AZ ÖKUMENIZMUS ÉS A KOALÍCIÓKÖTÉSEK

  Pável Márta

  AZ ÖKUMENIZMUS ÉS A KOALÍCIÓKÖTÉSEK

/SZERINTEM./

Mindegyik egyféle kompromisszum. Megfigyeltem, hogy amikor a pártok egymással bármilyen megállapodást kötnek, akkor mindig baj van náluk. Ugyanis szinte mindig érdekek mentén történik ez, s azok a pártok kötnek megállapodásokat, tömörülnek egybe, akik gyengék, amiknek nincs tömegbázisa, nem láthatóak, nem mérhetőek vagy nagyon kicsik/ törpék. Egy-egy koalíciókötés mindig megalkuvásokkal jár, ugyanúgy, ahogy az ökumenizmus is.

De vissza a pártokhoz. Már láthattuk, hogy például az MSZP-t tönkretette az SZDSZ koalíció. A koalíció megkötésekor ők jóval kevesebben voltak, de erőszakosabbak voltak, és így mind a kettő szétesik: előbb az SZDSZ (szétszivárogtak), majd az MSZP is már a sír szélén áll. (Hasonlatomban vehetjük a katolikus Egyházat mint MSZP, és a protestánsokat a másiknak.)

 Nos, ez a bajom a koalíciókötésekkel. Nem kéne megtenni! Ma az egyházunk nagyon erőszakosan, különösen Ferenc pápa, szorgalmazza (s ez nekem alapból is gyanús…) az ökumenizmust= koalíciókötést. Olvasgattam az egyházunk indokairól - persze nem győztek meg-, illetve egy erről szóló írássorozatot is olvastam, ahol egy teológus nagyon intelligensen, okosan, a kornak megfelelő érvek szintjén mutatja be, hogy miért kell az egység. Hivatkozik, hogy Isten is úgy akarja, s különböző részekből innen-onnan idéz. Azt mondom, hogy az idézetek jók, de az nem jó és nem fogadom el, hogy nekünk más vallásokkal ökumenében (más pártokkal koalícióban) kell lenni.

Először is, a kérdésem: miért nem fogadják be a nem keresztény vallásokat is (nekem ez is gyengeség), ha nagyon „ökumenikusok” vagyunk. Vagy ők nem emberek, rájuk nem vonatkoznak a hivatkozásaik: az isteni erő isteni egységet akar? Alkudjunk meg, de annyira, nehogy jól is járhassunk pl. a több élettel, a preegziszcenciával, hogy csak párat említsek, mert ezzel sok minden valóban megmagyarázható lenne, amit pillanatnyilag a keresztények csak elkennek. Ha ökumené, akkor terjedjen ki minden népre, még ha innentől nem is annak hívnánk! Én ismerek jó pár buddhista embert, akik igaz, máshonnan közelítik meg az egész létkérdést, de szerintem elfogadóbbak, sokkal rugalmasabbak és liberálisabbak abból a szempontból is, hogy nem megalkuvást, elhallgatást kérnének (pl. Szűz Anya szerepe stb.), hanem egymás mellett élést, egy irányba haladással. Ki mire érett meg, arra menjen, és mindenki szedje ki azt, ami neki hasznos. Ez így van, mi tudjuk, mi valahol ezt tesszük.

Nem tudom elfogadni, hogy a protestantizmussal, stb. kössünk koalíciót = ökumenét, vagy hogy egy ökumenikus misén már ne merjük a Szűzanyát dicsőíteni, ne merjük a szentjeinket kiemelni, példának hozni, hogy ne merjük az Oltáriszentség kiemelkedő fontosságát hangsúlyozni / megélni stb. Mi ez, ha nem az eddigi hitünk, elveink elárulása?! Nem! Ez nekem fájó árulás!

 Úgy gondolom, az ökumené a gyengeség jele, annak a jele, hogy tudják azt, hogy rosszul teszik a dolgaikat, és az utolsó lehetőség, hogy a rangjukat, a hierarchiát, a hatalmukat megtarthassák. Ezért belemennek olyanokba, amiket én megalkuvásnak tekintek.

Árulás az is, hogy elhallgatom azokat az értékeket, amelyeket Prohászka Ottokár vagy Avilai Szent Teréz stb. vallottak. Nem tudok ezen megalkuvások, gyengeség felett örvendezni. Nem tudom dicsőíteni, szorgalmazni, elfogadni, sem tanítani, hogy ez kell, nem kell! Nem így kell! (Az igaz, nem sokat számít az egyháznak, hogy én mibe megyek bele – egyelőre. )

Visszatérve az ökumenére. Mivel mi az AQUILA nevezetű keresztény párt is vagyunk – a gyülekezési jog miatt, és hogy elmondhassuk a véleményünket tartjuk fent a pártunk-, ezalatt a lassan 10 év alatt többször megkörnyékeztek bennünket, hogy különböző koalíciókötésekbe menjünk bele; azt gondolom, azért, hogy bejussanak a parlamentbe, hogy kapjunk pénz, stb. Igen, az ő érdekeik nem a mieink, de mi az alapszabályban is rögzítettük: nem alkuszunk. Egy koalícióban viszont le kellett volna adni az elveinkből, és az övékből beemelni stb. Lássunk tisztán. Az alkuszik, aki gyengének, erőtlennek érzi magát, de mi nem. Nekünk nem fontos sem a bejutás, sem a pénz, sem a hírnév, csak az, hogy nyugalomban legyünk és tisztíthassuk az embereket, hogy Istenhez jussanak. Aki becsületes , s olyan kemény ember, mint mi, csatlakozhasson hozzánk. Habár ezt nem sűrűn teszik, de ez érthető is, mert ma, ami nagyon komoly, ami nagyon kemény, aminél tisztesség dominál pénz nélkül, az nem vonzó, és nem kereshet vele semmit. Mi nem fogunk eltérni azoktól az isteni elvektől, ahogyan szeretnénk az országot vezetni, nem fogunk eltérni attól az isteni akarattól, hogy üdvözülni akarunk.  

 S ahogy az Ő vezetésével megyünk az utunkon, egyre jobban szigorítja. Nem lehet megalkuvás tárgya a misztika sem, ahogyan Isten szigorítja a matériától való elválásokat, és szubtilissé finomodni vágyó lényünket. Ezt nem sokan értik meg, nem is akarják megérteni. Hogy lehetne egy olyan egyházban fejlődni, ami nem mélyülni, hanem sekélyedni akar, elveti - érdekből- az évezredek mélyebb felismeréseit stb.! Aki nem áll ki, nem segíti, hanem inkább veszélyesnek érzi, és elnyomja a különböző magasabb szinten lévő hívőit!

