Pável Márta, ahogyan Isten adja...

TÉRJ VISSZA ISTENHEZ 

A mai emberek nem (ahogy már a régiek sem) az Úrhoz mennek, hanem ellenkező irányba.

Ézsaiás 55,8-9 nagyon bölcsen mondja, hogy: 

Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.

Az ember nem tud úgy gondolkodni, mint az Isten, erre teljesen képtelen. Ez alatt a 40 év elmélkedő élet alatt megtanultuk, hogy az Isten abszolút másként gondolkodik. Igaz mi már – valamennyire – rápörögtünk az Ő gondolataira, mi tudjuk, hogy az Ő gondolatmenete nem emberi, de abszolút igazságos. Az életmód megítélésében is el lehet mondani, hiába telik el köztetek (fiatalokat is értem) és köztem 50 év, attól még az Isten törvényei ugyanazok, nem devalválódnak. Attól, hogy elistentelenedik a világ, a fiatalok tévednek, ha azt hiszik, hogy nekik már mindent szabad, és ez nem azt jelenti, hogy nekik van igazuk. Ez azt jelenti, hogy szabadosak lettek, hogy lényegesen eltértek az isteni úttól. Ez a halál bekövetkeztekor nem lesz jövedelmező, s kérlek, akkor ne mutogass rám, hogy a Márta nem szólt, mert én szóltam! Kicsit lázongó fiatalság, ne gondoljátok, hogy nektek ebben igazatok van, mert nincsen. Nem azt mondom, hogy konzervatívnak kell lenni, de az egymás iránti szeretet, megbecsülés, a hála érzete, a parancsok betartása, ezek szerintem isteni törvények időállók.

Mivel nem én találtam ki – hanem ez Isten parancsa, nem kérése..., ismétlem parancsa! –, ti büntetlenül nem szeghetitek meg. Isten gondolatai teljesen mások, mint a tieitek, és hiába próbáljátok Isten szájába adni a XXI. sz. liberális szövegét, nem fogja bevenni, hanem kiköpi, vele együtt elpusztít minket, mert ezt nem Ő szülte. Ezt a sötét oldal szülte.

Magasabb az Ő gondolata, magasabb az Ő útja..., nekünk ezt fel sem lehet fogni, hogy mennyivel magasabb. Ezt az ember próbálja jól elnyomni, hogy nehogy lelkiismeret-furdalása legyen, ahelyett, hogy minden nap elgondolkozna azon, hogy milyen szakadék van köztem és az Úr között, és mégsem taposott el, mint egy cserebogarat. Az ember azt hiszi, hogy most én a munkahelyemen valaki vagyok, van családom van és pénzem, hát alaposan eltévedtél, ember. Ezt senki nem fogja tőled megkérdezni, ha kiszállsz a testedből, pont úgy fogsz megrothadni, mint a többi. Ott fogod hagyni az ékszereidet, a kocsidat, a rangodat. Kérlek gondolkozz, akkor eszelősen, sznobként minek gyűjtötted? A lélek halhatatlan, te meg maximum 100 évért eldobsz mindent. Ne tedd már. Azért, mert most a barátnő, a rokon, a főnök másképp él, ne bólogass, nem vagy te a kínaiaknál az a majom bábú, aki állandóan bólogat.

Az Ő útja magasabb, felfoghatatlanul magasabb. Ő egyben látja az egész univerzumot, időtlenül, korlátlanul, nem tudod elképzelni a különbséget...

Most láttam, hogy találtak még egy univerzumot, s hidd el, sokkal több is van, Isten teremtett világa határtalan. Felfoghatatlanul  hatalmas az Isten, s Vele akartok kikezdeni, ti kis halandók? Megpróbálunk -úgy tűnik össznépi szinten…- Vele ellenkezni, Őt annulálni, hogy a saját magunk alkotta, torz törvényeink szerint éljünk..., mi már ezt, meg azt is megtudjuk csinálni, így szerintetek mindenki más aki Isten törvényeit betartja konzervatív, öreg és demens? Vedd már észre ember, kb. 2000 éve Krisztus ugyanazt kéri, minden szenttel ugyanazt mondatja, ugyanaz van, nem változtatott semmin. A torzság mindenhova beférkőzik, most a pap (felsőbb pápai utasításra) változtatott, hogy a misén azt mondja, hogy az én áldozatom, meg a tied. Tragikus! Hogy jut ez az eszükbe, hol van külön ő tőlünk, ha meg külön van, akkor nem pásztor, hanem semmi!  Ő a pap pásztor, aki elől megy? Hogy mer ilyet mondani, neki a néppel kell menni, mivé lett ez az egyház, nem közösködik a hívőivel, felháborító!

Isten gondolatai... Ő pontosan tudja, hogy mit csináltál régen, azt is tudja, hogy mit fogsz csinálni a jövőben, mikor térsz vissza Hozzá, mennyit kóvályogsz a visszatérésig. Ő mindent tud. A mai nap, ha valamit sugall, lelkedbe mond neked, az az az életed, lelked törvénye legyen.

Te nem ítélhetsz meg egy embert sem, mert te nem látod egyben, honnan jött, hová ment, mit szenvedett stb. Te egy kiragadott percet látsz. Az Isten – elmélkedés alatt –, ha valakit lehord, vagy felmagasztal, azt nem azért csinálja, mert ez az ember most milyen jó volt, hanem összességében milyen, s ezt egyedül Ő tudja, senki más. Ha közülünk meghatalmazott valakit, nem biztos, hogy a jelene miatt tette, mert Ő időtlenül az egészet egyben látja.[1] Ne próbáld meg az örök életet a pillanat kiragadásában értékelni, igen nagy butaság lenne. Isten gondolatait abszolút a jóság vezérli.  Isten gondolatai mások. Elragadnak minket néha negatív indulatok, lehet olyan is, hogy azt gondolom, hogy ezt az embert fel kéne rúgni, mert sötét és undorító. Abban a pillanatban nem is akarom belátni, hogy ez nem volt keresztényi. Nagyon nehéz úgy gondolkozni, olyan kitartással, jósággal, „birkatürelemmel”, amit Isten velünk szemben gyakorol, mert ha nem volna ilyen türelemmel, akkor tudod, hogy mi lenne? Lapos lennél, mint a palacsinta, amit kinyomhatnak az ajtó alatt, de még annál is kevesebb. Ezt éld át, gondold át, hogy ne elégedjél meg magaddal, mert nem teheted, mert nincs rá okod, állandóan törekedj a jóra.  A hitetlenség a buta emberi gőg és zártság eredménye, nem hoz kamatot, viszont mélyre taszít.

