HÁT IGEN, LEGYETEK ÉBEREK!

 Pável Márta

HÁT IGEN, LEGYETEK ÉBEREK!

Adventi evangéliumi részlet nagyon erősen felhív arra, hogy:

Mk 13,33-37 Vigyázzatok tehát, legyetek éberek és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő! Mint az ember, aki idegenbe készült: mikor elhagyta házát, hatalmat adott szolgáinak, mindenkinek a maga dolgában, az ajtónállónak pedig megparancsolta, hogy ébren legyen. Legyetek tehát éberek; nem tudjátok ugyanis, mikor jön el a ház ura, este-e vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel; hogy amikor váratlanul eljön, alva   ne találjon benneteket. S amit nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Legyetek éberek!’’

Tudjuk, jelenleg két pápánk van. Egy – szerintem – lemondatott, akitől ezek az alábbi sorok származnak, a másik Ferenc, aki nekem sehogyan sem hiteles.(Nem kötelező hazudozni, lehetek őszinte is nem?) Részemről – aki emberekért soha nem rajongtam, csakis azokért, akik tévedhetetlenül Isten emberei, csatornái – eddig viszonylag közömbös voltam XVI. Benedek pápával kapcsolatban /aki ugye Ratzinger atya…/, mégis Őt ismerem el magamban továbbra is pápának.

Mindazon ellenére, hogy a napokban az alábbi sorait olvastam, ami nekem, Jézus Krisztus Istenségének nem éppen a legalázatosabb felfogása, erősen hiányos mindenhatósággal. Ha elolvassák az alábbi sorokat, akkor láthatják, az írásból erősen úgy tűnik, mintha az Egyház lenne elöl, és nem Jézus Krisztus! (Remélem ez csak fordítási hiba, vagy tévedés.)

J. Ratzinger A mustármag reménye /Prugg Verlag 1979/ című könyvéből, Henri de Lubac szerint 101. old.: „Tudják-e azok, akik Jézust még elfogadják, de az Egyházat tagadják, hogy végső soron az Egyháznak köszönhetik Őt? ...   Jézus számunkra élő valaki. De micsoda futóhomok temette volna el, ha nem is a nevét és emlékét, de eleven befolyását, az Evangélium hatását és az isteni személyében vetett hitet egyházának látható folytonossága nélkül? … Az Egyház nélkül Krisztus párává válnék, szétmállanék, elhalna. És mi lenne az emberiség, ha nem volna többé Krisztusa?” (kiemelés tőlem) Kérdés ezzel mennyire ért egyet a Pápa? Ha nem, akkor miért idézték be?

Nos, erre mit mondjak?... Istent senki sem győzheti le, még a saját Egyházának tehetetlensége vagy rossz tevékenysége sem ölheti meg, Ő akkor is itt van. Ő mindig él, győztes és világegyetemek királya!

Nézek és ámulok, ennyire csak pap lenne a visszavonult Pápa. Ez nem gonoszság, és nem rosszindulat, hanem elképesztő elfogultság az Egyház felé. Hogyan gondolhatja bárki is, hogy bármi is Isten = Jézus Krisztus felett lenne. Aki ezt gondolja, annak súlyos baja van az istenképével.(Bocsánat, de sokkal inkább Krisztussal vagyok, mint bárkivel a Földön.) Legyetek éberek, hangzik el ma az evangéliumban, hát már ennyire? Az Egyházon belüli tanítás felől is éberkedjünk? Sajnálattal veszem tudomásul, hogy mindamellett, hogy úton-útfélen becsapnak minket, megvezetnek, még saját anyaszentegyházunkon belül sem lehetünk biztosak. Tudjuk, olvassuk, hogy Ferenc pápa miket beszél, arra jobb nem odafigyelni, de ha a klasszikus gondolkodók is – néha-ilyet írnak, az sajnálatos.

