Adventi kezdet

 

Adventi kezdet

 (Pável Márta)

Az új egyháziév adventtel úgy kezdődik, hogy egy kis fenyegetés van a liturgikus szövegben.  Legyetek jók, gondolkozzatok, mert eljön az Úr, s ha nem talál készen benneteket, „ráfáztok”. Az emberek nem szeretik, főleg ilyen háborús helyzetben, hogy fenyegetik, a végidőkre figyelmeztetik őket.

A Máté evangéliumban elhangzik (Mt 24,40-41): Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ez komoly figyelmeztetésnek tűnik, de a többség vállat von, nem kell komolyan venni. A többség már annyi mindent nem vesz komolyan a Bibliából, a hitünkből, azt hiszik, hogy ez már nagyon sok.

Isten sugalmazott szavai nem hazudnak, maximum az időt és módot nem teljesen értjük meg. Nem tudják a XXI. századi gondolkodással, képletesen sem elképzelni, hogy ott az orruk előtt történik valami válogatás. Az egyik égbe száll, a másik kapál, míg meg nem pusztul. Nem tudjuk elképzelni, hogy ez a szétosztás, hogy lesz. Mennyi idő alatt zajlik le, ez egy szimbolikus szöveg-e, vagy véres valóság, sajnos ezt mi sem tudjuk. Sokan nem is hiszik, nem is gondolják, hogy ez így van.

Állandóan elhangzik: Legyetek éberek, előtettek fog elválni az ocsú a búzától, ki az, akit ott hagynak kapálni, a másik meg elmehet. De hogy mehet el, kivel, mikor, hogyan, milyen formában, nos ezek megválaszolatlan kérdések maradnak egyelőre. Egy biztos, ennek megélésre senki sem vágyik, ezt senki nem szeretné megélni. Mikor erről van szó, hogy a végidőben szétválogatnak minket, hirtelen mindenki liliomosan gondolkodik, főleg magára nézve... (velem nem lesz semmi rossz), sajnos ilyenek vagyunk.

Itt megígérni nem tudjuk, mikor jön el a tolvaj/megmentő, aki elrabol minket, vagy átvisz minket egy másik létformába. A racionális ember azt kérdezi, hogy mi a fenét csinálnak velem odaát? Hogy visznek el, testben? Nincs is élhető bolygó a közelben, mondja a XXI sz. felvilágosult lénye.  

Nem tudhatjuk, hogy ez hogyan lesz, fel sem fogja a cinikus ember, mert végig sem gondolja..., hát egyik elviteli variáció sem lenne jó neki.

Mi nem szó szerint értjük a dolgokat, hanem lelkileg és kérdezzük, hogy felkészültek vagyunk-e erre a változásra, az „utazásra”, mert lehet, hogy ketten ott állnak a mezőn, az egyiknek kész a lelke – most egy hipotézist mondok csak –, s fénnyé válik, elmegy, a másik meg nézi, húú..., hogy mi lett a szomszédommal, világos lett és eltűnt. Ez a variáció is lehetséges.

Elhangzik az adventi figyelmeztetés, hogy legyünk készen, ezen az ünnepen felszólít az egyház, legyél készen, gondolkozzál el egy kicsit, mert ez így a továbbiakban nem lesz jó. Én nem azt kérem, hogy menjetek el rorátéra /persze az sem bűn😊/, de azt gondolom, hogy bármikor egy kis időre meg kell állni az életben és elgondolkozni, hogy jól csináltam-e eddig, hogy kész vagyok-e a győztes távozásra, ha most azt mondják az „égiek”, hogy itt a vége és bezárul a kapu. Ember, végig gondoltad-e, hogy te a „kapun” átkerülve hova jutsz, az nagyon komoly dolog. Kizárnak a matériába, és folytathatod a nyomorúságos életeket, vagy átmész a kapun, és megfoszthatod a testedet a matériától s már látod  Isten vár, tán kiderül nem hiába éltél. Ezt meg kellene tenni, önmagunkba nézni. Ezt nem muszáj adventkor, de próbálkozzál most is, beszéld meg magaddal, hogy ez az időszak, amit megéltél, felfogtál, amiben fölébredtél, mennyire hasznos, mennyire tudod megcsinálni, hogy sikeres legyél a lelkek birodalmában is.

 

Leonardo da Vinci: Minden példabeszéd            

  Amikor a követ megütötte a tűzsugár, az nagyon csodálkozott és

szigorú hangon így szólt hozzá: ,,Milyen őrület ösztönöz arra, hogy

kínozz? Ne okozz több fájdalmat nekem, mert tévedsz: én senkinek nem

okoztam soha fájdalmat.''