Kérem a figyelmet: van egy egyszerű, hitetleneknek való példa (nem én találtam ki): Akkor járok jól, ha hiszek. Ha nincs Isten, nem vesztettem vele semmit, de ha van, akkor csak nyertem.

---

[1] S tudom, most sokan azt gondolják balgaságokat beszélek, nincs is Isten stb. Hát jó. Akkor kérem a tagadókat - ha tudnak és akarnak - velem együtt egy kicsit gondolkozzanak. Csak egy kis egyszerű példa: Mitől mozog valami és mitől vagy miért nem? Az éltető élet =lélek kvalitásától. Ha nagystílű a lélek, akár szent is lehet, ha minimális, akár kő is lehet, de nem mozog. Tudom, most szakértők panteizmussal is vádolhatnak, de oda se neki, nem érdekes. A lélek Istentől van, senki mástól nem lehet, mert felette más nincs! Viszont a Tőle való lélek halhatatlan, biztosíthatok mindenkit a tagadás örök szívással, szenvedéssel egyenlő. Nem éri meg mindent elrontani, tudom, mit beszélek.

Pável Márta: AZ ÁLLATOKTÓL SOKAT TANULHATNÁNK

 

Pável Márta:  AZ ÁLLATOKTÓL SOKAT TANULHATNÁNK

 Minél idősebb az ember, egyre igazabbnak érzi a közmondást, hogy minél jobban megismerem az embereket, annál jobban szeretem az állatokat.

 Hát ez azért rám így nem teljesen, csak részben igaz. De az igaz, hogy sok nagyon kiábrándító ember van, nagyon sok embert megtanítottak menedzserkedni. Magyarán szólva egy igaz szava sincs, színházat játszik, megtanították milyen képet vágjon – ha elutasítják is…  –, hogy halkan, félrefordított fejjel beszéljen, hogy látványosan ne sértődjen meg, és hogyan próbáljon manipulálni, ugráltatni mindenkit. S egyre több menedzser van, egyre több ilyen képzés, egyre több pénzt keresnek, és azt hiszik, hogy ők a „janik”. Csak az a baj, hogy az embereknek ez már kiábrándító, egyre nagyobb az ellenállásuk irányukba, kezd kavarogni a gyomruk ettől a stílustól. Van, akit tanítottak erre, de nem teszi, mert van erkölcsi érzéke, de így könnyen felismeri a másikban, mit alkalmaz manipulációra. Akiknek kinyílt a szemük, már nem akarnak velük közösködni, s nem hisznek nekik. Nem akarnak ilyen utcai manipulatív színházba járni. Ezek a menedzser típusú lények kihasználják az embereket, sokszor haszonelvű, néha még rosszindulatú ripacsok is.

Az állatok még nem ilyenek, az állatok nagyrészt őszinték.

Most a kutyáról nem beszélek – mert fájó emlékeket idéz fel a meghalt Lavina kutyám -, de a macskáról vagy bármelyik más állatról szólhatunk. Itt a liba "kislény", akit most ismerhetek meg igazán, milyen is. Mindegyiknek megvan a maga baja, de a ragaszkodásuk, a szeretetük az embert elképesztik, milyen valós, milyen tiszta. Mi okozza, hogy az állatban még van őszinteség, még van igazi szeretetéhség, sőt adás is? Míg az emberből ez egyre inkább kiveszik, egyre inkább a hamisság és a manipuláció vesz erőt rajta. Nem mindenki ilyen, de nagyon sok ember sajnos az, és ezt nagyon szomorú megélni, nézni. A hamis emberektől meg lehet szabadulni, sőt meg is kell, de így nagyon sok embert elveszítünk a környezetünkből. Ha nem akarunk hamis emberek között élni, nagyon szelektálni kell, és akkor felnagyulhat az érzés, hogy inkább jöjjenek azok a kis aranyos állatok. /S nem azért, mert nem szólnak vissza…/ Az állatok között nincs olyan hamisság – mint az embernél –, a kutya néha tud hamis lenni, a macska is időnként sértődötten játssza az eszét, de ezek játékok, ezek nem igazi hamisságok. Igazit, a fájót az emberek tesznek, ami igazán szomorú, nagyon nyomorúságos.

 Ezek a dolgok – amiről fentiekben írtam –, elgondolkoztattak az ügyben is, hogy miért történnek így, hogy mitől válik így szét jellembelileg, erkölcsileg az ember és az állat? Talán a több esze teszi (csapja be…), vagy valahogy negatívan mutálódott, vagy egy rossz példát követ, vagy talán az egész együtt? Ezt nem lehet tudni, mert itt az istenhitet már nem nézhetem, mert az állatnak – legalábbis úgy tudjuk – nincs Isten-hite. Tehát ebben az érvben nem hasonlítható össze, mert az embernek még jobban lehetne hite, mint az állatnak. Mégis az állat többségében tisztább, őszintébb, kedvesebb, mint egy ember. Tehát nem függhet össze feltétlenül az Isten-hittel. Sőt nagyon sok „istenhívő” ájtatos, hazug, és azt hiszi, hogy nála van a tudás és hit igazgyöngye. Ugyanakkor az ájtatos még gyűlöli és üldözi azokat, akik esetleg nem verik a mellüket, mint ő. De az ilyenek milyen istenhittel lehetnek? Erősen külsőségesek – amik téves megelégedettséget okoznak… –, közös imakörök, kirándulás, sok látványos karitatív cselekedet, viszik a baldachint, közös zarándokutak, hogy egész úton énekeljenek stb. Néma csend, meditatív élet, magukba szállás, titokban cselekvés stb.…, hol van?   