Mi pedig semmiféle ok miatt nem fogunk megalkudni senkivel sem! 

 Ismétlem: a koalíció=ökumené – szemünkben- a gyengeség jele.

Ha magunkat nézem, mi biztosak vagyunk a dolgainkban, és tudjuk, hogy jó, amit Jézus Krisztustól kaptunk. Tudjuk, hogy Istentől való. Ha ezt TUDJUK, hogy Isten így akarja, akkor semmi szín alatt sem tehetnénk engedményt senkinek sem! Felmerül bennem most az a kérdés, hogy az egyház ezekben nem biztos? A katolikus egyház úgy gondolja, hogy úgy forgatja a köpönyeget, ahogy a politikai és az egyéb érdekek kívánják. Ami érték volt, „harcoltak” érte, küzdöttek a protestantizmus terjedése ellen a nagyjaink, szentjeink (A. Szt. Teréz, Prohászka, Pázmány stb.), mostanra már miért nem érdekes, miért devalválódott ?   Ki kit tévesztett meg? Ők minket, vagy most Önök minket? Ha eddig pár száz évig „harcoltunk” a szakadárok/eretnekek ellen, most keblünkre öleljük? (Olyan, mint a DK, meg a Jobbik…, s ezzel mindegyik hitelét vesztette!) Ha valaki/k biztosak abban amit, az egyházunk kétezer éve mond, megalkotott, hogy lehet mást vallani, elengedni a lényeg egy részét? Vagy ha nem voltak biztosak benne nem hitték , hogy Istentől valók… és porhintés volt, akkor mélyen el kell gondolkozni, hogy hogyan tovább? Főleg azon, kinek hogyan tovább, mert egyet mondhatok: az egyház, amit Krisztus alapított, a miénk is, s mi nem fogunk elmenni, és mi Krisztus és a Szentháromság folyamatos sugallata, igazsága mellett kiállunk. Az, hogy ők mit mondanak, és hogy századok alatt mit tettek hozzá különböző egyházatyák, akiket vagy elutasítottak, vagy elfogadtak, szentté avattak stb. ez most már teljesen mellékes.

Nekünk kikezdhetetlen forrásunk az Úristen. Krisztus elmélkedésben minden kérdésünkre válaszolva, az újszövetséget is sokkal mélyebben értette meg, olyan mélyen hogy elszörnyülködik az ember, hogy mi van leírva, amit addig fel sem fogott.    Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja XXII.f.  „Ne engedd, Uram, hogy bárki is megengedhetőnek tartsa azt, hogy kizárólag csupán a szájával beszéljen Hozzád! Hogyan gondolkozhatik így keresztény ember?! És ti, akik azt állítjátok, hogy nincs szükség elmélkedésre, vajon tudjátok-e, hogy mit beszéltek? Én meg vagyok róla győződve, hogy nem tudjátok. Fogalmatok sincs arról, hogy mi az elmélkedés; sem arról, hogy miképpen kell az ajakimát végezni; sem arról, hogy mi a szemlélődés. Mert ha megértenétek ezeket a dolgokat, nem ítélnétek el az egyik percben azt, amit a másik percben dicsértek s nem kívánnátok tőlünk, hogy veletek együtt esztelenül beszéljünk.”

Tehát, hogy merne bárki is engedményeket tenni - ha valaki az igazságot tudja-, hogy mer leadni belőle, csak azért, hogy mondvacsinált egység legyen?!

Kell, hogy minden néppel szeretetben legyünk, nem kell gyűlölködni, de mindenkinek fel kell nőni a megértési szintig a másik útjához, mélységeihez és elfogadásához: te úgy mész, én így, s mégsem vagyunk elleneségek. (Velem kb. 20 éve két órát üvöltött telefonban egy baptista, mert mertem mélyen Szűz Anyáról is írni, s a legnagyobb ellenségnek titulált.) Akik ezt nem értik meg, azokkal még nem jött el az idő a tárgyalásra.

Mi valami ilyesféle „ökumenét” képzelünk el. Nem kell haragban lenni semelyik vallással sem, mi sem vagyunk haragban, nem is foglalkozunk ezzel sem. A szint dönti el, mikor kell és miről beszélgetni, eszmét cserélni. Egy biztos, mindig tanulhatunk egymástól, ha mást nem, emberséget.

Tapasztalatom szerint nagyon józanul lehet a buddhistákkal kommunikálni. Igaz, nem szükséges velük együtt nyaralni, de meg lehet beszélni józanul dolgokat. Ha valamiben biztos vagyok, az a mi utunk, a Sas útja, ami a Krisztus útja, amit nekünk adott. S mivel TUDOM, kitől kaptam, hiszem, megélem naponta, így soha, de soha nem lehet engedni, és soha nem lehet semmiféle koalícióba/megalkuvásba/ökumenébe belemenni. 

Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja XXI f.

S gondoljátok csak meg, hogy milyen vak ez a világ! Azt természetesen nem veszi tekintetbe, hogy milliók és milliók estek eretnekségbe és egyéb súlyos bűnökbe és pedig olyanok, akik nem imádkoztak, sőt azt sem tudták, mi fán terem az imádság!

Varga Péterné/ Pável Márta, katolikus hittanár, az AQUILA Párt elnöke, 40 éve az AQUILA kat. közösség létrehozója és vezetője.

Két könyve jelent meg (Akinek füle van a hallásra, az hallja meg, valamint A misztikus teológia alapjai) és egy Hazafelé címmel folyamatban van. Publikációi megtekinthetőek a www.aqp.hu , AQUILA  Magazinban és a Túllépés n.é. lapban, valamint a  blogokban.

JÉZUS A MAGVETŐRŐL TANÍT

 JÉZUS  A MAGVETŐRŐL  TANÍT 

Jézus körül a parton sokan voltak, de Ő hajóba szállt. Miért nem maradt ott, miért nem mondta el ezt a példabeszédét mindenkinek?

Érdekes ez a jelenség, s talán Jézus azért hagyta ott a tömeget a parton, mert ez a magvetőről szóló példabeszéd nem egyből érthető mindenkinek, amit az evangélium végén meg is magyaráz. Valószínűleg a tömeg, akit a parton hagyott, annyira sem értette volna meg, mint a tanítványok. 