  Így felelt erre a tűzsugár: ,,Légy türelemmel, s akkor meglátod,

milyen csodálatos dolog támad majd belőled.''

  Ezekre a szavakra megnyugodott a kő, türelmesen tűrte a csapásokat,

és meglátta, hogyan pattant ki belőle a csodálatos tűz.

  Isten is így pattantja ki belőlünk sokszor, a sors csapásai által, a

Szeret Lángot!  Minden lélek a napból való.

  Az Úr, minden dolgok világossága, lesz oly kegyelmes hozzám, hogy

engem, aki a fényt kutatom, szintén megvilágosít.

A HIT NAGYSÁGA

 Pável Márta

A HIT NAGYSÁGA

Azt mondja az Úr: „ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, (…) semmi sem lesz számotokra lehetetlen" (Mt 17,20). Milyen pici a mustármag… Mindenki, aki hívő, azt hiszi, az ő hite ettől sokkal nagyobb, de sajnos nem így van. Pedig hittel bármire képes lehetsz!

Bennem mindig vitát kelt a hit és a tudás viszonya, melyik van előbb, melyik fontosabb, és itt rá kell jönnöm, nem jó a kérdés.   A megoldás abban van, hogy mikor, melyik kell. Azt szoktam mondani - szeretném hinni…-, hogy a tudás előbbre való, mint a hit. Mert ha tudom, akkor már minden ok. De most ebben meg kell cáfolnom magamat. Ha azt mondom, hogy tudom, hogy igaza van az Istennek ebben a részben, mert ha akkora a hitem, mint egy mustármag, akkor a fa beleugrik a vízbe, de ezt mégsem tudom elhinni, pedig tudom, hogy igaz, akkor itt a tudás megvan, de nincs meg a hit. Tudom, hogy az Isten nem hazudik, tudom, hogy a Biblia igazat mond, tudom, hogy lehetséges, és itt mégsem a tudás van elöl, hanem a hit, s ha a hit nincs meg, akkor nem működik a rendszer. Nem véletlenül mondja ezt az Isten. /Ő soha nem beszél össze-vissza. Amit mond, az úgy van. / Mit is akar Ő nekünk ezzel mondani? Azt, hogy kishitűek vagyunk. Nekünk, embereknek akkora erőt, lehetőséget, potenciát adott – amiről álmodni sem merünk, elképzelni sem tudjuk –, amit így akar kifejezni, hogy végre fogjuk már föl, hogy kik is vagyunk. Ezt a nagy képességet, amit a Tőle hozott lelkünk milyensége ad, mi naponta mindig lebontjuk, leöntjük vízzel, hitetlenséggel, nyomorúsággal.

Rendszeresen, a társadalom irányításával is megpróbáljuk tönkre tenni ezt a nagy képességet, amit az Úr adott. Amikor a szentek csodákat tesznek, akkor nem gondoljuk azt, hogy az egész mustármagnyi hitet gyakorolták és így tehették. Talán nem is az egészet, esetleg a negyedét… S ha az egészet visszavennénk, elképesztőek lehetnénk. Nem lenne semmi helye, hatalma a sötét erőnek fettünk, így is csak a hitetlenség miatt van.

Isten megpróbál vonzó dolgokat adni, felébreszteni földi álmunkból… pl.ami annyira valóságosnak tűnik (pl. álmomban repülök), hogy komolyan elgondolkodik az ember… meg tudnám tenni, pusztán csak az akaratommal?

Lehet, hogy most, amikor baj van a világban, s ki tudja, még mekkora következik, most kéne föltámadnunk, most kéne azt az erőt visszaszednünk, amit az Úr nyilvánvalóvá tett, hogy nekünk van. Miért ne lenne?

A lelkünk a végtelen Istentől van, akinek minden lehetséges, minket ez a lélek mozgat, éltet. Ha végig gondoljuk, hogy az Istennek az ellopott részei vagyunk, bennünk az Ő végtelen potenciálja van, akkor miért nem működik? Oka: nincs egy mustármagnyi hited sem, mert nem hiszed el, mire lennél képes, Te, aki ember vagy. Szinte mindenki a valóság elől menekülve struccot játszik. A képességed alaposan betakarod, eldugod, lebeszéled magad róla, húztál egy vastag testet magadra és azt mondtad, hogy ez nem igaz. De ha mindezt leveszed, logikusan gondolkozol és tudod, hogy tényleg az Isten lelke van benned, ettől vagy halhatatlan, akkor tényleg képes lennél mindenre.