 Valószínűleg nem az istenhit teszi, vagy csak nagyon picit játszik bele az ember hamiskodásába, eldurvulásába. Akkor viszont mi az oka? Amiket leírtam, azok lehetnek okok, de lehet több is pl. a spiritualitás hiány.

Végezetül azt kéne megkérdeznem, hogy kellene viselkedni az állatokkal, hogyan kellene másként értékelni őket. Egyre inkább azt érzem, hogy olyan gyengédséget várnak el az állatok, amit az ember nem úgy ad meg, ahogyan kellene.  Azt hiszem, az emberek egy részének ennek a felismerése is nehezen menne. Ha azt nézem, hogyan háborúznak, ezt így képtelen lenne megtenni az állat, aki megjegyzi a legkisebb rezdülést is. A sok gonoszságot, ölést, hazudozást sürgősen abba kellene hagyni, az akaratot jóra erősíteni, az embernek vissza kell finomodni az állatokhoz is, de megjegyzem a növényekhez is, mert a növények kb. olyan érzékenyek, mint az állatok. Egyik társas lényünk sem tud emberi nyelven beszélni, nekünk kell megérteni őket. De mindegyik hálás tud lenni – a maga módján –, csak az embernek kéne olyan finomnak lenni, hogy látnia vagy érezni kéne ezt a hálát. Az embereknek úgy kell viselkedni –   nem mint egy dúvadnak: mindent szétdob, szétszed –, hanem finoman mászkálni a világban, s nem úgy mint egy elefántnak a porcelánboltban, hanem úgy, hogy érző lelkek között élünk. Vigyázom, óvom, szeretem őket, néha megsimogatom, s mikor kell megöntözöm a növényeket, szárazságban pl. a madaraknak is adok inni stb., tehát vigyázok a természetre. Félre ne értsenek, nem „zöld” vagyok, de nagyon szeretem az állatokat, a növényeket, és nagy szomorúsággal tölt el, hogy most úgy érzem, hogy AZ ÁLLATOK PÉLDÁT MUTATNAK AZ EMBEREK EGY RÉSZÉNEK.

 

ELHAGYOTT KRISZTUS…? FERENC PÁPA VIRÁGVASÁRNAPI BESZÉDE

 Pável Márta

ELHAGYOTT KRISZTUS…?

FERENC PÁPA VIRÁGVASÁRNAPI BESZÉDE

Azt elfogadom, a pápa nagyon idős, látszik..., beteg is, de akik a beszédét írták, valószínűleg nem azok, és a Vatikánban vannak. Ferenc Pápa mindig is inkább szociális érzékéről tett tanúbizonyságot, így mint Jézus Krisztus megértéséről, az isteni misztikus mélység is elmaradt. Nos ez látszik ezen a beszéden is.

Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-viragvasarnapi-homiliaja-az-elhagyott-emberekben-az-elhagyott-jezus-kialt-felenk Idézetek is innen.

Amin a Pápa és akik írták a beszédét eltévedtek, mert ez a bibliai mondat nem egészen azt fedi, amit belemagyaráztak: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) (lent bővebben)

A beszéd alábbi része igaz: „…egyrészt testi szenvedések voltak: gondoljunk a pofonokra, az ütlegelésekre, a korbácsolásra, a töviskoronára, a keresztre feszítés kínjára. Másrészt lelki szenvedések voltak: Júdás árulása, Péter tagadása, a vallási és világi hatóságok ítélkezése, az őrök gúnyolódása, a kereszt alatt állók gyalázkodása, sokak elutasítása, a teljes kudarc átélése, a tanítványok elmenekülése….”

A pápa virágvasárnapi beszédét hallgatva kissé kivágta nálam a biztosítékot, mert egyértelművé vált – amit eddig is tudtam – Jézus Krisztusról mint Istenről - részben- hamis képük van! Ennek: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” …, meg kellene érteni a teológiai mélységét, amikor Jézus nem színházat játszik, hanem valós Istenember, ismétlem, egy személyben Isten és ember is, mindkettő 100% ig. (Viszont az is lehet, hogy Jézus Krisztus  a halála előtt imádkozott és Bibliából/Zsoltárokat mondta 22, ²Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől? … , csak Máté evangélista az elejét idézte.)

Tudom, ezt felfogni nehéz, de legalább a katolikus teológusok megpróbálhatnák.

Ezen az alapon, amikor Jézus Krisztusnak agyonverik a testét és felszegelik, akkor a valós ember mondhatta ezt. De Jézus Krisztus Isten is volt, és Ő nem hagyhatta el saját magát, mert ez nonszensz! Alapvető hiba a pápa egész beszédében, hogy ezt nem lehetett volna a kedvenc szociális témája miatt így falsan túlragozni, és beáldozni egy alapvető teológiai igazságot. 

Ezt csak az teszi, aki nem érti Jézus Krisztus Istenségét – s nekem ez mélyen fájdalmas. Ismétlem, Jézus Krisztus mint Isten nem hagyhatta el önmagát, de az embernek nehéz megérteni, hogy az Istenemberi kettőség,  hogyan működött! Szép a népnek megható, elcsépelt, nyálas szavak, de ebben az esetben nekem elutasítandók. Idézem: „a leginkább szívszaggató szenvedés, a szívbéli szenvedés: a legtragikusabb órában Jézus az Istentől való elhagyatottságot éli át…” Ez lehetetlen, még akkor is az, ha nagyon is jól jön a prédikáció többi mondandójához.