 Meg kell kérdeznünk, hol a biztos, igaz pont? Életünk viszonylag rövid, de a becsapások száma hatalmas. Akarva-akaratlan megvezetnek bennünket. Kinek hihetünk? Egyedül Istennek! De az emberek többsége nincs kommunikatív viszonyban Istennel, mert erre nem nevelték, pedig lehetne. Azt nem tudhatjuk, mikor jön az el az Úr, illetve mi mikor kerülünk elé a halálunk folytán, mert nekünk az is egyfajta eljövetel...!  Hivatkozhatunk-e arra, hogy rosszul tanítottak, megvezettek, vagy ami most is van…, szinte politikai érdek mentén beszélnek a vallási élet terén is. (Fogadjuk be a mohamedán bevándorlókat - csókolgatják a lábukat…-, akik majd lebontják a templomainkat, mecsetté teszik, és majd megölnek hitünkért stb.) Nem állnak ki – csak néha langyosan, azaz sehogyan sem- az üldözött keresztényekért.

 Mondhatom az evangélium szavait: legyetek éberek, de ha az emberek megkérdezik, mondd, hogyan tegyem, nagyon nehéz egyszerű, rövid, gyorsan végrehajtható, hiteles, igaz választ adnom. Ez a világ nem segít ebben sem.

Prohászka O. Legyetek világító emberek: „A kereszténység ne legyen betű, fogalom, hanem szellem, élet, valósághatalom, élethatalom, újjászületés, életöröm. Az evangélium tűz, amely hegyeket domborít; felülről jövő tűz, amely apostolokat ébreszt; tavaszi szél, a végtelenségnek lehelete, amelytől megújul, felmagasztosul az emberi szellem…”

Temetői gondolataim

 Pável Márta

Temetői  gondolataim

Mászkálok a hulló, sárguló, a pirosló a falevelek között enyhe szélben, s jókora melankólia vett rajtam erőt.

Mindig felteszi magának az ember a kérdést, miért fáj az is, aki 20- 30 éve elment? S mennyivel erősebben, szinte kibírhatatlanul fáj az, amikor rövid ideje távozott sírjánál állunk. Mi az a szaggató érzés a szívünk táján? Lehet, hogy magunkat is siratjuk, akik mindnyájan a követni fogjuk azokat, akiket most virággal, égő gyertyával tisztelünk meg és így emlékezünk rájuk?

A kezünk a keresztjükön, és egyre élesebben rájuk gondolva visszavonhatatlanul felismerjük az élet mulandó, számunkra is. Legalább egy évben egyszer szembesülünk azzal, hogy mi is ugyanoda fogunk kerülni, ahova ők.

Mi is az éltünk célja?  Az itt világosan kiderül, hogy nem a fogyasztás, ITT MOST láthatjuk mekkora területet tudhatnak ideiglenesen magukénak. Ha szólítanak, ha lejárt a mandátumunk menni kell, mindent itt hagyva. Torkunkat szorongató keserűség, miért van mindez?

Eddig, míg az hittük élünk, mindent meg akarunk élni, ugyanakkor felmerül bennünk a kérdés; éltünk-e igazán? Újra és újra előjön a kérdésünk, miért fáj ennyire a halottak eltávozása, miért zokog a szívünk, amikor már nincsenek velünk, nem élhetünk meg együtt jót és rosszat? Velük vagyunk? Már fizikailag nem, lélekben igen, de ezt nem sokan hiszik.

 Ilyenkor fokozottan megtapasztalják az egyre hevesebben rájuk törő magány érzését. Igen, ha csak emberben bízunk, ő meghalhat, az örök, aki mindig velünk van egyedül az Isten! Magányt szenvedünk, ha Isten nélkül élünk.  Csakis Istenben lehet örök vigaszunk, más nincs! Időlegesen embertársainkkal lehet némi vigaszunk, akiket szeretünk, akikkel megosztottuk a sivár földi létünket, de nem mi rendelkezünk a lényekkel, s tudat alatt is tudjuk, ez csak időleges, elmúlik... Külön sorsuk van, és mi csak annak örülhetünk, hogy ismertük Őket. El kell  engedni a megholtakat is, nem a miénk a lény lelke, hanem Istené, a teste földben, a többi, ami halhatatlan továbbment. A temetőben a levetett földi ruhájuk/a porladó testünk maradt csak, de lelkük él!

Nem szabad a még testbe élőknek arra rámenni, belebetegedni, hogy egy szeretett lény távozott, aki soha nem volt miénk, hanem Istené! Így  mi ha Isten felé fordulunk, akkor az is benne van Istenben, akit eltemettünk. Nyugodtan elmondhatom, mindenki valós istenkép nélkül árva!  