Isten ezt akarja nekünk mondani. Ezt a hitet akarja nekünk visszaadni Jézus, hogy ember, neked nem kéne szenvedni, akár repülhetnél, mint egy sas, akár mondhatnád, hogy köszönöm, befejeztem, megyek vissza, haza Hozzád, Uram!

A megoldás nem a depresszió, az önpusztítás vagy az öngyilkosság, hanem a felismerés. Hogy szabad akaratodnál fogva kijelentheted, fejet hajtok az Isten előtt és máris „a lovak közé csaphatunk”, mehetünk. El kellene hinnünk magunkról, hogy Isten lelkét hordozó lényként bármit könnyedén megtehetnénk.

Közös akarattal kiolthatnánk a háborút, mert a lelkünk ereje akkora „atombombát „ robbanthatna, hogy kiesne a fegyver a kezükből. Helyette itt ülünk, sipákolunk, piskóták vagyunk és kétszer évente csak hallgatjuk: ha akkora lenne a hited, mint a mustármag…

Mindenki azt mondja magában, hogy ez milyen szép lenne, jó lenne – s talán azt is, hogy én, aki ezt írom, nem itt élek, a fellegben járok, s talán az elmém nem is kerek… –, de attól félek, senki se meri azt mondani, hogy holnaptól oda állok, növelem a hitem. Van itt egy bűvös mondat a végén. Kötelességetek megtenni, amit az Úr parancsol a szolgának. Itt van egy kulcs, ha Isten neked parancsol, mint Isten lelkes lényének, a sajátjának parancsol, és te ne úgy fogd fel, hogy szívességet teszel, hanem úgy, hogy ez az Övé, saját magát irányítja, s te átadod magad.

Kötelességed megtenni, nem jár érte jutalom, mert oda tartozol. Ezek az első lépések, azt mondod, hogy adjál nekem hitet, hogy ekkora hitem legyen, itt kezdene visszaépülni a hit, az áldozatos tevékenységgel, hittel felfogott gondolkodásmóddal, és akkor működne a világ, az a világ, amit Isten nekünk szánt.

 

AKI MAGÁT TÖBBRE TARTJA…

 

AKI MAGÁT TÖBBRE TARTJA…

Az üres kalász fent hordja a fejét, ez egy nagy igazság, és ha a mi utunkat nézzük, rá kell jönnünk, hogy ha minél inkább haladunk az úton, egyre többet mutat az Isten, s annál inkább látjuk, hogy nem tudunk semmit. Csak sejtjük, mennyi minden van még hátra.

Isten állandóan robogva visz a láthatatlan transzcendens világába. Már a „fényen túl” is ment, olyan kimondhatatlan rezgéstartományba, ami a mi fogalmainkkal megnevezhetetlen, de több, mint a fény.  Fogalmunk sincs, nem tudjuk, hogy mi jön még. Nem győzünk loholni Isten után, állandóan ösztönöz, hogy meg tudjuk érteni azt a formanélküliséget, amit Ő meg akar nekünk mutatni, amit át akar éltetni velünk.

Nem tudhatom, hogy a többi lény közül kinek, milyen mértékig mutatja meg ezeket Isten, de ez semmiképpen sem ok arra, hogy előre tegyük magunkat. Inkább összemegyünk az információk súlya alatt. Viszont, ha nem vitt volna lelkileg ilyen messze minket az Isten, talán még fájhatna is a farizeusi ember összehasonlító viselkedése, amivel minket leír, vagy abnormálisnak stb. titulál. Látható, nagyon sokan, tehát a többség meg van elégedve hitbéli állapotával. Sőt normának tekinti, és a másságot, a” többet” nem bírja el, mivel azt gondolhatja, hogy ő nagyon jó, nagyon tudja, ötös volt Bibliából, minden szentséget felvett és ő a helyén van. Ismétlem, a probléma az, hogy az ember könnyen elszáll magától, és azt hiheti, hogy minden rendben, de nem így van.

Avilai Szt. Teréz lelki mamánk arra tanít, hogy ha minél jobban megyünk Istenhez, Ő annál nagyobb fényt gyújt bennünk, így már a halvány (bűn)port is észrevesszük a lélek asztalán. Ha Isten nem gyújt elég fényt még bennünk – mert nem engedjük –, akkor jobb esetben a tízparancsolat az etalon, de ezt sem tartják be, mégis jónak tartják magukat az ájtatos keresztények is (pl. igen tudnak gyűlölködni). Tudjuk, ha a tízparancsolatot megszegik, durván bűnösek, de ennek a szó szerinti betartása is kevés a végleges hazamenetelhez. AQUILA-ként mi ezen már  túlmentünk, atomnyi porok törölgetésénél kéne a lelkünknek tartani, hogy egyre jobban tiszták legyünk, Istennel egységben legyünk, hogy bűn nélkül legyünk, ezen dolgozunk.