Ferenc pápa: „A szenvedés legmélyebb pontján ő, az egyszülött és szeretett Fiú megtapasztalta a számára legidegenebb helyzetet: az elhagyatottságot, az Istentől való távolságot.” NE! Saját magától Jézus Krisztus, hogy lehet távolságban? Ezt csak az mondhatja, aki nem hiszi vagy nem érti Jézus Krisztus Istenségét, de akkor minek ő a pápa?

Azt a logikát, amit szerintük most hinni kellene : „Az elhagyott Krisztus arra indít bennünket, hogy az elhagyatottakban keressük és szeressük őt. Mert bennük nemcsak rászorulók vannak, hanem ott van ő, az elhagyatott Jézus, aki azzal mentett meg bennünket, hogy egészen leereszkedett emberlétünk mélységeibe.”

Szuper, nekem ezzel az jött le, hogy több ezer ember előtt hirdeti az Egyház, higgyünk olyan Istenben, aki nem is a messiás, mert aki el van hagyva (Istennél ez lehetetlen lenne), akkor nem lehet maga az Isten. S milyen erőt sugalmaz ez a mondat, mert ha Jézus elhagyatott, akkor miért ne lennénk mi is azok? Hogy bízhatnának Istenben, meg az Istenemberben, aki Jézus Krisztus, hogy önmagát valaki el tudja hagyni…, ez hogy van? (Ismert: van egy látszat „akció”, szóljunk be a püspöknek stb.… nos én most ezt teszem a Pápával.)

A kereszten elhangzik, hogy Istenem … miért hagytál el engem…, ezt a bibliai részt meg nem érteni súlyos hiba. Pláne ebből kifolyólag egy csomó átlagos, elcsépelt dolgokat csattogtató mondatokat szőni. Nagyon szegényes dolog ebből a lelki nyomorúságunkra hivatkozni, de ez a plebsznek mindig megható, mert az ember szereti önmagát sajnálni, s ez a kártya mindig előjön. A szép és nagyon elkent, nagyon átlagos mondatok – pár átlag alatti hittel rendelkező hívőnek –, hogy Jézus szeret, meg Jézus aki egyedül van, meg üzent nekünk, hogy a legreménytelenebb pillanatokban sem vagyunk egyedül stb. 

Nekem ez siralmas, hitem nem ilyen sekély. De mi a hitünk lényege(?), az emberek hamis meghatása, vagy valódi erőt adó Istenkép sugárzása? Erősen vallom, a lényeg az utóbbi.

Miért hagytál el engem… ezek a testi szenvedés jelei voltak, ami miatt ezt mondta, mert nem színházat játszott, ugyanis 100% Isten, de ugyanakkor 100% ember is volt, és ezt az emberi rész mondta. A bajom, idézem; „Ma, kedves testvéreim, nagyon sok elhagyott krisztus van. Egész népek vannak, melyeket kizsákmányolnak és magukra hagynak….” Az, hogy ezeket elmondhassa, azért kellett Krisztust elhagyottnak nevezni/minősíteni. „A mai elhagyatottak! A mai krisztusok!* Az elhagyatott Jézus azt kéri tőlünk, hogy legyen szemünk és szívünk az elhagyottakra.

Számunkra, az Elhagyatott tanítványai** számára senki sem lehet kirekesztett, senki sem lehet magára maradt; mert – ne feledjük! – az elutasított és kirekesztett emberek Krisztus élő ikonjai, az ő őrült szeretetére, a minden magánytól és vigasztalanságtól megmentő elhagyatottságára emlékeztetnek bennünket.”

*Akármilyen hatásosnak is tűnik, de tiltakozom, sem elhagyott, sem el nem hagyott Krisztusok sem vagyunk, maximum Isten lelke lehet bennünk (ezért halhatatlan a lelkünk…) ez is váltakozó fénnyel…, amennyit megengedünk magunknak. A krisztusi lényeget feláldozták a mondandójuk kedvéért.

**S jelezném, az embert soha nem hagyja el Isten, hacsak az ember nem ezt akarja! Így nem vagyunk elhagyott tanítványok sem.

Így hangzott el:… „A szenvedés legmélyebb pontján ő, az egyszülött és szeretett Fiú megtapasztalta a számára legidegenebb helyzetet: az elhagyatottságot, az Istentől való távolságot.”…

Nos ez sem igaz, még egyszer mondom; Isten nem lehet saját magától távol! Szóval nekem ez a prédikáció botrány, nagyon szépen hangzik a sok puffogtatott frázisokkal, szényen ez a színvonal az egyház tanítóhivatalát diktáló Vatikánra nézve. Ezek után mit várhatunk?

Isten lelke van bennünk, az a kérdés, hogy erre megtanított-e a papság /vagy a jobbak.../, tudjuk-e, vagy nem? Felébresztették-e bennünk elfeledett, de állandóan velünk élő Istent, vagy nem? Isten árván senkit sem hagy, belőle származik a lelkünk, tehát maximum nem érzik, hogy közel/bennük van, de elhagyni az életben nem hagyott el minket. Na most, hogyha valaki ezt gondolja, akkor mondjon le a pápaságról, adja át a helyét Krisztus központú , misztikus lelkületű másik Pápának, már ha van ilyen köztük…

 

PRÉDIKÁCIÓ SÍRÁK KÖNYVE … pár gondolat

 

Pável Márta Isten segítségével

PRÉDIKÁCIÓ SÍRÁK KÖNYVE … pár gondolat

Ha nem az Úrba öltekezel, és ha nem az Úrral vagy, akkor összedől a házad, bármit is csinálsz elveszett. Ez most nagyon aktuális mondat, láthatjuk a menekülőknél, rózsafüzért imádkoztak, talán előbb kellett volna.