Temetőben járva mennyi elárvult, magányosan kóboroló embert látunk. Ha  belenézünk a szemünkbe, valami szívszaggatóan elárvult kép nézz vissza. A temetőben találkoztam   egy idősebb  szakadt ruhájú férfival, aki kidobott koszorúkról szedte le a fenyőágakat. Elkomorulva néztem, a temetőbe valakihez viheti ezeket. Nem hiszem, hogy ennyire skót lett volna, inkább nagyon szegény, hogy kukából szedte ki a fenyőágakat és ki tudja honnan a virágokat, de mégis úgy érezte, hogy ki kell menni a temetőbe. S akárhonnan szerezte, oda kell vinni valakihez. Mindez szomorú, és szép is egyben. 

 Mindebben   ami nekem a legszomorúbb az, hogy Istent tagadják, sőt aki erről ír megszólják,  sokszor nem elfogadott, mint a napokban megkaptam szégyenletes vagyok a hitem miatt!  Közben a depresszió, a pótszerek alkalmazása dívik Isten helyett. S nem veszik észre ezt a magányt, ezt az egyedüllétet, ezt a rosszul megért életet maguknak okozzák az emberek. Imádkozzunk együtt az eltávozottakért.

Egy szép sírfelirattal fejezem be-:

"Miért sirattok? 
Isten arca volt, mely simogatóan reám hajolt, 
S én mentem , most fényözönben élek 
És nem vagyok más, csak tisztuló lélek! 
Ha emlegettek, köztetek leszek, 
De fáj, ha látom hulló könnyetek. 
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, 
Mert én már Istennél vagyok."  

Messiást várni és fel nem ismerni…

 Vasárnapi gondolat: Messiást várni és fel nem ismerni…

Az ember nagyon hálátlan lény, s mindig ilyen volt. Aki jót akar tenni vele, azt bántja, aki a legközelebb van hozzá, abba lehet rúgni. Kiszámíthatatlan teremtmény.  

A zsidók anno úgy tűnt, nem bírják azt a másságot, amit Isten=Jézus Krisztus képvisel…, az ő gondolkodásukkal sok területen szembe megy, így időnként – felfogásuk szerint –  Istenkáromlásért akarják megkövezni. Ő meg vitázik velük, illetve felhívja figyelmüket arra, amit tanítottak, azt mondja, hogy „Istenek vagytok”. Erre most, nagyon sok ezoterikus, felkapja a fejét: mi van beleírva a Bibliába? Az, hogy az emberek… a zsidók Istenek. Tudjuk, hogy hogyan lehet ezt érteni, az Isten lelke van bennünk, tehát Istenhordozók vagyunk. Aztán, hogy mit csinálunk Vele, hogy szégyenítjük meg, hogy zárjuk be, hogy pocsékoljuk el az életünket bűnökkel, az egy iszonyatos dolog. A halhatatlan isteni Lélek bennünk van, borzalmas, sokszor azt is át kell élnie, amikor az emberek megtagadják, sajnos ez így van.

Jézus Krisztus csak a működése vége felé mondja meg, ki Ő, addig csak sejteti, mivel még sok dolga van köztünk, és tanítani akar, úgy pedig valószínűleg sokkal hamarabb kivégezték volna. Tény: „Ő az Isten Fia…” Jézus eleinte ódzkodott attól, hogy megmondja nekik az igazságot, hogy „az Atya és Én egyek vagyunk”. „Az Atya küldött. Aki Engem látja az az Atyát látja” stb. Megpróbálta százféleképpen a tudtukra adni, mi az igazság. A zsidóknak azonban ez nem esett le, és a mai napig az emberiség zömének sem esik le. Nehéz ezt anno nekik is, meg sokaknak ma is elképzelni, hogy az Isten a földre száll és velük beszélget. A zsidókkal való „párbeszéd” végén Jézus Krisztus jobbnak látta, hogy csak úgy  eltűnik a szemük elől. 