Nincs semmi okunk az elszállásra, mert még mindig nem vagyunk szuperek, mindez nem elég arra, hogy haza mehessünk az égi hazába. Sok mindent tudunk – s ez egyre jobban kicsivé tesz –, de nem tudjuk, hogy még mi van vissza, milyen mély tisztasági fokok vannak még. De azt már tudjuk, hogy folyamatosan haladnunk kell. Az üres kalász fent hordja a fejét, mert nem zavarja semmi, azt hiszi, hogy minden az övé. A teli pedig lehorgasztja, már tudja: pici vagyok, semmit sem tudok, minél többet megértek, annál jobban megyek össze, de annál nagyobb a vágyam minden elérésére az Isten világa felé.

A jelképesen lehorgasztott fej mindenféleképpen hasznos, mert minden alkalommal szembenézek magammal, hajlandó-e az Úr arra, hogy engem tovább vigyen, neveljen, tisztítson, tömje a lelkemet, az agyamat, a tudatomat, hogy tovább ismertessen meg az Úr világával. Míg a földies parancsokkal kínlódok, nem fogok eljutni odáig, mert lekapcsol.

Az előre vagy a hátra ültetést te magad intézed el ezen az úton, s jobb az alázat. Isten nem fog földiesen szólni, nem kéri számon minden percben, hogy mit teszel a tisztaságodért, de tudnod kell, egyedül az Isten vihet előre, Ő az, aki mindig újat adhat. Emberként választhatsz, beáldozhatod az életedet, de akkor ott maradsz a földi síkon, akkor Isten nem fogja azt mondani, hogy gyere velem előre, nem is bírnád ki, mert nem vagy rá alkalmas, nem vagy rá képes.

Egy pap vasárnap ezt prédikálta: Minden ember jó, Isten így teremtett. Jó lenne hinni, de nem ez a valóság. Az AQUILA tudása szerint, melyet Istentől kapott, szabad akartunkból mi váltunk ki Istenből, nem erre ( a külön állásra) lettünk teremtve, csak megengedte az eljövetelt, mint a tékozló fiúnak, de visszavár. Az ember szeretné azt hinni, hogy minden ember jó, de a pap hozzátette, hogy bűnre hajlandó, alkalmas. (Ez egy kis ellentmondás.) Én nem hiszem, hogy itt és most a Földön minden ember jó. Amikor kivált Istenből, és ott a felsőbb dimenziókban van, ha már akkor visszafelé tart, akkor el tudom képzelni, hogy jobb. De mikor kiválása után több millió életet élt, akkor a jóságával kapcsolatban problémám van.

A kisbabáról Jézus is mondja, hogy aki egyet is megront, jobb, ha malomkövet köt a nyakába. De a kisgyereknek is több kolonca van. Egyik a karmája, másik a szülők, a társadalom milyensége. stb.. Hogy mit csinálnak/nevelnek belőle, ez a probléma. A kisgyerek is magával hozza az összes karmikus bűnét és vonzatát, ami nyakon is fogja csapni. Lehet, hogy a pólyában, két évesen, tíz évesen vagy bármikor, de nyakon fogja csapni, a bumeráng elv működik.  Itt tiszta lappal nem kezdhetünk a Földön, csak úgy tűnhet. Beláthatja a szülő, hogy a gyereknek a tiszta lapja nem tiszta, ha ezt Isten segítségével felismeri, akkor tud neki segíteni. Ha valaki a gyerekét minél előbb Istenhez tereli, letudja a bűnét, akkor segített rajta igazán, különben nem.

Sajnos többnyire belelátok az emberekbe, gyerekekbe is. Ha megállapítom magamban, hogy a kisgyerekben mi van, pl. a 3 éves kislány hogy mozog/riszál, néz, s ha nyomom követem, pl. 15 év múlva látom, teljesíti azt, amit 3 évesen beleláttam. Benne van az egészben a karmája, hogy mit hozott. Ha a szülő észreveszi, segítsen rajta, hogy a hozott anyagból próbálja a legjobbat kihozni.

Végezetül, senki sem szállhat el magától, tökéletesek soha sem leszünk, önvállveregetésre semmi okunk sem lehet. De arra van lehetőségünk, hogy folyamatosan akarjunk tökéletesedni Isten segítségével.