Kemencében teszik próbára az edényt, hogy mit bír ki, s ez a kemence lesz egy félelem a háborútól, vagy ha megússzuk, az is egy próba lesz, hogy utána hogyan viselkedünk. Jelenleg humorizálni még nagyon könnyű, de amikor majd az látszik, hogy ki eszik el a másik elől és mit, vagy kinek jut kevesebb, vagy több, ki fekszik melegebb helyen, vagy ki nem, akkor mikor majd igen nyomorúságos idők jönnek ( lásd. Ukrajna), ki fog mutatkozni, hogy kiben mi van, a katarzis mit hoz elő, kiben van a sötétség vagy a fény…

Jó emberből jót hoz elő, mivel akkor a színházasdi véget ért. Lehet szemeket forgatni, meg lehet jó képet vágni, lehet jó kedvünkben jókat mondani, amikor meg fáradtak vagyunk akkor meg kiadjuk a sarat, de a pusztulás szele levetteti komédiás ruhákat.   A katarzis is kihozza az ember mélyén lévő rossz, vagy jó tulajdonságokat. Nem akkor kellett volna dolgozni a jóért vagy a rosszért, amikor baj van.  Hogy a benti rosszat adjuk át a Fénynek, hogy komolyan gondolják az isteni úton levést, ne időtöltés, bandázás legyen az együttlét, s ne színházat játszanak, mint az elmenők. S sajnos mindig lesznek a csoportból elmenők, bejövők kevesebben, mert ez az út nagyon nehéz, kevesen vállalják fel. Fontos,  legyünk valóban tiszták, Isten emberei, mert mindent el lehet tőlünk venni, csak Istent nem. Minden elhagyhat téged, csak Isten nem. Hogy Isten milyen módon nem hagy el minket, az az Ő dolga. De ha haszontalanok vagyunk, akkor nem lesz privilégiumunk, nem lesz különleges elbánásunk, mert a testünknek, a hormonjainknak, az egonknak, a pénzünknek, a rossz természetünknek, hazugságaitoknak éltek. Tapasztalatom szerint ennek nincs értelme, ez nem a jövő útja. Isten nagyon rég óta könyörög, hogy változzunk meg, tisztítsuk ki önmagunkat. Én meg azt látom, hogy aki jó volt, az jó maradt, aki rossz volt az rossz maradt, maximum a kívánságnak megfelelően, színházat játszott. Lehet, hogy maximalista vagyok, de tőlem is ezt várja el az Úr. Lanyhának, langyosnak, hazugnak nem terem isteni babér.  Ezzel nem fogsz eljutni sehova. Nem tudok vigasztalót mondani. Át kellene végre lépni magadon, hogy mennyi időd van rá, azt nem tudom. Egy napod, egy órád, egy heted, éveid…? Pl. nem tudod, hogy mikor gőzöl be a háborús az agyuk, mikor nyírjak ki a világot, milyen erők mozgatják az egészet, semmit sem tudsz. Lehet, hogy egy hét múlva a csoporttal már ott állunk Isten előtt. Mindenki bemutathatja a földi vágyait, tetteit, pénzét, egyebeket, amivel semmire sem fog menni. A megszegett parancsolatok sorát, érdemes lesz elgondolkoznotok. Nem tudjuk mikor jön el a számonkérés órája.

KÉTSZÍNŰ FELFOGÁS

 

Pável Márta Isten segítségével

KÉTSZÍNŰ FELFOGÁS

Zsidó nem engedi ábrázolni az Urat, nevét csak titokban lehetett kimondani, és így sokféle neve volt az Istennek. Ábrázolni nem lehet, de imádni Jeruzsálembe lehet. Mi az, hogy szívben imádni …, hát azt elfelejtették, erre Jézus világít rá, hogy nemcsak áldozati helyen, zsinagógában lehetséges, vagy minden évben fel kellett menni imádni Jeruzsálembe. Kép ábrázolás tilalma mellett, helyiséghez kötötték az Isten imádást. Ha az Isten bennünk van, velünk van, ez egy zsidó elképzelés, hogy imádkozni igazán templomban lehet. Ez nem igaz, ennek az oka, hogy a rabbi/pap találkozzon a hívővel, és kontaktusba legyen vele, ne ürüljön ki a zsinagóga/templom, legyen egy hely, ahol lehet kommunikálni. Az igaz, s ember gyengesége miatt kell is, de nem kizárólagos, mert Isten itt van a lelkünkben, és akár az akácfa alatt is lehet Vele kommunikálni.

Eljön az óra, amikor sem itt, sem Jeruzsálembe nem fogják imádni az Urat,. … figyelmeztetett Jézus. Azt nem tudjuk megmondani, hogy mikor jött el, de eljött ez az óra. Ma aki imádja az Urat, az egy furcsa lénynek tűnik, ha meg is vallja, sokan nem értik, hogy van még ilyen (hóbortosa, megszállott, szent örült?...), hogy imádja az Atyát?

Eljön az óra, hogy az igazi imádás lélekben és igazságban is történhet. A mi csoportunknál eljött ez az óra. Jézus bennünk, körülöttünk van, mindenhol ott van. Nem kell hozzá semmi, hogy imádhassunk az Istent, bárhol megállunk, velünk, belül is ott van. Jézus Krisztus jelzi; hogy sehol sem fogják imádni…, vagy /teszem én hozzá…/ kevés helyen fogják imádni, ez egy szomorú dolog, sokkal nagyobb baj, mint gondolnák. Az Atya olyan módon keres magának embereket, akik lélekben imádják, velük sokkal hathatósabban tud működni.  Olyan végtelen öröm, hogy bárhol vagyok, bármit teszek az Isten jelen van, velem közlekedik, állandó jelenlétet lehet érezni, de sajnos tömeg ezt nem érzi, már nem…,  s ha így sem imádják, akkor mi van? Mi lesz az emberi lelkekkel? Egyre inkább elveszítik a végtelen Istennel való kapcsolatukat, de még az emlékét is.