Jézus Krisztus tudja és figyelembe is veszi, nem egyformák az esélyeink, a felfogóképességünk. Tudom, katolikusok vagyunk (de nem tarom bűnnek, ha más magyarázataink is vannak…), vannak különbségek, amit sokkal jobban megmagyarázna a keleti karma felfogás (mint az, hogy Isten miért nem adott mindenkinek egyforma esélyeket …s a válasz holmi elmosás), miszerint előzőleg mindenki maga alkot sorsot (jót-rosszat), ami itt majd teljesedik rajta. S nem az Isten válogat, nem Ő igazságtalan, hanem mi hosszú idő alatt ássuk el magunkat, vagy emelkedünk magasabbra szabad akaratunkkal, az Ő segítségével.

Mikor az ember karma nélkül gondolkodik, hogy mondhatja azt, hogy téged úgy vetettünk, hogy a köves talajra hullottál, hiába kaptál egy kis vizet, már elkezdtél csírázni, amikor a Nap tüze a forró kövön kiéget. Majd a másik behullik a bogáncsok közé, nőni nem tud, napfényt nem kap, vizet elszívja a bogáncs, egyik viszont nagyon jó talajba hullik, harmincszoros, hatvanszoros termést hoz, de most ne menjünk végig mindegyiken.

Lehet sokféleképpen magyarázni, viszont ez az embernek karma nélkül igen igazságtalannak tűnik. Ha valaki materialista, mondhatja azt is, milyen dolog ez? Hogy van ez, milyen alapon tesz kivételt az Úr? Csak úgy fogja az Úr, és csak úgy kiszórja a lelkeket, hullik, ahova hullik és esik ahova esik. Megkérdezheti, hogy nem szeret egyformán minket az Isten? Miért nem ad egyforma lehetőséget? Miért nem tesz minket gyümölcsöző talajba? S a mai Istentől elforduló világban sajnos ezek jogos kérdések lennének.

Rögtön felmerülhetne Isten igazságtalansága, ha karma nélkül gondolkoznánk. Nem az Isten adja, hogy te kőre vagy bozótba hullasz, hanem a te sorsod, amit előzőleg kivívtál, amit most is vívsz ki, hogy legközelebb hova fogsz hullni. Lehet Istent hibáztatni, de nem érdemes, nem is jogos, mert ezt te rendezed el. Persze mindenki azt hiszi, hogy élhet bele a vakvilágba, /néha még köztünk is van ilyen…/, persze majd hiszem, ha látom –gondolják-, biztos lehetsz benne, nemsokára meglátod. Nem lehet az - hogy csak úgy…-, egyiket hülyének teremtette, a másikat meg okosnak. Az egyiket púposnak, a másikat gyönyörűnek. Ez megint milyen igazságtalanság lenne. Érdemes figyelembe venni, hogy te rendezed el, hogy legközelebb milyen esélyeid lesznek: az a kegyelem, az a lehetőség, hogy fog csírába szökkenni, hogy fog termést hozni, hogy fog téged kiszakítani, hogy fog kiemelni a forgásból, hogy fog téged feljebb vinni, az attól függ, hogy most és előzőleg mit kovácsoltál. Mindig mondom, hogy van egy kiút, aki Jézus Krisztus - ez a tény megsokszorozza azt, hogy Jézus Krisztushoz ezerrel kell csatlakozni!-, Őt kell követni (amit többször is kér), teljesen beleolvadni, belepusztulni az Isteni kohóba, és nincs további külön vándorlás, hazaérkezhetsz Hozzá és minden megszűnik. Ő az egyetlen, óriási lehetőség, aki folyamatosan ostromol minket a maga jóságos kegyelmével.   

Ezek után a tanítványok megkérdezik Jézustól, hogy miért beszél példabeszédekben?

Isten nagyon jól tudja, hogy nem vagyunk egyformák, és nagyon jól tudja, hogy nem egyforma a felfogóképességünk, ezért példabeszédekben beszél, hogy az egyszerűbb pásztor/ magvető ember is megértse, mert tapasztalatból tudja, hogy nem fogja a magot elvetni a köves útra, mert ott még sose aratott. Ilyen nagyon egyszerűen leszűkíti az Isteni okságot, beteszi a mindennapi munkás tapasztalatok közé. Ugye nem véletlenül gyomlálunk, mert ha paprikapalántát beültetem a szulák közé, akkor nem a paprika győz. A gaz a bűneink halmaza.

Sajnos nem vagyunk egyforma eséllyel, ez nekünk is megtapasztalható.

 Ahány embernek beszélek, pl. a könyvről, amit írtam, többen kifejtik, hogy képtelenek megérteni, mások meg sírnak rajta, annyira tetszik nekik. Rengeteg embernek mondom el az igazságot, és a reakciója szánalmas, mert úgy néz némelyik rám, mint egy keszeg, azt hiszed, hogy hall, de nem hallja meg. Jézus tudja, hogy az Ő igazságát le kell hozni arra szintre, ami megmozgatja begyepesedett ingerküszöbünket, hogy felajzzon minket, hogy meghalljuk az Ő szavát.

Ki lesz boldog, akik süket és vak, vagy aki hall, aki lát az a boldog.  A mai emberek ezt nem hiszik, azt hiszik te vagy a nem „kerek”, mert látsz… de mit… az nem érdekli őket.  Jézusnál, még talán elhitték, hogy másféle lét is van, persze ki tudja mennyien, de ma nem hiszik el, ma azt mondják, hogy mit kell nekem látni, mutasd meg. Hiába akarom megmutatni, ők csak azt látják, hogy mennyi a rúzs vagy a sör ára. Ha ebben te nem vagy partner, akkor te vagy a népszerűtlen, elszállt, a rossz, nagyon keveset fogsz olyat találni, aki megérti, mit akarsz mondani.

Fontos, hogy ne féljünk attól, hogy messze vagyunk attól, hogy a tucatot erősítsük.

Mi az AQUILA boldognak mondhatók vagyunk. Isten milyen jó létet adott nekünk azzal, hogy olyan emberek gyűltek össze itt a sas címszó alatt, akiknek Isten már megadta a lelki békét, a spirituális nevelést, megismerést. Itt nem tud megmaradni olyan, akinek a földje köves, vagy bozótos. Bozót benőheti, ha nem vigyáz, de köves talajú nincs köztünk. Útközben is mindent el lehet rontani -ahogyan Szt. Pál mondja; aki áll eleshet-. Vigyázzunk, ne engedjük meg, ne mondjuk azt, hogy gyere világ és hozd a tüskéidet, hozd a gazaidat, hadd pusztuljon ki a nemes növényem. Ha jó a talajod, ha nemes lelkű ember vagy, akkor a gaz is nagyon fog nőni, persze ha megengeded neki!  