Pável Márta 

Jézus Krisztus a porba írogat….

 Pável Márta Jézus segítségével 

Jézus Krisztus a porba írogat….

Álságos természet az, ami a Jézus korabeli zsidóknak volt, Jézus tanította őket, de nem arra, hogyan árts be a másikat, hanem tarts be a  törvényeket, ne ölj, stb. . Gondolom bővebben beszélt a szeretetről, meg arról is Isten mit üzent, egyáltalán  hogy vannak Isten dolgai. De az alábbi történetből is látszik, hogy a zsidóknak ez mennyit ért, mert csak azzal foglalkoztak, hogy hogyan lehet Jézust beártani a döntései nyomán.

 Amikor  a parázna nőszemélyt odavitték hozzá, akkor mindig kérdéses volt az, hogy mit írt Jézus a porba. Mert ha héberül és értelmes szöveget írt volna, akkor leírták volna. Kétszer is írt, és kétszer sem írták le, hogy  Jézus mit írogatott , sőt azóta sem tudja senki.

Ma elmélkedésben megkérdeztem Jézust, hogy megtudhatnám-e, hogy mit írogatott akkor? Azt válaszolta, hogy Ő nem írogatott, hanem rajzolt. Mondom, de mit? Azt mondja, hogy a sima porba húzogatott vonalakat, amivel azt mutatta, próbálta a nőnek átadni lelki energia szinten, hogy a harmóniát, a törvényt megszegte, sáncokat csinált a törvényből, szakadékot okozott a törvény és betartása között.. Zsidók mindenre számítottak csak erre nem, hogy Jézus írogatni fog a földre. Zsidókat meghökkentette Jézus, mint mindig, nem tudták az egészet hová tenni. S mikor kérdezte őket , szépen eloldalogtak, és Jézus tovább rajzolt a porba. Megpróbálta a nővel érzékeltetni, hogy ezt a szántást, szakadást, amit ő csinált a népének a törvényében, Ő most megbocsátja   ezt kisimította. Sima lett a talaj, tabula rasa. Mondta a nőnek, hogy menj, és többet ne vétkezz.  Magyarázat; ne szánts újabb barázdákat, a bűnödből.

Ebből a részből egy dolog kitűnik. Ha te Jézus elé kerülsz minden megváltozik, és a nő valószínűleg látta, hogy a halálból menekült meg Jézus által, a nő felfoghatta, hogy megmentette őt az Isten. A bűnös kapott egy ajándékot. Mikor mondja neki Jézus, hogy menj, és többet ne vétkezzél, nem hányta a szemére, hogy hányszor csalta meg a férjét, mit csinált, Jézus egyszerűen húzott egy vonalat, új lap. Innentől menj,  és ne vétkezzél többet. A porba rajzolással is először lélektől lélekig” beszélt” a nővel, csinált egy szakadékot amivel érzékeltette mit tett, majd elsikálta neki, rendben van, kezdjünk újat.

Ránk nézve nagyon fontos ez az evangéliumi rész is. Átgondolva Jézus Krisztus vezetésével érezhetjük, hogy milyen bűnös, csalfa lények vagyunk, többnyire úgy álljunk az Úrhoz - ha állunk..-, hogy nem mentegetem magam, mert egy gyalázatos ember vagyok, de abba akarom hagyni és én újra akarom kezdeni. Ha ezt tesszük,  akkor biztos lehetünk , mint itt a nőnél is , hogy nem fog szemrehányást tenni. Nem fogja azt mondani, hogy a múltkor is hazudtál, már vagy húsz éve hazudsz. Azt mondja, hogy tiszta lap. Menjél, és ne vétkezzél többet. Ez az Isten a mi Istenünk. Nekünk ilyen Istenünk van, aki megbocsát, ugyan nem örvendezik, ha újra kezded a bűnt, de kilátásba helyezi, hogy nincs retorzió, abban az esetben, ha tényleg mindent megbántál és abbahagyod.  Előtte vagy és új életet kezdhetsz, és nem hiszem, hogy ennél nagyobb, jóságosabb Isten létezik, mint akitől egy ilyen reakciót várhatunk.

 

A szív bősége

Szeibert Márton gondolatai

Mt12,34-37 Viperák fajzata! Hogy beszélhetnétek jót, mikor gonoszak vagytok? A száj ugyanis a szív bőségéből szól. A jó ember jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő. Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet.