Isten földi szinten nem tolta arrébb a követelését, nem Jeruzsálemben, zsinagógában, templomban kell imádni Őt, hanem határokat kitágította, tudtatta; - ami addig is úgy volt, csak nem tudták -, mindenütt ott vagyok , veled vagyok, csak akard a lelkedben. Mindig is ez volt a lényeg, csak a szívek durvasága miatt volt helyhez kötve.

Miért olyan nehéz ez? Hova lett a lélekben imádás (akarása is..)? A legfontosabb, hogy működjen ez az egész, egyszerű…  szerelmesnek kellene lenni Istenbe. Ha  Belé szerelmes vagy, akkor minden elintéződött, ez az égi szerelem, ami mindig is volt Vele. Ezt legbelül minden lény tudja, ezért mindig a stabilitásra vágytunk, hogy ne legyenek durvák velünk, ne bántsanak, ne csaljanak meg, egyszóval az isteni végtelen szeretetre korrektségre vágyunk. De ezek a tulajdonságok csak Istennél vannak meg, vagy csökkentve Isten szent embereinél, de ott is lehetnek hibák. Ergo amikor mi erre vágyunk, akkor mi tudatt alatt Istenre vágyakozunk. Ha mi Istenre vágyakozunk és Ő meg ránk, akkor hol van az az akarat, amivel eltaszítjuk Őt, s ezt a vágyat kivetítjük egy-egy emberre (ugye a szerelmünk tárgyára, s sokszor szegény nem is tudja milyen tökéletességet várnának el tőle…), s az emberben mindig csalódni fogunk. Az hazudik, aki azt mondja, hogy még nem csalódott emberben, legfeljebb nem vallja be, megalkudott. Természetesen nem kell elválni pl. egy házasságnál), mert a gyerekek miatt (is) a kompromisszumot meg kell kötni, mégis csak jobb, persze ha nem életveszélyes az együttlét állapota.

Az igazi szeretet amire vágyódsz, aki soha nem fog becsapni, elhagyni, az Isten. Nekünk semmi okunk másba szerelmesnek lenni, mint Istenbe. Fiatalság, fészket kell rakjon. Ok tegye. Viszont állandóan ott a kérdés, de van-e idő  mindenre? Elég rossz idők járnak. Számíts arra, hogy a fiatalság hevében az ösztönödnek engedelmeskedsz, biztos a csalódás, a sírás, a könnyek mindig be lesznek  iktatva. Itt mindegy, hogy hetero, homo, biszexuális valaki ez mindig bekövetkezik, akárhogyan ideologizálják is. Ha valaki nem akarja elszúrni az életét, akkor egyes egyedül Istenbe lehetne igazán szerelmes, de attól még ha nagyon akar, férjhez mehet, megnősülhet, de úgy, hogy figyelje az Istent, hogy első helyen álljon, együtt nézzenek rá, kövessék, mert az Isten féltékeny, nem fog osztozkodni.

3 evangéliumi gondolat: KRISZTUSI JELENLÉT, KERESZTSÉG EREJE, KI A BŰNÖS…

 

Pável Márta Isten segítségével

 KRISZTUSI JELENLÉT

A nagy próféta Izaiás   a Messiásról jövendölt, hogy milyen lesz, s egy nagyon szelíd emberről jövendölt. Beletalált, mert Ő jött. Nem hallani hangos szavát, nem üvöltözik, nincs rossz tulajdonsága, a megroppant nádat nem töri el stb..

Jézus Krisztus mindenben a legszuperebb, és pedagógiailag is meglepő, fájóan tökéletes. Amikor az ember nagyon nagy bajban van, Ő tudja, látja, Ő „betartja” az emberi mondást is; döglött oroszlánba nem rúgunk.  Jézus látja, hogy az ember kiszenvedett, akkor kérésre lehajol hozzá, és felemeli. Nem tart ott neki egy intő, vagy na ugye beszédet. Benne van az a végtelen jóság, amit mi el sem tudunk képzelni mekkora, hogy ha megérdemelné valaki, Ő akkor sem rúgna bele még egyet. Amikor az ember megroppan – ez igen fáj Jézus Krisztusnak-, de tudja, hogy ott egy katarzis lesz, egy fordulat, ami jó irányba is mehet. A langyos emberrel nem lehet semmire menni, de egy megroppant emberrel lehet, mert a máz lejön, érzékennyé válik vagy erre, vagy arra dől. Ha az Isten felé dől, az Isten tárt karokkal várja.

 

Pável Márta Isten segítségével

KERESZTSÉG EREJE

Tanítására várnak a szigetek. Belegondoltam, hogy minden egy sziget - az ember maga is az, a Földünk is az stb.… -, az egész föld erre a tanításra vár,   a Krisztusi jelenlétre. Megjön a Messiás, akit várunk, akit Izaiás jövendölt, Keresztelő János előáll a kereszteléssel. Tudjuk, a keresztség ontológiai szentség, lemoshatatlan. Amikor a vízről beszéltünk, a keresztvíz és a bennünk lévő víz, ha Isten az Ő Szent lelkével   ad vizet nekünk, akkor annak a víznek különleges rezgésének kell lenni, nem törlődik el, és halál után is él. Az a vízzel a lelkedben tett egy olyan isteni machináció, amitől rajtad van a „keresztény bélyeg”, ami másutt (más világokban szó szerint) nem igaz , de mégis egy letörölhetetlen jel.  Ha ez így áll, akkor felértékelődik, hogy egy pecséttel, egy tagsággal rendelkezel, az Isten világában, s a te (testi) víz mivoltod miatt is ez jel, amint keresztvizet vizet rád öntenek, és ami végig folyik rajtad (az elfogadás szándéka rendkívül fontos…), átalakítja a benned lévő vizet lelkestől, testestől. Te ember valóban más leszel.