Jézus Krisztus az Atya tetteit viszi végbe. A zsidónak az a tett, hogy nem harcias a viselkedése, s ahogyan Jézus Krisztus élt, az nem illett a Messiásra váró képükbe, nem tetszett nekik. Jézus a végtelen béke, a szeretet, a harmónia stb., ami a zsidóktól  - amit Jézus hirdetett – nagyon messze áll. A zsidók szerették volna kiverni a rómaiakat, harcolni akartak sok környező néppel, hatalmat, területet, gazdagságot, uralmat szerettek volna, de Jézus Krisztus Isten Országát hirdette, nem a földit, így ezeket a tetteket nem várhatták el Tőle. Jézus nem ment neki a római katonáknak, amikor provokálták, még akkor is azt mondta, hogy kinek kell adót fizetni, Ő mindig megpróbált az emberek között nem feszültséget kelteni. Jézus hiába mondja, hogy „az Atyám tetteit viszem végbe”, ők akkor hitték volna el, hogy az Atya tetteit viszi végbe, ha élükre áll, háborút vezet Izrael dicsőségére. Ezt várták, de nem ez lett. Egy halk szavú ember jött.

Milyen frusztráció keletkezhetett a zsidókban? Várták a Messiást, és nem voltak benne biztosak, hogy nem az. De azt meg, hogy az, nem akarták elfogadni. Az egyik része, amelyik megtért, s elfogadta, ők voltak kevesebben. A másik része, meg nem akarta elfogadni. Ezért inkább mindent ellene fordítottak, nehogy az ő téves világképüket, amit a Messiásról alkottak, át kelljen írni, mert ők ezt nem akarták. S a mai napig nem fogják átírni, mert nem egyezik az ő elvárásaikkal. Sajnos vagy hála Istennek, Jézus Krisztus nem emberi módon gondolkodik, nem nekünk akar megfelelni, hanem minket szeretne jobb útra téríteni. Isten azt akarta nekünk sugallni, hogy mindig mindenki felé nyitott és befogadó, csak ezt az emberiségnek meg kellene hallania, s Felé fordulni.  

Különös dolog felszólítani valakit, aki alig ismeri magát,

 hogy szakadjon el önmagától és térjen meg Istenhez!

 Azt kell felszólítani erre, aki ismeri magát!

Pascal

Gondolatot Isten adta, közvetítette Pável Márta

AVILAI SZENT TERÉZ, EGYHÁZDOKTOR, KRISZTUS SZERELMESE, S AQUILA LELKI ANYJA

 Pável Márta

HÓNAP SZENTJE:

AVILAI SZENT TERÉZ, EGYHÁZDOKTOR, KRISZTUS SZERELMESE, S AQUILA LELKI ANYJA

 1515 – március 28: megszületik Avilában

1582 szeptember 19.: Az éppen Medinában tartózkodó Antonio de Heredia késedelem nélkül Alba de Tormesbe küldi a súlyos beteg Terézt, hogy az a jelenlétével biztosítsa a hercegnő unokájának szerencsés megszületését.

           – október 4. Terézt  este kilenckor Isten  magához veszi.

1583 – Megjelenik Teréz első könyve, A tökéletesség útja.
           – július 4.: Kinyitják Teréz koporsóját, hogy a testét Avilába szállíthassák és romlatlannak találták a testét.

Szent Teréz: Önéletrajzából
„Nagyon  megesett a szíve rajtam; s azt mondta, hogy a földi szenvedéseknek egyik legnagyobbika éppen az, amely reám nehezült, tudniillik a jó embereknek elítélő véleménye. Szerinte még sok szenvedés vár reám, mert nekem állandó vezetésre volna szükségem, ebben a városban pedig senki sincs, aki engem megértene. …

Ezen lelki küzdelem és háborúság közepette gondolataim olyan irányba kalandoztak, amely ellenkezett a tökéletességgel, s a mindenről való lemondás sem volt meg bennem úgy, amint szokott lenni. Ilyen nyomorultnak érezve magamat, megijedtem, hogy hátha mégis képzelődés volt mindaz a kegyelem, amelyet az Úrtól kaptam. Egy szóval nagy volt lelkemben a sötétség. Mialatt így kínlódtam, egyszer csak elkezdett hozzám beszélni az Úr, s azt mondta, hogy ne szomorkodjam. Tanuljam meg ebből, hogy mennyire nyomorult vagyok, mihelyt Ő magamra hagy; s hogy nincs számunkra biztosság, amíg ebben a testben élünk…. s úgy láttam, hogy az Úr nagyon sajnál bennünket, akik ebben a világban élünk. Azt is mondta, ne gondoljam, hogy megfeledkezett rólam; Ő soha sem fog engem elhagyni; másrészt azonban nekem is meg kell tennem a magamét. Mindezt az Úr igen gyöngéden és kedvesen mondta, s még egyéb szavakat is fűzött hozzá, amelyekkel nagy kegyelemben részesített; azonban nem volna célja, hogy leírjam. Igen sokszor intézi hozzám Ő Szent Felsége nagy szeretettel ezeket a szavakat: „Te most már az enyém vagy, én pedig a tied." Az én megszokott mondásom pedig, amelyben, azt hiszem, színigazság van kifejezve, ez: „Mit bánom én önmagamat Uram? Engem csak Te érdekelsz."