A fenti rész kapcsán 3 gondolatot hoztam:

1. „A szív bőségéből szól a száj”

Ahogy már pár hete is említettem, és ezt szeretném most jobban kifejteni, hogy csak akkor tudunk jól prédikálni, ha ott van mögötte egy Istennek adott élet. E nélkül hiteltelen, amit mondunk, e nélkül sosem fogunk úgy beszélni, „mint akinek hatalma van”.

“Viperák fajzata!” – mondja Jézus a beszédében. Közülünk melyikünk venné a bátorságot, hogy így beszéljünk? Persze, Jézus belelátott az emberekbe, de nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy mi komfortosak vagyunk.

Nem tudom, hogy pontosan mi hiányzik, de valami apróság még hiányzik belőlünk. Mintha egy mérleg nyelve lennénk, és még valami kell, hogy teljesen átbillenjünk Istenbe. Közben Márta megadta a választ: a bátorság hiányzik. Mert jelenleg még úgy próbáljuk szervezni az életünket, hogy elférjen benne Krisztus is, ahelyett, hogy Krisztus lenne a középpont, és hidegen hagyna, hogy mennyi világ fér köré.

Ezért a prédikációra való felkészülés végülis nem más, mint hogy magunkat még őszintébben, még áthatóbban, még teljesebben átadjuk Istennek. Akkor majd Isten kibővíti a szívünket, és akkor a Szentlélek fog belőlünk beszélni.

Kb 15 éve vagyok a sas úton. Ennyi idő alatt azt vettem észre, hogy az Istennek való önátadásunkat mindig a lehető legkülönfélébb eszközökkel próbálja Isten egyre teljesebbé, őszintébbé tenni. Rengeteg lépcsőfokot, szintet éltem/éltünk meg ez idő alatt, és ahogy Rahnertől is hallottuk, folyamatosan megállás nélkül kell haladni az Isten titkai felé, és mostanában megint volt egy ilyen szint, amit talán még csak emésztünk, de Isten minden bizonnyal már készíti nekünk a következőt.

És most a prédikációk is itt vannak, ami látszólag nem nagy ügy, ki ne tudna beszélni valamiről 10 percig, de ha megnézzük ezt az evangéliumi szakaszt, meg ha meghallgatjuk magunkat, akkor rá kell döbbennünk, hogy ez egyáltalán nem egyszerű, mert a jó prédikáció gyökere az Istennek adott élet. És ez már nem vicc.

Tudjuk a teológiai tanulmányainkból, hogy az ősegyház hite szóbeli igehirdetés formájában terjedt, ugye ez volt a kérügma, és ez azért működött, mert a feltámadás fényében a tanítványoknak (nem csak a 12-nek) minden kétsége szétfoszlott, és teljes szívvel áldozták magukat Jézus örömhírének a terjesztésére.

2. „Viperák fajzata!”

Jézus többször él ilyen kemény megszólítással. Sőt, azt is mondja máshol, hogy „Senki sem jó, csak egyedül Isten”. Tehát csak annyira vagyunk jók, amennyire Isten működik bennünk. Ahonnan kiszorítottuk a fényt, ott ugye sötétség van. A földünkön kb 50-50% a fény-sötétség aránya az egyik halottaskönyv szerint. Az a baj, hogy a sötétség egyik bevált módszere a rejtőzködés. Úgy tenni, mintha nem lenne sötétség, mintha minden jó lenne, mindenki jó lenne, és a világban levő szörnyűségek csak valami külső környezeti tényező hatása lenne. Valójában tudatosítanunk kell azt, hogy az ember – hiába Isten lelke van benne – nem csak jó, mert már sok koszt rápakolt.

A politikai hatások, reklámok, gyógyszerek stb, mind-mind emberi sötét érdekek mozgatják, és keresztény emberként ennek tudatában kell lennünk, részben, hogy célzottan tudjunk kardozni (imádkozni), részben pedig, hogy ne tudjanak minket megvezetni.

Ezt azért akartam elmondani, mert úgy látom, hogy a mai korban az ördög egyik nagy lépéselőnye, hogy szinte mindenki tagadja a létezését. Még keresztény körökben is divatos ez a nézet. Nagyon ébereknek kell lennünk, és terézi lelkülettel folyton Istenben kell lennünk, ez az egyetlen működőképes módszer.

3. „Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet.”