Szerintem nekünk így együtt hálásnak kell lennünk, hogy ilyen talajú embereket rakott össze az Úristen, hogy egymást is erősíthessük.  Ezt becsüljétek meg. Ezért is kérek áldást azokra, akik együtt töltötték az idei szabadságot, mert ez a Sas csapat összetart.  

Kérem az Urat, hogy segítsen és áldjon meg mindenkit.  

Isten adta, közvetítette Pável Márta 2020.07.18.

NEM BÉKÉT, KARDOT…

 NEM BÉKÉT, KARDOT…

Máté 10, ³⁴„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. ³⁵Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, ³⁶és így az embernek ellensége lesz a háza népe. ³⁷Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; ³⁸ és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám.  ³⁹ Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.”

 „Ne gondoljátok, hogy békét…..” Itt minden mondat nagyon fontos, az emberek azt gondolják, hogy az Úr maga a békesség, de Ő kijelenti, hogy nem békét hozott, hanem kardot. Ezzel a karddal gyakorlatilag el is vágta azt, amit a Földön képzelünk Róla, és ha használjuk, azt is elvágatja, ahogyan eddig éltünk.  Egy másfajta, egy szubtilisebb világban élhetünk tovább, Vele. Eddigi békésnek vélhető, de szenvedésekkel teli életünk volt, a viselkedésünkkel behálózhatunk mindent, mint a szulák, ahogy befonja és megfojtja az összes növényt, Ő pedig a kardot azért hozta, hogy kiszabadítson minket, illetve mi magunkat.

„Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert az…” Ezek nagyon kemény szavak. Miért mondja ezt Jézus? Ő ezzel a karddal le akarja vágni az összes emberi kötődést, azt akarja mondani, hogy ne vegyük figyelembe azokat – a sokszor üres - kötődéseket, amik csak a test miatt vannak. Kötődést minimalizálni kell, meg kell szüntetni: ha nem egy lelki úton vannak, ha nem egy irányba mennek, ha valaki teljesen másra erőlteti magát, ha manipulálni akarja stb.. Látni kell, minden ami nem az Isten útja, az a te lelki ellenséged.  Jézus semmiképpen nem akarja, hogy ezt így hagyjuk.

„Aki anyját vagy apját jobban szereti….” Én még hozzá tenném, hogy bárkit, akit jobban szeretsz, mint az Urat, „nem méltó hozzám”, mondja Jézus.

Gondold végig, mindenki Istentől kiszakadt lélek, hogy szerethetsz jobban egy parciális részt, mint azt, ahonnan eredsz, mint akinek a fennhatósága alatt vagy, mint akitől függ az életed? Jézus ezt semmi féle képpen nem akarja, hogy így éljünk.  Az emberek saját maguk miatti kivetettségükben viszont egymásba kapaszkodnak, hol kettesével, hol nagycsaládként, hol országként, és elfelejtenek mindent, ami stabil lenne, aki az Isten.

Mi ez a kép? FB-on láttam, egy madár „biztos” fészket rakott, fiókákat költött ki, egy levél belsejében. Elképedtem, micsoda példa. Mi is ilyen instabil világot építünk Isten nélkül, és csodálkozunk, ha összeomlik.

Amikor nemzetiségek háborúznak, vagy faji kérdések miatt egymásnak mennek, akkor nem Isten szerint való dolgot csinálnak, mert akkor ők kapaszkodtak össze, és nem eredetükhöz igyekeznek, a „levélen” való életet akarják fixálni maguknak.  Nem arról van szó, hogy ellenségeskedjünk egymással, hanem mindnyájan vegyük le a kezünket a másik görcsös markolászásáról, egy irányba nézzünk, és egy irányba menjünk Isten felé. Ha ezt megtesszük, akkor helyénvaló az életünk, ha ezt nem tettük meg, akkor eltévedtünk.

„Aki nem veszi vállára keresztjét….” Ez a legnehezebb résznek tűnhet a Bibliában, hogy ha nem veszed fel a keresztedet. De ki szeretné hurcolni a keresztjét? Hát nem sokan. Mi a kereszted? A saját magad ácsolta bűnök halmaza, keleti módon szólva: a karmád, amit magad alkottál hosszú életeken át magadnak. Azt nem hurcolhatja el más, azt nem viheti el más, csak te. Azt te csináltad, az hozzád nőtt, az veled van affinitásban, ha azt te leveted (de nem is tudod), vagy azt mondod, hogy nem tudod tovább hurcolni, és megölöd magad, akkor sem tűnik el, csak súlyosbodik a kereszted, és így újra visszakapod. S legközelebb is a nyakadba kerül, csak sokkal nehezebb lesz. A keresztedtől te megmenekülni nem tudsz soha. Gondold végig, akkor a legegyszerűbb lenne leszámolni vele, legegyszerűbb elhúzni, legegyszerűbb azt mondani, hogy most tüntetem el, mikor ilyen helyzetben vagyok, mikor SAS vagyok, mikor az Úr velem van, mikor világos a dolog, akkor megteszem /felveszem, különben nem bírom el.