ISTENI HATALOM A HETVENKETTŐ TANÍTVÁNYNAK IS

 ISTENI HATALOM A HETVENKETTŐ TANÍTVÁNYNAK IS

(Lukács 10.17.)

Ritkán esik szó a hetvenkét tanítványról, mindig csak tizenkettőről. Tudjuk, hogy Jézus körül a legbelső kör volt a tizenkettő, utána a hetvenkettő, meg volt egy kb.  „1. Korintus 15:6 Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak”  kör is, amiről még kevesebbet tudunk.  Mint az evangéliumból is kitűnik, hogy ennek a nagyobb körnek (72) is parancsot adott, hogy a nevedben gonosz lelkeket távolítsanak el és engedelmeskedtek is nekik a gonosz lelkek. Azt nem írja, hogyan működnek, milyen típusú gonosz lelkek engedelmeskedtek nekik. Jézus azt mondta, hogy láttam a sátánt, mind a villám úgy bukott le az égből.

 Van-e nekünk olyan öntudatunk Istenben, hogy így elbánjunk a kísértő erővel, s mi ezt el hisszük-e ezt magunkról, hogy képesek vagyunk rá? A hetvenkét embernek sikerült a gonosz lelken uralkodni, és valószínűleg nem voltak úgy felkentek, mint a 12-ek. Nem voltak - legalább is nem tudjuk…-, meghívva apostolnak. Az apostoloktól sehol sem olvasható, hogy így dicsekedtek volna ”sikereikkel”, mint a hetvenkettek.

Adott-e nekünk, vagy mindenkinek Jézus Krisztus olyan erőt, hogy az ellenséges erőn úrrá legyünk, tudjuk-e nem fog ártani nekünk semmi. Félek, hogy nem. Nincs meg bennünk az a „hatalom érzet” amit Istentől kaptunk, hogy én legyőzőm a világot, velem nem lehet kikezdeni, rajtam nem fogtok uralkodni, nekem nem fog ártani semmi sem. Egyrészt Szent József hatására van a koronavírus miatt bennünk, hogy rajtunk ez nem foghat, mert ott van József és imádkozik értünk. Tehát ezt is „kiadtuk bérbe” Józsefnek, mert tudjuk a gyengeségeinket. Ami nem baj, mert a gyenge ember mankókat keres, aki nem tud menni annak, mankó kell. De az Isten ezt saját magunknak is „kiutalta”, főleg, hogy elköteleztük magunkat Vele.

Itt a hetvenkettőnek adta meg, nem is az apostoloknak, akik olyanok voltak, mint a sasok, függetlenül attól, hogy felkentek-e vagy nem. A legnagyobb ellenségen is uralkodhattok.

  Ha odaállnál és hathatósan tudnál küzdeni, támadni, ha hathatósan győzni tudnál, de mi nem tudunk győzni, a papság között sem jellemző, hogy így lenne. Miért is? Gyengék vagyunk. Az Isten adta ezt az erőt és sajnos az látszik, hogy hétről hétre nem hisszük el. Ránk áll, hogy ha mustármagnyi lenne a hited és azt mondanád a hegynek, hogy ugorj, a tengerbe, akkor beleugrana. Az ember azt hiszi, hogy van hite, mindenki azt hiszi, hogy ez működik, de nem elégséges! Így mindenkinek magában kellene roskadni és azt kell önkritikusan mondani, hogy még mindig kevés vagyok. Valamit nem csinálok jól. Valamit mélyen nem hiszek el, hogy működne. Valamit a világgal kioltok. Annyi felé futok, hogy nem tudok koncentrálni arra a pontra, amit az Isten mond. Szétszakadok. Olyan vagyok, mint a kocsinak a lámpája, ami nem olyan mint a lézerfény, amivel égetni lehet. Ebbe a szétszakadásban, szétszóródásban vagyunk mi képtelenek azt megtenni, amit az Úr mondana.