Utolsó rövid gondolat: Ebben a mondatban a SZÓ vagy SZAVAK az, ami belőled kiáramlik. Ezek lehetnek magasabb dimenziós szavak is, ha nem egy-egy emberi szót mondasz, hanem mondjuk egy érzelmi hullámot löksz ki magadból. Az emberek talán nem veszik észre, de más lények igen. De ha nem adok magasabb értelmet ennek a SZÓ-nak, tehát ha szó szerint értelmezem, akkor is igaz, mert egy tiszta lélek nem fog gusztustalanságokat beszélni, nem fog feleslegesen beszélni csak azért, hogy ő legyen a középpontban. A tiszta lélek Istenről fog beszélni, ahogyan azt Teréz házában is művelték. A vicc és a jókedv például tetszik Istennek, azzal sincs baj, hiszen Isten Jó és jót akar. A mi jókedvünk Istenben gyökerezik, és akkor nincs vele baj. Más csoport esetén, ahol mondjuk mindig csak az alkoholban gyökerezik a jókedv, az már sajnálatra méltó.

Emberi sorsok...és Isten

 

Marton Janka gondolatai

Énekek Éneke 3 ²Azért hát fölkelek, bejárom a várost, keresem a tereken és az utcákon, akit szeret a lelkem.” Hiába kerestem, nem találtam! ³Találkoztam az őrökkel, akik a várost járták. „Nem láttátok, akit szeret a lelkem?” ⁴Alig mentem tovább, otthagyva őket, megtaláltam, akit szeret a lelkem. Belekapaszkodtam, és nem engedem el (...)

Az elmúlt hetekben úgy alakult, hogy sokféle emberi sors tárult elém élesen, jóindulatú embereké, akiknek az élete mégis tele van nyomorúsággal – évtizedeken át hurcolt traumákkal, magányossággal, önsorsrontó tettekkel, vagy bolyongással, ahogy éveken át nem találják a helyüket a világban. Rettenetesen fájdalmas látni ezt az Isten nélküli szenvedést, ahogy a bennük lévő hiányokat hiábavalóságokkal pótolják és mivel változóra építenek, már az építkezéskor látszik, hogy ismét ki fog csúszni a lábuk alól a talaj. Ismét arcon csapott az, hogy az embereknek rám, kis véges lényre nincs szüksége – egyedül Istenre van szükségük. Akkor ér valamit a feléjük fordulásom, ha Istent tudom nekik adni, arra kell törekednem, hogyha elmesélik egy életeseményüket, akkor  az életükben Isten valóságát tudjam megmutatni, vagy ha ennek ellenállnak, akkor legalább elcsepegtetni. Sokszor valóban olyanok az emberek, mint az utcákon kóborló lelkek, akik állandóan keresnek valamit, amit nem találnak. Pedig Isten, aki minden hiányt kitöltene bennük - ahogy Szent Ágoston mondja - saját magunknál is közelebb van hozzánk... Ez a kérdés dörömböl bennem: hogyan tudnám ezt a fátylat, ami a hozzájuk legközelebb lévő valóságot eltakarja, elszakítani bennük? Néha az ember üvöltene, hogy: „Nem látod, akire szükséged van, az ott van az orrod előtt, a lelkedben dübörög!” Látok életük derekán újra épülő sorsokat. Van, aki hagyta megalázni magát évekig egy rossz házasságban és most nulláról építi fel az életét, vagy aki egy súlyos betegség után alapvető életfunkciókat tanul újra -  újra épülő életek, de ugyanúgy Isten nélkül épülnek újra, ahogy eddig zajlottak?

Azon gondolkodom, hogy tudnám Istent becsempészni, mint egy szent tolvaj? Hogyan lehetne az új életük építőkövévé Jézus szeretetét belopni? Közben tudom, hogy úgy, hogy én magam Istené vagyok és akkor azt fogom mondani, tenni, amit kell – akkor a bennem lévő Jézus meg tudja szóltani a másik emberben lévő Isteni lelket.

 De ekkor felmerül a kérdés, hogy ez a fátyol, amit másokban olyan szívesen elszakítanék, az bennem elszakadt-e már teljesen? Az eszemmel már tudom, hogy minden hiányomat Isten tölti ki, illetve ha Ő bennem van, akkor nincs is hiány. A szívemmel már belekapaszkodtam és nem engedem el – de meg kellett értenem, hogy Istennek ez a megtalálása nem birtoklás, hanem egy folyamatos önátadás, nem tudom betenni a fiókba, nem lehet lehatárolni, hanem állandóan többre hív, finomabb létre, állandóan kiforgat magamból. „Megtaláltam, akit szeret a lelkem” – ez egy folyamat, egy végtelen óceán, ami minden nap hív, hogy evezzek mélyebbre. Ez a mélység, ami hív, ez a végtelen nyugalom és a legteljesebb boldogság, de néha meg is ilyeszt és akkor én is olyan leszek újra egy-egy rövid időre, mint aki az utcákon bolyong... egyre kevesebbszer és rövidebb ideig, mert már visszaölel Isten szeretete, visszahúz a lelki vezetőm és a társaim. Ha körbe nézünk, mindannyian láthatjuk a kusza életeket, meghurcolt vagy egyszerűen csak gyenge, szerencsétlen sorsokat és nagyon-nagyon hálásak lehetünk, hogy mi ismerjük Isten végtelen szeretetét. Arra törekedjünk, hogy Jézus arca legyen bennünk, éljen bennünk, s így hátha sikerül áttörnünk Isten valóságával az emberi szíveken is.