„Aki meg akarja találni azt… ” érte elveszti az életét. Úgy tűnik, hogy az előzőek sokkal rosszabb mondatok voltak, szerintem meg ez az egyik legnehezebb mondat. „Mert aki elveszti az életét Értem”, aki mindent átad, aki nem riad vissza attól, hogy az Isten benne és Ő benne legyen, hogy őt uralja, hogy szabad akarata az Övé legyen, akkor veszti el a földi életét Érte. De ezt a legnehezebb megtenni, komoly szeretet és elhatározás nélkül nem megy, pedig nagyon jó dolog lenne. Akkor találod meg az életedet, ha ezt megtetted, ha nem tetted meg, akkor elvesztegetted az értékes lehetőségedet, az életedet. Ezt szó szerint értsed, mert elvesztetted az életedet - Platón, Órigenész, a keletiek szerint is-, akkor újat fogsz kapni. Nekem ez tetszik, mert ebből is Isten jósága látszik, ugyanis új lehetőségeket ad, ha amit kaptunk eljátszottuk. Gondolkodjunk, hátha igazuk van a hinduknak, a keleti vallásoknak, nem kell félni variálni a lehetőségeket, ez nem bűn…, nem ez a bűn!   Ha ez így igaz lenne, gondoljunk bele; ki akar újra és újra ebbe a világba, vagy még rosszabb világokba megszületni. Vissza lehet menni az ősemberi korba valahova, két bunkósbottal a kezedben, nem mindig van ilyen luxus. Gondold végig, hogy itt van egy nagy lehetőség -a végső hazamenetelre-, hogy átadd az életedet. Csak egyezzünk meg ma, hogy most megfogadod, hogy átadod az életedet az Úrnak, most indulhatunk, de csak 1 hétre. Igen Uram, komolyan gondolom - mondd ezt határozottan -, igen átadom, valóban minden egyes döntésem, pillanatom a Tied, mindent Neked adok. Egy hétig azt tehetsz velem, amit akarsz. Majd egy hét után ülj le elmélkedésben az Úrral. Nézd meg mit érzel, beszéld meg Vele, hogyan tovább, nézd meg mi történt, mit változtál.  Az ember fél örökre elhatározni magát, tudom, te is félsz, hogy nem tudod megtartani. Az ember tapasztalatból tudja, milyen a világ, és ez így sajnos már nem sima terep neki. Viszont meg kell próbálni. Ha ezeken a próbautakon átmegyünk, és látjuk milyen jó, akkor a további sorsunk nem kérdés.… Most eldöntheted, tudod-e így folytatni, kérhetsz magadnak, most még akár egy hónapot, és így tovább. Nincs lehetetlen, csak akarni kell. „Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.”

Isten adta, írásba öntötte Pável Márta, 

MIÉRT FÉL AZ EMBER?

 MIÉRT FÉL AZ EMBER?

Mai evangélium mottója, hogy ne féljetek.  "Ne félj " értelmű mondat kb. 350 x fordul elő a Bibliában. Ennek az az oka, hogy az ember a földi kivetettségében, amit magának köszönhet valóban fél, s nem légből kapottan, mert itt szinte -Isten kívül -minden kiszámíthatatlan.

Istennél nyugalom, béke, öröklét volt, s mennyire látszik, érződik az eltávozás hatása, amely félelemben is megnyilvánul, mert mindez odaveszett.  Az emberi lények a gőgös nemzedék. Anno a lények kiszakadtak Belőle és kiderült visszájára fordultak dolgok, akár elismerik, akár nem, de a félelem ott van.  Bevallhatjuk,  mindenki valamilyen szinten,  - időben vagy- módon, de fél; az elvesztett biztonság miatt, a jövő miatt, az instabilitás miatt, még saját magunktól is félhetünk, mert emócióink bármibe belerángathatnak.  

Krisztus   a feltámadás után többször is megjelent, mindig azzal kezdte, hogy „ne féljetek”. Többször elhangzott az életében is,  mert Ő nagyon is jól tudta, hogy ez egy jellemző  ránk.  Sokan belebetegednek/belepusztulnak a kilátástalanságba, félelembe, depressziósak lesznek, különböző korképeik lesznek, van aki attól reszketnek, hogy mi lesz vele holnap, vagy mikor hal meg. Létért való küzdelem,    jogos félelem.  Jézus Krisztus vigasztal minket: „Még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” (Lk 12,7)  

  Az ember elgondolkodik azon, hogy kik vagyunk mi, hogy az Atya tudta nélkül nem lehet bajunk. Előzőleg sok és súlyos terheket raktunk magunkra, sok mindent összegyűjtöttünk, ami teljesedni fog rajtunk. A saját életünk elrontói mi magunk vagyunk, az emberek ma is önsors rontást művelnek, az ember elképed, hogy hogyan lehet valaki saját maga ellensége. Ha figyelmezteted rá a lényt, még ő mondja; hogy nem így van, te látod rosszul. Isten minket magunktól megvédeni nem fog és nem is akar, mert a szabad akaratunk működött. Ezen el kell gondolkodni: sokkal kevésbé kellene félni, ha a szabad akaratunkat átadnánk Istennek, így már ha magadtól nem kell tartani, a szabad akarat felhasználásától sem kell félni, akkor valóban nem kell aggódni. Míg az ember dönt, addig Isten nem avatkozik bele, itt ebben az életünkben nem…! Lássuk be,  a háborúban sem ugrott oda az Úr a golyók elé, nem zuhantatta le a repülőgépeket, nem lép közbe, s  így félni kellett egymástól, a gonoszságtól, a rosszaságtól kell. Látható, Ő direktbe nem hárítja el felőlünk a tetteink, döntéseink hatását. Erre nincs oka, nem avatkozik be, ismétlem jelszó: szabad akarat van.   A nem kell félni vigasztalást  csak akkor  lehet 100%- nak venni, ha a te életed az Úrba leledzik, ha az Ő törvényei szerint cselekszel, akkor nyugodt lehetsz, főleg ha becsülettel is  állsz Isten mellett.

Lk 12, 8-9 „Mondom pedig néktek: Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt; Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik az Isten angyalai előtt.” Ez a megvallás nekünk napi parancs lenne, senki sem tagadhatja meg az Urat. Pedig ez napjában többször is megtörténik egy -egy ember részéről.  Abban sem vagyok biztos, hogy az ember fut a lehetőség elé, hogy hogyan vallja meg az Urat, mert fél, vagy gyáva. Igyekszik kikerülni a helyzeteket, ha sarokba szorítják, akkor tán megvallja. A langyos hitek nem sokra visznek, a lagymatag hitű nem fog kiállni az Úr mellett. Ha meghal az ember ez a langyos hit – ami a mai hívók körében jellemző, de van pár kivétel is - , nem lesz elég.

Végezetül: Fel kell tenni a kérdést maguknak, mit akarunk a halálunk után. Állni és várni a „jószerencsét” ami nem fog jönni, mert semmit sem tettünk érte. Csak az lesz a testünk levételekor velünk, amit magunkkal tudtunk vinni, az Isten szeretetét, a Fény szeretetét, akibe bele fogunk rohanni és Ő elfogad. Másik szélsőséges  lehetőség –közte sok variációval…-, a feneketlen, Isten nélküli sötétség, mely minden percben szublimálni, szétoszlatni akar, de nem tud, de az őrjítő félelem állandóan jelen lesz, marad. Embertársaim én szóltam, s ez az  igazság, döntsetek, mit akartok. Most döntsetek, és úgy is életek, nehogy későn legyen, és a halállal kifussatok az időből. Lk 12. 20-21”  Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag.”

Egységben vagyunk Istennel ...

 Egységben vagyunk Istennel   ...