Jézus Krisztus azt mondja, hogy nem fog ártani nektek semmi. Ezt mindenki nagyon szeretné hinni. Ezt talán jobban elhiszed, hogy nem fog neked semmi ártani, mint azt, hogy te skorpiókon, kígyókon ugrálj. Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy a második mondattal indítunk. Nem fog ártani nekünk senki, mert bennünk van Krisztus. Krisztusnak, hogy nem tud  ártani senki, mert Ő az Isten? Mi hordozzuk ezt a szentélyt, befogadtuk Őt magunkba, hogy lehet nekünk ártani? Ha ezzel a tudattal élünk, hogy nekünk nem tud ártani semmi, de sok olyan skorpió és kígyó ember van, akire vigyázni kell.  Így visszafelé fordítva lehetne erőnk.

Nevetek fel van írva a mennyekben. Mi Isten kitartunk az úton.   Ma hogy éltünk? Eddig hogy éltünk?   Mindennap teszel-e   valamit, hogy ez az úton   megmaradj?

Isten adta, leírta Pável Márta

Zörgessetek…

 Zörgessetek…

  Lukács 11. 9. alapján

 Ma elhangzott a szentírási részből: Az én gondolataim, nem a ti gondolataitok. Ez az izajási -ami elhangzott- gondolat az Úrra jellemző, s ez sok konfliktust, meg nem értést okoz az emberekben. Az én logikám szerint elgondolok valamit, az Istennek sokszor nem úgy van. Az én emberi logikámat sok minden befolyásolja, az Úrét az isteni igazsága hatja át. Nekünk mindig meg kell hajolni Isten igazsága előtt. Elmélkedésben sokszor látjuk és mondjuk is, hogy nem is gondoltuk volna, hogy így van, pedig így van. Mi másként gondolkodunk, mint az Úr. A mai evangéliumban,  ott az van, hogy a béres az utolsó óráiban…, összefügg azzal, hogy az Úr gondolata, meglátása, véleménye, meg az akarata mennyivel másabb, mint a miénk. Csak valamit ne felejtsük el, hogy az Úr VÉGTELEN. A végtelenből nézve a mi életünk, a mi kis nyomorúságunk… semmitmondó. Az Úristen az életedet, a célodat, milyen voltál, milyen leszel, mi a jövőd, mi volt a múltad, mindent egyben lát benned. Sokszor neked ember úgy tűnik, hogy nem úgy döntött az Úr, ahogy neked jó, vagy ahogyan te elképzelted, mert az Ő döntése teljesen más.

Viszont, ha az ember egy kicsit is intelligens és hívő, akkor azt mondja, hogy én elengedem az én akaratomat, mert én csak buta tudok lenni, és átadom magam az Úrnak, hogy legyen meg amit Ő akar. Innentől fogva ne azzal foglalkozzunk, hogy az Úrral nyomorultul vívjunk állandóan.  Egy biztos, hogy nem te győzöl. Egy olyan harcban, ahol egyértelmű, hogy vesztes vagy, szerintem elmebeteg, aki neki áll küzdeni, ellenkezni. Az albán légelhárítás mindig veszteséget takar. Szerintem, aki ebben a pozícióban van, hogy sas, akkor ez kizárja azt, hogy ő vívjon. Itt a kapituláció mehet csak, ezerrel. Gyönyörű az élet Istennel, és szörnyű nélküle. Istenben kell bízni, nem emberekben.