Kinek kell az orvos?

 

Kinek kell az orvos

Rizmayerné Márkus Edit

Mk 2,  17Amikor ezt Jézus meghallotta, így szólt hozzájuk: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”

Lévi bűnös ember volt. Vámos volt. Miért volt bűnös? Megvetett foglalkozása volt. Talán nem önszántából választotta, talán igen. Lehet, ha választhatott volna, ő is inkább a szent iratok tanulmányozásának szentelte volna az életét, mint a farizeusok. Nem tudjuk, csak azt, hogy megvetettként élt, Jézus mégis megszólítja és Lévi egyből a házába hívja és megvendégeli Jézust a többi vámszedővel együtt.

A farizeusok, akik messze elkerülték a vámszedőket, kérdőre vonják Jézust, hogyan állhat szóba ilyen bűnösökkel. Jézus rövid válasza elgondolkodtató: a betegeknek kell az orvos, nem az egészségeseknek. A farizeusok gondolhatják azt, hogy akkor Jézus az orvos, a vámszedők a betegek és természetesen ők az egészségesek. Ez a frappáns válasz leszerelte a méltatlankodó farizeusokat. Ha elég zárt és kerek elképzelésük volt magukról és világról, ebben meg is nyugodhattak. Ugyanakkor, ha egy kicsit is mélyebben belegondoltak a válasz értelmébe, felmerülhetett bennünk az a kétség, hogy vajon Jézus tényleg egészségesnek gondolta-e őket.

Más helyen olvashatjuk, hogy Jézus meszelt sírokhoz hasonlítja az írástudókat. Jézus válasza talán éppen inkább a magukat egészségesnek tartó farizeusokról szól, akiknek nincs szükségük – úgy gondolják – orvosra. A farizeusok a világ szerint jó helyen voltak, egészségesek, Isten törvényeit ismerők, a szent iratok értelmét kutatók, egészéges, hívő emberek. Jézushoz nem fordulnak segítségért, azt hiszik, nincs Rá szükségük.

Jézus azokhoz tud szólni, akiket a világ nem fogad be, vagy akiknek elegük van valamilyen okból a világból: nem találják a helyüket, keresnek valamit, elégedetlenek a látszat valósággal, akik a világ szerint betegek. Lévi egyből a házába fogadta Jézust. Ő megszólít minket, de erre nekünk kell felfigyelnünk, teret, módot adnunk, hogy meghallgassuk. Csak a világ számára vak szemmel és süket füllel látjuk meg a valóságot és halljuk meg Istent.

Nem folytatódik a történet, mi lesz azután Lévivel, hogy Jézust a házába fogadta. Viszont, ha mi egyszer már beengedtük Jézust, nem szabad Őt onnan elengedni vagy kiűzni. Vigyázni kell a kincsükre, mert elveszthető. Legyen Jézus a házigazda nálunk, irányítson Ő. Adjuk át Neki a gyeplőt, de ne csak hébe-hóba, hanem ez legyen az alapállapot: Jézus nálunk lakik és Ő a házigazda.

Ennek a kincsnek a féltése alázatot, odafigyelést és szeretetet kíván tőlünk. A félelem, hogy elveszíthetjük, hogy nem halljuk majd meg, mit mond nekünk Jézus csak hátráltatni fog minket ezen az úton. A félelemben bár alázatosságnak tűnhet, magunkkal foglalkozunk vagy magunkat féltjük. Isten szavának a fürkészése legyen mindennapjaink része, ne szalasszuk el a lehetőségeket. Azon sem kell aggódnunk, hogy nem, vagy csak homályosan értjük eleinte Isten szavát. Csak tovább előre, majd egyre jobban fogjuk hallani, érteni, látni, aztán majd lassan az érzékelésen túl fölfogni a Végtelent.

Hosszú még az út, ideje továbblépni.