Az emberek közötti egyenlőség nem volt mindig ilyen kiélezett kérdés, mint ma. Gyerekkoromban a faluban azt éreztem, mindenkinek meg van maga helye, és tiszteletet aszerint kap, hogy viselkedik, mennyire jó vagy mennyire galád. Ez nekem egy norma lett, ma is így gondolom, ez a közös elfogadás, tisztelet alapja, semmi más.

Ha a faluba lejött az erdőből a Juliska cigány asszony, mindenki vitte neki a kajamaradékot, kenyeret, kinőtt ruhákat stb., ő pedig mindig hozott gombát az erdőből. Segítettek egymásnak. Aki mester volt bizalommal hívtak, és megbecsülték, ha orvos volt tisztelettel övezték (ő pedig a Dr. Várnay nagyon jó ember volt, kommunistának vallotta magát, ....s ha nem volt pénze a betegnek, ő vette meg a gyógyszerét.) Egység volt, s mindenki a maga helyén teljesített.

Így van ez Isten világában is. Az Oltáriszentségnél Krisztus nem mondta, hogy ennek felet adok, ennek meg ötöt. Ő abszolút egyenlőséget teremtett azzal, hogy együtt emlékezzenek Rá, az Ő nevében átváltoztassák a kenyeret és a bort. Ennek a szétosztására Ő nem tett minőségi különbségeket, nem osztotta meg az embereket, mindenki kaphat belőle, akinek a lelke olyan, hogy Őt akarja.

Az Egyház hozzátette, hogy aki bűnös az nem kaphat, de ez nem is helytelen, mert koszos házba ne menjen, ezzel nem tisztelnék az Ő szeretetét.

Az Oltáriszentség vétele sokszor kérdés az embereknek, hogy valóban hat-e? Ez valóban erő? Ez valóban az, amit az Egyház annyira mond? Mivel az emberek egyre  kiábrándultabbak a hitvilágokból, s  ezért sokakban   ellenállás van,   és kérdezik, akkor most, ez hogy van, mi ez?

Ha azt nézzük, hogy a szentek közül hányan voltak olyanok, akiknek igen-igen nagy élmény volt, hogy áldozhatott, még lebegett is tőle, mint A. Szent Teréz. Előfordult, hogy vérzett az átváltoztatott ostya, ha ellopták a fába rejtették, éjszaka világított. Volt olyan, hogy a szamár is letérdelt előtte. Sokan mondhatják, hogy a fele nem igaz, akkor is a másik fele igaz, okosabb lenne elfogadni, mint tagadni..

A lényeg, hogy a ma az Oltáriszentség ünnepe van, kérdésem, ember át tudod-e úgy élni, hogy neked valóban hasson? Ha megeszem a legfinomabb húslevest, de utána gyorsan megszabadulok tőle nem hat, nem táplál. Ha kimegyek áldozni, de nem lélekkel, akkor szinte semmit sem ért. Vagy ha lélekkel, szeretettel  megyek áldozni, de az első ember felbosszant az úton és azt kívánnám, hogy pusztulna már meg, akkor én magam semlegesítettem  az egészet.

Mindenkinek el kell gondolkozni az Oltáriszentségen, hogy ez mennyire működik nálam aktívan? Ha azt nézzük, hogy Krisztus a világba jött, hogy megkeressen minket és haza vigyen minket, égi ajtót formáljon magából, akkor azt mondhatjuk, hogy Ő senkit nem fog berugdalni, de a lehetőséget megadta. A szabad akaratot mindenben meghagyja, az Eucharisztikus eseménynél is.  Ha akarod  megtagadhatod, elmondhatod, hogy te nem voltál hívő, meg téged nem is érdekel, meg mindenki hülye, aki hisz, és még meg is próbál lebeszélni róla, hogy az a kevés hit  is ami benne volt, az is menjen. DE meg is vallhatod, hittel veheted magadhoz és az életeden, a hatása látszani fog. Ez így működik.

Isten a maga jelenlétével ajándékozott meg minket, hogy emlékezzenek Rá az Oltáriszentségben is. Az emlékeztetés olyan élelmiszerre tette, amit mindenki sűrűn fogyaszt; kenyér és bor, mindenkit emlékeztessen, hogy Ő táplál minket magából, mint a sas a gyermekeit, hogy itt van velünk, bennünk.  Aki ezt az emlékezetet megtartja, és elfogadja Krisztus istenemberi tényét, hogy van és él, miattunk van itt, akkor sikeres lesz a földi léte. Az a baj, hogy az emberiség felénél nem sikeres, még azoknál sem, akik kimennek áldozni, mert szokásból mennek ki. Az Eucharisztia /Krisztus testének és vérének ünneplése kapcsán, el kell azon gondolkozni, hogy meg kéne újítani ezt az egészet, hogy sokkal élőbbé lehessen, mert Ő kizárólag értünk van. Meg kellene érezni, élni, mi az emberiség együvé tartozunk, Istenhez.

Prohászka O.”…. lesz-e a kereszténységből még valamikor társadalmi ideál, mely megfogja s megmozgatja a lelkeket? Gyúlnak-e majd még valamikor a hit fogalmai lobogó, lángoló színekben? „

Isten adta, tolmácsolta Pável Márta

NEM MARADUNK ÁRVÁN

 NEM MARADUNK ÁRVÁN

Több ünnep egymás után, Krisztus feltámadása a húsvét, aztán pünkösd a Szentlélekkel, majd a Szentháromság ünnepe és lezárja a mai Úrnapja. Az Atyát ünnepeljük, Krisztus testét és vérét az Oltáriszentségben.  

 Habár az emberek előtt az Úrnapja főleg a körmenetekkel tetszetős ünnep. A Pünkösd mégis nagyobb ünnep, mert az Egyház megalakulása a Szentlélek eljövetele, aki azóta is velünk van stb.

Az Úrnapja – mint említettem -  egy látványos ünnep, mert körmenettel szokták megünnepelni, és ezzel mintegy  hitvallást is tesznek a világban, hogy mi keresztények vagyunk, mi nem szégyelljük a hitünket, mi végig visszük az Oltáriszentséget az utcákon, hogy megmutassuk, hogy Ő velünk van.

