másod-, vagy harmadlagos volt. Neki nem voltak vonzóak az ízletes ételek, soha nem hallottunk róla, hogy lett volna kedvenc étele, ami volt, azt evett. Az előkészületek nem lehettek fontosabbak ennél. Jézust bánthatta, hogy a tehetséges, nagyon spirituális, jó ember, Márta ezzel az alkalommal nem a hitét erősíti.

Mikor Jézus Krisztus azt mondta, hogy Mária a jó részt választotta, Márta tudta, hogy igaza van, sőt éppen ezért reklamált, hogy menjen Mária, gyorsabban végeznének, és Ő is hallgathatja Jézust. Tudta, hogy ő gondolkodott földiesen, hogy miből maradt ki, s szívében nagy bánat gyúlt, felismerve Isten igazságát és tiszteletben tartotta Jézus szavait, ami a korunkra is nagyon fontos tudás.

Tanulság nekünk is; a lendület, a földi sistergés néha leveszi a szemünket az égről, Istenről, s erre figyelni kell, ezt nem szabad tenni...

Látható, Lázár halálánál is mennyire tiszta, tanulni képes, helyesen gondolkodó volt Márta. Itt nagy próba volt, Lázár szeretetén és elvesztésén kívül az is, hogy egyetlen férfi volt a családban: az akkori zsidóknál, ha a férfi meghal és marad két nő, az a függetlenségükre nézve tragikus lehetett, ugyanis a törvény valami rokon férfit föléjük tett volna. Mikor Lázár haldokolt, majd meghalt, Márta nem esett pánikba, Jézus Krisztusért küldött, bízott Benne, mindenek felett, ebben a nagy bajban is csakis benne bízott. Sőt, amikor meghalt Lázár, akkor is Isten kezébe tette le a dolgokat. Mekkora, milyen igazi, tevőleges hite volt. Márta mikor meghallotta, hogy Jézus közeledik a faluhoz, kirohant eléje, nem gondolkodott, nem mérlegelt, csak rohant, egy menedék volt számára Jézus! (Mária a visszafogott módján otthon imádkozott.)  

  S amit akkor Jézusnak mondott, az alap volt, Ő erre várt volna mindenkitől, hogy Jézus igazi voltát felismerje. Legelsőnek Ő, a nő mondja ki, kristálytiszta megfogalmazásban.  ²¹„Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. ²²De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” ²³Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.”²⁴ „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.”²⁵Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. ²⁶Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?”²⁷ „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”

Ez a hitvallás volt az, amit a földi embertől Isten elvárt, és Mártától megkapta. Márta ezzel mindent elmondott.

János apostol, mikor ez írta, láthatjuk okkal tette:  „JÉZUS PEDIG SZERETTE MÁRTÁT ÉS ENNEK NŐVÉRÉT ÉS LÁZÁRT” (Jn 11,5).