Kitartó ima. Azt mondja az Isten, hogy keressetek, zörgessetek, kérjetek, nem azt mondja, hogy kérj, zörgess, hanem folyamatosan csináld. Mi talán több milliószor mondtuk az Úrnak, hogy nem. Ő azt mondja, hogy többször zörgessetek, de nem mondja hányszor. Ahányszor szükséges. Keressetek, könyörögjetek, imádkozzatok, és azt mondja, hogy kérjünk. Az Isten bíztat minket arra, hogy merjünk felé fordulni, kérni, bezörgetni Hozzá, elpanaszolni neki a bajunkat, meghallgat, de lehet, hogy elsőre nem fog segíteni. Nekünk el kell ismerni, hogy az emberiség hazudozó. Ez a megbízhatatlanság benne van a vérünkben, nekünk sokszor el kell nekünk valamit mondani, hogy rögzüljön, és ha az első kérésre ugrana az Isten, lehet, hogy nem is gondoltad komolyan. Mi lenne, ha mindent rögtön megadna? Káosz.  Mi megszoktuk, hogy nem teljesednek a kívánságaink elsőre. Ezért aztán mindent kérünk. Ha tudnánk, hogy elsőre teljesedik /nem tennéd…?/, pl. kívánod, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene, és ha látod, hogy megdöglik csodálkozva ott állnál, hogy ez tényleg megdöglött. De miután nem döglik meg a szomszéd tehene, innentől fogva átokfecsérlő leszel, hát minden meggondolatlanúl mondasz, mert úgysem teljesedik, te meg – magad kárára…- szórod magadból a sarat. Csak egyet felejtünk el, hogy a negatív energia visszahat ránk. Nem döglik meg a szomszéd tehene, de beláthatatlan időn belül te fogsz károsodni.  Sajnos ezt nem látod, ezt eddig senki sem tanította meg, hogy semmi sem vész el, maximum visszahat. Isten nem adja meg elsőre, mert tudja, hogy nem egészen vagyunk normálisak, tudja, azt hogy milyenek vagyunk, tudja azt, hogy nem gondoltunk át semmit, és sokszor becsaptuk őt is, magunkat is. Nekünk kitartónak kell lenni a kívánságainkban is, meg a tetteink következményeit is látni kéne.

Isten tökéletes és nagyon, nagyon jó szülő, csak egyet felejtünk el, hogy az Isten nem felejt, a legjobb pedagógus. Az Isten nem fog neked olyat megadni, ami káros lesz később, mert Ő tudja, hogy milyen vagy, mit csináltál előzőleg.  Itt egy alázati faktor van beiktatva, hogy próbáld meg elfogadni, hogy a végtelen mindenséghez, aki a tömény Fény, hogy belakjuk magunkat és az első tény amivel belakjuk magunkat az alázat. Ebbe nem fér bele, hogy a tízparancsolatot megzongorázom, nem fér bele, hogy dacolok, nem fér bele, hogy megtagadom, nem fél bele, hogy én egoista vagyok, ebbe csak az fér bele, hogy megvárom, míg az Úr belém költözik, és a Fényével fölemel. Akkor megszűnik a végtelen kisebbségem.  Megszűnik a nyomorúságom, akkor láthatom az Ő végtelen ragyogását. Szó szerint láthatom. Ezt ajánlja fel az Úr, hogy kiment ebből a nyomorúságos szigetekből, mazsolavilágból. Ezt kéne nekünk egyre tudatosabban, valóságosabban megélnünk.

Isten adta, Pável Márta leírta

MEGBOCSÁTANI ….70X7-szer?

 MEGBOCSÁTANI MENNYISZER KELL….70X7-szer?

Mt 18,21-35
   Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: ,,Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán    hétszer?’’ Jézus azt felelte neki: ,,Nem azt mondom, hogy hétszer,   hanem hogy hetvenszer hétszer [Ter 4,24]. Hasonlít a mennyek országa   egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az   elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal   tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy  adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és  úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ,,Légy  türelemmel irántam, és mindent megadok neked.'' Megesett a szíve az   úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt,  fojtogatta és követelte: ,,Add meg, amivel tartozol.'' A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ,,Légy türelemmel irántam, és megadom neked.'' Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ,,Te gonosz  szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem  kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?'' És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak,  amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.’’
_______________________________________________

A hetvenszer hétszert mindig kifogásoltam, mert én ezt túl soknak találtam. Viszont ha magam felé fordítom a dolgot, akkor meg már lehet, hogy kimerítettem ezt a keretet. Azért van e rész után a szolgai hasonlat…. Az Úr nekem csomó mindent elenged, mi meg mindenkitől követelünk mindent.