Egy keresztény ember hiába megy el a baptistákhoz, buddhistákhoz menedéket kérni, stb. nem számít, mert a keresztség ott van rajta. Az ember nem túl sokra becsülte, a kereszténységnek az erejét, sőt ezt nem is tudja, senki sem tanította meg nekik. Jézus Krisztus elmélkedésben való közlése szerint, olyan rezgő különleges erő/fény pecséttel vagyunk megjelölve a transzcendens világban, ami „messziről világít rólunk”, az igen sokat jelent. Jézusnak erre nem volt szüksége, de mikor bemerítkezett és az Atya színt vallott róla, megtette ezt az első lépést, mindenben Krisztus követők vagyunk, ebbe is, mert Ő tudta, hogy ez a keresztség mit tesz velünk. Mi megjelöltek vagyunk, majd a tömegben ez át fog világítani, hogy te a keresztények közé tartozol,  s ez egy nagy kiváltság.

Megjegyzem; ez az egész akkor érvényes teljesen, ha hiszünk benne…, ha kisgyereket keresztelnek meg, pár hónaposan – a szülei hite akarat miatt, akkor úgy is kell nevelni-, különben azt is mondhatja a gyerek, hogy jó de hát nem én akartam, a szüleim vittek oda stb. Mégis elmondhatom, mindenki nagyon el van tévedve, mert ha akarta, ha nem, rajtad van a jel. Drága szüleid rád tették és nagyon jól tették. Ez a jel lehet, hogy egyszer nagyon nagy hasznodra lesz.

 

Pável Márta Isten segítségével

KI A BŰNÖS…

A vámosról az evangéliumokban, mit a bűnös megtestesüléséről, többször van róla szó. A legérdekesebb, hogy a bűnös meghívja vendégségbe, nagy lakomát rendez Jézusnak, a farizeus meg kifogásolja, hogy miért rendezett Lévi vendégséget. (Amúgy azt is megkérdezhetnénk, miért fáj ez neki…?)

Ez olyan visszás dolog, hogy miért teszi szóvá a farizeus, hogy a másik mit rendez, ugyanakkor a Lévi sem volt jobb, sem bűnösebb, mint a többi farizeus (csak őt látványosan megítélték…), aki önmagáról azt hiszi, hogy tiszta és ezért megszól mindenkit.

Jézus mikor azt mondja, hogy kövess engem, a Lévi még követi is, meg is vendégeli, bár a farizeus is hallotta, de mégsem követi. Ez a kövess engem, egy érdekes mondat. Valakinek azt mondod, hogy „gyere köves engem”, esetleg  megyünk vele egy darabig, majd elgondolkodunk minek?  De ha Krisztus mondja, hogy gyere és kövess engem, akkor valami megmagyarázhatatlan történhet az emberekben, egyrésze követi, egyrésze meg sem akarja hallani, hogy kövess engem, pl. farizeusok nagy részét. Ez a szó azoknál, aki nincsen Istennek elkötelezve, egy komplexust okoz, nem tudjuk miért, de van bennünk valami, végigfut egy (talán tudat alatt ismert) program, hogy a Krisztus követése…, az valami  sorsot megváltoztató döntéssel jár, valamiből kimozdít, valamit elvarázsol belőlem, vagy elkér tőlem valamit, amit én (eleinte) nem akarok oda adni. Krisztus követése…, sokaknak ez a szó visszarettentő. Ha egy átlagembernek (akit nem neveltek megfelelően hitre) azt mondod, hogy kövess engem - főleg ha tudják, hogy Krisztustól jön a felszólítás…-  , nem fogja azt mondani, hogy követlek, helyette fölsorol ezer dolgot a Földön, hogy miért nem követi, hogy neki mennyi más dolga van. (Pont ahogyan az evangéliumban is van.) Arra nem gondol, hogy az Isten pillanatok alatt megoldhatja a problémáját, ennyire/eddig a megértésben, az Istenhez hajlásban nem megy el az ember.  Lévi követi (most láthatjuk mekkora nagy dolog ez…), nem hogy nem követi, hanem még vendégül is látja, egy lakomát rendez, örömmel követi.  Ez a lakoma egy különleges örvendezést jelent, abba az időben (is) ez sok pénzbe is került.  Mi - lények, szerintem - adósok vagyunk, ezzel a lakomával(is), hogy ezt az örömet, megosszam mással, hogy én követem…, s ez milyen fenséges érzés, s erre meghívjam   az embereket, hogy tanúim legyenek, az én örömömnek, hogy belevágtam Krisztus követésébe.  

Mindenkivel megéreztetni milyen az, amikor követjük a Krisztust, egy belő lakomát, örömet lehetne érezni,  hogy ez milyen boldogság  . Ehhez az kéne, hogy ez valóban boldogság legyen, ne színház.  

Pável Márta SZINEVÁLTOZÁS...hit

 Pável Márta

SZINEVÁLTOZÁS...hit

Színeváltozás hatása a tanítványokban.

Megérezték, hogy valami jó, különleges történik, "betekintést" kaptak a transzcendenciába, látták, hogy az Isten vakító lesz, áthat mindent téren és időn keresztül. Megjelenik a zsidók által ismert személy, Illés és Mózes is. Az apostolok a látvány miatt egy darabig valószínűleg nem tértek magukhoz, majd maguk között elkezdték megvitatni a történteket.

A feltámadásról is szó esik, azt sem értik mit is jelent, mi ez, mert eddig, senki még nem támadt fel, ez a jelenség (előrejelzése is) megrázta őket. 