Ismert, hogy Jézus földi létekor sokan féltek, hogy eltávozik, akkor árván maradunk. Az árvaságtól mindenki fél. Sajnáljuk is magunkat tisztességgel.  Az árván maradás az egy önsajnálati faktor. Emlékszem rá mikor anyámat temettem…, most már teljesen árva vagyok érzés bejött, pedig akkor már 50 körül voltam... Az árvaság kérdése bejön Jézussal kapcsolatban is, a nép egy része tényleg fölismerte, hogy Jézus az Isten- mekkora hatalmas dolog ez…-, és fizikailag nem fogja tovább látni, valós fájdalom. Hogy lélekben velünk marad, azt pedig annyira nem hitték, embernek első sajnos az, amit megfoghat, szemmel láthat.

S akkor valóban azt érezhették, hogy ők árvák. Az Úr ismervén az embert, azzal vigasztalt minket, hogy nem hagylak árván titeket, elküldöm nektek a Szentlelket, hogy legyen veletek.  

Prohászka Ottokár: „Úrnapja

A szent áldozás lélek-vétel, a szent áldozás Krisztus-rámborulás, Krisztus-átfolyás, Krisztus belémhatolása. Az isteni Megváltó azért jött a világra, hogy bennünk egy más világot emeljen ki, fejlesszen ki, tegyen vezetővé. Ezt csak akkor tudja tenni, ha az Ő lelkét önti át a miénkbe. Azután a nagy gondolatokat, érzéseket, azokat a nagy kitartásokat, azokat a nagy reakciókat. Nekünk mindnyájunknak erre van szükségünk. Azt mondja: ,,Én vagyok a te lelked gyökere. Nemcsak gyökered vagyok, én a te életed vagyok, a te kenyered vagyok, a te véred vagyok, a te hited vagyok, a te életenergiád vagyok.''

Isten adta, meghallotta Pável Márta

Pável Márta 3 cikk együtt közölve

 

A SZENTLÉLEK ELJÖVETELE,  BÉKESSÉG VELETEK…

János 20.19-23.[1]

 Nem hiszen, hogy a mi csoportunkba, annyira szükség lenne arra, hogy újra eljöjjön a Szentlélek, mert itt van. Mindig is itt volt, mikor meghívott bennünket, s mikor elfogadtuk, fogadalmat tettünk belénk költözött Jézus, tehát gyakorlatilag bennünk van.

Az más dolog, hogy egy ünnep, jelenné teszi az akkori időt, és a megemlékezés megerősíti ezt a tudatot. De ha az akkori eseményt nézzük, hogy az apostolok a fészerben kucorogtak, és féltek, hogy a zsidók őket is elkapják és megölik. Zárt ajtók mögül szinte rájuk tör az Isten Lelke, úgy érezték, hogy ettől az erőtől meggyulladnak, egy hatalmas, ismeretlen képesség költözik beléjük. Ez olyan lett, ami akár belehajtja őket a halálba is, ha kell, és Ők nem hátrálnak ki.  Látható, ahogyan egy gyáva népségből, egy Istent megvalló erős emberi csoport lesz.

Ha magunkra nézek, akkor mégis nekünk is  szükségünk van a Szentlélekre, mert ez az erősség, ami egy harcias megvallásba vinne minket, és ez még hiányzik, sajnos nem mindenkinél van meg. Ti mai emberek nem fészerbe dideregtek, hanem a kényelemben, a liliomosságba pilledtek.

Az Egyház megalakulása ez, amikor az Isten felkentjei kiléptek a nagyvilágba, amikor elkezdték Jézus Krisztus tanítását hirdetni. A Szentlélekkel a karizmákat is ünnepeljük. Tudjuk, sokféle karizma van, van aki gyógyít, van aki prédikál, van aki nyelveken beszél, van aki szervez…, sokféle van. Mindegyikre azt mondhatjuk, hogy Istentől kapott erő birtokába teszi.  Valami pluszt kaptunk, mi emberek, Isten Lelke által, ez egyértelmű, hogy működik és ez így is van. Amikor az ember elfogadja ezt a karizmát, ezt a feladatot, ahogy az apostolokkal történt, ők már nem magukat nézték, nem azt nézték, hogy a világ mit szól hozzá, komfortos leszek-e a szemükben. Tán üldözni fognak, s akár meg is ölhetnek. Szerintem – Jézus Krisztus sorsát látván-, világos volt nekik, hogy ki fogják őket végezni, ahogyan meg is tették. De az Ő lelkükben innentől, nem háborúság, hanem békesség volt. Ha Isten békéje van bennünk, akkor nincsen különösebb vihar, csak akkor, ha lefelé nézel és az egót éled meg. Ha a Szentlélek működik benned, akkor nincs vihar.

Lelki vihar: Napokban szembesültem, pontosabban tegnap, egy hölggyel, akinek a mamája kórházban van…. Sokat gondolkoztam ezen. Azzal a békével, amit én élek meg, mi pluszt lehetne tenni, hogy ebből a helyzetből kikerüljünk.   Lehetetlen volt a K. társunkat megmenteni, de Isten akaratával ki tudtuk imádkozni. Az Úristennek kiabáltunk, zörgettünk s a szíve megkönyörült rajtunk, K. nem halt meg, jól van. Nem hiszem el, hogy egy nagymamát nem lehetne kiimádkozni a kórházból. Nem hiszem el, hogy nem lehet kiimádkozni, hogy  csodamódon valahogy beengedjék. Nem hiszem el, hogy Istennel tehetetlenül ott állnék. Én azt gondolom, hogy lehetne fordítani a sorsán, és nem azt kellene mondani Isten nélkül, hogy hát nincs semmiféle megoldás, ez van. ( Hölgy kb. 3 hónappal előtte kifejtette nekem, nem hisz Istenben, nincs is …, akkor azt gondoltam, szeretném, ha kezébe kerülnél, hogy megtudd, hogy VAN!) Nem igaz, hogy nincs megoldás. Mert ha mi azt mondtuk volna K…nál, hogy nincs megoldás, K. meghal, de mi  nem mondtuk, mi üvöltözve imádkoztunk, hogy ne haljon bele az akut leukémiájába. Ez egy nagy tanulság, hogy ne adjuk föl, míg az Isten bennünk föl nem adja. Mi ne mondjuk azt, hogy vége. Az Isten, ha egy embert, akinek már rákos mindene, és morfiumon él, fájdalmai vannak, nem tud a világgal kommunikálni, az kegyelem, ha magához viszi. Az az Istené, neki a békessége már nem a Földön volt meg, hanem odaát lesz meg. Az Isten egy ajándékot adott neki, hogy elvitte.