De legfőképpen nem is a pénzzel vagyunk így, hanem a sértésekkel, a pletykálkodásokkal, a gonoszsággal, a rosszindulattal. Ezek azok a dolgok, amikben sokszor igazság is van, s azt nem szeretjük szembe jönni magunkkal, látni a gyarlóságainkat. Ha ezeket halljuk, nem esik jól, pont azért egykönnyen nem bocsátjuk meg a másiknak. Az ego és a rosszindulat nagyon hosszú ideig csúnya haragot tudnak tartani. De ha azt nézzük, hogy az Úr nem hiú, nem egoista, viszont megbántod? Igen, meg! Ellene mondasz? Igen. Ő konkrétan elmondja, hogy mit akar? Igen. Te megszeged? Igen. Több millió bűnös tett van mögötted, Ő akár egybe az egészet összecsomagolná, és kidobná, csak te is akard, kérd! Menj Hozzá, tedd a kezed a „kezébe”, és égj el Benne. Ez egy fantasztikus dolog, hogy nekünk ez a része is megadatik. Ha nekünk ez megadatik, akkor viszont ne húzzuk ki magunkat abból a listából, ahol a magam sötétsége letudható, az isteni megbocsátásból. Azt nem tehetem, nekem megbocsátott az Úr, akkor heuréka, s én most bosszút állok a másikon, minden sérelmemet tárolom, még keverek egyet a dolgokon. Sok ember azzal foglalkozik, hogy állandóan kevereg, pletykálkodik, saját zavaros feje után kiforgatja az igazságot, az elhangzottakat átvariálja a saját sértettsége szerint stb., de elvárja, hogy Isten neki megbocsásson.

Nekünk az ilyen dolgokat is meg kéne bocsátani, pedig ez nagyon nehéz, és erősen igazságtalannak érezzük. Aki nem tud estére a másiknak megbocsátani, az nagy baj, az nagy bajban van. Aki tárolja a haragot, azzal nem tudunk mit kezdeni. Az Isten azt mondja, hogy ne nyugodjék le az éjszaka a haragoddal, ez egy tipikus egyházi szöveg, és nagyon igaz! Tehát amikor a Miatyánkot mondod, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket……., és mi is a másiknak, nos  ott a pont. Onnantól remélhetőleg nyugodtan alszol, mert már senkire nem haragudhatsz. Ha haraggal fekszel le – de azt hiszed imádkoztál, és az Úrral kibékültél… —, akkor farizeus vagy, és te sem várhatod, hogy a mondat első része, hogy bocsásd meg a vétkeinket, álljon, mert az Isten fölvonhatja a vállát, és azt mondhatja, hogy miről beszélünk, gyerekem?

Sajnos következetesnek kéne lennünk, ez nagyon fáj az emberi nemnek, ez a következetesség olyan messze áll az emberiségtől, hogy azt elmondani sem lehet. Logikahiányosak, nem rakják egymásra a tényeket, következetlenek, ugyanakkor szeretetlenek is. Ismert: minél jobban meghal benned a szeretet, annál több hibát akarsz felfedni a másikban. Ha elkezded a másikat piszkálni, akkor elment a szereteted. Mert mindenkiben van hiba, mindenkit lehet okolni, csak szerintem nem érdemes. De ha valóban rosszat tesz, akkor szólni kell neki, ha nem fordul meg, akkor le kell szúrni. De szeretni akkor is kell. Hetvenszer hétszer, ez egy borzalmas nagy szám. Jézus biztos azt is mondta (csak nem írták le…), hogy ezt ismételd, mert ahogy én Őt ismerem, azt mondja, csak gyakorold a megbocsátást, én is ezt teszem feléd.  

Milyen időintervallumon belül bocsássunk meg? Nem mondta, hogy egy napon belül, egy héten belül, egy életen belül, szerintem ennek a hetvenszer hétszernek nagyon rövid időt adott, … estig.

S egy gyakorlat: nehéz a megbocsátás, mert sok igazán sötét ember van. Ha másként nem megy, este ima közben az illetőt vagy az eseményt vizualizálva beleteszem Jézus Krisztus kezeibe, s kérem, vedd el tőlem Uram, mert nekem sok, nem tudok vele mit kezdeni. Ő elveszi, én meg ekkor törlöm az egészet a memóriámból, megnyugszom. Úgy gondolom, nem az én dolgom a bosszúállás, az Úr tegye vele azt, amit Ő jónak lát.

A gondolatokat Isten adta, szövegbe öntötte Pável Márta