Ez az ószövetségi rész főleg a hitről szólt. Ma látni kell, hogy az emberek milyen különböző módon hisznek, vagy nem hisznek. Nagyon különbözőek vagyunk. Valaki szeretne hinni, de nem tud, vagy nem elég mélyen, valakinek meg könnyen megy a hit, valószínűleg ez a karmának is betudható, Isten kegyelmével vegyesen. Akinek könnyen megy a hit, az döbbenten szemléli azt, akinek nem megy, s szenved ettől. Nem érti (a hivő), hogy mi a probléma, hiszen vannak tények, van Isten, csodák, van lélek, Isten folyamatosan "nyomatja" magát különféle meglepetésekkel stb…! Erre azt mondja a nem hívő, hogy vele még nem történt  semmi, soha nem történik ilyesmi. /Ami ugyan nem igaz…/ Ugyanis nem elég gyengéden figyel, nem próbál meg kapcsolatba lépni Istennel, hanem a maga vaskos 3D módján él, s így várja a „csodát”. Az ember hite -a saját szemében- akkor értékelődig fel, amikor azt látja, hogy a másiknak nincs, s aki ettől megkeseredik, utálni kezdi az embert, irigykedik; neked könnyen megy, mert van hited. Erről persze mindenki maga tehet, de ezt soha nem ismernék el, inkább eljátsszák a kivetettet. Azt elfelejtik, hogy a hitért valamikor meg kellett dolgoznia, oda kellett magát adnia, akit az Isten megszólít és elkezd hinni, akkor az illetőt elkötelezi. Nem lehet úgy hinni, hogy úgy élek ahogy akarok, azt csinálok amit akarok, rombolok a Földön, de mivel ugyan hiszek, mégis Isten Te meg segíts meg engem (szinte kötelező jelleggel gondolják-☹). Az emberek többsége így gondolkodik, hogy „beosztja” az Istennek, hogy segítsen, mert ő hívő (milyen mély hívő, s mire jut vele, azt most hagyjuk…., mert szinte semmire!)

Az igazi  hit az egy rendkívülién mély és érzékeny kapcsolat. Az apostolok, mikor Jézussal kb. 3-4,5 évet jártak  az alatt az idő alatt, szépen lassan volt valami isteni erő ami, megragadta őket Istenből, belementek a csapdába, otthagyták a családjukat, mert Krisztust követték. A meggyőződésük, a hitük, hogy tényleg Istennel vannak, az nem rögtön jött meg. Szépen lassan ért be, s ez a színeváltozás is egy hitlöket volt a számukra.

Az itt a kérdés, hogy amit  látunk,   amit mutat, megélet velünk sasokkal hétről hétre Isten, az elégséges-e ahhoz, hogy föladd az egod, az földet, a szabad akaratodat, át add magad teljesen, és majd Isten visszaoszt neked annyit, amennyit akar.  Elengedsz mindent(???), és majd csak Isten dirigálja az életedet, hogy te mit, hogyan, mikor csinálj. Elég-e ehhez a hited? Nem félsz-e közben azt mondani Istennek, hogy legyen meg a Te akaratod? Pár évtized után jutottam el addig, megéreztem; nagyon jó dolog, hogy Istennek azt mondhatom, hogy legyen meg a Te akaratod, mert már tudom ettől jobbat magamnak nem akarhatok. Isten pedig mert nem küld el, hanem  örömmel veszi, hogy átadok neki mindent, életemet, sorsomat, mert, mára már tudom, hogy egyetlen helyen van, az a jó hely Nála van, sehol máshol.

Aki a saját akaratát érvényesíti, hogy én így akarom, én ezt gondoltam, és nem adja át magát, az nem hisz igazán. A hit nagyon fontos dolog az elkötelezettség szempontjából. A hit megnyitja a szemedet, hogy láthass, hogy mi van odaát, meg tudd különböztetni, hogy mikor akarnak becsapni és mikor nem. A hittel az Isten adja beléd az Ő világosságát, egy másfajta látásmódot, így látod a hamisságokat is. 

 Nem azért vagyunk, hogy a többi embert megbíráljuk a hite miatt, hanem azért, hogy próbáljunk meg segíteni, de többnyire ellenállnak, így ritkán vagy nem is lehet. Mi csak példát mutathatunk, kis enzimet adhatunk, ami beoltja őket,  mert mindenki a saját hitéért magának kell megharcolnia, megküzdenie. Sajnos nem tudok a másik helyett meggyógyulni, ha nem hisz, üdvözülni sem, nem tudok a másik helyett, az Istennel beszélni, ha az Isten vele nem áll szóba. Előbb az embernek kell a legmélyebb hittel hozzá fordulni, hogy létre jöjjön az az oda-vissza kapcsolat.

Az apostoloknak a színeváltozás egy megrendítő tény volt, még ha nem is így írnak róla, azt gondolom, hogy az összes elmélkedésnek megrendítő ténynek kéne lenni, és nem liturgikus megszokásnak. Az ember ha bemegy a templomba és hallgatja a liturgiát, többnyire unja,   nem is tudja, hogy miről szólt. Ezen sürgősen változtatni kell  minden szinten.

A mi elmélkedésünk, Isten kapcsolatunk, nem lehet liturgikus megszokás, automatizmus. Erről Isten segítségével gondoskodunk. A legmélyebb hódolattal kell fogadnunk, hogy is beszélt velem az Isten. Alapállapot Istennek mindig igaza van-😊! Nem lehetne, hogy Neki nem lenne igaza, akkor is az van, ha sűrűn   azt érzed, hogy téged mindig megnyirbál, ami fáj, kiigazít, szembesít, stb.! Erősen, mégis gyengéden - te hittel, odaadással mentél felé-, megmutatja a nyomorúságodat, pl. ezzel miért feküdtél bele a sárba, és mit kell javítani, és nagyon nagy szeretettel hívogat, hogy állj fel, gyere velem az én világomba, az én transzcendens létembe. Szállj ki magadból, a halandóságodból, nyomorodból, én szárnyakat adok, veled vagyok. Isten ezt akarja velünk elérni. De addig amig nem hiszünk rendesen, gyakorlatnak vesszük az elmélkedést, és elfelejtjük, míg nem ráz megannyira, hogy teljesen belakjon minket, semmit sem ér.