Vannak dolgok, amikor nekünk nincs gyerekünk, nincs unokánk, nincs társunk, nekünk senkink sincs, DE nekünk ott van az Isten! Minket Isten egymás mellé szórt le, hogy egymást erősítsük. De mi nem tulajdonolunk senkit sem. Senki nem a mienk. Mindenki Istené. Nekünk úgy kell gondolkozni, beszélni, hogy átadjuk Istennek, ami az Övé, és hálás köszönetet mondunk, hogy ismertük, hogy csiszolódott velünk, adott a testéből, ha esetleg vérrokon, ha nevelt, akkor, hogy átadta a jóságot, amit tudott. Hálásnak kell lenni a másikért, nem beleőrülni a fájdalomba, hanem megköszönni az Úrnak, és Fényt küldeni utána! Ez az Isten békessége. Ez az, amit a Szentlélek Úristen azóta is bennünk tart, azt az örök békét, hogy nem elkeseredni, alig tudunk változtatni, olyan értelemben, hogy a halálon, a halálos betegségeken, egy baleseten nem. Egy halálos betegségnél, ha azt mondom, hogy benne van a kosárba, és benne van az, hogy az Isten minket próbára tesz, mennyire erősek vagyunk, mennyire tudjuk az erőnket, a karizmánkat, kiabálni felé, Isten szereti, ha üvölt felé egy csoport. AZ Isten szereti, ha üvölt egy ember, ugyanis egy ember nagyon sokáig nem üvölt. Néma. Mint a filmben. Az folyamatosan Isten üvöltözik melletted, hogy „te itt vagyok, figyelj már rám, szeretnélek szeretni, ne szenvedjél nélkülem”. Néma vagy nem szólsz vissza. A Némaság film kicsit megrázott, még mindig nyomai vannak a lelkembe, de te ember ezt némaságot játszod el Isten felé. Végre, amikor elkezdesz üvölteni, ez Neki muzsika, zene, hogy a néma, unalmas, közömbös, matériába süllyedt, állati szinten lévő ember fölébredt, fölnéz az égre, meglátja, hogy arra van a megoldás, és visít mit a fába szorult féreg. Ez a szívből jövő visítás ez fog téged megmenteni. Igen visíts Istenhez. Köszönj meg mindent, de amit visszavett az az Övé, azt is köszönd meg, és visítsál az életedben mindig, hogy nyíljon meg minél több ajtó, és a Szentlélekkel te egyre szélesebb sávba legyél.

Isten adta, közvetítette Pável Márta

PÜNKÖSDI ISTEN ADTA ELMÉLKEDÉS A TÓNÁL, AHOVÁ VÉGÜL IS KIMENTÜNK.

A kicsi tó egy nagyon tiszta vizű tó volt, egy darab hullám nem volt rajta, és egy falevél sem. Viszont körbe fák voltak, és a fák teljes mértékig tükröződtek a vízen.   Gyönyörű volt ez a látvány, amit Isten meg is ragadott, és azt mondta a lelkünkbe, hogy mi tükör által homályosan látunk. Azt a világosságot, azt a valóságot, aki Ő, amely jelenleg a víztükör felett van, azt mi nem vagyunk teljesen képesek látni. Mi csak a tükörképet látjuk – ahogyan Platón is említette-, most, hogy nem hullámzik a víz, és nincsenek rajta koszok se, jól látható a tükröződés. De a koszok/ bűnök minél több van, annál inkább nem láthatunk még annyit sem Isten valóságából, amennyit láthatnánk. A hullámok/ indulatok azok is fodrozzák a vizet, és eltűnik a víztükör. Ugyanolyan, mint mikor a tengernél állunk, és a kövek csak akkor látszódnak, ha nem verdesi a partot a hullám, különben semmit sem látunk. Ez a nagy igazság, ha bűnben és érzelemi viharban élünk, még annyit sem észlelhetünk Istenből, mint ha békességben lennénk.  

PÜNKÖSDI MISE ELMARADT...

Ezt a pünkösdi bánatomat nem rombolásnak szánom, de nem hallgathatok. Hívő embertársaim miatt is közlöm, ezt a megtörtént esetet. Köztudott, hetek óta nem lehettünk misén, mert karantén volt. Most végre a papok is dolgozhatnak, végre  kimehetnének az emberek közé  stb. Habár volt aki eddig is kiment, például falvakban pl. Nemesgulácson stb. végig vitték az oltáriszentséget többször is.  Ugyanitt orgonakoncerteket szerveztek, és interneten leadták, tehát nagyon sokféle dolgot csinálhattak a papok. De nem mindegyik. Ahova mi eddig többnyire misére jártunk – mert országot járva több helyre is megyünk-, viszont Pünkösd vasárnapján lepattantunk az ajtóról, zárva volt. Az esti misére szándékoztunk menni, és sehol senki. Közben más hívek is jöttek. (S már körülbelül 30-35-en álltunk az ajtó előtt - ez ennek a templomnak jó félházat jelent-J.) Mígnem egyik társunk körülnézett és látta kiírva, hogy vasárnaptól csak délelőtt van mise. Miért éppen Pünkösddel kezdte? Tán ki volt fáradva a nagy zárlatban, nem volt kíváncsi ránk, mi dolga akadt? Jó érzékkel, ha égeti a vágy Isten miatt, hogy minél több embert hazaszállítson az Úrhoz, egy pap nem tesz ilyet. Évekkel ezelőtt szokássá tették, hogy iskolaszünetben az esti misét nem tartották meg vasárnap, csakhogy iskola szünet még nincs! Viszont Pünkösd volt! Pünkösd előtti vasárnaptól kezdhette el csak a nyilvános misézést, rögtön meg is unta…?  Ha én hierarchikus pap lennék, állandóan ott lennék, és lesném ki, mikor akar betérni. De nem, ő nem, erre nem tudok többet mondani. Nekem ez végtelen szomorú! 

Amikor mi kocsikkal együtt elmentünk egy kicsi tóhoz, hogy ott egy kicsit elmélkedjünk, a hívők egyrésze jött utánunk, ez még szomorúbb volt, legszívesebben átöleltem volna Őket. Mi utána visszamentünk a kisházunkba és bibliai felolvasásokkal és egyéb tevékenységekkel megünnepeltük a Pünkösdöt, amit nem sikerült az egyházunkban, a templomban.  

Sajnálatos és gyalázatos dolognak tartjuk ezt a jelenséget, főleg hogy felhívtuk a papot, hogy mondja már meg, hogy mi van, és még a telefont sem vette fel. Hát ilyenek is vannak.

---

[1] ¹⁹Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” ²⁰E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. ²¹Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” ²²Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!